Dalolj nekem! - CCLVI / VII.

Bevezető
Ki kicsoda?

---

Az első próbanap délutánja, próbaterem a Teatro Palazzóban. Beatriz Valente, a korrepetitor pianínókísérete mellett Alejandro épp befejez egy dalt. Amint az utolsó hangok is lecsengtek, Beatriz elgyötört tekintettel pillant Alejandróra, miközben Gloria a háttérben szerényen hallgat.

    - Nem győzöm hangsúlyozni, Alejandro, hogy az előadás már a nyári szezonra készül - mondja rekedten Beatriz, pedig ő a korrepetitor, neki legalább jó példával kéne elől járni. Ráadásul dühében csaknem a kezére csapja a pianínó fedelét. - Ezerszer énekeltél már a Teatro Bodeguitóban, jól tudod, mennyire más az akusztikája. Ezzel a hangerővel ott semmire se mész.
    Alejandro rosszkedvű, csak bólogat.

    - Még egyszer a 153-tól! - utasítja őt Beatriz, és megint nekikezdenek a dalnak. De a korrepetitor a nyolcadik ütemnél abbahagyja a játékot. - A kávét szüretelő asszonyok is lelkesebben énekelnek - fakad ki. - Pedig tudod te, micsoda éhbérért dolgozatják őket? A századát kapják meg annak az összegnek, amibe egy csésze kávé kerül. Pedig ők végzik a munka nehezét…
    Olyan fátyolos tekintettel mereng, mint akinek az ősei még kávét szüreteltek.
    - Az őseim még kávét szüreteltek - mondja. - Na, még egyszer!
    Alejandro kiábrándult, keserves éneklését azonban ismét hamar megszakítja.

    - Mi van veled? - fakad ki.
    - A társalgóban még olyan jó kedve volt - jegyzi meg enyhe gúnnyal Gloria. Örül, hogy most visszavághatott. - Érdekes, hogy most nem forog úgy a nyelve.
    Erre Alejandro tekintete is vérbe borul: nincs hozzászokva, hogy egy nő gúnyolódjék vele.
    - A 153-tól - mondja Beatriznak, és belekezd, de produkciója még siralmasabb, mint eddig.
    - Így sosem jutunk el a duettig - vélekedik Beatriz. - Menj haza most pihenni, mi Gloriával átvesszük az ő részét.

    - (Reklám) -

Az Aranzabal-ház elitül luxus szalonja, Donna Isabella és Don Diego épp olyan kávét szürcsölgetnek, amit a végtelenül kizsákmányolt asszonyok csak azért is lelkes énekkel szüretelnek, és amilyet az előbb mutattak a reklámban. Odakintről Federico García Lorca hálás csaholása hallik, majd Alejandro lép be az ajtón lehorgasztott fővel.

    - Kisfiam, mi van veled, olyan az arcod, mint egy kifacsart piranáé - jegyzi meg Donna Isabellla.
    - Az nálunk nem honos - teszi szóvá Don Diego, majd Alejandróhoz fordul. - Jó, hogy jöttél, fiam, így legalább együtt jelenthetjük be a jó hírt. Akarod te, vagy mondjam én?
    - Mondd te, ha annyira akarod - veti oda Alejandro sértődötten.
    - Ejnye, fiam, hogy beszélsz te szegény özvegy édesanyád előtt? - háborodik fel Don Diego.
    - Hogy érted azt, hogy özvegy? - esik kétségbe Donna Isabella.
    - Izé, bocsánat! - jön zavarba Don Diego. - Azt akkor szoktam mondani, amikor az én édesanyám előtt. Szegény özvegy édesanyám előtt. - Ismét Alejandróhoz fordul - Életed legszebb napja előtt állsz.
    - Az ugyan nekem nem a legszebb nap. Rabigába hajtom a fejem - ellenkezik Alejandro.
    - Jézus, csak nem sorozták be?! Diego, csinálj valamit! - vág közbe Donna Isabella, de senki nem foglalkozik vele.

    - Mindenki jól jár, de te a legjobban - köti az ebet a karóhoz Don Diego.
    - Ugyan! A szülék kényszere! És a szabadságom? A karrierem? A jövőm? - kiabál Alejandro, és a vad hadonászás közben véletlenül rácsap a szekreter fedelére. Feljajdul. - A kezem!
    - Az Aranzabal-ház jövőjéről van szó! - kiabál vele Don Diego!
    - Micsoda feudális maradiság! - kiabál Alejandro is. - Nem csoda, ha ebben az országban az asszonyok még kizsákmányolva szüretelik a kávét.
    - Kiérem magamnak a nagyvállalkozók nevében! - veszti el a türelmét végleg Don Diego. - Ha annyira ki lennének zsákmányolva, nem énekelnének folyton. Akkor bezzeg minden jó, ha népdalgyűjtők jönnek a szüretre!

    - Megtudhatnám végre, hogy miről van szó? - használja ki a pillanatnyi szünetet Donna Isabella.
    - Természetesen, drágám - bokázik Don Diego. - A fiunk eljegyzi Gloria Esperanzát. Holnap jelentjük be, a te születésnapi ünnepségeden a Teatro Palazzóban. Jó lesz, életem? Az összes kedvenc ételedet elkészíttettem, desszertnek meg lesz avokádólekvár.
    - Micsoda? - kerekedik el Donna Isabella szeme.
    - Istenem, milyen szórakozott vagyok - mosolyodik el Don Diego. - Azt akartam mondani, hogy desszertnek lesz narancsdzsem.

    - (Reklám) -

A Teatro Palazzo próbaterme. Gloria épp befejez egy dalt, Beatriz örömmel hagyja kicsengeni az akkordot.
    - Ez az! Pontosan így kell! Tündökölni fogsz a Teatro Bodeguitóban is - lelkendezik. Gloria közben csak irul-pirul. - Majd belejön Alejandro is. Tomboló sikeretek lesz.
    - Igazán nem tudom, mi ütött belé - mondja Gloria. - Az ebédszünetben még flörtölni is próbált.
    - Igazán? - vonja össze a szemöldökét Beatriz, majd gyorsan hozzáteszi: - Sztárok között nem helyeslem az ilyet. Mindig válás a vége, és az csak árt a produkciónak. Hát még az énekhangnak! Édesem, sose halld meg, hogyan rikácsol egy válófélben lévő szoprán!
    - Ugyan, drága Beatriz! - pirul még inkább Gloria. - Hiszen nem veszem én az ilyet komolyan. Meg aztán Alejandro olyan nyers!
    - Rossz a híre, de én látom benne a jót - feleli kissé elérzékenyülve Beatriz. - Hidd el, arany szívet rejteget.
    - Hiszek neked - pihegi Gloria. - De én nem gondolok még a férfiakkal. Soká lesz, mire én megtalálom a szerelmem, nagyon soká! Hány próbatételen kell addig végigmennem, hány magányos éjszakát kell átkönnyeznem! És a házasság, a szent, önkéntes kötelék! Kedves Beatriz! Majd egyszer. Talán. Sok-sok év múlva…

Vége a CCLVI / VII. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)