Dalolj nekem! - CCLVI / IX.

Bevezető
Ki kicsoda?

---

Esteban Fuentes puritánul fényűző hálószobája. Fuentes szivarral pöfékelve lesi a plafont, miközben Yolanda Martinez a mellkasát cirógatja.
    - Jó volt, édes? - kérdi Yolanda dorombolva.
    - Mit gondolsz, miért vágtam ki a magas cé-t? - kérdez vissza az igazgató közönyösen.
    - Na, ne legyél ilyen mogorva. Terry maci! - dorombol tovább Yolanda.
    - Teddy maci - javít fásultan Fuentes. - Hogy ne lennék már mogorva? Tudod te, mi volt ma a tulajdonosi testület ülésén? Ha Gloria nem épül fel rövid időn belül az idegösszeomlásából, nekem végem, legördül a függöny. Nyakunkon a nyári bemutató, és valamikor pótolni kell az elmaradt lemezfelvételt is. A tetejébe még ez a tenor, ez a Sánchez is elszerződött nekem a nyári szezon elején! Istenem!
    - Sánchez, ugyan! - mondja Yolanda megcsókolva Fuentes mellkasát. - Harmadrangú tenor nevetséges szerepekkel.
    - Az lehet, édesem - ül fel dühösen az igazgató -, csak éppen ott állunk majd a Teatro Bodeguito színpadán, és nem lesz nevetséges tenor szólamunk. Ki énekli el? Te?
    - Azt éppen nem… - mondja sejtelmesen Yolanda. - Töltsek egy kis brandyt?
    - Töltöttél már eleget az éjjel!

    - Lazíts, Telly maci! A tenorproblémádon nem segíthetek, de a másikat megoldhatjuk…
    - Továbbra is Teddy - közli Fuentes visszazuhanva a fásultságba.
    - Gloria szerepét bármikor eléneklem. Jobban, mint ő. Az elmaradt lemezfelvételt is pótolhatnánk a nyári előadáson. Még sokkal izgalmasabb is a plein air hangzás.
    Fuentes megrökönyödve néz Yolandára.
    - Nem hiszem, hogy a tulajdonosi testület oda lenne az ötlettől. Gloria az aranytojást tojó szopránunk.
    - Te pirana! - háborodik fel Yolanda. Kikel az ágyból, magára rángatja pongyoláját.
    - Az nálunk nem honos - vonja meg a vállát Fuentes. - Értsd meg, édesem, én nem ígérhetek semmit, Nem rajtam múlik.
    - Nem rajtad? - hajítja meg az ágyban ülő férfit Yolanda egy hajcsattal, amelyet idegességében sehogyan sem tud a hajába fűzni. - Ha te ilyen tökéletlen vagy, majd én teszek róla, hogy Gloria ne épüljön fel!
    Az ajtót bevágva távozik, Fuentes megdöbbenésében lehamuzza az előbb még cirógatott mellkasát.

    - (Reklám) -

A Teatro Palazzo bejárata előtt. Francisco Ferrer távolba révedő tekintettel pillant el a parkoló fölött, az autójától érkező Dolores Gutierrez áll meg mellette.
    - Francisco! - szólítja meg a fiatalembert. - A kocsiját keresi?
    - Nem, nem - rázza a fejét szomorúan Francisco. - Ott, túl azokon a szépséges mandulafákon… valahol ott van az Esperanza-ház, ahol szegény Gloria betegen fekszik. Úgy őrzik őt! Még meg sem látogathatom… És ez a szörnyű helyzet, amibe belekényszerítették!
    - Na, jöjjön - ragadja karon a fiatalembert Dolores. - Az a szörnyű helyzet még változhat, és különben is, van egy jó hírem magának: Sánchez elszerződött. Éppenséggel megtehetem, hogy szóljak néhány szót a maga érdekében. Nyilván nem kap még főszerepet, de együtt próbálhat, és együtt léphet fel Gloriával, maguké az egész nyár.
    - Ó, hát megtenné? - sóhajt fel Francisco.
    - Persze - bólint Dolores.

    - Ah, ön olyan jó hozzám. Nem is tudom mire vélni ezt a nagy szeretetet. Úgy érzem, mintha vérségi kötelék fűzne össze minket, mely vezérli önt, hogy egyengesse utamat. Nem lehetséges, kedves Dolores, hogy mi rokonok vagyunk?
    - Micsoda? - képed el Dolores.
    - Úgy értem, lehet, hogy ön a nővérem, vagy az anyám, csak nem tudunk róla?
    - Komoly, művelt embernek ismerem magát, Francisco. Tudhatná, hogy efféle ostobaság csak szappanoperákban fordulhat elő. Azért segítek önnek, mert elég régóta vagyok a szakmában, és az ösztöneim nemhogy súgják, hanem fortissimóban harsogják, hogy magát az isten is hőstenornak teremtette.
    - Ah,… - hatódik meg szokás szerint Francisco.
    - De most fejezze be az ah-zást, és menjen próbálni, vagy kirúgják, és lőttek az egésznek.

    - (Reklám) -

A Teatro Palazzo egyik próbaterme. Alejandro Aranzabal épp egy áriarészletet fejez be. Beatriz Valente felemeli ujjait a klaviatúráról, és nagyon türelmesen azt mondja:
    - Alejandro, ezt így nem lehet!
    - Mit tudsz te erről! - legyint keserűen Aljendro - Azt hiszed, csak Gloria omlott össze? És én? Velem mi lesz? Én éppen úgy nem akarom ezt az egészet. Gyötör ez a helyzet. Hiába járok kétszer annyit a kaszinóba, hiába iszok meg kétszer annyi pezsgőt…
    - Ne emészd magad, Alejandro.
    - …hiába nem emlékszem kétszer annyi női névre reggelente, hiába parkolok kétszer annyit tilosban, nem hagy nyugodni az eset. Senki nem hiszi el, hogy ebben az ügyben tiszta a lelkiismeretem, én is csak úgy fütyülök, ahogy apám táncol. Vagy fordítva.
    Beatriz lecsukja a pianínó klaviatúrájának fedelét.
    - Most szépen elmész, és veszel valami ajándékot meg virágot - mondja. - Aztán bekopogsz az Esperanza-ház ajtaján. Téged be fognak engedni. És elmondod Gloriának, mennyire bánod, hogy az apád kényszerít. És ha kibékültetek, visszajössz ide, és elénekled végre rendesen ezt az áriát!
    Alejandro boldog képpel ugrik fel, és már majdnem kiviharzik az ajtón, amikor Beatriz még ellátja egy jó tanáccsal:
    - Ha rám hallgatsz, a virág mellé narancsdzsemet veszel. Még a csokoládénál is jobb. Nincs az a nő, aki erre el nem lágyul.

Vége a CCLVI / IX. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)