Dalolj nekem! - CCLVI / IV.

Bevezető
Ki kicsoda?

---

Mialatt Gloria az új előadás próbáján vesz részt, és Donna Maria a ház ügyeivel foglalatoskodik (például ellenőrzi a narancsdzsem-készletet), Don Rafael Esperanza idegesen járkál föl-alá a szalonban. Manuel valamivel később frissítőt szolgál fel, ami tényleg remekül frissíti az idegességet: Don Rafael egy szivarra is rágyújt, ám nem nyughat. Végül a telefonkagylóhoz lép, pár pillanatig habozik, majd felemeli a kagylót, tárcsáz.
    - Itt Don Rafael Esperanza - mondja a bejelentkező szolgálónak. - Adja nekem Don Ignaciót!

    - (Reklám) -

A Teatro Palazzo bejárata előtt két egyenruhás rendőr áll, cigarettáznak. Az alacsonyabbik, és szemlátomást fiatalabbik, kis hallgatás után megszólal:
    - Te, Jesus, tudod, mit utálok a legjobban a rendőrös filmekben?
    - Nem. Mit? - felel a másik közönyösen.
    - A fánkot - feleli az alacsony. - Minek kell annyi fánkot enni? Ne legyen a nevem Facundo, ha van ember, aki képes ennyi fánkot megenni.
    - Nem tudom, mi bajod van vele, én szeretem a fánkot - feleli Jesus, hűvösen eregetve a füstöt.
    - Úgyse hiszem - ellenkezik az alacsony.
    - Mit nem hiszel, Facundo, kisfiam? Szeretem, és kész - torkollja le Jesus.
    - Azt is, amin olyan vastag a porcukor, hogy bele lehet fulladni? - hitetlenkedik Facundo.
    - Azt is - bólint Jesus.
    - Azt is, ami belül lekváros, kívül csokis, csurgatott vaníliakrém díszítéssel? - hitetlenkedik Facundo.
    - Azt is - hagyja jóvá Jesus.

Ebben a pillanatban lép ki a kapun az ifjúian luxus Alejandro Aranzabal. A rendőrökre néz, és enyhe szorongással hősi tenorjában azt kérdi:
    - Engem keresnek?
    - Senor Alejandro - hajol meg egyszerre előtte a két rendőr.
    - A rajongói vagyunk - mondja Facundo. - Fantasztikus volt a Carmenben, fantasztikus, maestro! Én a végén állva tapsoltam.
    - Nagyszerű - bólint Alejandro, majd azt kérdi luxusul elit modorában: - Miért is keresnek?
    - Bocsásson meg a zavarásért maestro, de rossz helyen parkolt a Ferrarival - alázatoskodik Jesus. - Mégsem szerettünk volna rátenni egy bírságcédulát.
    - Ah - könnyebbül meg Alejandro. - Igazán kedves, nagyon figyelmes…
    - Szóra sem érdemes - hajol meg Jesus.
    - De-de, ez nagyon is baráti gesztus - ereszkedik le Alejandro a maga eliten mézesmázos stílusában. - Ha nem veszik zokon az urak, a következő bemutatóra két-két jegyet nagy szeretettel nyújtok majd át.
    - Ugyan, nincs erre szükség - hajol meg most Facundo.
    - De-de, ragaszkodom hozzá - int elitül Alejandro, közben luxus módon elindul. - És most, ha nem haragszanak, átállok egy szabályos parkolóba.

Amint magukra maradnak, Facundo mélyen Jesus szemébe néz, és megkérdi:
    - Azt is, ami belül vaníliás, kívül csokis, és még franciadrazsé-darabok is vannak belenyomkodva?

    - (Reklám) -

Nem sokkal később Ignacio Esperanza szokásosnál is elitebb és luxusabb szalonjában. Don Ignacio kényelmesen ül a spanyol hódítás idejéből származó antik széken, és vastag bodrokat ereget a szivarjából. Don Rafael a sarokban áll, maga elé mered. Végül mélyet lélegezve megszólal:
    - Beszéljünk nyíltan, Ignacio, mint férfi a férfitestvérével. Tudom, hogy járt itt a lányom.
    - Kínában is ez vót: e\'fogyott, oszt nem vót - pöffent egyet Don Ignacio.
    - Ezt hogy érted? - képed el Don Rafael.
    - Ez csak olyan szójárás - eregeti tovább a füstöt Don Ignacio.

Don Rafael bólint, tesz egy kört hátracsapott kézzel, majd azt mondja:
    - Nehéz ez nekem, nem is tudod, mennyire nehéz, de elmondom töviről hegyire. Tíz éve kezdődött. Gloria még csak tizenegy esztendős volt, de már a süket is látta, mekkora zenei tehetség. De az iskolák drágák voltak, és ott volt az a nagy udvarház… A banán jól hozott volna, de szörnyű bajba kerültem: a fönti területeket forradalmárok szállták meg, az ültetvényeim hetven százaléka odalett. Kis híján tönkrementem. Akkor keresett meg Don Diego Aranzabal, aki hajók gyártásával és bérbeadásával is foglalkozik. Rábeszélt, hogy béreljek tőle két hajót, és a korábbi megrendelőimnek én magam szállítsak a saját ültetvényeimről. Ezzel pénzt spóroltam meg, a maradékból más ültetvényesektől vásároltam. Felvirágzott az üzlet. Egyre többet béreltem, az utóbbi négy évben már egy tíz hajóból álló flottával kereskedtem.
    Nemrégiben Don Diego új ötlettel állt elő. A gyárában elkészült az eddig látott leggyorsabb és legnagyobb rakterű teherhajó. Hamar kiszámítottam, hogy ha egy kicsit átszervezem a szállítás menetét, ez az egy hajó képes lesz az összes megrendelést határidőre teljesíteni. De Don Diego azt mondta, ezt a hajót nem adja bérbe, ezt csak megvásárolni lehet. Az összes hajómat pénzzé tettem, hogy ezt az egyet megvehessem. Mivel az áruba is be kellett fektetnem, Don Diegóval, mint régi üzleti partneremmel, megegyeztem, hogy a vételár hatvan százalékát előre fizetem, a maradék negyvenet az első út után. Beleegyezett. De a hajót útközben karibi kalózok egyszerűen elrabolták. A legénységet csónakba rakták a Karib-tengeren, vörösre sülve értek partot Cartagenánál. Don Diego nem vette figyelembe az én nagy bánatomat, azt mondta, az üzlet az üzlet. A pénz, amit a biztosítótól kapok, mind az övé lesz. Én pedig itt maradok nincstelenül.

    - Mondom - feleli erre Don Ignacio. - Kínában is ez vót: e\'fogyott, oszt nem vót. Csak ott narancsdzsemmel.
    - De ez még semmi - fakad fel Don Rafaelből minden eliten luxus fájdalma. - Mert most Don Diego szörnyű zsarolást eszelt ki ellenem…

Vége a CCLVI / IV. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)