Dalolj nekem! - CCLVI / II.

Bevezető
Ki kicsoda?

---

Alejandro Aranzabal elit és luxus lakásának hálószobája a Carmen premierjét követő reggelen. Alejandro kidugja elit, de azért kócos fejét a paplan alól. Előbb lassan, aztán egyre gyorsulva kezdi lehámozni magáról a takarót, és amikor a másik oldalra ér, csaknem felkiált rémületében: nem tévedett, egy nő fekszik mellette. Amennyire vissza tud emlékezni, valaki a kórusból.

Alejandro rémülete végül is alább hagy. A nő nevére próbál visszaemlékezni, mert ha meg tudná szólítani, utasíthatná, hogy menjen, szóljon a szolgálónak, hogy főzzön egy olyan kávét, amilyen majd az adást megszakító reklámban is látható lesz. Ám ekkor megcsördül a telefon.

    - Igen? - szól bele Alejandro hanyagul és rekedten, de azért elitül a kagylóba.
    - Milyen a hangod? Már megint lumpoltál, igaz? - kiabál egy nő a vonal másik végéről gorombán, de azért lehet mondani, hogy elitül.
    - Anya! - szól kelletlenül Alejandro, de mielőtt még egy szót szólhatna, anyja lehurrogja:
    - Most éppen melyik cafkát vitted fel? Megint valami kis lotyót a kórusból?
    - Ugyan, anya, csak gyakoroltunk. Õ súg - szabadkozik Alejandro.
    - A szoprán a tenornak, igaz? - kiabál át az egész hálózaton Donna Isabella Aranzabal.
    - Így ránézésre alt, anya.

Donna Isabellát ez nem érdekli, mérgelődve folytatja:
    - Apád minden követ megmozgat érted, és te ezzel hálálod meg. Ideje volna, hogy megkomolyodj, és csinálj egy jó partit.
    - Nem akarom elkapkodni - válaszol vontatottan Aljendro.
    - Édes fiam, ha rajtad múlna, még mindig átkozott indiánok laknának ebben az országban - zárja le a témát Donna Isabella. - Ebédre itt akarlak látni. Készíttettem egy kis császármorzsát.
    - Lesz hozzá narancsdzsem is?
    - Most már elég legyen, Alejandro! Egy férfi legyen férfi, akkor is, ha nem kap narancsdzsemet a császármorzsájához! - harsogja Donna Isabella, majd ellentmondást nem tűrően bontja a vonalat.

Ebben a pillanatban kócosan, és egyáltalán nem elitül felkönyököl az ágyban fekvő nő.
    - Alejandro! - mondja szerelmesen.
    - Magdalena - feleli gépiesen az ifjú tenor.
    - Lucía - javítja ki őt Lucía. - De ezt este már megbeszéltük.
    - Nos, Lucía, te, ugye, jó énekes vagy? - kérdi Alejandro gyanúsan barátságosan.
    - Igen - feleli Lucía könnyes tekintettel, egy szerepről ábrándozva.
    - Akkor menj, Lucía - mondja Alejandro -, és énekelj ki egy kávét a személyzetből!

    - (Reklám) -

Nem sokkal ebéd előtt az Esperanza-ház szalonjában. Don és Donna Esperanza fásultan másfajta kávét szürcsölget, mint amilyet a reklámban is látni (ezért egyébként a kellékestől a gyártásvezetőig komoly kirúgások lesznek), és nem szólnak egymáshoz. Persze ezt is elitül és luxusul teszik. A fásult hangulat belengi a szobát, még Lope de Vega, a házipók is szárnyaszegetten lógatja az orrát a sarokban.

Ártatlan tekintettel belép Gloria. Don Rafael szeme összeszűkül, Donna Maria kérdő pillantással lép egy picit közelébb, de csak annyira, amennyire a társasági etikai kódex megengedi.
    - Nos? - szakad ki végül a várakozás szava Donna Mariából.
    - Minden a legnagyobb rendben - feleli Gloria
    - Micsoda szégyen! - sóhajt fel Don Rafael, és ezúttal ügyel, hogy ne temesse a kezébe az arcát.

    - Don Ignacio nagyon kedves ember - meséli Gloria. - Meghívott teára, és még egy kis narancsdzsemmel is megkínált. Aztán pedig régi fotókat mutatott arról, hogy a drága papa és ő pajkosságból piranát eresztenek a városi tóba.
    - Az nem is honos nálunk - jegyzi meg Donna Maria.
    - Loptuk az állatkertből - ismeri be törődötten Don Rafael.
    - Már akkor is halálra dolgoztad magad - szögezi le Donna Maria, majd a lányához fordul. - És mennyi pénzt ad Ignacio?
    - Azt egyelőre nem mondta - vonja meg a vállát Gloria.
    - Tessék, ez ő, ez pontosan ő - fakad ki Don Rafael.
    - Azt mondta, gondolkodik, mit tehet értünk - mondja Gloria. - Bízzál, drága papa, bízzál!
    Don Rafael a kezébe temeti az arcát, így nem érteni, mit mond. Donna Maria pedig eltűnődve kérdi meg:
    - Mennyire volt cukros Ignacio narancsdzseme?

    - (Reklám) -

Délidő, az Aranzabal-ház az elit és luxus ebédre készül. Don Diego aperitifet szürcsölget a szalonban, felesége mellette üldögél egy elegáns és elit karosszékben.
    - Áthívtam Alejandrót is ebédre - mondja Donna Isabella. - Nem tetszik nekem, hogy elköltözött.
    - De drága Isabellám, igazán megbarátkozhatnál már a gondolattal. Hiszen már majdnem egy éve nem lakik velünk.
    - De miért hagytad? Te vagy az apja!
    - Nagy fiú már - jegyzi meg Don Diego.
    - Amióta külön él, csak a maga feje után megy. Nem lesz ennek jó vége, egyszer majd csinál egy olyan butaságot, amibe az egész család belerokkan. Ne félj, az én apám nem tűrt volna ilyet.
    - Ugyan, hagyd már! - fakad ki Don Diego.
    - De ha már külön él, igazán megnősülhetne - gondolkodik hangosan Donna Isabella.
    - Ebben egyetértünk, drága Isabellám. Bizony, meg kellene nősülnie. És meg is fog! Én már meg is tettem a szükséges lépéseket…

Vége a CCLVI / II. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)