Tarka program, tarka közönség (Dvořák Maraton)
2009. február 28.
Művészetek Palotája
Dvořák Maraton
10.30. • Nemzeti Hangversenyterem
A kísértet-menyasszony - dramatikus kantáta
Saturova - Cerny - Mikulas - MR Szimfonikusok - MR Énekkara - Petr Altrichter
Kicsit nehezen gyűlt össze a közönség, nem is telt meg a terem teljesen. A nagyérdemű talán ódzkodott egy ismeretlen opusért otthagyni a reggeli kávét. Tény, A kísértetmenyasszony ezen a délelőttön ment először kis hazánkban, az egész napi vállalkozás egyetlen valódi újdonsága volt. Persze, nincsenek csodák, némiképp érthetően nem jutott el eddig hozzánk e mű.
Antonín Dvořák dramatikus kantátája már a komponista sikerekkel teli korszakából való (1884-ban mutatták be), s tisztességgel megírt darab. Mégis talán kicsit több a sablon és a dvořákos panel a szükségesnél, s a szövegkönyv is meglehetősen iskolás munka. Egy lány (a menyasszony) keserves útját mutatja kedvese nyomában, meglehetősen realista formában. Talán, ha több szimbolista elem lett volna a librettóban, a komponista is keresett volna izgalmasabb harmóniákat, változatosabb frázisokat, mint ahogy például a Ruszalka esetében is megtörtént. A szimpla szöveg így csak egyoldalú borzongást nyújtott, amihez szerzőnk a jól bevált vég nélküli vonóskari reszelést alkalmazta. Hatásos is volt, csak a közel másfélórás időtartam végére jócskán megkopott már ez a hatás.
Mindezek ellenére nagyszerű és ihletett előadás született, elsősorban a közreműködőknek köszönhetően. Petr Altrichter vélhetően nem először dirigálta a művet, abszolút biztos kézzel tartva a gyeplőt. Talán olykor indokolatlanul ráeresztette a zenekart a szólistákra. Altrichter remek partnerei voltak a magyar együttesek, a tisztességesen muzsikáló Rádiózenekar és a kibővített Rádióénekkar (karigazgató: Somos Csaba) minden erejét bedobta a drámai hatás kedvéért.
A narrátor megrázó szólamát lenyűgöző drámaisággal tolmácsolta Peter Mikuláš, kicsit sajnáltam is, hogy ezen az estén (reggelen) nem a Borisz Godunov ment. Rég hallottam szláv basszust ilyen kiegyenlített hangon, s ennyire meggyőzően énekelni. A címszerepet Simona Šaturová megható tisztasággal alakította. Tomáš Černỳ tenorhangja számomra kicsit nyávogós, s a magasságok is beszűkültek, de ő is a szerep biztos tudásával érkezett.
-andreach-
12.00 • Fesztivál Színház
Négykezes zongoradarabok
Legendák, op. 59 (B. 117), Nos. 6–10
A cseh erdőkből, op. 68 (B. 133)
Kemenes András, Csalog Gábor – zongora
Dvořák – számos kortársával ellentétben – nem igazán zongoraműveiről híresült el. A koncerten elhangzott részletek mégis a kamaramuzsika avatott komponistájaként mutatják be. Korrekt hangfüzérek és mérsékelt technikai akadályok jellemzik e műveket. Bár az elhangzó részletek nem teljesen egyeztek sem a műsorfüzettel, sem a koncert láthatatlan bemondójával, rendkívül hangulatos és hatásos természeti képek sorát sikerült felvonultatni.
Kemenes András és Csalog Gábor pedig összeszokott páros. Előadásukban a Legendák (op. 59) négy részletéből elsősorban a változatos harmóniavilág, s a mű is leginkább az introvertáltságával tűnt ki. Ezzel szemben a másodikként előadásra kerülő A cseh erdőkből (op.68) hat tételéből főleg a képszerűség, a programzene oly összetett színei kerültek felszínre. Ez utóbbi darab inkább tarthat igényt a nagyközönség szeretetére, hiszen jóval látványosabb elemekkel dolgozott a komponista. Kemenes és Csalog pedig remek (s ritkán tapasztalható) példát nyújtott a saját személyiségét háttérbe szorító, a komponistáét megrögzötten kereső előadói attitüdből.
-andreach-
13.00 • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Hazám (Domuv moj), B. 107, No. 6
IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 95 (B. 178)
Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna),
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Héja Domonkos
Dvořák legnépszerűbb műve kétségkívül az „Újvilág-szimfónia. Ha ezt nem írja meg a szerző, ma aligha örvendhettünk volna annak, hogy reggel fél tizenegytől este tízig csak és kizárólag az ő művei szólnak a MűPában. „Bár egy Liszt vagy egy Wagner üzenetének súlyával nem terheli közönségét, természetes zeneisége, könnyed hangvétele és könnyen befogadható melodikájának üde, népies koloritja mégsem készteti művészi engedményekre.” – foglalja össze nagyon tömören Dvořák helyét a zene világában Dolinszky Miklós a hangversenysorozat kísérőfüzetében.
Az Újvilág szimfónia mindent visz, a többi mű ritkább a koncertprogramokban, bizony kell egy ilyen „maraton” a maga 11, mintegy 45-50 perces koncertjével, hogy a szerző művészetének egészéről valami képet alkothasson a közönség, még ha olyan fontos alkotásai, mint a Rekviem vagy a Stabat Mater csak videón voltak csak láthatók. (Nagyon kár érte!)
A „nagy mű” tehát a harmadik koncert műsorán szerepelt, egy kis szösszenet, a Hazám című kórusmű vezette fel, amely a második tétel közismert témáját dolgozza fel, cseh szöveggel, női karra és orgonára.
A zenekar Héja Domonkossal az élen a rövid lassú bevezető után lendületesen, erőteljesen vágott bele az első tételbe, jól szóltak a vonósok, szép együttállásokat mutattak a fúvósok. Nem csak valami - ahogy mondani szokás - „fiatalos lelkesedés” sütött a zenekar játékából, sikerült teljes egészében elénk tárni mindazt a dallami, harmóniai gazdagságot, amely Dvořák műveit oly kedveltté teszi. A fúvósokkal leginkább csak a szólórészekben volt gond, kissé nehézkesen indult a lassútétel angolkürt szólója, és túl bánatosra is sikeredett. De a Scherzo a helyén volt és a negyedik tétel is azt az energiát, figyelemfelkeltő játékot mutatta, mint az első, nagyon jó benyomást keltve a zenekarról, amely teljes pompájában mutatta meg a művet.
Varga Péter
14.00 • Fesztivál Színház
Ciprusok vonósnégyes-ciklus, B. 152 – részletek
F-dúr („Amerikai”) vonósnégyes, op. 96 (B 179), No. 12
Kokas Katalin, Oláh Vilmos – hegedű, Kelemen Barnabás – brácsa, Jonathan Cohen – gordonka
A Fesztiválszínházban a kamaraművek hangzottak el, és örvendetes, hogy ily módon ott is teltházas koncerten mentek vonósnégyesek, ezúttal Dvořáktól az F-dúr, „Amerikai” kvartett. Zeneszerzőnket azért hívták az Újvilágba, hogy ott megteremtse a jellegzetesen amerikai zenét, de még a kifejezetten e célból írott zeneművek témái is inkább Dvořáktól származnak. Tanulmányozott ugyan népzenei gyűjteményeket, de a dallamok végül egyéni lelemények.
A Kokas-Kelemen házaspár által fémjelzett vonósnégyes olyannyira alkalmi társaság volt, hogy nem is kerestek maguknak nevet, mindenesetre kettejük összeszokottsága jó alapot jelentett. A Ciprusok vonósnégyesciklus három kis tételében Kokas Katalin volt az első hegedűs, Kelemen Barnabás brácsázott (megjegyzendő: sokszor fontos mondandót bízott Dvořák a brácsára is, lévén pályája kezdetén maga is ezzel a hangszerrel kereste kenyerét), az F-dúr kvartetthez helyet cseréltek. Szinte ketten vitték a hátukon a kvartettet.
Kokas Katalin nagyon is hangsúlyozottan, majdnem szólistaként vett részt a zenei folyamatban, persze csak ott lépett előtérbe erőteljes, határozott hangú játékával, ahol ez szükséges volt. Azt, hogy – Kelemen Barnabáshoz hasonlóan – milyen mestere az instrumentumnak, megmutatta a második tétel végének effektusszerűen hangzó ütemeiben. Mindent egybevetve: a szép dallamokkal teli, rusztikus hangvételű művet élvezetes előadásban hallhattuk.
Varga Péter
15.00 • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Déli boszorkány – szimfonikus költemény, op. 108 (B. 196)
g-moll rondó gordonkára és zenekarra, op. 94 (B. 171)
Hősi ének – szimfonikus költemény, op. 111 (B. 199)
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Kovács János
Pólus László – gordonka
Azután vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, ahol szimfonikus költemények kerültek sorra. Ezeket még a Dvořák irányába meglehetősen elfogult H.C. Schonberg is halványabb műveknek minősíti, és hát igaza van. A Déli boszorkány igencsak sematikus zenei anyagát az akarja izgalmassá tenni, hogy belevág egy boszorkányosan - na azért ez egy kicsit túlzás - disszonáns harmonizálású téma, a Hősi életben pedig sokáig nem is történik semmi figyelemfelkeltő, utána pedig kissé hosszadalmasnak tűnt a sok-sok ismétlés. A zenekar azért Kovács Jánossal az élen sok mindent megtett az élvezhetőségért, nem is eredménytelenül.
A g-moll rondó jó kis mű, Pólus László szép hangon, nagyon muzikálisan játszott, itt-ott kisebb megingásokkal, de ez tényleg szép volt, kár hogy a rövid darab a csellóirodalom zenekar kíséretes művekben mutatkozó hiányát a maga mintegy nyolc percével nem igazán enyhíti.
Varga Péter
16.00 • Fesztivál Színház
A-dúr zongoraötös, op. 81 (B. 155)
Jandó Jenő – zongora, Eckhardt Vonósnégyes (Eckhardt Violetta – hegedű, Sipos Gábor – hegedű, Bodolai Cecília – brácsa, Sovány Rita – gordonka)
Azt nem tudom, milyen érzés lehet egy maratont végigfutni, de reggeltől estig Dvořákot hallgatni se kutya! Viccet félretéve elnézve a rendkívül vegyes közönséget, nagyszerű ötlet ez a szombati kultúrakció. A piros tornacipőtől kezdve az elnyűtt lábaknak kedves mamuszkán át egészen a délutáni középmagas tűsarkúig mindenféle lábbeli előfordult a Fesztivál Színház 16.00-órás koncertjének nézőterén.
Végre nemcsak az elitek és a kultúrbolondok gyülekezőhelye a monumentális intézmény!
Már ez a tiri-tarka kép is rendkívül jól esik az ember szemének, hát még amikor Eckhardt Violetta belép a foltosra világított színpad két gyönyörű, fehér virágkölteménye közé maga mögött vezetve a négyes tagjait és persze Jandó Jenőt.
Még egy kis intermezzo - a mellettem ülő öreg hölgy rossz széken rendezkedett be erre az egy zongoraötösnyi időre - de aztán egy gyors cserebrével mi is végleg elcsendesedtünk, s már indulhat is a meghitt teadélután.
A vonósnégyes Violetta lendületével kezdi a rá eső maratoni szakaszt, a zongora azonban ekkor még csak a bemelegítésnél tart. Jandó Jenő hangjai helyenként kissé professzorosra sikerülnek, alaposan elmagyarázott, megjátszott ritmusképletek, súlyok tarkitják a zene folyamatát, de végülis így is akkora a siker, hogy a hallgatóság egy része már az első tétel végén tapssal jutalmazza a színpadon ülők játékát.
Némi elnéző mosoly után jöhet a finomabb, áttetszőbb felrakású második tétel, ahol is a kocka fordulni látszik. Jandó Jenő egyszer csak hozzáifjodik az elől ülőkhöz és a megkerült lendület mellé odabbigyesztve a tudás és a tapasztalat védjegyét, immár a legbiztosabb tagjává válik a csapatnak. Az a szép az egészben, hogy nem ő irányít. Ezúttal azonban Jandó az, aki a téma alig észrevehető alakításával finoman igazodik a két hegedűs el-elcsúszó triolás kíséretéhez, és aki az együttes induló lendületét mindig következetesen meg is tartja, tovább viszi a gondolatok végéig.
A leosztás marad a darab végéig. Csöndes, barátságos de határozott igazítások hátulról, és hálás köszönetek, a nem várt segítség kihasználása a színpad elejéről. A produkció nem volt tökéletesre csiszolva, de ezért cserébe igazi gyönyörű kamaramuzsikálást hallhattunk ebben a szűk 3/4 órában. Öt figyelő ember fülelt, igazodott egymáshoz, az elhangzottakhoz, a zene és délután hangulatához. Már csak azt sajnáltam, hogy fekete ünneplőben hallhattuk Dvořák hangjait. Neki amúgy is olyan a zenéje, mintha épp akkor és ott születne, ahol néhány jókedvű ember hangszert fog. Jól esett volna az előadóktól is kissé lazább, természetesebb viselet.
De hát kinek a pap, kinek a papné - lehet, hogy nekik ez a természetes.
baci
17.00 • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Keringők, op. 54 (B. 101), Nos. 1, 4
E-dúr vonósszerenád, op. 22 (B. 52)
Budapesti Vonósok (művészeti vezető: Botvay Károly, koncertmester: Bánfalvi Béla)
Az Op.54-es keringőkről régóta tudom, hogy nem alkalmasak arra, hogy a szalagavató bálok műsoráról leváltsák az elcsépelt sztenderdeket, merthogy nem igazán lehet rájuk táncolni.
Túl szellemesek, izgalmasak, egyszerűen túl jók ahhoz. A 17 órakor kezdődő koncerten úgy tűnt, a Budapesti Vonósok megértik és érzik a lényeget, nagyon tetszett a szokatlanul lassú tempó, az egyfajta, vontatottsággal nagyító alá helyezett poénok. Mintha nem magát a táncot, hanem valamely álmot, egy régmúlt bál emlékét játszanák. Sajnos az E-dúr szerenádban már nagyobb hangsúlyt kaptak az együttes jellegzetes erényei – és hibái. Szép hang, és ízléses zenei megoldások, ám némi ritmus-bizonytalanság bárhol, ahol nagyobb tempóban, bonyolultabb ritmusokat kellene pontosan játszani. Nyilván nem a hangszeres készségek hiányoznak, akkor nem szólnának így a lassú tempók sem...
Ki tudja, talán csak egy karmesterre lett volna szükség?
- dni -
18.00 • Fesztivál Színház
A természet dalai, op. 63 (B. 126)
Dumky-trió, op. 90 (B. 166)
Veszprém Város Vegyes Kara (karigazgató: Erdélyi Ágnes), Gál-Tamási Mária – hegedű, Éder György – gordonka, Kovalszki Mária – zongora
Hat órától a Veszprém Városi Vegyeskar előadásában hallgathattuk meg a Természet dalai című ciklust (Op.63), és én ennek örülök is, meg nem is. Jó, ha legalább egy-egy ilyen „összes művei” sorozatban meghallgathatjuk az a cappella kórusokat is, hiszen az ilyenekből egyébként meglehetősen ritka a koncertszerű előadás. A veszprémiek – és vezetőjük, Erdélyi Ágnes – gondosak, felkészülten és kedvvel énekeltek. Tartok tőle, hogy az egyetlen – de komoly – fenntartásom teljesen általános. A kórus-hangképzésre mifelénk nem szokás nagyon odafigyelni, az egyéni képességeket elfogadják, mint valami természeti csapást, amivel nem jó szembeszállni. Így azonban nem egy megírt szólamot hallunk, hanem hangok sokaságát. És a mély regiszter bizony, itt is hiányzott.
A koncert második felében hallott Dumky-trió is hasonló eredménnyel hangzott el – nevezzük félsikernek. Éder György udvarias kamara-stílusban muzsikált és nem törekedett előtérbe. Nagy kár, mert így nem igazán volt a műnek alapja. Gál-Tamási Mária szépen és tisztán játszott – többnyire. Sajnos a lassú tételben több, kifejezetten hamis akkorddal sikerült riogatni a hallgatóságot. Kovalszki Mária kiegyenlített és megbízható zongorázása szintén nem törekedett uralma alá vonni a művet. A produkció mindezek ellenére elég jó volt ahhoz, hogy kifelé jövet újra elábrándozzak azon a számomra már ismert igazságon, miszerint a zongorás trió milyen jó műfaj, még sokkal többet kellene hallgatni...
- dni -
21.00 • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88 (B. 163)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
Voltak, akik a maraton mind a 11 koncertjén jelen voltak. Nem tudom, hogy képes lettem volna hasonló sport-teljesítményre, de az a szünet, amit körülbelül háromnegyed héttől kilencig a MűPában töltöttem, igen tanulságosnak bizonyult. Nyolcig még nyitva a Ludwig-múzeum, (az érvényes koncertjeggyel még be is engednek). Lehet sokáig böngészgetni a város legjobb könyvesboltjában, ahonnan elég ritkán menekülünk ingyen, és mindenhol hatalmas a nyüzsgés. Telt ház volt a koncerteken is, zsúfolva a büfé, de most az egész ház – és nem csak a koncertterem – van tele egy eseménnyel. Azt hiszem a Múzeumok éjszakája hozott valami hasonló eredményt. A közönség nagyon hálás, ha nem kell úgy tennie, mint ha egyes-egyedül egy kép megszemlélése, vagy egy zenemű csendes végighallgatása miatt mozdulna ki otthonról. A kulturális étvágy kielégítése is lehet jó értelemben vett „buli”, ez pedig az volt, élveztem minden percét...
Este kilenckor vette kezdetét a maraton utolsó koncertje, és minden jó, ha a vége jó. Nem igazán tudok mit hozzáfűzni. Szerencsés választás, hogy nem az Újvilág-gal oktat a Fesztiválzenekar. A nyolcadikat játsszák úgy, ahogy azt a világ egyik legjobb zenekarának játszania illik.
- dni -
