Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Orgonálj egyet a lelki üdvünkért, Pista! (Egy kórustag visszaemlékezése Baróti István orgonaművészre)

2014-06-25 23:11:49 Tarnóczy Szabolcs

Szinte látom lelki szemeimmel, ahogyan a mennyei Jeruzsálem templomának karzatán az orgonapadra szökken és Lisztet kezd játszani. Kotta nélkül, és kikapcsolva a manuálokat megvilágító lámpákat; ahogyan azt gyakran tette életművén, az Esztergomi Bazilika orgonáján is.

A Strigonium Férfikar tagjait több ízben toborozta a Budapesti Piarista Gimnázium idősebb diákjai közül, akik Maklári Lajos, vagy Borján Tibor énektanár szerzetesek mellett már szereztek némi kórista gyakorlatot a gimnázium énekkarában. Budapesti templomokban voltak a próbák, a Haller téri templom sekrestyéjében, vagy a Városmajori templom egy toronyszobájában.

Baróti Istvánból – kora egyik legkiemelkedőbb orgonaművészéből – teljesen hiányzott bármely másoknál szokásos művészi nagyzolás vagy allűr, minden tisztelőjét azonnal őszinte barátságába fogadta. Természetes volt vele a tegező viszony. Mindenkihez volt egy jó szava, időnként gondjainkat, problémáinkat is szívesen meghallgatta, vigasztalt, biztatott, bátorított mindenkit.

A nyári kórusszünetek után, augusztus végén a kórustagoknak levelet küldött, meghívót a SZESZ-próbára. Szeptember Első Szerdáján magnetofonszalagra felvett legutóbbi esztergomi fellépésünket hallgathattuk vissza és vidám borozgatás mellett töltöttük az új évad első próbáját. Vegyeskari művek előadására készülődvén a férfikórus ideiglenesen koedukálódott, többnyire a Patrona Hungariae diákjai közül verbuválódott női karral „egyesültünk”.

Direkt módon ritkán politizált, de kezdettől világos volt minden megnyilvánulásából, hogy a Csíkszentdomonkoson született székely fiú antikommunista, antikapitalista, keresztény-nemzeti szellemű művésszé érett, aki mindig minden szolgálatát nemzetéért végezte. Mindezt alázattal, karriervágy, vagy az elismerés igénye nélkül, természetes küldetéstudattal.

Művészként fantasztikus képességekkel rendelkezett. Sohasem felejtem el, hogy egy téli előadáson, melyet az Esztergomi Bazilikában énekeltünk, az influenzajárvány miatt több kulcsszereplő kiesett. Baróti a Liszt-mű orgonakíséretét átengedte egyik kitűnő tanítványának, maga pedig úgy vezényelt bennünket, hogy közben egyidejűleg énekelte az egyik megbetegedett szóló tenorista szólamát, s még a szintén hiányzó dobos szerepét is ellátta a hangszeren.

Pista, páratlan humorérzékkel rendelkezett, gyakran mesélt viccet, tréfálkozott, de nem emlékszem rá, hogy bárkivel szemben bármikor sértő lett volna. Ezzel szemben megkövetelte próbákon a fegyelmezett munkát, a mű iránti végtelen tisztelet sugárzott belőle ilyenkor és az előadásokon is. Nagyon ritkán magyarázta a darabok értelmét, a kottákban álló anyag, korrekt szakmai előadását várta el. Mégis előfordult, hogy mély hitéről tanúságot téve megvilágította az egyházzenei művek egy-egy részletét a kórus hitelesebb tolmácsolását segítendő.

Soha nem felejtem el, mikor Liszt Pater noster című rövid férfikari kórusának próbája közben kifejtette, hogy a frázist, mely egy kétségbe esett, rimánkodó szűkített akkordba torkollik: „et libera nos a malo” (szabadíts meg minket a gonosztól), úgy kell énekelnünk, hogy lenn, a templomi padokban a hallgatóság ösztönösen hátraforduljon, nem lopakodik-e mögötte a kísértő sátán...

Aki Pistával együtt dolgozhatott, óhatatlanul beleszeretett Liszt Ferenc zenéjébe. Mikor kedvenc szerzőjét tolmácsolta, szinte megszűnt Barótinak lenni, mintegy önkéntelenül Lisztté lényegült. (Alacsony piknikus alakja éles ellentéte volt a hórihorgas Lisztének, de haját gyakran növesztette liszti hosszúságúvá.)

Megszállottja volt az orgonaépítésnek is, ingyen dolgozott a hangszereken éjszakákon át, saját módszereket kísérletezett ki és mindig voltak munkás segédjei, akik a jövőben így majd tovább vihetik e csodálatos, archaikus szakma ellesett titkait.

Bár Lisztet minden zeneszerzőnél többre tartotta, más komponistákkal szembeni bírálatában is mindig elismerte az alkotói zsenialitást. Egyszer arra kértük, hasonítsa össze Liszt Ferenc és Max Reger azonos című és ihletésű BACH orgonafantáziáját. Kissé eltűnődve mondta: „Liszt művének kezdőfrázisa egyetlen kétségbeesett felkiáltás: Nincs Bach!” És Reger-é? - kérdezte valaki. Baróti szinte fitymálóan legyintett: „Reger műve egyszerűen három részből áll: Johann, Sebastian, és Bach...”

Materiálisan talán hiányozni fog Baróti István, de minket a zene katarzisán át olyan mély hitre nevelt, hogy lehetetlen nem éreznünk szellemi jelenlétét, mikor csodálatos orgonajátékának felvételeit újra hallgatjuk.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.