A zene lelke és a lelkes zenészek (Az Anima Musicae Kamarazenekarról)

A recept nem új. Tizenöt zeneakadémista, illetve nemrég diplomázott vonós, zenekart alapít. Egyívásúaknak érzik magukat, számos sikeres közös hangverseny a ZAK zenekarával, a kamaraórákon való együttzenélés, több koncerttermi kamarázás különböző formációkban már részlegesen összekovácsolta őket.

Saját megfogalmazásuk szerint, a gründolás 2010 februárjában, Rolla János művészi és tanári munkájának ösztönző hatására történt. A zenekar művészeti vezetője, G. Horváth László olyan tagokat gyűjtött maga köré, akik hasonló módon gondolkodnak a művekről, az előadásról, a próbákról, sőt a munkáról általában, nem mellékesen egyenként is kiváló zenészek. Az építkezéshez nagy szükség van a művészeti vezető szervezőképességére, a zenészek – talán a fiatalságukból adódó – munkabírására. Honlapszerkesztés, -frissítés, utazások, koncertek szervezése, hangfelvétel, fotó, nyomda, plakátok, pályázatok stb., ez mind ugyanúgy a zenekari tagok munkáját dicséri, mint a koncerten hallható produkció. A munka megosztása is a fejlődést elősegítő demokratikus gondolkodás része.

Ha jól érzékeltem az eddigi koncertek hallgatása közben, ennél a zenekarnál a művészeti vezető feladata elsősorban a hasonló, de mégis sokféle akarat zenei koordinálása. Egy 15 tehetséges muzsikusból álló, szinte baráti társaságban nagyon fontos, hogy soha senki ne érezze magát „másodhegedűsnek”. (Akkor sem, ha a szekundban ül, akkor sem, ha harmadik brácsás, vagy második csellista.) Számomra nagyon szimpatikus ennél a zenekarnál az első nyilvános hangversenyük óta tartó „rotációs rendszer”. Egy hangversenyen belül elhangzó művek mindegyikénél más-más zenekari muzsikus a szólamvezető. A rotáció az összes vonósra, nem csak a hegedűsökre érvényes. És noha minden bizonnyal az előadás színvonalának romlása nélkül is felcserélhetőek lennének, ott és akkor úgy érezzük, hogy az adott felállás az adott darabhoz telitalálat volt.

Az Anima Musicae eddig megtalálta az egyensúlyt abban is, hogy kiváló, már befutott szólisták koncertjén biztosították a zenekari kíséretet, vagy rendkívül tehetséges végzős akadémisták diplomakoncertjén, fúvósokkal kiegészülve szorították ki az ilyen hangversenyen leggyakrabban fellépő Barátaimból Álló Kamarazenekart. És persze közben egymás diplomakoncertjein is maradéktalanul helytálltak. Egy-egy koncert erejéig szívesen fogadták Arnóth Balázs, Déri György, Dinyés Soma, vagy Rohmann Imre segítségét a zenekari hangzás kialakításában.

Van, akiben gyanút ébreszt a Liszt Ferenc Kamarazenekaréhoz hasonló zenekari hangzásideál, a 440-es hangolás, hogy netán egy elavult, XX századi zenei gondolkodásról lenne szó, különösképpen a barokk darabok interpretációjának tekintetében. Noha eddig maradéktalanul én is elsősorban a romantikus és a modern művek előadásával voltam elégedett (volt azért egy-két szép Mozart is), ezek a jóval 1980 után született fiatalok zenei neveltetésük során megkímélődtek azoktól a sallangoktól, melyeket a XIX. és XX. század előadói gyakorlata aggatott a barokk zenére.

S ha már barokk, akkor folytassuk Tornyai Péterrel. A 23 éves ifjú zeneszerző (mellesleg hegedűs és brácsás) Ach Gott und Herr című művét az Anima Musicae Kamarazenekarnak ajánlotta, hovatovább ő maga vezényelte 2011. június 20-án, az ősbemutatón, a zenekar egyik „hazai pályájának”számító Óbudai Társaskörben, majd július 3-án a Bécsi Filharmonikus Zenekar otthonában, a Musikvereinban. Az alkalom, melynek keretében a zene egyik szentélyében felcsendült Tornyai Péter J. S. Bachra rímelő remeke, a Summa Cum Laude Fesztivál volt, ahol a kamarazenekarok versenyében nagy fölénnyel besöpörték az első díjat, így július 5-én ugyanazon a helyszínen az Anima Musicae játszhatta el a gálán Mendelssohn h-moll szimfóniáját.

E sorok írójának az „ellenfelek” közül csak négy együttest volt szerencséje hallani (három ázsiait és egy szlovákot), annak alapján az első díj nagyon megérdemelt, de bizonyára voltak jobb konkurensek, akiket nem hallottam, mivel – állítólag – kilenc kínai zenekar nevezett be.

Miközben a zenekar nagyon ügyesen használja a technika adta lehetőségeket (honlap, YouTube, közösségi portálok, e-mail stb.), ügyelnek arra, hogy kerüljék az olcsó PR-t. Manapság ahhoz, hogy valamifajta ismertséget szerezzen egy zenekar, muszáj egy jegyzett versenyen elindulni. És akárkik is voltak a többiek, egy Musikvereinben szerzett megérdemelt győzelem igazán jó hírverés a szakmában, olcsónak pedig semmiképpen sem nevezhető.