A Liszt-múzeum, a százados hagyomány és az örökség (Vizkereszti hangverseny a Régi Zeneakadémián)

Nagy zeneszerzőnk születésének kétszázadik évfordulója majd csak októberben lesz, és a repülőteret sem nevezték még át, de Liszt ünneplése a 2011-es naptári évvel már megkezdődött. Az ő művei alkotják majd az idei Tavaszi Fesztivál programjainak gerincét, bizonyára lesznek kiállítások, zenetudományi tanácskozások és más – ilyenkor szokásos – formái az ünneplésnek és a tiszteletadásnak.

Természetes, és az ügyhöz méltó, hogy a Liszt Ferenc alapította Zeneakadémia lépett elsőként, és a megemlékezésnek egy olyan különleges formáját választotta, ami talán az első, felületes benyomás alapján meglepő lehetett, de a felújítás okozta felfordulás alatt sínylődő intézmény számára a bezárt nagyterem miatt – és más okokból is – logikusnak bizonyult.

Az e-mailben érkezett invitáció „vízkereszti hangversenyt” említett, de a fellépők névsoránál és a programnál fontosabbnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Miniszterelnök Úr már elfogadta a meghívást...

És valóban, ennyi notabilitást legfeljebb egy tv-híradóban lehet egyszerre látni. Miniszterelnök, köztársasági elnök, nagykövetek, Lady Ashton, az EU „külügyminisztere”, – és így tovább.

A Régi Zeneakadémián uralkodó hangulatot, a hely szellemét, a művészetek erejét és a zene hatalmát látom abban a tényben, hogy az eseményből mégsem lett nagyzoló rongyrázás, operabál, esztrád-happening.

De nem volt hangverseny sem. Batta András, a Zeneakadémia rektora, és Ókovács Szilveszter nem egyszerűen műsorvezetők voltak, nem csupán konferálták a fellépő művészeket, hanem összefoglalva a Zeneakadémia történelmét, méltatva a nagy tanárok egész generációit, színes, képes, hangos prezentációt tartottak. A műsorszámok mindössze ehhez nyújtottak zenés illusztrációt. Hatásosan demonstrálták a zongorát tanuló, majd tanító legendák genealógiáját az alapító Liszt Ferenctől – például Thomán Istvánon, Dohnányi Ernőn és Kadosa Pálon keresztül – a különleges tehetségek osztályának növendékéig, Váradi Lászlóig, aki mindössze 15 évesen is meggyőző Villa d'Este szökőkútjai-t játszott.

Az este ezen szakaszában egyébként sem igazán éreztem a megszokott és áhított koncert-élményt. Nem az előadók felkészültségével, illetve az előadás minőségével volt gond, maga a műsorszerkezet nem tette lehetővé a dramaturgiai építkezést.

Fellépett például az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, Erdei Péter vezetésével. Úgy gondolom, hogy fellépéseikre oda kell majd figyelnünk, de most, mindössze két – ráadásul hasonló jellegű – művel nem volt lehetőségük nagyon kibontakozni. Később Szabó Dániel, a három éve indult népzene tanszék cimbalmos hallgatója játszott egy Bihari János-nótát. Ügyesen – de szintén következmények nélkül.

Kezdtem átértékelni a jelenlétünket és az egész estét, ami végül is nem volt nehéz. A két bőbeszédű műsorvezető egyszerre volt anekdotázó, kedélyes, mégis tárgyszerű és informatív. Hozzá kell szokni, hogy bennünket, már amúgy is elhivatott zenefogyasztókat másképp kell meggyőzni, mint azokat a döntéshozókat, akik számára ez csak egy a rengeteg „megoldandó” feladatból. Azt, hogy ilyen szempontból mennyire volt sikeres az este, persze nem tudhatom. Az már többször bebizonyosodott, hogy képtelen vagyok rájönni, mi vezérli a politikusokat. Mindenesetre, ha a Zeneakadémia újjáépítése, a közbeszerzések, vagy az uniós támogatások elszámolása szóba kerül, mostantól jó eséllyel ez az este fog eszükbe jutni. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum, a százados hagyomány és a máig sikeres örökség.

Az építkezés és a felújítás teendői nem rajtunk múlnak, mi csak reménykedhetünk, hogy hamarosan visszakaphatjuk legszebb nagytermünket. Komolyan érezzük a hiányát, mert például szólózongora-koncertek, dalestek, vagy az egyébként is intim környezetet kívánó kamarahangversenyek számára nincs alkalmasabb helyszín.

Alkalmasnak természetesen alkalmas a Régi Zeneakadémia díszterme is, de nagyon jó lett volna, ha az utolsó számot sokkal többen hallhatják. A műsor végére maradt Banda Ádám ugyanis valami elképesztően nagyot játszott. Olyan izzóan szenvedélyes, és nagyon erős Bartók Rapszódiát hallottunk, hogy lett légyen akármilyen rangos a környezet, az estével kapcsolatban mi erre fogunk emlékezni.

Kivételesen a ráadásképp előadott Hubay-slágert is nagyon szórakoztatónak találtuk. A „Hejre Kati” igazi bankócsalogató, prímás sikerszám. A fergeteges előadás végén még azon sem lettünk volna meglepve, ha valamelyik gavallérosabb miniszter, nagykövet, vagy elnök ott helyben egy ezrest tűz Banda Ádám vonójának végére.