A boldog-tragikus sugárzás hősnője: Moldován Stefánia (1931–2012)

Elhunyt az egyik legsokoldalúbb énekes-színésznőnk, Moldován Stefánia.

A „sokoldalúság” nem díszként ráaggatott jelző, hiszen ezt a rögös utat ő maga választotta. Mint ahogy az énekes színésznői státuszt is. Vonzotta őt a színpad, ő is vonzotta a színpadot. Ha kellett, énekkel, ha nem, hát prózával.

Igazából nem is most hunyt el, hanem akkor, amikor – közel tíz esztendeje – az utolsó, a legutolsó előadás után lelépett azokról a bizonyos deszkákról. Utána kicsit meghalt a számunkra. Szép lassan mi is megszűntünk számára, ő pedig élt még kicsit bezárkózva a saját világába, az egyre sötétebb, az egyre komorabb magányban.

Pedig addigi élete többnyire fény, vidámság és jó kedély volt. Akkor is, amikor bánat érte, gond gyötörte. Konokul lökte félre, csak a neki oly fontos színpad érdekelte. És a sugárzás. Kevés énekesnő tudott úgy hatni a színpadról, olyan életigenléssel, mint ő.

Térjünk még vissza arra a bizonyos sokoldalúságra! Mimi, Tatjána, Trubadúr-Leonóra, Santuzza, Székelyfonó-Leány, Giulietta, Álarcosbál-Amélia, Donna Elvira volt sorrendben az első nyolc operaszerepe Szegeden. Mindössze három évad alatt teljesítette 1953 és 56 között. (Másnak egy egész pálya elég lenne Mimitől Améliáig eljutni.) Majd jött még két fontos olasz szerep, Aida és Manon, s két meghatározó német szólam: Agáta és Senta. S végül a Fidelio címszerepe, a másik Leonóra. Ez utóbbi már Budapesten.

Alig tíz év telt el az indulástól. Ami nem is volt oly sima, hiszen a Zeneakadémia elvégzése után a szőrös szívű Tóth Aladár csak a kórusban kínált helyet neki. Persze, nem akármilyen csapatban kellett volna státuszt kiszorítani neki. A jó fülű Vaszy Viktor kapva kapott az alkalmon, s elvitte a szintén nem kiskaliberű társulatába Szegedre. Karikó Teréz és Harmath Éva mellett kellett helyt állnia.

De jött vissza nyolc év után, igaz, szeretett Szegedjét sem felejtette el soha. Amikor tudott (és amikor hívták) ment és énekelt, sugárzott újra és újra. Akár a színházban, akár a Szabadtéri Játékokon. Amikor azt hitte mindenki, megállapodott már a szokatlan szerepkörében, újra kitört belőle: elénekelte Melindát, először ott, a Dóm téren. Új arcot adott Erkel hősnőjének, sokak szerint Osváth Júlia óta az ő Melindája mutatta ki leginkább Bánk hitvesének áldozatát.

Melindán és Rosalindán Ágai Karolával osztozott, Manon és Minnie szólamán Házy Erzsébettel, a Trubadúr Leonóráján és a Don Carlos Erzsébet királynőjén Déry Gabriellával, a Fidelión Mátyás Máriával.

Sok pályatársnővel ellentétben nem volt főszerepmániás, akinek derogált volna egy bizonyos nagyságú feladat alatt elvállalni valamit. Amikor elmúltak a legszebb évek, örömmel mutatta magát izgalmas karakterszerepekben. Amikor az Operaházban már ezekben sem foglalkoztatták, boldogan ment más, prózai társulatokhoz. Játszott-sugárzott tovább a Játékszínben, a Vígszínházban és máshol, többek között Mensáros László, Lukács Margit, Perczel Zita nívós társaságában.

Utoljára főszerepben a 80-as évek közepe felé láttam. A vasárnap délelőtti Trubadúr Leonórája rekedten ébredt. Moldován Stefánia akkor már több mint negyedszázada volt a szerep gazdája, boldogan ugrott, szaladt a szeretett Erkel Színházába. A délelőtt újra boldog sugárzásban telt. Soha egyetlen Leonórát nem láttam annyira vágyni a boldogságra, mint Moldován Stefániát. Bukása épp ezért volt oly szomorú és oly mélyen tragikus.

Hallgassuk a régi előadás felvételét, és emlékezzünk a boldogságot sugárzó, tragikus Művészre!