„Remélem, a csúcs még messze van.” (Bretz Gábor)

A hétvégén egy Dallapiccola-mű társaságában mutatják be a Milánói Scalában Bartók Béla egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát. A főpróba előtt beszélgettünk Bretz Gáborral, az opera címszereplőjével.

   - Milyen hangulatban zajlanak a próbák?

   - Alapvetően nagyszerű a légkör. A rendező a nemzetközi hírű Peter Stein, egy idősebb úr, míg a zenei vezetésért a nála fiatalabb Daniel Harding felel. Mindketten rendkívül felkészülten közelítették meg Bartók operáját.

   - Milyen Stein rendezése? Mennyire használ szimbólumokat, vagy mennyire realista?

   - Stein úgy kezdte az első próbát, hogy nekem egy nyolcvanéves figurát kell alakítani, akinek Judit az utolsó kalandja, lehetősége, míg a női főhős csak mindössze tizenhat esztendős. Nem ment könnyen, de folyamatosan hozzászoktam a gondolathoz, hogy egy öregembert fogok játszani.

   - Te énekelted már Kékszakállút, tavaly Miskolcon, Kovalik Balázs rendezésében. Mennyire más ez a rendezés?

   - A Kékszakállút először az Aggteleki barlangban énekeltem, koncertszerűen, Németh Judittal, s színpadon Miskolcon debütáltam, Mester Vikivel. Kovalik rendezése sokkal elvontabb, mondhatni sokkal merészebb volt, tele szimbólumokkal. Itt Milánóban a megközelítés helyenként elég realista, hiszen kulcsok vannak, amiket én adok Judit kezébe, a zár jó hangosan kattan is egy-egy ajtó nyitásakor. A darab elején mi a magasból érkezünk egy hatalmas lépcsőn, amit Kisfaludy Eörs, a prológus húz be a színpadra, miközben a szöveget mondja.

   - A Scala honlapján látható egy fotó a színpadképből, egy hatalmas bal kézfejjel középen...

   - Igen, az az 5. ajtó, az „én birodalmam”.

   - A partnernőd, Elena Zhidkova. Énekelte már ezt a szerepet? Hogyan birkózik a nyelvvel, ami nem magyar ajkú énekeseknek a legnagyobb problémát szokta okozni?

   - Színpadon nem alakította még, tavaly Genovában énekelte koncertszerűen Polgár László partnereként. A nyelv nem okoz olyan nagy problémát neki, persze a Scalában minden próbán ott van a nyelvi lektor, aki minden alkalommal javítja, ha szükséges. És én is segítek alkalomadtán.

   - Ez a Holland Nemzeti Operával közös produkció. Ott is te fogod énekelni Kékszakállút?

   - Beszéltünk már róla. A hollandok jönnek az előadásra, nyilván akkor dől majd ez el.

   - Ha jól számolom, 34 esztendős vagy, s mindössze 5-6 éve a pályán.

   - Igen, 2004-ben diplomáztam a Zeneakadémián, az opera tanszakon, előtte már volt néhány kisebb szerepem.

   - Szép eredmény ilyen gyorsan eljutni a Scalába. Ez most a csúcs, vagy van „feljebb” is?

   - Ó, hát remélem, a csúcs még messze van. Persze én most egy magyar operában lépek fel, egészen más a Scalában mondjuk a francia vagy az olasz repertoárban fellépni. Énekeltem egyébként tavaly itt már két kisebb szerepet a Jenufában és a Saloméban is.

   - Milyen feladatok várnak rád a közeljövőben?

   - Itt 30-án lesz az utolsó, a hatodik Kékszakállú, másnap repülünk a családdal Ausztráliába, ugyanis június 4-én a Sidney-i Operában lesz a Don Giovanni-premier, ahol én a címszereplőt alakítom, és az előadás egész nyáron műsoron lesz.

   - Akkor egyelőre kéz- és lábtörést a vasárnapi premierhez.

   - Az olaszok úgy mondják: „Bocca a lupo”, mire azt illik mondani, hogy: „Crepi il lupo”.