Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

Momus klub - a másolásról és a recesszióról

2003-06-24 09:06:00 -T.P.-

Június 20-án rendezett klubunk témája eléggé szerteágazónak bizonyult. Meghívott vendégeink (Hollós Máté, Wilpert Imre, Simon Géza Gábor, Betlehem Csaba) sokszor egymásnak adták a szót - már, amikor hagytuk. A másolásról, recesszióról, minőségről, jogvédelemről folyó beszélgetés igazából nem is ért véget. De azért futottunk egy nagyon nagy kört.

- Gyűlésünk apropója a \"másolás megöli a zenét\" téma. Wilpert Imre a Népszabadságban megjelent cikkében azt állítja, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben nem a másolás öli meg a zenét, hanem sokkal súlyosabb okai vannak a lemezpiacon megfigyelhető pangásnak. Változott-e véleménye a cikk megírása óta, illetve milyen reagálások érkeztek az írásra?

\"Wilpert Wilpert Imre: - Sok negatív benyomás mellet sok sikerélményem volt, a legkülönfélébb helyekről, a legkülönfélébb zene iránt elkötelezett emberek gratuláltak, s értettek egyet velem. Persze ez nem feltétlenül pozitív, mert olyan dologban értenek velem egyet, ami egy ötven éves kultúra végét jelenti. Ezen a pályán, ebben a formában a következő évtizedekre nem sok jövő mutatkozik. Többen kérdezték, hogy jó-jó, de mi a kiút? - mert ez nincs a cikkben. Nem tudom, erre nem tudok válaszolni.

- Egy olyan nagy kiadót, mint például a Hungaroton, mennyire érint a recesszió?

Hollós Máté: - Természetesen a multiknak sokkal nagyobb veszteségekkel kell szembenézniük, mint egy olyan középméretű, független kiadónak, amilyen mi vagyunk. Egészen dermesztő, milliárd dolláros veszteségekről hallani. Természetesen a mi kategóriánkat is negatívan érinti. Egyrészt Magyarországon is megállapítható a recesszió, hiszen a magyar lemezpiac az utóbbi időben évi 10 százalékkal csökkent, és ebben a könnyűzene helyzetének a romlása a fő tényező. A nemzetközi lemezpiac ugyancsak romlott, de a mi exportunk romlása nem olyan drámai mértékű. Japán a legutóbbi pillanatokig szinte idilli képet mutatott. Most már ők is kezdenek panaszkodni, de hát - ahogy mondani szokták - nekünk legyen mondva.

- Mi a baj a könnyűzenével?

\"Hollós H. M.: - A mai könnyűzenei irányzatok sokkal rövidebb életűek, mint a korábbi irányzatok voltak, és amit az ember az első három hónapban nem kasszíroz be, azt már soha többé nem fogja tudni behajtani. Ez az a műfaj, amit a legnagyobb mértékben sújt a másolás. Olvastam egy statisztikát arról, hogy Magyarországon egy eladott CD-re átlagosan 30 kalózmásolat jut. Ez nyilván sokkal kisebb szám, ha az én műveim vannak rajta, és sokkal több, ha egy kurrens könnyűzenei felvétel - de az átlag 30. Ez mégiscsak borzalmas. Azt hiszem, ezen sokat lehet lelkizni, hogy ez mivel oldható meg, de az emberekben kezdenek szép kommunisztikus képek kialakulni - nem feltétlenül Magyarországon, hanem a világban -, hogy a hangrögzített zenét olyan közkincsnek kellene tekinteni, ami után ilyen-olyan fizetséget (pl. szerzői jogot, előadói jogdíjat és egyebeket) nem kellene fizetni. Ez éppen ellene megy annak a szemléletnek, ami a civilizált világ szellemi munkát elismerő szemlélete.

- Sokan a kiadványok árával indokolják a másolást. Csökkenhet ez, ha kevesebb a jogdíj?

H. M.: - Magyarországon a 4-5000 forintos árból még mindig csak 150 forint a szerzői jogdíj, és kb. 200 forint az előadói jogdíj. A rengeteg pénzt a reklám viszi el. És természetesen az, ha drága a felvételkészítés, vagy drága az együttes, és nagy komolyzenei apparátust igényel. Nehéz a helyzet, mert nyilvánvalóan nem minden szegény ember lop. És a legtöbben nem azért lopnak, mert nincs pénzük, hanem mert a szemléletükbe ez beletartozik. Divattá vált a szellemi tulajdon lopása.

- Itt ül körünkben Simon Géza Gábor, a Pannon Jazz és a Pannon Classic kiadó tulajdonosa.

Mennyire érinti a másolás a jazzkiadványokat?

\"Simon S. G. G.: Először is egyvalamit korrigálnom kell. Hollós Máté olyan számokat mondott, például a 150 forintos szerzői jogdíjat, ami csak a nagyobb, szerződött kiadókra vonatkozik. Nekünk, kis kiadóknak ez lemezenként 210 forint plusz áfa, ráadásul a szerződésesekkel ellentétben, akik 6 hónappal az eladás után fizetnek, nekünk minden szerzői jogdíjat a gyártatás előtt teljes egészében ki kell fizetnünk. Ez óriási differencia. Állítólag a világon mindenütt így van, de akkor is érthetetlen. Egy 300-500 példányban megjelenő kiadványnak - amit csak 4-5 év alatt tudok eladni - a szerzői jogdíját egy összegben előre be kell fizetnem, míg ők abban a tempóban fizetnek, ahogy eladnak. Illetve ha nem kelt el, akkor egyszerűen bezúzatják a maradékot, és nem kell fizetniük.

- Ez nagyobb gond, mint a másolásveszély?

S. G. G.: - A jazzfelvételek esetében én egyáltalán nem érzem a másolás hátrányait. Ugyanis ezeket nagyon ritkán másolják, és akkor is inkább az az oka, hogy a kereskedelemben nem találták meg az adott kiadványt. A kiadót előbb-utóbb megkeresik, és ha ő tud adni, akkor nem másolnak. Ez egy más világ, mint a popzene világa. Inkább a zenészek másolnak, mert azt mondják, nekik ez munkaeszköz. Őket általában nem érdeklik a gyűjtők szempontjai, hogy legyen egy teljes Miles Davis, vagy Szakcsi sorozatuk. De ez korábban is így volt a kazettákkal.

A másolt CD nem örök életű dolog. Nem tudom, ki mit tapasztalt, nekünk masterjeink mentek tönkre, mert mint kiderült, a CDR minősége nem olyan volt, mint amilyennek mondták. Egy másolt CD nem olyan hosszú életű, mint az eredeti, bár - mint most már tudjuk - az sem olyan hosszú életű, mint az LP volt.

- Betlehem Csaba, a Music Megastore (korábban Rainbow Music) CD-bolt vezetője \"cseréld igazira\" néven indított el egy akciót, mely minden beszolgáltatott másolt CD fejében kedvezményes vásárlást tesz lehetővé. Mennyire volt sikeres az akció?

Betlehem Csaba: - Semennyire. Egyetlen egy darab írott CD-t hozott be egy úr, pontosan akkor, amikor ott volt a TV2 forgatócsoportja, és pontosan egy Big Brother CD-t vett. Nem tudom, hogy ez mennyire volt véletlen. Pedig igen sok fórumon meghirdettük az akciót. Az Interneten a rádióban, újságokban. Minden fronton támadtunk, nulla eredménnyel. Az emberek fejével lehet a gond. Nem fűződik érdekük ahhoz, hogy legálisra cseréljék. Nem becsülik meg a rendes CD-t. Mi vagyunk a legnagyobb CD boltok egyike (különösen miután a Fotex is kivonult), és mi sem tudtunk mozgósítani senkit.

- Ez egyformán vonatkozik a könnyű és komolyzenére?

B. CS.: - A könnyűzenét azt tucatszámra írják. Igazából nem találkoztam olyan emberrel, aki komolyzenét írt volna. Olyannal viszont rengeteggel, aki jazzt, popzenét vagy slágert, mindenféle vacakot. Egyébként megértem, ha nem fogja megvenni. Én sem vennék meg minden használhatatlan vacakot 5600 forintért. Én elvből soha nem írok CD-t, mert én becsülöm a zenét. Aki Magyarországon CD-t ír, az nem becsüli meg a zenét. Nekem igenis kell a gyári, lefóliázva. Más illata van. Aki ír, az nem szereti a zenét, és az ilyen emberek miatt fog tönkremenni az egész ipar. Nem fognak az együttesek kiadni hangfelvételt, hanem majd 15-20 ezer forintos jegyárak mellett játszanak a koncerteken. És akkor majd csak ott lehet zenét hallani. Másrészt meg le lehet tölteni az Internetről. Más nem lesz. Botrányos.

- Régen, amit nem tudtam megszerezni, azt orsós magnóra vettem. Aztán az orsós magnó mint műfaj, teljes egészében megszűnt. Az LP is megszűnt. Nem tudom, hogy a CD meddig fogja bírni. Most nem arról beszélek, hogy maga a CD mikor megy tönkre a polcomon, hanem, hogy az eladhatóra, újra és divatosra törő nagyipar mikor fogja ezt is kivenni a kezemből? Nem érzem úgy, hogy ha ma egy CD-t vásárolok, akkor olyan érték kerül a birtokomba, amit úgy örökíthetek az unokáimra, ahogy én megörököltem a nagyapám könyveit. Engem megrendített, amikor a több ezer lemezes gyűjteményem - egyik napról a másikra - ha nem is vált értéktelenné, de foghíjasan félbemaradt.
Más: a szerzői jog utal az oktatási célra szolgáló másolatra, de semmilyen fórum, semmilyen lehetőség nincs ezt érvényesíteni. Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban pontosan akkor, amikor elkészültek az új lejátszó, szolgáltató pultok, kiszállt két ember a jogvédőtől és betiltatták a reprográfiai szolgáltatásokat. Nincs lehetőségem bizonyítani, hogy mondjuk zeneirodalom órán volna szükségem egy ritka felvételre. Például miután a Hungarotonnál van Winterreise Polgár Lászlóval, biztosan nem fogja újra kiadni a régit Svéd Sándorral. Igaz nem is lenne értelme, hányat tudna eladni belőle, három példányt? Ötöt? Nem lehet hozzájutni.

- Van egyáltalán módunk arra, hogy egy ilyen esetben lemásoljuk, és aztán szerzői jogot fizessünk? Ha legálisan szeretnénk.

H. M.: - Azt hiszem, hogy ezt a kérdést valóban megnyugtatóan majd az Internet fogja rendezni. Amennyiben az, aminek a kiadása, sokszorosítása, terjesztése bármilyen ok miatt nem éri meg a kiadónak, a katalógusban megtalálható, és egy csekély összegért letölthető az Internetről, akkor az neked is jó, és nekem is jó. Neked jó, mert olcsón a tiéd, nekem is jó, mert abszolúte talált pénz. Ha két forintot kapok érte, az is két forinttal több, mint amennyit most kapok érte. Ez a jövőben az Internet egyik pozitív feladata lehet. Szerzői jogi kérdésekbe most nem szeretnék mélyebben elmerülni, nem biztos, hogy a kiadókon kívül sokakat érdekelne, de Simon Géza Gábornak válaszolnom kell. Az egyösszegű befizetés mindenhol a világon a nagyfelhasználók kedvezménye, hiszen míg te évente pár százezer forintot fizetsz ki jó esetben, addig mondjuk egy Hungaroton több tízmilliót. És adminisztratíve sem lehetne megoldani, hogy minden egyes gyártásnál, vagy utángyártásnál fizessünk, hiszen nap mint nap vannak újabb megrendeléseink a CD gyáraknál. Ugyanakkor van egy bizonyos deponált összegünk a jogvédő irodánál arra az esetre, hogy ha tönkremennénk, akkor ez az alapösszeg, ami a szerzők kártalanítására szolgál. Más oldalról van ellentétele annak, hogy a nagy kiadóknak látszólag előnyösebb és olcsóbb a jogdíjfizetés.

- Jelent-e (nem technikai értelemben) minőségromlást a másolás?

H. M.: - Azt hiszem, hogy aki másolatokból rendezi be otthon a fonotékáját, annál valamiféle igénytelenséget lehet fölfedezni. Mert nyilvánvaló, ha a bookletet is lemásolja, és színes fénymásolatot készíttet a borítóról, az akkor sem ugyanazt a küllemet tükrözi. Ha már a kereskedelmet említettük: amit én a legnagyobb bajnak tartok, szinte nagyobbnak, mint a másolás, az a túltermelési válság. Jobb, ha mi kiadók is felmérjük, ezen nem tudunk úrrá lenni. Legfeljebb racionalizálódhat a mennyiségen belül a különböző műfajú felvételek aránya, de a túltermelés az marad.

- A Hungaroton hány kiadványt jelentet meg évente?

H. M.: - A cég évente mintegy 150 kiadványt jelentet meg, amiből 50 a könnyűzene, 80 a komolyzene, és 20 az egyéb, azaz próza, mese satöbbi. A Hungaroton ezzel az évi 150 kiadványával, vagy akár csak a 80 klasszikus kiadványával nagyon erőteljesen részt vesz a túltermelésben - ha belegondoltok, hogy mondjuk a Deutsche Grammophon évi hatvanat adott ki virágkorában. Ez a túltermelés a kereskedelemben ahhoz az abnormális helyzethez vezet, hogy a kereskedő kénytelen rossz kereskedőként viselkedni, azaz amikor elfogy a polcról egy kiadvány, akkor nem abból rendel új szállítást, hogy kielégítse a keresletet, hanem örül, hogy végre van egy kis szabad helye, ahová fölteheti az aznapi újdonságot. Így a legnagyobb boltokban is állandó hiány van a kurrens kiadványokból.

- Hogyan lehet megismerni egy megvásárolni kívánt CD-t? A boltokban alig van hallgatási lehetőség, legfeljebb fél percet lehet belehallgatni valamibe, azt is nagy hangzavarban.

H. M.: - Legfeljebb azt lehetne feltalálni, hogy legyenek olyan boxok, mint régen voltak az én ifjúkoromban. Például a Rózsavölgyiben akár egy lemezoldalnyit is meg lehetett hallgatni. Ezt talán fel lehetne újítani. Köszönöm az észrevételt, elképzelhető, hogy a Duna Plazában lévő boltunkban megpróbálunk kialakítani valami ilyesmit. Legalábbis a komolyzene számára.

W. I.: - A maradandóságra térnék vissza. Az elgondolkodtató, hogy ahogy haladunk előre az időben, a hordozók, amelyek manifesztálják az értéket, egyre inkább illékonnyá válnak. Hammurabi törvénykönyve több ezer éve létezik, Gutenberg könyvei több száz éve. A fekete lemez élettartama is szintén 100 éves nagyságrendű. Félek, hogy az Mp3, az ilyen CD, olyan digitál nem lesz ilyen. Itt is felgyorsul az élet. Ezek az eszközök, a maguk testi valójában egyre kevésbé értékesek, miközben az embernek tényleg van olyan hajlama, hogy a számára értékeset szeretné megőrizni magának, az unokáinak. A Manet festmény a jövő században is legyen olyan értékes, mint most. A mai napig előveszem a bakelitlemezeimet, melyeket, meg kell mondjam, mint a Fehérvári úti magnós-klub tagja annakidején gyakran vettem fel magnóra. Aztán amikor volt rá pénzem, ezeket a lemezeket sorra megvettem. Egy Beatles Sergeant Pepper nem lehet, hogy nekem ne legyen meg! Itt megint csak belép az érték. Ami megtestesít egy értéket, azt az emberek a maga eredeti valójában akarják birtokolni. A tömegtermelés kontra eredetiség problémája alapvetően fennáll. A kérdés itt összefügg a technikával. Az alapvető kérdés itt az érték kérdése. Ami értékes, arra az ember áldoz. A mai popzene nem testesít meg semmilyen értéket. Ezt a zenét nem lehet szeretni! Illetve lehet szeretni egy hétig. Föl nem merül, hogy én egy ilyenért pénzt adjak. A zene egyre inkább divattermékké válik - legalábbis a könnyűzenében. Ennyivel szerencsésebb a helyzet a komolyzenében. Ott annak van óriási veszélye, hogy a gyűjtők gyűjteménye lassan telítődik, tehát arra gondol, hogy ez meg az már megvan, de még nincs meg Norringtonnal, nincs meg XY-nal. Így a lemezgyárak a komolyzenében is arra kényszerülnek, hogy divatot elégítsenek ki, sztárokat alkalmazzanak (akik aztán rengeteg pénzbe kerülnek). Sok pénzt kell reklámra költeni. Ez ugyanolyan spirál, aminek előbb-utóbb vége van. A költségekről: sajnálom, hogy az én kedves lemezgyűjtő Sebők János barátom nincs itt, de azt külön sajnálom, hogy egyetlen multinacionális cég képviselője sincs itt. Sehol, semmilyen komolyabb fórumon nem látom őket.

A Mai magyarországi lemezgyűjtést, zenebarátságot ezek a multinacionális cégek nem is értik. Nekik ez biznisz, és semmi más. Sebők János írta, hogy Magyarországon a lemez mondjuk ötezer forint, ebből az áfa ennyi, az árrés annyi. Ha a jogdíj ennyi, vagy annyi, ha ezeket mind levesszük, még mindig marad 1-2 ezer forint, amit nem találok.

H. M.: - Azt fizeti ki a felvételért, jogdíjelőlegre stb.

W. I.: - Ha Madonnának a lemezét felveszik Londonban, és legyártják tízmillió példányban, akkor az nulla. Az az érzésem, hogy itt égbeszökő marketing-árakat látunk. A multiknak Magyarország csak annyit jelent, hogy hát a kamiont esetleg nem Bécsig küldöm, hanem egy kicsit tovább, Bukarestig, vagy Budapestig, vagy hogy hívják. Abnormálisan és mesterségesen van fenntartva egy lemezár. Nem véletlen, hogy Amerikában is egyre több kritika éri a lemezipart.
Annakidején, amikor voltak események, voltak újdonságok és értékek, akkor kialakult egy ár, amit minden körülmények között fenntartanak. Azt a plusz pénzt szeretnék visszanyerni, amit egy alkalmatlan előadó sztárrá pumpálására költöttek. Szerintem az egész lemeziparnak termékszerkezetben, terjesztésben, marketingben át kell alakulnia - úgy ahogy van. De hát nem lehetnek vérmes reményeink. Erdős Péter mindig azt mondta, hogy az emberiség ötezer éve ragaszkodik hozzá, hogy a saját pofáját törje össze, és úgy tanulja meg, hogy mit lehet. Nem tanul az okos szóból. A lemezipar - hiába az okos tanácsok, hiába írtok akármilyen okos cikket - nem fog ezen a megcsontosodott, bürokratikus, öncélú, pénzhajhász mentalitásán változtatni. Természetesen kivéve az itt jelenlévő tisztelt vendégeket, meg a kivételeket.

B. Cs.: - Az EMI már felrakta az Internetre a lemezeinek jó részét. Fizetni kell érte. Ez az EMI-nak nyilván jó, nekem, mint lemezboltnak nyilván rossz.

- Az Apple üzemeltet egy I-Tune nevű szolgáltatást. Nagy adatbázisból saját magadnak rakhatsz össze CD-t. Rendkívül sikeres. 99 cent egy track.

B. Cs.: - Az nem olcsóbb mint egy lemez, mondjuk 15 track egy CD, és 15 dollár az rendes lemezár.

- De két jó track miatt nem kell megvenned a többi gyengét.

\"Betlehem B. CS.: - Mint kereskedő, az árakat többé-kevésbé tisztán látom. Van egy USA kapcsolatunk. Tudjuk, hogy ott mi mennyibe kerül. Egy nagy sikert, a kiadó az ottani ár, átszámítva mintegy 3200 forint helyett megpróbálta nálunk több mint 6000-ért eladni. Írtam nekik, mire másnap akciót hirdettek a lemezre: 3200 forint. A dollár zuhanásával érdekes módon nem lett olcsóbb a lemez. Márpedig rengeteg Amerikában gyártott import lemez van nálunk forgalomban. Azt értem, hogy a különbözetet is szeretnék megkeresni, de hát annyival többet lehetne eladni. Ezért is sajnálom én is, hogy nincs itt senki a multiktól, válaszolhatnának arra, hogy ez miért van.

- Hollós Máté említette, hogy az Internet jelenthet áttörést.

H. M.: - Nem szerencsés lekezelni az Internetet, ahogy nem volt szerencsés 1910-ben lekezelni a nem túl megbízható automobilt. Az más kérdés, hogy mint minden találmány indulásakor, egy csomó olyan várakozás van ma a világban, amelyik vagy nem teljesedik be, vagy nem is lenne jó, ha beteljesedne. De az biztos, hogy az Internet döntően át fogja alakítani, sőt már átalakította az életünket. Teljesen természetesnek tartom, hogy egy lemezcég a háttérkatalógusával együtt felköltözzön az Internetre. Lehet, hogy a fiatal Internetezők másolják a CD-ket, de nekem mindig szívderítő, hogy amikor bemegyek egy lemezboltba, az elkerített kis komolyzenei részlegnél mindig látok néhány fiatalt keresgélni, vásárolni.

B. CS.: - Az Internetről az a véleményem, hogy a technika fejlődésével biztosan ez lesz a nyerő. Lesznek majd a koncertek, mellette pedig az Internet. Mi lemezboltok hosszú távon keresztet vethetünk magunkra, addig viszont szeretnénk életben maradni. De már most is rengeteg CD bolt bezárt.
\"Szeretjük\" a Jogvédőt és a Mahaszt is, ők se sokat tesznek azért, hogy a lemezboltok működhessenek. Nem tekintik partnernek azt az embert, azt a kereskedőt, aki tulajdonképpen az ő zsebükbe teszi a pénzt. Nekünk évente mintegy 150 ezer forint zeneszolgáltatási díjat kell befizetnünk, és ezért nagyon pipák vagyunk. Sikerült úgy megalkotni egy jogszabályt, hogy nekünk, mint legális CD-t forgalmazó boltnak, a vásárlóknak bemutatott, a kiadóknak reklámot, jelentő, és az Artisjustnak bevételt hozó tevékenységünkért még külön fizetnünk kell nekik. Mert kereskedelmi egység vagyunk. Az Artisjust azt írta a megkeresésünkre, hogy nincs módja bennünket megkülönböztetni a többi kereskedelmi egységtől. Semmiben nem támogat bennünket a jogvédő, holott mi rakjuk a zsebükbe a sok millió forintot. A kiadók miért nyújtanak sokkal nagyobb kedvezményeket egy hipermarketnek, mint egy szakboltnak? Nekik miért van 100 százalékos visszáru joguk? Miért nem minket támogat? Miért kell hanglemezt vásárolni egy közértben? A multi szerződést köt egy másik multival, és kedvezményeket nyújt neki, azért, hogy kenyérmorzsa közé csomagolva árulják a hanglemezt?
Ha hozzánk jön be, akkor zenéhez illő környezet van, belehallgathat, mert akik nálunk dolgoznak, azok szeretik a zenét. Mi szeretnénk azt el is adni, mert ebből élünk.

H. M.: - Nekem van egy naiv fixa ideám, és kíváncsi vagyok, ti is annak tartjátok-e. Magyarországon az, hogy a hipermarketek átvették a lemezkereskedelem irányítását, az egy időleges dolog, ami nyugaton nem így működik. Ott már az igényes könnyűzenei lemezeket is a szakboltok forgalmazzák. Az olcsó, turkálni való dolgok valók a hipermarketekbe. A többi dolog a szaküzletekbe. Szerintem öt éven belül nálunk is vissza fog állni.

- A \"kenyérmorzsás\" forgalmazás is a másolást erősíti. Ha bemégy egy ilyen boltba, már néhány száz forintért hozzájutsz egy olyan Mozart zongoraversenyhez, amit olyan zongorista és karmester ad elő, akiknél pesszimista becslés szerint is van harmincötezer jobb. Akkor az ember azt mondja, hogy még mindig jobb egy ilyet átmásolni, de ha a szaküzlet nem sokkal drágábban tudna adni egy sokkal jobb előadást...

H. M.: - Azt kell mondjam, hogy tudja adni, hiszen a legtöbb nagy cégnek vannak olyan olcsó sorozatai, amelyek esetében az utángyártatáson kívül már nincs más költségük. Új felvételt készíteni, jó művésszel, ilyen nyomott áron, az már csak akkor volna lehetséges, ha az ember biztos lehetne benne, hogy egy év alatt világviszonylatban elad belőle legalább 5-6 ezer darabot. Manapság ott tartunk, hogy igazán sikeresnek azt a CD-t tekintjük, amiből egy év alatt ezer, esetleg kétezer példányt el tudunk adni. Ez már komoly siker komolyzenében.
Visszatérve a korábbiakra, amikor az Internetről volt szó. Már csak azért sem valószínű, hogy az egész kereskedelem felkerülhet az Internetre, mert új felvételek készítése és rentabilizálása ezen az úton teljesen lehetetlen. Elképzelhető, hogy a marketingköltségeket le lehetne faragni így, de hogy egy oratóriumot kórussal, zenekarral, szólistákkal, karmesterrel úgy tudjak finanszírozni, hogy aztán azt három dollárokért letölthessék, az lehetetlen. Ha teljes egészében az Internetre tevődne át a kereskedelem, az azt jelentené, hogy új felvétel többé nem készülne, legfeljebb önjelölt művész tehetné közzé így a saját dolgait. Persze ezt most is megteheti.

- Nem nyithatna a Hungaroton egy kuckót valahol, ahol legálisan le lehetne másolni azokat a dolgokat amelyek máshol nem érhetők el?

H. M.: - Ez nekem soha nem jutott eszembe, de gondolkodni fogok rajta. Azt nyilván nem tudjuk megoldani, hogy egy boltban ott tartsuk az archívumunkat, de azt el tudom képzelni, hogy ha olyan állapotban lesz az archívumunk számítógépes nyilvántartása, akkor a kiadótól ezek megrendelhetők legyenek. Nekünk nem érdekünk, hogy a kiadatlan dolgaink elérhetetlenek legyenek, legfeljebb nem tudunk áldozni az új kiadásukra.

- A RIAA mostanában járta ki, hogy a copyright határidőt 90 évre növelték. Ez a jogi precedens azt implikálja, hogy a további növeléseknek sem lesz akadálya.

H. M.: - A jogvédelem egyre nagyobb veszélyben van. Nem arról van szó, hogy egyre többet harácsol és még többet akar, hanem még jobban ki akarja párnázni azt a veszélyhelyzetet, amelybe a jogvédelem az ellenőrizhetetlen dolgok - például az Internet - miatt került. Mint a Hungaroton vezetője, nem járulnék hozzá, hogy bármilyen Hungaroton felvétel felkerüljön az Internetre, mert nem lehet megvédeni. Ami digitalizálva fent van, az letölthető.
Az Internetnek nagy pozitívumai vannak, de a szellemi tulajdon szempontjából atomkatasztrófát lehet vele előidézni. Abban bízom, hogy az idő meg fogja hozni a technikai garanciákat. Nem lesz nagyobb a veszélye, mint hogy az üzletből ellopnak egy lemezt.

B. Cs.: - A RIAA most olyan megoldáson dolgozik, hogy a távolból tönkretegyék azoknak a számítógépeit, akik illegálisan másolnak.

- A hatóság turkál a számítógépemben. Nekem a Brazil című Terry Gilliam film jut eszembe. Most szándékosan demagóg leszek, provokálni akarok: a szerzői jogvédő - nyilván önzetlen altruizmusból - most ott tart, hogy mivel nincs lehetősége a teljes ellenőrzésre, hát fizettet mindenkivel. Nem lehet tudni, hogy a taxisofőr bekapcsolja-e a rádióját, ha beül mellé egy utas, hát fizessen. Nem lehet ellenőrizni, hogy a kapcsolásra váró telefonközpontok jogdíjas dallamot játszanak-e, hát azokkal is fizettetnek. Biztos, ami biztos. Emlékszünk, hogy melyik rendszer elve volt az: inkább bűnhődjön száz ártatlan, mintsem, hogy egy bűnös megmeneküljön? Ha ezt logikusan extrapolálom, akkor mikor fognak fizettetni azután, ha nekem a kocsmából hazafelé menet fütyörészni támad kedvem...?

H. M.: - Javasolni fogom a jogvédőnek...

- Illetve mikor fognak főbe lőni szerzői tulajdon engedély nélküli birtoklásáért, ha én kívülről tudok egy Ady verset? Szóval rossz érzéseim vannak. Datálható azóta, hogy tudom: például Sztravinszkij a Petruskában ismeretlenül felhasznált triviális kintornás kuplé miatt az élete végéig fizetett. (Illetve az előadások után fizetnek most is.)
A szerzői jogvédő fizettet, a szerzői jogvédő behajt. Ha üres CD-t veszek, hogy a számítógépemből kimentsem a munkámat, akkor abból a pénzből Britney Spears-nek is jár az üres hordozó utáni százalék, pedig őt eszembe nem jutna meghallgatni.

H. M.: - A különböző védelmi eljárások nem tesznek különbséget, nem is tudnak különbséget tenni aszerint, hogy milyen célra veszed az üres hordozót. Én, ha saját darabjaimat veszem fel, hogy a saját érdekemben azt öt embernek odaadjam, akkor én is fizetek utána. Tehát nyilván csak azt lehet csinálni, hogy egy elfogadható átalányt vetnek ki, ami így is csak egy csekély százalékban kárpótolja a szerzőket (nem az Artisjust!) azért az összegért, amit nem kapnak meg. Ezek csak jelképes ellenintézkedések. A szerzők az egész világon nehéz helyzetben vannak. Természetesen vannak kiugró jövedelműek is, ezt az egészet másként éli meg mondjuk Paul McCartney vagy Andrew Loyd Webber, mint Tóth Péter vagy Hollós Máté. Valahol a két szélső vonal között kell keresni a legjobban veszélyeztetettek körét. Az más, hogy amit Csaba mondott a lemezboltokról az igaz, a lemezeket reklámozó és eladó boltokat más megítélés alá kellene vonni, mint az egyéb kereskedelmi egységeket.

- Erről ki dönt? Kikből áll össze a jogvédő?

H. M.: - Az Artisjus ma egyesületként működik, tagjai vannak. A szerzők, szövegírók érdekeltek abban, hogy minél nagyobb legyen a jogdíjforgalom. Egy bizonyos százalék elérése után a szerzők automatikusan taggá válnak, de így is körülbelül 6000 szerzővel állunk kapcsolatban, míg a tagság körülbelül 1000 ember. Szóval sokan, nem tagok, ontják a felhasználásra soha nem kerülő műveket, magyar nótákat, táncdalokat, vagy akár komolyzenét. Ezeket szépen bejelentik. Az Artisjus nemrég vezette be, hogy egy ilyen bejelentés díja 500 forint. Gyakorlatilag megkérik annak a munkának az árát, amit esetleg fölöslegesen végeznek el, hiszen ezek a művek nem fognak olyan forgalmat termelni, ami levonható százalékot eredményezne. Megértem, hogy kívülről ez könnyen irritálónak érezhető, de gondoljatok bele a szerzők általános helyzetébe.

- Az a hologram, amit az üres CD-re felragasztanak, és igazolja a jogdíj befizetését, az mire jogosítja fel a vásárlót?

H. M.: - Ez csak egy regisztráció. Pusztán azt jelzi, hogy a hordozót legálisan hozták be az országba. Tehát nem jogosít arra, hogy másoljunk. Csak igazolja, hogy valaki befizette azt a 40 forintot.

És a végén szeretnék még egy félreértést tisztázni. Sokszor mondtátok, hogy \"levédetni\". Az ember nem levédeti a művét, hanem bejelenti. Levédetni szabadalmat lehet. Ami az Artisjusnál történik, az egy egyszerű regisztrálás. Ez nem olyan típusú levédetés, mint egy szabadalomé. Ha valaki tehát véletlenül generált hangjegyeket jelent be, az attól még nem lesz az ő szellemi tulajdona. Az még nem mű. És ha én azt a hét hangot más konstellációban felhasználom, nem mondhatja, hogy az plágium.

\"Momus




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.