„Úgy érzem, kezdenek összerázódni a dolgok” – Bayreuth-i interjú Németh Judittal

Immár a hetedik évadját kezdi Bayreuthban. Bár itthonról nézve már igazán nemzetközi sztárnak tekinthető, ezt a legkevésbé sem érezteti. Kedves, mosolygós és vidám, mint mindig. Németh Judittal Bayreuthban beszélgettünk.

   – A Tannhäuser főpróbája után vagyunk itt Bayreuthban. Az előadáson Vénuszt énekled, immár nem is először. Hogyan került életedbe Bayreuth és Wagner?

   – Én Bayreuthot már régről ismertem. Annak idején zeneakadémistaként kerültem először ide ösztöndíjjal. Egy Kupfer-féle Bolygó hollandit láttam először, amolyan diákjeggyel. Elképesztő élmény volt, hogy így is lehet ezt a műfajt művelni. (Nem olyan rég láttam újra felvételről, megint lenyűgözött.) Három évvel később egy másik ösztöndíjjal szintén Kupfer-rendezést, a Ringet csodálhattam meg. Utána viszont nagyon sokáig nem jutottam el ide.

   – A pályád ugyanis mégsem ezen az úton indult el…

   – Bizony nem. Én lírai hangként voltam elkönyvelve, és valóban olyan hangom is volt. Később jöttek ugyan kisebb Wagner-szólamok az Operaházban, Flosshilde A Rajna kincsében, Siegrune A walkürben, de senki nem számolt velem komoly Wagner-énekesként. Már jó tíz éve a pályán voltam, amikor a korábbi énektanárnőm, Anna Reynolds 1998-ban sok év után újra meghallgatott. Elénekeltem neki kedvenc és vágyott Mozart-szerepeimet, Dorabellát, Titust, mire megkérdezte, hogy el tudnám-e énekelni Wagner Frickáját. Nem teljesen értettem, de leblattoltam neki, mire Anna nagyon határozottan kijelentette, hogy ez az én igazi hangom. Ő szervezte meg, hogy egy évvel később egy előéneklésen meghallgassanak. Amire persze jó alaposan és gondosan felkészített. 1999-ben a Wagner-család és a Ring zenei vezetője, Giuseppe Sinopoli meghallgatott, és 2000-ben már előadáson énekelhettem.

   – S ezzel elszabadult a pokol…

   – Elszabadult. Énekeltem itt már Waltrautét, a 3. Nornát, Ortrudot és persze Vénuszt. A tavalyi év kimaradt, mert annyira későn kértek fel Kundryra, hogy addigra leszerződtem Torontóba. Vénuszt viszont most éneklem utoljára.

   – Merthogy jövőre leveszik műsorról.

   – Így van.

   – Mi Bayreuth specialitása, mennyiben más, mint egy másik színház?

   – Először is, itt csak Wagner kerül színre. A második a hangzás. Ebben a speciális akusztikában a lírai hangok is remekül megszólalnak, van is ilyen, bár szerintem a nagy, gömbölyű, metálfényű Wagner-hang érvényesül itt a legjobban. A harmadik, hogy bár a világ minden tájáról jönnek énekelni, mindenki nagyon tudja a dolgát, s hogy mi lesz a feladata. Ezért azután nem létezik a szokásos színházi acsarkodás és gáncsoskodás. Mindenkit megérint a hely szelleme, s megpróbálja a legtöbbet kihozni magából az itt töltött 10 héten. A Wagner-család pedig igyekszik a maximális nyugalmat biztosítani. Persze itt is előfordulnak változások…

   – A Tannhäusernél például a dirigens és a címszereplő személye cserélődött viszonylag későn…

   – Igen, bár szerintem ez nem tett rosszat. Frank van Akennel (Tannhäuser) igazán nagyszerűen megértjük egymást, remek énekes, s Christoph Ulrich Meier, a karmester korábban Thielemann asszisztenseként dolgozott már ebben a darabban velünk.

   – Mennyit változtatott a pályádon az a tény, hogy Bayreuthban énekelhetsz?

   – Úgy érzem, kezdenek összerázódni a dolgok. Itt derült ki, hogy nemcsak a mezzo fachra alkalmas a hangom, hanem fentebb is jól szól. Ami a legfontosabb, hogy Bayreuthnak köszönhetően önbizalmam kezdett kialakulni, ami mindenképpen jót tesz a későbbi pályámnak, s ami korábban bizony nagyon hiányzott. Persze otthon viszonylag későn indult az elismertségem, hiszen például Ortrudot jóval előbb énekeltem el itt, mint máshol. Nagy álmom Bayreuthban még Kundryt elénekelni, ami igazán a csúcs lehetne, de szívesen mutatnám be itt is Frickát. Persze, ahogy Győriványi Gyuri mondta: azt kell énekelni, amire az embert megveszik.

   – Kapós lettél, mint Wagner-énekesnő?

   – A jövő évben Drezdában éneklek Frickát, Barcelonában Vénuszt, ugyanott 2010-ben az Árnyék nélküli asszonyban éneklek, s Tokióban Brünnhildére kértek fel. Igen, azt hiszem, külföldön elég kapós lettem.

   – Odahaza a Művészetek Palotájában a Wagner Napok eddigi összes előadásán felléptél. Milyen élményt jelentett ez neked?

   – A budapesti Operaház kicsit belterjes Wagner-produkciói után a két tavalyi komplex Parsifal fantasztikusan üdítő élményt jelentett. Elsősorban Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna zseniális rendezése, s a világhírű kollégák (Salminen, Franz, Kannen) közreműködése, s Fischer Ádám zenei biztonsága. Ugyanígy az idén elképesztő volt Hartmut Schörghofer lenyűgöző és mégis átlátható rendezése. Sokat számított, hogy ő sokat dolgozott díszlettervezőként korábban, így innen közelítette meg A Rajna kincsét és A walkürt. Én csak remélhetem, hogy ez a hagyomány folytatódik, s a végén akár még a Rienzit is bemutatjuk.