\"Amióta az eszemet tudom, mindig énekelni akartam\" (Ágai Karola)
Úgy hisszük, régi adósságunkat törlesztjük ezzel a cikkünkkel, az elmúlt ötven év egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar operaénekesnőjével készített interjúnkkal.
- Nyár elején 50 éves művészi jubileuma alkalmából köszöntötték az Operaházban. Valami gyanús volt, így utánanéztem, és kiderült, ez a pálya nem ötven évvel ezelőtt kezdődött, picivel több az ennél. Mindössze az operaházi tagság kezdődött fél évszázada.
- Az Operaházban is korábban kezdődött, hiszen 55-ben énekeltem ott először. Másfél évig Éj királynőket sorozatban, mint vendég, ez igazán egyedülálló volt. Egy meghallgatásra jelentkeztem, annakidején minden ősszel meghirdették külsősök (nem zeneakadémisták) számára. Nem akartam igazán elmenni, de tanárnőm, Olga néni, Révhegyi Ferencné erősködött, hogy menjen csak el, fiacskám. Ha akkor nem megyek el, bizony minden másképp alakulhatott volna. Előtte énekeltem a Rádióénekkarban és a Honvéd Művészegyüttesben. A Honvéd Együttesben komplett operákat is csináltunk, így a legelső operaszereppel ott találkoztam.
- Mi volt ez?
- A Rigoletto, a pályakezdő Lukács Ervin dirigálta, s Kovács Dénes volt az elsőhegedűs a zenekarban (itt töltötte a katonaéveit).
- A könyvében elég sokat ír az első évekről, de keveset találtam az ezt megelőző időszakról. Hogyan kezdődött? Szülei elég nehezen engedték, hogy zongoraszakról énekesire váltson.
- Főleg édesanyám volt konzervatív, de a döntést - szerencsére - apám hozta. Azután, milyen a Sors, édesanyám volt a legbüszkébb rám az első fellépéseimnél. Rettentően izgult, félt nagyon, hogy megbukom.
- De mi volt az első fellépés és az énektanulmányok megkezdése között? Mi volt az a pillanat, amikor \"ráérzett\" az éneklésre?
- Amióta az eszemet tudom, mindig énekelni akartam. Édesapám nyomdász volt, a munkahelyén minden évben János-ünnepélyt tartottak, és ilyenkor mindig felléptem náluk. A SZOT-énekkarban énekeltem, sok hivatalos ünnepen felléptem. Számomra a legnagyobb örömöt a fellépés, az éneklés jelentette. Itt már ekkor kaptam szólófeladatokat is. És már ekkor is mindig koloratúrszerepeket énekeltem.
- Amikor még csak készült erre a pályára, Magyarországon Gyurkovics Mária-korszak volt. Ki volt a példaképe?
- Hát ő, a későbbiekben pedig Maria Callas. Neki olyan fantasztikus énektechnikája volt, ami revelációval bírt. Annakidején nem nagyon lehetett ezekhez a lemezekhez hozzájutni. Olga néni egyik ismerősénél, egy bizonyos Grexa Gyulánál (aki egy legendás lemezgyűjtő volt) sikerült megismernem Callas felvételeit.
Az Éj királynőjeként, László Margittal |
- Az boldogságos korszak volt, egymás után kellett beugranom az újabb és újabb szerepekbe. Fiordiligi szólamát például négy hét alatt tanultam meg, pedig rettentő nehéz anyag. Koloratúrnak is kellett lenni, meg mezzónak is. Nagy időszak volt, nagy partnerekkel. Én még Svéd Sándorral is énekeltem, nem is keveset, Rigolettót, Luciát.
- Mennyi idő alatt lehet feljutni a csúcsra?
- Jaj, hát nem tudom megmondani...
- Akkor inkább úgy kérdezem, mikor érezte, hogy feljutott?
- Valószínűleg akkor, amikor Zerbinettát elénekelhettem, az volt a korona valamennyi szerep közül.
- Pedig az Ariadné Naxos szigetén nem ment Budapesten sem korábban, s később sem. S az ön nemzetközi pályája is ennek kapcsán indult el, hiszen ebben hallotta meg az éppen Budapesten tartózkodó Elisabeth Schwarzkopf és Walter Legge. Szerencsére aznap este nem a Trisztán ment...
- Ez az, jó időben jó helyen voltam. Szerencsés csillagzat kellett hozzá. Leggéék megszerveztek egy előéneklést nekem, amikor Rudolf Bing, a Met igazgatója Európában járt, s egy évvel később már New Yorkban énekelhettem a Lammermoori Luciát.
- Mennyit változott a Met-vendégjáték után a pálya? Egyenesebb, kisimultabb lett?
- Mindig mindenért meg kellett küzdeni. Én minden előadást premiernek tekintettem. Estéről estére újabb közönség van. De a visszatérő operalátogató, akik másodszor-harmadszor hallanak, ők figyelik igazán a változást.
- Legelső szerepe premierként az Olympia volt. A lemezfelvételen a híres Baba-áriában egy olyan - szinte senki által nem énekelt - változatot választott, amelyik egészen a háromvonalas asz-ig megy fel. Mióta énekelte így?
Olympiaként |
- De senki nem énekli így.
- Nem olyan nagyon sokan szaladgálnak háromvonalas asz-szal a tarsolyukban.
- Ezt lehet tanulni?
- Szükséges tanulni, de ez elsősorban adottság kérdése.
- Hányszor énekelte Olympiát? Egyáltalán: vezetett naplót a fellépéseiről?
- Sajnos nem. Akkoriban nem gondoltam rá, hogy egyszer még szükség lehet rá. Talán az Operában utána lehet nézni.
- S a premier után tíz évvel elénekelte a Hoffmann meséi hármas főszerepét, nemcsak a koloratúr Olympiát, de Antoniát, és a drámai hangot igénylő Giuliettát is. S nemcsak egy este, hanem nagyon sokszor.
- Sokszor nem, de jó néhányszor.
- Na, ezt akartam megtudni, hogyan lehetséges ez. Hiszen Giuliettát egy magas mezzo is kényelmesen elénekli.
- Nézze, az én hangfajom tulajdonképpen drámai koloratúr. A színház viszont a drámai oldalamat kevéssé foglalkoztatta. Egyszer felkértek rá, hogy A rózsalovag Tábornagynéját énekeljem el, de ezt nem vállaltam. Helyesebben írásos biztosítékot kértem arra, hogy a Tábornagyné előtt és után egy hétig más szerepre ne tűzzenek ki. \"Ugyan, meg tudod te azt csinálni\" - mondták. Persze, de meddig énekelek? Erre nagyon kell vigyázni. Sajnos, szomorú példák vannak, hogy valaki elénekli a nem neki való szólamot. Elénekli, sőt még sikere is van, de meddig? Jó pár példát tudnék sorolni a korán tönkrement karrierre.
- Látom rendszeresen a premiereken. Mi a véleménye a mai produkciókról, a színvonalukról, a minőségről?
- Nem igazán jó. Nem vagyok a rendezői színház híve. Én Nádasdy Kálmán színházán nőttem fel, ma is azt tartanám követendőnek. A múltkori Bánk-premieren láttam, hogy a trónus tetején van egy kereszt, a Bánk-Gertrúd kettősben egyszer csak kirántották, és kiderült, hogy egy kés. Hát, kereszttel nem gyilkolunk. Kár az ilyen rendezésekért!
- Volt szerepálma?
- Örültem volna annak, ha a Lakmét felújítják, de Mikó András, a főrendező nagyon nem szerette.
- Régi partnerekkel találkozik néha?
- A premiereken összeszaladunk. Jól megvoltunk egymással. Nem voltunk mi sem angyalok, de összetartoztunk. Lehet, hogy ez most \"viperaház\", de akkor ez nem így volt. Az \"átadás-átvétel\" is nagyon simán ment az előző generációval. Az én első Sarastróm Székely Mihály volt, Papagenót pedig Sárdy János énekelte.
Gilda, Nicolai Geddával |
- Csodálatos énekes volt, akivel nagyszerűen megértettük egymást a színpadon, s amikor jött, mindig ragaszkodott hozzá, hogy én legyek a partnere. Énekeltünk Luciát, Rigolettót, Faustot. A legutolsó közös fellépésünkön a Traviata ment, és Gedda nem hozta a formáját. Mint kiderült, nem tartották be azt az íratlan színházi törvényt, hogy előadás közben magánüggyel nem lehet zavarni a művészt. Ő meg a darab közben tudta meg, hogy az édesanyja a halálán van. Hát épphogy végig tudta csinálni. De ezzel együtt kevesen énekelték úgy Alfrédot, mint ő azon az estén.
- Tanítás?
- Nem jött össze. Lehet, hogy nekem vannak túl szigorú elveim. Néhányszor elkezdtem, de nem igazán működött. Ha igény lenne rá, egy-egy szerep elsajátításában szívesen segítenék a már pályán lévőknek. Az énektanári szerep állandó kontrollt jelent. Amíg Olga néni élt, hetente jártam hozzá, ő is eljött az előadásaimra, és mondta, mondta az észrevételeit. Nagyon fontos ez.
- Az Operaházból fájó szívvel jött el?
- Nem igazán a saját döntésem volt. Az Operaház akkori igazgatója élt azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után nyugdíjazhat. Utána koncerten még sokáig énekeltem, de a búcsúelőadásomat 10 esztendővel később, már egy másik direktortól kaptam. Ez egy kegyetlen szakma. De az ember kénytelen tudomásul venni, hogy vége. El kell határozni. Nem lehet csak egy \"kicsit\" visszavonulni. Engem a Jóisten megajándékozott azzal, hogy sosem volt lámpalázam. De az utolsó előadáson, 93-ban A varázsfuvolában bizony összeszorult a torkom, amikor az első áriám előtt szerep szerint betoltak a színpadra, és a közönség hatalmas tapsban tört ki. Nagyon nehéz volt elkezdeni - utoljára.