\"A historizmus az egy nyelv.\" (Vashegyi György)
A karmesterrel múlt szerdán, a Máté-passió előadásának napján beszélgettünk Sopronban. Az interjú koncerttel kapcsolatos részei így persze már múlt idejűek. A régi zenét érintő kérdések azonban - mint ez kiderült - nagyon is aktuálisak.
- Igaz, hogy akik itt a kurzusokat vezetik, részt vesznek a mai előadáson?
- Csak részben. Anneke Boeke, a furulyakurzus vezetője lesz köztünk este, és hozza az egyik növendékét is, aki a második furulyaszólamot játssza majd. Ezen kívül a kiváló gambaművész, Petr Wagner is elfogadta a meghívásunkat, ő játssza majd a gambaszólókat. Ő kurzust ugyan nem tart, de az Ensemble Tourbillon nevű együttesével fellép a Régi Zenei Napokon. Amúgy mondhatnám azt is, hogy ez egy nemzetközi előadás, hiszen az első oboista egy angol hölgy, a második oboista Németországból érkezett.
- Ők egyébként a próbákon is részt vettek?
- Természetesen. Mi előkészítettük ezt a produkciót Budapesten, itt pedig két napon keresztül próbáltunk a helyszínen, az Evangélikus templomban, ami egy csodálatos épület és elég különleges helyszín. A kórusok például fönt lesznek a karzatokon, tehát nem is volt olyan egyszerű megteremteni az összhangot a kórus és a zenekar között. Nagyon érdekes helyszín, és nagyon jó akusztikája van.
- Úgy hallottuk, itt a Régi Zenei Napokon ez az első alkalom, amikor oratórikus művet adnak elő Bachtól. Ez most áttörésnek tekinthető?
- Azt nem tudom, hogy mennyire első alkalom. Passió biztosan nem volt az elmúlt 18 évben, nem tudom, hogy mást játszottak-e. Én körülbelül 10 éve vagyok kapcsolatban a fesztivállal. Volt egy ilyen igény, hogy ha van rá lehetőség, legyen egy nagyobb produkció, ami végül is logikus, hiszen esetleg nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Azért egy Máté-passió mégis ritkán hangzik el Magyarországon, és - mint ez a mostani produkcióból is kiderül - végül is annak a sokfajta előadói erőnek, amelyek itt összpontosulnak, tulajdonképpen jó találkozási lehetőség egy ilyen nagy produkció.
- És lesz folytatása annak Sopronban, hogy ilyen jellegű művek megszólaljanak?
- Mi nagyon szeretnénk. Nagyon örülünk, hogy megtaláltuk ezt az ideális koncerthelyszínt, ezt a templomot, mert ez azért egy nagyon jó hely, itt igazából kiváló lemezfelvételeket is lehetne csinálni, annyira jó az akusztika. Az egész fesztiválnak a sorsa körül, a jövője körül sok kérdés van és sok probléma, reméljük, hogy ezekre választ fogunk tudni adni a jövőben. És hát jó lenne hasonló produkciókat csinálni. Reméljük, hogy lesz folytatás.
- Vezényelte már a Máté-passiót pár éve a Zeneakadémián, lemezt is készített belőle. Ez a mai gyakorlatilag felújított előadásként kezelendő, vagy ide készült?
- Ide készült, de olyan értelemben mindenképpen felújítás, hogy én nagyon irtózom az olyan fajta munkától, amelyet az ember egyszer elvégez, és aztán nem tud rá építeni. 2000. áprilisában volt a nagyteremben az a koncert, és abból jelent meg egy CD-nyi válogatás. Az együttes és a kórus tagjainak szerintem legalább a 80%-a benne volt abban a produkcióban is, mindenkinek névre szóló kottája van, mindenkinek a névre szóló kottájában benne vannak az akkori instrukciók. Az akkor kialakított koncepcióra épül ez a mostani előadás. Tulajdonképpen majdnem mindenben ma is jónak, vállalhatónak tartjuk azokat az ötleteket, amelyeket annakidején beleépítettünk, talán minden huszadikon változtattunk.
- A sajtótájékoztatón hallottuk Öntől, hogy a Máté-passió szokás szerint nagy apparátust igényel. Viszont nemrég megjelent a Paul McCreesh-féle lemez...
- Nagy apparátuson azt értem, hogy ha minden szólamot egy ember szólaltat meg, akkor is huszonvalahány embernél tartunk. Nyilvánvalóan az első hegedűből legalább kettő kell mind a két zenekarban, hiszen az egyik szólót játszik, a másik pedig a tuttit. Van hegedűszóló is, de olykor ötszólamú a vonóskar, bőgővel együtt hatszólamú - az biztos, hogy Bachnak nem lehetett több zenésze. Ebben nagyon hiszek. Mi egyébként viszonylag kis apparátussal játsszuk, nem hiszem, hogy Magyarországon akár ilyen kevés emberrel is elhangzott a Máté-passió valaha, mint ma fog. De nem akartunk lemondani a kórushangzás lehetőségeiről.
Érdekes lenne egyszer megcsinálni úgy, mint a McCreesh, de nyilván nagyon fontos, hogy legyen egy megfelelő helyszín egy ilyen, szólamonként egy fős előadáshoz, meg akkor azért nagyon össze kell válogatni a szólistákat is. De biztosan meg fogom majd csinálni előbb-utóbb ilyen kis apparátussal. Egyébként ez a koncepció Andrew Parrott és Joshua Rifkin kutatásaira épül, akik elég alaposan utánajártak annak, hogy Bachnak hány zenésze lehetett annakidején, milyen szólamokból hány másolat készült, tehát hány szólamkönyv volt. Ezekből lehet következtetni arra, hogy hány előadó volt annakidején.
- Mennyire kell igazodni ehhez? Ha Bachnak nem lehetett több zenésze, lehettek-e ilyen énekesei? Elő lehet adni akár nyolc mutáló fiúval is a Máté-passiót?
- Szerintem nyolc mutáló fiúval biztosan nem kell előadni manapság a Máté-passiót, tudniillik vannak bizonyos dolgok, amelyek visszafordíthatatlanok. Bach korában 16 vagy 17 éves korában mutált egy gyerek, és akkor már szellemileg meg zenileg sokkal fejlettebb volt. Ma erre 4-5 évvel korábban sor kerül, és akkor azért egy gyerek még nem tart ott zeneileg, hogy egy ilyen fontos szólamot vállalni tudjon. Ilyen szempontból nem lehet a múltat felidézni. Nagyon fontos kérdés, persze. Én egyébként Gardinernél tanultam, aki ugye híresen ellene volt ennek a Parrott-féle tézisnek, de hát igazából a zenetudományi érvek valószínűleg Parrott mellett szólnak. Ezzel együtt nagyon sok lehetőség van a régi zenén belül. Semelyik értelmes zenész nem állítja azt, hogy ő pontosan tudja, hogyan játszott Bach. Sok lehetőség van, aztán ezekből lehet még választani.
- Lehet-e húzni a Máté-passióból?
- Szerintem semmiképpen nem érdemes. A Máté-passió tényleg az opus magnum. Az életműből egyértelműen látszik, hogy Bach erre az egy művére tényleg büszke volt, nagyon megkomponálta, fontosnak tartotta, hogy fennmaradjon. Bach nagyon gondosan beosztotta az előadók megszólalását. Az, hogy két kórus, két zenekar van, az nem csak a mű grandőrjét adja, hanem nagyon ügyesen munkamegosztást is lehetővé tesz. Nem kell mindenkinek mindenben dolgozni. És ezért nem annyira fárasztó. A János-passiót, ami egyébként rövidebb darab, fárasztóbb végigjátszania egy zenésznek, vagy végigénekelnie egy kórustagnak. A Máté-passió ilyen szempontból jobban van beosztva, nem lehet belőle húzni. Illetve lehet. Szoktak. De szerintem hiba. És nem érdemes.
Szemben például egy Messiással, amelynek nincs eredeti verziója. Annyiféle verzióban játszotta Händel napról-napra, hétről hétre, hogy amit mi ma kottában kézhez kapunk, még ha a legjobb Urtext-kiadás is, olyan verziót tartalmaz, amely Händel életében soha el nem hangzott pont így. Csak ugye ezt rakták össze. De még a János-passió is egy sokkal bizonytalanabb formációjú darab. A Máté-passió az tényleg egy egységes egész, úgyhogy ehhez szerintem nem érdemes hozzányúlni.
- Ha már a megírtságnál tartunk: amikor Péter megtagadja Jézust, miért női szólam énekli a jelenetet követő, meglehetősen személyes \"Erbarme dich\" áriát?
- Nem feltétlenül nő. Alt. Nálunk kontratenor.
- De nem Péter hangfekvése.
- Ja, hát azért ennyire nem direkt a megszemélyesítés. Az alt (ami ugye Bach korában is vagy férfi volt, vagy nő, tehát nem biztos, hogy nő) hagyományosan a Sion leánya, egy általános, nem létező figura, aki a passiótörténetben nem szerepel. Tulajdonképpen ő egy kicsit a Bach-korabeli hívő, meg egy kicsit azért szereplő is, aki szemléli az eseményeket. Ő kommentál, ő érez együtt leginkább a történet szereplőivel, és ezért ő beszél, illetve énekel Péter nevében. Körülbelül ez a logikája.
- Az imént szóba hoztuk a Paul McCreesh-féle felvételt, igaz csak a létszám kapcsán érintettük. De nyilván többről is szól.
- Elég jól ismerem azt a lemezt. Nagyon jó felvétel, és koncepcióilag valószínűleg teljesen helyénvaló. Azért szeretem, mert ez végre Bachot zenetörténeti közegébe rakja. Bach nagyon sokat köszönhet az észak-német elődöknek. Én csináltam Buxtehudét régen, és akkor nem értettem, miért olyan olaszos ez a zene. Nem olyan régen találtam egy lehetséges magyarázatot. Buxtehudénak az elődje volt a Franz Tunder, aki Mattheson szerint Frescobaldinál tanult Rómában, a másik fontos észak-német szerző, Christoph Bernhard pedig Schütz tanítványa volt és Carissiminél tanult.
Most kezd az kiderülni, hogy igazából Bach nem csak úgy kapta az olasz hatást, hogy amikor fiatal volt, eljutottak hozzá Vivaldi concertói és ezek priméren hatottak rá, ahogy ez ugye közismert, hanem volt egy ilyen második generációs, észak-német vonalon keresztül átszűrt olasz hatás is. Ha megnézi az ember a Máté-passió prozódiáját, észrevehető, hogy ez igazából az a prozódia, az a fajta szövegmegzenésítés, amelyet Carissimi talált föl, úgy az 1640-es években. Ugyanaz a világ, csak németre fordítva.
- Tehát van még újdonság a régi zenében.
- Hát hogyne! Csak azok a kívülállók, akik némi ellenszenvvel viseltetnek az egész historizmus iránt, gondolják azt, hogy ez valami szabálygyűjtemény, amelynél ha valaki megszeg egy paragrafust, akkor valami szörnyű dolog történik, akkor kiközösítik az élők világából. Épp arról van szó, hogy a régi zene, a historizmus az egy nyelv. Tehát a zenét nyelvként értelmezi. Ha valaki birtokol egy nyelvet, akkor el tud rajta mondani nagyon sok mindent. Én mindig azt szoktam mondani, hogy ha valaki el akarja mondani a Hamlet-monológot angolul, akkor van rá két lehetősége: vagy megtanul angolul, és ezek után tudja is, hogy melyik szó mit jelent, vagy pedig meghallgatja mondjuk a Lawrence Olivier-t, és addig hallgatja, amíg minden nüanszát visszaadja az egésznek, csak épp egy kukkot nem ért belőle. Szerintem az első út érdekesebb.