Kilenc év hallgatás (Lemezgyűjtő Klub a Társaskörben)

Meglehet, tavaly novemberben kellett volna elmennünk, hiszen akkor tartotta kétszázadik összejövetelét a Komolyzenei Lemezgyűjtő Klub, de egyrészt akkor ez nem jött össze, másrészt mindig érdekesebb az „ünneplésnél” az, hogy mi történik „másnap”. Nos, itt ugyanaz történik minden alkalommal: öt-hat ember összejön és lemezeket hallgat az Óbudai Társaskör pincéjében.
Ennyi?
Ennyi.
Mindenki elhoz pár lemezt a gyűjteményéből, belehallgatnak az egyikbe úgy 10–15 percnyit, majd jön a következő album. Aztán két hét szünet, és ugyanitt folytatják.
Viszont 2003 óta!
A törzsgárda hat emberből áll, hárman már az első alkalommal is itt voltak. Akkor még megtelt a pince, azonban nagyon hamar beállt a mai létszám. Valószínűleg nem minden érdeklődő elképzelésének felelt meg a koncepció – melynek része az is, hogy itt kereskedni nem lehet, és a cserélés sem jellemző. Így is voltak itt maradók, benézők, idecsapódók, van „forgás”, de többen a kötöttségek miatt maradtak el – legalábbis a jelenlegi tagok szerint. A kéthetenkénti kedd az egy fix időpont, amihez muszáj alkalmazkodni, Óbuda meg messze van. Kérdés: mitől?
Mint komolyzene a tömegigénytől?
Kérdezem a jelenlévőket: nem lehet, hogy az összejövetel címében olvasható szavak mindegyike meghaladottnak számít?
A komolyzene, a lemezgyűjtés, meg a klub.
Azt mondják, nem.
Vagy igen?
Mert kicsit azért afféle „utolsó mohikánoknak” tartják magukat.
De a komolyzene nem egy veszett dolog, még akkor sem, ha egyre kisebb az érdeklődés iránta – állapítják meg.
A lemezgyűjtés már sokkal inkább tekinthető visszaszorulóban lévő jelenségnek. Már mindenki letölt, kiír, másol, online hallgat. Ők még gyűjtenek, átlagban 1000-1500 darabos kollekciókról beszélhetünk, van, akinek LP-ből is foglalja otthon a helyet ugyanennyi (megjegyzés: ez utóbbi már egy alapos szelektálás utáni mennyiség). A lendület persze közel sem akkora, mint annak idején, amikor a gyűjtemény jelentős része összeállt (és mutatják a tokot is, rajta antikváriumi matrica – bár több helyről is vásárolnak, de a beszerzési forrásokat illetően már egyre inkább ezzel is számolni kell). Havi 1-2 darabbal azért még gazdagodik az otthoni készlet, dacára annak, hogy úgy tartják, ha nem vezetnek pontos nyilvántartást (márpedig nem vezetnek…), 1000 darab fölött már kezelhetetlen a gyűjtemény. Az egyik klubtag elmesélte: előfordult, hogy egy megvásárolt lemezről kiderült, már megvan.
S talán a három szó közül a klub, mit jelenség az, ami még önmagában is a legidőtállóbb. Akkor is, ha csak hatan gyűlnek össze. Akkor is, ha lemezt otthon is lehet hallgatni. Nekik ez működő dolog, akkor is, ha a kedd az kedd, Óbuda meg messze van.
Megint kérdem: mitől?
Mint pinceklub a földszinttől?
Lent hat ember zenét hallgat.
A nagyteremben, az előtérben és a büfében bridzseznek – úgy kétszázan.