„Öcsém, már csak a saját hangodat hallod meg!” – Tatjána Néni levele Szilveszter Öccsének

Édes Öcsém, Szilveszter!

Jó ideje olvasgatom már a hozzám írt leveleidet, itt a faluban is olvassák néhányan. Egy ideig büszke voltam rád, mostanában egyre kínosabb a dolog, majd később, idejében rá is térek Öcsém a miértekre. Tudod rólam, hogy nem vagyok a szavak embere, most biztosan meglepődve olvasod a szokásosnál hosszabban kifejtett soraimat. Öcsém, baj van, te már csak a saját hangodat hallod meg!

De mielőtt rátérnék erre, azért nem bírom megállni, hogy ne a tegnapi csalódással indítsak. Hát Öcsém, egyszer csak a jön a bakter Józsi, hogy képzeljem, az Erkel Színházat Szilveszter odaadta musicalnek. Sápadok, de állom Józsi tekintetét, hiszen én arról tudnék, mert azt az én Unokaöcsém megírta volna. De lobogtatja a Népszavát, amit magamtól meg sem vettem volna. Hát Öcsém, a metsző villám hasított keresztül rajtam!

Tudok már olvasni a soraid között, megtanultam. Tudom, mikor kellemetlen a téma és olyankor előszeretettel mesélsz más lényegtelen dolgokról garmadával. Ez volt akkor is, amikor elvették Tőled az Operaház felújítását. De tudod erről a véleményem, én sajnáltalak ezért a feladatért kezdetektől fogva. Mert láttam, hogy szép művészfejedet lóvá fogja tenni egy rafinált építészmester és így is lett. Te már műsor hirdettél, amikor kiderült, hogy még a régi székeket se vitték ki a nézőtérről, azóta legalább három hosszú év telt el, ha nem több. Jobb volt ez így, mindig mondtam, még ha te ezt sosem mondtad volna ki. Olvastam a soraidból akkor is, amikor már harmadszor vagy negyedszer, már nem is emlékszem, felavattátok az Eiffel Csarnokot. Tudtam rólad, hogy szereted az efféle ceremóniákat, nem bántam, meg a jónép sem haragudott meg érte. Bár az visszajutott még ide is, hogy az a fránya Jónás valahanyadik megnyitón csúnyán beszélt veled ott hátul. Elkényeztetett alak, ha nem jön többet, az sem baj.

De ez az Erkel Színház-ügy nem hagy nyugodni, az éjjel egy szemhunyást sem aludtam miatta. Vártam a leveled, de azután reggelre megvilágosodott: hát, mit is mondhatnál.

Musical! Öcsém, tudod, mifelénk cselédringatásnak mondják az ilyesmit, most ez történt a javából. Így visszagondolva, nem mondom, hogy nem volt előzménye. Ott volt mindjárt az az Elliot gyerek, hát rettenetes dolgokat kellett kiállnod miatta, nem is értettem, egyáltalán miért vállaltad magadra. Utána meg jött Puskás Öcsi, az egy nagy tévedés volt Öcsém. Tudom, mert a faluból felment a focicsapat megnézni. Másnap mind került engem rettentően, nem lehetett nem észrevenni. A boltban a sajtos Feri, a kapusuk azután elmondta, miért. Pironkodtam miattad rettenetest, mondtam is, hogy biztosan nem így akartad. Mondta azt is a Feri, hogy hát alig lézengtek a nézőtéren, mintha itthon lennének egy meccsen a megyei kettőben. Így mondta!

De a közönség régi problémád neked Öcsém, nem véletlenül sosem kerítesz erről egy sort. Ne gyere most a vírussal Öcsém, ne gyere, el se kezd! A vírust még fel sem fedezték Kínában, neked már nem volt közönséged. A múltkor az özvegy tanítókisasszonyt rábeszéltem a Bohéméletre még, hiszen mindig áradozol, hogy ilyen, meg olyan és hogy már nyolcvan éve teltházakkal megy. De utoljára szóltam bárkinek is, mert jött másnap, hogy miért vertem át. Hiszen féláron is ugyanott ülhetett volna, ha miattam nem veszi meg a jegyét októberben. Félház volt, így mondta.

Tudom, ezért kell neked az a sok bemutató Öcsém, de hát lassan már hetente tartasz egyet, mégsem járnak többen a színházadba. A bugyuta új rendezésekről már beszéltünk sokat, amikor a múltkor a búcsún itthon voltál. Te is elismerted, hogy mennyi tévedés volt, le s vetted ezeket a műsorról ízibe. Akkor ezt a családunkra jellemző karakán lépésnek gondoltam, de hát látom, hogy megint ugyanaz rendez felétek, akkor meg hol maradt a karakán döntés?

Tudtam olvasni a soraid között Öcsém, amikor meg akartad regulázni azokat a haszontalan operaigazgatókat vidékről a minap. Látom Öcsém, hogy menekülsz előre, most megfojtod őket, utána meg elvállalod a vidéki helyszíneket is. Végül is Állami Operaház vagytok, nem Budapesti. Ez benne volt már korábban is, de hát a sok csacska nem vette észre, hogy azért mentetek vidékre, hogy betegyétek a lábatokat az ajtórésbe. A múltkor az öreg traktoros Pista mesélte a kultúrban a fiataloknak, hogy is volt az a téeszesítés. Elvették a lovát a gazdának, persze önkéntes beszolgáltatásnak hívták, így mondta Pista. Utána meg, ha kellett a traktor, be kellett adnia földjét és belépni a téeszcsébe. Mentek is, mint a katonatiszt, persze volt, akit még így is noszogatni kellett.

Az már inkább bántott Öcsém, mint családodbélit, hogy mennyire nem adsz az illemre te sem, éppúgy, mint azok a téesz-szervezők régen. Hogy nem lehet téged elérni, hogy nem válaszolsz, csak a titkárnőkkel üzengetsz és még azokkal sem ugyanazt, hogy megkavard a fejüket. A múltkor meg írtad, hogy csak azért nem ültél le velük, bár időben hívtak és meg is ígérted, mert mentél gitározni a karácsonyi műsorba. Hát Öcsém, tudom én a te gitártudásod, meg láttam is a felvételt, mímelted te azt a gitározást. Ez már nem is cselédringatás, rosszabb annál. Kínos volt neked odamenni, biztos féltél is az érveiktől, azért találtad ki azt a gitározást, csak átlátszó volt. De ha már a felvételt említem, hát Öcsém láttam azt a másikat is, ahol a vezetőtársaiddal együtt hatan hatszor elmondjátok ugyanazt egymás után, csak egyre fásultabban. Öcsém, riasztó volt látni, ráadásul karácsonyi jókívánság volt. Hát miért nem nézitek meg az ilyet, mielőtt elkülditek mindenfelé a világba?

Persze azt is látom Öcsém, hogy mennyire begyedben vannak a magánénekesek, ezért is tiltod őket vidékre menni. Magunk közt szólva, értem is valamennyire, hiszen te mennyit küszködtél és mégsem lehettél közéjük tartozó. Már az első igazgatói évedben előjöttél az elzavarásukkal, hiába mondtam neked, Öcsém, azt fogják mondani az emberek, azért szúrsz ki velük, mert haragszol a sikerükre. Hiszen te is éppúgy tudod, hogy a jónép, az operarajongó értük megyen színházba.

Ha meg nem megy, akkor ott vagyunk, ahol most. Ezen nem gondolkodtál még el, Öcsém?

Amikor a múltkori bokrétaünnepségen itthon voltál, te is említetted, hogy a doktor fia milyen szépen énekelte a műsorban azt a szólót. Mondtam is az apjának, ahogy kérted, szó szerint, hogy írassa konzervatóriumba, mert értékes kincs van a gyerek torkában. De a doktor lehurrogott, hiszen még állást sem tud a maga öccse garantálni neki, ha diplomázik tíz év múlva. Így mondta, én meg hallgattam, mert volt igazság benne jócskán.

Öcsém, elhiszem, nehéz végigolvasni a levelemet, annyi keserűség és mondjuk ki, átvertség árad belőlem. Bizony azt érzem, már csak mész előre vakon és nem hallgatsz senkire, még rám sem. Azt mondják, hogy a műfaj első embere lettél, de azt is, hogy a műfaj napjai meg vannak számlálva. Hát így nem jó bekerülni a történelembe, mondta a Plébános Úr a múltkor a misén. Arról beszélt, hogy a rossz vezetői döntések nyomán minden elpusztulhat. Ezt ugyan a mohácsi vészről mondta, de én tudok a Plébános Úr sorai között is olvasni.

Talán még nem késő.

Szeretettel ölelem a buksi fejedet, мой Cousin!

Татьяна