Bejelentkezés Regisztráció

Esszék és tanulmányok

Karmesterportrék XXVII. - Reiner Frigyes

2011-04-12 07:17:30 Balázs Miklós

Reiner Frigyes Manapság úgy szokás tekinteni Reiner Frigyesre, mint a zsarnok-karmester par excellence példájára. És aligha menthető fel e súlyos ítélet alól: Reiner valóban kemény, de következetes vezető volt - igazi puritán jellem. Makacs, kitartó, fanatikus munkamániás, a minőség megszállottja. Nem tűrte meg a legcsekélyebb ellentmondást sem, zenészei körében vasfegyelmet tartott, akaratával szembemenni szinte az öngyilkossággal ért fel. Modora többnyire nyers, humora szarkasztikus volt, nem riadt vissza a faragatlanságtól sem, utasításai megfellebbezhetetlenek, kétségbevonhatatlanok voltak.
Úgy hírlett: "Doctor Reiner" nem ismer kegyelmet.

Reiner Frigyes (nemzetközileg ismert nevén Fritz Reiner) 1888 decemberében született, Budapesten. Édesapja intencióit követve először jogot hallgatott, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémia berkeiben zongorázást és zeneszerzést tanult; tanárai között Thomán Istvánt, Koessler Jánost és Bartók Bélát is megtaláljuk, valamint barátságot kötött a nála mindössze három évvel idősebb Weiner Leóval. Bár már tizenévesen vezényelt maga szervezte iskolai zenekart, karmesteri bemutatkozására a budapesti Népszínház-Vígoperánál került sor 1909-ben, mikor a Carmen dirigálására ugrott be idősebb kollégája helyett.

Egy évre rá a Monarchia "provinciáján", Laibachban (ma Ljubljana, Szlovénia) vállalt munkát, ahol a helyi dalszínházban vezényelt rendszeresen, ottani működése azonban csak részleges volt: 1911-ben már ismét a Népoperában találjuk. A nagy kiugrást az 1913-14-es szezon hozta meg számára azzal, hogy rábízták az először Bayreuthon kívül elhangzó Wagner-zenedráma, a Parsifal betanítását és bemutatását, csupán pillanatokkal a korlátozás lejárta után (1914. január 1.).
Reiner Frigyes Az előadások sikere egészen Drezdáig "repítette" Reinert: 1914 májusában szerződött a Szász Udvari Operához. Itt - és a nem túl távoli Berlinben, Lipcsében - kötötte a pályafutása szempontjából a legértékesebb szakmai ismeretségeket Nikisch Artúrral és Richard Strauss-szal. A kor ezen legeredetibb karmestereivel-zeneszerzőivel való együttes munka semmihez sem hasonlítható tanuláshoz és tapasztalathoz segítette Reinert. Nikischt mestereként és példaképeként tisztelte, Strauss-szal később is gyümölcsöző kapcsolatot tartott fenn, mondhatni a német szerző művei egész pályafutását végigkísérték. 1919-ben Reiner vezényelte Strauss Az árnyéknélküli asszony című operájának németországi bemutatóját. Drezdai éveiben számos alkalommal adott hangversenyt a Szász Állami Zenekarral.

1922-ben költözött Amerikába, s ettől kezdve élete végéig itt élt; az amerikai állampolgárságot 1928-ban vette fel. Először a Cincinnati Szimfonikus Zenekar hívta vezető karmesternek (Eugene Ysaye-t váltva), mely posztot 1929-ig töltötte be, amikor a New York-i Filharmonikusok karmestere lett, 1931-től pedig a philadelphiai Curtis Institute-on a zenekari és operatanszék professzoraként tanított karmesterséget, eközben vendégszerepléseket vállalt a Philadelphia Zenekar, a Los Angeles-i Filharmonikusok, valamint a San Franciscó-i Szimfonikusok élén, s lett egyre keresettebb karmester az Államokban.
Ezután költözött Pittsburghbe, ahová a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar irányítására hívták, s töltött el tíz esztendőt az együttes élén (1938-48), az országos hírnév rangjára emelve a zenekart. Ebben az időszakban többször is megfordult Európában; Budapesten 1926-ban, '33-ban és '37-ben járt.
Beecham meghívására szerepelt a londoni Királyi Operaházban (1936-37), ahol egyebek mellett a brit közönségnek bemutatkozó Kirsten Flagstaddal és Lauritz Melchiorral a főszerepekben dirigálta a Trisztán és Izoldát. A New York-i Metropolitan Operában is egyre gyakrabban fellépett, operakarmesteri babérjainak egyik legszebb darabjaként nevéhez fűződik Stravinsky A léhaság útja című operájának amerikai premierje (1953).

Noha pittsburghi éveiben is számos hanglemezt készített Reiner Frigyes, melyekből akkori munkásságára nézve viszonylag árnyalt képet alkothatunk, pályájának legalaposabban dokumentált korszaka mégis az 1953-tól '62-ig tartó időszak, mikor a Chicagói Szimfonikusok zeneigazgatójaként dolgozott. Jóllehet a megelőző években is jelentékeny karmesterek álltak a zenekar élén Artur Rodzinski és Rafael Kubelik személyében, a chicagóiak nem igazán tudtak a legjobb amerikai szimfonikus együttesek, a bostoni, philadelphiai és New York-i zenekarok szintjére emelkedni. Zenekarépítő tevékenysége és szinte militárisan fegyelmezett munkája nyomán Reiner az évtized második felére a kontinens éllovasává formálta a Chicago Symphony Orchestrát.

Reiner Frigyes Élete utolsó évében visszatért a Metropolitanbe, s mivel szívproblémái (1959-ben súlyos szívrohamon esett át) miatt jelentősen korlátoznia kellett karmesteri aktivitását, a chicagóiakat csak művészeti tanácsadóként szolgálta tovább (1962-63). Éppen Az istenek alkonyát próbálta a Metben, mikor rosszul lett, kórházba szállították. Egy ártalmatlannak tűnő megfázás tüdőgyulladássá súlyosbodott nála, aminek következtében 1963 novemberében hunyt el New Yorkban, pár héttel azelőtt, hogy betölthette volna hetvenötödik életévét.
Budapest XIV. kerületében park viseli a nevét.

Az utókorra maradt Reiner-lemezek mennyisége egyes pályatársaiéhoz képest ugyan nem mondható igazán terjedelmesnek, ám rajtuk keresztül is tiszta képet kaphatunk a magyar karmester munkásságáról. Pittsburghi éveiben a Columbia Masterworks számára készített számos hanglemezt, köztük Bartók Béla Concertójának első stúdiófelvételével (1946) és számos értékes egyéb rögzítéssel, mint pl. Strauss Don Quixotéja (Pjatigorszkijjal) és Hősi élete (1941 és '47), valamint olyan művekkel, melyeket később sosem vett fel újra (Beethoven II. szimfóniája, Mozart "Haffner" szimfóniája, vagy Sosztakovics VI. szimfóniája).
De megkerülhetetlen hangfelvételeken dolgozott New Yorkban is: teljes operalemez (Carmen, 1951) mellett Strauss-szimfonikus költemények, a Halál és megdicsőülés, valamint a Till Eulenspiegel került szalagra az irányításával, továbbá londoni és New York-i operaestjeinek jelentős része szintén hozzáférhető (A bolygó hollandi, Trisztán, Elektra, Falstaff) ma CD-n.

Chicagói éveiben volt a legaktívabb a lemezkészítés terén: az RCA Victor számára számos interpretációtörténeti jelentőségű hanglemezt vett fel a zenekarával 1954 és 1962 között, a cég Living Stereo címkéjű, hallatlanul kelendő, audiofil kiadványai sorában. Túlzás nélkül állítható, hogy ezen, a sztereókorszak hőskorában született lemezek szinte mindegyike mára legendássá vált, mely Reiner és a chicagóiak művészi teljesítményén túl nagyban köszönhető a Chicago Symphony Hall hangfelvételekhez ideális körülményeinek és az RCA elkötelezett technikusainak, akik a magyar mester minden "arcizomrezdülésére", akár a próféta szavára, figyeltek.

Reiner Frigyes Richard Strauss-darabok (Hősi élet, Don Quixote, Sinfonia domestica, Imígyen szóla Zarathustra, operarészletek stb.) és Beethoven-szimfóniák (I., III., V., VI., VII. és IX.) mellett Dvořák "Újvilág", Csajkovszkij "Patetikus", és Brahms III. szimfóniája, Mozart Esz-dúr és g-moll szimfóniái, Johann Strauss-keringők, Wagner-, Debussy-, Ravel-, Falla-, Stravinsky-, Prokofjev- és Respighi-darabok, Muszorgszkij-Ravel Egy kiállítás képei és Rimszkij-Korszakov Seherezádéja, Mahler IV. szimfóniája és a Dal a Földről alkotják e nem mindennapi lemezproduktum gerincét.
Mindemellett olyan hangszeres szólistákkal készített felvételeket, mint Vladimir Horowitz (Rachmaninov: 3. zongoraverseny; New York, 1951), Emil Gilelsz (Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, Chicago, 1955 és Brahms: B-dúr zongoraverseny, Chicago, 1958), Arthur Rubinstein (Brahms: d-moll zongoraverseny, Chicago, 1954; Rachmaninov 2. zongoraverseny és Paganini-változatok, Chicago, 1956) vagy Jascha Heifetz (Brahms és Csajkovszkij hegedűkoncertjei, Chicago, 1955 és '57).

De az össz-lemeztermésből is kiemelendőek a Bartók Concertójából és Zenéjéból készített felvételek (1955 és '58), melyeket sokan ma is etalonokként tisztelnek. Reiner ugyanis szerfelett sokat tett Bartók Béla munkáinak amerikai népszerűsítéséért, s nem csak hanglemezeken keresztül - ismert, hogy ő mutatta be Bartók több kulcsművét Amerikában, s vezényelte a szerző utolsó nyilvános koncertjét (1943. január, New York).
Élete utolsó éveiben néhány lemez erejéig a Decca számára is dolgozott: ekkor került dobozba a páratlan erejű Verdi Requiem a vezényletével, továbbá Brahms Magyar és Dvořák Szláv táncai (Bécs, 1960).

Reiner Frigyes Leonard Bernstein, Reiner talán legnevesebb tanítványa számolt be róla egykor, hogy a maestro azt követelte a növendékeitől, csak akkor vezényelhetnek el egy darabot, ha valamennyi szólamának minden egyes hangját azonosítani tudják. Később ezt a zenészeitől is elvárta, vagyis, hogy ne csak saját szólamukat tudják, de a többi muzsikusét is ismerjék. Mert szívós, lankadatlan és eltökélt vezér volt Reiner Frigyes, ha zenekarépítésről volt szó, nem állhatta a lazaságot, a fegyelmezetlenséget, a felkészületlenséget, hírhedt maximalizmusát csak kevesen voltak képesek "jó egészségüket megőrizve" elviselni.

Az előadásai során teljes és feszült koncentrációra kényszerítette a zenészeit, apró és takarékos, de egyértelmű mozdulatokkal vezényelt, s ezenközben arca semmilyen érzelmet nem tükrözött. Tekintete, szeme villanása, még levegővétele is jel volt a muzsikusok felé. Kivételes "füle" volt, azonnal meghallott minden félrecsúszott, hamis hangot. Kérlelhetetlen pontosság, feszes játék, a világos arányok és a ritmika precíz kidolgozása jellemezték őt, innen nyerték interpretáció sajátos "fehér izzásukat". Ragaszkodott a hosszas, kimerítő, minden részletre kiterjedő próbafolyamathoz.
Teljes kontroll alatt tartotta a muzsikusait mind a formálás, a tempó, a dinamika tekintetében. Bármikor képes volt zenekarát az éteri pianissimókig lefojtani, máskor diadalmas fortissimókig hevíteni, mégis kiváló ízléssel, drámai és arányérzékkel bírt Reiner, nem szívlelte sem a szélsőségesen romantizáló, érzelmes olvasatot, sem a túlzottan szikár, szárazan tárgyilagos produkciót.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.