A Nemzeti Hangtár Története

A könyvtárak soha nem érték be azzal, hogy könyveket, és csakis könyveket gyűjtsenek. Az írott és nyomtatott dokumentumok csak egy részét képezik az emberiség ama kollektív emlékezetének, mely tárolására és feldolgozására vállalkoznunk kell. A képek, metszetek, térképek és más ábrák ősidőktől megtalálhatók könyvtárainkban, de nemritkán képzőművészeti alkotásokat és más tárgyi emlékeket is kiállítanak, időnként bizonytalanná téve a könyvtár és múzeum közötti határvonalat. Az utóbbi, mintegy ötven - száz évben a könyvtárak meglehetős átalakuláson mentek keresztül. Az évente kiadott nyomtatott dokumentumok robbanásszerűen növekvő száma már kikerülhetetlenné teszi a szakosodást, és az ipari módszerekkel szervezett üzemvitelt. De történt még valami. Edison első kisérletei óta érvényét veszítette a "verba volant - scripta manent" klasszikus igazsága. A fennmaradt Kossuth beszédet, vagy Kosztolányi Dezső rádiós-jegyzeteit, vagy akár Dohnányi Ernő zongorajátékát meghallgatni nem egyszerűen érzelmi többletet jelent a leírtak tanulmányozásához képest, hanem elhanyagolhatatlan mennyiségű olyan ismeretet, amely szinte egyedülálló erővel tükrözi a kor szellemét. Ezeket a dokumentumokat megőrizni alapvető feladatunk. Hogy a könyvtárak közül csak kevés, és azok sem teljes körűen tudnak megfelelni ennek az igénynek, a hangdokumentumok által támasztott speciális követelményeknek tudható be. A hagyományos könyvekkel szemben fenálló legjelentősebb különbség, hogy a hangdokumentum "olvasásához" segédeszközökre, műszaki berendezésekre van szükség. Ezen túlmenően, szinte a hangrögzítés felfedezése óta folyton szaporodik a használható eljárások száma. Ma, hogy csak a legfontosabb hanghordozó médiumokat említsem, tárolhatunk hanglemezen, mágnesszalagon (tucatnyi különböző sávrendszerben illetve sebességgel, magnókazettán, compact-discen, DAT-kazettán, de a stúdiótechnikában elterjedt a digitális processzus után Beta videokazettára történő rögzítés is. Valamennyi hordozó olvasására berendezkedni, természetesen túl költséges volna egy közkönyvtárnak, de ha kiválasztja a számára leggazdaságosabbat, a gondok még akkor sem érnek véget. A legtöbb hordozó várható élettartama erősen korlátozott. A különböző mágnesszalagokon a jel folyamatosan gyengül, és mintegy harminc-negyven év alatt beleolvad a háttérzajba. A hagyományos hanglemez legnagyobb ellensége maga a lejátszás, különösen ha olcsó berendezéssel, gyakran teszik azt. A régi gramofonlemezek keménygumi és sellak anyagába kevert lágyítószer néhány évtized elteltével elillan, és így törékennyé, porlékonnyá válik a hanglemez. Biztonságosnak csak a digitális eljárás igérkezik, de annak technológiája még eléggé friss, ebből következően nem rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, amelyek teljességgel meggyőzőek lennének. Ráadásul időközben a CD időtállóságáról is megérkeztek az első rossz hírek, miszerint a tükrözőfelület anyagában az információhordozó miniatur bemarások (pitek) viszonylag hamar, akár néhány év alatt erodálnak. Bár elvileg örök életű hanghordozó is előállítható nem túl bonyolult módon (egyelőre a galvanikus úton készített analóg fémmatricát tekinthetjük a legbiztonságosabb médiumnak), de ilyen eszköz természetesen nem kapható kereskedelmi forgalomban. Egyetlen közművelődési könyvtártól sem lehet elvárni, hogy a hangfelvételek biztonságos tárolása érdekében tudományos kisérleteket végezzen, és saját laboratóriumot rendezzen be az archiválásra szánt felvételek restaurálására. Sajátos problémákat okoz a hangdokumentumok tartalmi feltárása, azaz a tárgy szerinti visszakereshetőség is. A tisztán zenei anyagok "szakozására" többfelé használják Pethes Iván Flexebilis Zenei Osztályozási Rendszerét, az FZO-t, de prózai anyagok leírására pillanatnyilag nincs általánosan elfogadott szisztéma. (A Magyar Rádió nyilvántartása speciálisan a műsorkészitők kiszolgálására készült, és alkalmatlan tudományos igényű feltárásra.)

A megoldásra sok országban már évtizedekkel ezelőtt rájöttek. Olyan nemzeti intézményre van szükség, amelyik azon kívül, hogy a nemzeti kultúra szerves részét képező dokumentumokat megmenti, gyűjti és katalogizálja, felkészültsége és felszereltsége folytán módszertani, oktatási és felügyeleti központi szervként segítheti más intézmények, például a hangdokumentumok gyűjtésével is foglalkozó közkönyvtárak szakmai munkáját. Azon országokban, ahol ezt a feladatot fontosnak találták, és nem volt közömbös számukra emlékeik megőrzése, már a századforduló környékén megalapították a nemzeti hangtárakat.

A nevezetesebbekből néhány, (ahol sikerült megtudnom, az alapítás évét is megadom):

• Az Osztrák Tudományos Akadémia Hangarchivuma
  (Phonogrammarchiv der Österreichischen Akademie der Wissenschaften) (1899 !!)
• Bibliotheque royale, Bruxelles
• Washington, a Kongresszusi Könyvtár Hangarchivuma (1928)
• Moszkva, Központi Állami Hangarchivum (1932)
• Phonoteque nationale, Paris (1940)
• Institut de Phonétique, Strasbourg
• Schweizerische Musikarchiv, Zürich
• Discoteca di Stato, Roma
• Staatliches Rundfunkkomitee, Noten-, und Schallarchiv, Berlin
• Phonogrammarchiv des Vereins für Bayerische Volkskunde und Mundartsforschung, München
• Österreichische Nationalbibliothek, Phonabteilung, Wien
• Australian National Sound Archive

Kevesen tudnak róla, de természetesen Magyarországon is akadtak szakemberek, akik váltakozó lendülettel és energiával, de mindíg szorgalmazták, hogy a kérdés legalább napirenden maradjon, ha a nemzet hangtárát egyelőre (az Osztrákok után közel 100 évvel) sem sikerült még megalapítani. Írásom következő részében megpróbálom időrendi sorrendben leírni ezt a valahol nagyon szomorú történetet. A legreménytelibb kisérlettel külön kiemelve, részletesebben szeretnék foglalkozni

Bevezetés

1954-ben Grexa Gyula, nyugalmazott gimnáziumi tanár és Nyugati László író felterjesztést küldtek a Népművelési Minisztériumba egy "Magyar Hanglemez Múzeum" felállítása ügyében; a megvalósításhoz értékes hanglemezgyűjteményüket és három évtizedes gyűjtő és kutató tapasztalatukat ajánlották fel. A minisztérium elutasította kérelmüket. Grexa Gyula halála után, gyűjteményényéből valamennyit megkapott az Országos Széchenyi Könyvtár, a többi különböző örökösök kezén keresztül szétszóródott.

A hangtár gondolata a hatvanas években már folyamatosan foglalkoztatta a könyvtáros szakemberek egy részét. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének gyűlésein rendszeresen nyílt lehetőségük eszmecserére, így a gondolatok hamarosan körvonalazódhattak és szervezett formában is megjelenhettek. Sztanó Pál előadása 1969 december 17-én hangzott el. Dolgozatának címe "Áttekintés a magyarországi hangarchiválás jelenlegi helyzetéről és fejlődésének lehetőségeiről." Az előadás viszonylag nagy terjedelemben bemutatta a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének archívumát is. A bevezetőből kiragadott idézet már közelről érinti témánkat. ... Elszomorító az, hogy a dokumentumok megőrzésére szolgáló lehetőségekkel mindeddig nem éltünk megfelelően... Mindenekelőtt tegyünk különbséget hangarchivum és fonotéka között. A fonotékát elhasználhatjuk, a hangarchivumot minden áron meg kell őriznünk mint olyan értéket, mellyel utódainknak számadással tartozunk... a fizikai megőrzésre kell koncentrálni. Elpusztult hangfelvételek adatkezelésének nincs sok értelme."

 A Hangtár ügye az Országgyűlés előtt

A Magyar Nemzeti Hangtár megalapítására tett kisérletek közül mai napig az 1972-es események voltak a legtöbbet igérők. Miután a legmagasabb állami vezetést, és ami még fontosabb volt a párt prominens képviselőit sikerült meggyőzni az ügy fontosságáról. Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter megbízást adott egy alapítási tervezet kidolgozására Dr. Szép Zoltán történésznek, az ELTE tudományos kutató-tanárának, országgyűlési képviselőnek. A tervtanulmány elkészítésében komoly szakembergárda működött közre:

• Budai Tamás az MRT Műsorlebonyolítási Osztály osztályvezető helyettese
• Horváth Domokos a Pannónia Filmstúdió főmérnöke
• Dr. Lohr Ferenc kandidátus hangmérnök
• Moldoványi József filmrendező
• Pápai László újságíró
• Dr. Pethes Iván az Országos Vezetőképző Központ Tudományos Tájékoztató Szolgálat osztályvezetője
• Szabó Kálmán MRT Műsorlebonyolítási Osztály osztályvezetője

A terv körültekintő részletességgel ír egy Leendő Magyar Nemzeti Hangtár (továbbiakban MNH) feladatáról és funkcióiról, gyűjtőköréről, feldolgozási rendszeréről, de kidolgozták a lehetséges megvalósítás ütemtervét, és a beruházás vázlatos költségvetését is. Magától értetődik hogy most, mintegy húsz-harminc év távlatában sok olyan tételt találunk ebben a tervezetben, amit másképp csinálnánk, sőt amit ma már megmosolygunk, de az írás jelentősége vitathatatlan. Fontos számunkra ez a tervezet elsősorban azért, mert sem azelőtt, sem azóta nem sikerült ilyen komoly erőket mozgósítani a hangtár ügyében, de tanulságos lehet számunkra a jövőre nézve is. Ezért megkisérlem a tervezetet részletesebben ismertetni és elemezni, nem annyira az egyes fejezetek eredeti sorrendje szerint, hanem tematikus szerkezetéből a legfontosabb blokkokat kiemelve.

A Magyar Nemzeti Hangtár feladata és funkciói

Bevezetőmben már említettem azokat a momentumokat, amelyek komolyan indokolják egy ilyen jellegű intézmény létrehozását. Dr. Szép Zoltán tanulmánya nem csak ezeket sorolja fel, hanem az elérendő ideális körülmények reményében olyan jogokat, és feladatokat is a Magyar Nemzeti Hangtár (továbbiakban MNH) kompetenciájába von, amelyek kifejezetten tág lehetőségeket nyújtanának egy szándékai szerint megalakuló hangtárnak.

"Az MNH, mint központi intézmény feladata, hogy - az utókor számára összegyűjtse, tárolja és feldolgozza mindazon dokumentumokat és tárgyakat, melyek gyűjtő- körébe vágnak, - a tudományos kutatás bázisaként, információkisugárzást folytasson, - hatósági jogkörrel felruházott intézményként központi feladatokat lásson el - a módszertani tevékenységet végezze.

Az MNH tevékenységét az Állami Levéltárral, a Magyar Nemzeti Múzeummal és az Országos Széchenyi Könyvtárral azonos szinten folytatja, bizonyos vonatkozásokban ezen intézmények szerepét veszi át..."

Az egyik legkimerítőbb részletességgel tárgyalt kérdéskör, az MNH hatósági jogai. Figyelemre méltóak azok a megjegyzései, melyek nemcsak azt világítják meg, milyen jelentős szerepet szánnak az MNH-nak kulturális életünkben, hanem az is tükröződik, milyen sajátos jogi fogalmakban gondolkodott egy elkötelezett értelmiségi a kádári konszolidáció, és a Nyers Rezső-féle gazdasági mechanizmus kellős közepén.

" Az MNH.... Legfelsőbb ellenőrzést gyakorol bármely közület, intézmény, más jogiszemély, vagy magánszemély tulajdonát képező és az MNH gyűjtőkörébe tartozó hangdokumentum, vagy tárgy felett. Veszélyeztetettség esetén azonnal állami tulajdonba veszi az érintett hanggyűjteményt vagy tárgyat. ...Az MNH.... ezen tevékenység során jogosult bármely magyarországi hangdokumentumot előállító intézményt, vállalatot, vagy más jogi személyt ellenőrizni. ... Az MNH legfőbb ellenőrzési és birtokbavételi jogosultságát törvénybe kell iktatni.... A kötelespéldány szolgáltatás kötelezettsége kiterjed a Magyarországon kereskedelmi célra forgalomba hozott, külföldi hangfelvételekre is, amennyiben azokból legalább 5 példányt importálnak az országba. ... Az MNH jogosult a magyarországi kereskedelmi, vagy egyéb raktárakban található fölös anyag begyűjtésére és szétosztására.... Az MNH engedélyezi - kizárólagos joggal - közületek, intézmények, vagy más jogi személyek, illetőleg magánszemélyek birtokában lévő hangdokumentumoknak külföldre való kivitelét... Az MNH jogosult bármely magyarországi intézmény, közület, vagy más személy birtokában lévő hangdokumentumról másolatot kérni, illetőleg készíteni.... Az MNH ilyen jellegű tevékenységét, a hangdokumentumot birtokló jogi személy nem akadályozhatja meg, illetőleg a szolgáltatást nem tagadhatja meg."

Mint mondtam, a hatáskörrel és jogosítványokkal foglalkozó fejezet a tervezet legbővebben kifejtett része, de számunkra ennyiből is kiderül, hogy a szerző szándékai szerint az MNH nagyon hatékonyan, akár szigorú törvények betartatatásával és szankcionálással képes volna a gyűjtőkörbe tartozó dokumentumok megszerzésére, és megőrzésére. Ha szabad szubjektív reflexiót hozzáfűznöm, attól tartok nehéz megnyugtatóan feloldani azt a dilemmát, ami a paragrafusokból kiérezhető hatósági túl-hatalomtól való félelem, és a megfelelően hatékony és biztonságos működés iránti vágy között feszül. Az nem kétséges, hogy egy ilyen keretek között működő intézmény sokkal jobban meg tudná védeni azokat a hangdokumentumokat, amelyek sajnos, jelenleg több tucat különböző helyen, több tucat különböző (és gyakran alkalmatlan) hordozón, feltáratlanul mennek tönkre.

Az MNH Gyűjtőköre

Ha most kellene megfogalmaznunk, milyen követelményeket támasztunk egy nemzeti hangtár átfogó gyűjteményével szemben, úgy gondolom mindenki amellett szavazna, hogy lehetőleg minden magyar vonatkozású hangdokumentumot, zenei, prózai, és aktuálpolitikai felvételt vissza lehessen keresni, de nem biztos, hogy ezen belül preferenciákat állapítanánk meg. Az Ilku Pál felkérésére készült 1972-es tervezet ebből a szempontból különösen jellemző saját korára:

"....A fentebb felsorolt hangdokumentumok közül a marxizmusra, munkásmozgalomra és a szocialista tábor életére, illetőleg annak visszaemlékezésekben, riportokban megszólaló, kiemelkedő személyiségeire vonatkozó, legfontosabb hangdokumentumokat, lehető teljességgel kell gyűjteni. A kapitalista országokra, a harmadik világ országaira, és a fejlődésben lévő országokra vonatkozó eseményekre, illetőleg prominens személyeire vonatkozó hangdokumentumokat erős szelekcióval kell gyűjteni."

Egy későbbi ponton, a fő tartalmi típusok szerinti csoportosított gyűjtőkörnél is a legelső helyre került az ideológia:

" Az MNH gyűjtőkörében felsorolt hangdokumentumok a következő fő tartalmi típusok szerint csoportosíthatók: - marxizmus - leninizmusra, a kommunista pártokra és a munkásmozgalomra vonatkozó események, riportfelvételek, memoárok és interjúk, stb., - dokumentumfelvételek, beleértve a politikai, tudományos gazdasági, államigazgatási, jogi vagy más, kor- történeti-, társadalmi események, riportfelvételek, memoárok és interjúk, stb., sorsát. - nyelvtudományi, irodalomtudományi felvételek, - zenei felvételek - szépirodalmi felvételek, beleértve a drámairodalom prominens előadásait, - művészeti tárgyú felvételek, - ismeretterjesztő, népszerű, tudományos, tájékoztató, stb., felvételek, - didaktikai felvételek, beleértve az iskolán kívüli, oktatásra szánt felvételek, - sportfelvételek, - fizikai, technikai, orvosi, stb., felvételek, - egyéb zaj, zörej felvételek. "

Az MNH gyűjtőkörébe írásos dokumentumok is tartoznának,

" - az MNH birtokában lévő hangfelvételek írásban rögzített formái, - az MNH birtokában lévő - idegen nyelven felhangzó hangfelvételek, írásban rögzített - lehetőleg "autorizált" fordításai, - az akusztikai és hangfelvételi szakirodalom, lehető teljességgel, beleértve a forrás és reference irodalmat is. Igen fontos gyűjtőköri szempont, hogy az MNH birtokában lévő hangfelvételeinek írásos formája is meglegyen az állományban. Ez biztosítja, hogy a kutató pl. egy zeneművet hallgatva, annak kottáját is tanulmányozhassa."

A tanulmány írójának elképzelései szerint a gyűjtőkörbe, harmadik fontos elemeként, bizonyos tárgyakat is be kell vonni.

"Az MNH gyűjt minden olyan tárgyat, amely a hangfelvételi alaptípusok -de elsődlegesen a muzeális értékű hangfelvételek- rögzítésére szolgál, illetőleg ilyen berendezés tartozéka, vagy a lejátszás eszköze."

A tervezet komoly figyelmet szánt a hangtár műszaki szekciójára. Ez az a pont, ami valószínűleg minden hang-archiválással foglalkozó könyvtár neuralgikus pontja. Napjainkban sincs olyan zeneműtár, illetve hangtár (a Magyar Rádió archívumát és az Országos Széchenyi könyvtárat is beleértve), amelyik ilyen szempontból kielégítő apparátussal rendelkezne. Nem tévedhetek nagyot, ha úgy vélem, éppen az ilyen tárgyi követelmények, illetve ezek anyagi vonzatai hiúsitották meg eddig is a nemzeti hangtár megalakulását.

Mindenesetre a tervtanulmány a hangdokumentumok megőrzésére egy különösen hatékony módszert javasol. Az MNH egy osztályaként épüljön egy laboratórium, amelyik tudományos módszerekkel, műszerekkel és műhelyekkel a hang gépi rögzítésének minden műszaki problémájával foglalkozni tud, beleértve az elméleti alapozást, és a konkrét megvalósítást is. Mindez nem jelent kevesebbet mint azt, hogy szükség esetén a megfelelő lejátszó (avagy felvevő) készüléket saját kapun belül meg kell tudni tervezni, és ell kell készíteni!!

Az MNH műszaki apparátusa

"Az MNH ... központi laboratóriumot működtet, mely az audiovizuális kutatás hazai tudományos bázisa. A laboratórium feladata: - a hanganyagok korszerű felvételi módjainak kikisérletezése, - a hanganyag korszerű tárolásának kikisérletezése, - a hanganyag konzerválásának és restaurálásának kikisérletezése, különös tekintettel a muzeális hangfelvételekre, - a lejátszó berendezések vizsgálata, illetve a történeti lejátszó berendezések restaurálása, rekonstrukciója, - korszerű akusztikai berendezések tervezése, különös tekintettel az MNH belső igényére."

Az idézett elképzelések ma a legkevésbé sem volnának megoldhatók. A hangfelvételi, illetve reprodukciós technológia az utóbi évtizedben olyan irányt vett és olyan fejlődésen ment keresztül, amit aligha lehetett előre látni a hetvenes évek elején. A digitális technológia, különösen a stúdiótechnikában, de a kommersz kereskedelmi készülékekben is olyan integráltsági fokot ért el, aminek a fejlesztési költségeit csak a legtőkeerősebb nemzetközi konzorciumok tudják finanszírozni. Ha egy hangtárat csupán az elterjedtebb eljárások reprodukálására szeretnénk felszerelni, és nem akarjuk sem új módszerek kidolgozását, sem készülékek tervezését felvállalni, a beruházás és működtetés még úgy is nagyon komoly összeget tenne ki. Valószínű, hogy ha napjainkban egy új pályázatot kellene elkészíteni, ez az a fejezet, amelyet leginkább újra kellene gondolni.

Az 1972-ben elkészített tervtanulmány ismertetését a vázlatos költségvetéssel szeretném folytatni. Elgondolkodtató és talán nem véletlen, hogy a tanulmány sehol nem közöl összesítést, hanem funkciónkénti lebontásban írja le a kivánatos alapterületet és összeget. Ezek az árak természetesen az akkori állapotokat tükrözik.

Az MNH alapítási költsége

Hanganyagok átírása
Lemez átírás - 2 munkahely 60 nm eszközök 550.000,- Ft.
Magnó átírás - 4 120 nm 2.300.000,- Ft.
Fényhang átírás - 1 30 nm 585.000,- Ft.

Hangszalagok tárolása, archiválás
80.000 kompakt kazetta 120 nm
hanglemezmatricák 30 nm
nyersanyag 30 nm

10 munkahelyes kutatószoba 100 nm 160.000,- Ft.

hangfelvételi eszközök külső helyszínre 480.000,- Ft.
hangfelvételek házi stúdióban 120 nm 710.000,- Ft.
lehallgatószobák 64 nm 440.000,- Ft.

egyéb eszközök (pl. lyukszalagíró !) 1,250.000,- Ft.

igazgatás 150 nm szociális helységek 30 nm

Mindent egybevetve a tervezet szerint az intézményt első lépésben mintegy 850-900 négyzetméter alapterületen, körülbelül 6.5 milló forint eszközköltséggel meg lehetett volna valósítani. Természetesen az épület átalakításának, beépítésének, későbbi üzemeltetésének költségei, valamint a bérek ebben nem szerepelnek.

Az ismertetés végére hagytam az egyik legizgalmasabb kérdést.

Az MNH feldolgozási rendszere

Az utóbbi évek kutatásai egyre többet foglalkoznak a nem klasszikus (azaz nem írásos) dokumentumok formai és tartalmi feltárásával. Különösen a képi dokumentumok okoznak problémákat, de a hangdokumentumok szakozására sem alkalmasak maradéktalanul a hagyományos szisztémák. A tervezet felsorolja a szóbajöhető módszereket (és kritikájukat), de végül nem foglal állást.

"Összegezve a problémát: Az MNH-nak messzemenő gondossággal kell kiválasztani az alkalmazásra kerülő, de feltétlenül egységes szempontú osztályozási rendszerét. Az osztályozási rendszer megválasztása azért is döntő, mert az intézményben folyó információ-kisugárzás egyik legfontosabb alapját alkotja. Segítsége nélkül a tárgyi-tartalmi feltárás elvégezhetetlen. Döntően befolyásolja a rendszer megválasztását a ... gépi bázis megválasztása is."

Ez a bizonytalanság élesen kontrasztál a tervezet egyéb fejezeteiben olvasható, részletekbe menő és határozott állásfoglalásokkal. Okokat keresve, húsz év távlatában, csak sejtéseim lehetnek. A tervezetet elkészítő csoport névsorában szerepel Dr. Pethes Iván neve. Valószínűsíthető, hogy az ő szerepe meghatározó volt ebben a munkában, márpedig az ő, kifejezetten zeneművekre, kottákra és hangfelvételekre szakosodott nevezetes osztályozási rendszere, a Flexibilis Zenei Osztályozás (FZO) ekkor már készen volt. Talán csak annyi történt, hogy a megalapítandó MNH fő gyűjtőkörét kitevő szépirodalmi, és politikai próza tartalmi feltárására nem tette alkalmassá saját rendszerét, de a közismert általános célú osztályozási szisztémák kritikájával is olyan mélyrehatóan foglalkozott az FZO fejlesztése közben, hogy - túl jól ismerve a hiányosságokat - egyiket sem ajánlotta volna tiszta szívvel.

Összefoglalásul

Azt hiszem az egész ismertetett terv, és különösen későbbi sorsa tanulságos lehet számunkra. az elképzelés megalapozottságához nem férhet kétség. Egy-két időközben elavult elv, vagy eszköz kivételével, a tervezet ma is alkalmas lehetne egy nemzeti hangtár megalkotására. Főképp azon fejezetei gondolkodtatnak el, melyek azokról a feladatokról szólnak, amelyek ma is teljességgel ellátatlanok.

A terv feltehetően nem is azért nem valósult meg, mintha egyáltalán nem lenne szükség a Magyar Nemzeti Hangtárra, hiszen a felsorakoztatott érvek elég meggyőzően szólnak létjogosultsága mellett. Abban sem tudok hinni, hogy pénzhiány miatt esett volna kútba a terv. A hetvenes évek elején a kormányzat még nagyon könnyen áldozott hatalmas összegeket presztízs-beruházásokra, akár kölcsönökből is. A nemzeti hangtárra fordítandó összeg elenyésző lett volna azokhoz a grandiózus építkezésekhez és beruházásokhoz képest, amiknek a kamatait még mindíg nyögjük, holott a felépített üzem már rég tönkrement, esetleg el sem készült. Ha az Országgyulés megszavazta volna, aligha az okozott volna gondot, hogy miből fogjanak hozzá. Ilyen szempontból az MNH tervezete, kifejezetten tökéletes időzítéssel készült el. Az ugyanis nem vitás, hogy 8-10 évvel később - és azóta is - már csak filléreket csorgat kulturális célokra a kormány. Másképp történt: A művelődésügyi miniszter Ilku Pál, aki elkötelezetten támogatta az elképzelést a kormány és az országgyulés előtt, 1973 júliusában elhunyt. Sem helyettesei, sem utódai nem találták fontosnak olyan terv mellett síkraszállni és érvelve küzdeni, ami nem az ő nevükhöz fűződik, és megvalósulása esetén elsősorban nem az ő tekintélyüket gyarapítja. A nemzeti hangtár ügye, Dr. Szép Zoltán országgyulési képviselő interpellációja után, szinte azonnal az irattárak legmélyére süllyedt.

Az MNH megalapítására vonatkozó tervezet utóélete

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete zenei szekciója első miskolci vándorgyűlését 1973 márciusában tartották. Az esemény súlypontjában természetesen itt is a hangtár-ügy volt. Március 24-én, a szombat délutáni tanácskozáson Szép Zoltán beszámolt a tervezetről, sőt mint közérdeklődésre is számot tartó kérdésről újságcikk is jelent meg "Magyar Nemzeti Hangtár" címmel.

De még 1974-ben is reménykedhettünk. A Petőfi Irodalmi Múzeum szervezett tanácskozást a hangzó dokumentumok gyűjtésének összehangolásáról. Dr. Szép Zoltán itt elhangzó előadása megtalálható a múzeum 1974-es évkönyvében. Miután rámutat súlyos elmaradásunkra a világ mögött, a hangtárügyet mint folyamatban lévő fejlesztést mutatja be, melynek megvalósulása már csak idő kérdése, és amellyel ha nem is gyorsan, de felzárkózhatunk a messze előttünk járó kultúrállamok mögé. "A Magyar Nemzeti Hangtár gondolata, a régi óhaj szerint beépült a művelődésügy munkaprogramjába, s jelenleg előkészületi stádiumban van a hangtárügyi kutatócsoport megszervezése, .... a Magyar Nemzeti Hangtár minden bizonnyal fontos és méltó helyet fog kivívni magának azon nemzeti létesítményeink sorában, melyek nemzeti önbecsülésünk, kulturális gazdagodásunk szempontjából elismerten töltik be sokrétű hivatásukat."

Mint tudjuk, a "hangtárügyi kutatócsoportot" végül mégsem szervezték meg, bár jóval később könyvtárosok és újságírók egy csoportja még megpróbálta újra fölrázni a szakmai, és a szélesebb közvéleményt. Mola György "Hangok múzeuma" címmel írt riportja volt az egyik ilyen, amelyben megszólaltatta az Országos Széchenyi Könyvtár részéről Murányi Róbertet, az MTA Zenetudományi Intézetétől Albert Gábort, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat részéről Dinnyés Józsefnét és a Magyar Rádiótól Császár Györgyit, míg a Gorkij könyvtártól Gyimes Ferenc nyilatkozott. A cikk írója meglátogatta Kovács Józsefet, a rendkívüli hanglemeztárral rendelkező magángyűjtőt is. Hasonló cikkek jelentek meg Mátraházi Zsuzsa tollából is.

És azóta

1982 A Magyar Könyvtárosok Egyesülete miskolci vándorgyűlésén az egyesület zenei szekciójának központi témája ismét a Magyar Nemzeti Hangtár kérdése. Az előadások és megbeszélések célja egy minimális program elkészítése, amely végülis 28 év után kimozdítja a holtpontról a nemzeti hangtár ügyét.... Skaliczki Judit, az MKE zenei könyvtáros szekció elnökeként tartott előadást, "A Magyar Nemzeti Hangtár Létrehozásáról" címmel. Beszámolójában összefoglalta az addig történteket, pontosabban a nem történteket, majd újra szorgalmazta az üggyel foglalkozó munkacsoport létrehozását.

"A minimális program megvalósításához szükséges egy, a nemzeti hangtárat létrehozni kivánó szerv által kijelölt munkacsoport megszervezése. A munkacsoportot a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetsége Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete zenei szekciójának vezetőségéből ajánlatos létrehozni. "

A zenei szekció többi előadása is a hangtárüggyel foglalkozott. Gyimes Ferenc, az Állami Gorkij Könyvtár akkori osztályvezető-helyettese az alapítás szükségességét indokló érveit egyfajta sajtószemlével támasztotta alá, majd ő is a feladatok felsorolásával zárta előadását. Új elem a hangtár gondolatának történetében, hogy Gyimes Ferenc tudomásul véve a helyzetet, már nem is az alapítást szorgalmazza, hanem egyfajta minimum-programot, amely segítségével legalább a gyűjtemények további szétszóródását és romlását reméli megállítani.

" 1. a (hangdokumentum) gyujtéssel foglalkozó intézmények számbavétele, a nyilvántartás megbízhatóságának, a feltárás mélységének feltérképezése; 2. jogi háttér megteremtése: előírások előkészítése a megőrzési kötelezettségre, a kötelespéldány szolgáltatásra, az országból való kivitelre, egyéni gyűjtemények védetté nyilvánítására; 3. a hangtári gondolatot szívügyüknek érzők fórumának megteremtése, olyan személyek bevonása, akik tekintélyükkel, intézményi hátterükkel segítségünkre tudnak lenni; 4. a közvetlen veszélyben levő anyagok mentése - restaurálása, az ilyen feladatot napi gyakorlatként végző intézmények kapacitáslehetőségeinek feltárása, személyi állományuk megerősítésével azok felhasználása a pusztulástól való megóvás érdekében."

A vándorgyűlésen elhangzott még Szalai László hangmester előadása is, aki a hosszútávú archiválás műszaki problémáiról beszélt. Bár a hangrögzítés új, digitális technológiája az előadás idejében még nem vált általános gyakorlattá, és így a tradicionális eljárások kritikái között nem tett róla említést, végső következtetése az új fejlemények ismeretében is helytállónak tűnik.

"Napjainkban egyetlen megoldás kinálkozik, ez pedig a fém matricák készítése. Ennek technológiáját a hanglemezgyártásban közel 70 éve alkalmazzák, és a gondosan gyártott és raktározott matrica élettartama elvileg korlátlan, mindenesetre sokszorosa bármely más rögzítési módnak."

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlése, végül hozott egyfajta eredményt. A hangtár gondolata közel tíz éves lappangás után újra napvilágra került. A Művelődési Minisztérium akkor illetékes osztályvezetője Juhász Jenő, 1983. augusztus 30-án a következő szövegű levelet küldte a létrehozni kivánt munkacsoport leendő tagjainak.

"Kedves .... Elvtárs !

A művelődési Minisztérium a hangdokumentumok megóvása, a Magyar Nemzeti Hangtár létrehozásának előkészítése érdekében munkabizottságot kíván létrehozni. Ezennel felkérem, hogy a munkabizottság tevékenységében részt venni szíveskedjék. "

A bizottság első ülésére 1983. november 16-án került sor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanácstermében. A bizottság névsorát az első napirendi pontként állították össze.

• Császár Györgyi /Magyar Rádió
• Dinnyés Józsefné /Magyar Hanglemezgyártó V. Archivuma
• Gyimes Ferenc /Magyar Könytárosok Egyesülete Zenei Szekció
• Dr. György Eszter /Magyar Színházi Intézet
• Kabdebó Lóránt /Petőfi Irodalmi Múzeum
• Dr. Kárpáti János /Zemeművészeti Főiskola, AIBM
• Dr. Petrák Katalin /MSZMP KB Párttörténeti Intézet
• Rákosy Péter /Magyar Hanglemezgyártó V. igazgatósága
• Sebestyén János /Magyar Rádió
• Skaliczki Judit /OSZK KMK
• Szalai Ágnes /FSZEK, AIBM
• Szemkő Endre /Néprajzi Múzeum
• Székely András /Muzsika
• Szinainé László Zsuzsa /OSZK
• Sztanó Pál /MTA Zenetudományi Intézet
• Vavrinecz Veronika /OSZK Zeneműtár

Az utolsó információ, amit a bizottság munkájáról, illetve a hangtár ügyében kifejtett erőfeszítésekrol tudomásomra jutott, Szente Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatójának levele Juhász Jenőnek, a Művelődési Minisztérium Könyvtári Osztálya vezetőjének. Mellékletként, egy Soros-alapítványra felterjesztendő pályázatot küldött, mely pályázat a Nemzeti Hangtár céljaira beszerzendő eszközök vásárlásához kér támogatást, körülbelül 100.000.- USD értékben.

Valószínűsíthető, hogy Soros György többször publikált elveinek megfelelően, miszerint alapítványa nem állami feladatok megoldását, hanem elsősorban közérdekű magánkezdeményezéseket kíván támogatni, a pályázat nem nyerte el a kért segítséget.

Valamilyen szinten a hangtárügyhöz tartozónak éreztem azt a hírt is, miszerint a MKE zenei szekciójának egy 1994-es ülésén bejelentették, hogy kormányzati támogatással létrejött a "Hangarchívumok Konzorciuma". A konzorcium eredeti célja létrehozni a hangtárak közös számítógépes adatbázisát. Az adatbázis lehetőséget nyújtott volna arra, hogy az egyes hangtárak kereshessenek egymás anyagában, de a közös gyarapítási koncepció kialakítása, éppúgy, mint az egyes hangdokumentumok kiadási kötelezettségének igénye fel sem merült. Ráadásul erről a konzorciumról azóta sem hallottam. Az okokra csak következtetni tudok: Egyrészt a kiépítendő számítógépes kapcsolat már a tervezés időpontjában elavultnak számított, másrészt pedig a szervezkedés legfőbb szorgalmazójának számító Cséve Magdolna, a Magyar Rádió dokumentációs osztályának akkori vezetője nem sokkal később megvált beosztásától.

Mindez - azt hiszem - beismerése a vereségnek. Tudomásul kell vennünk, hogy a hangrögzítés feltalálása után mintegy száz évvel sincs, és valószínűleg egyhamar nem is lesz,
Magyar Nemzeti Hangtár.