Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Négy este Ring-közelben

2004-02-06 08:25:00 Dauner Nagy István

\"Szvétek 2003. január 21., 23., 27., 30.
Magyar Állami Operaház
WAGNER: A Niebelung gyűrűje

Hosszútávfutásra, mélytengeri búvárkodásra, az Alpok megmászására csak a megfelelő felkészülés után vállalkozzunk. Kérjünk tanácsot a született wagneriánusoktól, tanulmányozzuk a szövegkönyvet, olvassunk sztorikat a múlt híres bemutatóiról, és hallgassunk felvételeket. Már, ha tudunk!
Nekem legalábbis ritkán sikerült. Wagnert hanglemezről - talán a Tannhäusert és a Nürnbergit leszámítva - nem könnyű hallgatni.

Hogy színpadon minden más és működik?
Igen, hogyne, de odáig valahogy el kell jutni! Mi vesz rá egy hozzám hasonló zenebarátot, hogy élőben végighallgassa élete első komplett Ringjét? Hacsak nem a sznobizmus...
Magam ugyan a kellő mértékben sznob vagyok, de így sem könnyű. A tetralógia művészi kifejezőeszközeihez a sztori kibontakozása és a monumentalitás éppúgy hozzátartozik, mint másnál a dallam, vagy a harmónia, sőt ezek nélkül - gyanítom - formailag egyenesen működésképtelen. Egy-egy részlet, vagy akár opera végighallgatása tehát nem jöhet számításba. Az Állami Operaház évente kétszer végigjátssza a teljes ciklust, nekem erre, a január 21-e és 30-a között előadott sorozatra kellene elmennem.

De alkalmanként délután öt órától fél tizenegyig? Nincs idő hazamenni átöltözni, és az Operaház környékén lehetetlen parkolni! Éjfél felé tömegközlekedni? Noch dazu - a nézőtér székei kicsit kemények, kényelmetlenek...
Lehetne még kifogásokat keresni, az ember minden képtelenséget hajlamos kitalálni, ha valamit úgy akar halogatni, hogy azt még saját magának se kelljen bevallania.
De ennek most vége, és nem bántam meg. Az önbecsülésem is megnőtt, hiszen életemben először végighallgattam, sőt, figyeltem a teljes Ringet. Úgy érzem, Wagnerről alkotott képem is árnyaltabb lett, és ha én magam nem is tartozom közéjük, most talán a bigott \"wagneriánus\" társadalmat is jobban megértem.
Pedig nehezen indult.

Általában az egész ciklust úgy tudnám jellemezni, hogy valójában nem volt ciklus. Négy, nem minden szempontból összefüggő operát láttam. Szereposztásban, rendezésben, jelmezben és díszletben nem voltak maradéktalanul koherensek - és sajnos, színvonalban sem. Az érthető, ha egy-egy énekes nem viszi végig a szerepet, így az egyik Fricka nem olyan, mint a másik, de arra nehezen találok magyarázatot, hogy míg Gunther királyi jelmeze bármelyik tradicionális Bánkban elmenne, Wotan más stílusban öltözik a Rajna kincsében és A walkürben. (Persze a Siegfriedben álruhában jelenik meg, a harmadik viselet tehát rendben van.) A sellők flittere is tradicionális, Froh kis koronát hord, miközben Donner fején egy baseballsapka fityeg. Talán sötétben öltöztek?

Ha már a külsőségeknél tartunk: a Notung kapcsán én inkább valami kétkezes pallosra asszociálnék. Azt nem várom el, hogy Siegfried kezébe Gábriel arkangyal tüzes szablyáját nyomják, de egy híradós tiszt dísztőrének látszó valaminél komolyabb kellene. Egy ilyen szurkapiszkával indulni a sárkány ellen - inkább komikus, mint hősies. A társalgóban, ruhatárban, hallottam megjegyzéseket tenni a gyűrűt helyettesítő boxerre is. Érdekes, de ezzel nekem nem volt bajom. Ez a célnak megfelelően legalább monumentális - és a kakasülőről is látszik.

A rendezésről nincs értelme beszélnem, a bemutató idején nálam hozzáértőbb emberek is sokat foglalkoztak vele. Az elhangzott - többnyire negatív - vélemények nem befolyásolnak, maga a színrevitel nekem nem fáj. Lehet, hogy a szükségesnél engedékenyebb, esetleg felületesebb vagyok, de nagy butaságot nem látok, inkább az általános elhanyagoltság, slamposság a jellemző. Igaz, egy ritkán előadott repertoárdarabnál ez szinte kikerülhetetlen.

Az már meglepőbb, hogy A Rajna kincsében a zenekar is szétszórt, tompa és \"lötyögős\". A gyengébb énekesi teljesítmények is az első operában fordulnak elő inkább, ami így együtt csak egyszomorúan gyenge, már-már feszengően kényelmetlen produkciót eredményez. Tudják, amikor az ember időnként körbesandít: ajvé, a többiek is azt látják, hallják, amit én?

Pelle Erzsébet Frickája egyszerűen elégtelen. Egy pályája végére ért énekesnőnek járó elnéző tisztelettel sem szívesen hallgatnám, de nála ráadásul szó sincs ilyesmiről. Toscát is énekel. Ezzel a hanggal nem lehet könnyű...
Wotan szerepében Berczelly István szép hang. Õt már inkább el tudom képzelni sok más szerepben - de Főistennek súlytalan. Színpadi mozgása visszafogott és modoros. Tóth János mindennek a pontos ellentéte. Adekvát alakítás, hihető Alberich - kevés, és nem túl szép hang. Igazi vokális teljesítmény csak a kisebb szerepekben tűnik fel. Nagyon szép hang Kovács Annamária (Erda), és Froh (Fekete Attila) tenorja is kitűnő, de ezek nem elég \"nagy\" szerepek ahhoz, hogy elvigyék a darabot.

A walkürre feleségem már nem kísért el. Először beteget jelentett, aztán pedig ezerfelé akadt sürgős dolga...

Korai volt feladni. Mint már említettem, a négy opera előadását színvonal szerint sem lehetett közös nevezőre hozni. A walkürtől kezdve mintha zenekar is sokkal rendezettebb lett volna, és akkor a többiről még nem is beszéltünk. A walkür első felvonása valószínűleg az egész sorozat legjobban sikerült része lett. Mindössze három szereplő vokális teljesítménye kellett hozzá, de itt már kezdtek működni a dolgok. Színre lépett a hazai Wagner-előadások egyetlen és nélkülözhetetlen tenorja, Molnár András, akinek egymásra találása Sieglindével (Temesi Mária) valóban felizzott. Mellettük Valter Ferenc Hundingja természetesen szürke, de erőszakos figurára sikerült, de ez pontosan így volt rendjén.

A második felvonástól Wotan szerepében Szvétek László mutatkozott be. Még nem tudom, hogy magvas és sötét színű basszusa hosszú távon tetszene-e nekem, de Wotanként ragyogóan működött. A figura nyers és hatalmas lett. Fricka szerepében Lukin Márta jelent meg. Hangi adottságai lényegesen jobbak, mint Pelle Erzsébeté, de a második felvonás eleji összecsapása Wotannal nem volt eléggé erős és drámai. A tűzhely istennője (attribútuma a kos vontatta hintó) helyett egy házsártos háziasszonyt láttunk. (Attribútuma a pongyola és a prakker).
Balatoni Éva Brünnhilde alakítása szép, de ne feledjük, hogy Brünnhilde drámai átalakulása csak a Siegfried végén, az ébredéskor következik be. Arra az \"új\" Brünnhildére már erősebb egyéniséget kellett találni.

\"Szendrényi Sikerült is. Szendrényi Katalin képes volt egy sugárzó Brünnhildét elénk varázsolni. Az ébredés-jelenet kettőse Molnár Andrással igazán szép befejezése, méltó csúcspontja volt a Siegfriednek.

Nos, előtte azért még történt egy s más, vegyük például Rozsos István Mime-alakítását. Rozsos Istvánt nem merném nagyszerű tenornak nevezni. De a figura nem is kíván a szó klasszikus értelmében vett szép hangot. Rozsos nagy találkozása Mime szerepével valószínűleg a legjobb, ami pályáján történhetett vele. Ez az alakítás úgy jó, ahogy van.

Az első felvonásról - Mime nagyszerűségén kívül - még egy dolgot kell elmondanunk. Olyan érzésem volt, hogy Molnár András éppen csak egy kicsit, de takarékoskodik a hangjával. Nem meglepő, tudhatta, hogy mi vár még rá. Ugyanakkor nagy kedvvel játszott, a kovácsolás, szorgoskodás, sürgés-forgás miatt egy pillanatig sem volt hiányérzetem holmi hősies tenorhang után. Azt úgyis megkaptam a végére, és kénytelen voltam belátni, hogy Molnár András nem csupán az egyetlen hazai Wagner-tenor, hanem kivételesen intelligens, nagy formákat is áttekinteni képes muzsikus.
Gurbán János álruhás Wotanja nem volt rossz, de nem feledtette Szvétek László alakítását.

Mit mondhatnék ezek után még a koronáról, az Istenek alkonyáról?
Molnár András és Szendrényi Katalin maradt Siegfried és Brünnhilde, bár a végére Szendrényi érezhetően elfáradt. Néhány extrém magasságért keményen kellett küdenie. Gurbán János néhány mondat erejéig visszatért mint Alberich, és mindent mozgató, erős Hagenként újra megjelent Szvétek László is. Vissza kell, hogy utaljak A walkür kapcsán mondottakra. Éppen Szvétek esetében, azt hiszem, már nem lehet a szereppel történt nagy találkozásra hivatkozni. Szóval, Szvétek mégiscsak nagyszerű énekes.

Volt új szereplő is, a számomra korábban ismeretlen Markovics Erika személyében, aki Gutrune szerepében igen biztatóan mutatkozott be, és a végén nagy tapsot kapott Wiedemann Bernadett is, aki a Brünnhildéhez látogató Waltrautét személyesítette meg.

Ha össze kell foglalnom, akkor a következőket rakjuk mérlegre:
Van egy nagyszerű Wagner-karmesterünk Kovács János személyében. Van egy Molnár Andrásunk, aki szintén képes a vállán hordozni egy ilyen sorozatot. Vannak további, tényleg nagyszerű énekeseink.
Van továbbá egy tétova Nagy Viktor-féle rendezésünk, és vannak sehova-se-tudom-tenni jelmezeink Vágó Nellytől.

Eredményül a Magyar Állami Operaháznak van egy előadható Ringje, amit a pillanatnyi diszpozíció és a fellépő énekesek függvényében megnézni is érdemes. Ha pedig egy produkcióról - mint erről - azt állítjuk, hogy \"működik\", akkor ezt nyugodtan vehetik komoly dicséretnek is. Nem bántam meg.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.