Maffiaopera – A Rigoletto Győrben

2014. február 18.
Győri Nemzeti Színház

Mantuai herceg – László Boldizsár
Rigoletto – Gurbán János
Gilda – Kovács Éva
Sparafucile – Schwimmer János
Maddaléna – L ázin Beatrix
Monterone – Bede-Fazekas Csaba

Győri Nemzeti Színház Ének- és Zenekara
vez. Medveczky Ádám

Van már „maffiabaloldal”, meg „maffiakormány”, ebben a zaklatott időszakban nem lepődhetünk meg, hogy megszületett a maffiaopera is.

Gengsztervilágba plántálta a Verdi Rigolettóját Forgách Péter, bár ez az ötlet már korábban másnak is eszébe jutott. Nyilatkozataiban a Győri Nemzeti Színház igazgatója szabadkozva mondta el, hogy bár jól olvas kottát, konzervatóriumot végzett, ő sem érti, miért is nem állított színre még soha operát. Azt is mondta, az operában az nem szokás, hogy az énekesek játszanak is, ami világosan mutatja, hogy nagyon tájékozatlan ebben a világban. A Rigoletto sok mindent kibír, a 30-as évek Amerikájában is jól működik a történet, bár a mai Budapesten talán még izgalmasabb volna Al Capone nyomon követése.

Bátonyi György nagyszabású kaszinót tervezett az első képre. A tüllfüggöny előtt jobb s bal felől egy-egy oldalajtót látunk. A nyitány alatt a bal oldaliból ide dob ki Borsa egy hálóinges lányt, akit aztán a jobbon Monterone tessékel be aggódva, s ebből nyomban világos, hogy az ő megalázott lánya volna. Ügyes kis előjáték, jól magyarázza a nyitóképben történteket. A két ajtó funkcióját azonban a darab folyamán aztán a rendező teljesen következetlenül és összevissza változtatgatja. Forgáchnak szerintem a maffia működéséről sincsenek pontos információi. Amikor a Herceg alias Keresztapa „rányúl” Ceprano grófnőre, testőreinek kell lefogniuk a fölbőszült férjet. Nos, egy igazi „család”-ban a férj meg se mukkanna a Padrone ellenében, esetleg a gratulációkat fogadná a többiektől, hogy ma estére az ő asszonya teheti boldoggá a családfőt.

Vannak egyéb ügyetlenségek is. Már azt is gyanúsan fogadja az ember, hogy Rigoletto házának szellős rácsos kerítése van, könnyű belátni. Az viszont képtelenség, hogy Giovanna, a házvezetőnő kedélyesen integet a szöktetésre készülő udvaroncoknak. Ha már a rendező a színészi játék fontosságát emlegette, akkor azt, hogy a Bosszúkettős végén a címszereplő kivonszolja lányát a színről, csak a szituáció elleni merényletnek tudjuk fölfogni. Mintha a rendező csak a kottát olvasná, de a partitúrát nem értené. Az pedig már mosolyogtató amatőrizmus, hogy az utolsó felvonásban Rigoletto az ujjain számolgatja az óraütéseket, mint holmi taknyos gyerek. Amikor pedig lánya a kezei között meghal, elkezdi pofozgatni az arcát. Nem az eszméletét veszítette el szerencsétlen, hanem az életét!

A szereposztásban a maffia értékrendje érvényesült. A keresztapa egy fejjel kimagaslott a mezőnyből. László Boldizsár fényes, tömör hangon adta a herceget, magasságai jól ültek, nemcsak hatalmasnak, de hódítónak is tűnt. A darab értékrendje azonban Rigolettót helyezi a középpontba és ennek az előadásnak nincs centruma.

Gurbán János ma már nem igazán elfogadható Rigoletto. Mentegethetjük, hogy már pályája vége felé tart, azért nem énekel egyetlen hagyományosan betoldott magas hangot sem. De az a bariton, aki a Bosszúkettőst már csak punktírozva bírja, mit akar Rigolettóval? És felelőtlen színházi vezetők miért szerződtetik? Gurbánnak régebben egészséges, erőteljes baritonja volt, de egyéniségéből a drámaiság mindig hiányzott. Esetlenül totyog a színpadon ide-oda, néha megsimogatja fölismerhetetlen púpocskáját, s alighanem az említett játék-ügyetlenségekben is ludas. A szerepnek ez a fölvizezett, erőtlen változata még erősebben fölkeltette vágyakozásunkat egy igazi Rigoletto iránt.

Aki ezen az estén Monterone szerepében lépett föl. Bede Fazekas Csaba 81. évében, 23 esztendővel idősebben is megőrizte hangjának erejét és fényét. Tartása ma is szálfaegyenes, s ha kimondja: „Így akarom!”, annak nagy súlya van, csend támad körülötte. Az egyéniség nem kopik.

Kovács Éva Lászlóhoz hasonlóan Szegeden énekelte már a darabot, ám most fölszabadultabbnak tűnt Gilda szerepében, hangja erőteljesebben szólt. Lírai szoprán, a Bosszúduett végén nem kísértette meg az Eszt, de a szerelmi kettős végén egy szép magas Deszt énekelt. Hangja teltebbé vált, de ő maga vékony maradt: törékeny alakja, szépsége figurateremtő erővé vált.

Maddalénaként Lázin Beatrix fölényesen kerüli el a szerep buktatóit: nőies, csábító, de soha nem kurvás. Torday Hajnal fantáziával keverte a kártyákat jelmezeivel, talán csak Maddalénáé lett túl csiricsáré. Schwimmer Jánosnak viszont, aki ebben a sorozatban most énekelte először Sparafucilét, sajnos, igazi jelmez nem jutott, valami zubbonyfélében lépett föl. Helytállt a szerepben, de karaktere alapján nehezen képzeljük hidegvérű bérgyilkosnak. Hozzá nagyon is illik a rendező ötlete, hogy Gildát Maddaléna löki bele bátyja tőrébe. Az udvaroncok magabiztosan tették a dolgukat, Vincze Gábor Péter emelkedett ki Borsaként, mint a Keresztapa jobbkeze.

Az előadást viszont Medveczky Ádám vezényelte, s ismét megbizonyosodhattunk, mennyire fontos tényezője is az operaelőadásnak a karmester. A jobb, rosszabb, és kifejezetten gyönge énekesek vegyes csapatának élén olyan világos drámaisággal szólalt meg a muzsika, s a zenélés biztonsága olyan szilárd keretet adott az előadásnak, hogy az sokkal jobbnak tűnt, mint összetevőinek összege indokolta volna. A férfikar tömören, vagányul ment a keze után, a zenekar is kitűnően szólt. Nagy karmester. Várat lehet rá építeni.

Építenek is! A darabból előreláthatóan legalább 20 előadást tartanak. Győrben a Rigoletto keddi produkcióján csaknem telt ház volt, a mű lelkes sikert aratott.