Legyen Ön is néző! (A Turandot Győrben)

2006. március 16.
Győri Nemzeti Színház
PUCCINI: Turandot

Ha a Budapest-centrikus operabarát vidékre megy operaelőadásra, a nagy biztonsággal a következő kettősségekre számíthat:

1. Olyan hangok énekelnek főszerepet, akik pl. Budapesten nem kaphatnák meg az adott szerepet, ugyanakkor akár remek, ismeretlen hangok tűnhetnek föl.
2. Bekövetkezhet, hogy egy helyi kedvenc sikere messze meghaladja az országosan, akár határon túl is ismert névét.
3. Van úgy, hogy a nehezen kiosztható szólamok egynémelyikét nem is operaénekes abszolválja, máshol meg nem az eredetileg kiírt szólamot énekli egy hang.
4. Előfordulhat merész és avittos rendezés egyaránt.
5. A mű egyes részei csak igen elnagyoltan szólalnak meg, de előfordulhat az is, hogy más részek ugyanakkor világszínvonalon kerülnek bemutatásra.
6. A tömegjelenetek (megfelelő kórusok híján) csak ímmel-ámmal kerülnek bemutatásra, de olykor lehet, hogy pont ez az erőssége a darabnak.

A Győri Nemzeti Színházban nemrégiben bemutatott Turandot produkcióban mindezekből meglepően széles választékot mutattak be. (Mielőtt erre rátérnék, egy jó tanács a Győrbe indulóknak: ha a színház tövében a melletted parkoló Suzukiból este 6 táján egy vékony, csinos lány kászálódik ki, ne menj el - mint e sorok írója - a természeti jelenség mellett!)

Az előadás úgy kezdődik, hogy a félhomályban egy meleg baritonhang elmondja az első felvonás tartalmát:

\"A jövő: a világ egyre kegyetlenebb. A média mindenek felett uralkodik. Az emberek szinte csak a televízió bűvkörében élnek. A nézettségi rekordot a Legyen Ön az uralkodó! című vetélkedő tartja, melyet Turandot, a nyugdíjas médiacsászár, Altoum lánya vezet. A tét: vagy Turandot maga, vagy halál, nyilvános kivégzésen. Már számtalan ifjú jelentkező veszett el a tömeg vérszomjas éljenzése közepette, hiszen az erőszak már beleivódott a népbe. Timur, a konkurens médiahatalom megvakult, bukott vezetője, hajdani asszisztensével, Liuval vak koldusként tengődik az utcákon. Valamikori gazdagsága már a múlté. Fia, Kalaf herceg sorsa bizonytalan, évek óta nem hallottak róla semmit….\"

Helyben vagyunk! Korcsmáros György rendező (amúgy a színház igazgatója) látványos aktualizálásra szánta el magát, amit azután konzekvensen végig is visz az egész darabon. Ez utóbbi megállapítás legalább annyira dicséret, mint szidás is. Mert persze a darab (és főleg a szövege) néhol tiltakozik a \"merénylet\" ellen (pl. Turandot nagyária így kezdődik:

\"Sok századéve e fejedelmi házat átjárta jaj! egy rémes vad sikoly…\").

Lám erre is jó az eredeti nyelvű előadás, nem kell azonnal szembesülni a szöveg és színpad esetleges ellentmondásával. De ez meglepően kevés helyen fordul elő, és az aktualizálás emiatt érdekessé, sőt leplezetlenül izgalmassá válik. Egy idő után az operabarát (sok-sok hagyományos Turandottal a háta mögött) már várja, hogy a következő jelenetet ugyan hogy oldja meg a rendező.

Aki egyébként az egész darabot a II. felvonás 2. képét jelentő rejtvényfejtő jelenet köré építette fel, amelyik Vágó István népszerű televíziós show-jára hajaz - nem is titkoltan.

A jeles díszlet- és jelmeztervező, Kentaur lekoppintotta a stúdió mását, mindazokkal a kellékekkel és szereplőkkel, amelyek és akik egy ilyen produkció részei szoktak lenni (kamera, kivetítők, kameraman stb.). De engem már korábban, a II. felvonás 1. képével, az ún. miniszterjelenettel meggyőztek az alkotók. Itt a miniszterek a játékmesterek szerepét töltik be, és éppen készülődnek a nagy produkcióra, \"sminkesek\" gondozzák őket. Végre egy előadás, amelyből kiderül, hogy is élik meg ők a nagy vérengzést és titkos vágyaikat. Ahogy a szöveg mondja:

\"Eltelt már szűzi véred a kéjjel,
tested érzi a vágy ostorát.
Áldott, áldott a titkos nagy éjjel,
mely meglátja e boldog csodát!
Szinte reszket a lágy selyemkárpit,
ha a láz buja sóhaja leng.
Lent a kertben holdfény cikázik,
és a csend aranycsengője cseng…\"

Ezt azért másoltam ide, mert lám, mindez pont egy erősen aktualizált előadásból derült ki, pedig a miniszterek/játékmesterek szerepének átlátásához ez nem csekély segítséget nyújt.

Az egész előadás legszebb jelenete számomra az utolsó kép eleje volt, pont az, amivel a rendezők - eddig - nemigen tudtak mit kezdeni. Liú halála után kiviszik a holttestét, a tömeg elhagyja a helyiséget, s a biztonsági őrök is kimennek. Az utolsó közülük a falhoz láncolt Kalaf bilincsének kulcsát átadja az elbizonytalanodott Turandotnak. Turandot kiszabadítja Kalafot, aki egy mozdulattal lerántja a császárlány ruháját (még azért marad alatta), és hevesen megcsókolja őt. Ez a mozdulatsor pontosan megfelel a zenének, híven tükrözi Puccini (és ugye, Alfano) gondolatait, s elindítja a zárókettőst. Remek ötlet, hogy végül, amikor Turandot újra behívja a népet, a kórustagok és statiszták visszajönnek, de immár civilben, saját utcai ruháikban, lesminkelve, 2006 tavaszának Magyarországán.

A Győri Nemzeti Színház igyekezett a legjobb erőit összpontosítani egy olyan darabban, ahol olykor országos szinten gondot okoz egy-egy szólam eléneklése. Az eredmény meglepő.

A címszerepben a színház saját nevelését halljuk/látjuk. Lázin Beatrix élete második főszerepét énekli (de az első a Tosca volt!). Ehhez képest meglepően simán jut keresztül a gyilkos szólam buktatóin. Kiegyenlített hang, minden fekvésben remekül szól a voce ebben a nem igazán jó akusztikájáról ismert színházban. Nagyszerű színésznő, aki nemcsak elhiteti Turandot nagy átalakulását, de sokat tesz hozzá a műhöz. Illúziókeltő megjelenésű (ehhez se szoktunk hozzá ebben a darabban), sőt a darab végére, mikor jelmezeitől megfosztva látja, az operabarát röstelkedve/bosszankodva ismeri fel azt a csinos, Suzukis lányt a parkolóból. (Persze, kifelé nem sikerült vele összeakadni.)

A másik rettentő szólamot, Kalafét Soskó András tolmácsolta. Soskó vagy tizenöt éve eltűnt a hazai operaszínpadról - számomra érthetetlen módon. Ezen az estén láthatóan meg volt fázva, de ez csak a fojtottabb mélységén és egy-egy bizonytalan középhangján hallatszott. A felső regiszter diadalmasan tört elő, sötét színnel, szuggesztív drámaisággal. A III. felvonásbeli nagyáriát (Nessun dorma) biztonságra törekedve, kicsit kimérten tolmácsolta, de a zárókettősben rendkívül hatásos fermátákat énekelt. Ugyanakkor figyelemreméltóak a lírai megoldásai, pl. amikor a II. felvonásban ő tesz fel kérdést Turandotnak. Színészi alakítása kicsit darabos, igaz ebben kétméteres, szálfa termete is közrejátszik. Azt gondolom, érdemes lenne az operaházi illetékeseknek újra felvenni vele a kapcsolatot.

Liú szólamát Bellai Eszter énekelte. Sajnos hangján már erősen hallatszik az elmúlt évtizedek hangszalagokat megterhelő színpadi működése. Hangja a legfelső regiszterben csúnyán mozog, ugyanakkor egy-egy ponton váratlan csodákra képes még. A legutolsó jelenetét lélegzetelállítóan tolmácsolta. Nagyszerű volt Timur szerepében Szvétek László.

A három miniszter szerepében remek triót sikerült összekovácsolni. Schwimmer János (Ping), Vincze Gábor Péter (Pang) és Takács Zoltán (Pong) egyaránt tökéletesen hozza a hatalmába kicsit belefásult, de azt elengedni mégsem képes, rafinált politikus figuráját. Külön kiemelendő, hogy Vincze Gábor Péter egyébként színészi státuszban működik a színháznál, kényes szólamát rendkívül perfekten és markáns hangon szólaltatta meg. Fontos jelenség volt még a színen a színház nagy öregje, Bede Fazekas Csaba, aki Altoum szerepét énekelte, nagy jelentőséggel ruházva föl az egyébként elhanyagolt szerepet.

A közreműködők nagy tapssal fogadták a darab végén a színpadon Csala Benedek karmestert. Jogosan: az idősödő dirigens remek formában tartotta kézben a kényes előadást. Külön említést érdemel az énekkar is - a mintegy hatvanfős kórus (karigazgató: Gál Anikó) minden korábbi teljesítményét meghaladta a feladat, amit (számomra) váratlanul magas szinten oldottak meg.

Mindent összevetve: tessenek Győrbe menni Turandotot nézni! Csak 120 kilométer.

(A fotókat Benda Iván készítette.)