Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

A Nabucco Debrecenben

2004-02-17 08:03:00 Daróczi Kata

\"Berkes 2004. február 12.
Debrecen
Csokonai Színház
Verdi: Nabucco

Elérkeztünk a debreceni Csokonai Színház évi két operabemutatója közül a másodikhoz. Valljuk be, nagyobb dobás Verdi Nabuccóját színre vinni, mint a korábbi Prokofjev-vígoperát - már csak az ismeretlenség okán is, hisz a nagy olasz mester 1842-ben bemutatott remekét talán mégis többen fújják kívülről.

A grandiózus, zenekartól, énekestől és kórustól egyaránt nagy erőfeszítést igénylő opera bemutatása első hallásra nagy falatnak tűnik a debreceni operatársulat számára, ám vendégként olyan énekeseket sikerült megnyerni az évadban hátralévő jó néhány előadásnak (de legalábbis a premiernek), akikkel biztosnak látszik a siker. A bemutató mindenesetre nagy ovációt hozott.

A nyitány \"nyitánya\" kissé csetlő-botlóra sikeredett, de a Debreceni Filharmonikus Zenekar Somos Csaba irányítása alatt szépen magára talált mire felment a függöny. Talán a cselló- szekció lehetett a \"leggyengébb láncszem\", olykor kitartó ellenlábasként funkcionáltak a zenekaron belül, nem az \"egységben az erő\" volt a jelszavuk.

A szereposztás számos ponton megegyezett a Szilgyo által recenzált nyári szabadtéri előadáséval: Gurbán János Nabuccóként, szinte ugyanazt hozta, mint akkor. Ugyanazzal a hangszínnel és ugyanazokkal a mozdulatokkal operált, hangi kvalitásait tekintve kihozta magából a legtöbbet - igencsak meggyőzően. Berkes János mintha begörcsölt volna, az ő torkában azért - hiszen ez nyáron kiderült - ennél több van, most a kevesebbel kellett beérnünk.

Abigailként ezúttal Fekete Veronika kápráztatta el a közönséget, olyannyira, hogy az egy-egy bekövetkező bakit hálával telve feledte a közönség. Tény: ekkora hang rég töltötte be a színházat. Ugyanakkor az egyébként varázslatos hang csengése igen gyakran elvész, elfátyolosodik, az alsó lágéban erőlködővé válik. S bizony a lágyságában oly megnyerő harmadik felvonásbeli áriája végén beütött a \"ménkű\" - a fáradtságot már nem lehetett semmilyen technikával ellensúlyozni. Mindazonáltal ki kell emelni zenei intelligenciáját, valamint hogy a végsőkig megpróbált újítani, s még több színt vinni az amúgy sem szürke szerepbe.
Bódi Marianna Fenenaként is tisztesen helytállt. Igazából nem lehet nem dicsérni, de nem is emelkedett ki.

\"Tréfás Az öreg Zakariás szerepét a debreceni operajátszás \"nagy öregje\", Tréfás György kapta. Tény, nem teng túl a basszus szerepkörben számításba vehetők száma, ám jobb lenne megkímélni a produkciót és a közönséget is egy oda nem illő énekes alkalmazásától. \"Mindenki Gyuri bácsija\" már nem terhelhető egy ekkora szereppel, nincsenek meg az egykor fényes, borzongató mélységei, kifogy a szufla, bár hangképzésének nemessége, bölcsességének sugárzása az általa életre keltett figura kulcsa.

Kimagasló dicséret illeti a Csokonai Színház kórusát - az egységes és bársonyos, belcanto-hangzás maradéktalanul érvényesült.

Essék most szó a rendezésről is, amely tulajdonképpen a nyári Koltay-rendezésből átvett finomságokon kívül talán csak a kórus mozgatásában merült ki, az énekesek már tudhatták, mi a dolguk. Kiemelve néhány elemet: az őrként funkcionáló statiszták előre-hátra forgatása egyenesen értelmetlen fogás volt; a MIG29-es zúgása az isteni villámcsapás előtt szintén nem volt indokolt. A díszlet és a jelmez egyaránt Gyarmathy Ágnes ellentmondásos munkája: a jelmezek korhűek és látványosak, a díszlet kifejezetten semleges képet nyújtott.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.