A Grazer Choralschola Debrecenben

2005. július 5.
Debrecen - Görög katolikus templom
Grazer Choralschola
Vez.: Franz Karl Praßl

Egyszerűen ritkaságszámba megy manapság, hogy bárki gregorián zenét hallgasson otthon, netalán koncertet rendezzenek a középkor első századainak egyházi muzsikájából, még akkor is, ha manapság újra divatba jött a régizene. A \"nagyonrégizene\" tehát kevéske lehetőséget kap, ám az uborkaszezonba vagy fesztiválőrületbe csapó nyárban megtalálhatja helyét.

A Grazer Choralschola (neve szerint Grazból) hat férfiből és hat nőből álló kórusa kisebb turnéra indult Magyarországon: a váci gregoriánfesztivál után Nyíregyházán és Debrecenben tettek látogatást. A gregorián szemiológia (az eredeti előadásmód tudományos kutatása) eredményei természetesen ma is nagyobb vitákat váltanak ki a tudósok között, ám minket ez annyira nem zavarhat, hogy ne élvezzük az ősi zenét. Õsi, hiszen a nyugati kereszténység zenéje is csak olyan, mint a többi: valamin alapul, szír himnuszokon, zsidó zsoltárokon stb.

A Schola javarészt a már érettebb, 10-11. századi, melizmákban gazdag repertoárból válogatta műsorát, többnyire introitusok, responsoriumok, offertoriumok s persze alleluják szerepeltek sorjában. A tematikusan három részre osztott (1. Istenhez imádkozom… 2. … az Egyházzal közösségben…3. …a beteljesedés felé vezető úton) hangversenyen viszont nehezen volt értelmezhető a felépítés. A zenei motívumok szinte teljesen egysíkúra sikeredtek a válogatásban, a szilárd egyszólamúságot ritkán törte meg egy-egy orgonapontos, vagy a későbbi korból származó, immár polifonikus tükrös vagy párhuzamos szerkesztésű dallam, s csak a végén kaptunk ízelítőt a szillabikus, feszes ritmusú cantióból, mely már a vágáns dalírókat is megihlette. A tartalmi egységek értelmezésének nehézségeiért pedig a hiányos latintudás okolható, pláne, hogy a Schola előadásában az egyre inkább uralkodóvá váló olaszos kiejtéssel találkozhattunk, mely Magyarországon egyelőre még ritka, idegen.

Ha már a szokásoknál tartunk: a mai kor embere egy modernebb műveket tartalmazó, \"hangosabb\" koncerten talán el tudja kendőzni, hogy kevésbé figyel, kevésbé azonosul az előadott művel, azaz számára a zeneélvezet egyfajta kikapcsolódás ugyan, de leginkább háttérként szolgál a zsibongó elme lenyugtatásához. A gregorián azonban erre alkalmatlan. Megköveteli a teljes átadást, százszor zavaróbb egy-egy köhintés, tüsszentés, vagy egy kisleány folytonos csevegése. Az elmélyült zenehallgatás ez esetben olyan követelmény, mellyel teljes lelki tisztulást érhetünk el. Nos, ez ezen az előadáson csak részben sikerülhetett, nem csupán a közönség magatartása, de az előadás szerkesztése okán is.

Amennyiben az összekötő szövegek tudományos megközelítése közérthetőbb, esetleg egy-egy dallamhoz jobban kapcsolódnak, vagy zeneirodalmi igényességgel, szélesebb stílusrepertoárt bemutatva alkalmazzák, hasznosabb lehetett volna. A széttöredezettséggel ugyanakkor az elmélyülést akadályozták meg, pedig a Franz-Karl Praßl által vezetett kórus igényesen vezette elő a gregorián egy-egy kincsét, s bár az énekesek igen eltérő hangi képzettséggel rendelkeztek (ez az egyes szólórészeknél derülhetett ki), mégis képesek voltak egységesen is, felhangokkal telve szólni.

Felvetődhet, miért is van szükség ekkora együttesnél karnagyra? A melizmák egységes, gyöngyöző futamainak megszólaltatásához mindenképpen, ám a feleslegesen nagy karmozdulatokra ennél a stílusnál még messze nincs szükség.