Tiefland - A hegyek alján Prágában
2003. november 15. - Prágai Állami Operaház
D\' Albert: A hegyek alján
Nekem először adatott meg, hogy egy viszonylag ismert operát bemutatójának napra pontosan épp századik évfordulóján láthassak, ráadásul ugyanabban az épületben, ahol a világpremier volt.
Eugen d\' Albert A hegyek alján című darabjáról van szó - s az előadás kapcsán olvasgatva sok-sok érdekességet találtam.
A szerző nem francia volt, ahogy gondoltam - és sokan mások gondolhatják. Glasgow-ban született, olasz gyökerekkel, de francia és német vér is folydogált ereiben. 15 évesen Anton Rubinsteint bűvölte el zongorajátékával. Két évvel később Clara Schumannt. Három évre rá Hans von Bülow-t.
Ugyanebben az évben az első házasság - ezt majd még öt (!) követi.
A rubin, Ghismonda, Gernot, Kain, A rögtönző - igen, ezek mind az ő operái, még A hegyek alján előttről, de a leghíresebb opusa után is jó pár következett még. A halála előtt két évvel írt Ephesus özvegye máig nem került színre.)
A prágai premiernek két magyar vonatkozása is van. Akkoriban Új Német Színház volt a neve ennek a gyönyörűséges, 1886-87-ben épített fehér-vörös-arany épületnek, és ki más tervezte volna, mint Fellner és Helmer. A tervezett első Pedro fiatalon, váratlanul meghalt, a következő tenor a bemutató előtt megbetegedett, így Arányi Dezső lett a szerep első megformálója. Mártát pedig Alföldy Irén alakította, aki a (magyarországi) Egerben született.
A prágai előadás után a közönség lelkesen ünnepelt, és több, mint harmincszor szólította a függöny elé a komponistát, de a kritikusok és színházigazgatók szkeptikusak voltak. D\' Albert átdolgozta a darabot, ami majd a berlini bemutatón, 1907-ben lett igazán népszerű. Hisszük, nem hisszük, rövid ideig a leggyakrabban játszott opera volt Németországban!
A Prágai Állami Operaház produkciójának dirigense, Hilary Griffiths szívós kutatómunkával meglelte az eredeti változat kottáját. Mégsem teljesen ez szólal most meg, hanem a két verzió közötti kompromisszum. A legjelentősebb különbség a Farkaslegendában (a mostanság gyakorlatilag egyetlen ismert áriában) van, az eredeti hosszabb.
Hogy milyen a zene? Eklektikus. Itt a Carmen, ott Wagner, időnként Nicolai, némi gonoszkodással helyenként akár Johann Strauss. És mégis lebilincselő muzsika, nem mestermű, de egy mester - nem zseni - hallgatható darabja.
Az előadás egészében vállalható. Peter Svensson hőstenorja már túlvan a zeniten, de a mai ínséges világban még mindig kincs. Maida Hundeling - Márta - végletesen két csoportra osztja a nézőket, lehet, hogy technikája nem makulátlan, nekem tetszett szinte sentai izzása, szuggesztivitása. Richard Haan (Sebastino) sem hangfenomén, de jelenség, kisugárzása van. A kisebb szerepek szinte mind hitelesek - Manfred Klein Tommasója különösen emlékezetes, egy nem nagy volumenű, de igen szép színű basszus az övé. Jellemző Prága zenei életének gazdagságára, hogy az a Dagmar Vankátová, aki a délután az Éj királynőjét énekelte a Tyl Színházban, itt karakterszerepben lépett fel.
Heinz Lukas-Kindermann rendezésében több logikátlanságot felfedezni, de összességében működik, Daniel Dvorak díszletei plasztikusak (noha ismét kiderült, hogy mennyire veszélyes az operaüzem - most egy hatalmas vasajtó szakadt ki, szerencsére csak némi riadalmat okozva).
Hilary Griffiths pedig nagyszerű hangzást csalt ki az orkeszterből (pedig a premier hetekkel korábban volt, és mint megtudtam, most nem a legjobb felállásban játszott az együttes).
Jó opera jó előadása.
De jó lenne most Wells időgépébe beülni, milyen lehetett pont egy évszázaddal korábban?