Renée Fleming Crossed Over
2003. november 13. - Prága, Obecny dom
Renée Fleming Crossed Over
A címért a magyarázat: természetesen nem arra gondoltam, hogy Renée Fleming átrepült az Egyesült Államokból - hanem arra, hogy első ráadásként Willie Nelson Over the Rainbow című darabját énekelte, méghozzá rossz értelemben vett teátrális külsőségek közepette. A dirigens egy színes esernyőt hozott be, valahonnan a terem sarkaiból mennydörgés-effektusok hallatszottak, satöbbi satöbbi.
Rosszabb ez, mint a Három Tenor századjára elcsépelt változata, de hát ez van. Fleming a szünetben árusított egyik CD-jén is mindenféle zenei irányzat megszólal.
Tetszik, nem tetszik, így van ma: ha egy klasszikus koncertet három nap alatt kétszer el kell adni, (sztárral, de nem egy Pavarottival vagy Curaval), akkor nincs más választás. És ez még fokozottabban vonatkozik a felvételekre.
További rossz hírem: Christian Benda, amennyire egy este alapján megítélhető, abszolút érdektelen dirigens.
Van még egy rossz hírem: az eredeti programhoz képest rövidült a műsor. Bár ez talán nem is olyan rossz hír.
Annyiban igen, hogy az ember kevesebb ideig bámészkodhatott a világ legszebb Jugendstil koncerttermében. Az Obecny Dom, ahogy egy magyar útikalauz röviden, tömören, célravezetően fordítja, \"Prága városának Reprezentációs háza,\" építészeti csoda a múlt század elejéről. Nemrégiben újították fel (amúgy Alfons Mucha is készített pár freskót, kinek Klimt, kinek Mucha, nekem talán az utóbbi, öt perc séta innen a róla elnevezett múzeum), szóval van itt az átlag magyarnak megfizethetetlen étterem, egy épp\' elviselhető árú alagsori söröző, kissé talán hideg hangulatú, de gyönyörű, meg egy kávézó is. És persze koncerttermek, köztük a nagy Smetana-terem. Fleming estjén (a másodikat láttam) zsúfolásig tömve.
Legjobb emlékezetem szerint a művésznőt korábban egyetlenegyszer hallottam élőben, amikor 1995 októberében a Met Otello-előadásán nagyobb sikert aratott, mint a címszerepben Domingo.
Igazi profi. Énekelt - kotta nélkül - latinul, olaszul, franciául, németül, cseh nyelven, angolul. Richard Strausst (de csak kettőt a Négy dalból, op. 27.), Rusalkát, Puccinit, a Vágy villamosából egy részletet, s sok mást.
Az első részben nem igazán jó hangi diszpozícióban. Szünet után oldottabban, szép ez a hang.
Olyan, mutatis mutandis, mint Solti György volt a dirigensek között - mindent profi szinten megcsinált, ám valószínűnek tartom, hogy kevesen vannak, akik, ha egy műből egyetlen előadást, egyetlen felvételt tudnának csak hallgatni, birtokolni, az Soltié lenne.
Szóval, nekem, ha Richard Strauss, akkor Flagstadt vagy Várady. Ha Rusalka, akkor Benacková. O mio babbino caro? Caballet. A híres La Wally-ária? Callas.
Mindez persze ízlés dolga is. Fleming hihetetlenül professzionális énekesnő, talán épp sokoldalúsága miatt nincs igazán saját arca, de érthető, miért keresik, miért a legnagyobbak egyike ma.
Tisztelem, értékelem, becsülöm. Sajnálom, nem tudok érte rajongani.
Pár mondatot a zenekarról - ez a FOK-zenekar (\"film, opera, koncert\"), gondolom, ugyanolyan okok miatt, ahogy a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara angolul mint Budapest Symphony Orchestra szerepel(t), a hivatalos nemzetközi titulus itt is \"Prague Symphony Orchestra\". Ugyan nem az első karmester, de nemzetközi hírnevének létrehozója volt a legendás Václav Smetacek (tudna-e egy kedves Olvasó segíteni abban, hogy melyik Hrabal-novellában bukkan fel a neve mint két konkurens orkeszter egyik vezetője, nem ugrik most be, köszönöm).
Remek együttes - melyik cseh zenekar nem az? - ha nem is a Cseh Filharmonikusok szintjén.
Prága zenei életére korábban a helyi erőkkel adott, megbízható, jó előadások voltak a jellemzők. Bécs, Berlin, New York, London sztárjai, kevés kivételtől eltekintve, elkerülték a cseh fővárost. Most ez is változni látszik.