Egy hosszú hétvége a Salzburgi Ünnepi Játékokon - 2.

II.
2005. augusztus 28.

Prológus

Ambivalensen indult a nap - előkerült a Dög (a háziak cicája), ám ennek oka nem látogatásom, hanem az, hogy eleredt a legendás salzburgi eső, lehűlt a levegő, Őkelmének nyilván derogált a szabadban csatangolni.
Dacára a szemerkélésnek, most is imádtam a kora vasárnapi délelőttön a Belvárosban sétálgatni, ilyenkor még a Getreidegassen is lehet mozdulni, sétálgatni a Piactéren, ráhangolódni a délelőtti matinéra.

Dirigensi beugrás, remek fiatal pianista

Aug. 28., Mozarteum, 11 h.
A Mozarteum Zenekara
Km. Paul Lewis - zongora, Chen Reiss - szoprán, Daniela Denschlag - alt
A Salzburgi Bach Kórus (karigazgató Alois Glaßner)
Vez.: Paul McCreesh

A Mozarteum egy kiadványa koncerttermüket mint Európa egyik legszebbjét aposztrofálja, de gustibus..., de az épület kellemetlenül szűk a publikum számára és a terem kicsi - emlékszem Menuhin vagy Solti a Bécsi Filharmonikusokkal itt adott koncertjeire, redukált létszámú orkeszterrel, így is túl nagy volt a hangzás, és ugyanezt tapasztaltam most is. Az Ivor Bolton helyett beugró McCreesh nem igyekezett együttese hangerejét visszafogni. Az indításként játszott K. 319-es B-dúr Mozart-szimfónia vonóshangzása kissé \"reszelős\" volt, McCreesh együttese az első igazi pianót a K. 488-as A-dúr koncert lassú tételének kezdetekor produkálta - minden bizonnyal a fiatal Paul Lewis hatására. Bevallom, őt korábban lemezen sem hallottam. Nagy karrier előtt állhat, nagyon szenzitív művésznek tűnik, igen diszkrét agogikai váltásokkal, a zárótétel pezsgett, robogott. Szünet után Mendelssohn komplett Szentivánéji álom kísérőzenéje, a szokásostól eltérő interpretációban (ne feledjük, McCreesh elsősorban régizene-tolmácsoló!), helyenként meghökkentő tempókkal és tempóváltásokkal (valószínűleg ez volt a leggyorsabb Nászinduló, amit valaha hallottam), kotta nélkül éneklő kórussal és szólistákkal (az alt \"köpködte\" a \"t\"-ket). Hatásos, de valahogy mégis zajos volt az egész előadás, s nem biztos, hogy minden a terem akusztikájának rovására írható.

Intermezzo

Kitisztulóban az ég, esernyő nélkül lehet sétálni, irány az Augustinerbrau. Emlékszem, rokon gyerekeket hoztam egyszer ide, az egység délután háromkor nyitott, mindenki igen éhes volt már. A felső bejáraton mentünk be, le a lépcsőkön a Krisztus-szobor előtt, \"Jaj ne, még egy templom! Éhesek vagyunk\", így a fiatalság, persze aztán a hely rendkívülisége, meg néhány Wiener Schnitzel bőségesen kárpótolta őket.

Muti, Mozart, matuzsálemek

Aug. 28., Grosses Festspielhaus, 19 h.
Mozart: A varázsfuvola
Sarastro - René Pape
Tamino - Michael Schade
Az Éj királynője - Anna Kristiina Kaapola
Papageno - Markus Werba
Három dáma - Edith Haller, Karine Deshayes, Ekaterina Gubanova
Km. a Bécsi Állami Operaház Énekkara és a Bécsi Filharmonikus Zenekar
Vez.: Riccardo Muti
Díszlet és kosztümök: Paul Brown
Rendezte: Graham Vick

Nem sikerült 1937-ben Toscanininek, nem sikerült 2005-ben Mutinak.
Itt valahogy semmi sem sikerült.
Tudni persze, hogy a darab mennyire problematikus, Kovalik Balázs bicskája is beletört Szegeden, ám lehet élvezetes produkciót csinálni, ezt jól példázza David Radok prágai munkája.
Képtelen vagyok felfogni, hogy Vick mit akart itt. Az első bő félóra különösen sutára sikeredett - baklövés a Grosses Festspielhaus eleve nagy színpadának csak egy szegmensét használni. Még bizarrabb a II. felvonás, valami lépcsőrendszerfélén öregek mászkálnak, ahogy egy müncheni barátom megjegyezte, Mozart az idősek otthonába került.
Zeneileg sem ragadott meg semmi és senki. A Bécsiek persze a világ talán legjobb operazenekara, Muti dirigálásával kapcsolatban sem tudnék igazán konkrét panaszokat megfogalmazni. Egyszerűen érdektelen, sőt unalmas volt.
Semmi rendkívüli énekesi teljesítmény, Schade kellemes Mozart-tenor, de - sajnálom - nem egy Wunderlich.
Állítólag Vick előadásról előadásra módosítgatott a rendezésen.
Felőlem piszkálgathat rajta jövő nyárig, akkor sem fogom még egyszer megnézni.

Epilógus

Salzburgban egyre kevesebb a turista, legalábbis az én érzetem az elmúlt mintegy másfél évtized nyarai után ez. Viszont egyre kedvesebben bánik velük a város - ha az ember nem éri el az utolsó buszt vissza a szállására (elértem), iránytaxik szállítanak, az út hosszától függetlenül 3 kemény euróért per Kopf.

(Következik: Ellopták Mozart koponyáját!)