Domingo, a dózse (A Simon Boccanegra Berlinben)

Megcsinálta. Megtette azt, közel a hetedik X-hez, amit évek óta tervezett, s amire nagyon sok ismerősöm – köztük zenészek is – azt mondták, mégsem fogja elénekelni. Elénekelte, s most nem egy zarzuela baritonszerepéről van szó, hanem Verdi egyik legnagyobb követelményeket támasztó hőséről, Simon Boccanegráról.

Észak- és Dél-Amerika, két kontinens, két hangverseny, két világ. Első este a Welser-Möst vezényelte Cleveland Orchestra koncertjét hallgattam meg. Két nappal később nem az előadóművészek, hanem a zenék érkeztek Amerikából, Párizs város reprezentatív zenekarának élén az észt dinasztia legifjabb (?) képviselője, Kristjan Järvi állt.

Négy nap Prágában

Zeneileg erős Rusalka a Nemzeti Színházban; felhőtlen Sevillai, majd Turandot bombameglepetésekkel az Állami Operában; ráadásnak Eliahu Inbal debütálása a Cseh Filharmonikusok élén a Rudolfinumban.

Az ajtó közelébe érve visszafordultam, s csodálatos látvány fogadott: a zenekar tagjai nem rohantak az öltözőbe, a színpadon kisebb csoportokban gratuláltak egymásnak, vagy éppen egymást átkarolva ünnepelték a koncert szépségét, sikerét. És egyszerre csak azt láttam, hogy az önfeledten örülő vonósokkal együtt mosolyog, ünnepel a színpadon az est szólistája, Lisa Batiashvili is...

Amikor elindultunk második Verbier Fesztivál-látogatásunkra, nem gondoltam arra, hogy beszámolót fogok írni a Momus olvasóinak. Hiszen tavaly már részletesen leírtam a környező táj szépségeit, a fesztivál sajátos hangulatát, beszámoltam a zenehallgatási lehetőségek gazdag választékáról. Csak apró különbségnek gondoltam, hogy ezúttal más hegyeket, völgyeket és tavakat keresünk fel, s természetesen más hangversenyeken veszünk részt.

Richard Hein dirigált, az ő vezényléseit már sokszor dicsértem, az összefogottság, precizitás persze alapvető dolog (lenne) egy karmesternél, az is, hogy pillanatok alatt tudja énekeseit korrigálni („Sempre libera” jelen esetben), de olyan telt hangzást, mint nála, nagyon kevés operazenekarnál hallani.

Bécsi álom Brüsszelben (A Philharmonia Zenekar koncertje)

Esa-Pekka Salonen, aki ebben a koncertszezonban lett az együttes vezető karmestere, a 2009-es évre meghirdette a City of Dreams: Vienna 1900–1935 programot, amelynek keretében 9 hónap alatt Európa 18 városában adnak koncerteket.

És bejön az öreg csataló, megszólalása előtt óriási taps, elegáns idősebb úriember, a kakasülőről nézve is sármos a mozgása, játéka. Az első áriánál kicsit lebeg a hang, aztán fokozatosan „bemelegszik” a voce. Szinte végig érezni az óvatos tartalékolást, egyedül a IV. fináléjában érződik, már nincs miért félni, megbizonyosodhatunk, hogy övé az est legnagyobb volumenű hangja.

Otto Schenk rendezése tradicionális, Zack Brown korhű díszleteivel és jelmezeivel. Piotr Beczala Hercege telitalálat; a megbetegedett Lucic helyett George Gagnidze alakította Rigolettót – Maddalena szerepében pedig Vizin Viktória lépett színpadra.

Az Otellót, melyről kobzos egy éve beszámolt, most Fischer Ádám dirigálta, másnap a Scala zenekarát hallottam, Daniele Gattival. Hatalmas apparátus (kilenc nagybőgő!), műsoron Prokofjev és Csajkovszkij – nagy koncert volt.