Zsidó dallamok a zeneirodalomban

Úgy látszik valami miatt nekem jutnak a protokolláris zenei események. Ezen nincs okom bánkódni, sőt amíg magam választom meg, hogy milyen koncertre van kedvem elmenni, addig szóvá sem kéne tennem. Azért az ilyen hangversenyeknek is megvan a maguk bája és erénye, például gyakran hallhatunk alkalomra szabott műsorokat. Izrael állam megalakulásának ötvenedik évfordulóján is olyan műveket adtak elő, melyek igazán nem szerepelnek gyakran a kalendáriumban, sőt...

Budapesti Tomkins Énekegyüttes
Művészeti vezető: Dobra János
Budapesti Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok
Fekete László, Tóth Emil, Fekete Veronika, Maria Teresa Uribe, Horváth Mária, Ambrus Ákos, Nógrádi Gergely (ének)
vez. Hamar Zsolt
Zsidó dallamok a zeneirodalomban
Kol nidré - héber liturgikus dallam
SCHÖNBERG - L.Stein: Kol nidré, op.39
SOL ZIM: Ávinú Sebásámájim
FEKETE GYULA: Elégia Szenes Hanna emlékére
MORDECAI SETER: Sábbát kantáta

A kiadott műsorfüzethez képest volt néhány eltérés. Illett volna, hogy csudafriss magazinunkhoz méltó módon, legalább mi tájékoztassuk Önöket időben, de sajnos mi is csak az utolsó pillanatban szereztünk tudomást arról,
- hogy nem 19.30, hanem 20 órai kezdettel
- nem az MTA Kongresszusi teremben, hanem a Dohány utcai Zsinagógában
- Fekete Veronika helyett Cserna Ildikó Katalin közreműködésével
- nem Hamar Zsolt, hanem Tihanyi László vezényeletével kerül sor az előadásra. Valójában csak a műsor "stimmelt", amihez még azt is hozzá kell tennem, hogy két olyan ember eleve nem szerepelt a közreműködők névsorában, akik pedig kiemelkedő művészei voltak az estnek.

Az egyik ilyen közreműködő az orgonista volt. Csak némi utánajárás után derült ki, hogy az illető neve Teleki Miklós. Ahhoz hozzászoktunk, hogy egy orgonista jól "kisér", de ennél többet sem a hangszer természete, sem elhelyezése miatt nemigen szoktunk elvárni. Nos, ezúttal a karzaton ülő orgonista érzekeny kamarapartnere tudott lenni a szentélyben álló énekesnek. Hozzáteszem, hogy abban két műsorszámban, ahol énekes-orgona együttest hallhattunk, az énekesek is igen meggyőzőek voltak, orgánumban és "ihletettségben" egyaránt. A koncertet exponáló Kol Nidré-t Feket László énekelte, a harmadikként elhangzó Sol Zim művet pedig Tóth Emil adta elő. Ez utóbbi kompozíció derűs hangvételével és talán a korai Morricone filmzenékre emlékeztető, népszerű stílusával kicsit elütött a hangverseny egészének hangulatától, de nem hiszem, hogy ezt bárki bánta volna.

A másik nagyszerű művész akit ki kell emelnem, elvileg nem is muzsikus, hanem színész. De Kézdy György részéről nem ez volt az első alkalom, hogy zenei produkció részese lehetett. A tavalyi szezonban hallottam a Katona története narrátoraként, és az is emlékezetes alakítás volt, de a mostani egyenesen megrázó. Schönberg Kol nidré feldolgozása egyértelműen a koncert csúcspontja volt. Igazán nem gyakran adják elő, de nekem hamarjában hangfelvételt sem sikerült felkutatnom. Hozzáteszem, hogy mindannyiunk számára "hatásos" magyar nyelvű felvételének kiadására semmilyen remény sincsen. Ha egy öngyilkosjelölt kiadó ilyesmire vállalkozna, legfeljebb néhányszor tíz példány eladására számíthatna reálisan. Örülök, hogy ezt most alkalmam volt meghallgatni.

Egy fiatal szerző számára önmagában különleges alkalom, ha egy darabját előadják. Manapság, hogy kortárs zenét viszonylag ritkán tűznek műsorra a biztosra törekvő koncertrendezők, különösen ritka az ilyen produkció. Nem véletlen, hogy aki nem akar az asztalfióknak komponálni, az rövid szólóhangszeres darabot ír, esetleg gyermekkarral próbálkozik. Fekete Gyula elégiája nem kis apparátusra készült, nem is rövid, és így, hogy elő is adták, nem is rossz. Olyan avatatlan külső szemlélőnek, mint amilyen én is vagyok, ez a többtételes mű végiggondolt és logikus szerkezetnek tűnik, világosan kivehető két horizontális szinttel. Az elégia, inkább hangulatként, mint műfajként, indokolja azt a romantikus stílust, ami az összes tételben dominált. Pejoratív zöngégtől mentesen nevezhetem patetikusnak is, amit stiláris kontrapuntként dúsított disszonanciákkal a szerző. Dícséretnek minősül, ha bevallom, hogy sem hangulati, sem minőségbeli hullámzást nem kellett elviselnünk a koncert ezen részében. Fekete Gyula darabja adekvát része volt az előadásnak.

Szünet után Mordecai Seter Sabbat Kantátáját hallottuk. Az 1916-os születésű szerző volt az első, aki tanult muzsikusként használta fel a keleti zsidóság zenei hagyományait. Ezirányú kutatásainak összegzéseként született ez a kantáta, amivel 1945-ben elnyerte az Engel-díjat. A Tomkins együttes rendíthetetlenül tiszta intonációját kell kiemelnem az előadás fontos jellemzőjeként. Nélkülük valószínűleg veszélyesebb lett volna a szólisták enyhe bizonytalansága, különösen egy hosszabb kiséret nélküli rész utáni orgona belépésnél.

Egyaránt figyelembe véve az itt hallott művek "repertoár-értékét", valamint az előadás (ha nem is mindig egyenletes, mégis kifejezetten magas) színvonalát. Utólag boldogan gratuláltam saját magamnak a választáshoz. Jó este volt.