Vilde Frang és az év zenekara...

2022. november 14.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Monteverdi: Scherzi musicali - válogatás
Bartók: Hegedűverseny, op. posth., Sz. 36, BB 48a (1907-08)
Schubert: IX. („Nagy” C-dúr) szimfónia, D. 944

Vilde Frang (hegedű)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván

Az év zenekarának választott együttes bő negyven évvel ezelőtti létrejöttének pillanataira is jól emlékszem. Az eltelt évek alatt soha nem jutott eszembe, hogy írásban reagáljak, vagy akárcsak beszámoljak az együttes bármely produkciójáról. Most öregedvén gyakran jönnek elő az ifjúkori koncertélmények, részben ez válthatta ki belőlem, hogy erről a koncertről írjak...

Tavaly, Mahler I. szimfóniájának hallatán ragadtam volna tollat. Amit fiatal korunkban az egykori ÁHZ-t vezényelve adott elő a huszonéves Fischer Iván, most a Fesztiválzenekarral hallottuk egy ragyogó, gondolatébresztő előadásban.
De ennek ismertetésétől is megkíméltem a kedves olvasóinkat, mert egy részletes elemzés úgy gondoltam, hogy meghaladja felkészültségemet. Most viszont két oka is volt, hogy az írás mellett döntöttem.

Az egyik, hogy Schubert "Nagy" C-dúr szimfóniáját szintén több, mint negyven éve hallottam az együttes alapító vezetőjének vezényletével. Az akkori koncert előtt egy új információval lettünk ellátva.. A korábbi (60-as - 70-es) években a plakátokon nálunk 7., pontosabban VII. szimfóniaként láthattuk a művet. Az akkori hangverseny előtt magam is meglepődötten láttam az "új" számozást. Később olvastam, hogy a Schumann által hagyatékból megvásárolt befejezett darab, nagy valószínűséggel később keletkezett, mint a h -moll (Befejezetlen) szimfónia, amit 8.- ként ismerünk, tehát ez a számozás indokolt. Persze kérdés, hogy akkor melyik a 7. szimfónia. Manapság a plakátokon ritkán elégednek meg egy - egy szimfónia számbéli sorrendjével, írnak hangnemet és egyéb besorolást, pl. jegyzékszámot. Nos, számomra az is új információ volt, hogy a 9. (Nagy C - dúr) szimfóniához D. 944 - es szám tartozik. Korábban úgy tudtam, hogy épp a fenti okok miatt, a Deutsch jegyzékbe csak az első hat szimfóniája került a szerzőnek. De azt gondolom, hogy nem ez a legfontosabb. A másik motiváció hogy írjak, az az est szólistájának személye.

Az egykori csodagyereket, a norvég Vilde Frangot, gyönyörű csodafelnőttként hallhattam két alkalommal is a tízes évek első felében, a Kaposfeszten. Egy Mozart zongora - hegedű szonátával, egy életre belopta magát a szívembe, úgy gondoltam, hogy bármikor írok róla, az elfogult lesz. De eddig nem kellett emiatt szabadkoznom, mert minden koncertje lenyűgöző volt. Tökéletes hangszeres tudás, csalhatatlan stílusérzék, az előadott művek okos tanulmányozása, kivételes előadói készség, hogy a vizuális élmény ne elvonja, hanem ráirányítsa a figyelmet az előadott darabra.

És a mostani koncerten is így történt. Ezúttal Bartók I. hegedűversenyének volt szólistája. De mielőtt a hétfői hangversenyről beszámolnék, a cím is pontosításra szorul. A Fesztiválzenekar évek (évtizedek) óta, három egymást követő napon, ugyanazt a programot adja elő. Általában egy ráhangoló darab, majd egy világklasszis szólistával egy versenymű, szünet után pedig egy nagyobb lélegzetű darab, úgymint most a Schubert szimfónia. Most, az első blokkban válogatást (három darabot) hallottunk Monteverdi Scherzi musicali gyűjteményéből. A zenekar szólistái szoktak barokk hangversenyeket is adni, ők voltak most is a zenekar, az énekesek, a kórus pedig szintén az együttes hangszeresei voltak. Elképzelhető, hogy egy hagyományos barokk hangversenyen lehetne ennek az előadásnak néhány elemét kritikával illetni, de a funkcióját az előadás betöltötte. Az előadók és a közönség élvezték a produkciót, és ráhangolódtak.

Bartók I. hegedűversenyének és a Schubert szimfóniának közös vonása, hogy egyik mű sem hangzott el a szerző életében, sőt Bartók maga nem is tartotta számon saját művei között, a partitúra pedig Geyer Stefinél volt Svájcban és csak az ő halála után, 1956-ban került a nyilvánosság elé, a művésznő hagyatékából. Ezt az 1906, 1907 körül komponált, darabot Bartók Geyer Stefinek ajánlotta, a kiváló hegedűművész hölgy nem nagyon reagált Bartók közeledésére. A kéttételes darab témáját feldolgozta a szerző nem sokkal később a Két képben. A zenekar és a szólista hölgy produkciójáról csak szuperlatívuszokban tudnék írni. Vilde Frang a zenekari tagokat is "meggyőzte". a tapsviharnól úgy tűnt, hogy nagyon megkedvelték személyét. Vilde ráadásként egy norvég népi dallamhoz köthető szólóművet játszott.

A második részben előadott Schubert szimfóniában Fischer Iván logikus újítása volt, hogy a fafúvósokat előre ültette. Érdekesség volt még, hogy hegedűsök és brácsások közé mindkét oldalon harsonások ültek. Nyilván az akusztikával is összefüggésben, de az összhangzás és a szóló produkciók és a differenciált hangzás (az egyes hangszerek elkülönülése) szempontjából is jó ötlet volt. Nem lepődtem meg, hogy remek előadás volt. A népszerű második- és különösen a harmadik tétel maradandó élmény volt.