Verdi Requiem a Zeneakadémián

1999. május 05. - Zeneakadémia
MATÁV Szimfonikus Zenekar
Tokody Ilona, Pánczél Éva, Gulyás Dénes, Kováts Kolos (ének)
MRT Énekkara (Karig.: Strausz Kálmán)
Vez.: Ligeti András
VERDI: Requiem

Nem szeretek operába járni. Félre értés ne essék, a műfajjal semmi bajom. Csakhogy… Nem az életunt zenekar zavar, nem is az ötlettelen rendezés, a sleppelő, magával mit kezdeni nem tudó kórus, hanem többnyire az énekesekkel van gondom. Akit megvert az ég némi mazochizmussal, s évente akár többször is elmerészkedik egy-egy operaházba, az tudja, hogy szégyen-nem szégyen, egy fia Pavarotti nem sok, annyi sincs idehaza. Basszus még csak-csak (talán ezért is hagyták olyan könnyen elmenni Polgár Lászlót), szoprán is akad, s végül mindig találni egy használható altot is. Vagy majdnem mindig, de erről később. De sajnos az operák nagy részét tenoroknak (is) írták. Már megint messziről indítok? Igaz, de ez jutott eszembe, a koncertről hazafelé.

Verdi Requemjének előadása mindig nagy esemény. Akkor is, ha már rég nem számít kuriózumnak. (Pedig hol vagyunk még Halottak napjától!) Zenekart, kórust, szólistákat és karmestert próbáló feladat. A Matáv Szimfonikus Zenekar kiállta a próbát. Kifejező hangzással, kitűnő szólista teljesítményekkel, a legmagasabb elvárásoknak is megfeleltek. Az Offertorium cselló unisonoja ugyan kicsit tisztázásra szorult, de ezt a bizonytalanságot a fáradság számlájára írhatjuk. (A művet szünet nélkül játszották.)

Nem lehetett panasz a kórusra sem. A Rádiókórus könnyedén hozta azt a formát, amit mindenki joggal el is várhat tőle.

Ligeti – ha valaki még nem tudná – jó karmester. Ez elsősorban az együttes/ek hangzásban és az előadás hőfokában mutatkozik meg. Ligeti, ha kell irányt mutat, ha kell kísér, de mindvégig a kezében tartja a gyeplőt. S persze szokása szerint mindezt kotta nélkül teszi.

És most jön a neheze. Tokody Ilona szépen énekelt. Nem kiemelkedően, de helyenként (pld. a Requiem szöveg visszatérésekor az a capella kórustételben) nagyon szépen. A hangjával mintha spórolt volna, viszont ami megszólalt, az rendben volt. Sajnos ugyanezt nem mondhatom el Pánczél Éváról. Hangszíne sötét, nazális, Sass Szilvia legrosszabb pillanatit idézi. Vibrátója kis tercnyi, s ha ehhez még hozzátesszük, hogy a nagyobb hangközöket csúszással hidalja át, mindent elmondtunk. Kellemetlen Gulyás Dénesről rosszat mondani, de mit tegyünk, ha ez a tény: Gulyás Dénes kimondottan csúnyán, a kétvonalas lágéban már kiabálva, erőlködve énekelt. Ezen nem segített az sem, hogy kívülről tette. Akárcsak Kováts Kolos, aki viszont még mindig a régi. Kultúrált, széphangú basszus. A négy szólista közül messze kiemelkedett egyenletesen magas színvonalával.