Rejtett kincsek bűvöletében – A Concerto Budapest hangversenye a Zeneakadémián
2023. június 3.
Zeneakadémia
Joncières, De Grandval, Godard, Massenet, Thomas, Gounod, Fourdrain és Offenbach művei
Gabrielle Philiponet – szoprán
Anaïs Constans – szoprán
Anna Dowsley – mezzoszoprán
Michael Arivony – bariton
Concerto Budapest
vezényel: Vashegyi György
Ez az este úgy kezdődött pár nappal korábban, hogy ennyi ismeretlen komponistára én nem vagyok kíváncsi. Miért menjek el egy olyan operaestre, amiből mindössze egyetlen Gounod-részletet ismerek, Júlia áriáját? Hát tán pont ezért! Mert utána jöttek a hírek, milyen remek koncert készülődik. Éppen ráértem és legyőztem azt a fránya előítéletet – és milyen jól tettem.
Ha valaki egy kinyermán előjön azzal, hogy hallgassak meg néhány részletet a Berta királynőből, A véres apácából vagy Zamora adósságából, átverésre gyanakodván, biz’isten nyomban megkeresem a kandikamerát (rásandítva a naptárra, netán április 1-e van-e). Victorin de Joncières, Clémence de Grandval, Félix Fourdrain vagy Benjamin Godard neve tényleg semmit nem mondott. Utána olvasva, most már tudom, hogy a XIX. század jeles francia komponistái, akik valahogy mégsem akadtak fenn a zenetörténet nagylyukú szűrőjén, műveiket még hazájukban sem igen játsszák. Ahogy haladt az este, egyre azt vártam, hogy most biztos mindjárt jön egy unalmas szám a harmadosztályból, de az valahogy mégsem akart eljönni. Mondanám, hogy az előadókon múlt, de nem teljesen.
A hiba a befogadói oldalon van/volt, amikor elbizakodottan azt gondoljuk, hogy ismerjük a zeneirodalmi kedvenceink minden spektrumát. Pedig dehogy, pont az ilyen esték mutatják fényesen, hogy a töredékét sem. Eddig, ha francia romantika szóba került, az ember elővette a megbízható Gounod-Massenet-Thomas-Delibes négyes ismertebb opuszait és kipipálta a témát, pedig dehogy. Már tavalyelőtt gyanút fogtam a témában, amikor Vashegyi György váratlanul viharos sikert aratva adta elő a MÜPÁ-ban Felicien David operáját, a Herculanumot.
Vashegyi volt a kulcs a mostani koncerten, borítékolhatóan az Ő olvasztótégelyéből került ki e koncert ötlete is. A Concerto Budapest muzsikusai pedig boldogan lubickolva és mégis fegyelmezetten követték a zenekari szólókban oly gazdag műsort.
Victorin de Joncières Lancelot c. operájából Ginevra és Artúr kettőse volt az első, amikor megcsapott valami jólesően új szellő. A szenvedély oly összetett és színgazdag kifejezése, ami a francia romantikus operák sajátja, csak ezt éppen eddig nem ismertem. Utána ez az érzés többször elöntött.
Clémence de Grandval Mazeppájából egész kivonatot kaptunk: Előjáték, Mazeppa áriája, Matrena és Mazeppa kettőse sorjáztak egymás után. S míg el nem felejtem, az esten felcsendülő részletek szövege pontosan nyomon követhetően jelent meg a kivetítőn, az ember nemcsak érezte, értette is, miről szól az adott jelenet. Az eseménydús, vadromantikus cselekményt izgalmasan színezték a változatos hangulatok. Ennek okát a komponista nemében véltem felfedezni, Grandval személyében ugyanis egy XIX. századi komponistanővel van dolgunk. (Eszembe is jutott, legutóbb egy női impresszionista festők kiállításába csöppentem bele Párizsban és bizony nem éreztem különbséget.)
A Vercingetorix című Félix Fourdrain-dalműből az Előjáték és Fausta áriája hangzott fel, megint a vad szenvedélyek kereszttüzében, olykor sok lírával fűszerezve. Az első félidőt Charles Gounod Zamora adósságából egy kettős zárta.
A véres apáca nyitányként (szintén Gounod-tól) izgalmas filmzene, még Hitchcock is megnyalná mind a tíz ujját. Ambroise Thomas Francesca da Rimini c. dalművéből Francesca, Ascanio és Guido tercettje egy izgalmas, fordulatokban gazdag jelenetet tárt elénk.
Benjamin Godardt két dalmű részletei is képviselték. A Tassoból Léonora áriája, Léonora és a herceg kettőse, a Dantéból az Előjáték, Gemma románca, Gemma és Beatrice kettőse szólalt meg, ez utóbbi az este leglíraibb pillanatait eredményezte. Közöttük felcsendülő részlet, Jules Massenet A Szűz c. operájából a Szűz eksztázisa pedig talán a legnagyobb sikert aratta.
Az estet Jacques Offenbach Párizsi életéből zárta egy szellemes és derűs kvartett, kicsit kilógva az est alapvetően meditatív-drámai hangulatából, viszont megmutatva az előadók komikai vénáját is. És akkor róluk is ejtsünk néhány mondatot!
A szinte ismeretlen műsort négy teljesen ismeretlen énekes prezentálta a Zeneakadémián, közös együtthatójuk, hogy mindegyikük a pályakezdés éveiben jár. A sort a nádszálvékony ausztrál mezzoszoprán, Anna Dowsley nyitotta. Gyönyörű és izgalmasan telt, minden regiszterben kiegyenlített hangszín, érzékeny előadásmód. Boldogan hallgatnám Adalgisaként, Giuliettaként vagy Mozart bármely nadrágszerepében. Kész énekes, aki – mint nacionáléjából kitűnt – számos jelentős színpadon bemutatkozott már. Esetében már a nagy karrier elején járó művésznőről beszélhetünk.
Csak egy fokkal jár mögötte a madagaszkári születésű Michael Arivony bariton, aki számomra az utóbbi évtized legszebb lírai bariton felfedezése. Rendkívül puhán énekel, kíváncsian hallgatnék vele egy Schubert-dalciklust, ideális lehetne Valentin, Malatesta, Figaro szerepében. Ha vigyáz magára, nagy jövő várhat rá!
Gabrielle Philiponet ideális lírai szoprán, karcsú magasságokkal, érzéki vibrátóval vétette észre magát. A voce finomsága miatt tökéletes Susanna, Pamina lehetne, s mint olvasom, Desdemona szerepét már abszolválta.
A szintén francia Anaïs Constans egy fokkal testesebb szopránhang. Előadásmódja érettebb is a többiekénél, egyes frázisokban megcsillantotta a drámai szenvedélyt, de hangszínben még maradt a lírai spinto szerepkörnél. A Szűz eksztázisának árnyalt előadásával azt hiszem, méltán nyerte el a publikum különdíját.
Az est az amúgy frankomán Vashegyi György kezében abszolút biztos helyen volt. Énekeseit érzékenyen kísérte, a Zenekart pontos instrukciókkal és feszes tempókkal irányította.
A koncert A francia romantikus operák rejtett kincsei címet viselte, az est pedig a rejtett kincsek tényét minden szempontból igazolta. Soha rosszabbat!
fotó:© Felvégi Andrea
