Rachmanyinov, Muszorgszkij, Furlanetto és a Halál – Ferruccio Furlanetto dalestje a MÜPÁ-ban

2016. január 12.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rachmaninov:
A sors - Beethoven V. szimfóniájához, op. 21/1
Álom, op. 8/5
Orgona, op. 21/5
Rejtélyes éji csöndben, op. 4/3
Itt olyan jó, op. 21/7
Ott jártam én, op. 14/4
Elég, op. 14/12
Ó, nem, ne menj, könyörgök, el, op. 4/1
Tavaszi vizek, op. 14/11

Muszorgszkij:
Szomorúan susogtak a lombok
Mit érnek önnek a szerelmes szavak?
Az öregember dala
Éj - 2. verzió
Szelek fújnak, vad szelek
A Halál dalai és táncai

Ferruccio Furlanetto - basszus
Igor Csetujev - zongora

Ferruccio Furlanetto régi, visszatérő és szeretett vendég Budapesten, számos olasz és német operaszerepben aratott már megérdemelt sikert. Fontos élményem, hogy pár évvel ezelőtt, pont a MÜPÁ-ban, Gremin herceg rövid, de annál velősebb szólamában adott értelmet egy elég baljós csillagzat alatt létrejött Anyegin-előadásnak. A 67. életévében járó basszista most ennél még eggyel tovább lépett: egész estés orosz dalesttel jelentkezett be.

Az elhatározás merész, a tett bátor, s a kivitelezés pazar volt.

A budapesti koncertéletben a dalestek fájóan kiszorultak, volt a rendszerváltás környékén olyan év, amikor jószerivel alig lehetett nyilvános dalestet találni a koncert-naptárakban. Az utóbbi években ez oldódni látszik, ennek ellenére még igen messze van a 60’-as, 70’-es évek aranykora, amikor heti rendszerességgel fordult meg Budapesten egy-egy Furlanetto-kategóriájú világsztár abból a célból, hogy a dalirodalom hatalmas tárházából mutasson meg nekünk valamit.

A liedkedvelő pesti zenebarát pedig – már a hagyományok okán is – elsősorban a német dalkultúra iránt fogékony, még az imént említett hőskorban is csak elvétve bukkant fel tisztán szláv műsor. Amikor igen, akkor szinte kizárólag olyan előadóktól, akik anyanyelvi szinten foglalkoztak valamely nemzet dalaival. Az orosz dalirodalomból Jevgenyij Nyesztyerenko, Jelena Obrazcova, Alekszandrina Milcseva pompás zeneakadémiai dalestjei villannak be, meg néhány dal a nálunk – szerencsére – gyakran felbukkanó Nicolai Gedda tematikus estjeiből, ők mindannyian a saját anyanyelvükön szólaltak meg ilyenkor.

Az itáliai születésű Ferruccio Furlanettót megelőzően még a régi műsorfüzeteket lapozgatva sem jut senki eszembe, aki idegen nyelvűként vállalkozott volna orosz művek tolmácsolására Budapesten. Persze, Furlanetto ezirányú érdeklődése már korábban ismert volt, a Borisz Godunov címszerepét Moszkvában és Szentpéterváron is sikerrel énekelte, de a személyes közelség valahogy a valószínűtlen élményeket is kézzelfoghatóvá tudja tenni.

Furlanetto nem csinált különösebb cécót, bejött és énekelt, kevéssé törődve a publikum reakciójával, amivel egyébként az utóbbit el is bizonytalanította. Mivel az énekes egyetlen gesztussal sem jelezte, a tapsokat a dalok után egyenként, avagy csoportosítva fogadná szívesebben, a közönség egy része tüntetően hallgatott a dalok között, másik fele viszont tapsolt. Furlanetto tehát nem foglalkozott azzal, hogy egy koncerten közönség is van, annál jobban ügyelt arra, hogy mi és hogyan hangzik föl. A gondosan válogatott műsorban Szergej Rachmanyinov és Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij drámai hatású dalai hangzottak el.

Az estét a Beethoven V. szimfóniája által inspirált Rachmanyinov-dal, A sors nyitotta. Amelyik ugye, bekopog az ajtón, a terjedelmes dal folyamán vagy nyolcszor is. De a szituációk egyáltalán nem egyformák, így az énekes széles tárházát mutatta be, hogy az olyan egyszerű, ám az énektechnikailag egyáltalán nem könnyen kiejthető szót (kopp-kopp-kopp, oroszul: cтук-cтук-cтук) minden alkalommal másképp énekelte. Kedvesen, sejtelmesen, fenyegetően, haragosan, elborzadva, stb.

Rachmanyinov dalai az orosz klasszikus románcok világát idézik, ugyan Furlanetto válogatása a tragikusabb művekre esett, azért maradt közöttük életteli, természetleíró jellegű is. Az énekes hangi kvalitásának legfőbb jellemzője, hogy a kétszer 40 perces műsort látszólag könnyedén győzte erővel, pedig a dalok nagy, a mélybasszustól a magas baritonig terjedő ambitusúak voltak. Az első blokk végén az Aleko egy áriáját adta elő impozáns zeneiséggel.

Ha az este előadóművészi hozományát egy szóval kéne jellemezni, az a kifejezés lenne. Ferruccio Furlanetto mindent ennek rendelt alá. Ha itt-ott egy-egy tisztátalanabb hang is becsúszott, az semmiképpen sem rontott az összképen. S ha már a bevezetőben szóba került, említsük meg, hogy szövegkiejtése példás volt, minden szavát tisztán érteni lehetett.

A szünet után Muszorgszkij legdrámaibb alkotásai kerültek terítékre. A démonaival viaskodó zeneköltő fiatalkori (1859-1871 közötti) fojtogató látomásait szinte egy levegővel tolmácsolta Furlanetto. Az énekes a dalok közti szünetek lerövidítésével, a drámai effektusok markáns megszólaltatásával, a groteszk pillanatok felerősítésével, a vibráló hangszínek változtatásával operált.

Az este koronáját a híres A Halál dalai és táncai ciklussal tette fel az olasz énekes. A komponista pályájának talán legmegrázóbb dallamait vetette papírra, megigézve a zeneirodalom legtragikusabb alkotásait Schubert Rémkirályától kezdődően Liszt Haláltáncáig.

Furlanetto a sokoldalúságával hatott elsősorban, a szélsőséges effektusok felerősítésével. Erre a legjobb példa a „kétszereplős” Bölcsődal. A gyermekéért aggódó, egyre tébolyultabb anya és a Halál csendes, szelíd hangja közötti ellentétet az énekes a hangi határaiig fokozta, a rémült kiabálás és a suttogás végleteit tette egymás mellé. A többi dalban a gúny, a fájdalom, a pesszimista világszemlélet, valamint a diadalmas Halál hangja szólalt meg.

Furlanetto zongorista partnere a fiatal Igor Csetujev volt, némileg alárendelt szerepet játszva. A Rachmanyinov-művekben a virtuozitással, Muszorgszkij esetében a leginkább drámai effektusokkal maradt kicsit adósunk.