Nagypénteki Máté-passió

1999. április 02. - Zeneakadémia
Nemzeti Filharmonikusok
Kertesi Ingrid, Timothy Bentch, Kállay Gábor,
Megyesi Schwartz Lúcia, Szvétek László, Sólyom-Nagy Sándor (ének)
Nemzeti Énekkar (Karig.: Antal Mátyás)
MRT Gyermekkórusa (Karig.: Thész Gabriella)
Vez.: Kocsis Zoltán
Bach: Máté passió

Nagypénteken nem szokás koncertet sem rendezni, sem látogatni.
Ez természetesen nem vonatkozik Bach Máté-passiójára. Sőt ennek a grandiózius opusznak éppen most van az igazi szezonja. Elő is adják rendszeresen, ha másképp nem, hát húzásokkal, valamelyik templomban.

A teljes mű koncerttermi előadása viszont mindenképpen nagy esemény. Az, hogy a Nemzeti Filharmonikusok (leánykori nevén ÁHZ) Kocsis Zoltán vezényletével vállalkozott rá, joggal keltette fel kíváncsiságomat.
Kocsis Zoltán nagyszerű muzsikus. Teljesen kizárt, hogy ő csupán presztízsből vállalkozna egy ilyen mű bemutatására. Bizonyára van mondanivalója a darabról, vannak elképzelései – és van reménye arra, hogy ezeket meg is tudja valósítani.
Utoljára 1976-ban volt olyan Máté-passió előadás, amit hasonló jelentőségűnek tarthatott a közönség. Mivel azon is jelen voltam, kézenfekvőnek látszik, hogy összehasonlítsam a két előadást.
Nincs nehéz dolgom, hiszen igen jelentős különbségeket tapasztalhattunk, formaiakat, technikaiakat és zeneieket egyaránt.
A koncerten elsősorban azt kellett felismernem, hogy a jelenlegi Kocsist jobb karmesternek tartom, mint az akkori Sándor Frigyest.

/1976-ban Sándor Frigyes már nem volt egészséges, a monumentális mű vezénylése még úgy is próbára tette fizikai és mentális erejét, hogy az két részletben hangzott el. Az első részt Vasárnap délelőtt matiné formájában adták elő, (a Liszt Ferenc Kamarazenekar férfitagjai is csak egyszerűbb öltönyt viseltek), a második részre aznap este – szmokingban – került sor. Az előadáson voltak olyan komoly \"gikszerek\", amelyek a tervezett hanglemezkiadást is veszélyeztették. Az evangélista rossz hangnemben indított belépését meg kellett ismételni – mondjuk ezt a kész szalagról ki lehetett vágni, - de egy hiányzó kórusbelépést (Lasst ihn, haltet, bindet nicht!) a lemezen azóta is hiányolunk. Bizony, azt Sándor Frigyes teljességgel elfelejtette beinteni. Volt olyan érzésünk, hogy az adott tételben nem tudta, hogy hol tart. Ezzel együtt is nagy élmény, ihletett koncert volt, különösen belülről, hiszen kóristaként én is része lehettem a produkciónak – ha még nem mondtam volna. Később a lemezfelvételért kapott pénzből zarándokolhattam el Bach sírjához./

A jelenlegi előadás színvonala egyenletesebb volt. Kocsis határozott és tudatos dirigensként mutatkozott be. Némelyek (akikkel a szünetben volt módom beszélgetni) túlontúl is határozottnak találták például a nyitótétel második kórusának közbeszúrt belépéseit. Lehet – de én logikusnak, így elfogadhatónak találtam ezt a megközelítést.

Az evangélista szerepében Timothy Bentch alakítása ragyogó volt, és meg voltam elégedve az alt szólistával, Megyesi Schwartz Lúciával is. Kertesi Ingridről viszont kellemesebb emlékeket ápoltam, mint amilyennek most találtam. Súlytalanul karcsú, vivőerő nélküli volt a hangja, és ennek megfelelően a zenei matériában rejlő drámaiság -sajnos rejtve is maradt. Kállay Gábort inkább el tudtam fogadni, annak ellenére, hogy érezhetően csak az első megszólalása közben, azaz a közönség hallatára énekelte be magát. Sólyom-Nagy Sándor pedig tud énekelni, róla nincs mit írnom. Méltóságteljes Jézusnak hallottam.
A szólisták csoportjában Szvétek László produkciója volt a leggyengébb. Talán mindent együttvéve nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek az első belépése mutatkozott (szinte attól féltem, hogy a közönség igazán nem jellemző módon fütyülni kezd) de később is koncentrálnom kellett, hogy az igazán jól ismert basszusáriákból azt halljam, amit hallani szeretnék. Pedig úgy tűnik, hogy igazán nagy és mély basszus voce tulajdonosa, de a hangképzése nagyon szerencsétlen.

A Nemzeti Énekkar megtanulta a művet, valószínűleg ha rosszindulatúan kötözködni akarnék, se tudnék sok rosszat mondani róluk. Biztos szereplői voltak a koncertnek, sőt a kórusból kiálló – a népből egy-egy hangot megjelenítő – szólistákat külön megdicsérném. (A Pilátust megszólaltató basszus kivételével…)

Sajnos, nem lehetek ilyen jóindulatú a zenekarral. Érdekes módon a legtöbb együttesben a fúvós szekcióban jelentkeznek először problémák. A Nemzeti Filharmonikusok vonósai azonban most nagyon gyengén szerepeltek. Hangzásuk egyaránt volt pontatlan és szőrős.
Igaz, Kocsis Zoltán elsősorban zongorista, és (korábban zeneszerzőtanonckén) talán Hamar Zsolt sem ismeri olyan mélyen a vonós játékot, hogy zenekarnevelőként is írhassunk róluk. Mindenesetre a Nemzeti Filharmonikusok ezúttal elhanyagolt, gazdátlan együttes benyomását keltették.