Jubileumi díszhangverseny szépségpöttyökkel – 150 éves a Magyar Richard Wagner Társaság

2022. október 10.
MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Liszt: Prométheusz
Wagner: Tannhäuser - Wolfram elbeszélése
Wagner: Az istenek alkonya - Waltraute elbeszélése
Wagner: A walkür - Wotan búcsúja és Tűzvarázs
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Bodzamonológ
Wagner: A Rajna kincse - Erda áriája
Wagner: A bolygó hollandi – nyitány
Wagner: A bolygó hollandi - a Hollandi monológja

Schöck Atala, Michael Volle – ének
a Magyar Állami Operaház Zenekara
vez. Pinchas Steinberg

Fennállásának 150 esztendős jubileumát ünnepli a Magyar Richard Wagner Társaság.

Tudjuk, Wagner már életében megosztó figura volt. De azt még a szép számban lévő ellenségei is elismerték, hogy jelentős személyiség. Nem véletlen, hogy már életében szekértáborok szerveződtek mellette és ellene. Nálunk 1872-ben alakult meg a Magyar Richard Wagner Társaság (akkor még Pesti Wagner Egylet néven), amely onnantól tevékenyen vállalt részt a Mester munkáinak magyarországi terjesztésében, népszerűsítésében.

Nem untatom az Olvasót részletekkel, de már az alapszabály elfogadása is heves vitákat váltott ki, a tervezetből ki is került „a hazai zeneművészeti mozgalmak befolyásolása” elnevezésű bekezdés. Kétségkívül a XIX. század második felének hazai törekvéseit a német befolyástól (és nyelvtől) való elszakadás jellemezte, ez a magyar kultúrát a germanizmustól távolító törekvés ütközött a komponista egész világfelfogásával, életművével.

Sokat elárul a tény, hogy a szerveződés első elnöke Mihalovits Ödön, a Zeneakadémia későbbi igazgatója lett, titkára pedig gróf Apponyi Albert. A Pesti Wagner Egylet meghívására 1875 tavaszán másodszor is fővárosunkba érkezett (addigra már egyesült Pest és Buda) Richard Wagner és felesége. (Akkori hangversenyén a komponista nemzetközi elismerésében nagy szerepet betöltő legismertebb magyar muzsikus, Liszt Ferenc is közreműködött, aki Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét játszotta.)

Ezen a mostani estén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ünnepi koncert emlékeztetett az alapítás patinás eseményére. Mind a közreműködők, mind a műsor kellően illusztris volt, méltó a zeneszerzőhöz és az eseményhez. Az est világsztárjaként Michael Volle lépett fel, korunk vezető Hans Sachs-sa és Wotanja. Magyar közreműködőként Schöck Atalát csodálhattuk, s a Magyar Állami Operaház Zenekarát Pinchas Steinberg vezényelte.

Liszt Prométheusz szimfonikus költeménye kicsit ziláltan, de kétségkívül lendületesen indította az estét. A programzene jellegzetes alkotását Steinberg nagy formákra törekedve, szélsőséges hatásokat felvázolva tárta elénk, amit együttese, a Magyar Állami Operaház Zenekara némi fésületlenséget mutatva teljesített. A koncert során még két önálló zenekari számot teljesített az együttes. A zenekari közreműködés (s egyben a hangverseny) mélypontja a szünet után felcsendülő Mesterdalnokok-nyitány volt. A fúvóskar egy ponton látványosan eltévedt és hosszú-hosszú másodpercekig káosz uralkodott, melyet sajnos a dirigens sem tudott kezelni. (A műsorszám után viszont meghajlás és a zenekar felállítása nélkül folytatta a koncertet, ami jelzi, hogy nagyon is észlelte a problémát.) Az est hátralévő részében A bolygó hollandi nyitányának izgalmasan sistergős, a mű különös misztikumát megidéző előadásával sikerült a csorbát kiküszöbölni. Az énekes számokban a zenekar tisztességgel kísérte a szólistákat, Steinberg ebben érzékeny partnernek bizonyult.

Az ünnepi előadás fénypontjának a szervezők Michael Volle felléptét szánták, ami nagy vonalakban be is jött. Volle hosszú pályát mondhat magáénak, mely során lassan, de egyenletesen emelkedett szólama, a basszbariton hierarchia csúcsára. Későn érő alkat lehet, jellemző, hogy Bayreuthban csak 47 évesen debütált, de akkor is „csak” Beckmessert énekelt, amit tíz évvel később követett ugyanott Hans Sachs. (Ezzel együtt talán az egyetlen énekes, aki a Wagner-szentélyben mind az írnok, mind a suszter szerepét elénekelte.) Volle önismeretére vall, hogy ugyan szinte a teljes Wagner-repertoárt birtokolja, de például nem énekli Telramund, övénél harapósabb hangot igénylő szólamát.

Volle a Tannhäuserből Wolfram elbeszélésével kezdett, s egy pillanat alatt nyert is. Mert tud valamit, ami nem tanítható: légköre van. Egyetlen frázissal megteremti Eschenbach alakját és gondolkodását. Amivel mások hónapokig kínlódnak, nála már létrejön pusztán hangadással, amit csak tetéz, hogy példásan deklamál. Az első félidő lezárásaként hallott Wotan búcsúja és a Tűzvarázs (A walkürből) mutatós előadási darab, de talán itt kicsit spórolt az énekes, mindenesetre nem hatott olyan katartikusan, mind a többi szám.

A szünet (és a feledhető nyitány) után a Mesterdalnokokból Sachs Bodzamonológja (leánykori nevén: Orgonamonológ) hangzott fel. Volle megint csatát nyert a természetesen könnyed hangadásával, ahogy nagy levegővel, nagy dallamívekkel, lassú léptekkel megteremtette a Wagner alkotta filozófiát: „Ej hát, de ki is bírná, Megmérni a mérhetetlent?” (Várady Antal fordításában) Méltán állt meg a levegő, ezért gyűlt össze ennyi wagneriánus ezen a napon.

Utána Volle még végszavazott egy kicsit Erdának, majd a koncert utolsó kiírt műsorszámaként a Hollandi monológjának elsöprő előadásával igazolta, miért jegyzik most ebben a hangfajban a legnagyobbak között. Maga volt a megtestesült depresszió és magány, mégis kiéreztük belőle a reményt, ami tovább űzi hősét azon a bizonyos végtelen úton.

A szervezők kerestek egy hangban és énekesi színvonalban Volléhoz illeszthető magyar fellépőt, akit Schöck Atalában találtak meg – nagyon helyesen. Schöck hosszú évek óta a hazai Wagner-éneklés vezető énekesnője (bár ezidáig a Magyar Állami Operaház ezt valahogy nem tudta észrevenni, azaz bocsánat, a Parsifalban énekelt már Égi hangot is).

Schöck Az istenek alkonyából Waltraute elbeszélésével nyitott. Ha valaki nem ismeri a Ring korábbi részeinek cselekményét és csak negyedórája van, meghallgattatnám vele Schöck Atalával ezt a jelenetet és minden világossá válik számára. Ezt a jelenetet ennyire sokszínűen kevesen jelenítik meg ma. Waltraute a testvérét kéri, szabaduljon meg a gyűrűtől, mert a végromlásba dönti a világot, három darabbal korábban A Rajna kincsében ugyanezt mondja Erda Wotannak. A koncert második felében Schöck ezt a híres monológot énekelte. Ugyan a szólam kicsit mély az énekesnőnek, de technikai akadályok nélkül tudta a Földanya gondolatait hatásosan tolmácsolni.

A koncert végén a méltán ünneplő közönség kapott egy duettet is (nem, nem a Traviatából), Wotan és Fricka kettősét A walkürből némileg rövidítve.

Fotó © Hrotkó Bálint, Müpa