Hangverseny a BKK-ban és az Interneten

1999. március 21. - Budapesti Kongresszusi Központ
HECTOR BERLIOZ: Faust elkárhozása
Gerard Garino, Philippe Kahn, Bazsinka Zsuzsanna, Tóth János (ének)
Debreceni Kodály Kórus, (karig.: Erdei Péter)
Honvéd Együttes Férfikara, (karig.: Tóth András)
Magyar Rádió Gyermekkórusa, (karig.: Thész Gabriella)
MATÁV Szimfonikus Zenekar
Vez.: Ligeti András

Hangverseny a Kongresszusi központban,
és azzal egyidőben az Interneten?

Egy Internetes újság túdósítója ilyen alkalmat egyszerűen nem hagyhat ki, a baj mindössze annyi, hogy nem lehetek egyszerre két helyen. Azt nem hiszem, hogy jó néven venné a publikum, ha a hátsó sorban, ölemben egy mobiltelefonra kapcsolt laptop-szerűséggel követném az előadást. De a zenerajongás ezen módját otthon sem tartom igazán szerencsésnek. Maradok tehát a megszokott gyakorlatnál, azaz zenét a koncertteremben hallgatok, és a számítógépet csak az élmények, vélemények elmesélésére használom.

Ha nincs ez a sajátos árukapcsolás, a MATÁV zenekart akkor is elmentem volna meghallgatni. Több olyan momentum is volt ebben a műsorban, ami felkeltette kiváncsiságomat. Elsőként az, hogy ez az együttes, mióta a MATÁV expressis verbis "szanálta", nyilvánvalóan elindult a professzionalitás irányába. Kérdés az, hogy eljutott-e már olyan szintre, hogy ilyen igényű darabokkal megbírkózzon.

Kiváncsiságom másik tárgya Ligeti András, akiről régóta tartom, hogy a Rádiózenekarnál betöltött tisztségétől, és az ottani sajátos - az ő adottságaihoz és stílusához kevéssé illeszthető - kötöttségektől megszabadulva szinte újrakezdheti pályáját. Mindenesetre tavaly - ha jól emlékszem az időpontra - olyan Richard Strauss koncertet hallottam vele, ahol oldottabbnak és zeneileg érzékenyebbnek hallottam, mint korábban bármikor.
A Kongresszusi Központban is régen voltam már. Igaz, hogy az itteni akusztika nem javult az utóbbi időben, de méretei is miliője alapján mégis kivételesen alkalmas koncert-teremnek tartom. Kár, hogy nem rendeznek itt gyakrabban hangversenyt, de sajnos Budapesten legalább egy Berlioz és egy Tavaszi Fesztivál kell ahhoz, hogy egy ekkora termet megtöltsön a közönség.

Nos, a MATÁV zenekar valóban fejlődött az utóbbi időben. Feltűnő pontatlanságok és tisztátalanságok nem borzolták a hallgatók kedélyét. A világ igazán nagy zenekaraira jellemző koherencia és a köznapi pontosságon túli, új minőséget jelentő együttes játék ugyan még nem a sajátjuk, de a szinte teljesen lecserélődött fúvóskar, és az elhangzott szólók minősége meggyőző volt. A sajátomnál szőrösebb szívvel ugyan kipécézhetnék egy-egy kevésbé sikerült angolkürt szólót, esetleg a hárfák néhol gyanús zörgését, de az est szűk keresztmetszete nem a zenekar volt.
Nem is Ligeti András. Feltűnő dolgokat nem csinált, az erejét lekötötte a biztonságra törekvés. Utólag nem érdemes azon töprengeni, hogy a finálé egy feltűnően esetlegesre sikerült kórusbelépése az ő memóriazavarán, vagy az együttes figyelmetlenségén múlott.
Mindez nem is fontos, mint ahogy az sem igazán lényegi kérdés, hogy a többféle "hiteles" latin kiejtés közül melyiket kellene alkalmazni. A nálunk szokásos latin kiejtés (amit eufémisztikus megközelítésben szívesen eredeztetnek Rotterdami Erasmustól) legfőbb ismertetőjegye, hogy eltér az olasz, illetve francia tradícióktól. Elég zavaró volt számomra a francia szövegkörnyezetből bántóan kihallatszó "Requiescat in pace", illetve a "Veni vidi vici" határozott c-je, a francia szövegkörnyezetben adekvátabb "cs" hangzó helyett. Összehasonlításul érdemes egy-két felvételt meghallgatni a műből, én például javaslom a DECCA VHS-videokazettán is kapható előadását Solti György vezényletével.

A légy a levesben ezúttal a francia tenorista, a Faust szerpében fellépő Gerard Garino volt. Ő egyébként nem ismeretlen nálunk. Az elszántabbak emlékezhetnek az első teljes Liszt: Don Sanche lemezfelvételre, aminek címszerepét énekelte Pál Tamás vezénylete alatt. Úgy rémlik ott azért sokkal jobb teljesítményt nyújtott. (Hungaroton SLPD 12744-45)
Sajátosan fátyolos hangszínét és hangbéli súlytalanságát a koncert első felében - némi jóindulattal - még vélhettük az életunt hőst ábrázoló művészi eszköznek, de a dráma második részére mindenképpen fel kellett volna nőnie a feladathoz. Nem így történt. Garino gyenge kezdés után határozottan visszaesett. Nem lett elbukó hős, nem lett drámai alak, egyáltalán nem lett senki. Ahhoz sem hangi adottságai sem alakítása nem volt megfelelő. Gerard Garino ezúttal tökéletesen és teljességel alkalmatlannak bizonyult.

Philippe Kahn Mefisztóként sokkal sikeresebb választás. Határozott fellépésű, ahol kellett gúnyos, ahol kellett diadalmas orgánum. Hangerővel és alakítással egyaránt győzte a feladatot. Nem szeretnék túl frivolnak mutatkozni, de hozzáteszem, hogy Kahn már ránézésre is adekvát Mefisztó.
Bazsinka Zsuzsanna magas hangjain nem szeretem a túlzott amplitúdójú vibrátókat, de ezzel együtt övé volt a művészileg leggazdagabb, legárnyaltabb alakítás. Brander szerepe nem túl jelentős, nem igényelhet különösebben nagy erőfeszítést. Tóth János nagyobb feladatokkal is megbírkózott már.  A Debreceni Kodály Kórus hangilag és zeneileg is "megalapozott", képzett együttes (karigazgatójuk Erdei Péter).

A Honvéd Művészegyüttes férfikara viszont olyan amuzikális Amen fúgát produkált, ami egészen egyszerűen riasztó volt. Igaz, Berlioz alighanem szándékosan írt nehezen énekekhető, magas tenorszólamot, hogy a kocsmában dáridózó diákokat megjelenítse, de a koncerten megszólaló kórustenor még egy valódi kocsmában is túl ordenárénak minősülne. (Nekem igazán elhihetik - elég gyakran járok koncertre is, kocsmába is - van összehasonlítási alapom.)