A billentés mestere – Berezovszkij és a Concerto Budapest a ZAK-on
2017. február 19.
Zeneakadémia
Rahmanyinov d-moll zongoraverseny
Beethoven 3. szimfónia
Borisz Berezovszkij zongora
Concerto Budapest
vez.: Keller András
Vagy húsz éve, amikor még csak három tévéadó volt, a szokásos késő esti kapcsolgatás során az egyiken izzadó, nagy darab fiatalemberre lettem figyelmes, aki a Transzcendens etűdöket játszotta a Zeneakadémián. Jól. Annyira jól, hogy amikor Berezovszkij, mert természetesen ő volt az, ismét Budapestre jött és a b-moll zongoraversenyt játszotta a Rádiózenekarral és Vásáryval, elmentem meghallgatni, pedig akkoriban nem túl sokat jártam hangversenyre.
Tetszett hozzáállása, ahogy az agyonjátszott Csajkovszkij-darabból, szinte klasszikussá letisztított, romantikus sallangjaitól megfosztott művet varázsolt. Amit természetesen félelmetes technikája is segített: Neki, a hangok özöne, amit manuálisan meg kellett szólaltatni, nem a feladat volt, csak az eszköz.
Játszotta volna Kocsis vezényletével néhány évvel ezelőtt Rahmanyinov Harmadik zongoraversenyét is, azonban akkor azt betegsége miatt lemondta. De Berezovszkij nyilván bárhol, bárkivel, bármin eljátszik bármit. Emlékezetes marad, ahogy faarccal folytatja műsorát a szakadás után gyorsan újrahúrozott és ezért egy értelmezhetetlenül hamis hangot is produkáló zongorán a MűPában. Mások akkor tán kivonultak volna.
Mint az említett Csajkovszkij-versenymű esetében, Berezovszkij most is a túlzások elkerülését tekintette legfőbb vezérlőelvének. Visszafogott eszközökkel zenélt, amit a zongorával való bánni tudás emelt az átlag fölé. Billentéstechnikája nyomán a hangok mintha más térben szóltak volna, valahol a zenekar fölött.
Ez nagyban pótolta azt a hiányérzetet, ami abból adódott, hogy itt mégis egy olyan zenei világba lépünk, ahol kontrollált romanticizálásnak azért lehet helye. De félelmetes volt, amikor a kadenciát játszotta az első tételben: ellenőriznem kellett, nem szólnak mégis csak valahol vonósok megbújva mögötte, úgy zengett-bongott a zongora.
A zenekar szép hangon kísért. Nekik egy másik Harmadik, Beethoven szimfóniája volt a számuk. Sok jó részletmegoldást hallottunk, de az a magasabb rendű összefogottság, ami egy kitűzött cél érdekében szigorú logikai egységbe fogná azt, ami a hangszerekkel történik, hiányzott.
