Az ősbemutató idején a Pécsi Egyházmegye 901 éves fennállását ünnepelte. S most – 99 esztendővel később – az immár ezeréves pécsi püspökség Mahler grandiózus szimfóniájával látta méltónak megünnepelni a ritka jubileumot. A kicsit szegényes műsorfüzet magyarázkodott is egy sort emiatt, viszonylag kevés érvet felsorakoztatva. Ha az okokról már nem érdemes vitát nyitni, azt örömmel regisztrálhatjuk, hogy ezúttal hetedszer hangzott fel Magyarországon a VIII. szimfónia, s a legelső alkalommal vidéken.

A Corvina Consort tagjai hangsúlyt fektetnek a korhű előadásmód bemutatására, ehhez kiváló zenei képzettséggel rendelkeznek, összeszokottak. Szükséges is, a 16. századi vokálpolifónia már a képzett zenészeknek íródott, hiszen annakidején a schola cantorumokban vagy a maîtrise-ekben napi több órás, éveken át tartó képzés folyt.

Kit érdekel? – Operagála a Zempléni Fesztiválon

Kis túlzással azt mondhatom, hogy családias hangulatban zajlott a romantikusnak hirdetett operagála. Lehet, hogy Sárospatak messze van a fővárostól, ám talán nagyobb figyelmet érdemelt volna a nézők részéről két ilyen kvalitásos előadó.

Amikor elindultunk második Verbier Fesztivál-látogatásunkra, nem gondoltam arra, hogy beszámolót fogok írni a Momus olvasóinak. Hiszen tavaly már részletesen leírtam a környező táj szépségeit, a fesztivál sajátos hangulatát, beszámoltam a zenehallgatási lehetőségek gazdag választékáról. Csak apró különbségnek gondoltam, hogy ezúttal más hegyeket, völgyeket és tavakat keresünk fel, s természetesen más hangversenyeken veszünk részt.

Kesselyák most nem csak rendezte, hanem vezényelte is az operát, és ez adott egy új dimenziót az estének. Egy szó, mint száz: az elmúlt 35 esztendőben a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyon sok előadását láttam – és nagyon kevés ehhez foghatóan zseniálisat.

Veronától északra (Aida a Margitszigeten)

Húsz év után újra Aida a Margitszigeten! A debreceni produkció legnagyobb erénye Viktor Rizsakov lebilincselően konzekvens és szabadtértől szokatlanul alapos rendezése, mely ékesen bizonyítja, hogy a klasszikus formákat nem felrúgva is lehet modern és egyben értékes rendezést produkálni.

Az énekesek közül egyedül Tokody Ilonát említeném meg név szerint. Még ilyen körülmények között is „átjött” az a finomság, szenzitivitás, amit művészete legnagyobb erényének tartok, még így is hallatszott elegáns frazeálása, dinamikai árnyalatokra való törekvése.

Ismeretlen ismerős (Donizetti Maria di Rohanja Bécsben)

A művet most bemutató Opernwerkstatt Wien szívesen játszik efféle operacsemegéket, két éve Verdi A kalóz című művét, tavaly Puccini előtt tisztelegve az Edgart adták elő. Az idei Donizetti-premier zeneileg alapvetően igen sikeres produkció. A legtöbb bel canto operához hasonlóan kis túlzással ehhez sem kell más, mint három igen jó énekes, amiből ezen az estén kettő és fél rendelkezésre is állt.

Az Egmont-nyitánnyal indult a koncert, s én akkor még nem is sejtettem, hogy a program fénypontjának vagyok szem- és fültanúja. Később azon tűnődtem, hogy ha ezen az estén hallottam volna először életemben a MÁV Zenekart, s nincs mögöttem például a legutóbbi Haydn-koncertjük kellemes élménye is, vajon akarnám-e hallani őket ismét?

A koncert másnapján a 90 C nevű, lapunkban már sokszor emlegetett vendéglátó-ipari egységben ücsörögtem, neves dirigens, ismert operaénekes, jegyzett zenekritikus társaságában. Mindhárman fanyalogtak egy kicsit. Úgy érzem, igazuk is volt, meg nem is.

A Grazioso Kamarazenekar koncertje számomra a profizmust képviselte. De jelen esetben a profizmusnak azt a fajta attitűdjét éreztem, ami már valószínűleg nem jut el a kételkedésig, a pontosabb kérdések megfogalmazásáig, így a helyesebb válaszokig sem. A profizmusnak azt az arcát láttam, ami elfeledte az alázatot.

Az első Budapesti Wagner-napok alkalmából álmélkodtunk a színvonalon, a másodikat élveztük – negyedik alkalommal pedig már elvárjuk. Mintha kissé el lennénk kényeztetve! E mostani Parsifal nagyon szép előadás volt, de – a rendezés néhány újítása miatt – kevésbé éreztem fókuszáltnak, mint a 2006-os bemutatót.

Profi amatőrök masque-ja (A Cupido és a Halál a Halastó Kórus előadásában)

A 2008-as szakmai bemutató után gyorsan elterjedt a produkció jó híre, és már a Wikipedia szócikke is tudja, hogy az 1919-es Glastonbury Festival után a Halastó Kórus mutatta be másodjára e darabot. Nem csoda, hogy az idei előadásokra elővételben elkelt minden jegy.

Javított kiadás – A nibelung gyűrűje a Műpában

Ismét június és ismét Wagner-napok Budapesten. A Műpa vállalkozására idén is sor kerül(t), és remélhetőleg a következő év is a terveknek megfelelően alakul, amikor majd egy teljes Ring mellett a Trisztán és Izolda kerül színre. Most A nibelung gyűrűje első szériáját láttuk.

Mozart és Salieri / Apollo és Jácint (Egyfelvonásosok Miskolcon)

A Moszkvai Helikon Színház visszajáró vendége a miskolci Bartók+... fesztiváloknak. Játszották már itt Giordano alig ismert Szibériáját, tavaly egy csodálatos Borisz Godunovval és egy remek Kisvárosi Lady Macbeth-tel kápráztatták el a közönséget, idén pedig Alban Berg Luluja mellett két, hazánkban nem sűrűn hallható operát adtak elő: Rimszkij-Korszakov Mozart és Salieriét, valamint Mozart Apolló és Jácint című művét.

Ha nem is sikerült minden tökéletesen, és maradtak is kihasználatlan lehetőségek (főként a humor, a játékosság, a még konkrétabb zenei ábrázolások megvalósításának terén), a közönség tagjai, s úgy hiszem, az előadók mindegyike is elégedettséggel a szívében távozhatott a Zeneakadémia nagyterméből.

Nagy csavar, sima menet (A szicíliai vecsernye az Operaházban)

Az Ybl-palotában első ízben műsorra került mű nyilvánvalóan nem a szerző legsikerültebb alkotása, ám egy ízléses, professzionális rendezésben, négy felkészült énekessel szép sikert arathat. Tulajdonképpen a mostani bemutató meg is felelt a fenti kívánalmaknak, ám azért maradt némi hiányérzet a hallgatóban.

Szikora János Saloméja húsz év elteltével még mindig színen van, s a rendezés ma is életképes. A figurák mozgatása pontosan szolgálja a drámát, s nem utolsósorban a zenei megvalósítás még mindig eléri a kívánt hatást.

Az UMZE Ligeti-koncertje

Nincsenek vérmes reményeim, nagyon jól tudom, hogy Ligeti művei a komolyzene kedvelői között is csak egy szűk réteg érdeklődésére tarthatnak számot. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki csak véletlenül tévedt be az UMZE idei Ligeti-koncertjére, az a jövő évi dátumát már vastag filccel írja a naptárába. És akkor 2010. május 27-én még többen találkozunk.

A Cseh Filharmonikus Zenekar és Zdenĕk Mácal olyan rálátással, bölcsességgel és lenyűgözően mély érzelmi töltettel adta elő Martinů és Mahler szimfóniáit, mellyel még a fővárosi koncertek rendszeres látogatója is csak ritkán találkozhat.