Operabemutatók
Tulajdonképpen két zeneszerző művét hallottuk, hiszen a dirigensi feladatot is ellátó Konstantia Gourzi nem csak egy-két hiányzó számot pótolt Haydn stílusában, hanem huszadik századi hangvétellel írott, hosszabb részleteket komponált a fennmaradt számok mellé, nagyon is keményen ütköztetve a két korszak zenei világát.
Budapesten
Akárhogyan is lesz, a legszélesebb nagyközönség számára Purcell igenis egyetlen mű, a Dido és Aeneas komponistája marad. Ha rövid is, de valódi opera ez, olyan szituációkkal, amelyeket megzenésíteni igazi feladat egy zeneszerzőnek.
Budapesten
Joshua Bell és a Camerata Salzburg hangversenye pontosan olyan volt, amilyennek 2009-ben, egy európai fővárosban megrendezett fesztivál nyitóhangversenyének lennie illik. Vagány virtuozitás, szellemes, ám érzékien bemutatott zenei megoldások, és felszabadult játékmód jellemezték az estét.
Külföldön
Richard Hein dirigált, az ő vezényléseit már sokszor dicsértem, az összefogottság, precizitás persze alapvető dolog (lenne) egy karmesternél, az is, hogy pillanatok alatt tudja énekeseit korrigálni („Sempre libera” jelen esetben), de olyan telt hangzást, mint nála, nagyon kevés operazenekarnál hallani.
Operabemutatók
Falk Richter egy koncepció nélküli „jégszagú” gyászdarabot rendezett, ahol az elejétől a végéig esik a hó, és emellett a fekete az uralkodó szín, s a színpadi sivárságot Seiji Ozawa sem tudta feledtetni. Az előadást az énekes szólistáknak kellett megmenteniük, ami – egy kivétellel – sikerült is nekik.
Budapesten
A meghirdetett Fauré–Ginastera–Debussy szerzőhármas egyike sem sorolható a jól bevált, közönségcsalogató mulattatók közé. Ez a hangverseny bizony nem okvetlenül a műsorával szólította meg a tömegeket, inkább egy fejlődőképes és rendre jól felkészült, fiatal zenekar újabb nagy ugrását ígérte.
Budapesten
Jó kis dialektika! Az est a romantika lezárásának jegyében indult, s a legmodernebb szellemiséggel folytatódott. Másik oldalról: az első félidőben konzis vizsgakoncert, a másodikban viszont vérprofi muzsikálás zajlott, részint egyező közreműködőkkel.
Budapesten
A stilárisan perfekt, technikailag tökéletes, minden ízében átgondolt, érzékeny előadáson felül igaz, mondanivalóját hitelesen megfogalmazó produkciót hallhattunk Ránki Dezsőtől. Igaz, mert a kendőzetlen valóságot mutatta meg. Hiteles, mert befogadhatóvá tette azt.
Operabemutatók
Nem gondoltam volna, hogy a tavaly év végi fesztiválzenekaros Cosi fan tutte ilyen hamar csupán jól megcsinált, élvezetes előadásként marad meg bennem. Ugyanis ez a Figaro elhomályosította a három hónappal ezelőtti, valóban nagyszerű produkció emlékét.
Budapesten
Cura jó zenekart talált ahhoz, hogy karmesterként lemezt készítsen. A spanyol és argentin miliőt megidézni szándékozó koncerten azonban úgy tűnt, nem célja, hogy a zenészek és a nézők megtudják, mit gondol ő az elhangzó művekről.
Budapesten
Nem volt ugyan semmiféle nagyobb baki, vagy feltűnő szétesés, de a klasszikus darabok előadásából mégis hiányzott valami – Webber Requiemjében viszont csak az előadók teljesítménye kárpótolt a mű sekélyességéért.
Külföldön
Esa-Pekka Salonen, aki ebben a koncertszezonban lett az együttes vezető karmestere, a 2009-es évre meghirdette a City of Dreams: Vienna 1900–1935 programot, amelynek keretében 9 hónap alatt Európa 18 városában adnak koncerteket.
Budapesten
Míg Kovács László a kortárs darabban a biztonsági vezénylésre törekedett, és a Bruch-versenymű is inkább csak a kíséretre szorítkozott, ötletek nélkül, addig Rahmanyinov Szimfonikus táncaiban igazán szép megoldásokat hallhattunk.
Budapesten
Annyira könnyű lenne azt mondani, hogy a közönség megint összetévesztett egy gyengébb koncertet egy jó produkcióval. És annyira igazságtalan. Ha valaki a szépet veszi észre, az mindig helyén való...
Budapesten
Csak köszönetet tudok mondani a szervezőknek és az előadóknak, akik szemmel láthatóan (és füllel hallhatóan) nagyon komolyan vették megtisztelő feladatukat, sikerrel követtek el mindent a szent célért, hogy az új alkotások méltó módon kerüljenek közönség elé.
Budapesten
A hallgatóság soraiban szép számmal akadnak olyanok, akik jobban szeretik, ha csak az érzékeiket birizgálják a hallottak, ha szabadon, az intellektus nélkül nevethetnek, sírhatnak, félhetnek, vagy éppen bosszankodhatnak a zeneszerző hangjaival együtt, s nem kell közben át meg áttévedniük az aktív hallgató konstruktív szerepkörébe. Gyenisz Macujev abszolút az ő emberük.
Külföldön
És bejön az öreg csataló, megszólalása előtt óriási taps, elegáns idősebb úriember, a kakasülőről nézve is sármos a mozgása, játéka. Az első áriánál kicsit lebeg a hang, aztán fokozatosan „bemelegszik” a voce. Szinte végig érezni az óvatos tartalékolást, egyedül a IV. fináléjában érződik, már nincs miért félni, megbizonyosodhatunk, hogy övé az est legnagyobb volumenű hangja.
Külföldön
Otto Schenk rendezése tradicionális, Zack Brown korhű díszleteivel és jelmezeivel. Piotr Beczala Hercege telitalálat; a megbetegedett Lucic helyett George Gagnidze alakította Rigolettót – Maddalena szerepében pedig Vizin Viktória lépett színpadra.
Operabemutatók
A sajtótájékoztatón Szikora János – elsősorban az 1929–32-es világgazdasági válságra utalva – többször is hangsúlyozta a Mahagonny aktualitását. Kesselyák Gergely és az énekesek pedig részletesen beszámoltak újszerű zenei élményeikről, az anyag nehézségéről, szokatlan mivoltáról. Az előadók kiemelték a színpadi játék fontosságát, a karakterek adta egyéni megvillanás lehetőségét.
Budapesten
A Fesztiválzenekar ugyanazon műsorral, ugyanazon közreműködőkkel három egymást követő napon adott koncertet Budapesten. Nem tudom, hogy az első két estén hányan látogatták a hangversenyeket – az utolsón telt ház volt. Aki nem jutott be, bánhatja.