A terv egy dolog, tavaly vihogtam Calleja Parsifalját olvasva, oszt mi lett belőle... Szóval várjuk ki a végét...
Riccardo Massi is jo volt, megprobálhatná a románc végén egy -ppp- . Kutasi Judit a legjobb formáját hozta, félelmetes Amneris, kár a számára elonytelen kosztumért, habár lefogyhatna kicsikét. Nem a hájbol éneklunk.
Aida nem háborúellenes vagy pacifista opera, hanem egy szerelmi háromszog.
Mindig ilyenkor, az ünnepi játékok megnyitásakor szokták bejelenteni a terveket. Idén egy új, és nagyon szép Parsifallal nyitottak, amit közvetít a Bartók is. De érdemes a BR-Klassik rádiót hallgatni, mert onnan minden nap van közvetítés, a teljes Ring, a Tannhauser és a Hollandi is. Sajnos a livestream nálam nem indult el, pedig kíváncsi lettem volna, hogy mi kapott egy nézőtől búú-t az első felvonás végén.
A Bayreuth-i Fesztivál bejelentette 2024-es és 2025-ös új produkcióit. Konkrét részletek operawire.com oldalon, ide kattintva olvashatók.
Az Aida még visszanézhető lesz a BSO honlapján. Bár én is azt gondolom, hogy az élő előadás az igazi, de azért Kutasi ebben is remek Amneris, ami valóban több, mint a Preziosilla. És ez a rendezés helyenként emlékeztetett a Mohácsi félére.
Hát, te tetted fel a kérdést: Budapest nem kíváncsi Kutasira? Én csak erre válaszoltam, mert a kérdésedből arra következtettem, hogy te kiváncsi lennél rá. Tudod, hogy én odavagyok a videókért, de azért az élő előadás mégis sokkal több, arról nem is beszélve, hogy szerep tekintetében Preziosilla és Amneris között is van némi különbség. :)
Köszönöm, nem ígérem. Nem biztos, hogy szezon végén, esetleg izzó hőségben szardínia módjára akarok szorongani az Operaház kokasülőjén. Akkor már inkább megnézem Kutasit a MET Preziosilla-szerepében, kényelmesen, ugyanannyiért a MüPában. Talán lesz az a Forza is olyan jó előadás, mint a pesti Aida.
Kedves János, én pedig konkrétan reméltem, hogy írni fog a müncheni Aida kapcsán, amit remélhetőleg látott, és mások is megnéztek. Kíváncsi lennék az énekesi teljesítményeken kívül arra is, hogy ki milyennek látta ezt a rendezést?
Kedves János! Meglepett, hogy ilyen hamar vissza akar vonulni. Azt értem, hogy intenzív volt a jelenléte és ez rengeteg időt vesz igénybe. Csak halkan és finoman jelentkeznék ezzel az érvvel: önös érdekből arra biztatom, hogy legyen jelen ritkábban vagy rövidebben, ahogy az ideje megengedi, de ne némuljon el! Az operajátszásról alkotott véleményét annyira osztom, hogy akár én is előadhattam volna, csak éppen velem ellentétben vette a fáradságot és ki is fejtette.
Kedves Fórumozók!
Azért jó végigböngészni a MAO jövő évi programját, mert a kurrens előadásokra az alacsonyabb árkategóriájú jegyek - amelyek a bérlet-eladások miatt eleve korlátozott számúak - nagyon hamar elfogynak.
Bocsáss meg, én nem néztem utána, hogy mit linkeltél be! Épp a fejemben volt a felfedezés, hogy vasárnap hallhatjuk Kutasi Juditot, és azt hittem, arra gondolsz. Viszont ez így jó pont az Operának, és Neked is, hogy felhívtad rá a figyelmünket! Én nem is figyeltem a jövő évi programot, és főleg nem az Aidát.
Ami ebbőll a trailerből kiderül, az némileg vagy nem is némileg: plàgium. Ha jó lenne, szerintem akkor is plágium. És ugyan kinek kell(ett) ez a produkció? Milyen jó "kis" Rodolfo volt Boncsér a milyen jó "kis" Bohémélet 2.0-ban ... Ami még elszomorító, hogy a zenés-színész szakot végzett és ma sztárnak számító Brasch Bence ezt mondja a bejátszásban: "...anno én sem ültem volna be egy operaelőadásra az Operába". Ha egy tinédzser kora óta zenésznek, művésznek készülő fiatalember így állt az operához, akkor mit várhatunk a "civil" többségtől?
Nem hiszem, hogy ezt a 2012-es előadást 100 év múlva is játszani fogják. Majd végetér egyszer ez a rendezői őrület, mint minden más extremitás, ami a mi kis világunkat manapság jellemzi, és minden visszatér a normálisnak nevezhető kerékvágásba. És az alma, a citrom, a répa, a krumpli, az opera, a férfi és a nő, és minden más visszanyeri az eredeti jelentését és saját identitását. Az "önazonosság", az amit elveszítettünk, és jó lenne, ha minél hamarabb újra megtalálnánk.
Ugyanaz a kategória, mint az ugyanitt (Miskolcon?) meggyalázott Don Giovanni. Olyan selejt, hogy még a hüjegyerekeknek Z-generációnak sem kell.
Állatorvosi "bohém-ló"
Le a poros, avitt, ócska, unalmas rendezésekkel !
Éljen a fiatalságot vonzó, újszerű megközelítés!
Fenébe a giccses (atavisztikus nézők sorában tapsorkánt kiváltó) színpadképekkel !
Az eredetileg valami Puccini nevével (is) fémjelzett La bohème című, idejétmúlt opera igazán modern magyar változatát, a Bohém Castingot (így, amerikai helyesírással megadott címmel) kéretik előadni ezentúl jobb helyeken. Hallgassunk kicsit bele a zseniális műbe:
Bohémélet mai szlengben - Budapesten a Bohém Casting!
László Ferenc kritikája
Aidát Elena Stichina/ orosz spinto/ és Radamest Riccardo Massi /olasz drámai tenor vagy spinto/ fogják énekelni. Remek eloadásra számíhatunk. A rendezés modern, de már lassan megszoktuk ezt.
Kutasi nagyon jo mezzo, a nagy szláv mezzok egyetlen konkurense.
Kösz a linket. A dátumot nem néztem el. ED ezt kérdezte: Budapest nem kíváncsi Kutasi Juditra? És én erre válaszoltam, egy év múlva a MAO-ban lép fel Kutasi Amnerisként.
Lesz 2024 júniusban Aida, ott hallhatjuk majd Amnerisként. Van még néhány szabad jegy, igyekezz!
A MET új Forza-produkciójában az eredetileg kitűzött Semenchuk helyett Kutasi Judit és Maria Barakova énekli majd Preziosillàt. A magyar mezzo e szereppel fog debütálni a MET-ben. Forrás: operawire.com
Egy friss Wozzeck előadás Aix-en Provence-ből: https://www.arte.tv/de/videos/114698-001-A/alban-berg-wozzeck/
Bár nem én vagyok megszólítva, szerintem Carsen talán a legnagyobb mai operarendező. A Mefistofele (ez volt az első találkozásom vele) remek színház (bár nem mindig a műról szól), a Faust nekem nem tetszett (kiszámítható és erőltetett volt), a minimalista Anyegin nagyon jó keretet adott a műhöz, a Hoffmann meséi pedig szerintem az operarendezés csúcsa, egy egészen páratlan esztétikai minőséget képvisel. Láttam pár barokk opera rendezését is, azokat önmagukban érdekesnek találtam, de a barokk operajátszásról teljesen más elképzelésem van. Konwitschny az osztályteremben játszódó Lohengrinjével eljátszotta a bizalmamat, de még változhat a megítélése. Csernyakov Trubadúrja után is megfogadtam, hogy ettől a rendezőtől soha többet nem nézek meg semmit, aztán mégis láttam a Traviatát, az lényegesen jobban tetszett, bár az önmagukban jó ötletek néha zavaró pillanatokat okoztak, az Anyegin viszont, néhány polgárpukkasztó ötletet leszámítva, csodálatos volt, soha ennyit nem mondtak még el az orosz lélekről. Úgy hogy Konwitschnyről sem mondtam még le (bár ez őt nem nagyon izgatja).
Tetszik, hogy nagyon jól elbeszélgetünk egymással, bár mások nem nagyon csatlakoznak, pedig azt hiszem az operajátszás legizgalmasabb kérdéseit feszegetjük. Továbbra is a mű prioritását vallom és úgy gondolom, hogy elsősorban azt kell(ene) színpadra állítani, amit a szerző(k) megírtak. Minden más értelmezés csak akkor érdekes, ha ezen a határon belül mozog. Azon belül viszont bármi lehetséges. Az ideális természetesen az lenne, ha a mű, a zenei megvalósítás és a rendezés egyaránt tökéletes egységet alkotna, bár ez elég ritkán fordul elő. Ilyen lehetett a Visconti-féle Traviata a Scalában, Wieland Wagner Wagner rendezéseinek többsége, Ponnelle bayreuthi Trisztánja vagy Strehler Boccanegrája. Ezek az operajátszás csillagórái. A rendezés természetesen rengeteget változott azóta, többek között a technikai feltételek is sokkal jobbak és természetes, ha egy rendező ezeket ki akarja használni. Soha nem állítottam, hogy egy mű csak 40-50 éves rendezésekben lehet jó, bár engem az sem zavar, ha nem bántóan elavult. A Metropolitan Puritánok rendezését például több évtizeddel ezelőtt Sutherlandra és Pavarottira álmodták, én Gruberovával láttam, de egy újabb generációt (Netrebko) is kiszolgált. Semmi extra, de megfelelő keretet ad ehhez a szép, de kissé zavaros műhöz. A mai rendezők, akik sokszor nem az opera világából, hanem a színház műfajától jönnek, érthető módon a színházi élményre koncentrálnak. Jól emlékszem Huszár Klára beszámolójára Felsenstein Ravasz rókácska rendezéséről. El volt ragadtatva a látottakról, aztán másnap rádöbbent arra, hogy a műből egyetlen hangra sem emlékszik. A rendezés - minden kiválósága ellenére - teljesen elnyomta a zenét, ami szerintem egy opera esetében nem fordulhat elő. Az opera legfontosabb eleme a zene, én legalábbis lemezen is tökéletesen élvezni tudok egy előadást, viszont kiváncsi lennék egy remekül megrendezett, de zenei közreműködők nélküli operaelőadásra. A szindarabok esetén a rendezők jóval több szabadságot élveznek, például az előadás tempóját is meghatározhatják. Az operánál viszont amint megszólalnak az első hangok, a zene veszi át az irányítást. Változatlanul azt vallom, hogy csak azok a művek maradtak fenn, amelyek a későbbi korok közönségének is mondani tudtak valamit. A csak a pillanatnyi aktualitást szolgáló darabok többsége eltűnt a sűllyesztőben. Az operák esetében azért ez nincs teljesen így, mert egyes műveket pusztán zenéjük szépségéért élvezünk. A múltkor például hozott Alvajáró például semmilyen "üzenetet" nem hordoz, viszont benne van az operairodalom egyik legszebb basszus és szoprán áriája, valamint szoprán-tenor kettőse. Ez és a többi gyönyörű zene elegendő ahhoz, hogy repertoáron maradjon. Továbbra is hiszem, hogy aktualizálás nélkül is mindenki számára értehetőek és átélhetőek azok az érzelmek, szenvedélyek, vágyak, amelyek az egyes művekben szerepelnek, teljesen felesleges azokat a szánkba rágni. Nem tudom, hogy az ókori Babilonban vagy Izraelben milyen módon igazolták a származást, a librettók sok hülyeséget és valószínűtlenséget tartalmaznak, de ez még mindig jobb, mint a New York közepén a falusi idillt kereső gróf, vagy ha Abdallo a kardja helyett a zakóját nyújtja Nabuccónak. Hiszen a szereplők a modern miliőben is a régi szöveget énekelik, ami sok esetben minimum humoros pillanatok forrása. Sajnos a modern rendezések kilencven százaléka mindössze annyit tesz, hogy modern díszletek között, mai ruhákba öltözteti a szereplőket. Ezeknél merül fel bennem a kérdés, hogy azon kívül, hogy unjuk a megszokott miliőt és ehhez képest kétségtelenül más, amit látunk, mit adnak hozzá a műhöz? Én úgy gondolom, hogy semmit. Sőt, legtöbbször zavart okoznak. A rendezések másik része többet akar markolni, nekik komoly üzeneteik vannak, amelyek viszont olykor teljesen szembekerülnek a mű eredeti gondolataival. A Szerelmi bájital Bolognában például külvárosi iskolai környezetben játszódik. A két főszereplő középiskolás. Belcoréról nem tudtam eldönteni, hogy egy bűnszövetkezet vagy egy sportegyesület vezetője. Végül úgy véltem, hogy egy sportos bűnbanda feje. Dulcamara egy drogdíler, aki a végén a rendőrök bilincsben visznek el. Az egész előadás brutális, durva világot ábrázol, amely ismerve a híreket, valószínűleg elég pontos látlelet a külvárosok hátrányos helyzetű lakóiról. De mi köze mindehhez Donizetti kicsit szentimentális, kedves, humoros művéhez, amelyben még a svihákok is szerethető figurák? Ráadásul, feltehetően a rendező szándékától függetlenül, egy újabb problémakört dob be, nevezetesen az olasz középiskolák állapotát, hiszen a libretto szerint (amely természetesen ebben a környezetben is ugyanaz) Nemorino csak egy keresztet tud tenni a Belcoréval kötött szerződésre és ez bizony elég siralmas állapotot mutat a középiskolai oktatás helyzetéről. Hogy másképpen is lehet, azt a pár órányira levő Macerata-i előadás mutatja meg, ahol mai miliőben (ez az opera ezt teljesen megengedi), frissen, szellemesen, ezer ötlettel, plusz Mariangela Sicilia zseniális Adina alakításával adják elő ugyanazt. Pontosabban egészen mást. Azt, amit Donizetti megírt. Mind a kettő modern, mai miliő, csak az egyik a Szerelemi bájitalról szól, a másik, ki tudja miről. Kétségtelenül komoly társadalmi problémákról, de olyan távol Donizetti világától, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez az, amikor a rendező megerőszakolja a művet és mindenáron ráerőlteti azt, ami éppen foglalkoztatja. Emlékszem egy korábbi fórumbeli hozzászólásra, amely egy operaházi rendezésről azt mondta, hogy szerinte a rendezőnek teljesen mindegy volt, hogy melyik operát rendezi meg, mert mindenképpen ezt akarta kihozni belőle. Valóban ez lenne az operajátszás jövője?
A Don Carlos auto-da-féjában mindenképp volt egy kis polgárpukkasztás – rosszmájúan mondhatnám, hogy lehet, a Wiener Staatsoper (akkori) közönségének nem is ártott meg. Nem tudtam, hogy Pozsonyban ennyit rendezett/rendez Konwitschny, ez nagy haditett részükről! Bár a MÁO is törekedne hasonló kaliberű rendezők alkalmazására...
Koszi a választ. Robert Carsen rendezéseit nagyon szeretem, például a Met-es Ruszalka modern de nem eszement. Brnoi Kátya Kabanova pedig zseniális- a színpad
Általában? Carsen Varázsfuvola-rendezését nagyon szeretem, a Händeljeit is jónak tartom, a párizsi Capuletije viszont elég nehézkes (ez is persze a 20+ éves rendezések terhét nyögi). A Rózsalovag számomra ambivalens volt, mondjuk jobb az új Metes, mint az egykori salzburgi. Konwitschnytől elég keveset láttam, a Don Carlosa számomra minimum nagyon érdekes.
Mit szolsz R.Carsen és Konwitschny rendezéseihez ?
Csak az a gond, hogy a mű minden eleme, a Nabuccónál maradva, az elnyomás, a szabadságvágy, a szerelem, a féltékenység, a kóros hatalomvágy, az eredeti szüzsében is tökéletesen érvényesülnek, míg másik korba helyezésnél nem egyszer összeütközésbe kerülnek a szöveggel, ami valahol szintén az opera része. Éppen a rendezők nézik hülyének a nézőt, amikor úgy gondolják, hogy a konkrét szituációt képtelenek általánosítani és például a Nabucco esetében az elnyomást és a nép szabadságvágyát akár a jelenlegi ukrán helyzetre vonatkoztatni. Ehhez viszont véleményem szerint teljesen felesleges a darabot Ukrajnában játszatni és Nabucco alakjában Putyint ábrázolni. A rendezők mindig a mai emberre hivatkoznak, akinek a szájába kell rágni mindent, mert másképp nem képes felfogni a művek "üzenetét."
Egy szép cikke/t ajanlanék Boris Christov-rol. / 30 éve, hogy már nincs kozottunk/. Az írást operarészletek kisérik - Borisz Godunov, Attila, Forza, Rágalomária stb.
Kedves Búbánat, köszönöm ezt a linket!
Egy hosszú hétvége Bécsben...
Magyar Kurír, 2023. július 16.
Pallós Tamás szerkesztő írt legutóbbi bécsi
operaélményeiről.
„Pénteken Madama Butterfly a Staatsoperben. …Másnap este Mascagni Parasztbecsülete és
Leoncavallo Bajazzókja”.
(Az írás nyomtatott változata
az Új Ember 2023. július 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben
jelent meg.)
Bármilyen furcsának tűnik, igen sok dologban egyetértünk, csupán a tényekből eltérő következtetéseket vonunk le. Magam is úgy vélem, hogy már régen nem az eredeti rendezéseket látjuk, hanem azok "halvány mását." Az asszisztensek, játékmesterek olykor érdemben is belenyúlnak a korábbi rendezésekbe. Szerettem volna emblematikus szerepében látni Kate Lindsey-t és megörültem, amikor olvastam, hogy Londonban énekli. Annál nagyobb volt a csalódás, amikor kiderült, hogy még mindig az 1981-es Schlesinger-féle rendezést játsszák, amelyben a Múzsa/Miklós nagyjából a felét énekli annak, amit a mostanában játszott változatokban hallhatunk. Így maradt a lényegesen olcsóbb Puskin mozi, ahol újabb meglepetés ért, az előadáson ugyanis elhangzott az ún. Hegedű ária, amely az eredeti rendezésben biztos, hogy nem szerepelt. Arra is kíváncsi lennék, hogy az operákat oly jól ismerő Strehler eredeti rendezésében is olyan kacér-e a Figaro grófnéje, mint a párizsi felújításon. Ez ugyanis bár megfelel Beaumarchais szellemének, de teljesen idegen Mozarttól, akinél a grófné jellemben, emberi nagyságban mindenki fölé magaslik az opera csodálatos fináléjában. Persze mondhatjuk azt, hogy ez csak képmutatás, a grófné sem jobb a Deákné vásznánál, de Mozart mélységesen hitt ebben az asszonyban és érzelmeiben és ezt komponálta meg az operairodalom egyik legnagyobb jelenetében. Valóban jobb lenne, ha ezek a felújítások a színpadra állító neve alatt futnának és a közönségcsalogató nagy nevet legfeljebb, mint az eredeti előadás rendezőjeként említenék meg.
Netán lámpaoltogató fórumtársunk rokona, barátja vagy üzletfele bukkant fel?
Azt gondolom, a 21822-es bejegyzéssel nagyjából egyet lehet érteni ...
Udv a fedélzeten.
Első bejelentkezésem
Senki nem vitatja, hogy egy darabnak nem csak egyféle értelmezése lehet, sőt igen izgalmasak a különböző felfogások. Azt sem hiszem, hogy egy opera csak száz évvel ezelőtti rendezésben működhet. Azt sem vitatom, hogy egy partitúra önmagában csak halott kottafejekből áll, amiből majd a művészek teremtenek valamit. És az is nyilvánvaló, hogy szemben például a képzőművészettel, amely befejezett, tehát megmásíthatatlan alkotásokkal dolgozik (kivéve, ha valamit újjáépítenek), az opera élő műfaj, abban az értelmeben, hogy minden előadás más és más (még az adott rendezésen belül is). Ahhoz viszont tartom magam, hogy egy jó és a művel adekvát rendezéshez akkor kell hozzányúlni, ha valami új mondanivalóm van róla. Márpedig, legalábbis számomra, az, hogy a szereplők mondjuk egy középkorban játszódó műben mai környezetben, mai ruhákban mozognak, az égvilágon semmi újat nem mond a műről. Természetesen az operák (és színdarabok) többsége elvben bármilyen korban és környezetben játszódhat. Csak hát közben az eredeti szöveg megy és legalábbis számomra kicsit furcsa, ha mondjuk rockerek Lajos Fülöpről énekelnek, mert hogy - a Bohéméletnél maradva - az ő korában játszódik a mű. Persze, mondhatjuk, kit érdekel a szöveg! Csakhogy a zeneszerzőket éppen ezek, a sokszor nem is irodalmi színvonalú, librettók ihlették a remekművek megírására. Meixner Mihály anno már arra a mai szemmel nézve jelentéktelen apróságra is felhívta a figyelmet, hogy Hagen monológját, amely úgy kezdődik, hogy "Itt ülök", az énekesek többsége állva énekli. És hol vagyunk már ettől! A monte carlói Manon Lescaut-nál már változtatni kellett a szövegen ahhoz, hogy az előadásnak valami értelme legyen. Csakhogy az opera a zene és a szöveg egységén alapul, ha felrúgom ezt az egységet, már más operát játszom. A szinházban kiírhatom, hogy mondjuk Mohácsi-Shakespeare Hamletjét adják elő és akkor tudom, hogy nagyjából 40% Shakespeare-t és 60% Mohácsit fogok kapni és ha ez érdekel, akkor jegyet váltok rá. Az operánál erre nincs mód, ott elvben Mozart-Da Ponte Figarója megy és egy mai változat máris beleütközik a ius primae noctis problematikájába, amire talán napjainkban is sokan vágynának, de azért rendszer szinten mégsem működik. Teljesen megértem, hogy sokan úgy gondolják, hogy az eredetinél sokkal izgalmasabb művet tudnának produkálni. Vagy olyat, ami sokkal jobb választ adna napjaink problémáira. Nosza! Tessék megírni! Én is el tudok mondjuk olyan Fideliót képzelni, amelyben a miniszter a valóságban nem is bünteti meg Pizzarrót, csak áthelyezik egy hasonló helyre, hiszen a mi kutyánk kölykét nem hagyjuk az út szélén, amelyben a pénzéhes Rocco elsikkasztja a börtön pénzét és ahol Fidelio és Marzellina a nyílt színen szeretkeznek. Mennyivel izgalmasabb ez az eredeti sápadt karaktereknél, az idealista sztorinál, mennyivel jobban kifejezi korunk viszonyait. Csak éppen nem Beethoven műve (legfeljebb a zene). Az új rendezések legfőbb problémája, hogy mindenáron olyan - akár valóban fontos - problémákra akarják ráhúzni a művet,a melyek idegenek tőle és ez még, mivel sokszor komoly szellemi tevékenység áll mögötte, még a jobbik eset. Legtöbbször viszont csak álmodernkedésről van szó, ami kizárólag formai eszközökben nyilvánul meg. Tarthatnak konzervatívnak, noha nem vagyok az, de én úgy gondolom, hogy az eredeti mű keretein belül kellene megtalálni azt a megoldást, ami a korábbihoz képest újdonságot jelent. Ha már szóba hoztad a Hamletet, Paál István annak idején Szolnokon az utolsó mondatot - Menj, lőjenek sort!" - nem a Hamletnek szánt tiszteletadásként értelmezte, hanem kivégzésre vonatkozó utasításnak. Így az ő előadásában az egyik diktatúrát egy másik váltja. Bár Shakespeare annak idején valószínüleg nem erre gondolt, számomra ez az olvasat például teljesen elfogadható, mert noha újszerű, de nem áll ellentétben a művel. Ahogy egy másik hozzászólásban írtam, számomra mindig a mű szab korlátot a rendező ötletelésének.
Kedves Katalin!
Kedves Lajos! Ugye az idén is ír beszámolót a salzburgi fesztiválról?
Jó volt, igen, láttam Salzburgban.
Bocsánat, a salzburgi Bohémélet rendezője Damiano Michieletto volt. És ha már utánanéztem, íme egy írás a salzburgi produkcióról: https://operavilag.net/kiemelt/salzburg-karacsonyra-i/ Lehet így is operát rendezni.
