Hangszerelők segítségét többen is igénybe vették akkoriban, bár nyilván a szerzők maguk is hangszereltek.
Budapesti Hírlap, 1931. január 23.
Budapest Heti Rádióműsora:
... 7. Eisemann: Közjáték a „Misa America" c. operettből. Hangszerelte Bertha István.
8 órai újság, 1929. március 20.
Péchy Erzsi a „Riviera-Express" primadonnája
A Fővárosi Operettszínház igazgatósága ma délben határozott végre abban, hogy ki legyen a soron következő újdonságnak, Herczeg Géza és Kátscher Róbert Riviera-Expressz című operettjének a primadonnája. Eredetileg Titkos Ilona szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz erre a szerepre; de utóbb, az „Agglegény-apa“ nagy sikerére való tekintettel a művésznő lemondott vendégjátékáról és a szerep árván maradt. Azután: Honthy Hannával folytak tárgyalások; de ö sem vállalhatta a szerepet, mert orvosai további feltétlen pihenést ajánlottak neki és ezért husvét utánig Abbáziában is marad és amikor hazajön, sem lép fel egy ideig még. Közben Szabolcs Ernő rendező teljesen beállította, Ábrahám Pál teljesen betanította az új operettet; amelynek zenéjét is Ábrahám hangszerelte olyan szépen és olyan művésziesen, hogy már a próbákon lázba hozta az egész művészegyüttest a zenekarával. Szóval: a darab készen állt, csak a fő-főprimadonna hiányzott belőle. Egy-két próbán nem jelent meg ugyan Szokolay Oly, aki szintén főszerepet, táncos, nótás főszerepet játszik a Riviera-Expresss-ben; nem jelent meg, mert halmérgezésben feküdt napokig; de a többi főszereplő: Fejes Teri,
Halmay Tibor, Kabos Gyula, Vendrey és Fekete Pál ott volt mindig és — az előadás készen, állt; csak a primadonna szerepét mondotta ezeken a próbákon mindig Szabolcs Ernő.
Most azonban már van primadonnája a Riviera-Erpressz-nek: Péchy Erzsi ma átvette a szerepet, délután már próbál is és holnaptól kezdve — gőzerővel és teljes személyzettel folytatódnak a próbák, hogy március 30-ikán, ahogyan eredetileg is tervezték, megtarthassák a Riviera-Expresss premierjét. A két szerző: Herczeg Géza és Kátscher Róbert holnap érkezik Budapestre Becsből, illetőleg Berlinből és ők is résztvesznek ezentúl a próbákon.
Még Buday Dénes Csárdás c. operettjét is említetted. Vannak még mások is?
A magyar operettszerzők művei közül Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Sigmund Romberg neve ismert külföldön, utóbbi viszont nálunk nem, ő Amerikában lett híres. Sajnos Jacobi Viktor darabjai se mennek sehol (jelenleg Magyarországon sem), bár ő az I. világháború környékén nemzetközileg ismert szerző volt, de fiatalon meghalt.
Ezek az operettkoncertek ráadásul azért is furcsák, mert felolvassák a műveket és közben énekelnek, próbálok linkelni belőle:
https://www.youtube.com/watch?v=uqdkACGdwso
Itt Kálmán Imre Chicagoi hercegnőjét mutatják be a Komisch Oper Berlinben, ami ekkor lett felújítva, azóta számos színáz repertoárra tűzte, közte az Budapesti Operettszínház.
Bocs, a nemzetközi zenei életben - egyelőre még - kis hazánkat éppen a magyar, vagy magyar származású operett szerzők éa az itthoni operettkultúra miatt tartják "operettnagyhatalomnak" . Ebben nyilván szerepet játszik a hazai operett előadások száma és színvonala is! Kár lenne ezt elszúrni, csak azért, mert egy új operett betanulása nem könnyű feladat, és nehezen lehet őket énekelni. Külföldi előadások idehozatalával olyan szegénységi bizonyítványt állítanánk ki önmagunkról, amit talán megspórolhatnánk magunknak.
Egyébként a világ elsőrendű- és rangú operaénekesei előszeretettel tűzik repertoárjukra az operett-betétdalokat, áriákat és egymás után adnak ki CD-ket, DVD-ket olyen felvételekkel. Hogy csak néhányat említsek, Klaus-Florian Vogt, Piotr Beczala, Kaufmann!, stb.
3370 számú bejegyzéshez:
Ez feltételezés!
Mi bizonyítaná, a "8 órai újság cikke?"
Ha a színház igazgatósága elfogadta a "Kikelet ucca 3." partituráját, amit Kemény Egon zeneszerző komponált, vajon milyen jogon nyúlhatott volna a kéziratba akárki is bele, még csak betétdalok hangszerelese erejéig is? Kemény Egonnak erre nem volt szüksége, lsd. korábbi bejegyzések.
Egyébként nagyon izgalmas kutatni való téma lenne zenetörténészeknek.
Ami pedig a segítséget illeti, pont fordítva volt....Ábrahám Pálnak segített Kemény Egon, hat és fél éven keresztül, kiváltképp 1930-33 között Berlinben és Lipcsében, a három operett-világsiker elérésében. Ez köztudott volt ott is, itthon is.
Hát nem könnyű feladat betanulni egy új operettet, talán érdemes lenne külföldi előadásokat ide hozni, de azt csak felirattal lehetne feltenni.
Ezek tényleg nehezen énekelhető darabok, ezért nálunk inkább felteszik az Eisemann Én és a kisöcsémet vagy az Egy csók és más semmit, ami hát talán egyszer elmegy szódával, de nem egy magas a színvonalat képvisel, és nemzetközileg teljesen jegyzetlen.
Külföldön bevett szokás az operettkoncert, de inkább olyan daraboknál, amiket nem érdemes feltenni repertoárra, mert kevés lenne a néző.
Magyarországon ez inkább operáknál szokott lenni, néha feltesznek így egy darabot. A Margitszigetei Szabadtérin idén George és Ira Gershwin Porgy és Bess c. darabját adták le így.
A Komish Oper Berlin 5 éven át kevésbé ismert Kálmán Imre darabokat tett fel 2 előadás erejéig Karácsonykor, pl. Chicagoi hercegnő, Bajadér (náluk nem ismert annyira), Arizona Lady, Marinka. Idén Ábrahám Pál: Mese a Grandhotelben c. operettje kerül repertoárra, remélem készül róla valami felvétel, mert ezt a darabot tényleg elfelejtették már. A librettó Alfred Savoir: A nagyhercegnő és a szobapincér c. szatírikus komédiáját dolgozza fel, állítólag nagyon humoros történet, egy szálloda különböző társadalmi rétegbe tartozó vendégei a szereplők.
A librettót itt felolvassák színészek, és közben éneklik a dalokat.
Kemény Egon és Ábrahám Pál együtt is hangszerelhette a Kikelet utca 3. operettet, hisz Ábrahám volt a karmester, lehet előbb elkészítette Kemény Egon és utána Ábrahám módosított rajta dolgokat, pár helyen változtatott rajta, illetve segített neki a munka során.
Mérvadó és tárgyszerű továbbá kiindulási pont az, amit Kemény Egon zeneszerző a "Kikelet ucca 3." bemutatója előtt a vele készített interjúban elmondott:
"Kikelet ucca 3." ez a címe annak a szövegkönyvnek, amelyet Kemény Egon zenésített meg, amelyet a Fővárosi Operettszínház nemcsak elfogadott előadásra, de a szezon folyamán színre is hoz föltétlenül!
És most bemutatkozik a fiatal zeneszerző a Délibáb olvasóinak:
...
Az iden tavasszal Harmath Imre aztán fölkért arra, hogy egy szövegszcenáriumjához, amelyet aztán Bródy István dolgozott színdarabbá, s amelynek verseit maga Harmath Imre írta, zenésítsek meg. Nekem nagyon megtetszett a szöveg, nagy örömmel és ambícióval fogtam hozzá a komponáláshoz, s egy-kettőre készen is lettem a partitúrával. A darab Faludi Sándor igazgató úr elé került, aki aztán Szabolcs Ernő úr társaságában meghallgatta az én muzsikámat, s az eredmény az volt, hogy
a darabot lekötötték a Fővárosi Operettszínház számára.
A darad miliője a Ferencváros. A tárgya tipikusan pesti."
("Új zeneszerzőt fedezett fel Szabolcs Ernő", "Délibáb")
Kemény Egon valamennyi színpadi műve - nagy és kisoperettek, zenés játékok- saját hangszerelésében készültek, ide értve rádióoperettjeit és rádiódaljátékait is.
Abszolút jogos felvetés, elő kellene venni néhány régebben játszott darabot, akármelyiket a felsoroltak közül.
Ennek két problémája van: egyrészt a fiatalabb generáció előadóinak is meg kellene tanulni ezeket a darabokat, a bennük lévő dalokat, áriákat. Másrészt, és ez a nagyobb gond: ezekhez az operettekhez hang is kell, méghozzá nem is akármilyen! Azonkívül egy operettben beszélni, mozogni, játszani is kell, lehetőleg mindezt egyforma színvonalon. És itt jönnek a problémák!
Jogos az észrevételed, nekem is ugyanez erről a véleményem; másoknak, akik nem annyira operett-fanok, mint mi, még "eladni" tudják - például Rost Andrea nevével - a "könyökünkön" kijövő dalokat, dallamokat, operettet.
Mások szempontja viszont ugyancsak méltányolható: felnő egy új nemzedék, amely csak most ismerkedik ezzel a műfajjal, Kálmán Imrével, a Maricával... - és, ugye, nekik meg - még - minden új, lehet, hogy az első találkozásuk lesz az operett műfajával.
Szóval, én is szívesebben venném az általad felsorolt darabok bemutatását, előadatását, továbbá ezeket is: A koldusdiák, Dubarry, A királyné csipkekendője, A Gerolsteini nagyhercegnő, Gül baba, A mikádó, Éva, Paganini, A cárevics, Friderika, Varázskeringő, Legénybúcsú, Az elvált asszony, Boccaccio, Pajkos diákok, A gésák stb.
Ha már Bartók, akkor a Csodálatos mandarin modern verzióben.
Kicsit már uncsi, hogy mindig az a pár Kálmán darab megy. Miért nem lehet valami ami máshol nem megy? Hawaii rózsája, Maya, Madarász, Stambul rózsája. Leányvásár, 3:1 a szerelem javára.... mert be kéne tanulni a színészeknek. Mindenesetre várom a Kékszakált Offenbachtól, és remélem nem fitnesszterembe teszik.
Operett a Müpában!
MARICA GRÓFNŐ
2018. MÁRC 18. VASÁRNAP, 19:30
Kálmán ebben a művében a különböző zenei stílusok széles spalettáját vonultatja fel: hallhatunk amerikai foxtrott-ot, shimmy-t, bécsi keringőt, magyar csárdást és hamisítatlan cigányzenét is. Bár a történetnek komoly tanulsága is van, mégis az olyan ismert dallamoknak köszönheti népszerűségét, mint a Szép város Kolozsvár, a Hej, cigány; a Szent Habakuk, vagy a Ringó vállú csengeri violám...
Műsor:
Kálmán Imre: Marica grófnő
Marica grófnő: Rost Andrea
Endrődy Wittenburg Tasziló: Boncsér Gergely
Populescu Dragomir Móric herceg: Hábetler András
Báró Zsupán Kálmán: Haja Zsolt
Liza, a húga: Rácz Rita
Lidi cigánylány: Balga Gabriella
Cuddenstein Chlumec Cecília hercegnő: Wiedemann Bernadett
Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Duna Művészegyüttes
Koreográfus: Juhász Zsolt
Rendező: Böhm György
Vezényel: Hollerung Gábor
Operett a Müpában!
2018. február 16. péntek19:30 — 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Suppé / Bartók
Szép Galathea / A fából faragott királyfi
„A mai estén elhangzó két művet az átváltozás varázslata köti össze: egy az ember által teremtett tárgy életre kel. A kérdés az, hogy vajon olyan lesz-e ez a megelevenedett tárgy, amilyennek mi szeretnénk?
A fából faragott királyfi esetében a királyfi által a maga képére alkotott fabáb elfoglalja az alkotója helyét, a királylány az igazi, vérbeli királyfi helyett inkább a fabábot választja, és nem veszi észre, hogy a fabáb csak a külsőségekben azonos a királyfival. Amikor azonban ráébred a tévedésére, a királyfi már visszautasítja a szerelmét, ezért a királylánynak is meg kell alázkodnia, meg kell szabadulnia a külsőségektől. Az átváltozás Bartóknál egyfajta megtisztulás is: a királyfi és királylány akkor lehetnek egymáséi, ha levetik külsőségeiket, ha puszta önmagukat adják a másiknak.
A fából faragott királyfi balett éppen száz éve született. A történetet ezúttal Cakó Ferenc különleges homokgrafikái keltik életre.
A szép Galathea című operettben a megelevenedett szobor leválik alkotójáról, önálló érzései lesznek, melyeken az alkotó már nem uralkodhat többé. Suppé műve a másik elengedéséről szól: nem kérhetjük számon másokon az önnön álmainkat, nem formálhatunk senkit olyanná, amilyennek mi szeretnénk. Suppé A szép Galathea című operettje Sylvie Gabor rendezésében elevenedik meg.”
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
Franz von Suppé: Szép Galathea
Galathea: Pasztircsák Polina
Pygamlion: Horváth István
Ganymedes: Hábetler András
Mydas: Szerekován János
Jelmez és díszlet: Árva Nóra
Rendező: Sylvie Gabor
Közreműködők:
Cakó Ferenc - homokgrafika
Miks Róbert, Garisa Herman Zsolt - video-animáció
Tollár Mónika - dramaturg
Marosi Edit - koreográfia
Árva Nóra - díszlet, jelmez
Erre több cikkben is kitértek, még ha gondolod linkelem azokat.
Ábrahám a 20-as évek végén számos operettet hangszerelt, többek között Robert Katscher: Riviera Express c. operettjét is, amit maga is vezényelt.
8 órai újság 1929. március 31.
Riviéra-Express
Herezeg Géza és Kátscher Róbert operettje
...A zeneszerző: Kátscher Róbert az édes melódiák mestere. Van egy keringöje az első felvonásban: Hervé, vagy Louis Ganne is büszkén vallhatná magáénak. Lágy, andalító melódia: olyan, mint mikor egy romantikus szív
énekelni kezd! ... Csupa báj és finomság, mint a régi szép idők átmentett emlékei!... Muzsika! ... Egyértékü ezzel: a sofőrdal, a rózsanóta, s a partitúra több más száma: a vidámabb fajta csakúgy, mint a szentimentális. A zene
szerzőajkán, zongoráján és szívében bőven terem a melódia és ő ezt a gazdag termést tehetséggel és tudással értékesíti. Egy-egy szám: szenzációs és világpopularitásra Született; az egész: értékes és nagyvilági mértékkel mérve is elsőrangú. Osztályzat: Kátscher Róbert partitúrája — jeles.
Ábrahám Pál , hangszerelte ezt a muzsikát: a maga gazdag tehetségét és tudását is az ügy szolgálatába állítva ezzel. Zenekara pompásan hangzik, színes, élénk, gazdag és hatásos; az, hogy önmaga dirigálja is az előadást: külön értéket ad úgy a szerző, mint az ő munkájának. Szinte el sem tudom képzelni ezt az operettet Ábrahám Pál nélkül: mint ahogyan nem képzelhető el Szabolcs Ernő nélkül sem. Ez a kitűnő rendező megint jó munkát produkált: stilust adott a színpadnak és a játéknak; gazdag tehetségét teljesen rendelkezésére bocsátotta a darabnak és a szerzőnek: segített, javított, tökéletesített, gyönyörű keretet adott a játéknak; minta operettelőadást produkált megint. Zseniális rendező, nagyszerű színházi, ember.
Visszatérek a 3357 számú bejegyzésre, elgondolkodtatott, hogy fórumtársunk nem először publikálja a "8 órai újság" ezen cikkét "Egy békebeli fiatalember"-ről, aki nem más, mint az akkor 23 éves Kemény Egon zeneszerző.
A cikk hangvétele kedves, tartalmilag hiányos.
Kemény Egon ugyanis 1926-tól élt Budapesten, ezt megelőzően Kassán 12 éves korától tanult hangszerelést és hat éves korától magasszintű zenei képzést kapott a Kassai Zeneiskola igazgatójától. Felsőfokú tanulmányait Bécsben végezte - a Bécsi Egyetem orvosi karát a Bécsi Zeneakadémiával egyidejűleg, minkettőt kiváló vizsgaeredményekkel - majd a zeneszerzői életpálya mellett döntött, amelyet élete végéig siker koronázott.
Bécsben minden lehetősége és ambíciója megvolt ahhoz, hogy a könnyű-zene felé fordulva a modern táncirányzatokat is megismerje, pl. a német nyelven kiadott "Jazz und Shimmy" füzetek által is.
Zenei felkészültsége, tehetsége már akkor meglepte a színházi világot. Így lett a Fővárosi Operettszínház másodkarmestere, korrepetítora, majd karmester 1926-1928 között. Első zenedarabja 1927-ben került színpadra, modern táncsláger, a magyarországi korai jazz korszakába sorolható.
"Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) fórumon sajtódokumentumokkal ismertettük fenti 1927-1929 közötti színpadi munkásságát( elsőként Dénes Oszkár-"Alpesi falu", Érczkövy László, "Rott Komédia"), és egyebek között részvételét a "Zenebona" jazz-operett keletkezésében, és első megbízásra készült - Ábrahám Pálnak, "Az utolsó Verebélylány" című operettjében a "32-es baka vagyok én" című indulója - hangszereléséről. Mindez Kemény Egon első nagyoperettje, a "Kikelet ucca 3" bemutatója előtt történt.
A "8 órai újság" ezen cikke Ábrahám Pált hangszerelőkent említi. Sehol máshol, egyetlen más sajtópublikcióban nem jelent meg ez az állítás, úgy tudom, holott a "Kikelet ucca 3" bemutatóját igen nagy várakozás és érdeklődés előzte meg, majd kísérte az újságírók részéről is.
Fentiek értelmében a "8 órai újság" állítása tehát kétségbe vonható. Amennyiben lenne némi valóságtartalma, abban az esetben felmerül a kérdés, vajon miért engedte át Kemény Egon Ábrahám Pálnak egyes betétdalok hangszerelését?
A közismert életrajzi adatok alapján feltételezhetjük, hogy ennek anyagi oka lehetett. Könnyen lehet, hogy Ábrahám Pál pénzszűkébe került, mint élete során oly sokszor, vagy a nagy gazdasági világválság miatt, és barátja, Kemény Egon hangszerelést rendelt meg tőle, békebeli jóbarátként, mert az maradt, még Ábrahám Pál halála után is.
STUDIO ANTIKVÁRIUM
38. könyvárverés
2017. 11. 30. CSÜTÖRTÖK 17:00
Kacsóh Pongrác: János vitéz
88. sz. TÉTEL TELJES LEÍRÁSA
Zenéjét Heltai Jenő verseire szerzette: Kacsoh Pongrácz. Teljes zongorakivonat szöveggel.
Budapest, [1904]. Bárd Ferenc és Fia (Langer és Pollák ny.) 1 t. (Kacsoh Pongrác fényképe) + [4] + 129 + [1] p. Folio. Első kiadás.
Díszes, dúsan aranyozott, álbordás gerincű vörös egészmaroquin kötésben, lapszélein a trikolor színeivel festett aranymetszéssel, kézi festésű előzéklapokkal, a gerinc alján aranyozott „Budapest 1931” felirattal. Rendkívül dekoratív, gyönyörű példány.
|
KIKIÁLTÁSI ÁR: |
60 000 HUF |
aukció időpontja: 2017. 11. 30. csütörtök 17:00
aukció helyszíne: OFI (Volt Apáczai Kiadó) | Budapest VIII., József krt. 63.
kiállítás helyszíne: 1139 Budapest, Petneházy utca 34-36.
kiállítás ideje: november 24. péntektől | 08-18 óráig (szombat és vasárnap kivételével)
Félreértés ne essék, a 3357-ben közölt tudósítást "Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969)" fórumban már alaposan "körbejártuk", ott megtalálható, elolvasható.
"...Kemény Egon a "Kikelet ucca 3" komponistája."
Ez így igaz.
8 órai újság 1929. április 27.
Kemény Egonról közölt cikket:
Egy békebeli fiatalember
Ma: 23 éves. Amikor a világháború kitör;: kilenc éves volt és a gerstli-forradalom idején is gyermekcipőit koptatta még. Ma: rózsásarcú, tejfelesszájú fiatalember; aki elpirul egy kétértelmű szó hallatára ; csöndes és finom, ábrándozó és lelkesi szerény és — tehetséges. Egy fiatalember, aki megmaradt olyannak, amilyenek a békében a fiatalemberek voltak; szóval: agy békebeli fiatalember, aki se nem „jassz“ , se nem „jampec“ ; akin nem hagyott nyomot a háború és a két forradalom; aki nem fölényes és nem „ilyen öreg"‘ ... egy békebeli kedves, csöndes, finom, jól nevelt fiatalember.
Hogyan kerül ez a fiatalember a színházi világba; hogyan kerül ez a szegény ártatlan a kulisszák mögé. úgy, hogy zeneszerző és huszonhároméves korában megéri első operettjének a premierjét. Volt már rá eset, hogy 23 éves korában karriert kezdett valaki. De aligha volt rá eset, hogy ilyen szerényen, ilyen csöndesen kezdje meg valaki a karrierjét.
A békebeli fiatalember neve: Kemény Egon. Faludi Sándor fedezte fel, Harmath Imre és Bródy István írt számára először librettót, Szabolcs Ernő vette a szárnya alá és Ábrahám Pál, a beérkezett, népszerű Abrahám Pali: vele dolgozik hetek óta, éjjel-nappal, szeretettel, fáradhatatlanul.
Szóval: Kemény Egon a „Kikelet ucca 3.“ komponistája. Nem akarok elébevágni a kritikának; de két éjjeli házi főpróba hatása alatt állván, el kell mondanom, hogy első partitúrája — akárcsak ő maga! — békebeli érték. Egy zeneszerző 1929-ben, aki walzereket komponál. Kedves, andalító, finom keringőket a Strauss János, a Jacobi Viktor, a Roger modorában. Muzsika minden taktusa és a gazdag partitúrának egész sor kiemelkedő száma van: 1. „Kislány, mondja, hol a szívet" (Fox trot) Énekli Somogyi Erzsi és Kertész Deizső. 2. „Hoplá! még ilyen kedveim sose volt." Énekli és táncolja: Fejes Teri—Halmay Tibor. 3. „Sánikám sanir di nét". (Polka) Felhő Rózsi—Kabos Gyula. 4. „Feketeszenei kis párom." (Blues) Somogyi— Kertész. 5. „Hej, Kikelet ucca három". (Foxtrot) Fejes—Halmay. 6. „Szjevasz Strauss." (Valcer) Kabos Gyula karkísórettel. 7. „Csak egyszer, ha grófnő lehetnék." (Slow blues) Somogyi—Kertész. 8. „Pici piros kicsi csókos szája." (Slow fox) Fejes—Halmay. 9. „Nekem nem kell szerelem." (Slow fox) Kertész Dezső kabarédala. 10. „Etem-retem, nagyon szeretem." (Fox trot) Fejes—Halmay. 11. „Gömbölyű a föld!" (Fox) Somogyi Erzsi játékos magánszáma. 12. „Konstantinápoly." (Fox trot) Szokolay Olly—Eadó Sándor tánvos slágere. 13. „Cinkotán, még a nagyiccén is túl." (Fox trot) Fejes—Halmay. 14. „Mire vársz, vén huszár?" (Valse) Felhő Rózsi—Szirmay Imre.
A zenekarból, a színpadról pompásan hangzik ez a muzsika. Pompásan hangzik az Ábrahám Pál mesteri hangszerelésében, ötletek, viccek vannak az orkeszterben. A modern táncszám aláfestéseként: hol a „Csicsóné"-t halljuk, hol a „Trubadúr1 ‘ -t, vagy az „Aida*1 bevonulási indulóját, amint gyönyörűen egybeolvad a vezetőmelódiával. Egész tudását és tehetségét fiatal kollégájának rendelkezésére bocsátotta Ábrahám Pál, — aki hat hét alatt két operettet hangszerelt meg kitünően, — és ha Kemény Egonróll el lehet mondani, hogy békebeli fiatalember; Ábrahámról el kell mondani, hogy: békebeli jóbarát. Így kezdi pályáját egy új magyar tehetség; így indul útjára egy új magyar operett.
F. J.
Ábrahám Pál első előadott színpadi műve (Bábszínházban) az "Etelka szíve" című egyfelvonásos bábopera volt 1917-ben, amit egy évvel a zeneakadémia elvégzése után írt:
erről is lehet találni cikkeket, elvileg a kottának is meg kéne lennie, jó lenne meghallgatni valahogy, de szerintem semmilyen felvétel nincs róla
Színházi Élet 1917/16. száma 28. o.
"Legutoljára egy egyfelvonásos opera következik «Etelka szive», szövegét Mohácsi Jenő irta, zenéjét Ábrahám Pál szerzette. Ezt a kis operát, mellyel akármelyik nagy operaház sem vallana szégyent, egész zenekar, a tizenegy tagból álló úgynevezett «Francia zenekar» fogja előadni, az énekrészeket kitűnő operaénekesek, közöttük Pallay Mathild és Demény Arthur, a Magy. kir. Operaház tagjai fogják tolmácsolni.
A prózadarabokat persze szintén a szin mögött, a következő művészek fogják elmondani: Fehér Gyula, a Nemzeti Szinház tagja, Horváth és Jávor, a Magyar Színháztól, Lenczy Hedvig, a Magyar Szinház tagja és Homoki Paula, a Modern Szinpad művésznője.
Kemény Egon zeneszerző első nagyoperettjét -
Kemény Egon - Bródy István - Harmath Imre: "Kikelet ucca 3 " pesti opererette -
1929. április 27-én mutatta be a Fővarosi Operettszínház, majd Kassán 1929. október 14-én a Kassai Nemzeti Színház.
Saját nagyoperettje bemutatója
volt tehát előbb, majd utóbb
1930-ban csatlakozott a berlini magyar művészkolóniához, Ábrahám Pál zenei munkatársaként.
Kemény Egon színpadi műveiről ezen a fórumon eddig viszonylag kevés bejegyzésben írtunk, ez pótolható, részlesebben "Kemény Egon zeneszerző ( Wien, 1905 - Budapest, 1969)" fórumon ismertetjük életművét.
Minadazonáltal mindhárom nagyopererettjéről - "Kikelet ucca 3", "Fekete liliom", "Valahol Délen" olvashatunk ezen a fórumon is, továbbá a rádióoperettként bemutatott nagysikerű "Krisztina kiasasszony" színpadi változatárol is (Miskolci Nemzeti Szinház).
"Rendhagyó története ez a könyv az operettműfajnak. Bécs és Pest, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia 80 évére (az 1830-as évektől az I. világháború időszakáig) szűkítve vázol fel korhangulatot és politikai eseményeket, a közízlés, a divat változásait, két szomszédos, történelmét különböző módon, de együtt megélt közép-európai nép gondolkodásmódjának, lelkületének sajátosságait. A valcerek és csárdások mögül így bontakozik ki egy hatalmas kortörténeti tabló, hiszen az operett (a sikeres operett), meg tudta vigasztalni a kor polgárát, nemcsak szórakoztatott, kacagtatott, hanem bírált is (Offenbach), szép illúziók, vágyálmok beteljesülését ígérte (Johann Strauss), és – főleg a 20. században – a valóságból való menekülést is szolgálta (Lehár Ferenc, Kálmán Imre)."
Ez az idézett cikk része az "Álom, álom, édes álom..." könyvnek
"Népszínművek, operettek az Osztrák-Magyar Monarchiában"
Corvina kiadó, 1992
100 operett megírása óriási erőfeszítést igényel.
Offenbach számtalan darabjának egyikébe - másikába - ahogy a korai Rossini-munkák esetében - valószínűsithető, hogy "négerek" dolgoztak bele részeket (pl. recitativók, kisebb jelenetek "kitalálása", és a meghangszerelésük); az igénybe vett segítségük mit sem von le Offenbach vagy Rossini zenei nagyságából.
Ennek a könyvnek azóta megjelent egy újabb kiadása is, postán megrendelhető.
Sajnos németül nem beszélek, ezért angolra fordíttatam a google fordítóval meg magyarra. Inkább az előbbi a jó ötlet.
Mindenesetre ez így elég különös, ha jól értelmeztem, először a dallam született meg, utána jött hozzá a szöveg és azt ritmizálták, majd a zenekar, ami nem volt konkrét, hanem hol kisebb, hol nagyobb. Azt hallottam már korábban is, hogy voltak Ábrahám Pálnak segítői a hangszerelésben, Kemény Egon az operetteknél, és Nico Dostal a filmeknél. Akkoriban sok zeneszerzőnek volt alkalmazott munkatársa. Kemény Egon, Nico Dostál később maguk is írtak operettet, utóbbi Cliviát, és hát a három zeneszerző dallamvilága elég különböző, és mindannyiuknak volt egyedi stílusa.
Kemény Egon és Ábrahám Pál viszonyáról ezt írja a Pesti Hírlap, 1929. április 28-i számában a Kikelet utca 3. c. Kemény Egon operett premierje kapcsán:
A zeneszerző, Kemény Egon nemkülönben. Ö voltaképen Izsák, amennyiben zenei magzatja, legalább is tanítványa Ábrahámnak. A Zenebona és Az utolsó Verebély lány szerzője, Ábrahám Pál, vitte diadalra azt az operett-zenemüfajt, melynek magja őszintén máshonniet való; de amelyből a tagadhatatlan zeneszerzői eredetiség és a hangszerelési bűvészet újszerű, elragadó számokat sarjaszt. Kemény Egon kitűnő tanítvány. Külön szerencséje, hogy a zenekar élén ott áll — Ábrahám.
A szombat esti közönség, a fentiekből egészen nyilvánvaló, sokat mulatott, sokat ujrázott. És ahol emlegetik Ábrahámot és Izsákot, közel van Jákob is az ö lajtorjájával, mely, jelen esetben, bizonyosan fölvisz két jubileumos sikerig.
Operettmonarchia
Szerző: Batta András
Az operett az Osztrák–Magyar Monarchia közös kulturális kincse. Alig akad dokumentum, mely hívebben tükrözné a kor hangulatát, a népek lelkületét, a napi politika eseményeit, s a divatot, mint éppen a zenés-szórakoztató színpadra szánt művek világa. No, persze, a sikerültebbek.
Ok nélküli káosznak nevezte Karl Kraus az operettet, mint ami pusztán szituációkat teremt a nosztalgikus daloláshoz, szerelmi álomkeringőkhöz és persze a boldog befejezéshez. Strauss, Lehár, Kálmán operettjeire az ment el, aki álmodozni akart. Maga az operett is álom, de mint minden álomnak, valóságos alapja van, melyet meg lehet fejteni.
A reális hátteret, a díszleteket – valódi és átvitt értelemben egyaránt – a Monarchia társadalma alkotja. Vegyünk egy példát, Kálmán Imre 1908-ban keletkezett Tatárjárását (a bécsi változat címe: Ein Herbstmanöver – Őszi hadgyakorlat). Ennek az operettnek is megvan a maga álomrétege: egy elszegényedett dzsentri huszártiszt az operettben visszaálmodja, visszaudvarolja, pezsgőzi, énekli dobra vert ősi kastélyát és elvesztett szerelmét, Riza bárónőt. Már önmagában ennek a vágyálomnak is van aktualitása 1908-ban, még inkább annak, hogy mindez egy hadgyakorlat keretében zajlik, amikor is be lehet mutatni a Monarchia hadseregét. A manőver-operett ötlete Kálmán Imrétől ered, aki szörnyűlködve kérdezgette egyik barátját a hadgyakorlatok megpróbáltatásairól. Marcona történetek helyett azonban szórakoztató élményeket hallott, és Kálmán agyában felvillant az ötlet: de hiszen ez operett!
Suták közhuszár:
Kapitány úr, alázatosan jelentem, gyün az ellenség!
A hadnagy úr, ha megvadul
Szörnyen haragos legény,
A kapitány oly nagy zsivány
De köszvényes szegény.
– versel Bakonyi Károly, a librettista, aki „civilben” katonatiszt, édesapja tábornok, tehát valóban belülről ismeri a mundért.
Mi lesz egy ilyen hadsereggel, ha jön az ellenség? A választ egy, a későbbi történelmi események fényében kísérteties jelenet adja meg. A tisztek a bárónő kastélyában mulatnak, miközben a szomszéd faluban állomásozó ezredes a hadtestével gyakorlatozni kezd, és éjszakai „támadást” indít. Az eseményt a bálteremben jelentik:
Suták közhuszár: Kapitány úr, alázatosan jelentem, gyün az ellenség!
Imrédy: Gyün! Gyün? Poharat neki! Pezsgőt az ellenségnek! Éljen!
Mind: Éljen! Éljen!
Turi szakaszvezető: Kapitány úr, alázatosan jelentem, körül vagyunk kerítve!
Imrédy: Ne mond már fiam! Hölgyeim, hallották, be vagyunk kerítve!
Hölgyek: Nagyszerű, pompás! (öröm, kacagás)
Amikor végre elhiszik, hogy riadót kell fújni, a hölgyek úgy köszönnek el, mint majd 1914 őszén, zsebkendőt lobogtatva a felvirágozott vonatokon hadba menő katonáknak: „Szerencsés ütközetet! Sok szerencsét! Siessenek azzal a csatával! Jöjjenek vissza!”
Ok nélküli káosz. De hát nem ezt mutatja bizonyos időszakokban a történelem is? Itt van például a kényes fogalom: haza. A századfordulón nemigen kell félteni már az osztrákoktól. És egyáltalán melyik hazáról van szó? Magyarországról? A Monarchiáról? Elkoptatott a szó, túlságosan sok látványos külsőség nehezült rá. 1896-ban a millenniumi ünnepségeken előadták az 1000 év című látványos játékot. A kilencedik jelenet: fegyverletétel Világosnál; kihúnynak a lámpák, gyász, egy magyar katona revolvert szegez homlokának. „E pillanatban – így a rendezői utasítás – vakító fényben övezetten, díszmagyar viseletű női alak jelenik meg … fején királynői korona ragyog, mely alól dús fonatú hajzat omlik vállaira, s kezében egy pálmaágat tartva lépdel a szín közepéig; onnét megnyugtatóan int a pálmával … a háttérben élénken világított kép lesz látható, mely I. Ferenc József királyunkat ábrázolja…”
Haza? Íme kilenc évvel a millenniumi látványosságok után, 1905-ben egy megdöbbentő válasz: „Az Orfeum a tanyám! Ott békén hágy hazám! Ott éltem vígan élem, mert átkarol tündérem; Lolo, Dodo, Cloclo, Margot, Frou-Frou, Tutu, s a hazaszeretetnél szerelmük többet ér.” Így énekel magyarul és a szöveg értelmét tekintve németül egyaránt egy ízig-vérig Monarchia-polgár, Danilovics Danilo a legsikeresebb operettben, a Víz özvegyben. Megvetendő cinizmussal hirdeti, hogy a világ, amelyben él, operett-, sőt: orfeumvilág. De ne ítéljünk elhamarkodottan! Danilovics Danilo nem erkölcstelen, hanem igazi gentleman, aki nem akar egy nagyon szép nőt csupán a milliókért feleségül venni. Operettindokra van tehát szükség: Hanna a Víg özvegy végén azt hazudja Danilónak, hogy mesés öröksége elvész, ha újra férjhez megy. Erre Danilo boldogan mond igen, majd Hanna folytatja a képzeletbeli végrendeletet: … és az örökség a férjre száll. Mit lehet tenni? Milliomosként élni a volt víg özvegy oldalán.
A haza, ez a veszélyes fogalom, méltatlan környezetben. A Víg özvegy ugyanis nemcsak love story, hanem egyben a magas politika paródiája, a politikáé, mely a hősnő szerint „eltorzítja a férfiú jellemét, és megfosztja a hölgyeket sikkjüktől”. A magas politika azt kívánja, hogy a Párizsban időző Hanna mesés vagyona ne kerüljön a haza határain túlra, nehogy felszippantsa a világváros, mi lenne akkor szegény Pontevedroiakkal? Jól értettük? Pontevedro? A térképen nem található meg, de 1905-ben és különösen a következő években mindenki tudta a Monarchiában, hogy a kis Montenegro húzódik meg parodisztikus elnevezés mögött. Egy pont a Birodalomban, melyen nem az osztrák zászló lobog, s amely szíve szerint a „puskaporos hordó”, Szerbia felé húz…
Meglehet azonban, hogy Pontevedro mögött nem is egyszerűen Montenegro, hanem az egész Monarchia állt. Mindenesetre Danilovics Danilo az eredeti szövegkönyv szerint sajátos, keveréknyelven beszél, mely részben magyaros, részben osztrákos, horvátos, franciás, tehát hamisítatlanul „pontevedroi”. Végül is a mellbevágó vallomás, miszerint Danilo hazája az orfeum, csak annyit jelent, hogy az európai nagyvárosok élete kísértetiesen hasonlít egymásra, a dzsentri Párizsban, Londonban, Bécsben és Budapesten egyaránt elmondhatja, elénekelheti azt, amit Danilo híres belépőjében: „A Maxim a tanyám, ott minden oly vidám!”
A „cigánybáró” se nem cigány, se nem báró, ám lehetne mindkettő, de főként: jó cím egy operetthez. Fontosak az évszámok: „Jókai 1883-ban adja közre a librettó alapját képező Szaffi című novelláját, mely 1742-ben, az örökösödési háború idején játszódik, ama ritka történelmi pillanatok egyikében, amikor a magyarok „életükkel és vérükkel” álltak a Habsburg-oldalra, és megvédték a fiatal uralkodónőt, Mária Teréziát. Jókai nem véletlenül választotta 1883-ban ezt a korszakot. Az osztrák–magyar barátkozás ideje volt ez, amikor még a közös világkiállítás gondolatát is dédelgették. A reálpolitikus Jókai előtt is „kuruc–labanc” összefogás lebegett, mintegy gáláns válaszként Johann Strauss gyorspolkájának a címére, mely már a Kiegyezéskor ezt harsogta: „Éljen a magyar!”
Éljen a magyar ... Idekívánkozik 1886 elejéről, tehát a Cigánybáró pesti bemutatójának idejéről a Fővárosi Lapok egyik jellemző híre: „Magyar–osztrák barátkozás. … Este bankett volt, mely valóságos német (osztrák)–magyar barátkozási tüntetéssé vált, különösen gr. Zichy Jenő toastja az osztrák Manchesterre (Brünn) és Winterhaller polgármester felköszöntője a magyar „nemes testvértörzsé”-re, mely a kultúra és művelődés iránti törekvésében tündököl … midőn aztán dr. Promber a magyarok rokonszenvét kérte s megemlékezett gr. Széchenyiről és a magyar főurakról, a lelkesedés határt nem ismert. Magyar nótákat húztak és az egész gyülekezet egy torokkal kiáltott éljent.”
A Kiegyezés operettje, a Cigánybáró a második felvonásban kap politikai töltést, amikor is a magyarok – gróf Homonnay császárhű főispán vezetésével – huszáruniformisban jelennek meg, verbunkos ritmusra lépdelve, s annyira lenyűgözik a „félig magyar, félig keleties” jelmezben szereplő, s fiatalkorának hányatott vándorélete miatt nemzeten kívül álló Barinkay Sándort, hogy az felcsap katonának, sőt a megtalált ősi kincsből egy hordó aranyat guríttat föl Bécsbe. Évtizedekkel később, a Monarchia összeomlása után ez a gesztus az egyik magyar szövegvariánsban még többet jelent. Barinkay paradox módon Petőfit idézi, amikor fejére nyomják a huszárcsákót: „szabadságért feláldozom szerelmemet”.
Csakhogy a Cigánybáróban nem 1848 szabadságáról, hanem az osztrák–magyar birodalom lojális polgárszerepének szabad megválasztásáról van szó. Johann Strauss és a librettista Ignaz Schnitzer – Jókai beleegyezésével – az eszményített Monarchia-polgárt állítja a színpadra Barinkay alakjában. Végül persze az osztrákok győznek, pontosabban a Habsburg-zászló alatt egyesült osztrák–magyar seregek. Ausztriának 1885-ben nagy szüksége volt erre az operettgyőzelemre – ezt jól tudta a három esztendővel később keletkezett Császárkeringő zeneszerzője, ugyanis így lelkesedett librettistájának: „A bevonulási indulót grandiózusan kell megcsinálni. Körülbelül 80–100 katona jelenjen meg gyalog és lovon, markotányosnők spanyol, magyar és bécsi ruhákban, nép, gyerekek, ágakkal és virágokkal… Nagyszerű képnek kell lennie, mert ez alkalommal az osztrák sereget és népet örömteli hangulatban, győztesen akarjuk elképzelni!”
Barinkay, a „cigánybáró” tehát magyar a javából, csak éppen Monarchia-magyar, akit mindkét nép, az osztrák és a magyar egyaránt szívesen vállalt. Ám mi legyen Zsupánnal, a fölkapaszkodott disznókereskedővel, akinek életfilozófiája a „jó evés és jó ivás”, sőt a csatatéren az elesettek értéktárgyait is magához veszi? Ő vajon milyen nemzetiségű? Kényes kérdés. A libretto első magyar fordítója, Megyeri Dezső a kolozsvári színház számára Zsupán szövegébe németes akcentusokat ír. A sertésgazda itt – beszéde alapján – városlakó, elmagyarosodott sváb (kedvenc céltáblája a korabeli publikumnak). A bécsi Fremdenblatt cikkírója a bemutató után „tőzsgyökeres magyar”-nak nevezi Zsupánt. A Fővárosi Lapok kritikusa a budapesti premiert követően így dicséri Zsupán alakítóját: „Ügyeskedett Németh is, aki mint Zsupán pompás, bosnyákos maszkban jelent meg s hatással bohóskodott; jórészt feledtetve, hogy a szerep elveszté komikumának lényeges részét azzal, hogy az eredeti német szöveg magyaros ejtését nem lehetett lefordítani.” A Pesti Napló a fordításra vonatkozó megjegyzéssel vitába szállt, mondván, hogy a német szöveg magyaros dialektusát „a magyar szöveg németes magyarságával lehetett volna visszaadni”. Leginkább diplomatikusan a pesti német nyelvű újság, a Pester Lloyd kritikusa fogalmaz: „Zsupán, akit Németh úr némi szerbes mellékízzel, egyébként sok humorral játszott, németből magyarra visszafordított magyar–szerb disznókereskedő volt.”
Mennyi színpadi és valóságos politika húzódik meg a Cigánybáró mögött! A bécsi cenzúrát nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Például, Kiegyezés ide, Kiegyezés oda, Homonnay főispánnak mérsékelnie kellett magát a második felvonás fináléjában. Itt ugyanis, miután Barinkay felajánlja a kincset, s Homonnay megdicséri, a császári kamarás, Carnero – Barinkay és Szaffi vadházasságára célozva – a Mária Terézia idejében valójában létező erkölcsbírósággal fenyegetőzik. Homonnay valósággal rámordul a kamarásra: „E fura bizottság helye ott van a magafajta emberek között – a magyar alkotmány, teremtette, egész más törvények szerint működik.” Ezt a részt a császári cenzúra a magyar barátság ellenére kihúzatta, pontosabban szelídebb megfogalmazást követelt: „Őfőméltóságod, úgy tűnik, elfelejti, hogy magyar földön vagyunk.” A magyarokat viszont az zavarta, hogy egy főispán táncol és énekel az operettszínpadon. Ez a „botrány” a kolozsvári bemutatón lehet, hogy megtörtént, Pesten azonban már Gábor diák, Homonnay titkára szerepel. Ő toborozhat.
Történelmi dokumentummal ér fel, hogy milyen fordulatot vesz a történet a toborzás után. Carnero köti az ebet a karóhoz, és Bécsbe parancsolja a jelenlevőket Barinkay és Szaffi ügyének tárgyalására, az erkölcsbíróság elé. Mire jó mindez? Arra, hogy egy emberként kiállthassák a szereplők: „Fel, Bécsbe!”, és elhangozhasson a császárvárost dicsőítő szöveg, s ne akadályozza a magyar miliő a bécsi valcer áradását. Csakhogy ezután még kiderül Szaffiról, hogy tulajdonképpen ő egy magas török méltóság elveszettnek hitt gyermeke; Barinkay beáll a huszárok közé, s mindehhez magyaros zene kívánkozik. Az első magyar fordítás itt valóságos új 1848-at ünnepelt, s Barinkayból egy pillanat alatt szabadsághőst faragott. „Harcba hát, megvédjük a hazát! A magyaroknak győzni kell, mutassa meg a fegyver!”
Ezek után persze nem következhetett valcer, hanem a toborzó verbunkosa jött, mely a Rákóczi-indulóba torkollott. A magyar nemzeti identitás e zenei jelképét Strauss – a magyar bemutatóra gondolva – a Cigánybáró 25. bécsi előadása alkalmából iktatta a darabba. Addig a valcerzene tért vissza s zárta le a felvonást, hiszen a cselekmény szerint valamennyi szereplő felkerekedik és Bécsbe megy.
Bécsbe, ahol a győzelem hírét a lámpagyújtogató gyerek így kommentálja a Theater an der Wien-beli bemutatón: „És tudjátok, kik tüntették ki magukat leginkább Spanyolhonban? A magyar cigányok, akik ez alkalommal túltettek a legjobb huszárokon és honfitársainkon, a derék Deutschmeistereken.” A magyar fület sértette, hogy a cigányokat a huszárok fölé helyezik, és a „derék Deutschmeisterek”-re sem voltak kíváncsiak a pesti Népszínházban: „Hanem tudjátok gyerekek, ezt a fényes győzelmet főként a magyaroknak köszönhetjük. Azt mondják, mindenütt ők voltak az elsők. Azért hát éljenek a vitéz magyarok! (Mind: Éljen!) Hát azt tudjátok-e, hogy egy egész cigányezred is volt a háborúban? Az ám, magyar cigányok, azt mondják, vitézül harcoltak ezek is.”
Így labdáztak a nemzetiségekkel a Monarchia operettjében, hol csárdás, hol valcer taktusára, lejtésére. A történelem megmutatta: a tánc olykor elkomorult és haláltánccá vált, az operett történelemmé s a történelem operetté. Legalábbis ok nélküli káosszá.
Csárdás és valcer - Lássuk, mit táncolsz
Az operett két vezérmotívuma, a csárdás és a valcer a magyar, illetve az osztrák mentalitást fejezte ki. De a két tánc mögött nemcsak a magyar és az osztrák nemzet színei rejlenek, a csárdás és a valcer kizárólag Magyarországról nézve is két, ellentétes ideológia hordozója, vagy inkább így lehetne mondani: két viselkedéstípusé.
A csárdás a keleti, a valcer a nyugati orientációt képviseli a magyar történelemben, előbbi a nemzeti, utóbbi a nemzetközi irányzathoz kapcsolódik. Csárdásszellemű a kuruc-mozgalom a 17–18. század fordulóján, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, a 19. század második felének függetlenségi politikája, a kora 20. századi szabad királyválasztó törekvés, s később az „ébredő magyar”, irredenta áramlat. Képzeletbeli valcer hangjai kísérik a „labanc”-érzelmet a „kuruccal” szemben, a 19. századi kiegyezési politikát (1848 kontra 1867), a legitimista elveket és a 20. századbeli nyugatos, monarchista elképzeléseket.
A csárdás a falu, a vidék reprezentánsa. A falué, mely történelme révén Magyarországon mezőgazdasági és nemzeti, törzsökös nemesi, paraszti, tehát feudális jellegű. A valcer a városé, mely nemzetközi, ipari centrumú, német és zsidó eredetű, polgári képződmény. A történelmi teszt kérdése tehát Magyarországon így is hangozhatna: lássuk mit táncolsz, s megmondjuk, ki vagy!
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/operettmonarchia
76.-77. old.
„Eine seiner Mitarbeiter in jener Zeit war der Dirigent und Komponist Nico Dostal. In seinen Lebenserinnerungen hat Nico Dostal über seine Zusammenarbeit mit Paul Abraham und dessen Arbeitsweise erzählt. Dostal arrangierte für Abraham unzählige Melodien, aber nicht die Operetten. Denn zum Schreiben der Operettenpartituren, und zwar aller seiner Erfolgsstücke, hatte sich Abraham einen jungen Mann, namens Egon Kemeny (der später selbst als Operettenkomponist hervortrat) aus Budapest mitgebracht.
„Kemény schrieb zunächst eine – wie er sie nannte – Zentralpartitur, ein ganz eigenartiges Gebilde, wie ich es noch nie gesehen hatte. Holzbläser, Blechbläser und Streicher waren zwar wie in jeder anderen Partitur untereinander geschrieben, aber jede einzelne Gruppe war für sich satzgemäß spielbar. Bei der Orchesterprobe wurde dann die Einteilung getroffen, welchen Abschnitt einer Nummer entweder die Holzbläser oder das Blech oder die Streichergruppe allein oder gekoppelt mit einer anderen Gruppe spielen sollten. Lyrische Nummern hatten ein durchlaufendes als Gegenstimme geführtes Violinsolo.“
[…]
193.-196. old.
Henning Hagedorn:
Zwischen Skizzenheften und Zentralpartituren
Paul Abrahams Operetten aus Sicht der bühnenpraktischen Rekonstruktion
„Die Originalpartituren sind verschollen.” „Es gibt nur schlechte Neu-Arrangements.” – „Das Notenmaterial ist unspielbar”. Aussagen dieser Art prägten das Bild von Abrahams Operetten, als Winfried Fechner, der damalige Manager des WDR-Rundfunkorchesters, Matthias Grimminger und mich bat, für konzertante Aufführungen von Abrahams Erfolgsoperetten neues Orchestermaterial zu erstellen. Von Viktoria und ihr Husar schien nur noch der Klavierauszug erhalten zu sein, der aber viele Einzeichnungen zur Instrumentierung enthielt, die wir unter Einbeziehung zeitgenössischer Schallplattenaufnahmen wiederherstellen konnten. Bei Blume von Hawaii und Ball in Savoy wurden uns große handschriftliche „Zentralpartituren“ bereitgestellt, die aber extrem viele Noten enthielten. Es wurde schnell klar, dass eine einfache Reinschrift noch keine Aufführung ermöglichen würde.
Betrachtet man den Entstehungsprozess einer Operette Paul Abrahams, so finden sich im Vergleich zu anderen Komponisten Besonderheiten, die aus der damaligen Unterhaltungsindustrie stammen.
Es gibt handschriftliche Skizzenhefte mit grob skizzierten Melodien ohne Liedtexte, die manchmal betitelt sind, oder oft nur Andeutungen, wie „lustige Nummer“ aufweisen. Ein Skizzenheft zu Ball in Savoy enthält die wesentlichen Nummern mit den späteren Titeln, aufgeteilt in Strophe und Refrain, allerdings weiterhin ohne Liedtexte. Abraham scheint zu Beginn also ohne Text- und Handlungsgrundlage komponiert zu haben.
Als nächster Zwischenschritt wurde ein Klaviersatz geschaffen, der zusammen mit dem Liedtext in Notenausgaben schon früh erhältlich war, und die Grundlage für die Instrumentation in der „Zentralpartitur“ darstellte. Dieses „eigenartige Gebilde“ besteht aus Notenpapier mit vorgedruckten Instrumentenbezeichnungen, jede Seite schematisch in acht Takte unterteilt, in die der Klaviersatz eingetragen wurde. Für die anderen Instrumente wurden dann Instrumentationsideen notiert, die später die endgültige Orchestrierung bilden. (Abraham oder seine Mitarbeiter entwickelten also nicht als erstes ein Instrumentationskonzept, in dem festgelegt wurde, wann welche Instrumente spielen sollen.) In den notierten Ideen finden sich schlichte homophone Sätze oder verzierte Varianten der Gesangsmelodie, kontrapunktische Nebenmelodien und schließlich improvisationsartige Variationen des Klaviers oder anderer Solo-Instrumente.
Abraham konnte so nicht nur verschiedene Besetzungsgrößen bedienen, sondern den Charakter jeder Nummer individuell gestalten, indem er verschiedene Begleitungen für die Gesangssolisten wählte. Ebenso ließen sich Tänze und Reminiszenzen unterschiedlich anlegen. Darüber hinaus konnten akustische Verhältnisse und dramaturgische Anforderungen berücksichtigt werden, so dass sich ein endgültiges Instrumentationskonzept erst während der Proben entwickelte. Die Musiker fanden in ihrem Material den unkonzeptionierten Notentext, in dem es fast keine Pausen gibt, und jedes Instrument immer spielen könnte.
Dieses Konzept funktioniert nur, indem die Nummern nur als Chorus-Nummern konzipert werden. Nach einer eventuellen Einleitung folgen Strophe und Refrain, der auch die Grundlage für die folgenden Tänze darstellt. Die Begleitung (Hamonien und Rhythmus) bleiben dabei gleich, während die Auswahl und Kombination der Instrumentationsideen verschiedenste Konzepte erlauben.
Bemerkenswert, dass Abraham mit der Anfertigung von Zentralpartituren durch seine Mitarbeiter einen Teil des Kompositionsprozesses auslagerte, um danach die Fertigstellung selbst vollenden zu können. Hier liegen wahrscheinlich die Gerüchte begründet, dass Abraham von einer Orchesterinstrumentation […] keine Ahnung hatte.
Die Zusammenstellung der Operette erfolgte dann durch die Aneinanderreihung der Nummern (weitgehend ohne dramaturgische Anbindung), bei gleichzeitiger Erstellung der vorläufigen Klavierauszüge und Regiebücher.
In diesem so entstandenen „klangfarbenfrohe(n) Bühnenpotpourri“ zeigt sich die Variabilität der einzelnen Nummern, die sich über alle Grenzen „schadlos verrücken“ lassen. Dass Abrahams Operetten nicht nur revuehaftes Stückwerk darstellen, wird in den Vorspielen und komplexen Akt-Finale deutlich. Hier wird musikalisches Material, das sich nicht zur Verwertung in Notenausgaben und auf Schallplatte eignet, mit Teilen der zuvor erklungenen Nummern kombiniert, allerdings nicht als unreflektiertes Zitat, sondern mit deutlich konkreteren Instrumentationsanweisungen und teilweise rhythmisch gewandelt.
Erst nach der Premiere wurden der Klavierauszug und das Regiebuch veröffentlicht. Der Klavierauszug enthält neben den Stichwörtern und dramaturgischen Hinweisen Angaben zur Instrumentation, die allerdings nur grobe Anhaltspunkte bieten. Das Notenmaterial der Musiker enthält weiterhin alle Noten der Zentralpartitur und kann (bzw. muss) für jede weitere Produktion neu angepasst werden.
Das Konzept der Zentralpartitur ist in Viktoria und ihr Husar erst nur rudimentär vorhanden. Das zeitgenössische Orchestermaterial ist uneinheitlich und scheint zunächst für das Orchester der Uraufführung erstellt worden zu sein.
Die Blume von Hawaii und Ball in Savoy haben dann die Zentralpartitur, wie sie Nico Dostal beschreibt. Das Orchester ist in allen Gruppen groß besetzt, vor allem der umfangreiche Schlagwerkapparat, die zwei bis drei Klaviere und die bis zu vier Benjospieler (mit Hawaii-Gitarren und Mandolinen) erlauben zahlreiche Besetzungs- und Instrumentationsmöglichkeiten.
Märchen im Grand Hotel ist in den Bläsern deutlich kleiner angelegt, Steicher, Schlagzeug und Klaviere werden ähnlich wie zuvor behandelt. Das Zentralpartitur-Konzept wird teilweise aufgebrochen und ist nur noch in den Streichern variabel, wobei eine Art Leitmotivik bzw. Leitinstrumentation entsteht, die die Geschlossenheit dieser Operette deutlich verdichtet.
Bei Roxy und ihr Wunderteam ähnelt die Besetzung wieder der von Viktoria, ist jedoch nur noch in der Größe und nicht mehr im Stil variabel. Man kann den Orchestersatz also ausdünnen, aber kaum mehr uminstrumentieren. Hinzu kommt eine über weite Strecken untypische, schematisch-schlichte Satzstruktur neben Passagen, die typisch ausschweifend gesetzt wurden, so dass der Eindruck entsteht, dass Abrahams ursprüngliches Mitarbeiterteam gewechselt hat. ….“
És egy figyelmet érdemlő - előttem eddig nem ismert - adat, amely alapján nem találunk semmi meglepőt Ábrahám Pál fentebb vázolt munkamódszerében:
199. old.:
„Lebensdaten
[…]
„31.1.1924: Verhaftung als Börsenkommissionär wegen Unterschlagung und Veruntreuung
[…]“
A KULT50 bemutatja: Oszvald Marika
Papp Timea, Fidelio.hu. 2017.11.15. 12:0
"Maga az élő és megkerülhetetlen tradíció, a viszonyítási pont, az eleven operetthagyomány. Oszvald Marika portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból."
A 2017 júniusában megjelent KULT 50 kiadványban szereplő portré utánközlése:
Kovalik Balázs először rendezett operettet
Október 28-án nagy sikerrel mutatta be a Stattheater Giessen Kovalik Balázs rendezésében Kálmán Imre első operettjét, a Tatárjárást.
„A németül Ein Herbstmanöverre keresztelt darab az 1908-as pesti premier után bejárta a világ színpadait, de a komponista későbbi művei, a csárdáskirálynő vagy a Marica grófnő idővel kiszorították a repertoárról. Több évtizedes csend után Kovalik Balázs és a premier karmestere, Michael Hofstetter a budapesti és a bécsi változat felhasználásával készítette el a giesseni előadás partitúráját, melyhez a magyar rendező Robert Bodanzky eredeti szövegét is felfrissítette. A produkció díszleteit és jelmezeit Lucas Noll, koreográfiáját Leo Mujuc készítette.
Az újjászületett Kálmán-mű feltűnő sikerét a sajtó abban látja, hogy az előadás a mostanában Németországban divatos felhőtlen operettek helyett egészen szokatlan melankolikus hangnemet üt meg.”
/Fidelio.hu/
Ma délután Ismét láthatjuk a televízióban a Csárdáskirálynő című Kálmán-operett magyar mozifilm-változatát (1971):
Duna TV, 15.10 - 17.00
Fsz. René Kollo, Anna Moffo, Karl Schönböck, Dagmar Koller, , Psota Irén, Németh Sándor, Latinovits Zoltán, Mensáros László, Huszti Péter
Rendező: Szinetár Miklós
Közel félmillió forint gyűlt össze az Operettszínház és az Ernst Galéria árverésén
Operett.hu, 2017-11-06
"A Budapesti Operettszínház új darabja, a Luxemburg grófja című Lehár-operett bemutató előadása teremtett alkalmat arra, hogy a színház összefogjon az Ernst Galériával, és közös árverésen találjon gazdát négy, a darabban játszó színész számára kedves és értékes tárgy. Az igazi "műkincseket" Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Somogyi Szilárd rendező és Korani Eleni - az Ernst Galéria egyik tulajdonosa - kutatta fel az Ecseri Piacon. Szendy Szilvi rókaprém gallért kapott darabbéli partnerétől, Dolhai Attila egy szecessziós ihletésű nyakláncot vásárolt Fischl Mónikának, Somogyi Szilárd egy századfordulós kínáló tálcát talált Frankó Tündének, míg Korani Eleni egy régi szipkát vélt stílszerű ajándéknak a Sir Basilt megformázó Kálloy Molnár Péternek. A tárgyak licitjéből származó bevételt a Budapesti Operettszínház az Ódry Árpád Művészotthon lakóinak ajánlotta fel, ahol a teátrum egykori művésznője, Arányi Adrienn is él."
Kérdés, kérdőjelek...- az idő (és a szakma) eldönti ezeket.
Hát ez elég kínos ügy lett....
Arról van hír, hogy lesz e valaki helyette? Bár Kero csak művészeti vezető volt, de végül is ő irányította a színházat.
A repertoár maradt, még hátra van a Kékszakáll operett Offenbachtól, Fegya Farmerkirály musicaljet, és egy másik ismeretlen musical a Dorian Gray Várkonyi Mátyástól.
Az is kérdés, lesz e Palotakoncert a nyáron és mi lesz a külföldi turnékkal.
Lőrinczy György: "Én sem hinném el, hogy nem tudtam róla" - interjú
/Fidelio.hu/
Operettszínhaz.hu 2017-11-06
"A legújabb szereped a Luxemburg grófjában Sir Basil szerepe. Milyen érzésekkel vágtál bele ebbe a feladatba?
Mindig félek az operett szerepektől. Biztos azért is, mert előttem vannak azok a példák, ahogy ezt a műfajt nagyon nagy színészek játszották, nagyon-nagyon jól. Magamról pedig tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Nem tudom, hogy az a fajta színészet, amit én művelek képes-e arra, hogy működjön az operett műfajában. Hála Istennek, Somogyi Szilárd most a Luxemburg grófjában engedi, hogy önmagam legyek. Nekem fontos, hogy találjak magamban valamit, ami én vagyok egy szerepben, onnantól kezdve tudom megformálni a karaktert."
Ezzel együtt az Operettszínház is nyilatkozatot juttatott el a hírportálhoz, melyben azt írják, ki fogják vizsgálni az összes felmerült ügyet, noha egyelőre nincs tudomásuk egyetlen ilyen ügyről sem.
KMG: "Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem. Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam."
Lemondott az Operettszínház visszaélésekkel vádolt művészeti vezetője
Kerényi Miklós Gábor az Indexhez eljuttatott közleményében azt írja, a szentpétervári bemutatóját követően minden erejével azon lesz, hogy tisztázza magát.
"macskás"-tól elvetted ezt a nagy lehetőséget...- következményeitől nem tartasz?...
3333
http://www.operett.hu/cikkek/osszeszokott-paros-az-operettszinhaz-szinpadan/1319
Összeszokott páros az Operettszínház színpadán
2017-10-30
"Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de barátságuk még előfelvételisként, a katonaság alatt kezdődött, ahol a művész század tagjaiként az Angyalbőrben című sorozatban is együtt forgattak. Az egyetem elvégzése után egyszerre szerződtek a Vígszínházhoz, majd négy évvel később 1997-ben egy időben is távoztak. Pályájuk más-más irányban folytatódott, de mindig volt közös pont: több nagysikerű független színházi projekt, mint a Rocky Horror Show, vagy a S.Ö.R., amit közel 25 éve játszanak töretlen sikerrel. A véletlennek, vagy inkább a Budapesti Operettszínház vezetésének köszönhetően most először állhatnak az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára, ráadásul partnerekként. Az egyik legismertebb Lehár operettben, a Luxemburg grófjában november 4-én mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A premier kapcsán beszélgettünk a két művésszel."
Ma este lesz Lehár Ferenc Luxemburg grófjának a bemutatója a Budapesti Operettszínházban, mely produkció a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban jött létre – de már tavaly színre került Kaposvárott Somogyi Szilárd rendezésében, úgyhogy igazán nem is tekinthető vadonatúj bemutatónak; az Operettben viszont évek óta nem láthatta a pesti közönség a darabot, számukra nyilván újdonság lesz majd.
Én a péntek délelőtt megtartott főpróba-előadást már láttam, a teljes második szereposztást kaptuk.
Úgy gondolom, igazán nem sokat vesztek azzal, ha kihagyom az első szereposztást… - annyira nem lelkesedtem be ettől a rendezéstől, de még inkább nem a bonviván szerepet (René) alakító György Rózsa Sándor tenorjától – aki mint színész ugyan jól játszik, de egy klasszikus operett igényes tenor szólamának elénekléséhez ez kevés, amit nyújtott. A fiatal, tehetséges művész inkább maradjon továbbra is meg a musicalek mellett, mert abban inkább illúziót keltő alakítással tud érvényesülni. Hozzáteszem, az első szereposztásban kitűzött Dolhai Attila Gy. R. S.-nál képzettebb énekhang birtokosa, de azzal együtt sem rendelkezik azzal a szükséges technikával, meg vokális hangszépséggel, amivel mondjuk anno Baksay Árpád (vagy a rádiófelvételen Udvardy Tibor) bírt – a René szólamának előadói.
Lukács Anitát jó választás volt kitűzni primadonnának, szép a hangja, megvannak a magasságai, jól játszik, szövege is érthető, kellemes megjelenés a színpadon. Gondolom, az esti bemutatón, Fischl Mónikára sem lesz Angélaként panasz…
Szubrettként Simon Panna mozgékony,”vérbő” Juliette-et formált meg. A fiatal művésznő eddig főleg musicalekben mutatkozott meg sikerrel. A Lehár-operettben való színpadi alakítása erősségének, erényének tartom remek tánctudását is, de nem szabad elfelejtenie, hogy mindamellett énekelni is tudni kell, szépen – ez elsődleges szempont kell legyen különösen egy operettben, ha énekes-színésznőként operettben is szerepet kap. Az első szereposztásra kiírt Szendy Szilvi profi operetténekessé vált az idők folyamán, neki minden adottsága meg van ahhoz, hogy Juliette szerepét is sikerre vigye.
A szubrett párja volt Laki Péter. Őt legutóbb A víg özvegyben láttam, és hozta a „kötelezőt” most is. Brissard zeneszerző alakítója ugyan a pálya elején tart, még nem kiforrott táncos-komikus, de már megmutatkoznak képességei az ének-tánc, szövegmondás, színpadi játék terén. A Simon Pannával együtt előadott két vidám kettősükben („Gyere, tubicám, se kocsink, se lovunk” illetve a „Gimbelem-gombolom”) igyekeznek a „régi nagy szellemek” nyomdokába lépni… ez se kevés… Az első szereposztásban Kerényi Miklós Máté fog Szendy Szilvi Juliette-je mellett „tüsténkedni”…
A Madame Fleury – komika-szerep, amit hajdanán a már idősödő Honthy Hannának írtak bele a szövegkönyvbe (Békeffi István és Kellér Dezső 1952-ben átdolgozásában mutatta be a darabot az Operettszínház). Angéla barátnője, s e változat él manapság is a színházakban; Fleury ötlete a szubrett és a bonviván névházassága és ő ajánlja Sir Basil figyelmébe az újsütetű Luxemburg grófját (René festőművészt). A pénteki főpróbán a Pécsi Nemzeti Színházban is sok szerepben bemutatkozott Vermes Tímea opera-operetténekes játszotta Fleuryt – sokkal fiatalosabbra véve a karaktert a nagy elődökénél. Nem tudok „fogást” találni alakításán. A mai bemutatón Frankó Tünde mutatkozik be „komika”-ként.
Utoljára hagytam a szerintem legjobban sikerült alakítást nyújtó Földes Tamást. Sir Basil szerepe ugyancsak igen hálás feladat a mindenkori megformálójának, legyen elég csak Feleki Kamillt említenem, aki fogalom volt a komikus szerepkörében.
Nyári Oszkár mesélte tavaly egy interjúban, még a kaposvári Luxemburg grófja bemutató után, aki Basilt játszotta akkor:
„Nagyon érdekes ellentmondása a szerepnek, hogy a színésztől inkább komédiázást, mint énektudást igényel, miközben a két leghíresebb dalt éppen Sir Basil énekli. Az egyik a Szívem szeret, a másik a Polkatáncos. Nagy lehetőség ez a szerep, aminek meg is kell tudni felelni…Jó lenne egy-egy ilyen sűrű pillanatot teremteni, miközben meg kell rajzolni egy rózsaszín ködben úszó, szerelmes, agyalágyult öregurat, aki saját „ugarandai” elveit követve itt, a világ fővárosában, Párizsban csak elbukhat. Egy biztos: Sir Basil problémájával mindannyian találkoztunk már vagy találkozni fogunk. Öregedve, az életből kifelé haladva vajon mibe kapaszkodhatunk? Pénzünk, pozíciónk vajon versenyezhet-e egy fiatalember kacsintásával? A kérdésben benne a válasz: nem versenyezhet. Akkor sem, ha mi ezt nem akarjuk észrevenni, és ezért nevetségessé válunk. Ez a szerep, ez az életkor épp a mezsgyén van: azt képzeljük, már minden a miénk, és közben épp most veszítjük el. Sir Basil megéli saját, kisszerű drámáját, és közben, remélem, nevet rajta az egész nézőtér.”
Nos, ezt a gondolatsort következetesen tette magáévá Földes Tamás a főpróbán! Minden szín, egyéni humor is, lelemény, olykor improvizálásnak ható szövege, a gegek egész sora, mind a helyén vannak, mindent kihoz belőlük, amelyek a hatás érdekében „kifizetődnek” = vagy annak akarnak látszani, a színpadi partnereivel remekül, összehangoltan dolgozik együtt, magas hőfokon játssza a még nem is annyira idős, kelekótya, szenilis, mindenáron nősülni akaró, korrupt Sir Basilt. Telitalálat ebben a szerepében, a poénjai is mind, rendre „ülnek”. Földes Tamás színpadi játéka, éneke, tánca, szövege mind-mind remek, szórakoztató perceket szerez a néző-hallgatónak! Ma este ebben ebben a szerepben Kálloy-Molnár Péter fog bemutatkozni a közönségnek.
A többi kisebb szerep alakítója közül említem: Langer Soma, Vanya Róbert, Pálfalvy Attila (ők hárman: Lord Lanchester, Lord Winchester és Lord Worshester), Papadimitriu Athina (a bírónő szerepében).
Az Operettszínház énekkarát, zenekarát Szabó Mónika vezényelte, akit most először láttam teljes operettet dirigálni a színházban. Úgy gondolom, a szimpatikus és tehetséges ifjú karmester hölgy előtt még sok jó feladat áll, ehhez a Lehár-operett zenekari irányításának mostani munkája további „löketet” ád…
A színpadra állításról, rendezésről pár gondolat:
Nem először volt szerencsém látni színpadon különböző rendezésekben a Luxemburg grófját. A kaposvári színház és az Operettszínház koprodukciójában most újra színpadra kerülő alkotás szerintem nem a legsikerültebbek közé tartozik, de még el tudom fogadni, mert annyira nem rossz, hogy ne lenne nézhető, hallgatható és élvezhető – de nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy Lehár operai igényű zenéjét megint csak „elszabták”…
Tudom, ma általános szokássá vált a múltban megírt darabokat aktualizálni, leporolni, a szöveget átdolgozni, új verseket írni hozzá, s mint tudjuk még attól sem riadnak vissza, hogy új szerepeket írjanak bele a darabba, ahogy ez régente is megtörtént, amikor egy-egy kiöregedő, nagy művészt továbbra is hálás feladathoz juttatták azzal, hogy úgymond jutalomjátékot kapott a neki írt szereppel és így a publikum tovább örvendhetett kedvence színpadi alakításának egy új szerepkörében. Itt Madame Fleury karaktere és szerepére gondolok. Változatlanul benne van a produkcióban.
Másik észrevételem: az utóbbi operettbemutatók alkalmával kénytelen-kelletlen megszoktam már, de megbarátkozni kevésbé tudtam azzal, hogy az operett ének-zenei anyag közé az átdolgozó alkotók „belopnak” a szerzők más műveiből egy-egy számot, dalbetétet. Erre példa most: megkaptuk Lehár A bécsi asszonyok című operettjéből a nevezetes tamburmajor induló-számot: „A banda élén, míg megyek, száz szem tekint felém” kezdetű szám egy katonakarmester-induló a darabban. A rendező az átdolgozókkal betoldatta a Luxemburg grófjába – és itt maga Madame Fleury (Vermes Timea) énekli- járja a tánckar közreműködésével.
Ugyancsak általánossá vált és ez engem mérhetetlenül zavar: az utóbbi években az Operettszínház sorra hozza operettbemutatóit, melyben önkényesen egyik-másik számot részben áthangszerel! Ilyenek, amikor a táncos-komikus és a szubrett, énekszámuk második részében abba hagyják az éneklést és csak a hangszerek szólnak, de az előzőtől elütő, más ritmikájú, hangszerelésű rész közbeiktatásával; olykor csak dobszóló hangzik fel, vagy pár hangszeres játszik, a színpadon az énekművészek térdcsapkodásos, lábcsattogtatásos (pattogtatás) „intermezzója” zajlik, táncosok kíséretében – rafinált koreográfiára lépkedve, ropva. Tehát ekkor megszakad a szerző által írt kompozíció zenéje, mert amit hallunk, helyébe oda nem illő virtuozitás van jelen csupán. Miért kell A mosoly országába, a Csárdáskirálynőbe, A bajadérba, a Sybillbe, A Marica grófnőbe, a Csínom Palkóba, A víg özvegybe stb. a klasszikus hangszerelést megbontani egy oda nem illő rap betéttel, vagy más táncokat beleszőni: charlston, dixiland , foxtrott, tangó stb. A „Polkatáncos” számba most egy rap betétet helyeztek el. Lehet, hogy ez tetszetős, és a fiatalságnak ez tetszik és lelkes tapsokkal jutalmazza, de mégis megbont egy hangulatot, az eredeti zenei frázist, a végigkomponált hangszerelést – oda nem illő, a zeneszerző szándékával ellentétesen. Viszont az előbbieknek némileg ellentmondva, Barta Viktória miközben maximálisan tiszteletben tartja az operett klasszikus vonalát, koreográfiáiban ötvözi azt a mai kor egyik legnépszerűbb táncstílusával, a street dance-szel. Ez tényleg nem zavaró és élvezetessé teszi a farsangoló, bohó fiatalok elementáris, jókedélyű megmutatkozásait a darab elején, az előadás közben és a fináléban.
Különben a főpróbán látottak alapján elmondhatom azt is, hogy a darab kiállítása igyekszik korhű lenni. A színpad közepén az Eiffel-tornyot mintázó hatalmas díszlet áll, ami uralja a teret, elé, köré még néhány mobil díszletem kerül, így gyorsan megtörténik a színpadképek változásai: vidám farsangolás a torony tövében; szállodai recepció; szalon; primadonna villájának kertje; bírósági tárgyalóterem. Szépek, hangulatosak a jelmezek is, csillognak, villognak. A színész-vezetés, a dramaturgia a rendezői koncepció jegyében fogant. Általában a hagyományok szem előtt tartásával – de olykor üresjáratokkal, döccenőkkel, amikor a tempó lelassul, avagy máskor meg hirtelen meglódul…
A legmulatságosabb jelenetek kétségkívül Sir Basil és a körülötte ólálkodó három lordjának cinikus, haszonelvű, „minden eladható” jeligéjű, az idiotizmusukban, a korrupciójukban és korlátoltságukban gyökerező figurája köré van kihegyezve. Úgy érzem, néhol túl extrovertáltnak hat, amit a rendező e karakterekkel tesz…
Összességében elmondhatom, hogy láttam már ennél a rendezésnél rosszabbat is, úgyhogy most barátkozzunk meg ezzel a színpadi megvalósítással, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez van és már annak is örülni tudok, hogy a Luxemburg grófja-bemutatóval „Lehár-trilógiává” bővül a repertoáron lévő A mosoly országa és A víg özvegy a Budapesti Operettszínház 2017/18-as évadában.
A 125 éve született Ábrahám Pál leghíresebb világhírűvé vált operettjének magyarországi premierje a Magyar Színhában 1933. december 23-án:
(Színházi Élet 1934/2. szám)
Az elmúlt évtizedben, a hanyatló operett világában, egyetlen név robbant ki diadalmasan: az Ábrahám Pál neve. A legnehezebb helyen kezdte karrierjét: Pest figyelt föl rá. Egy édesen olvadó, mégis modem keringő csendült meg a Viktóriában: »Nem történt semmi, csak elváltunk csendben .,.«
Azután jött a többi. Jött a » teve van egypupu«, jött a »Harminckettes baka vagyok én!«. Első eset, hogy a magyar muzsika pattogó üteme harmonikusan olvadt össze a modern dzsessz ütemével.
Igenis, Ábrahám Pál volt az egyetlen, aki megérezte a kor muzsikáját.. Ezt a lüktető, ideges, ritmustalan ritmust, amikor a szaxofon vezeti a szólamot, vagy a bendzsó, amikor a dob pörgése kivigyorog a zenekarból, mint a duzzadt néger ajkak közül a vakító fehér fogsor, — de amellett Ábrahám Pál művész a szószoros értelmében, költő, akinek melódiában gazdag lelke kicsillan a modernül, groteszkül meghangszerelt dallamok mögül.
A muzsika? Az előjáték nápolyi motívumokkal ékes dallama, a két pattogó duett, az első finaletto klasszikusan modern ötlete, a nagy keringő hatalmas felépítése: megannyi csillogó ékszer a pompás művű operett-dobozban. A zenei aláfestések, a vissza-visszatérő dalötletek » legfásultabb hallgatót is kell, hogy magukkal ragadjak. A »Bál a Savoyban« két órára kizár minden gondot, aki ezt végighallgatja, annak örülni kell a pompás dalcsokornak, melyet egy nagyszerű és ízig-vérig modern tehetség nyújt át neki.
Hajdanában fehér kesztyűs kezekkel cibálta ki Ábrahám Pál a zenekarból a melódiákat, ma rövid karmesteri pálca van a kezében, de szemjátéka, ideges, megérző, nyugtalan dirigálása a régi. Molnár Ferenc »Ördög«-e a karmesteri pulpituson.
A darab meséjeï Pompás vígjáték. Grünwald és Beda urak gyártották, de nálunk Heltai Jenő mesteri keze alá került, aki teletűzdelte az igazi poézis mosolyával és virágaival. Egy arisztokratapárról van szó, akik egy évi — mézes hét után még mindig szeretik egymást. A férj házasságkötése előtt régi kalandjának, Tangalitának — aki spanyol táncosnő, egy csekket ad, melynek ellenében egy órát, tölt el a csekk bemutatásakor bármikor és bárhol Tangalitával. A táncosnő a Savoy hotel báljára hívja a férjet, — ott akarja beváltani a csekket. A fiatal férj, barátjával, a hetedik nősülése előtt álló törökkel akar elmenni a bálba, természetesen a felesége nélkül, akit valami ürüggyel otthon hagy. Az ifjú asszony és barátnője hamar rádönnek a hazugságra s elhatározzák, hogy ők is elmennek a Savoy báljára, ezzel a kiáltással: — Szemet szemért, csókot csókért. Itt toppan be két új figura a darabba, két pompás alak, egyik Tangalita, a rég várt spanyol táncosnő, a másik pedig egy szerény ügyvédjelölt, aki egyszer az életben ki akarja mulatni magát. Csókot — csókért! A márkiné szemet vet. az ügyvédre és a forgószínpad jóvoltából láthatjuk a két szeparét, ahol pontosan az történik az egyikben, ami a másikban. A harmadik felvonásban aztán kiderül, hogy — semmi különös baj nem történt, mindössze egy csók — egy csókért! Ës mégegyszer fölzendülnek a klasszikusan modem melódiák és a közönség elragadtatva távozik. A mai kényszeredett operett - dzsungelben nagy öröm egy ilyen este!
A szereplők? Harmath Hilda a legnagyobb meglepetés. Hallottunk külföldi nagy sikereiről, most mindent mesérti. Primadonna lett belőle a szó nemes értelmében. Talán így: Primadonna! Első nő! Betölti a színpadot, régi szerénységét öntudatos mozgás váltotta föl, már ott áll a rivalda elején, a sugarak özönében és hangja a szerelmes csalogányé, vagy inkább— a szerelmes asszonyé, aki dalol, mert tele van a szíve!
Rökk Marika tánca: ördögi. Még nem igen láttunk ilyen szubrett-táncot. Lázár Mária fekete szépségében, villogó szemeivel pompás spanyol táncosnő. Törzs Jenő a nagy művész fölényével és rokonszenves öntudatával oldotta meg feladatát. Kabos Gyula: remek. Török diplomata, aki eddig hat feleséget fogyasztott el. végül is Rökk Marikába beleesik. Ha ingatott, azt mondja:
- Ük. ült, ük!
Ezért a bárom »ük«-ért magáért érdemes elmenni a színházba
Ráday Imre az ügyvédjelölt kis szerepvéből kabinetalakítást csinált. Pompás színes«, tele humorral és intelligenciával. Beszéljünk a színpompás képről, a ragyogó toalettekről, a csillagtáncról, a nagy keringő ritmikus kísérő táncáról, a gyönyörű görlökről? Ezt látni kell. A szinház páratlan áldozatkészséggel állította ki a darabot. A rendezés kifogástalan Több annál: költői és bájos.
Bál van ma, bál, táncol Savoy jókedvű mindenki, áll a bál, Szédít a tánc a jazz süvölt taps, lárma, reng belé a föld. Rajta!
Bál van ma, bál, táncol Savoy. Táncold a valcert a nóta száll. Forró a száj, csókolni muszáj. Hajnalig ma meg se állj Míg áll a bál, csókolj, igyál. Végre itt a karnevál.
Fölemelem az írótollamat és szeretettel mutatom az irányt. Az útirányt a Magyar Színházba. Hölgyeim, uraim: mindnyájukat fölkérem egy fordulóra a Savoy bálján. Hálásak lesznek nekem, ha követik a tollam, a szívem útmutatását és megnézik ezt a remek produkciót, a magyar genie és a magyar színjátszóművészet nagyszerű együttesét.
Már én is olvastam korábban a cikket, akkoriban mindenki, aki számított a Marton ügynökséggel kötött szerződést, nekik volt a legnagyobb nevük, befolyásuk és ők vitték ki és ismertették meg a németekkel is Ábrahám Pál meg másokat.Az írók közül Nóti Károly futott be nagyobb karriert, a zeneszerzők közül pedig Brodszky Miklós, a többiekre külföldön nem tartottak igényt, még Márkus Alfréd és Eisemann Mihály is csalódottan tért haza. A színészek közül Alpár Gitta, és Ábrahám segítségével Dénes Oszkár és Bársony Rózsi futottak kint be.
Végül a Magyar Színház mutatta be a Bál a Savoyban-t 1933. december 23-án. 1 illetve 2 évvel korábban a Viktória és a Bál a Savoyban is itt került bemutatásra. A Föld Aurél vezette Városi Színház (mai Erkel) végül 1937-ben és 1338-ban a két utolsó Ábrahám operettet, a Júliát és a Fehér hattyút tűzte premierre.
Nem tudom, hogy ez a Marton család megegyezik e a Vígszínház egykori igazgatójának a családjával, vagy csak névrokonok.
