Fényes Szabolcsról szólt a 2018. ápr. 30-i hogy volt, itt elárulták, hogy 2018. októberében az Operettszínház műsorra tűzi a Maya c. operettjét a zeneszerzőnek.

Állatkerttől az Operettszínházig - Felföldi Anikó 80

Fidelio - Spilák Klára

2018.04.28. 12:30 

A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Felföldi Anikót a felújított Amerikai komédia bemutatóján köszöntötte a társulat. A jubileum és a bemutató kapcsán az élet kis és nagy dolgairól beszélgettünk.

„– Április 28-án töltöd be a nyolcvanat. Milyen érzések fogalmazódnak meg benned?

– Még csak kóstolgatom... Valójában soha nem foglalkoztatott különösebben a korom. Tudomásul kell venni, hogy múlik az idő. Azt vallom, mindent úgy és akkor kell megélni, ahogy azt a sors eléd teszi. Nem tudhatom még, hogy milyen örömöt vagy bánatot hoz majd a nyolcvan, mindenesetre annak örülök, hogy megéltem és hogy boldogan éltem meg.

„– 1966 óta vagy tagja a Budapesti Operettszínháznak. Mi tartott itt annyi éven át?

– Mindenki tudja rólam, hogy hűséges típus vagyok a szakmai és a magánéletemben egyaránt. Amikor idekerültem, úgy éreztem, megtaláltam azt a műfajt, ami igazán nekem való. Eleinte csak zenés darabokban szerepeltem, néhány év után azonban már operettekbe is hívtak. Tavaly pedig a Magyar Operett Napján Nagydíjat kaptam az Operettszínházban töltött több mint ötven évemért. Engedd meg, hogy idézzek az ott elhangzott beszédemből, mert ez tökéletesen elmond mindent:

Imádom az operettet, mert csillogó, mesésen fényes, de a musicalbe szerelmes vagyok. És legnagyobb boldogságom az, hogy ilyen jól elférnek egymással egy fedél alatt. Én szerencsémre megtaláltam a két műfaj közötti átjárót."

Live aus dem Münchner Prinzregententheater
Emmerich Kálmán: "Gräfin Mariza"
29.04.2018 | 19:00 bis 23:00 Uhr | BR-KLASSIK

Gräfin Mariza - Betsy Horne
Fürst Moritz Dragomir Populescu - Peter Schöne
Baron Koloman Zsupán - Jeffrey Treganza
Graf Tassilo Endrödy-Wittemburg - Mehrzad Montazeri
Lisa, seine Schwester - Lydia Teuscher
Manja, eine junge Zigeunerin - Pia Buchert
Karl Stefan Liebenberg - Frank Manhold

Konzertvereinigung Wiener Volksopernchor
Münchner Rundfunkorchester
Leitung: Ernst Theis

PausenZeichen 
"Gräfin Mariza - Kálmáns persönlichste Operette" von Stefan Frey - und Stefan Frey im Gespräch mit dem Dirigenten Ernst Theis

Igen, már olvasom is: Kerényi Miklós Gábornak 2018. április 13-án rendkívüli felmentéssel megszűnt a munkaviszonya, mivel magatartásával megszegte a Munka Törvénykönyve 8. paragrafus 1-4. bekezdését, azaz olyan magatartást tanúsított, amely alkalmas a munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére – árulta el a színház sajtófőnöke.

Ez a hír vadonatúj. 2017 novemberében (saját kérésére?) "csak" a munkavégzés alól mentették fel valamint kezdeményezte nyugdíjaztatását. Március 1-én a korábbi hírekkel éppenséggel ellentétes közlemény jelent meg sőt, a rendező később már visszatérését fontolgatta. A "kerúgás", hivatalosabban: munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetése (wiki szerint) 2018. április 13-án történt, a sajtóban pedig csak ma reggel jelent meg 09h00 tájban.

Ez már nem új hír...

Kerúgták Kerót.

Kapcs. 3572. és 3573. sorszámokhoz

Virágkor tövisekkel - Múltidéző az Operettszínház egykori igazgatójával

Szinhaz.hu,  Magyar Színházi Portál, 2013. július 24. szerda, 09:06

dr. Venczel Sándor bevezetője:

1988 tavaszán Keszler Pál, az Operettszínház igazgatója révén ismerkedtem meg Gáspár Margittal. Izgatottan kopogtattam Bajza utcai lakása ajtaján, hisz Margitka igazi nagyasszony volt. Első férje Mario Boni olasz gróf, a második Szűcs László magyar dramaturg, szeretője volt Marinetti, a futurizmus nagy alakja. Tagja volt az olasz fasiszta pártnak, majd belépett a Magyar Kommunista Pártba is. Hét évig vezette a Fővárosi Operettszínházat, melynek állandó vendége volt Rákosi, Farkas, Révai.

Margitka már megterített kisasztallal várt, rajta cigaretta, kávé, keksz, likőr, ásványvíz. Elég gyorsan sikerült meggyőznöm arról, hogy nem azért jöttem, hogy lerántsam a leplet a kommunisták színházi gaztetteiről, hanem azért, mert érdekelt a színház aranykora, és főleg ő maga. Kíváncsi voltam, ki az a nő, aki újja köré tudott csavarni grófokat, politikusokat, rendezőket, írókat. A titkot persze nem sikerült megtudnom. Hacsak azt nem, hogy Margit (így szerette, ha szólítottam) rendkívül művelt, fantasztikusan kíváncsi asszony volt, aki 83 évesen engem is gyorsan az ujja köré csavart.

Háromszor jártam a Bajza utcában azon a tavaszon, három óra hangfevétel készülhetett beszélgetéseinkből. Sokat mesélt magnón kívül is. "Ezt most csak magának." - mondta gyakran. Életem legnagyobb lustasága volt, hogy többet nem mentem el hozzá. Pedig Margit még sokat mesélhetett volna...

A beszélgetésekből készült interjú a Színház című folyóiratban jelent meg 1999. augusztusától-októberéig. Köszönet a lapnak, hogy hozzájárult archívumuk felhasználásához. Az interjút a Színház-ban megjelent három részletben közöljük. [,,,]

A Magyar Rádió 2001-ben hangjátékot készített Margit könyve és az interjú felhasználásával.

Forrás: szinigazdasag.hu

Nagyon érdekes Gáspár  Margit közvetlen elbeszélésében olvasni ezekről az időkről és a darabokról.

Hiba van a "Jegyzetek" -ben:

"1.Az interjúban említett zenés darabok adatai a következők: A Fővárosi Operett Színházban:"

éspedig a zeneszerző nevét így, hibásan közölték:

"Kemény László: Valahol Délen. Szöveg: Tabi László. Bemutató: 1956. március 30."

Így pontos:

Kemény Egon - Tabi László - Erdődy János: „Valahol Délen” (1956)

Nagyoperett 3 felvonásban Bemutató: Fővárosi Operettszínház (ma: Budapesti Operettszínház) 1956. március 30. Főszereplők: Petress Zsuzsa, Mezey Mária, Sennyei Vera, Gaál Éva, Borvető János, Homm Pál, Rátonyi Róbert, Peti Sándor, Rendező: Dr. Székely György Díszlet: Fülöp Zoltán Kossuth-díjas Jelmez: Márk Tivadar Kossuth-díjas Karmester: Bródy Tamás

Az előbbi, háromrészes cikknek a  folytatásai  az alábbi linkekről érhetőek el:

FŐVÁROSI OPERETT SZÍNHÁZ 1949 - 1956 

BESZÉLGETÉS GÁSPÁR MARGITTAL - VIRÁGKOR TÖVISEKKEL II.

SZÍNHÁZ folyóírat, 1999.  szeptember - a 39-43. oldalon

BESZÉLGETÉS GÁSPÁR MARGITTAL - VIRÁGKOR TÖVISEKKEL III.

SZÍNHÁZ folyóírat, 1999.  október - a 48-50. oldalon

F Ő V Á R O S I O P E R E T T S Z Í N H Á Z 1 9 4 9 - 1 9 5 6 BESZÉLGETÉS GÁSPÁR MARGITTAL "VIRÁGKOR TÖVISEKKEL"

[...] "Itt volt például a Mezei Mária-ügy. Ugye tudja, milyen módon került hozzánk... Szóval utána az történt, hogy a Szabad szélnek az egyik főszerepét osztottuk rá. Amolyan félig-meddig comic beauty-szerepet, egy szép komikát; utóbb Apáthi felesége, az isteni Sennyei Vera remekül játszotta el, nagyon nagy sikert aratott benne. A nem tudom hányadik próba után bejött hozzám a Mezei, és azt mondta, ne haragudjak rá, ő nagyon szeret engem, és nagyon bízott bennem, de most lehetősége van rá, hogy Pécsre menjen, azzal csalogatják, hogy a Karenina Annát játszhatja, és hát ő ennek nem tud ellenállni, és kér, hogy engedjem ki a darabból. Mondtam, hogy nézd, ez nagyon nehéz lesz, hogy most egy szovjet darabból kiengedjelek, de hát én annak idején megmondtam neked, hogy szocialista megőrzésre veszlek át, és amint visszatérhetsz a prózára, elengedlek. Menj csak, majd én tartom a hátam. Lett is egy kis botrány, de aztán elsimult. Csakhogy aztán Pécsett sokkal nagyobb botránya lett, egy mesterségesen szított botrány, amibe most nem akarok belemenni, amiatt, hogy kiment bányászokhoz szavalni, és József Attilától a Három királyokat szavalta. A színházon belülről jelentették fel, hogy klerikális propagandát űz. Ekkor a drága, agyafúrt színigazgató, Szendrő József azt mondta, nézd, nem tudlak tovább megvédeni, felbontom a szerződésed, menj vissza Pestre. Mari visszajött, mi pedig ismét szerződtettük, nem törődve a botránnyal; de sajnos éppen nem volt számára más szerep, mint az a rossz, negatív figura az Aranycsillagban, amivel nem lophatta be magát a káderek szívébe. Akkor aztán újra elment, ide-oda, ismerjük a históriát, amikor a Vidám Színpadon szavalta a Bujdosó lányt.4 Ezt először örömmel fogadták, de aztán onnan is kitétették, azzal, hogy ez egy ellenséges, nacionalista izé, szóval amit ilyenkor mondogattak, és Mari nem is tudom meddig szerződés nélkül volt. Es akkor írt nekem egy mélységesen megrendítő levelet, az volt benne, hogy ő ebbe bele fog halni, ő nem tud színház nélkül élni, segítsek rajta. A következő minisztériumi értekezleten szóba hoztam az ügyet; megmondtam: botránya a színházi életnek, hogy egy ilyen kvalitású művész, mint a Mezei, szerződés nélkül legyen. Mire - igen, sajnos ki kell mondanom - Major azt felelte, hogy a Mezei már nem művészi kérdés, hanem csak ÁVO-kérdés. Szó szerint ezt mondta. Ekkor én bejelentettem, hogy mi pedig szerződtetjük. Hogyhogy? Hát úgy, hogy a társulat garanciát vállal érte. És ezt nyugodtan kijelenthettem, mert meg voltam róla győződve, hogy a társulat ezt meg is teszi. Utána összehívtam a társulati ülést, és elmondtam, hogy ez és ez történt, Mezei Mária szerződés nélkül van, mert valamit rossz néven vettek tőle, és én azt ígértem, hogy a társulat garanciát vállal érte. Szavazást kértem - egyhangúan megszavazták. Mari zokogva felállt, és köszönetet mondott a társulatnak. Ettől kezdve óriási sikerei voltak nálunk; a Párizsi vendéget, ami több-százas szériát ért meg, egyenesen neki írattam. És borzasztóan szerettük. Aztán át-szerződött a Madáchba, és én akkor is azt mondtam neki, hogy szocialista megőrzésre voltál itt, ha a próza hív, menj csak, elengedlek. Hát ezt csak azért meséltem el, hogy jellemezzem a társulatot.” [...] 

Ez a Lili bárónő  "már nem lesz az enyém"... Bosszús vagyok, mert mire odaszaladtam a pénztárba jegyért, már egy darab sem volt kapható; állítólag mikor az Operettszínház honlapján megjelent a hír az egyszeri, zenekaros színpadi változatról, még aznap az összes jegyet felvásárolták erre a június 6-i egyetlen előadásra.

Ezek szerint közel azonosak a meglátásaink erről a musicalről, amit láttunk nemrég az Operettben.

Igen, nekem a főcím dal maradt meg, és volt egy, amit Peller Anna vehemensen énekelt revü ruhában az első felvonás végén, annak hagyományos jazzes musical zenéje volt. Anna tényleg ripacs volt, idegesítő, bár a hangja mély és különleges, erős. Még 2 dal, közte egy duett tetszett, de a dallam nem maradt meg bennem. Ez édeskevés azonban ahhoz, hogy mégegyszer megnézzem a művet. A  zenét eröltetettnek nevezném, sokszor dallamtalan, néha már zavaró is. A librettó viszont elviszi a művet a hátán, de csak egy alkalomra....

Ott voltam én is, a vasárnap esti előadáson.  Először láttam a Rebecca musicalt az Operettszínházban. Béres Attila rendezésében igazán látványos, mozgalmas  színpadi adaptáció sikeredett az ismert regényből. A romantikus, kissé rejtelmes, bűnügyi szálat is magába foglaló, Daphme du Maurier  A Manderley-ház asszonya című művének ez a  megzenésített változata közelebb áll a híres mozifilmben látottakhoz, mint a nagyformátumú regény több szálon futó cselekményéhez.  Az énekes-színészek profi alakítást nyújtottak - élükön Vágó Zsuzsival, Szabó P. Szilveszterrel, de  Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt játéka is tetszett. Talán Peller Anna kissé túlzott, vehemens, talán "ripacskodó" jelenetei "lógtak" ki az egészből; kontrasztként kellett felvonultatni az ő karakterét az érzelmes, lírai sodrású és hangvételű ének-zene-prózában jeleskedő művészek karaktereinek ellenpólusaként - ami szerencsére főleg a darab elejére korlátozódik. 

Jó előadás volt. Lelkes tapsokkal nagy közönségsikert aratott a Rebecca!

Mindazonáltal az erőteljes és lágy, lírai vagy harsány zenei betétszámok egyetlen dallamtöredéke sem maradt meg bennem, miután az előadás végeztével - kissé kábultan az élmény-varázslattól - kikeveredtem a Nagymező utcába... Hiába, más egy modern musical-darab zenéje (és szövege), ha a "klasszikusokkal" vetem egybe... 

Vágó Zsuzsit a Rebbeca c. Lévay Szilveszter musical főszerepében láttam vasárnap. A darabot látta valaki közületek?

Köszönöm!

Kedves meglepetés - egyszeri alkalom!!!

Lili bárónő 300 PLUSZ 1!

Operettszímhaz.hu , 2018-04-12

„Májusban ünnepeljük a Lili bárónő 300. előadását a Raktárszínházban, mivel azonban ott 100 fős a nézőterünk, nemrégiben színházunk egyik elszánt rajongója, Fejes Hajnalka Lőrinczy György főigazgatóhoz fordult egy nagyszerű javaslattal. Így született meg a Lili bárónő 300 PLUSZ 1 ötlete, amelyet június 6-án, 19.00 órától láthatnak a nagyszínpadon, természetesen ugyanazokkal a vendégekkel és meglepetésekkel, mint a 300 előadást. A főigazgató úr a Mokka ma reggeli adásában azt is bejelentette, hogy ezúttal nagyzenekari kísérettel játsszuk ezt a közönségkedvencet! A jegyértékesítést megkezdtük!

Villanófényben - Vágó Zsuzsi

Operettszinhaz.hu,  2018. április 14.

"Március végétől ismét látható a Budapesti Operettszínház nagysikerű előadása, az Én és a kisöcsém. Eisemann Mihály klasszikusának címszerepében ezúttal Vágó Zsuzsi mutatkozik be, akivel a nézők eddig elsősorban musicalek főhősnőiként találkozhattak. A műfaji váltásról, a Rebecca felújításáról, a Bársony Rózsi emlékgyűrűről és az eddig megtett útról beszélgettünk a művésznővel."

Lokál Kecskemét, 2018. 02. 01. 00:01

A kecskeméti Csárdáskirálynő óriási sikere nyomán

Dobó Enikő

felkérést kapott a Cirkuszhercegnő címszerepére a Miskolci Nemzeti Színháztól.

A produkció előbemutatója Miskolcon lesz, a premiert pedig, Szabó Máté rendezésében, a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják július 20-án és 21-én.

– Fantasztikus meglepetés és boldogság számomra, hogy a Csárdáskirálynő után alig pár hónappal Kálmán Imre másik csodálatos nagyoperettjének primadonna szerepére kaptam felkérést. Áprilisban kezdjük a próbákat Miskolcon, június elején ugyanott tartjuk a produkció előbemutatóját. Eddig Budapest és Kecskemét között ingáztam, a következő szezonban azonban Miskolc is az úti céljaim között szerepel majd – mondta el a kecskeméti Katona József Színház művésze."

CIRKUSZHERCEGNŐ – NAGYOPERETTET MUTATNAK BE NYÁRON A MARGITSZIGETEN

szinhaz.org  2018 JANUÁR 13. SZOMBAT, 8:16

Nagyszabású operettbemutatóval készül a Budapesti Nyári Fesztivál jubileumi évadára. Dobó Enikő, Miller Zoltán, Eperjesi Erika és Szőcs Artur főszereplésével július 20-án és 21-én mutatják be a Cirkuszhercegnőt.

 A szigeti nagyszínpad idén 80 éves történetének kezdeteitől jelen levő zenés szórakoztató színpadi műfaja, a Kálmán Imre egyik legnépszerűbb darabjával tér vissza több mint egy évtized kihagyás után a nyári színház repertoárjába. A látványos, szívhez szóló és cirkuszi elemeket sem nélkülöző előadás a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködésben jön létre, rendezője pedig Szabó Máté, a miskolci teátrum művészeti vezetője.

Egy újabb kritika, ezúttal a  Zene.hu oldalon Offenbach remekének Operettszínházi bemutatójáról:

"A Kékszakállban simán megfér egymás mellett a groteszk humor, a nemi szerepek görbe tükre, és az operai dallamvilág."

Kékszakáll – video ajánló

Mint már a következő évad programjából ismerni lehet, a Müpában idén játszott Suppé A szép Galathea és Kálmán Imre Marica grófnő című darabok után, jövőre is lesz operett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben:

Bemutatásra kerül:

Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt: A mosoly országa

A Müpa előadásának különlegessége a nemzetközi művészgárda: Szu-Csong herceget kínai tenor, Yijie Shi énekli, Lisa életre keltője pedig az örmény szoprán, Karine Babajanyan.  Xu Zhong személyében a produkció karmestere is Kínából érkezett.

2019. február 2. szombat 19:00 — 21:30

Vezényel: Xu Zhong

A főbb szerepekben:

Szu Csong herceg - Yijie Shi

Lisa Lichtenfels - Karine Babajanyan

Mi - Jenny Hou

Lichtenfels gróf - Ernyey Béla

Rendező: Káel Csaba

Érdekes összehasonlítás a budapesti előadáshoz képest, bár németül lesz, de nem baj.

Offenbach: Blaubart (Kékszakáll) - ma 19.30-tól élőben a Komische Oper Berlinből:

https://operavision.eu/en/library/performances/operas/blaubart

Így akarták exportcikké tenni az operettet a kommunisták

 (CSM) Fidelio.hu 2018.03.19. 15:43

Az operett műfajának kapósságára nemcsak a színházigazgatók, a mecénások és az impresszáriók figyeltek fel a 20. század elején, hanem a mindenkori hatalom is. Noha a világháborúk megakasztották a műfaj – és így a magyar operett – nemzetközi hódításait, az operett és a kulturális diplomácia gyakran egymásra talált a világháború utáni szovjet megszállás idején.

Írásunk a Populáris zene és államhatalom című kötet egyik fejezete, Heltai Gyöngyi Az operett szerepe a magyar kulturális diplomáciában című tanulmánya alapján készült. A Rózsavölgyi és Társa Kiadó könyvében szereplő tizenöt tanulmány a populáris műfajok és a kultúrpolitika viszonyait kutatja, kitérve olyan fontos történésekre, mint a Táncdalfesztivál, a magyar musical születése, a Rock Színház létrejötte és a new wave megjelenése.

Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2018. március 19.

- A HAZUGSÁGOK HÁLÓJA -

Kálmán Imre: Marica grófnő - operett

Koncerttermi jelmezes játék

Szereposztás:
 

Marica grófnő: Rálik Szilvia

Endrődy Wittenburg Tasziló: Boncsér Gergely

Populescu Dragomir Móric herceg: Hábetler András

Báró Zsupán Kálmán: Haja Zsolt

Liza, Tasziló húga: Rácz Rita

Manja cigánylány: Balga Gabriella

Cuddenstein Chlumec Bozsena hercegnő: Wiedemann Bernadett 

Budafoki Dohnányi Zenekar

Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Magyar Állami Operaház gyermekkara (karigazgató: Hajzer Nikoletta)
Ifj. Sárközy Lajos és zenekara

Duna Táncműhely

Koreográfus: Juhász Zsolt
Díszlet és jelmez: ErKa

Rendező: Böhm György

Vezényel: Hollerung Gábor

Hollerung Gábor:

„Zenekarunk szcenírozott formában, koncerttermi jelmezes játék keretében, díszlettel, egyedi rendezéssel mutatja be Kálmán Imre talán legnépszerűbb és legizgalmasabb operettjét, melyben a saját maguk gyártotta hazugságok hálójában vergődő szerelmesek végül egymásra találnak. Előadásunk sallangmenetesen, teljes zenei pompájában szólaltatja meg ezt a rendkívül sokféle zenei stílust felvonultató nagyoperettet. Hallhatunk majd amerikai foxtrottot, shimmy-t, bécsi keringőt, magyar csárdást és hamisítatlan cigányzenét is. Bár a történetnek komoly tanulsága is van, mégis az olyan ismert dallamoknak köszönheti népszerűségét, mint a Szép város Kolozsvár, a Hej, cigány; a Szent Habakuk, vagy a Ringó vállú csengeri violám... „

Rost Andrea nyilatkozta még a Marica szerepére kapott felkérése idején, hogy az alcímként „A hazugságok hálója” megjelölés azért számára nem egy fojtogató háló; épp ezek a füllentések és praktikák adják az operett lelkületét. Hozzátette, az operett, mint műfaj régóta jelen van az életében. A bécsi Volksoperben énekelte a Csárdáskirálynő szerepét, Sylviát, nagy kihívás volt a császári főváros egyik jelentős színpadán, egy ennyire közismert és népszerű darabban német anyanyelvű közegben helytállni. Az operett nemcsak zeneileg nagyon igényes műfaj, de a prózai és táncos vénát is ugyanúgy meg kell csillogtatni, mint a magas „C”-t. 

Az operett nem egy könnyű műfaj. Nagy énekesek is vallják, hogy a humor komoly dolog. Az operettet ugyanúgy, mint az operát zeneileg és hangilag pontosan kell megoldani. Ehhez még hozzájön a tánc és a próza, amelyek az operett műfajának meghatározó elemei. Itt is az a lényeg – akár modern, akár hagyományos a rendezés -, hitelesen és szépen szólaljon meg a zene.

Az előzmények közül tudjuk, hogy a címszerepet Rost Andrea énekelte volna, de egy héttel ezelőtt megbetegedett, és így került a képbe Rálik Szilvia, aki – mint Hollerung Gábor az előadás kezdete előtt a közönségnek elmondta - már énekelte többfelé Maricát, ezért örömmel vállalta el a beugrást; nem idegen számára az operett műfaja,  s Kálmán Imre dallamvilága sem.  Erről most mi is meggyőződhettünk az előadás folyamán, hiszen mint primadonna rendkívül felkészülten, jó énekhangi diszpozícióban mutatkozott be sokoldalú szerepében, s nyertünk erről pozitív benyomást mind énekhangja, mind prózája, mind színpadi játéka tekintetében.

A Marica grófnő egyedi kerettörténet kapott, és valóban, koncerttermi jelmezes játéknak lettünk részesei a Bartók Béla Hangversenyteremben, ahol a zenekar lent  az „árokban” játszott, míg fenn a színpad közepén, emelvényen az énekkar foglalt helyett. Előttük zajlott a kosztümös –jelmezes játék a szereplőkkel, gyermekkarral, táncosokkal.

Ami módfelett zavart, az  maga a kerettörténet:  van egy „rendező”, akit a játékban Hábetler András operaénekes személyesít meg, aki a Marica grófnő operettet fogja megrendezni. A játék szerint az operett keletkezése (1923/24) idején vagyunk és megfogan a színházvezetésben: megíratni és előadatni kell egy új operettet a híres Kálmán Imrével, hogy darabjával kihúzza őket a pénzügyi slamasztikából. Máris megjelenik maga a színházigazgató, a producer asszony, és a két szövegíró, sőt, maga Kálmán Imre is, és a rendezőt is bevonva megtanácskozzák, hogy mi legyen a témája az operett-újdonságnak, amire tódulni fog a közönség, kik legyenek a szereplői, milyen látványvilág, díszlet-jelmez szükségeltetik mindehhez, és a legfontosabb: a szükséges anyagi források előteremtése, ha meg ez biztosítva van már, őrködni a rendelkezésre álló költségvetési kereten, melyet nem szabad túllépni.  
Ők öten folyamatosan jelen vannak, és mint megfigyelők követik a születő operettet – jelenetről jelenetre kommentálják a látottakat, ami történik a színen.  Hábetler esetenként kiesik a „rendező” szerepéből, átvedlik a darabbeli  Populescu Dragomirrá, hiszen a játékban fontos karaktert visz, mely a cselekmény bonyolítása szempontjából lényeges, emellett énekelnivalói is vannak az operettben.

Megjegyzem, Hábetlernek eme „beavatós”, narrátor-féle szerep nem új, hasonló feladata volt az Erkel Színházban tavaly bemutatott, Szinetár Miklós rendezte új Cigánybáró operettben is… - beavatja a közönséget a történésekbe: ismerteti a cselekményt, a szituációt, a szereplők közti viszonyt, ki mit miért tesz, mi következik ebből, illetve mire megy ki a játék. Mindezt kissé szájbarágósan, blőd humorral, és játékos poénokkal vegyítve teszi, időnként átöltözik, „átváltozik” az említett másik énjévé....majd vissza…

A hosszan elnyújtott keretjáték meg-megszakítja az operett játszásának folyamatát, kizökkenti a néző-hallgatót az „operett-álomvilágból”. 

A kissé zavaros kerettörténetet leszámítva viszont kaptunk egy rendkívül nívós ének-zenekari produkciót, hozzá kiváló operaénekeseinket! Az egész előadó-apparátus által teljes zenei pompájában csendültek fel a jól ismert Kálmán-dallamok!

Nem lepett meg, hogy az Opera énekesei jól és szépen énekeltek, ahogy egy nagyoperettben dukál, zengő operai hangon szólaltatva meg a dalokat, duetteket, az együtteseket, viszont megleptek azzal, hogy bravúros, könnyed lazasággal „eljátszották” is szerepüket: hol komédiáztak, hol érzelmesen a szerelmest adták,  hol felpaprikázva, dühösen, hol bolondozva, kedvesen, pajkosan formálták meg a figurákat.  És nem okozott gondot számukra a váltakozó ének-próza sem. A pergő dialógusuk és a látványos táncjeleneteik során művészi eszköztárukból a színészi vénájukat is jobban előtérbe helyezhették.  Nem emelek ki senkit az előadók közül, hiszen az operettben mindenki hihetetlenül profi alakítást nyújtott a színpadon.

A zenekar és énekkar, a gyermekkar és a tánckar egyenletes, magas színvonalú, összedolgozott együttműködésének örvendhettem. A fellépő művészek mindegyike microportot kapott, használatuk célszerű volt a dialógusok, a jobb érthetőség miatt.  

A Hollerung Gábor irányította, nagyszerűen felkészített és teljesítő Budafoki Dohnányi Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság énekkara, a Magyar Állami Operaház gyermekkarának tagjai, az Ifj. Sárközy Lajos és „népi” zenekara, valamint a Duna Táncműhely táncosai közös produkciójában létrejött Marica grófnő különleges, értékes zenei esemény volt.

Böhm György értő-gondos rendezésében - a kerettörténet-koncepciót következetesen végig viszi a játékban - ez a félig szcenírozott „színházi” koncert így is, minden előzetes félelmem ellenére,  működött a jelzésértékű díszletek között , csak hosszadalmas volta kizökkenti a nézőt a „túlmagyarázásaival”: a  keretjáték „bele van rendezve” ebbe a Marica grófnőbe. Viszont ha ezt a körítést kivennénk belőle, úgy az egész felépítmény dőlne; el kell fogadnunk, hogy most nem hagyományos, színházban bemutatott operettként láttuk viszont Kálmán Imre remekét, nem is „tisztán” koncertszerű előadás-változatban került színre, hanem ebben az érdekes, egyedi tálalásban kaptuk.   Rálik Szilvia, Rácz Rita, Balga Gabriella, Wiedemann Bernadett, Boncsér Gergely, Haja Zsolt, Hábetler András (és a többi, prózában foglalkoztatott művész, akinek nevét nem ismertetik a szereposztásban)  nevével fémjelzett Marica grófnő-előadás, úgy hiszem, sokunk örömére, vonzó alternatívát jelentett más színházakból ismert,  többnyire, gyatra, szellemtelen, vokális és hangszeres oldalról is silány Marica grófnőkkel összevetve.

A rendező elmondása szerint ezt a Marica-produkciót az év folyamán több fesztiválra szeretnék elvinni, így a Zempléni Fesztiválon is szerepelni fognak a darabbal. (Nem teljesen költői kérdés a részemről: vajon Rost Andrea a későbbiekben visszakapja Marica-fellépési lehetőségét, vagy már nem forszírozza?...)

A Marica grófnő operett a keretjáték nélkül is, ha nem toldanak be a második részben három másik Kálmán-betétszámot, úgy is, a színházakban legalább három órán át tart, itt a hangversenyteremben az előadás fél nyolcas kezdéssel - egyszeri szünettel - háromnegyed tizenegykor ért végett. (Talán célszerű lett volna előre hozni a kezdés időpontját este 7 órára.)

Remélhetőleg a televízió majd sugározni fogja Kálmán Imre operettjét, hiszen több kamerával vették fel a darabot.

Jelenetképek a bdz facebook oldaláról:

Kálmán Imre: Marica grófnő

operett

2018. március 18. vasárnap19:30 — 22:00

Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vezényel: Hollerung Gábor

Közreműködők:

Marica grófnő - Rálik Szilvia

Endrődy Wittenburg Tasziló - Boncsér Gergely

Liza, a húga - Rácz Rita

Populescu Dragomir Móric herceg - Hábetler András

Báró Zsupán Kálmán - Haja Zsolt

Manja cigánylány - Balga Gabriella

Cuddenstein Chlumec Bozsena hercegnő - Wiedemann Bernadett

Magyar Állami Operaház Gyermekkara (karigazgató: Hajzer Nikolett)

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Duna Táncműhely

Budafoki Dohnányi Zenekar

próza

Fila Balázs, Klem Viktor, Marton Róbert, Mohai Tamás, Náray Erika, Sütő András, Vincze Márton

Alkotók:

díszlet, jelmez: Túri Erzsébet

koreográfus: Juhász Zsolt

rendező: Böhm György

forgatókönyv: Nemlaha György és Böhm György

Nem is baj!  Rálik Szilvia már énekelte Marica grófnőt máshol, sőt a Csárdáskirálynő Szilviáját is, tehát "érti", "tudja" Kálmán Imre dallamvilágát...szerintem jobban "passzol" neki Marica, mint Rost Andreának - akinek nevével fémjelezték eredetileg a címszerepet. Mindenesetre a Rosttal  "csábító"  beharangozó a Müpa operettprodukciójához  a jegypénztáraknál megtette hatását; szinte minden jegy elkelt...

Természetesen Rost Andrea a vaásrnapi Müpa Marica grófnő szereplést is lemondta, ha már döntően vele hírdették. Rálik Szilvia lesz helyette!!

"Nők a férfiuralom ellen"

FÜHÜ, Bóta Gábor, 2018. március 7.

"A Kékszakállú herceg dermesztő vadállat, de a nők nagy csodálója is egyben, aki elteszi láb alól a neki tetszőket, megöli, majd mint kiállítási tárgyakat, vitrinbe teszi őket, hogy örökkön, örökké bámulhassa valamennyit.

A vérfagyasztó históriából nagyszabású viccet csinált Offenbach, amikor Kékszakáll címmel operettet írt belőle, amit most a Budapesti Operettszínház mutatott be, az eredeti megoldásairól ismert, fiatal rendező, Székely Kriszta elgondolásai szerint."

• Békés, 1908. július 5.

Víg Nibelungok

"Vasárnap este csodálatosan kevés intelligens publikum verődött össze a színházban. Ellenben az olcsóbb régiókban csak úgy tolongott a közönség. Azok, akik nem jöttek el, semmit sem veszítettek. Megszabadultak egy fércmunka végigélvezésétől, melynek másodszori színrehozatala ellen már előre is tiltakozunk. Inkább a Rab Mátyást vesszük be esetleg közkívánatra harmadszor felemelt helyárakkal, mint ezt a klasszikus hátterű sületlenséget Csodáljuk Strausz Oszkárt a zeneszerzőt, hogy aránylag dallamos és parodisztikus muzsikáját ezzel a szellemtelenséggel túltelített librettóval adta össze vadházasságra. Mert ezt tisztességes viszonynak nem lehet nevezni! Szegény szereplők pedig mindent megtettek, hogy felszínen tartsák a darabot, Károlyi Leona, T. Pogány Janka, Batizfalvi Elza, Lányi Edit, Krasznai, Deési, Asszonyi, Hajnal, Toronyi megadással viselték a librettista által rájuk mért fonák helyzet kényelmetlenségeit. Azt hisszük, ők maguk is csendes részvétet és koszorúk mellőzését kérték, reméljük, hogy a másodszori előadás elleni tiltakozást illetőleg, ők is szolidaritást vállalnak a kritikával. Ami pedig a vasárnapi közönséget illeti, azt az ilyen darabbal valósággal elriasztják a színháztól, úgy hogy mézeskaláccsal sem lehet őket oda többé becsalni, ami pedig sem a színészetnek, sem a direktornak nem érdeke."

Ma 148 éve született Oscar Straus zeneszerző - ugyanabban az évben, mint Lehár Ferenc -, aki operettjei mellett operákat, filmzenéket és kabarészámokat is szerzett.

Oscar Straus  (1870. március 6., Bécs – 1954. január 11., Bad Ischl) nem állt semmiféle családi kapcsolatban a keringőkirály Johann Strauss dinasztiájával (ahogyan Richard Strauss-szal sem) , de ő is Bécsben született, és a császárvárosban szerezte zenei képesítését, majd a Monarchia és Németország különböző városaiban (Brünn, Teplitz-Schönau, Mainz, Berlin…) tevékenykedett mint színházi karmester. 1900-ban Berlinben Ernst von Wolzogen Überbrettl elnevezésű irodalmi kabaréjának zongoristája és háziszerzője lett.

Zeneszerzői munkásságát Jacques Offenbach nyomdokain haladva szatirikus-parodisztikus művekkel kezdte (A víg Nibelungok). A polgárságot, illetve a burzsoá mentalitást kritizáló, gúnyoló művei azonban nem arattak sikert, ezért hangot váltott, és a közönség igényeinek jobban megfelelő zenés darabokat kezdett el írni. 1907-ben aratta első sikerét Varázskeringő című darabjával, amelyben a romantikus, fordulatos operettmeséhez a bécsi valcer zenei világából táplálkozó, kellemes, fülbemászó muzsikát írt. Rövidesen a korszak egyik legtermékenyebb operettgyárosává vált. (A bájos ismeretlen; Legénybúcsú; Búcsúkeringő; A csokoládékatona;  Kleopátra gyöngyei; Terezina;  stb.) Hamarosan egy sorba került a kor többi híres operettkomponistájával (Lehár, Leo Fall,  Kálmán, Ziehrer).  Zenéjét áradó melódiák, gazdag hangszerelés jellemzik. 

Oscar Straus írt filmoperettet („A moszkvai nász”) és komponált operát is  (Colombine)– de ezek kevéssé értékesek.

1927-ben rövid ideig Párizsban majd Londonban élt, ezt követően visszatért Ausztriába, de az Anschlusst követően (1939) – származása okán – jobbnak látta, ha családjával emigrál: Párizs érintésével Amerikába utazott: előbb New Yorkban,  aztán Hollywoodban élt. 1950-ben visszatért Európába, s rövid párizsi tartózkodás után újra Ausztriában telepedett le. Bad Ischlben hunyt el. Síremléke közvetlenül Lehár nyughelye mellett található.

Kállay Bori és Szacsvay László vall Kékszakállbeli szerepükről

Fidelio.hu – Spilák Klára,  2018. 03.04.

Február 23-án mutatta be a Budapesti Operettszínház Jacques Offenbach Kékszakáll című nagyoperettjét Székely Kriszta rendezésében. Az előadás igazi főszereplői ezúttal a nők, akik ha tetszik, kényükre-kedvükre mozgatják a körülöttük lévő férfiakat. Nincs ez másként Bobéche szenátor és felesége Clémentine esetében sem, ahol a kissé teszetosza politikus mellől sűrűn kacsingat ki asszonya.

Kállay Bori:

 „Egészen más zene, mint amit a magyar operettekből ismerünk, sőt még Strausshoz képest is nagyon más. Sodró lendületű, rettenetesen dinamikus és gyors.”

„Nincsenek benne nagy, éneklős, hatalmas ívek, tartott hangok. A Kékszakállban például egy vagy két lassabb tempójú dal van, a többi mind olyan, mint amikor egy tájfun csap le az emberre. Ezért nehéz is énekelni. Nem is tudom, gondolt-e a szerző írás közben arra, hogy az énekesnek néha levegőt is kell vennie. És miután nagyon „sűrű” a zene, ettől nagyon „sűrű” a szöveg is. Közben arra is gondot kell fordítanom, hogy feltétlenül értse a néző, miről beszélek és énekelek. Szóval mindenkinek feladja a leckét. Az előadásban nem csak a Kékszakáll eredeti zenéi vannak, Dinyés Dániel zenei vezető feldúsította más Offenbach-művekben szereplő számokkal is. Így még tartalmasabb lett a zenei anyag.”

„Egészen mást látnak a nézők, mint amit megszokhattak egy-egy operett bemutató kapcsán. Kicsit groteszk, kicsit „elemelt” az egész. Remélem, a közönség ugyanúgy megszereti majd, mint ahogyan mi szeretjük.”

Szacsvay László

Szacsvay László egyelőre leginkább a daloktól fél. A tercettől, ahol két kolléganőjével más-más szólamban énekel, és a finálétól, ahol egy-egy megszólalása van:

„Ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha tudom az egészet. Baromi nehéz. Ezeket csak iszonyú sok gyakorlással lehet profi módon megoldani. Mindenesetre dolgozunk ezerrel.”

„Ez a karakter kicsit hasonlítani akar Chaplin diktátor-paródiájához, aki közben egy esendő ember. Teljesen tönkreteszi a feleségével, Clémentine-nel való konfliktus. Ő szerelmes, de a nő egy büdös... majdnem kimondtam, micsoda.”

„A régi iskolán nevelkedtem. Pályám kezdetén úgy hívtam, hogy hapták színjátszás. Nem lehetett beleszólni, el kellett fogadni, amit a rendező kért. Azt szoktam mondani, hogy a demokrácia a színház halála. Ha mindenkit meghallgatunk, abból nem lesz semmi. Kell egy erős egyéniség, aki megmondja a frankót.”

Legyen itt is meg:

Kortalan, pörgős, vidám csapatmunka – A Kékszakáll az Operettben

Café Momus - zéta -, 2018-02-28 [ Operabemutatók 

A Budapesti Operettszínház közleménye, mi lett a belső vizsgálat eredménye a korábban felfüggesztett rendező, Kerényi Miklós Gábor ügyében, itt.

Hétfőn megtekintettem Offenbach: Kékszakállját az Operettszínházban,és tetszett, (én a 2. szereposztással láttam), de nem bánom, mert itt voltak a nagyobb hangok szerintem. A modern feldolgozás nem zavart, bár picit furcsa volt, de végülis érdekes történet kerekedett ki belőle. A zene végig szép és dalllamos volt, én két részt ismertem belőle a Kékszakáll belépőjét és a nagy duettet a 2. felvonásban, ezek előadása remek volt. A kórusrészek is szépen egybe szóltak, betöltötték az egész termet. Végre egy igényes, szépen hangszerelt operett vagy inkább vígopera....szerintetek melyik? Ami kifogásom volt, az a darab érthetősége, ez különösen a hölgy énekesekre volt igaz, egyszerűen rosszul artikuláltak. Az átírt lilbrettórót emiatt nem annyira tudom értékelni. Lusine Sahakyan és Vadász Zsolt remekül énekeltek, és Vadász jól alakította a gonosz szerepét. Meg voltam elégedve a naiva szerepét játszó Kardffy Aisha-val is, lehet érdemes lenne mégegyszer megnézni, melyik szereposztás a jobb szerintetek? Különben örültem, hogy láthattam Veréb Tamást (most először élőben), ő is remek volt és persze Szacsvay és Kállay Bori is.

		Vadász Zsolt
			Lusine Sahakyan Boulotte
			Erdős Attila Popolani
			Szacsvay László Bobéche
			Kállay Bori Clémentine
			Kendi Ludovik Oscar
			Veréb Tamás Saphir
			Kardffy Aisha Fleurette
			Imre Roland Alvarez
			Ruff Rolan

Itt van egy újabb Kékszakáll-kritika

"Színház az egész…"

Szinhazikritikak.blog.hu

2018. február 27.

Kékszakáll - premier (Budapesti Operettszínház, 2018)

írta: John Theatre

A Budapesti Operettszínház legfrissebb bemutatója nem csak egy vérbő komédiába áztatott  remekül megfogalmazott társadalomkritika, hanem az utóbbi évek egyik legeredetibb operett-rendezése is. Offenbach több mint 150 éves remekműve, a Kékszakáll 2018. februárjától látható a fővárosban Székely Kriszta rendezésében.

A Fővárosi Operettszínházban ezzel egyidőben a színházvezetés fiatal tehetségeknek is utat adott, írta az egyik korabeli színházi lap.  

Kemény Egont, az ifjú zeneszerzőt (22 éves) az Operettszínház lekötött nagyoperettjének (1928) komponálásakor Faludi Sándor és Szabolcs Ernő másodkarmesternek és korrepetítornak is szerződtette - "az ajánlatot persze elfogadtam s már a "Lulu"- nál megkezdtem a korrepetálást." (Kemény Egon, 1928). 

1929-ben: "...

Szabolcs és Faludi igazgatók  becézik Kemény Egont és nem titok, hogy benne látják a magyar operettkomponisták fiatal generációjának legtehetségesebb tagját.  Szolid, kedves modorú, előzékeny, szorgalmas és mindenek fölött talentumos ez az egyre jobban kibontakozó tehetségű kassai muzsikus, akinek a nevét már ismerik a legelső színházi körökben s egyesek már a Fővárosi Operettszínház eljövendő nagy karmesterének emlegetik."

Újsag, 1935. január 8.
Ábrahám Pál — operát irt Ábrahám Pál befejezte Dzsainach cimü új müvét, amelyet— az Operaháznak kínál fel előadásra. Ezzel Ábrahám Pál ismét visszatér oda, ahonnan elindult: a komoly zenéhez. A világszerte népszerű magyar szerzőt éppen az különböztette meg olyan előnyösen sok más népszerű szerzőtől, hogy a tehetségen kívül komoly zenei tudás kompozícióinak az alapja. Ábrahám maga végzi nemcsak a harmonizálás, hanem a hangszerelés munkáját is, sőt éppen ezen a téren mutatott fel egészen ritka eredetiséget és invenciót. A budapesti Zeneakadémiát végezte; Kodály Zoltán tanítványa volt. Ábrahám operája nagy érdeklődésre tarthat számot. Érdeklődtünk az Operaházban is, ahol azonban közölték, hogy Ábrahám eddig nem nyújtotta ál a Dzsainach partitúráját.

...

Végül ez a darab csak Bécsben került bemutatásra, mint operett, bár egyik felvonása opera, a másik pedig revü.

Ábrahám Pál nagy rangongója volt a műfaj mesterének Offenbach-nak, volt olyan dala, amit jazzre hangszerelt:

Esti Kurír, 1928. szeptember 21.

A FŐVÁROSI OPERETTSZINHÁZ görl néíküli operettjében, a Lulu-ban nagy sikere van a hat kis mosolygós görlnek, akik a második felvonás beköszöntőjében eléneklik Offenbach megjazzesitett Barcaroláját.
A gyönyörű dal körül természetesen temérdek móka keletkezik és a színház tagjai valósággal ölik Ábrahám Pált, a jazzmestert, aki még a Barcaroiát is át tudta hangszerelni szakszofonra, indusdobra, ezüst pistonra.
Tegnap például Ábrahám egy babérkoszorút kapott ismeretlen tettesektől. A babérkoszorút hatalmas szalag ölelte, amelyen ez a felirat állott:
Ábrahámnak, a modern muzsikusnak, az öreg Offenbach.

Idézek  a Deszkavízió.blog Kékszakáll-kritikájából (2018. február 26. - Jasinka Ádám;  a 2. premierről, 2018. február 24., este)

„....A címszereplőt alakító Vadász Zsolt briliáns volt, folyamatosan könnyed játékosság járta át a mozdulatait. Boulotte-ot alakító Lusine Sahakyan pedig attól a pillanattól kezdve, hogy betolja „az emeleti irodába” takarító kiskocsiját, végig olyan dinamikával van jelen, hogy nem kétséges, a minket is magával ragadó forgószelet is ő táplálja. Boulotte-ja karakán, ellentmondást nem tűrő. Bárkivel is volt közös jelenete, kivétel nélkül csempészett bele valami olyan bravúrt - akár az éneklést, akár a komikai megmozdulásokat tekintve -, hogy szem nem maradt szárazon.

A legviccesebb pillanatokat azonban nem is a főszereplővel, hanem Popolanival való incselkedései okozták. Erdős Attila túlmozgásos, buzgó, főnöke kegyét kereső figurája a talpától a feje tetejéig élt, bejárta a színpadot és még le is ugrott róla, hogy minden néző arcára egyesével csaljon mosolyt. Ritka szórakoztató volt minden, amit ők külön-külön mutattak, amikor pedig együtt voltak, kirobbant a nevetés a nézőtérből. Mivel váltott szereposztásban játsszák ezt a darabot is, így az egyes szereplők „értelmezésében” lehetnek eltérések.

A szerző zenéit Dinyés Dániel fogta össze és frissítette lendületes egésszé, amik betöltik Balázs Juli modernnek ható, ám mégis retró irodabelsőt formáló díszletét. Ebben a térben pedig remekül mutatnak Pattantyus Dóra jelmezei (kosztümök, öltönyök, estélyik és a fürdőruhák) és a hozzájuk választott kiegészítők, melyek együtt megidézik az ’50-es és ’60-as évek Amerikáját.

Székely Kriszta rendezésében a Kékszakáll a zenés, vidám darabok kedvelői számára olyan csemege, amihez foghatót talán még nem ízleltek. Ha viszont megkóstolják, nehéz lesz ellenállni az újabb adag csábításának."

Zavarban vagyok. Offenbach Kékszakállját láttam szombat délután, éppen két héttel a MüPa-beli Bartók-Kékszakállú után. Nem ettől vagyok zavarban, hanem az Operettszínház produkciójától. Offenbach zenéje szép és szórakoztató, de sokkal egysíkúbb mint teszem azt -hogy a közelben maradjak- nagy kedvencem, a Hoffmann meséi. Néhány számot, prózai részt is nyugodtan kihúzhattak volna. A második rész túl hosszú, de már az első részben eltévedtem a "ki kicsoda", mi-miért-merre-meddig zavaros útvesztőjében.  A cselekmény Kékszakáll megjelenésétől vált számomra úgy-ahogy követhetővé, de részleteiben ma sem tudnám elmesélni, miről szól a darab..Biztosan bennem van a hiba. Offenbach illetve operettjei ismeretesen aktuál-politizáltak (ennyit a "zenében ne politizáljunk!"-elvet vallók igazságáról), következésképpen a szövegek mára elavultak, átigazításuk elengedhetetlen. A szemet gyönyörködtető egyetlen, art-deco díszlet (tervező: Balázs Juli) és a ruhák (tervező: Pattantyús Dóra) alapján talán a múlt század 30-as éveibe helyezhették a cselekményt, de az is lehet, hogy a mába. A rendező (Székely Kriszta) nem meglepő: vastagon beépítette mának szóló mondanivalóját, üzeneteit a sorok közé. Bányai Tamás világításterve most is élményszerű. Roppant igényes és színvonalas a zenekar és a kórus munkája, ha szabad mondanom: úgyszólván operai minőség! (karmester: Dinyés Dániel, karigazgató: Drucker Péter-Szabó Mónika) A táncokat (koreográfus: Kulcsár Noémi) kicsit keveselltem, lehet, hogy telhetetlen vagyok. Az énekesek-színészek vegyesen teljesítettek. Raoulja után nagyon vártam Boncsér Gergelyt, még az előadás napján (!) is az ő nevét olvastam az interneten, a helyszíni kiíráskor derült ki a csere: azóta már tudom, hogy Boncsér A rajnai sellők Erkel-premierje miatt nem is énekelhette aznap a szerepet. Ez bizony átverés! Varga Donátot, akinek neve egyáltalán nem szerepel/t a kettős szereposztásban, láttam már a Kamra Cosi-produkciójának egyik próba-előadásán: úgy hiszem, az illetékesek nem gondolták teljesen át (cím)szerepeltetését, amit a fentiek ismeretében immár beugrásnak sem lehet nevezni. Kékszakáll ugyanis egy roppant összetett, abszolúte élvonalbeli szólóénekesi-színészi kvalitásokat igénylő figura. Erről ennyit. Bordás Barbara megerősítette korábbi benyomásaimat: szinte (?) operai minőségű hang, remek színpadi mozgás, telivér egyéniség. Jeles! A két játékmester közül Peller Károly tetszett jobban, Langer Soma szerepe valahogy körvonalazatlanabb vagy ismét csak én vesztettem el a fonalat. Bojtos Luca jó a seconda donna zűrös szerepében, különös volt Dolhai Attilát pizzafutárból fejkendős keleti herceggé változó "secondo amorosoként" látni, mert amiben fellép, ott többnyire ő "A" bonviván. Szacsvay László pályafutását évtizedek óta tisztelettel követem, örülök a Nemzet Színésze- tagságának. Ebben a szerepben nem ragaszkodtam volna hozzá, különösen akkor, amikor énekelnie kellett (volna). Kállai Bori királynői megjelenése, vonzó személyisége szintén addig hódító, ameddig nem kell énekelnie. Erről meg ennyit. A közönség az Operettszínházban elmaradhatatlan és örök vasfüggönyös-meghajlásokig sokat vastapsol(t).

Offenbach: Kékszakáll - Budapesti Operettszínház, 2018. február 24. 15,00 óra.

Villanófényben - Vadász Zsolt (A Kékszakáll szerepéről beszél)

2018-02-24 - Operettszínhaz.hu

"Minden gonoszság valamilyen lelki sérülésből, torzulásból fakad"

Több mint harminc év után ismét látható Magyarországon Jacques Offenbach klasszikus nagyoperettje, a Kékszakáll. A Budapesti Operettszínház első alkalommal tűzi műsorára a művet, a címszerepben váltott szereposztásban Boncsér Gergellyel és Vadász Zsolttal. A szerző és a szerep adta kihívásokról ezúttal Vadász Zsolt mesél.

"- Rettenetesen izgalmas muzsika. Teljesen eltér azoktól az operettektől, amiket Magyarországon megszoktunk. Más a dinamika, a ritmus, jóval több a nagy együttes megszólalás. Azt tudjuk, hogy ő teremtette meg a műfajt, és ő a névadó is. Franciául az operett kis operát jelent, és valóban, a művei operai igénnyel vannak megírva. És ennek a stílusnak megfelelően nem az általunk jól ismert bonviván, primadonna, táncos-komikus, szubrett szólamok jelennek meg, sokkal inkább az operában megszokott hangzások."

"Már maga a zenei anyag komoly kihívást jelent. Nagyon fel kell rá készülni, hogy jól el tudd énekelni. Ráadásul sűrű a szöveg, ezért az érthetőségre is igen nagy hangsúlyt kell helyeznünk. Kékszakáll figurája pedig az eddigi pályám egyik legizgalmasabb karaktere. Nagyon sok klasszikus hőst eljátszottam már. Az operettek bonvivánjai jórészt a hős szerelmes típusba tartoznak, Kékszakáll azonban rendkívül összetett figura: egoista, önző, rosszindulatú, kifejezetten gonosz, groteszk személyiség. Az elmúlt három hónapom arról szólt Székely Kriszta irányítása mellett, hogy miként tudom a lelkének minden oldalát megmutatni. Azt is, hogy mitől ilyen sérült. Mert minden gonoszság és rosszindulat valamilyen lelki sérülésből és torzulásból fakad. Ezt a második részben meg is mutatjuk majd a nézőknek."

Az előadáshoz új szövegkönyv készült, és más korba, más környezetbe került a darab. Ez mennyiben befolyásolja a történetet?

Azt gondolom, nem változott az alapfelállás attól, hogy az alkotók az '50-es évek Amerikájára hajazó közegbe helyezték a történetet. Az eredeti darabban lovagok, királyok, a nép egyszerű gyermekei szerepelnek, most szenátor, vállalati vezérigazgató és takarító lány a főszereplő, de ettől a viszonyok nem változnak, hiszen megmarad ugyanaz az alá-fölé rendeltség. Ott vannak az esendők, a gonoszak, az egyszerűek, a rafináltak, az igaz szerelmesek. A szövegek nagyon jók: mai nyelvezetűek, kifejezőek és viccesek.
 

Egy komment a cikk után

Zathureczky György:

"Konzervatív opera és operettnéző vagyok, ezért félve mentem az előadást megnézni. Alaptalanul!! Az kétségtelen, hogy az előadás hangvétele, stílusa eltér attól a marcipánnal kevert viaszfigurás operettjátszástól, amelyen én nőttem fel, és amelynek korszerűtlenségéről már a 60-as években is beszéltek, sőt: a Fuss, hogy utólérjenek című film egyik témája is ez volt. Amit azonban a színház társulata Székely Kriszta vezetésével létrehozott, az a modern zenés színházi színjátszás követendő mintájául is szolgálhat. MInden kitalálva, kidolgozva, semmi üresjárat, nagyszerű karakterek, kitűnő alakítások a főszereplőktől a tánckar és az énekkar tagjaiig mindenkitől. Az lehet, hogy az Operettszínház törzsközönségétől ez némileg idegen, de én azt hiszem, hogy annak is csak egy részétől: az elmúlt 20 évben felnőtt ott is egy olyan generáció, amely nyitott az újra, és nagyon is vevő lehet erre a megszokottól eltérő hangra. Mert jó hang, tiszta hang! Én már kétszer láttam családommal az előadást, és istenien szórakoztunk mindannyian. Ajánlom mindenkinek!"

Érdemes azt is megjegyezni, hogy Boncsér Gergely egyszerre két Offenbach-művet tanult be és játszik:

a Kékszakáll címszerepét az Operettszínházban (magyarul, ének és próza) - premier volt február 23.

az Erkel Színházban A rajnai sellő tenor főszerepe (Franz Waldung) várt rá (német nyelven) - február 25-én volt a bemutatkozása és még március 2-án is énekli. Majd ismét a Kékszakáll következik az Operettszínházban!...

Még jó, hogy kettős szereposztásban (a Kékszakáll szerepét hárman játsszák) állították ki mindkét produkciót; azért így sem egyszerű feladat megosztani magát Boncsérnak -  nem lehetett könnyű egyeztetnie időben sem a két színházban vállalt munkáját.

Székely Kriszta Kékszakáll rendezése a tökéletes példa arra, hogyan lehet végig érdekfeszítően, üres járatok és hézagok nélkül,  modern korban játszani egy meglehetősen bizarr történetet! A szereplő gárda legjobbjai Vadász Zsolt , Lusine Sahakyan, és Erdős Attila .  Vadász Zsoltról korábban nem volt valami jó véleményem, de ebben a szerepben megtáltosodott és nagyon magabiztosan , énekelt. Magas hangjai is kitűnőek! A fiatal Lusine Sahakyan sziporkázó humora és telt hangja hatott elementárisan!