Tisztelt „zenebaratmonika”! Köszönöm értékes felsorolását, mely természetesen még tovább folytatható a Vidám Színpad, a Turay Ida Színház és egyéb budapesti játszóhelyek produkcióival. Számomra mindig rokonszenves, ha egy szükségszerűen korlátozott anyagi lehetőségekkel és színészgárdával rendelkező kisebb együttes magyar szerzők zenés játékait állítja színpadra. Az előadásba vetett hit és a szemmel látható igyekezet, ha nem is pótolja az operetteknél szinte szükségszerű gazdag díszletet és jelmezt, de a műfajt mindenképpen közelebb hozza a nézőkhöz.
Ebből kifolyólag csodálkozom, ha valahol rendelkezésre áll „pénz, paripa, fegyver”, akkor olyan előadások születnek, mint a Vígszínház jelenlegi Mágnás Miska produkciója.
Nem hiszem, hogy a színház vélt vagy valós közönségének zenés színházi műfajjal történő megszerettetésének megfelelő megnyilvánulási módja, ha félmeztelenül, fürdőköpenyben, WC csészéken üldögélnek emberek és közben mikroportba énekelnek.
Persze ízlések és pofonok…
...ezzel szemben a "megújuló", "nemzeti dalszínházzá" válni óhajtó Operettszínház milyen ...khm... újdonsággal rukkolt elő? Hát a Csárdáskirálynővel. És miért? Szerintem azért, mert Vidnyánszky Attila így akarta, így rendelte meg ... magának. És miért? Talán mert "házi" színházának, a Nemzetinek az élén immár hetedik éve képtelen valós, tartós sikert hozó produkciót, még kevésbé stabil, felnőtt, fizető törzsközönséget maga, a társulat és a produkciók köré szervezni és végre egyszer, ha számára idegen helyen, "m.v.", de biztosra akart menni. Sok jel (és kritika) azonban arra utal, hogy még a tuti(nak gondolt) Csárdáskirálynővel is "sikerült" alaposan melléfognia.
Ez így igaz ... az operá(k)ra. A topikhoz tartozó operettet illetően már nem vagyok ilyen bizakodó. A barokk operák reneszánsza :-) szerintem éppen azoknak a "modern" rendezéseknek köszönhető, amiket sokan nem szeretnek (talán még többen meg igen), amelyeket a rendezők mai kontextusba igyekeznek helyezni, mai díszletekkel-jelmezekkel és nem utolsósorban (sőt!) fiatal, jól játszó-mozgó és jól kinéző fiatal énekesekkel, köztük kontratenorokkal, ami külön zamatot ad az érintett produkcióknak: férfi szerepet "igazi" férfi alakít, eredeti, "női" hangfekvésben. A korai Verdik és főleg a ritkábban játszott-eltűnt bel canto darabok (újra)felfedezését Callashoz majd az ő nyomdokaiba lépő más művészekhez szokás kötni, az ötvenes évek óta folyamatos, helytől-időtől függően váltakozó intenzitással.
A magyar szerzők felsorolásából - akiknek darabjai visszatérő jelleggel a repertoáron vannak - kihagytam Szirmai Albertet. Ugyanakkor neki is csak egy darabját - Mágnás Miska - játsszák alkalmanként, pedig szerintem annál sokkal értékesebb operettjei is vannak: Alexandra, Gróf Rinaldó, Mézeskalács. De a Táncos huszárok, vagy a Mexikói lány is teli van jobbnál jobb betétszámokkal. Jó lenne, ha az említett művek is olykor a színpadra kerülnének - ahogy hiányzik a palettáról a már említett Ábrahám Pál, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Lehár Ferenc vagy Kálmán Imre művei közül is sok értékes darab. Mindenesetre legyenek bár hazai szerzők, a "bécsi operett" képviselői vagy a francia és angol operettszerzők, szükségesnek tartom bővíteni a meglévő repertoárt, mert egyszerűen unalmas évről-évre ugyanazokat a darabokat viszont látni színpadon - még akkor is, ha új rendezésben, felújításban, új beállókkal mutatják be azokat évről-évre, újra és újra. Ezért is üdvözlendő az Operettszínház pályázatában megjelölt újdonságok. Csak valósuljanak is meg ezek - még ha nem is abban a sorrendben, ahogyan az évadtervekben szerepelnek.
Nem kétséges, hogy az Operettszínházban szükséges musicalt játszani, ahogy írod, létszükséglet(e). Ahogyan a főváros -ha nem is mindig azonos hőfokon és közönségérdeklődés mellett- sokáig elbírt két operettszínházat plusz majd minden nagy prózai színház is időről-időre játszott operetteket, zenés darabokat (Víg, Magyar stb.) és se szeri se száma nem volt alkalmi színházaknak és alkalmi produkcióknak. Ugyanígy áll ez ma a musicalre: legalább két nagy színház (Operett, Madách) és szinte minden nagyobb és kisebb prózai színház is játszik musicalt, zenés darabot. (Operettet is néhány, de jóval kevesebbet.) A változás, a musical irányába való erős elmozdulás szerintem -manapság pláne- nem politika, polgári gőg vagy előítéletesség következménye volt-van, hanem egyszerűen a közízlés változott meg. A Madách-csal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy egyrészt ma sem tisztán musical-színház, másrészt "elmusicalesedése" nem Mácsai Pál idején, hanem jóval korábban elkezdődött, továbbá Mácsai nem lekapcsolta magának a Madách Kamarát. A nem Szentírás, de mégis irányadó wikipédia szócikkének idevágó része tömören összefoglalja a történteket.: "Ádám Ottó nyugdíjba vonulásával (1989-E.D.) a (Madách-E.D.) színház műsora végleg a bulvárirodalom felé tolódott...2000-ben, a Madách Színház nagy felújítása után a fenntartó a színház igazgatójának feladatául jelölte meg a Madách Kamara önállósulásának előkészítését. Kerényi Imre igazgató felkérte Mácsai Pált, hogy a színház leválásának folyamatát vigye végig, mint a Madách Kamara művészeti vezetője."
Ábrahám Pál: Viktória c. darabja lesz áprilisban az operettszínházban. Eisemann Mihály:Egy csók és más semmije megy a Tháliában, és Szirmay Mágnás Miskája a vígszínházban. A Fedák Sári Színház pedig felteszi Lehár Luxemburg grófját és Víg özvegyét. (Most a budapesti előadásokat soroltam fel)
Zeller: Madarász, ez jöhetne vagy akár Leo Fall: Sztambul rózsája.
4120-21 együtt: természetesen az operák esetében is a klasszikus = rendezett, díszletes-jelmezes verzió a preferált. Különösen igaz ez az általad említett példákra: Aida (!), Traviata, Hunyadi László és még sokan mások. Tudomásul kell azonban venni, hogy egyrészt minden operaháznak vannak kapacítás-határai, magyarul: mindent nem játszhat(nak), még hosszabb távon sem, másrészt egy csomó operánál a közönség igénye sem terjed túl egy (két?) alkalomnál többre. Kultúrpolitikai, hagyományőrzési, presztizs- és egyéb szempontból viszont szükséges, fontos és érdekes lehet ritka inyencségek kitűzése mint a már említett A hegyek alján vagy a te példád: Erkel Erzsébetje és sok más ... ám szerintem felesleges luxus (lenne) ezeket 1-2 alkalomra komplett színpadi produkcióvá előléptetni. A koncertáns vagy félig szcenírozott előadások gyakorlata terjed és én változatlanul üdvözlöm ezt a gyakorlatot a már körülírt operakörben. Meg kell jegyeznem, hogy pl. a MüPa Ringje és Parsifalja számomra teljes értékű produkciók színpadi látvány/hatás tekintetében is, a többi, ott előadott Wagner-mű esetében sem a "bepréseltséget" kifogásolnám, hanem a fentiekhez képest számomra rosszabb rendezést. Rosszul rendezni azonban, tudjuk, komplett színpadi előadásokat is lehet, azokról nem a koncertáns/félig szcenírozott megoldás tehet.
Nyilván szükség van a musicalre, és nem bánom, legyen a musicaleket játszó színházak között verseny a közönség kegyeiért; a musical-dömping a Rock Színház megalakulásával vette kezdetét, mely színházat kényszerből (?) összevonták az Operettszínházzal; addig az Operettben döntően operett volt repertoáron.
Szerintem egy lecsengést nem érdemes véglegesnek tekinteni. A barokkot és a korai Verdiket is időről időre felfedezik, a prózai színházakban is divatok irányítják egy-egy szerző elfeledését vagy agyonjátszását.
Szerintem egy lecsengést nem érdemes véglegesnek tekinteni. A barokkot és a korai Verdiket is időről időre felfedezik, a prózai színházakban is divatok irányítják egy-egy szerző elfeledését vagy agyonjátszását.
Kedves Bűbánat, magam is sokkal jobban kedvelem az operettet, mint a musicalt, mégis úgy gondolom, egy főváros elvisel két olyan színházat, amely nagyszabású színrevitelben, egymással versengve ad elő musicalt.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Operettszínházban immár több, mint fél évszázados hagyománya van a musical játszásának. (Ha jól tudom, a Jó éjt, Bess! bemutatásával kezdődött, amit a My Fair Lady 1966. februás 11-i bamutatása követett.) Az operettjátszásnak akkor is akadtak kisebb-nagyobb válságai, nem utolsósorban annak az előítéletes közvélekedést is alakító értelmiségi rétegnek köszönhetően, amely teljes mellszélességgel és meglehetős gőggel, különböző esztétikai, még inkább politikai érvekkel nyírta az operett műfaját és művészeit. A musical a színház életben tartására is kapóra jött, és úgy gondolom, ma is létszükséglete az Operettszínháznak.
A Madách Színház musical-profilját is a megélhetési szükség hívta elő: ahogy a főváros egyik (ha nem a) legjobb színházából fogytak a színészóriások és a nagy rendezők, majd Mácsai Pál lekapcsolta magának a Madách Kamarát. A Madách mára gyakorlatilag tisztán musical-színház, amelynek nevéhez ugyanúgy nem illik Madách Imre neve, mint a „Magyar Nemzeti” név az Operaház balett-társulatához.
Az „egyszerjátszós” művek bemutatását akkor is pazarlásnak tartom, ha azokat koncertszerűen adják elő. Egy jó művész ugyanis nem érheti be a kotta blattolásával, meg kell ismerkednie, össze kell érnie és azonosulnia a szereppel, értelmeznie kell azt akkor is, ha nem kap hozzá jelmezt, sem kulisszákat, és nem kell játszania. Vagyis úgy készül fel és annyit ad magából, mintha teljes előadásban szerepelne. Jelesen példázták ezt legutóbb az Erzsébet II. felvonásának előadói: Kolonits Klára, László Boldizsár, Haja Zsolt, Balga Gabriella, Cser Krisztián, Káldi Kiss András is. „Mentsége” az ilyen pazarló produkciónak, hogy egyúttal lemezre vették. Ideálisnak azonban azt gondolom, ha egy művész (vagy társulat) tartós kapcsolatra készül egy szereppel, illetve darabbal, melynek hosszú távjára majd a közönség mond igent vagy nemet.
Én a részben és félreszcenírozott operáról ugyanazt gondolom, amit az operettről írsz. A műfaj előadási sajátossága a csillogás, káprázatos jelmezek, díszletek, nagy be- és kivonulások, fény, pompa, ragyogás. Természetesen nem úgy értelmezve, hogy minden díszletelemnek, gyöngysornak és fülönfüggőnek a hatalom és a főúri osztály gazdagságát kell szemléltetnie öncélúan. Amit viszont a zene ábrázol az alaphelyzetekben, a bonyodalmakban és a konfliktusokban, azt nem lehet semmibe venni vagy átértelmezni. A látvány gazdagságának a zene gazdagságával kell adekvátnak lennie. Amit (csak pédául!) Anger Ferenc „korszerűen” lökött Traviatájában, Mohácsi János fontoskodva semmitmondó Aidájában vagy Szinetár Miklós kispolgáriságba és giccsbe süllyesztett Denevérjében kifogásolok, az a zene semmibe vétele! Verdi az Aida templomjelenetében az érzéken túli lelkiállapotból való erőmerítést mutatja be, nem gusztustalan naturalizmussal ábrázolt véráldozatot. A Keleti táncban a győzelem örömére bemutatott pazar ünnepet kell látnunk (mely miliőjének pompájához felmérhetetlen muzeális és képzőművészeti anyag áll rendelkezésre), nem a háború szörnyűségének didaktikus szemléltetését, amin a zene már különben is túljutott. Az előadott opera vagy operett világa a színpadon van! Ez a látvány elkülönített egység, nem vehet részt benne a Kongresszusi Központ vagy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem belsőépítészeti arculata, ahogy V. László és Cillei találkozásában sem az Erkel Színház zenekari árkát elválasztó mellvéd, földszinti nézőterének két járása és a köztük fejüket forgató nézők; Nabucco megjelenésében sem az Erkel Színház középerkélye; a kórus sem énekelhet az oldalpáholyok alatt, ahol a nézők egy része számára láthatatlan. (Utóbb Szűcs Gábor, illetve Kesselyák Gergely dilettáns őrületeire utaltam.)
Az a jelenség, hogy a közönségnek mégis kellenek a Wagner-darabok (vagy akár A mosoly országa) stílustalanul bepréselve a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem burkolatai és technikai mutatványai közé, azzal magyarázható, hogy máshol nem találja ezeknek a műveknek a színvonalas zenei előadását. Elfogadásukat bizony megalapozták a Bingo keretében előadott darabok. Hogy a nézőtéren nem csak magyar közönség tapsol? Ma már nem lehetnek kételyeink afelől, hogy a Bingo sem hungarikum volt, az igénytelenség és a művészet üzletiesítése nemzetközi.
... csak éppen – hadd ne menjek messzebb a topic címénél – nem úgy mutatták be az operettet, mint színpadi műfajt. A világégések idején a marharépa és a lótetem is jó volt arra, hogy az emberek ne vesszenek éhen, de azért nem felejtették el, hogy sütemény és ludaskása is létezik.
Tisztelt Búbánat! Ahogy nézem az Operettszínház (!!!) 2019.november-decemberi műsorát, az Ön kívánságai részben teljesültek. Így már nem játszanak Lehár Ferenc, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Farkas Ferenc, Zerkovitz Béla, Fényes Szabolcs nevével fémjelzett darabokat. „Természetesen” szintén nem játszanak az Ön által említett francia szerzők darabjaiból sem, mint ahogy a bécsi nagyoperett világából sem, az „elmaradhatatlan” Denevért sem.
Van helyette 6 musical 23 előadásszámmal (Rebecca, Jövőre veled, Virágot Algernonnak, Isten pénze, István a király. Az óriási siker érdekében újrafordított Szépség és Szörnyeteg 2 azaz Kettő előadással)
Vannak helyette gyerekdarabok (Szegény Dzsoni, Diótörő) 18 előadással.
Vannak tényleg klasszikus operettek a Raktárszínházban, a Kálmán Imre Teátrumban (Régi nyár, Chicagói hercegnő) 5 azaz Öt előadással.
Van a főigazgatói pályázatban írt, tervezett János vitéz 9 előadásban és a nem tervezett, magyar operettjátszást megújító Csárdáskirálynő 6 előadásban.
Van a felsoroltakon kívül a vacsorával összekötött varieté előadás, a Párizsi randevú 25 azaz Huszonöt előadással.
Azt hiszem az Operettszínház (!!!) műsorpolitikájáról, a tervezett és eddig megvalósult előadások összetétele alapján mindenki le tudja vonni a saját következtetését.
Apró kiigazítás, ezt írtam: " A műfaj tudtommal sok országban lecsengett." És 1981 régen volt. A többit majd meglátjuk...
A műfaj lecsengett?... Ellenkezőleg: él és virul. Erről beszélt nemrég Szinetár Miklós a Dankó Rádió operettműsorának vendégeként, akinek tobb operett-rendezését játsszák például Szentpétervár operett-teátrumában, de Európától Japánig sok színháznak ígényük van a műfaj legjobbjaira.
A problémát abban látom, hogy nálunk az Operettszínházban, de a vidéki színházakban is, főként magyar operettkomponisták műveit preferálják; a közönség is - mert nem kap mást, nem tud másról és nincs alkalma sem arra, hogy ebből a kényelmes, megszokott "komfortzónájából" egyáltalán kizökkentsék: nálunk Kálmán, Lehár, Huszka, Jacobi, Kacsóh, esetleg Ábrahám Pál, Eisemann Mihály, Farkas Ferenc, Zerkovitz Béla egy-darabja van állandóan repertoáron, esetleg egy-egy Cigánybáró, a szilveszterkor az elmaradhatatlan Denevér darabokkal kiegészülve. Más semmi. Offenbachból legalább volt egy - formabontó rendezésű – Kékszakáll a közelmúltból, és meggyőződésem, hogy hagyományos színrevitelben jobban fogadta volna a publikum. (Anno - 1981-ben - az Erkel Színházban is bemutatták a Kékszakáll-t. Békés András rendezésében óriási sikerrel játszották e művet.)
Úgyhogy mindenképpen örülök az új vezetés bejelentésének, hogy a következő évadokban a terveik szerint nyitnak a francia és az angol operettszerzők felé, fontosabb darabjaik bemutatásával. A közönség zene- és operettszerető rétege bizonyára fogékony lesz erre. Ebben merek hinni. Addig pedig hallgassák a Dankó Rádió napi sugárzású operettműsorát: ismerkedjenek meg a legszebb részletekkel belőlük, amíg a teljes mű láthatóságához, élő színházi előadásához hozzájutnak.
A másik: vegyenek vissza a musical-dömpingből - mármint az Operettben =arra ott van a Madách Színház erre szakosodott részlege - és az így felszabaduló erőforrásaikat állítsák minél több klasszikus nagyoperett ígényes előállítására-előadatására.
Szavaiddal élve: a szegényoperettet én sem tartom életképesnek, ld. ez alatti beírásomat. Ellenben a szegényoperát, egyes operák félig szcenírozott quasi koncertáns előadását helyes és szükséges gyakorlatnak tartom. Bizonyos operák -és vannak ilyenek számosan- nem vonzanak akkora közönséget, ami -nem csupán anyagi értelemben- megérné a darab megrendezett, bedíszletezett, jelmezes kihozását, amihez persze hosszabb széria is dukálna, inkább több is és nem lenne rá valós közönségigény. Hogy ne MüPás példát hozzak, ahol több ilyen egyszerjátszós művet tűznek ki, ott volt az Erkelben d'Albert Tieflandja: jó opera, jó előadásban ... egyszer. És még sok más ott is ... egyszer. Ha valamiről netán kiderülne, hogy nagyobb igény van rá, még kihozhatják hagyományos módon később.
Legyen neked igazad :-) bár az átnevelhetőséget illetően erős kétségeim vannak. A műfaj tudtommal sok országban lecsengett. Nekünk sok jó és 2-3 nemzetközi (világ?) hírű operettszerzőnk volt, műveik hungarikumok lettek és ez még kitart. A bécsi és főleg a Bécsen túli import termés, J. Strauss, Offenbach 1-2 darabját leszámítva nem hinném, hogy (valaha) kelendő lesz már itthon. Megjegyzem, az operettek túlnyomó többségét szerintem nem az örökkévalóságnak szánták, az arany- és ezüstkorban futószalagon gyártották őket. Többségük a süllyesztőben végezte, rangos szerzők darabjai is. A félszcenírozott -nagyjából koncertáns- operettet nem gondolom életképesnek. A műfaj sajátossága éppen a csillogás, káprázatos jelmezek-díszletek, nagy be- és kivonulások, fény-pompa-ragyogás, hasonlók; ezek nélkül csak még inkább kilógna a "lóláb" azaz a zenei, még inkább az irodalmi anyag változó, gyakran gyenge színvonala.
A "Bingo" mellett hasonló "tákolmány" volt az "Operett dióhéjban" televíziós sorozat, melynek epizódjai 30 percben mintegy kivonatát mutatták be egy-egy operettnek. Arra viszont jók voltak, hogy népszerűsítették a műfajt, a szerzőt, a darabot és a közreműködő művészeket.
Az alábbi témákhoz hozzáfűzöm, hogy a Budapesti Operettszínházban új szelek fújnak február óta, az eltelt idő még nagyon rövid ahhoz, hogy nézőként bármilyen ítéletet hozhassunk – szerintem. Én ezt az irányt nagyon színvonalasnak találom.
Nagy Ibolya feltűnését és tündöklését szeretném még kiemelni és hangsúlyozni, az operett és a zenés színház népszerűsítése terén. Idestova hét esztendeje nap mint nap élvezhetjük a 2012. decembere óta megalakult Dankó Rádió „Túl az Óperencián” című hétfőtől hétfőig tartó műsorheteiben a szórakoztató zenei műfaj teljes körét. Ennek során a felelősszerkesztő-műsorvezető, opererettprimadonna, énekművésznő szerényen és szakmai alázattal, ugyanakkor nagy színpadi tapasztalattal és sok személyes sikerrel feltett kérdéseire és felvetett témáira vendégei – fiatal, kezdő művészek és már nagynevű hírességek – adnak választ, emlékműsoraiban nemzetünk csillagait eleveníti fel, valamint a Magyar Rádió Archívumából szerkesztett rádiófelvételekkel és kívülről hozottakkal is a zeneművek legszélésebb horizontját tárja elénk. Előkészítve és kiegészítve ezzel a színházlátogatást. Műsora igen népszerű.
Némileg „intimpista”’’-skodva :-) elmondhatom, hogy jóleső érzés volt az Operettgála utáni fogadáson megismerkedem Dénes Viktorral, majd őt a Csárdáskirálynőben színpadi szerepben megtekinteni, és ezen a héten Nagy Ibolya műsorában hallani. Érett és komoly meglátásaival és a szerepben nyújtott alakításával sok kellemes percet szerzett nekem. Akárcsak Lévai Enikő. Hasonló élmény volt a további szereplőkkel is színpadon találkozni, akik már korábban a "Túl az Óperencián" műsorban vendégeskedtek, majd alakításukat színpadi produkciókban látni, hallani.
Amint a fentiekből is kiderül, aktív Operettszínház-látogató lettem.
Az operett műfaját – mint tudjuk – kis túlzással már ezerszer eltemették, gyakran igyekeztek megújítani, útkeresést élünk át jelenleg is, a műfaj láthatóan él és virul.
Van tehát mit megtekinteni az Operettszínházban és meghallgatni a rádióban, és ez reményeim szerint csak fokozódhat… :-) !
Operát lehet „félszcenírozottan” játszani, de vajon jó dolog-e a szegényszínház? Illetve a szegényopera, a szegényoperett. Az utóbbinak komoly gyakorlata volt egykor a televízióban – nem a TV Zenés Színházára gondolok, hanem – azt hiszem, a Bingo nevű szerencsejáték keretét adta, sok pasztellszínű neoncsővel.
Egyszerűen dühít, hogy mindhárom Huszka-operettet - a tervek szerint - csak a Raktárszinpadon képzelik el....
A közönséget "át kell nevelni" ... Egyáltalán, fontos lenne, hogy a klasszikus operettirodalom jelentős műveit bemutassák, megismerje a publikum - ne csak rádióból, vagy gálákon részleteket, hanem a teljes művet - élőben előadni.
Próbálkozni kell, és igényes fordításban, kiállításban, ismert művészekkel színpadra állítani. A sokszor zene- és szövegellenes rendezések miatt lehetne csak aggódni... De azt sem bánom ha koncertszerűen esetleg félszcenírozva játszanák el a teljes operettet; ha operát lehet lehet így, akkor operettet is lehetne hasonlóképpen előadni-bemutatni néhány előadás erejéig. Először is az érdeklődést fel kell kelteni a nevezett operettek iránt!
A János vitéz helyett inkább 2 másik operett lett volna jó, mert a János vitézt az Erkel is feltette, talán kéne a két színház között valami összhang.
Nálam mindig Ábrahám Pál: Hawaii rózsája lenne a befutó, és az nemzetközileg is jegyzett és játszott darab napjaiknban is, és egész modern.
A másik ilyen kedevenc a Fényes Szabolcs: Maya, de azt feltették tavaly és meg is néztem.
A Güll Baba pár éve ment a Turay Ida Színházban, bár én nem láttam. A Bob herceget nagyon rég láttam, de az meg megy jelenleg a Győri Nemzeti Színházban, ott megnézheted.
Offenbach szerintem nem lesz mostanában, nemrég volt a Kékszakáll, azt láttam is, sőt a Rajnai Sellők is ment az Erkelben, az is nagyon szép volt. Az Orfeuszt inkább az Erkelnek kéne feltennie.
A Suppé és Planquette darab, az tényleg nagyon régies. A Dubarry-ban egy ismert dal van, az ment is a palotakoncerten.
Örülök, hogy az Ön „kívánságlistája” és a pályázati anyag szerinti tervek között van bizonyos összhang. Önhöz hasonlóan és is szurkolok, hogy „csak sikerüljön színpadra kerülniük”.
Ebben én már pesszimistább vagyok Önnél. Kérem vegye figyelembe, hogy a mostani 2019-2020-as évadra tervezett 4+2+1 produkcióból mindössze 1 azaz Egy (!!!) valósul/valósult meg, a János vitéz, a többiről még említés szintjén sem esik szó.
Helyette viszont van Diótörő balett, vacsorával egybekötött varieté produkció és régebbi musical előadások új fordításban, (most a fordítót övező politikai felhangoktól tekintsünk el) újra színpadra állítása, amit Ön is idéz itt a „musical” fórumon.
Hm…
Nem egészen és nem csupán a lentebb felsoroltakra emlékszem a pályázattal kapcsolatban. Nemzeti Dalszínházzá változtatná Kiss-B.Atilla az Operettet, tervez(ett) Háry Jánossal, Trianon-musicallel, egyebekkel, amik nem klasszikus klasszikusok. Másrészt az a -talán nem egészen szubjektív- véleményem, hogy az operett műfaja hogy úgy mondjam, nem a felszálló ágban van. Nálamnál szakértőbb fórumtársa(i)m impozáns listája inkább tűnik egyfajta tiszteletet érdemlő időutazásnak és lexikális névsornak semmint valós és jelentős közönségigényt tükröző "menünek". Az angol és francia operett talán (a francia, Offenbachot nem számítva szinte biztosan) még-már a saját hazájában is lefutott, nem tegnap. A klasszikus osztrák és magyar operettek jelentős hányada is szerintem ma már úgyszólván előadhatatlan a maguk teljességében, nagyobbrészt elavult librettóik miatt, de valószínűleg zenéik is -finoman szólva- egyenetlen színvonalúak. Nem véletlen, hogy régóta divatban vannak az operettgálák, amik kimazsolázzák a porossá vált darabok slágerszámait.
Köszönöm. A pályázatba foglalt lístán ott vannak én kívánságlistámom szereplő darabok közül:
Suppé: Boccaccio
Lehár: Giuditta
Huszka: Bob herceg - (könyörgök: ne a Raktárszínpadra, hanem a Nagyszínpadra, zenekarral!!!))
Offenbach: Orfeusz az alvilágban
Millöcker: Madame Dubarry
Planquette: A corneville-i harangok
Huszka: Gül baba - (könyörgök: ne a Raktárszínpadra, hanem a Nagyszínpadra, zenekarral!!!))
Ez nem kevés az én ígényemhez képest... csak sikerüljön színpadra kerülniük!
(És azt sem bánnám, ha a pályázati anyagban közölt címek más része "lecserélődne" az enyém óhaja szerintire...)
Tisztelt Búbánat! Maximálisan egyetértek Önnel, hogy Főzeneigazgató Úr a „még meg nem valósult” művészi terveiről beszélt az interjújában. Azt azért feltételezem, hogy Főzeneigaztó és Kiss B. Attila Főigazgató Úr között van valamiféle összhang az Operettszínház jövőbeni terveit illetően. Ebből következően újra elolvastam Főigazgató Úr nyilvános pályázati anyagát, amit beadott a főigazgató posztra jelentkezése alkalmával. Itt megtalálható a következő évek programja az alábbiak szerint:
2019/2020
Nagyszínpad
1. Kacsóh: János vitéz
2. Suppé: Boccaccio
3. Szakcsi Lakatos: Bestia
4. Kocsák: Légy jó mindhalálig
Teátrum
1. Weill: Koldusopera
2. magyar zenés darab ősbemutató
Raktárszínház
Eisemann: Egy csók és más semmi
2020/21
Nagyszínpad
1. Lehár: Giuditta
2. Strauss: Cigánybáró
3. Elton John: Aida
4. pályázatnyertes magyar musical bemutatója
Teátrum
Legrand: Yentl (megjelenés a zsidó fesztiválon)
Raktárszínház
Huszka: Bob herceg
2021/2022
Nagyszínpad
1. Jacobi: Leányvásár
2. Offenbach: Orfeusz az alvilágban
3. Szakcsi Lakatos: Az ember tragédiája
4. Kocsák: Tűzről pattant tündérország (családi musical)
Teátrum
Menotti: A vénkisasszony és a tolvaj – magyarországi bemutató
Raktárszínház
Eisemann: Zsákbamacska
2022/23
Nagyszínpad
1. Ábrahám: Bál a Savoyban
2. Millöcker: Madame Dubarry
3. Szörényi: Atilla
4. Kander: Chicago
Teátrum
Tolcsvay: Lúdas Matyi
Raktárszínház
magyar zenés darab ősbemutató
2023-2024
Nagyszínpad
1. Kálmán: Az ördöglovas
2. Planquette: A corneville-i harangok
3. Menken: Aladdin
4. Tolcsvay: A kőszívű ember fiai
Teátrum
magyar zenés darab ősbemutató
Raktárszínház
Huszka: Gül baba
Hogy a pályázati anyag, a főzeneigazgatói interjú és a jelen valósága között mi az összefüggés és különbözőség mindenki döntse el saját maga (miután 2019 és 2024 évek között megtalálta az alap repertoárban a Marica grófnő és a Mosoly országa című műveket).
Az én értelmezésemben a főzeneigazgató úr az interjúban a még meg nem valósult elképzeléseiről szól, melyeket szeretné a színház műsorpolitikájában realizálni - miért is ne? Kívánom neki - és magunknak is - hogy ezek a tervek mihamarabb valóra váljanak! A Csárdáskirálynő bemutatója után hamarosan itt a János vitéz. Követi a Diótörő balett. Egyetértek az interjúban jelzett t ö r e k v é s és c é l mibenlétével.
Ha ezek a tervek megvalósulnak, örülni fogok, mert kell a változatosság, kellene a frissülés! Jöjjenek a francia és az angol operett jeles képviselőinek értékes operettjei is, de szívesen látnám még a bécsi operett nálunk háttérbe szorult szerzőinek - Suppé, Millöcker, Zeller, Fall, Oscar Straus - a színpadi műveit is az Operettszínházunkban:
"A színház vezetése részéről a jövőre vonatkozó törekvés, hogy bizonyos alapdarabokat, például a Marica grófnő-t és A mosoly országá-t az állandó repertoár részévé tegyük. Célunk az is, hogy a közönséggel újra megszerettessük a francia és az angolszász operett műfaját is, többek között Hervé, Planquette, Offenbach, vagy éppen Sullivan világát."
Lehár Ferenc nagyoperettjeit különösen a szívemen viselem, fájlalom, hogy az operai igényű darabjai többségét nem lehet (?) az Operettszínházban "eladni"; az Opera műsorpolitikájába nem fér bele, így "gazdátlan maradnak". Pedig a Paganini, a Friderika, a Frasquita, A cárevics, a Kék mazúr, a Szép a világ, a Giuditta és külösképpen a magyar tematikájú Pacsirta, megérdemelnék az újabb próbálkozást, hogy a közönség kegyeit elnyerjék - úgy mint évtizedekkel ezelőtt történt - sikerrel.
A Huszka-emlékévben pedig jöhetne mondjuk a rég nem látott Gül baba, de akár a Bob herceg. A Lili bárónő nagyoperettet pedig a repertoárban végre át kellene tenni a kis Raktárszínházból a nagyszínpadra - mégpedig zenekarral, az eddigi hangsúlytalan zongorakíséret helyett -, mert inkább odavaló!
A cikk említette, hogy a Grand hotel c darabot vezényelte Pfeiffer Gyula, ez Ábrahám Pál Mese a Grand Holtelben c. darabja lenne? Ez eddig csak 2 helyen ment, a német Komische Oper Berlinben és Mainz-ben, illetve egy hete feltette a Luzerner Theater is Svájcban.
Amint baráti körömből értesültem, minden előadás fellépőktől és karmesterektől függően más és más hangulatú – erről ezen a héten Nagy Ibolya felelősszerkesztő-műsorvezető is beszélgetett vendégeivel a „Túl az Óperencián” című műsorában a Dankó Rádióban: https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/10/27/tul-az-operencian-levai-enikovel-es-denes-viktorral-44-het/
Tegnap este megnéztem a Csárdáskirálynő előadást a Budapesti Operettszínházban.
Sem hosszabb véleményt sem kritikai megjegyzést nem szeretnék írni, csak annyit, hogy nagyon színvonalas este volt, érdemes jegyet váltani rá. Telt házzal ment.
A színház műsorpolitikája tökéletesen tükrözi, amelyet Főzeneigazgató úr az interjúban említett. Nevezetesen:
- állandó repertoár része pl. a Marica grófnő és a Mosoly országa – Nincs a repertoáron
- megszerettessük Hervé, Planquette, Offenbach, Sullivan világát – Még tervben sincs egyik sem.
Miután ezen meg nem valósuló terveiket előadta Főzeneigazgató Úr, közölte, hogy a ezen terveknek megfelelően bemutatják a János vitézt, majd a Diótörő balettet, majd Huszka emlékévre készülnek.
Interjú Pfeiffer Gyulával, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatójával.
https://www.origo.hu/kultura/20191029-pfeiffer-gyula-interju.html
OLÁH ZSOLT
2019.10.31. 08:36 Origo.hu
„A színház vezetése részéről a jövőre vonatkozó törekvés, hogy bizonyos alapdarabokat, például a Marica grófnő-t és A mosoly országá-t az állandó repertoár részévé tegyük. Célunk az is, hogy a közönséggel újra megszerettessük a francia és az angolszász operett műfaját is, többek között Hervé, Planquette, Offenbach, vagy éppen Sullivan világát, akinek művei gyökeresen különböznek a bécsi operett hagyományaitól, ugyanakkor sokan a musical előképének tekintik. A zenéje ezért talán közelebb áll majd azon nézőinkhez, akik egy operettben nem feltétlenül várják mindenáron például a valcert, vagy a csárdást. Jelenleg november 22-i premierünkre, Kacsóh Pongrác János vitézére készülünk, amely kivételesen izgalmas munkafolyamatnak ígérkezik számunkra, hiszen a daljáték negyven éve nem hangzott el az Operettszínház színpadán. Mindemellett pedig ismerkedünk decemberi premierünk, a Diótörő zenei anyagával is és előttünk áll a Huszka Jenő-emlékév. Bízom benne, hogy többek között a zenei élményt tekintve is sok újdonsággal szolgálunk a közönségnek, hiszen az operett ugyanolyan zenei igényű műfaj, mint az opera: Lehár élénk levelezésben állt Puccinivel, egymásra gyakorolt hatásuk mindkettőjük műveiben tetten érhető, csak amíg Puccinit klasszikus zeneszerzőnek tartjuk, Lehár operettjeit a könnyűzenéhez soroljuk.”
Egy kis revüoperett tévémozi az NSZK-ból, 1971-ből:
Ábahám Pál 1931-es Hawaii rózsája c. darabja egészében (kivéve az Ittam egy kis pityókát c. dal) megtekinthető az alábbi linken (az eredeti librettót Földes Imre szerezte). Jó lenne egyszer már a magyar színházakban is látni a darabot:
https://www.youtube.com/watch?v=Zy_z1-afxRE
Szereposztás
Suzanne Provence - Layla : Uta Sax
Lilo Taro: Rex Gildo
Jim Boy: Gene Reed
Bessie: Stella Mooney
Raka: Paola
Stonk kapitány: Peter Fröhlich
Eszenyi nem kezdte rosszul színigazgatói tevékenységét és voltak ígéretesen jó produkciók később is (pl. Docekallal, Alföldivel, nem csak velük, de főleg vendégrendezőkkel) és még ma is akad, aztán fokozatosan visszasüpped(t) abba az érdektelen zónába, ami az előző igazgató és 1-2 felkent -ma is aktív- rendező évtizedeiben volt ott. Maradva a topik témájánál, nehéz nem azt gondolni, hogy a Mágnás Miskával ismét ifj. Vidnyánszky Attilának akar(t) kedveskedni -egyben önmagát pozicionálni- az igazgató: Vidnyánszky színészként vagy rendezőként máris a Víg (egyik?) legfelkapottabb művésze ... és talán leendő igazgatója.
Éppen 17 évvel ezelőtt, 2002 novemberében láttam a Pesti Színházban az Antonius és Kleopátrát, Eszenyi Enikő „rendezésében” és címszereplésével. Két bagatell színházi feladat, de a Kossuth-díjas művésznő magabiztosan nyilatkozta, hogy ha úgy érezte volna, sok együtt a két kihívás, kiosztja a főszerepet. (Nem osztotta ki.)
Azóta meggyőződésem, hogy Eszenyi szemfényvesztő, az Eszenyi-jelenség pedig egy nagy lufi, és mindig csodálkozom azokon – kritikusokon legfőképpen –, akik képesek gyanakvás nélkül beülni az előadásaira és meglepődni bármin is.
Mindenkinek tisztelettel ajánlom figyelmébe a következő honlapon levő kritikai írást:
Csáki Judit sokkal alaposabban, szakszerűbben részletezi azt a „merényletet”, amit a Vígszínház a Mágnás Miska című operett ürügyén elkövetett és amit én korábban csak egy-két szóval minősítettem.
Azt hiszem az Ön által használt "riasztó" a legjobb kifejezés erre az előadásra. Feleségem "brechti elidegenedést" említett. Egy biztos, az előadás olyan távol van az operett szellemétől, mint az én botfülem az abszolút hallástól.
Egy-két pillanatra vécékagylóra vagy emelőkosárba ülésen kívül mindenki mintegy két és fél órán keresztül követhetetlenül rohangált és közben rettentő hangosan kiabált és énekelt (természetesen mikroporttal). Brrr...
Eszenyi Enikő rendezései zavarbaejtőek, olykor riasztóak; a Mágnás Miska operettbemutatójára sem csábulok el - akármilyen körítésbe is csomagolták; meg egyebként sem az esetem... (sem Eszenyi, sem a "Miska"...)
Idézet Eszenyi Enikő nyilatkozatából: "...jól eljátszott, jól előadott színházi előadás megmutatja a történet minden vetületét, mélységét, fényét, és így a mű egész gazdagsága láthatóvá, hallhatóvá válik. "
Tényleg láthatóvá vált: még be nem épített fürdőkádak, WC-kagylók, piszoárok formájában...
Múltidéző
Johann Strauss: A denevér
Fővárosi Operettszínház bemutatója (1978. április 21.)
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/996779/default/doc_url/A_denevr_6961.pdf
Szöveges-képes ismertető
|
Fordító : |
Fischer Sándor |
|
|
Eisenstein: Marik Péter (szerepkettőzés) |
|
Rendező : |
Vámos László |
|
Karmester : |
Pázmány Tibor |
|
Koreográfus : |
Bogár Richárd |
|
Díszlettervező : |
Forrai Gábor m.v. |
|
Jelmeztervező : |
Schäffer Judit m.v. |
Ma este:
MÁGNÁS MISKA – 20 ÉV UTÁN ÚJRA OPERETT PREMIER A VÍGSZÍNHÁZBAN
/szinhaz.org/
Az 1916-os operett vígszínházi változatát Eszenyi Enikő és Vörös Róbert készítette 2019-ben.
Eszenyi Enikő a produkcióról:
„Vörös Róbert dramaturggal minden változatot újraolvastuk, és úgy gondoltuk, hogy az 1916-os ősváltozat áll legközelebb a szívünkhöz. Nagyon megtetszett arányossága, humora, játékossága és szemtelensége. Ezt az ősváltozatot „karcoltuk” meg, kerestünk olyan új kifejezéseket, hangsúlyokat a szövegkönyvben, ami a mai életünkre reflektál.
Operettet több féleképpen lehet nézni és játszani. A mézédes dallamok szárnyán andalogva és nem gondolkodva. De egy vadul, szenvedélyesen, jól eljátszott, jól előadott színházi előadás megmutatja a történet minden vetületét, mélységét, fényét, és így a mű egész gazdagsága láthatóvá, hallhatóvá válik.”
Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska
Korláth gróf - Hirtling István
Korláth grófné - Bandor Éva
Rolla - Dobó Enikő
Gida - Dino benjamon e.h.
Técsey Pikszi - Horváth Szabolcs
Récsey Mikszi - Orosz Ákos
Marica - Rudolf Szonja e.h.
Jella - Márkus Luca e.h.
Baracs Iván - Ertl Zsombor e.h.
Szele - Kurely László
Marcsa - Szilágyi Csenge
Miska - ifj. Vidnyánszky Attila
Leopold - Márton András
Kati néni - Hullan Zsuzsa
Inas - Reider Péter e.h.
Márton bácsi - Dengyel Iván
Zsorzs - Gyöngyösi Zoltán
Borcsa - Rudolf Szonja e.h.
Koreográfus: KOVÁTS GERGELY CSANÁD
Díszlet: ANTAL CSABA
Jelmez: PUSZTAI JUDIT
Közreműködik a Vígszínház tánckara, énekkara és zenekara
Karmesterek: KOVÁCS ADRIÁN, MESTER DÁVID
Zenei vezető, karmester: RÁCZ MÁRTON
Dramaturg: VÖRÖS RÓBERT
Rendező: ESZENYI ENIKŐ
Bemutató | 2019. október 26. | Vígszínház
Telt ház volt és nagy siker!
Az Operettszínház honlapjáról:
Gálaműsor és díjeső a Magyar Operett Napján
/2019. október 24./
A Budapesti Operettszínház idén tizennyolcadik alkalommal ünnepelte az operett műfaját, és adta át elismeréseit a kimagasló teljesítményt nyújtó művészeinek.
A Te rongyos élet címet viselő gálaest nyitányaként felcsendült Lehár Ferenc walzerje a színház zenekarának előadásában, Pfeiffer Gyula vezényletében. A színpadon egymást követték a legismertebb operettslágerek kiváló művészeink előadásában, Kállay Bori műsorvezetésében. Kálmán Imre és Lehár Ferenc szerzeményei mellett Ábrahám Pál, Franz Grothe, Huszka Jenő, Jacques Offenbach, Kacsóh Pongrác, Karl Millöcker és Zerkovitz Béla duettjeit és áriáit hallgathatta a közönség. Az est során színpadra lépett Bojtos Luca, Dancs Annamari, Dénes Viktor, Erdős Attila, Fischl Mónika, Fonyó Barbara, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Kiss Diána, Laki Péter, Lukács Anita, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt.
Természetesen az idei gála sem maradhatott díjak nélkül. Színházunk főigazgatója, Kiss-B. Atilla adta át a Budapesti Operettszínház elismeréseit.
Az Évad Legígéretesebb Ifjú Művészének járó vándordíjunkat, a Marsallbotot ezúttal Széles Flóra kapta. A fiatal művésznő idén végzett a Színművészeti Egyetemen, ezt követően csatlakozott hivatalosan a Budapesti Operettszínház társulatához. Ennek ellenére korábban is láthattuk már az Operettszínház színpadán, megformálta többek között Julie-t a Carouselből, Belle karakterét A Szépség és a Szörnyetegből, hamarosan pedig Stáziként köszöntheti őt a közönség a Csárdáskirálynőben. Kállay Bori a következő szavakkal konferálta fel a díjazottat: "A kitüntetett ifjú művésznőt a báj, a tehetség és a szorgalom hármas egysége jellemzi. Fiatalkora ellenére érett, cizellált szerepformálás az ismertetőjegye, amelyhez gyönyörű énekhang párosul. A kitüntetést a Carousel című előadás főszerepéért kapja." A marsallbotot a tavalyi nyertes, Laki Péter adta át Széles Flórának.
Az Évad Musicalszínésze Sándor Péter lett, akit az István, a király címszerepében, valamint a Carousel című musical Liliomának karakterében láthatott a nagyközönség. Ahogy az a díjátadón is elhangzott, Sándor Péter szuggesztív szerepformálásával hamar belopta magát a nézők szívébe.
Az Évad Operettszínésze elismerést Bordás Barbara kapta, aki 2010 óta oszlopos tagja társulatunknak. Színházunk egyik vezető primadonnája, operettekben és musicalekben egyaránt játszik, mindemellett operaáriákat is több alkalommal hallhattunk tőle. "Szinte hihetetlen, hogy már tíz éve erősíti a társulatunkat. Zeneileg és színészileg egyaránt elmélyült szerepformálás jellemzi. A díjat A víg özvegy és a Maya című előadás címszerepeiért kapta." - mondta az est házigazdája.
A gálaest során adták át a Musica Hungarica Kiadó díjai is, melyet az intézmény alapítója, Éliás Tibor énekművész nyújtott át a nyerteseknek.
"Óriási boldogság, hogy tizennyolcadik alkalommal állhatunk itt együtt a színpadon, a világ legszebb és legjobb színházának a színpadán, és önök élvezhetik azt a műsort, melyet a nagy magyar szerzők, a fantasztikus előadók, zenészek, no és persze a műszak biztosít." - kezdte beszédét Éliás Tibor. "Az én tisztem az, hogy két olyan személyt köszöntsünk itt a színpadon, akik már nagyon régóta tapossák ezeket a deszkákat."
Az első egy úr, aki néhány nap híján ötven éve lépett át az Operettszínház küszöbén. Nem művész, de nélküle valószínűleg nem lett volna előadás. Az úr, aki az operettel, az operettért és az operett mellett élte az életét. Ő Foczmann István, aki 1965-ben, első munkahelyeként kezdett az Operettszínházban, 2002 óta pedig a színház üzemeltetési igazgatójaként erősíti a társulatot és a vezetőséget. Elkötelezett munkájáért a Musica Hungarica Kiadó Életmű-díját vehette át. Éliás Tibor kiemelte, általa és vele az egész műszaki gárdának szeretné megköszönni az elmúlt évtizedek áldozatos és lelkiismeretes munkáját.
"Az ünnepi pillanatoknak is van egy még ünnepélyesebb pillanata: amikor a nagyasszony színpadra lép." - folytatta Éliás Tibor. Galambos Erzsit konferálta fel, hiszen idén ő vehette át a Musica Hungarica Kiadó Nagydíját. A művésznő több mint hetven évvel ezelőtt lépett fel először a világot jelentő deszkákra, és varázsolta el a közönséget. Több mint 140 főszerepet játszott el idehaza és külföldön, az évtizedek során együtt játszott többek között Honthy Hannával és Darvas Ivánnal is. Galambos Erzsi Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, megkapta a Kritikusok díját és a Kossuth-díjat, A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, továbbá a József Attila Színház örökös tagja, valamint megkapta a József Attila Színház Nívódíját. Galambos Erzsi meghatottan vette át a Nagydíjat: "Köszönöm szépen, hogy megkaptam ezt a díjat! Köszönöm, hogy a Jó Isten megengedte, hogy sok-sok évtized után újra itt állhassak a Fővárosi Operettszínház színpadán. Nekem az Operettszínház nem egy színház, hanem az életem, az ifjúságom volt." - mondta.
A művésznőt Felföldi Anikó is köszöntötte a színpadon a MASZK Országos Színészegyesület nevében. Az ünneplő szavak mellett felcsendültek az "Engem nem lehet elfelejteni" dal híres sorai, óriási tapsvihart kiváltva a közönségből.
Elegáns előadásban, kiváló volt a mai Operett-Gála! (Azaz a tegnap esti.)
www.operett.hu, felvétel készült.
