55 Búbánat 2005-04-18 12:27:58
A hétvégén olvastam a Magyar Nemzet gyászrovatában a szomorú hírt, amelyet lánya tett be az újságba: „Isten akaratában megnyugodva, a magam és színházam nevében fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és emlékeznek rá, hogy édesapám, OSZVALD GYULA, a fővárosi Operettszínház évtizedekig népszerű és elismert művésze 2005. április 11-én, hajnalban, 82 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének Végakaratának megfelelően szűk családi körben búcsúztatjuk, temetjük. Emlékét őrzi családja és szeretett közönsége! Oszvald Marika és a Budapesti Operettszínház Igazgatósága”
A hétvégén olvastam a Magyar Nemzet gyászrovatában a szomorú hírt, amelyet lánya tett be az újságba: „Isten akaratában megnyugodva, a magam és színházam nevében fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és emlékeznek rá, hogy édesapám, OSZVALD GYULA, a fővárosi Operettszínház évtizedekig népszerű és elismert művésze 2005. április 11-én, hajnalban, 82 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének Végakaratának megfelelően szűk családi körben búcsúztatjuk, temetjük. Emlékét őrzi családja és szeretett közönsége! Oszvald Marika és a Budapesti Operettszínház Igazgatósága”
54 Búbánat 2005-04-18 12:17:02 [Válasz erre: 53 Sallustio 2005-04-17 16:14:37]
Kár, hogy nálunk Suppétől a mintegy harminc operettje közül csak a Boccaccio vált ismertté! Pedig semmivel sem gyengébb A pajkos diákok vagy A szép Galathea. Szerencsére ezekből is készültek rádiós felvételek, ídőnként hallhatóak belőlük részletek a rádióban. Viszont vannak olyan darabjai is, amelyekből csak a nyitányokat ismerjük, más részlet nem is került hangrögzítésre, ilyenek pld.: Fatinitza, A könnyű lovasság, Költő és paraszt, Pique Dáma, Banditák, Juanita csókja. De írt egy nagyon szép Requiemet is, bizonyítva sokoldalúságát.
Kár, hogy nálunk Suppétől a mintegy harminc operettje közül csak a Boccaccio vált ismertté! Pedig semmivel sem gyengébb A pajkos diákok vagy A szép Galathea. Szerencsére ezekből is készültek rádiós felvételek, ídőnként hallhatóak belőlük részletek a rádióban. Viszont vannak olyan darabjai is, amelyekből csak a nyitányokat ismerjük, más részlet nem is került hangrögzítésre, ilyenek pld.: Fatinitza, A könnyű lovasság, Költő és paraszt, Pique Dáma, Banditák, Juanita csókja. De írt egy nagyon szép Requiemet is, bizonyítva sokoldalúságát.
53 Sallustio 2005-04-17 16:14:37
A felejthetetlen Huszka Jenő. De régen hallottam már műveit. Azért többször is elővehetnék ! Muzsikája ma is friss, és élvezetes. Különben Franz von Suppét is nagyon élvezem ! Kiváló szerző volt ! Sajnos operettmuzsikára ritkán van időm, pedig az embernek erre a müfajra is szüksége van, egészen más hangulatba varázsól.
A felejthetetlen Huszka Jenő. De régen hallottam már műveit. Azért többször is elővehetnék ! Muzsikája ma is friss, és élvezetes. Különben Franz von Suppét is nagyon élvezem ! Kiváló szerző volt ! Sajnos operettmuzsikára ritkán van időm, pedig az embernek erre a müfajra is szüksége van, egészen más hangulatba varázsól.
52 Búbánat 2005-04-17 15:08:31
Nemrég újra a kezembe került Callas-könyvben olvasom, hogy élete első darabja, amiben Athénben fellépett, Suppé Boccaccio című nagyoperettjében Fiametta szerepe volt.
Nemrég újra a kezembe került Callas-könyvben olvasom, hogy élete első darabja, amiben Athénben fellépett, Suppé Boccaccio című nagyoperettjében Fiametta szerepe volt.
51 Búbánat 2005-04-17 14:35:57
A múlt szombaton volt a bemutatója Huszka Lili bárónőjének az Operett Raktárszínházában. Az ifjabb kedvenceknek, Lukács Anitának, Dolhai Attilának, Szendi Szilviának és a többieknek éppúgy tapsolhatunk, mint a hatalmas tehetségű \"nagy öregeknek\", Lehoczky Zsuzsának, Mednyánszky Áginak s a lassacskán közéjük érő Szolnoki Tibornak. Családi kötődések miatt egyébként nagyon közel áll hozzám a zeneszerző személyisége, művészete. Doktor Huszka Jenő miniszteri tanácsos úr harminchét nyáron át élvezte a Balaton gyönyörűségét. Fonyód-Bélatelepen írta többek közt egyik sikerdarabját, a Lili bárónőt is. A szegedi muzsikus -polihisztor Huszka születésének 130.évfordulóján most a Raktárszínházban színre került az operettslágerekkel teletűzdelt \"örök darab\". Örök, mert 1919, az ősbemutató óta Moszkvában és New Yorkban egyformán őrült siker, ahányszor csak előveszik. A zeneszerző a muzsika iránti szerelmet s a legendás Huszka-hallást valószínűleg kiskunfélegyházi kántor nagypapájától örökölte. Zeneakadémiára és jogra egyszerre járt, utóbbitól 21 évesen az államtudományok doktoraként búcsúzott. Élt és muzsikált Párizsban, 18 éven át a Zeneszerzők Világszövetségének alelnöke volt, s ebbéli funkciója mellett a szerzői jogvédelemmel is foglalkozott hivatalosan, ám halhatatlan szerzeményei okán zárja szívébe a közönség jó 100 esztendeje. S ha már említettem Fonyódot: ki gondolta volna, hogy a fonyódi pontypaprikás névadója is! Huszka Jenő tiszteletére alkották a lokálpatrióta konyhaművészek.
A múlt szombaton volt a bemutatója Huszka Lili bárónőjének az Operett Raktárszínházában. Az ifjabb kedvenceknek, Lukács Anitának, Dolhai Attilának, Szendi Szilviának és a többieknek éppúgy tapsolhatunk, mint a hatalmas tehetségű \"nagy öregeknek\", Lehoczky Zsuzsának, Mednyánszky Áginak s a lassacskán közéjük érő Szolnoki Tibornak. Családi kötődések miatt egyébként nagyon közel áll hozzám a zeneszerző személyisége, művészete. Doktor Huszka Jenő miniszteri tanácsos úr harminchét nyáron át élvezte a Balaton gyönyörűségét. Fonyód-Bélatelepen írta többek közt egyik sikerdarabját, a Lili bárónőt is. A szegedi muzsikus -polihisztor Huszka születésének 130.évfordulóján most a Raktárszínházban színre került az operettslágerekkel teletűzdelt \"örök darab\". Örök, mert 1919, az ősbemutató óta Moszkvában és New Yorkban egyformán őrült siker, ahányszor csak előveszik. A zeneszerző a muzsika iránti szerelmet s a legendás Huszka-hallást valószínűleg kiskunfélegyházi kántor nagypapájától örökölte. Zeneakadémiára és jogra egyszerre járt, utóbbitól 21 évesen az államtudományok doktoraként búcsúzott. Élt és muzsikált Párizsban, 18 éven át a Zeneszerzők Világszövetségének alelnöke volt, s ebbéli funkciója mellett a szerzői jogvédelemmel is foglalkozott hivatalosan, ám halhatatlan szerzeményei okán zárja szívébe a közönség jó 100 esztendeje. S ha már említettem Fonyódot: ki gondolta volna, hogy a fonyódi pontypaprikás névadója is! Huszka Jenő tiszteletére alkották a lokálpatrióta konyhaművészek.
50 Búbánat 2005-02-21 15:43:10
Elsődlegesen az operettre vonatkozó információkat emeltem át az alábbi cikkből. Délmagyarország Szeged - kultúra | 2005-02-04 | Hollósi Zsolt Franz von Suppé örökzöld slágerekkel teli nagyoperettje, a Boccaccio lesz az idei szabadtéri játékok eddig titokban tartott saját produkciója. A léhaságról szóló darabot Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség. A Szegedi Szabadtéri Játékok új vezérkara karácsony előtt hirdette meg a 2005-ös programot – egyetlen produkció kivételével, amelynek létrehozása attól függött, jóváhagyja-e a január végi közgyűlés a fesztivál üzleti tervét. Miután – ha vitákkal is – ez megtörtént, megvalósíthatják Kesselyák Gergely művészeti vezető ötletét. A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban, Alföldi Róbert rendezésében július 29-én mutatják be Franz von Suppé örökzöldjét Boccaccio, avagy operett a léhaságról címmel. A produkcióval kapcsolatos szerződtetések csak a napokban kezdődtek meg, így a közreműködőkről csak annyit lehet tudni: az Operettszínház sztárjait kérik fel a főbb szerepekre. A Kerényi Miklós Gábor vezette fővárosi teátrum 2006 szeptemberétől játssza tovább a Dóm térre készülő előadás kőszínházi változatát. Újdonság, hogy nem Szegedről küldözgetik majd értéklevélben a megrendelt belépőket, hanem az ország 3500 szerencsejáték fogadóirodájában és a kisebb települések teleházaiban is átvehetők lesznek az internetről helyben kinyomtatható jegyek. A szabadtéri új vezérkara a jövőben sokkal korábban szeretne programot hirdetni, ezért Kesselyák Gergely április 30-áig elkészíti a 2006-os nyár műsortervét is.
Elsődlegesen az operettre vonatkozó információkat emeltem át az alábbi cikkből. Délmagyarország Szeged - kultúra | 2005-02-04 | Hollósi Zsolt Franz von Suppé örökzöld slágerekkel teli nagyoperettje, a Boccaccio lesz az idei szabadtéri játékok eddig titokban tartott saját produkciója. A léhaságról szóló darabot Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség. A Szegedi Szabadtéri Játékok új vezérkara karácsony előtt hirdette meg a 2005-ös programot – egyetlen produkció kivételével, amelynek létrehozása attól függött, jóváhagyja-e a január végi közgyűlés a fesztivál üzleti tervét. Miután – ha vitákkal is – ez megtörtént, megvalósíthatják Kesselyák Gergely művészeti vezető ötletét. A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban, Alföldi Róbert rendezésében július 29-én mutatják be Franz von Suppé örökzöldjét Boccaccio, avagy operett a léhaságról címmel. A produkcióval kapcsolatos szerződtetések csak a napokban kezdődtek meg, így a közreműködőkről csak annyit lehet tudni: az Operettszínház sztárjait kérik fel a főbb szerepekre. A Kerényi Miklós Gábor vezette fővárosi teátrum 2006 szeptemberétől játssza tovább a Dóm térre készülő előadás kőszínházi változatát. Újdonság, hogy nem Szegedről küldözgetik majd értéklevélben a megrendelt belépőket, hanem az ország 3500 szerencsejáték fogadóirodájában és a kisebb települések teleházaiban is átvehetők lesznek az internetről helyben kinyomtatható jegyek. A szabadtéri új vezérkara a jövőben sokkal korábban szeretne programot hirdetni, ezért Kesselyák Gergely április 30-áig elkészíti a 2006-os nyár műsortervét is.
48 Búbánat 2005-02-14 18:11:54
Tegnap kiolvastam Kálmán Imre életéről írt regényes korrajzot, amelynek szerzője, Gál Róbert, érdekes megközelítést választott, hogy közel hozza az olvasóhoz a főhőst. Ez a könyv nem egy szabályos életrajz. A „Túl az Óperencián…” című „regényes” műben a szerző tudatosan a nagy operett-komponista életének gyökereire, származására fekteti a hangsúlyt, kevésbé elemzi a világsikerű zenés színpadi alkotásokat. A könyv szerzője nagy empátiával és alapos kutatói munkával tárja elénk annak a hét évtizednek (1882-1953) napos és borús oldalait, amelyből megismerhetjük és „emberközelben” látjuk a nagy magyar komponistát: születéstől a halálig. A sikereket és a kudarcokat éppen úgy átéljük a szerző által, mint a „regényhős” a saját életében. A könyv olvasása közben rám mindenekelőtt Kálmán családjának a zsidóüldözések alatti szörnyű megpróbáltatásaira történt utalások, a komponista húgainak és más hozzá közel álló személyek tragédiái hatottak. Kétségtelen, Gál Róbert nagy részvéttel és szeretettel közelíti meg Kálmán életének fájdalmas korszakait. Sok olyan adalékkal szolgál a felmenői családról, a gyermek-és ifjúkorról, életének későbbi periódusairól, házasságáról, amelyek az adott korba ágyazottan jobban megértetik az olvasóval, hogy mennyi összetevő munkálkodik a háttérben és a tudat alatt az adott operett zenei anyagának létrejöttében. A mű inspirálását mennyi körülmény befolyásolhatja: öröm, bánat, s amikor elapad az invenció, vajon mi áll mögötte? Melyek azok az aspektusok, amelyek hatványozottan jelzik a komponista életében bekövetkezett egy-egy meghatározó erejű személyes, családi vonatkozású epizódot. Az író érthetően szubjektív elemekkel telített írása rádöbbenti az olvasót, hogy nincs „könnyű” vagy „könnyedebb” hangvételű színpadi zene, műfaj; az operett világa, a vidám és megható jelenetek sora, a muzsika szárnyalása mögött, mennyi minden emberi és földhöz ragadt történés rejlik, mennyi, sokszor kicsinyes gondolkozás társul: a „múzsák neveletlen gyermekei” önmagában nem értelmezhetőek, a tévhiteket meg kell cáfolni. Gál Róbert ezzel a könyvével bebizonyította, hogy lehet így is olvasmányos, érdekfeszítő életrajzi regényt írni, ami ismereteket nyújt, leköti a figyelmet, és mélyen elgondolkodtat; nem kerülhető meg a származás és az abból fakadó „következmények”, amelyek velejárói múltunknak, jelenünknek és minden bizonnyal meghatározza jövendőnket is. Kálmán Imre 71 évet élt, de a könyv utolsó oldalainak egyik - másik fényképén olyan megtörten néz bele a kamera lencséjébe, amely kimondhatatlan, megrázó személyes tragédiákról és szörnyűségekről tanúskodik. Az ember ezt el sem hiszi, ha csak az operett-melódiáit hallja, dúdolja. Érdemes hozzá olvasni ezt a könyvet.
Tegnap kiolvastam Kálmán Imre életéről írt regényes korrajzot, amelynek szerzője, Gál Róbert, érdekes megközelítést választott, hogy közel hozza az olvasóhoz a főhőst. Ez a könyv nem egy szabályos életrajz. A „Túl az Óperencián…” című „regényes” műben a szerző tudatosan a nagy operett-komponista életének gyökereire, származására fekteti a hangsúlyt, kevésbé elemzi a világsikerű zenés színpadi alkotásokat. A könyv szerzője nagy empátiával és alapos kutatói munkával tárja elénk annak a hét évtizednek (1882-1953) napos és borús oldalait, amelyből megismerhetjük és „emberközelben” látjuk a nagy magyar komponistát: születéstől a halálig. A sikereket és a kudarcokat éppen úgy átéljük a szerző által, mint a „regényhős” a saját életében. A könyv olvasása közben rám mindenekelőtt Kálmán családjának a zsidóüldözések alatti szörnyű megpróbáltatásaira történt utalások, a komponista húgainak és más hozzá közel álló személyek tragédiái hatottak. Kétségtelen, Gál Róbert nagy részvéttel és szeretettel közelíti meg Kálmán életének fájdalmas korszakait. Sok olyan adalékkal szolgál a felmenői családról, a gyermek-és ifjúkorról, életének későbbi periódusairól, házasságáról, amelyek az adott korba ágyazottan jobban megértetik az olvasóval, hogy mennyi összetevő munkálkodik a háttérben és a tudat alatt az adott operett zenei anyagának létrejöttében. A mű inspirálását mennyi körülmény befolyásolhatja: öröm, bánat, s amikor elapad az invenció, vajon mi áll mögötte? Melyek azok az aspektusok, amelyek hatványozottan jelzik a komponista életében bekövetkezett egy-egy meghatározó erejű személyes, családi vonatkozású epizódot. Az író érthetően szubjektív elemekkel telített írása rádöbbenti az olvasót, hogy nincs „könnyű” vagy „könnyedebb” hangvételű színpadi zene, műfaj; az operett világa, a vidám és megható jelenetek sora, a muzsika szárnyalása mögött, mennyi minden emberi és földhöz ragadt történés rejlik, mennyi, sokszor kicsinyes gondolkozás társul: a „múzsák neveletlen gyermekei” önmagában nem értelmezhetőek, a tévhiteket meg kell cáfolni. Gál Róbert ezzel a könyvével bebizonyította, hogy lehet így is olvasmányos, érdekfeszítő életrajzi regényt írni, ami ismereteket nyújt, leköti a figyelmet, és mélyen elgondolkodtat; nem kerülhető meg a származás és az abból fakadó „következmények”, amelyek velejárói múltunknak, jelenünknek és minden bizonnyal meghatározza jövendőnket is. Kálmán Imre 71 évet élt, de a könyv utolsó oldalainak egyik - másik fényképén olyan megtörten néz bele a kamera lencséjébe, amely kimondhatatlan, megrázó személyes tragédiákról és szörnyűségekről tanúskodik. Az ember ezt el sem hiszi, ha csak az operett-melódiáit hallja, dúdolja. Érdemes hozzá olvasni ezt a könyvet.
49 Búbánat 2005-02-14 13:18:22 [Válasz erre: 46 B.I. 2005-02-02 22:56:12]
Csak most értem el ide, szem elől tévesztettem a topicot, úgy hogy, kérlek, ne haragudj, amiért csak most reagálok írásodra. Természetesen örülök, hogy Téged is érdekel a műfaj és annak jeles alkotói meg tolmácsolói. Valóban, kissé periférián van, és olyan mostohasors jutott mára osztályrészéül. Sajnálom, nagyon, hogy idejutott. Majd beszélgethetünk erről is, hogyne. Alig várom.
Csak most értem el ide, szem elől tévesztettem a topicot, úgy hogy, kérlek, ne haragudj, amiért csak most reagálok írásodra. Természetesen örülök, hogy Téged is érdekel a műfaj és annak jeles alkotói meg tolmácsolói. Valóban, kissé periférián van, és olyan mostohasors jutott mára osztályrészéül. Sajnálom, nagyon, hogy idejutott. Majd beszélgethetünk erről is, hogyne. Alig várom.
47 frushena 2005-02-03 07:11:51 [Válasz erre: 46 B.I. 2005-02-02 22:56:12]
Offenbach-hoz betársulok! Bámulatos dolgokat művelt a kis \"rágcsálófejű\"! ;)
Offenbach-hoz betársulok! Bámulatos dolgokat művelt a kis \"rágcsálófejű\"! ;)
46 B.I. 2005-02-02 22:56:12
Kedves Búbánat! Tallózgattam a fórumok között, és láttam ezt az \"operett\" témát, gondoltam belenézek. Bámulatos vsgy! Mi ugyan most már egy kicsit ismerjük egymást azért ide is irok Neked! Mindezt azért teszem, mert csodálatos ahogy az operett muzsikáról, szerzőiről és előadói-ról irtál. Bevallom Neked, hogy a sok komoly zene hallgatása mellett én is imádom ezt a müfajt. Gyermekkorom kedves emlékei közé tartoznak ifj.J.Strauss, Offenbach, Suppé, Lehár, Kálmán Imre, vagy Huszka Jenő (nem sorolható fel mindenki akit szeretek, majd élőszóban megbeszéjük, ha találkozunk) hallgatása, vagy látása. Persze én is úgy vagyok vele, hogy az előadás szinvonala magas legyen. Valóban felejthetetlen volt egy Udvardy Tibor, egy Gyurkovics Mária, Radnai György (és még sorolhatnám) előadása. Manapság már ritkábban hallgatok operett-muzsikát, mert nagyon leköt a készülés a havonta megtartandó koncertekre. De az évvégi(szilveszter előtti) koncerteket mindig könnyedebbre fogom.Szerencsére a társaságunk zöme is szereti ezeket a zenéket. Pl. volt Cigánybáró nyitány, sok Strauss zene és Soltival egy csodás Könnyü lovasság nyitány(Suppé). Vagy a Berlini Filharmónikusokkal Offenbach zene előadása. Ha nekik nem derogál ilyen muzsikát is játszani, akkor nekem sem. Örulök, hogy Te is élvezed ezt a sokat szidott múfajt. Majd szóban remélhetőleg sokat fogunk beszélni erről is. Töled sokat lehet tanulni. Sokszor üdvözöllek! BI.
Kedves Búbánat! Tallózgattam a fórumok között, és láttam ezt az \"operett\" témát, gondoltam belenézek. Bámulatos vsgy! Mi ugyan most már egy kicsit ismerjük egymást azért ide is irok Neked! Mindezt azért teszem, mert csodálatos ahogy az operett muzsikáról, szerzőiről és előadói-ról irtál. Bevallom Neked, hogy a sok komoly zene hallgatása mellett én is imádom ezt a müfajt. Gyermekkorom kedves emlékei közé tartoznak ifj.J.Strauss, Offenbach, Suppé, Lehár, Kálmán Imre, vagy Huszka Jenő (nem sorolható fel mindenki akit szeretek, majd élőszóban megbeszéjük, ha találkozunk) hallgatása, vagy látása. Persze én is úgy vagyok vele, hogy az előadás szinvonala magas legyen. Valóban felejthetetlen volt egy Udvardy Tibor, egy Gyurkovics Mária, Radnai György (és még sorolhatnám) előadása. Manapság már ritkábban hallgatok operett-muzsikát, mert nagyon leköt a készülés a havonta megtartandó koncertekre. De az évvégi(szilveszter előtti) koncerteket mindig könnyedebbre fogom.Szerencsére a társaságunk zöme is szereti ezeket a zenéket. Pl. volt Cigánybáró nyitány, sok Strauss zene és Soltival egy csodás Könnyü lovasság nyitány(Suppé). Vagy a Berlini Filharmónikusokkal Offenbach zene előadása. Ha nekik nem derogál ilyen muzsikát is játszani, akkor nekem sem. Örulök, hogy Te is élvezed ezt a sokat szidott múfajt. Majd szóban remélhetőleg sokat fogunk beszélni erről is. Töled sokat lehet tanulni. Sokszor üdvözöllek! BI.
45 Búbánat 2005-02-02 19:17:42
Ma 45 éve, hogy meghalt a magyar operett atyja: Dr. Huszka Jenő.
Ma 45 éve, hogy meghalt a magyar operett atyja: Dr. Huszka Jenő.
44 Búbánat 2005-01-27 16:01:23 [Válasz erre: 43 Szilgyo 2005-01-27 15:59:54]
Igen, a Mezzo nemrég közvetítette velük. Videóra felvettem.
Igen, a Mezzo nemrég közvetítette velük. Videóra felvettem.
43 Szilgyo 2005-01-27 15:59:54
Orfeusz az alvilágban: a Magyar Színház belsikerű kísérlete után újra próbáltam egy CD-ről, Minkowski és Dessay a húzónevek rajta. Igen kellemes (de nem lábvíz...). Ismeri vki?
Orfeusz az alvilágban: a Magyar Színház belsikerű kísérlete után újra próbáltam egy CD-ről, Minkowski és Dessay a húzónevek rajta. Igen kellemes (de nem lábvíz...). Ismeri vki?
42 Megén 2004-11-23 14:53:36 [Válasz erre: 41 Búbánat 2004-11-23 14:23:21]
Köszönöm. Én is azért gondoltam a Katonára, mert még emlékeztem arra az időre, amikor bordó/fehér volt a belseje, és emeleti páholyok is voltak. És Pápai Erzsi volt I. Erzsébet, Váradi Hédi B. Anna, Leicester Bessenyei, hát voltak szép idők, de ez már egy másik fórum Köszönöm még egyszer.
Köszönöm. Én is azért gondoltam a Katonára, mert még emlékeztem arra az időre, amikor bordó/fehér volt a belseje, és emeleti páholyok is voltak. És Pápai Erzsi volt I. Erzsébet, Váradi Hédi B. Anna, Leicester Bessenyei, hát voltak szép idők, de ez már egy másik fórum Köszönöm még egyszer.
41 Búbánat 2004-11-23 14:23:21 [Válasz erre: 40 Megén 2004-11-23 14:16:41]
Kedves Megén, mindent én sem tudok, ilyenkor segít az internet: BELVÁROSI SZÍNHÁZ - ma Katona József Színház ....A Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 6. szám alatt, Bárdos Artúr vezetésével megnyílt színház a Belvárosi nevet viselte. 1916. november 18-án, még mint Modern Színpad, kabaré, és 1918. tavaszától már Belvárosi Színház, \"a három felvonásos színművek otthona\". 1920-tól az UNIÓ Rt. tulajdona lett. Bárdos 1922-ben megvált a színháztól, de 1924. végén újra ő az igazgató. 1926-ban Beöthy László állt a színház élén. 1940. októberétől Híradó mozi. 1945 után újból Belvárosi Színház, amelyet 1948-ig Bárdos Artúr fémjelzett. 1951-től a Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Idővel a kamaraszínház önálló intézménnyé nőtte ki magát. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor közös igazgatása során létrejött a Katona József Színház. Ma ez az épület a Katona, aminek újabb kamaraszínháza, a Kamra. Az intézmény jelenlegi igazgatója: Zsámbéki Gábor.
Kedves Megén, mindent én sem tudok, ilyenkor segít az internet: BELVÁROSI SZÍNHÁZ - ma Katona József Színház ....A Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 6. szám alatt, Bárdos Artúr vezetésével megnyílt színház a Belvárosi nevet viselte. 1916. november 18-án, még mint Modern Színpad, kabaré, és 1918. tavaszától már Belvárosi Színház, \"a három felvonásos színművek otthona\". 1920-tól az UNIÓ Rt. tulajdona lett. Bárdos 1922-ben megvált a színháztól, de 1924. végén újra ő az igazgató. 1926-ban Beöthy László állt a színház élén. 1940. októberétől Híradó mozi. 1945 után újból Belvárosi Színház, amelyet 1948-ig Bárdos Artúr fémjelzett. 1951-től a Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Idővel a kamaraszínház önálló intézménnyé nőtte ki magát. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor közös igazgatása során létrejött a Katona József Színház. Ma ez az épület a Katona, aminek újabb kamaraszínháza, a Kamra. Az intézmény jelenlegi igazgatója: Zsámbéki Gábor.
40 Megén 2004-11-23 14:16:41 [Válasz erre: 37 Búbánat 2004-11-13 14:49:34]
Búbánat, hozzád fordulok, mindent tudsz. Valamelyik nap azon morfondíroztunk melyik volt a Belvárosi Színház? Anno..... Én a mostani Katonára voksoltam, de nem vagyok választásomban biztos. Futott még a Váci utcai mostani Pesti is. Segítenél? Köszönöm.
Búbánat, hozzád fordulok, mindent tudsz. Valamelyik nap azon morfondíroztunk melyik volt a Belvárosi Színház? Anno..... Én a mostani Katonára voksoltam, de nem vagyok választásomban biztos. Futott még a Váci utcai mostani Pesti is. Segítenél? Köszönöm.
39 Búbánat 2004-11-23 13:58:50
Részletek az említett pályázók közül kettőnek a pályázatából. ...négy évre nyertem el a színház igazgatói posztját, 1997-ben. Nekiláttunk a munkának a nyertes pályázat szellemében. Alig egy év elteltével jött a hír: az Operettszínház megkapta a teljes rekonstrukcióhoz szükséges címzett állami támogatást, legkésôbb ’99 februárjában meg kell nyitni az „építési naplót”. A korábbi terveket félre kellett tenni (remélem, ideiglenesen), s nekilátni az átépítés elôkészületeinek. „Túlélô”-programot kellettfelépíteni. Az operett és az egyéb zenés játékok aránya arra kötelez bennünket, hogy minden zenés színházi műfajban magas művészi és technikai szintet követeljünk meg művészeinktôl. Ezt követelik meg tôlünk nem utolsósorban a színház bel- és külföldi sikerei is. Zenés elôadásokon túl tervezzük, hogy a balettegyüttes önálló program megvalósítására is alkalmas legyen. Nagy szükség lenne olyan táncest létrehozására, mely az Operában látható klasszikus balett és az ún. kortárs balett között helyezkedik el, gazdagítva a repertoárt, s mivel a táncművészet „nyelve” is nemzetközi, így rögtön gazdagodhatna külföldnek szóló kínálatunk is. A színház zenekarával kapcsolatosan foglalkoztat az önálló vasárnapi koncert elképzelése. Visszahozzuk az épületbe az Operett-bál rendezvényeit. Két éve indult útjára hagyományteremtô szándékkal az Operett-bál intézménye, 2002-tôl állandó helyszíne a Budapesti Operettszínház lesz. A színház programját a nyitás évét követôen is hasonló szellemben kívánom összeállítani, melyben a klasszikus értékek összetalálkoznak a modern zenés színpad kihívásaival, ugyanakkor új musicalek is születnek, melyek – szerencsés csillagzat esetén – innen indulhatnak hódító útjukra. Itt újra meg kell jegyeznem, hogy én a „Broadway”, „Broadway-produkció” fogalmak emlegetésével egyelôre óvatosan bánnék. Mindamellett, hogy a Broadway-musicalek nagy része engem is többször elbűvölt, s számunkra is rengeteg tekintetben feltétlenül irányadónak kell lenniük, de a realitások talaján maradva ki kell jelentenünk, hogy ennek eléréséhez még sok tennivalónk van. Részletek Halasi Imre pályázatából Huszonkét éve vagyok a pályán. Az utóbbi években tudatosan készültem színházvezetôi tevékenységre; arra, hogy azt a rengeteg tapasztalatot, amit a nagy, zenés darabok színpadra állítása során szereztem, úgy adhassam tovább, hogy helyzetbe hozzak egy színházat, sok tehetséges művészt, minél több fiatal alkotótársat. A Budapesti Operettszínház felújítás utáni, modernizált épülete lehetôséget nyújt arra, hogy magas művészeti színvonalat képviselô, önálló arculattal rendelkezô, szélesebb profilú, operettet, musicalt, esetleg vígoperákat is játszó, a magyar és a nemzetközi kulturális piacon számottevô és értékes „áruval” megjelenô, igazi korszerű zenés színház jöjjön létre. Úgy gondolom, a Budapesti Operettszínház élére most olyan személyi és szakmai hitellel rendelkezô vezetôre van szükség, aki képes életre kelteni, artikulálni és esetleg meg is védeni e kicsit különbözô zenés műfajok értékeit és igényeit. Olyan színházat ígérek, amely másfél évre elôre tervezett műsor- és játékrendjével, biztos gazdálkodásával, kivívott művészi rangjával nyugodt és kiszámítható értéket képvisel a magyar és nemzetközi művészeti palettán. A Budapesti Operettszínházban olyan társulatot kell szervezni, amely képes a hagyományos nagyoperetteket magas színvonalon, látványosan, komoly tánc- és énekkarral, igényes zenei színvonalon játszani, valamint képes korszerű musicalek és rockoperák bemutatására is. Ez az általam két lábon „állónak” nevezett színházi koncepció lényege. Operett-elôadások 1. Kálmán- és Lehár-nagyoperettek Kálmán Imre: Csárdáskirálynô, Marica grófnô, Cirkuszhercegnô, A cigányprímás, A bajadér; Lehár Ferenc: A mosoly országa, A víg özvegy, Luxemburg grófja, Cigányszerelem, Cárevics. 2. Operai igényű, klasszikus nagyoperettek Offenbach: A párizsi élet, Kékszakáll, Orfeusz az alvilágban; Suppé: Boccaccio, A szép Galathea; J. Strauss: Egy éj Velencében, Cigánybáró, Denevér; Millöcker: Gasparone; Sullivan: Mikádó. 3. Népszerű magyar szerzôk zeneileg igényes operettjei Huszka Jenô: Gül baba, Mária fôhadnagy, Bob herceg; Fényes Szabolcs: Maya; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, Hawai rózsája; Jacobi Viktor: Leányvásár, Sybill. Musical-elôadások 1. Klasszikus „musical-comedy” típusú darabok My fair lady, Kiss me Kate! (Csókolj meg Katám!), West Side Story, Hello, Dolly, Dr. Jekyll & Mr. Hyde, Show Boat, Guys and Dolls, Hegedűs a háztetôn, La Mancha lovagja. 2. Rockoperák Evita, Sakk, Mozart (Lévay Szilveszter legújabb bécsi darabja), Miss Saigon, Whistle Down the Wind (Webber utolsó elôtti musicalje), Sunset Boulevard, Martin Guerra, Hair. 3. Új magyar musicalek, rockoperák Személyes elkötelezettséget érzek kortárs magyar művek színpadra segítése ügyében, legyen az opera, rockopera vagy balettzene. Úgy hiszem, a Budapesti Operettszínház e téren újra jó lehetôséget biztosíthat majd a magyar szerzôknek. Az új darabok íratásának fontossága megkérdôjelezhetetlen. Ez részét kell hogy képezze a magyar szellemi és kulturális életnek. Dés László, Presser Gábor, Szörényi Levente, Lévay Szilveszter, Kocsák Tibor, Várkonyi Mátyás. ...bôvíteni szeretném a játékhelyek számát. Hiszek a „hely szelleme” elvben, vagyis abban, hogy minden térnek más és más lehetôségei, üzenetei vannak, amelyeket döntôen figyelembe kell venni a műsorpolitika kialakításánál. Ezért tartom fontosnak, hogy a Mozsár u. 9-ben zenés stúdiószínházat alakítsunk ki, amely egész más profillal, de megtermékenyítô erôvel működhet. Budapesti együttműködést elsôsorban a Thália Színházzal, az Új Színházzal, a Moulin Rouge-zsal és valamilyen cirkuszi formációval látok. A színház jelenlegi helyzetében a társulat újraszervezése elengedhetetlen... A szólisták nagy részét a színházhoz szorosan kötve, de mindenképp a produkciós szemléletnek megfelelôen szabadabb formák közt szerzôdtetném. Alapvetôen számítok a színház jelenlegi szólistáira, akinek többsége magas szinten bizonyította felkészültségét az operett vagy a musical területén, de be kell látnunk, hogy ez a gárda is jelentôs frissítésre szorul. Úgy gondolom, igen jó kapcsolatokkal rendelkezem az ország zenés színészeivel, kiváló énekeseivel ahhoz, hogy a Budapesti Operettszínházhoz tudjak csábítani kiemelkedô szólistákat, sztárokat és sztárjelölteket... Fontos, hogy legyenek új bonviván és primadonna sztárok! Nem létezik operett átütô népszerűségű táncoskomikus és szubrett nélkül. Igazi musicalsiker akkor születik, ha a közönség tombolva ünnepli az elôadókat. Részletek Kerényi Miklós Gábor pályázatából Színház, 2001. február
Részletek az említett pályázók közül kettőnek a pályázatából. ...négy évre nyertem el a színház igazgatói posztját, 1997-ben. Nekiláttunk a munkának a nyertes pályázat szellemében. Alig egy év elteltével jött a hír: az Operettszínház megkapta a teljes rekonstrukcióhoz szükséges címzett állami támogatást, legkésôbb ’99 februárjában meg kell nyitni az „építési naplót”. A korábbi terveket félre kellett tenni (remélem, ideiglenesen), s nekilátni az átépítés elôkészületeinek. „Túlélô”-programot kellettfelépíteni. Az operett és az egyéb zenés játékok aránya arra kötelez bennünket, hogy minden zenés színházi műfajban magas művészi és technikai szintet követeljünk meg művészeinktôl. Ezt követelik meg tôlünk nem utolsósorban a színház bel- és külföldi sikerei is. Zenés elôadásokon túl tervezzük, hogy a balettegyüttes önálló program megvalósítására is alkalmas legyen. Nagy szükség lenne olyan táncest létrehozására, mely az Operában látható klasszikus balett és az ún. kortárs balett között helyezkedik el, gazdagítva a repertoárt, s mivel a táncművészet „nyelve” is nemzetközi, így rögtön gazdagodhatna külföldnek szóló kínálatunk is. A színház zenekarával kapcsolatosan foglalkoztat az önálló vasárnapi koncert elképzelése. Visszahozzuk az épületbe az Operett-bál rendezvényeit. Két éve indult útjára hagyományteremtô szándékkal az Operett-bál intézménye, 2002-tôl állandó helyszíne a Budapesti Operettszínház lesz. A színház programját a nyitás évét követôen is hasonló szellemben kívánom összeállítani, melyben a klasszikus értékek összetalálkoznak a modern zenés színpad kihívásaival, ugyanakkor új musicalek is születnek, melyek – szerencsés csillagzat esetén – innen indulhatnak hódító útjukra. Itt újra meg kell jegyeznem, hogy én a „Broadway”, „Broadway-produkció” fogalmak emlegetésével egyelôre óvatosan bánnék. Mindamellett, hogy a Broadway-musicalek nagy része engem is többször elbűvölt, s számunkra is rengeteg tekintetben feltétlenül irányadónak kell lenniük, de a realitások talaján maradva ki kell jelentenünk, hogy ennek eléréséhez még sok tennivalónk van. Részletek Halasi Imre pályázatából Huszonkét éve vagyok a pályán. Az utóbbi években tudatosan készültem színházvezetôi tevékenységre; arra, hogy azt a rengeteg tapasztalatot, amit a nagy, zenés darabok színpadra állítása során szereztem, úgy adhassam tovább, hogy helyzetbe hozzak egy színházat, sok tehetséges művészt, minél több fiatal alkotótársat. A Budapesti Operettszínház felújítás utáni, modernizált épülete lehetôséget nyújt arra, hogy magas művészeti színvonalat képviselô, önálló arculattal rendelkezô, szélesebb profilú, operettet, musicalt, esetleg vígoperákat is játszó, a magyar és a nemzetközi kulturális piacon számottevô és értékes „áruval” megjelenô, igazi korszerű zenés színház jöjjön létre. Úgy gondolom, a Budapesti Operettszínház élére most olyan személyi és szakmai hitellel rendelkezô vezetôre van szükség, aki képes életre kelteni, artikulálni és esetleg meg is védeni e kicsit különbözô zenés műfajok értékeit és igényeit. Olyan színházat ígérek, amely másfél évre elôre tervezett műsor- és játékrendjével, biztos gazdálkodásával, kivívott művészi rangjával nyugodt és kiszámítható értéket képvisel a magyar és nemzetközi művészeti palettán. A Budapesti Operettszínházban olyan társulatot kell szervezni, amely képes a hagyományos nagyoperetteket magas színvonalon, látványosan, komoly tánc- és énekkarral, igényes zenei színvonalon játszani, valamint képes korszerű musicalek és rockoperák bemutatására is. Ez az általam két lábon „állónak” nevezett színházi koncepció lényege. Operett-elôadások 1. Kálmán- és Lehár-nagyoperettek Kálmán Imre: Csárdáskirálynô, Marica grófnô, Cirkuszhercegnô, A cigányprímás, A bajadér; Lehár Ferenc: A mosoly országa, A víg özvegy, Luxemburg grófja, Cigányszerelem, Cárevics. 2. Operai igényű, klasszikus nagyoperettek Offenbach: A párizsi élet, Kékszakáll, Orfeusz az alvilágban; Suppé: Boccaccio, A szép Galathea; J. Strauss: Egy éj Velencében, Cigánybáró, Denevér; Millöcker: Gasparone; Sullivan: Mikádó. 3. Népszerű magyar szerzôk zeneileg igényes operettjei Huszka Jenô: Gül baba, Mária fôhadnagy, Bob herceg; Fényes Szabolcs: Maya; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, Hawai rózsája; Jacobi Viktor: Leányvásár, Sybill. Musical-elôadások 1. Klasszikus „musical-comedy” típusú darabok My fair lady, Kiss me Kate! (Csókolj meg Katám!), West Side Story, Hello, Dolly, Dr. Jekyll & Mr. Hyde, Show Boat, Guys and Dolls, Hegedűs a háztetôn, La Mancha lovagja. 2. Rockoperák Evita, Sakk, Mozart (Lévay Szilveszter legújabb bécsi darabja), Miss Saigon, Whistle Down the Wind (Webber utolsó elôtti musicalje), Sunset Boulevard, Martin Guerra, Hair. 3. Új magyar musicalek, rockoperák Személyes elkötelezettséget érzek kortárs magyar művek színpadra segítése ügyében, legyen az opera, rockopera vagy balettzene. Úgy hiszem, a Budapesti Operettszínház e téren újra jó lehetôséget biztosíthat majd a magyar szerzôknek. Az új darabok íratásának fontossága megkérdôjelezhetetlen. Ez részét kell hogy képezze a magyar szellemi és kulturális életnek. Dés László, Presser Gábor, Szörényi Levente, Lévay Szilveszter, Kocsák Tibor, Várkonyi Mátyás. ...bôvíteni szeretném a játékhelyek számát. Hiszek a „hely szelleme” elvben, vagyis abban, hogy minden térnek más és más lehetôségei, üzenetei vannak, amelyeket döntôen figyelembe kell venni a műsorpolitika kialakításánál. Ezért tartom fontosnak, hogy a Mozsár u. 9-ben zenés stúdiószínházat alakítsunk ki, amely egész más profillal, de megtermékenyítô erôvel működhet. Budapesti együttműködést elsôsorban a Thália Színházzal, az Új Színházzal, a Moulin Rouge-zsal és valamilyen cirkuszi formációval látok. A színház jelenlegi helyzetében a társulat újraszervezése elengedhetetlen... A szólisták nagy részét a színházhoz szorosan kötve, de mindenképp a produkciós szemléletnek megfelelôen szabadabb formák közt szerzôdtetném. Alapvetôen számítok a színház jelenlegi szólistáira, akinek többsége magas szinten bizonyította felkészültségét az operett vagy a musical területén, de be kell látnunk, hogy ez a gárda is jelentôs frissítésre szorul. Úgy gondolom, igen jó kapcsolatokkal rendelkezem az ország zenés színészeivel, kiváló énekeseivel ahhoz, hogy a Budapesti Operettszínházhoz tudjak csábítani kiemelkedô szólistákat, sztárokat és sztárjelölteket... Fontos, hogy legyenek új bonviván és primadonna sztárok! Nem létezik operett átütô népszerűségű táncoskomikus és szubrett nélkül. Igazi musicalsiker akkor születik, ha a közönség tombolva ünnepli az elôadókat. Részletek Kerényi Miklós Gábor pályázatából Színház, 2001. február
38 Búbánat 2004-11-23 13:51:48
Egy kis múltidézés... FÔVÁROSI SZÍNIGAZGATÓI PÁLYÁZAT MÁSODIK FORDULÓJA VAJÚDNAK A HEGYEK II. Ahhoz képest, ami végül történt és nem történt, felfokozott izgatottság, szóbeszédek és taktikázások elôzték meg a Fôvárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának ülését, ahol végül az úgynevezett „második körrôl”, öt budapesti színház igazgatói pályázatáról döntöttek. A Bábszínház, a Kolibri, a Mikroszkóp Színpad, az Operettszínház, valamint a Thália Színház vezetôi posztja közül csak az utóbbi kettô ébresztett némi kíváncsiságot, és keltett tömegesnek mondható érdeklôdést a szakmában. A Bábszínházat senki nem akarja „elorozni” Meczner Jánostól – és senkinek nincsen új, revelatív koncepciója sem a műfajjal, sem a színházzal kapcsolatban. A Kolibri Színházra Novák Jánoson kívül Schäfer Andrea is beadta pályázatát, de azt formai hibák miatt már a szakmai tanácsadó testület figyelmen kívül hagyta. A Kolibrit amúgy Novák „gründolta” annak idején – nem mintha ez a tény adott esetben bármit számítana. A Mikroszkóp Színpad az ország és a fôváros egyetlen politikai kabarészínháza, melynek profilján a tulajdonos egyelôre nem óhajt változtatni. (Egyébként ez az intézmény már úgynevezett „kht.” – közhasznú társasági – formában működik; abban a formában, melytôl, legalábbis gazdasági szempontból, a Fôvárosi Önkormányzatnál oly sokan oly sokat várnak, hogy hamarosan még több színházat fognak átállítani erre a formára. Az egyes pályázatok kiírásában – és az igazgatókkal megkötendô szerzôdésekben is – benne foglaltatik a kht.-ra való átállás elôkészítése. Anélkül, hogy a formáció jogi és gazdasági részleteibe belemennék, itt és most legyen elég annyi, hogy a fôváros változatlanul többségi tulajdonnal bír majd ezeknél a színházaknál, de megváltozik a támogatás rendszere és remélhetôleg aránya is. A kht. ma a fôvárosi tulajdonú „szegény színház” szinonimája – más kérdés, hogy ha már a politikai kabarét sem lehet erôsebb üzleti talapzatra állítani, akkor ugyan mit?) Az Operettszínház alighanem részint azért keltette fel többek érdeklôdését, mert – noha éppen átépítik a színházat – a közvélemény (nézôk, szakma, fenntartó) meglehetôsen elégedetlen volt az intézménnyel, részint azért, mert sokaknak még mindig „csípte a szemét” Halasi Imre politikailag megtámogatott kinevezése annak idején, és ugyanôk tudni vélték, hogy az MSZP idôközben „elengedte a kezét”. Tehát: szabad a pálya. A Thália más ügy. Noha itt is volt „ôsbűn” annak idején – a szakmában és azon kívül is sokan tiltakoztak, amikor a fôváros „szétverte” a Csiszár Imre vezette társulatot, és az átépítés után befogadó színházzá tette a Tháliát –, ez mégsem szállt vissza Megyeri László igazgató fejére. Egyrészt azért, mert ô maga ártatlan volt a dologban (nem kérdezték, nem is múlott rajta a döntés), másrészt mert ez az elképzelés mégsem bizonyult annyira rossznak, mint sokan hitték. Mára nagyjából mindenki elfogadja, hogy a Tháliában nincs társulat (leszámítva azokat – ôket nagy hahotával és széles körben idézgetik a Városháza folyosóin –, akik „társulatos befogadó színházról” beszélnek, úgy is mint fából vaskarikáról). A Tháliában relatíve nagyobb az igazgató szabadsága – tán ezért is vonzott sokakat az igazgatói szék. De meg azért is, mert Megyeri Lászlót – aki harmonikusan működik együtt Meczner Jánossal, másodállásban e színház művészeti vezetôjével (hangsúlyos zárójel: akad, aki ezt is abszurdnak tartja – ami jelzi, hogy lehetne beszélni róla egyszer) – nem és nem fogadja be igazán a szakmai establishment, és nemcsak azért, mert közgazdászdiplomával a zsebében még egyszer sem állt neki rendezni, mert nemigen mutatkozik hajlandónak szekértáborokhoz csatlakozni, hanem mert bizonyos értelemben outsider – gazdasági ember. Az ô személyének ürügyén lehet jókat és értelmetleneket vitatkozni a menedzser típusú igazgató kontra művész igazgató témakörben – és elsétálni az evidencia mellett: egész jól csinálja, amit csinál. Summa summarum: az Operettre heten, a Tháliára nyolcan pályáztak. Az Operett pályázói: Félix László, Kalmár Péter, Kerényi Miklós Gábor, Koltay Gábor, Selmeczi György, Vas-Zoltán Iván és a jelenlegi igazgató, Halasi Imre. A Tháliáéi: Balikó Tamás, Görgey Gábor, Harsányi Gábor, Kováts Kriszta, Rudolf Péter, dr. Szôdy Szilárd, Vass Péter és a jelenlegi igazgató, Megyeri László. A Tháliára Rudolf Péter megkésve adta be a pályázatát, ezért a törvények értelmében az érvénytelennek minôsült. Mégis, mind a Schiffer János véleménykialakítását segítô informális tanácsadó testület, mind pedig a hivatalos szakmai kuratórium tagjai a többivel együtt Rudolf dolgozatát is kézhez kapták véleményezésre. Amikor Schiffer János alpolgármestert ennek okáról kérdeztem, azt felelte, hogy ezek a testületek „nem a pályázatok jogi aspektusait, hanem a tartalmát hivatottak véleményezni. Ha érvénytelen egy pályázat, majd a kulturális bizottság megállapítja róla. De ha a kulturális bizottság úgy dönt, hogy mégis érvényesnek tekinti, ne akadályozza a megtárgyalását az, hogy a szakmai testület nem foglalkozott vele.” Ámbátor fogalmam sem volt arról, mi módon tekinthet egy törvénytisztelô testület érvényesnek egy evidenter érvénytelen pályázatot, megkérdeztem Körmendy Ferencet, a bizottság elnökét is. Ô – miután tôlem tudta meg, hogy a szakmai kuratórium tagjai mégis megkapták Rudolf pályázatát – hajlíthatatlannak mutatkozott: „a pályázat egyértelműen érvénytelen. Csak nem képzeli bárki, hogy a kulturális bizottság törvénytelenséget fog művelni?” Ha valakiben a fentieket olvasván netán felébredt a gyanú, hogy ez a kis bizonytalanság esetleg egy, Megyeri László újabb kinevezése elleni tétova kísérlet lett volna, megmondhatom: ez a gondolat bennem is felébredt. Látván a többi pályázó nevét (ez is rengeteg információval bír!), majd olvasván pályázatukat, lehetségesnek tartom, hogy Megyerivel szemben nem tűnt eléggé erôs riválisnak például Görgey Gábor, akinek az érdekében többek közt maga Bálint gazda fordult levélben a fôpolgármesterhez. Mielôtt bárki azt hinné, valami kivételes dologról van szó, el kell mondani: a lehetô leginkább bevett gyakorlat a lobbizás, minden valamirevaló, ambiciózus jelölt végigjárja a bizottság tagjait. Ha valaki mégsem teszi – mert most ilyen is akadt –, az nem akar igazgató lenni. Délutáni asztaltáncoltatás Egy némileg lestrapált kulturális bizottság látott neki az igazgatói pályázatok megtárgyalásának ezen a délutánon. Délelôtt ugyanis egyéb személyi döntések hárulnak rá – s a MIÉP-nek hála, a dolog kissé elhúzódott. A jelöltek és csapataik a folyosón álldogáltak-lôdörögtek, s ha netán valamelyik rendezônek eszébe jutott volna érdemi munkával foglalkozni, remek kis elôadást állíthatott volna ki az ott várakozókból. Ezalatt odabent a Petôfi Csarnok igazgatói pályázatát tárgyalták – késôbb eredménytelennek minôsítették, tehát újra ki fogják írni –, és a MIÉP hozzáfogott, hogy kipróbálja: lehet-e operettszínházi igazgatót faragni Koltay Gáborból, akinek pályázatát a szakmai zsűri nem javasolta megtárgyalásra a kulturális bizottságnak. Afféle „próbaper” volt ez; más helyszínnel és más nevekkel – de mindenki tudta, mirôl van szó. A MIÉP ezt a csatát elveszítette, két képviselôje elhagyta a termet. Szembe kellett néznünk a valószínűséggel: a délutáni igazgatói kinevezések a MIÉP pecsétje nélkül fognak megtörténni. Hanem amirôl a vita kipattant, azért érdemes kitérôt tenni. A szakmai tanácsadó testület működése volt az az ürügy, amelybe belekapaszkodva a – délutánra jogászokkal felvértezett-megerôsített – MIÉP-frakció megkísérelte Koltay „belobbizását” az Operett igazgatói székébe. A kísérlet részleteirôl majd alább lesz szó, de az ide kívánkozik, amit igen indulatosan Ritterné Vajta Mária, az MDF szorgalmas és alapos képviselôje a folyosón elmondott. „Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a szakmai testület nem tárgyal minden egyes pályázatról. Még ha vannak köztük olyanok, amelyek elsô látásra is esélytelenek és alkalmatlanok, akkor is beszélni kell róluk, és megalapozott véleményt szállítani a kulturális bizottságnak. Igaz ugyan, hogy a bizottság csak azokról a jelöltekrôl tárgyal, akiket a szakmai testület meghallgatni javasolt, de az összes pályázatról ismernie kell a szakma véleményét. Hiszen adott esetben dönthet úgy is, hogy eltér a kuratórium listájától, és másokat is meghallgat.” Ezzel voltaképpen egyetértett Szűcs Katalin kritikus is, aki a szakmai kuratórium tagja volt, és annak véleményét a bizottság elôtt ismertette. „Természetesen a kuratórium minden tagja olvasta az összes pályázatot. Igaz, akadt köztük olyan, amelynek kapcsán konszenzus volt abban, hogy az írója esélytelen és alkalmatlan az igazgatói posztra. Jobb lett volna, ez kétségtelen, ezt is megfogalmazni néhány mondatban, hiszen így formailag támadhatók lettünk. De, hangsúlyozom még egyszer, mindenki mindent elolvasott, tehát az, hogy valakinek a pályázatáról nem tárgyaltunk részletesen, azt jelenti, hogy szakmailag nem tartottuk érdemesnek a javaslatra. Tehát tartalmilag mégiscsak rendben volt az egész.” Körmendy Ferenc azzal kezdte a színigazgatói pályázatok felvezetését, hogy beszámolt a beérkezett pályázatokról. Elmondta, hogy Schäfer Andrea pályázata formai okok, Rudolf Péteré pedig a késedelmes beadás miatt érvénytelen. Elmondta azt is, hogy a szakmai kuratórium javaslata alapján az Operett és a Thália igazgatói posztjára három-három jelölt kerül a bizottság elé meghallgatásra: Halasi Imre, Kerényi Miklós Gábor és Kalmár Péter, illetve Megyeri László, Balikó Tamás és Görgey Gábor. Ekkor tört ki az ügyrendi vita elsô fordulója. A MIÉP ugyanis visszatért. Fôleg arról folyt a szó, hogy a szakmai tanácsadó testület vajon döntést is hoz-e azáltal, hogy bizonyos embereket javasol, másokat meg nem; valamint arról, hogy ilyenformán nem vindikálja-e magának – legalább részben – a kulturális bizottság jogait és kötelességeit. Mivel a bizottság tagjait alighanem kivétel nélkül sértené a feltételezés, hogy ismereteik nem elégségesek egy ilyen döntés meghozatalához, és a szakmai kuratórium segítsége nélkül részint egy pályázatíró-verseny gyôztesét, részint a legerôsebb lobbistát ültetnék az igazgatói székbe – a vita teljes egészében elzúgott az érdemi kérdések mellett. Mert Ritternének igaza van: a szakmai zsűrinek minden egyes pályázatot értékelnie kell; de akkor a bizottságnak el kell fogadnia, hogy a szakmai zsűri valóban szakmai, és holmi látszatok fenntartása és hiúsági érzékenységek okán nem kellene saját döntésérôl leválasztani a szakmai zsűri javaslatát. Azaz saját döntése részének és nem valamely konkurens testületnek kellene tekintenie a szakmai zsűrit. Igaz, ezt nagyrészt lehetetlenné tette már évekkel ezelôtt Körmendy Ferenc egy kompromisszumosnak gondolt, valójában képtelen javaslata, amelyet még annak idején sikerült átvernie az akkori szakmai testületen, azóta mindenki úgy tekinti, mint kôbe vésett törvényt: a zsűri legalább két embert javasoljon a bizottság elé, hogy annak legyen döntési lehetôsége. Azaz a tisztán és kizárólag minôségi-szakmai szempontok mellett (adott esetben helyett) egy formális, érzékenységi szempontra is legyen tekintettel. Az elsô ilyen döntés Székely Gábor és Márta István pályázatának minôsítésekor született (ekkor vágta át ilyenformán a gordiuszi csomót Körmendy): a szakmai testület Székelyt hét, Mártát nulla szavazattal bocsátotta a bizottság elé. Azóta pedig (a szakmai zsűri részérôl) tovább folyik ez a kettôs mérlegelés. Mivel azonban mindenki tudta, hogy a MIÉP javaslata mire megy ki, gyorsan leszavazták azt az indítványt, hogy a bizottság azokat is meghallgassa, akiket a szakmai kuratórium nem javasolt. Akkor azt hittük, mára túl vagyunk a Koltay-problémán (melyrôl maga Koltay tehet a legkevésbé!), hiszen a MIÉP felerészben ismét távozott – de nem így lett. Mielôtt ismét nekifutottak volna ennek a harcnak, viszonylag gyorsan letudták azt a három jelöltet, aki folytatólagosan és egyedüliként pályázott saját színházára. Meczner János esetében tizenegy igen szavazat érkezett, valódi kérdés viszont nem. Novák Jánossal ugyanez történt – sima ügyek, legfeljebb annyit érdemes megjegyezni, hogy gyerekszínházügyben mindenki illetékesnek és szakértônek hiszi magát, ezért aztán a szerepelni vágyók hosszan, terjengôsen hozzászóltak azért, hogy legyen komolyságlátszata a dolognak. Sas József színháza már kht. – ebben az esetben a kulturális bizottság csak javaslattal élhet a kht. közgyűlése felé. Többségi tulajdonos lévén azonban ez a javaslat nagy súllyal esik latba – a felelôsség tehát nem kisebb. Sas József is egyedül pályázott a Mikroszkóp Színpadra; meghallgatásakor szellemesen, frappánsan beszélt, még viccet is mondott; elmesélte, hogy a kabaré többnyire az emberi butaságról szól. Nem minden politikai felhang nélkül kitért arra is, hogy nevekre érzékeny, „idegenlelkűséget” és egyéb marhaságokat (ilyent ô nem mondott, ezt én mondom) támogató, de legalábbis egyetértôleg eltűrô kormányzati atmoszféránkban aligha kapnának lakhatási engedélyt Széchenyi, Damjanich és társaik. Elôbbi például mehetne a Lánchíd alá – ha elôbb megépíttetné magának. Na, volt derültség. De aztán a fideszes Hont András egészen komolyan azt a kérdéskört feszegette, hogy a kabaré miért ellenzéki, vagyis hogy miért a kormányt nevetteti ki, és hogy nem lehetne-e egy afféle igazi kormánypárti kabarét csinálni. Szegény Sas József igyekezett komolyan felelgetni, hogy hát már az elôzô kormányzat alatt is, meg hogy legközelebb is..., meg hogy a kabaré természete, ugye... Végül, noha más jelölt nem volt, mindösszesen a szükséges hét szavazatot kapta meg; ami elég az újabb ciklushoz, de hát elég rémes fényt vet ezekre a mi választott tisztségviselôinkre, már aki választotta ôket... Sasra ugyanis a többségi SZDSZ–MSZP-frakció szavazott igennel, a MIÉP, hogy ne kelljen sokat gondolkodni, mert az idô szalad, a szokásos faji alapon szavazott, a többi ellenzéki meg – akik az országban kormányon vannak – a Mikroszkóp és a kabaré as such ellenzékiségét büntette. Rémületes, hol élünk, néztünk össze a terem hátsó traktusában, majd nagy kanyart vettünk a szalámis zsömlék irányába. Merthogy jött az Operett. Elôtte sikerült megkérdeznem a folyosón Hont Andrást, vajon szoktak-e egyeztetni a teljes fôvárosi ellenzékkel a szavazások elôtt, de igazi választ nem sikerült kapni, csak nagyon zavartan annyit, hogy néha igen. Késôbb – egy másik forduló elôtt – elmondta azt is, hogy például az Operett ügyében volt egyeztetés, noha a szavazás egészen más képet mutatott. Erre a tárgyalásra vonult fel az a népes művésztársaság, amely mindeddig a folyosón téblábolt. Legtöbben – Benedek Miklós, Verebes István, Fábri Péter és mások – Kalmár Pétert jöttek személyiségük súlyával megtámogatni, noha néhányan – például Verebes – mások pályázatában is szerepeltek. Nincsen ebben semmi furcsa: mindegyik pályázónak hasonló műsorterv és hasonló rendezôk jutnak eszébe – itt aztán igazán a személyiség hitele dönthet. Beszélték, hogy Schiffer tanácsadói közül volt, aki továbbra is Halasit támogatta volna – például Tarján Tamás, mondván, ô vezényli az átépítést, megérdemel még némi idôt, tekintve, hogy „normális” évadból alig jutott ki neki. De többen – például Szinetár Miklós – nagy erôvel Kerényi Miklós Gábor mögé álltak, s érveikben az Operett szakmai színvonalának renyheségét sorolták elôre, valamint a zenés elôadásokban méltán szakmai tekintélyt szerzett Kerényi érdemeit sorolták. A szakmai kuratórium elsô helyen Halasi Imrét javasolta, a fentebb már idézett okból, de nyomatékkal. Ekkor már teljes létszámban felvonult a teremben a MIÉP – sôt. A „sôt”: dr. Bánovich Tamás és Zsinka László, akik nem tagjai ugyan a bizottságnak, ezért aztán szavazati joguk sincsen, de hozzászólási joguk az van. Váratlan adu kijátszásával kezdték: a szakmai kuratórium egyik tagjának, Wettstein Tibornak a pártatlanságát kérdôjelezték meg, mondván: Wettstein és Halasi valami közös cégben érdekelt. Hamar kiderült, hogy ez vagy nincsen így, vagy bizonyíthatatlan – tehát mint adu használhatatlan –; és az is kiderült, hogy erre az érvre a hátsó, újságírói traktust leszámítva a legtöbben föl voltak készülve. Egy ilyen „összefonódás” – amely adott esetben országos szinten csak még magasabb sarzsikra és még arcátlanabb karrierekre jogosít – ezen a terepen mindenképpen ahhoz is elég lett volna, hogy a szakmai testület teljes döntéshozatalának hitelét megkérdôjelezze. S ha ez sikerül, kezdôdhetett volna elölrôl az egész – mindez csak azért, hogy Koltay megkapja az Operettet. Bánovich doktor ügyesen világossá tette mindenki elôtt, hogy a szakmai testület nem tárgyalta részletesen mindenki (azaz Koltay) pályázatát, s bár Szűcs Katalin, majd Körmendy Ferenc is hasonlóképp taktikusnak és politikusnak bizonyult – egy találatot itt mégis a MIÉP-nek illik jóváírni. Körmendy azzal vélte lezárni a vitát, hogy ismét és sokadszor felhívta a MIÉP, különösen Schuster Lóránt figyelmét arra, hogy titkos szavazásnál a jelöltek bármelyikének a nevét ráírhatja a papírra, függetlenül attól, hogy foglalkozott-e a bizottság az illetô pályázatával, avagy nem. Zsinka László jobban szerette volna, ha az összes jelölt nevét felírják egy papírra, és hatot mindenkinek ki kell húznia, de – így Körmendy – ebben a bizottságban nem ez a szokás: itt mindenki csak egy nevet ír a papírjára. Zsinka erre azt felelte, hogy az elôbbi verzió felel meg a fôjegyzô ajánlásának, Moór Marianna pedig megpróbálta igazán egyszerűen a sarkára állítani a kérdést: tán csak nem arra számítanak, hogy ha ki kell húzkodni a neveket a listáról, többen véletlenül „félrehúznak”, hiszen amúgy igazán egyszerűbb egyetlen nevet felírni – és ekkor már öt óra múlt. Zsinka zárszava annyi volt, hogy az a demokrácia, amikor sok név kerül a papírra, s ezzel a jól sikerült mondattal mintegy megfogalmazta a nálunk dívó módi lényegét, de minthogy senki nem adózott kellô figyelemmel ennek az apróságnak, a MIÉP szakértôi kivonultak a terembôl, miután még egyszer elmesélték Schusternek, hogy ráírhatja Koltay nevét a papírra. De ô megsértôdött, és ô is inkább kivonult. Erôfogyatkozás Amikor végre Halasi Imrére került a sor, Szűcs Katalin a szakmai testület véleményét tolmácsolva elsôsorban azt hangsúlyozta: arra keresték a választ, vajon le kell-e váltani Halasi Imrét. Hont András megosztotta a többiekkel azt az egyébként nem alaptalan balsejtelmét, hogy a leváltás már „el van döntve” – el volt –, de ez nem akadályozta meg abban, hogy hosszan és részletesen áttekintse a pályázatokat, és megállapítsa, hogy a profilra vonatkozóan sok bennük a hasonlóság, meg amúgy is sok köztük az átfedés. A szakmai zsűri Kerényi Miklós Gábor pályázatának szakmai erényeit és hitelességét méltatta, de a bizottsági ülésen kitértek emberi jellemvonásaira is. „A szakmai testület minden nagyrabecsülése Kerényi rendezô úré”, mondta Szűcs Katalin. Miután Moór Marianna beszámolt arról, hogy neki milyen remek tapasztalatai vannak Kerényivel mint rendezôvel, már csak a vak és süket nem tudta, mi fog itt történni. De volt azért még egy kör. Valaki megkérdezte Kerényit, hogy ô tényleg olyan vadember-e, mint mondják, és bár Körmendy „visszakézbôl” elutasította ennek megtárgyalását, mégiscsak mulatságos volt a mindent belengô óvodai légkör. Végül is Kerényi nem ígérte meg, hogy jó lesz. Kalmár Péter ígért, garantált, felvázolt. Káprázatos névsort mellékelt pályázatához – de hát a Moulin Rouge körüli, nagyon dicséretes ténykedését leszámítva (persze nem muszáj leszámítani, lehet beszámítani is!) rendezôként és igazgatóként senki nem tartja ôt számon. A végszavazásnál heten szavaztak Kerényi Miklós Gáborra, ketten Halasi Imrére, egy ember Kalmár Péterre, és a szegény árva bennmaradt MIÉP-es hűségesen a papírra véste Koltay Gábor nevét. (Ezen a hét szavazaton ütköztek késôbb a nézetek. Körmendy és Schiffer makacsul állítja, hogy a többségi frakció egyhangúan szavazott. Mások tudni vélik, hogy egy ember igenis „kiszavazott” Halasi Imrére [már csak a régi becsületbôl is!], viszont az ellenzékiek közül talán Hont András mégis Kerényire szavazott volna. Akárhogy is van – ez banánhéj volt, szerencsére nem lépett rá senki.) Negyed hatkor látott neki a bizottság a Thália Színháznak. Ezért aztán gyakorlatilag egész nap nyomon lehetett követni az ügyek állását. Azt ugyanis, hogy bár megszűnt a Megyeri eltávolítására irányuló erôteljes felsô szándék, mégis akadnak, akik nem ôt, hanem inkább Balikót látnák gyôztesnek. Azt a Balikó Tamást, aki a hírek szerint remekül érzi magát a pécsi színház igazgatói székében, nincsen terhére az ingázás, de azért mégis megpróbálta – rosszindulatú pletykák szerint erôs családi nyomásra. Valaki a folyosón felvázolta azt a pályaívet, amelyen az elsô állomás Balikónak a Thália Színház, amelyet négy év múlva majd a végcél, a Vígszínház követ. Végül is az ilyesmire csak vállat von az ember – nem is olyan nagyon abszurd. Szóval ment a gyôzködés egész nap, a váltakozó ritmusban elrendelt hosszabb-rövidebb (ezúttal inkább rövidebb) szünetekben állítólag csak arról folyt a szó: meglesz-e Megyerinek a hét szavazat, azaz hogy hajlandó-e a frakció minden tagja rá szavazni. Két „renitensrôl” is beszéltek – no meg arról: nem lehetetlen, hogy az ellenzékiek közül lesz, aki a szakmára tekint, és Megyerire szavaz. Megyeri egyébként higgadtan beszélt. Elmondta, hogy Mecznerrel együtt keresik még az új formációnak, a befogadó színháznak a további lehetôségeit; hogy ismerik a problémákat, de látják az erényeit is. Szűcs Katalin elmondta, hogy a szakmai testület egyhangúan és elsôsorban Megyeri mellett voksolt – biztatónak látják a Thália eddigi történetét. Horváth László bizottsági tag pedig önvallomás keretében számolt be arról, hogy noha annak idején ellenezte a Thália befogadó színházzá alakítását, most beismeri, hogy bár a profil még nincs kialakulva, vannak biztató elemek – például a határon túli színházak sűrű jelenléte –, és legfeljebb a táncszínházi profil túl erôs parányit. Moór Marianna a produkciók, illetve a résztvevôk kiválasztásának szempontjaira volt kíváncsi: Megyeri „felmondta” a választ, az összes lehetôséget. Aztán Balikó Tamás jött. Ötperces összefoglalójából talán ha hármat vett igénybe, akkor viszont igen határozottan és hatásosan beszélt. Azt mondta, ô a művész-igazgató ideájában hisz, azaz úgy gondolja, hogy egy színházat művésznek kell igazgatnia, ezért is pályázott. Ámbátor hozzá kell tennie, hogy ezt a színházat, a Tháliát alighanem az ország egyik legjobb gazdasági igazgatója vezeti, tehát tulajdonképpen nagyon rendben van a dolog. Akik már akkor olvasták, váltig állították, hogy Balikó rövid és vázlatos pályázatából csak az analfabéta nem értette: ez az ember nem akar nyerni. Beszéde is ezt támasztotta alá. És hajlamos vagyok azt hinni, hogy ôszintén azt gondolta, amit mondott: felszólította a bizottságot, hogy nevezze ki újra Megyeri Lászlót. Meg kell mondanom, nekem imponált. Eltekintve attól, hogy fogalmam sincsen, miért pályázott (a szóbeszédekre most ne adjunk), remekül, imponálóan viselkedett. Görgey Gábor az arculatért szállt síkra; szerinte ez hibádzik elsôsorban a jelenlegi Tháliánál. Valamint egy aprócska társulatot is szeretne – de hát a befogadói színházi struktúra ezt úgysem engedi. Figyelmünk lohadt, amúgy globálisan, meg még egy kicsit kényelmetlenül is éreztük magunkat. Nem volt ez jó fellépés. Szavazás. Döbbenet. Megyeri egyhangú, tizenegy igen szavazattal elnyeri a Thália igazgatói posztját. A többségi frakció végül meggyôzte kételkedôit, az ellenzék meg – talán ôt látta legjobbnak. SUMMA... Körmendy Ferenc elégedett volt. A bizottság év végi szokásos vacsorájának kezdési idôpontját nem késték le, bár majdnem sikerült. „Meglepett, hogy mindenki Megyerire szavazott – mondja. – Biztosak voltunk benne, hogy Balikóra is, Görgeyre is szavazni fognak. Ezért aztán a frakció megállapodott, hogy behozzuk Megyerit.” Schiffer János is meglepôdött. Hiszen még saját tanácsadói közül sem támogatta mindenki Megyerit. „Én a Balikóra gondoltam – mondja. – De a bizottság elôtt igazán egyértelmű volt, hogy ezt ô nem akarja komolyan. Az is meglepett, hogy a szakmai zsűri az Operett ügyében Halasit támogatta. Aztán az is, hogy végül bejött a Kerényi.” Különféle nyomulásokat, lobbizásokat mindketten „el tudnak képzelni”. Mármint hogy voltak ilyenek. Halasit állítólag például Zalaegerszeg irányából támogatták – talán –, még a szakmai zsűri egy-egy tagjánál is. „A MIÉP viselkedésének nincs koncepcionális oka. Ha csak az nem, hogy – mint mindannyian tudjuk – a »másságot« nem állják. Amúgy az ellenzékkel sokszor együtt lehet működni – például könyvtárügyekben. Múzeumban például nem.” Ezt Schiffer mondta. Színházban sem, gondolom hozzá. Bármennyire leplezem ugyanis – mégis politikai kérdés minden egyes igazgatói kinevezés. Ki kit pártfogol, ki kit nyom el – ha valahol felmerül a szakmai szempont, az ellenkezô oldalról biztosan megkontrázzák. Kivéve azt az egyetlen esetet, amikor tizenegy órája zajlik az ülés, és még aznap este az év vége örömére együtt, egymással fehér asztalhoz kellene ülni. CSÁKI JUDIT, Színház, 2001. február
Egy kis múltidézés... FÔVÁROSI SZÍNIGAZGATÓI PÁLYÁZAT MÁSODIK FORDULÓJA VAJÚDNAK A HEGYEK II. Ahhoz képest, ami végül történt és nem történt, felfokozott izgatottság, szóbeszédek és taktikázások elôzték meg a Fôvárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának ülését, ahol végül az úgynevezett „második körrôl”, öt budapesti színház igazgatói pályázatáról döntöttek. A Bábszínház, a Kolibri, a Mikroszkóp Színpad, az Operettszínház, valamint a Thália Színház vezetôi posztja közül csak az utóbbi kettô ébresztett némi kíváncsiságot, és keltett tömegesnek mondható érdeklôdést a szakmában. A Bábszínházat senki nem akarja „elorozni” Meczner Jánostól – és senkinek nincsen új, revelatív koncepciója sem a műfajjal, sem a színházzal kapcsolatban. A Kolibri Színházra Novák Jánoson kívül Schäfer Andrea is beadta pályázatát, de azt formai hibák miatt már a szakmai tanácsadó testület figyelmen kívül hagyta. A Kolibrit amúgy Novák „gründolta” annak idején – nem mintha ez a tény adott esetben bármit számítana. A Mikroszkóp Színpad az ország és a fôváros egyetlen politikai kabarészínháza, melynek profilján a tulajdonos egyelôre nem óhajt változtatni. (Egyébként ez az intézmény már úgynevezett „kht.” – közhasznú társasági – formában működik; abban a formában, melytôl, legalábbis gazdasági szempontból, a Fôvárosi Önkormányzatnál oly sokan oly sokat várnak, hogy hamarosan még több színházat fognak átállítani erre a formára. Az egyes pályázatok kiírásában – és az igazgatókkal megkötendô szerzôdésekben is – benne foglaltatik a kht.-ra való átállás elôkészítése. Anélkül, hogy a formáció jogi és gazdasági részleteibe belemennék, itt és most legyen elég annyi, hogy a fôváros változatlanul többségi tulajdonnal bír majd ezeknél a színházaknál, de megváltozik a támogatás rendszere és remélhetôleg aránya is. A kht. ma a fôvárosi tulajdonú „szegény színház” szinonimája – más kérdés, hogy ha már a politikai kabarét sem lehet erôsebb üzleti talapzatra állítani, akkor ugyan mit?) Az Operettszínház alighanem részint azért keltette fel többek érdeklôdését, mert – noha éppen átépítik a színházat – a közvélemény (nézôk, szakma, fenntartó) meglehetôsen elégedetlen volt az intézménnyel, részint azért, mert sokaknak még mindig „csípte a szemét” Halasi Imre politikailag megtámogatott kinevezése annak idején, és ugyanôk tudni vélték, hogy az MSZP idôközben „elengedte a kezét”. Tehát: szabad a pálya. A Thália más ügy. Noha itt is volt „ôsbűn” annak idején – a szakmában és azon kívül is sokan tiltakoztak, amikor a fôváros „szétverte” a Csiszár Imre vezette társulatot, és az átépítés után befogadó színházzá tette a Tháliát –, ez mégsem szállt vissza Megyeri László igazgató fejére. Egyrészt azért, mert ô maga ártatlan volt a dologban (nem kérdezték, nem is múlott rajta a döntés), másrészt mert ez az elképzelés mégsem bizonyult annyira rossznak, mint sokan hitték. Mára nagyjából mindenki elfogadja, hogy a Tháliában nincs társulat (leszámítva azokat – ôket nagy hahotával és széles körben idézgetik a Városháza folyosóin –, akik „társulatos befogadó színházról” beszélnek, úgy is mint fából vaskarikáról). A Tháliában relatíve nagyobb az igazgató szabadsága – tán ezért is vonzott sokakat az igazgatói szék. De meg azért is, mert Megyeri Lászlót – aki harmonikusan működik együtt Meczner Jánossal, másodállásban e színház művészeti vezetôjével (hangsúlyos zárójel: akad, aki ezt is abszurdnak tartja – ami jelzi, hogy lehetne beszélni róla egyszer) – nem és nem fogadja be igazán a szakmai establishment, és nemcsak azért, mert közgazdászdiplomával a zsebében még egyszer sem állt neki rendezni, mert nemigen mutatkozik hajlandónak szekértáborokhoz csatlakozni, hanem mert bizonyos értelemben outsider – gazdasági ember. Az ô személyének ürügyén lehet jókat és értelmetleneket vitatkozni a menedzser típusú igazgató kontra művész igazgató témakörben – és elsétálni az evidencia mellett: egész jól csinálja, amit csinál. Summa summarum: az Operettre heten, a Tháliára nyolcan pályáztak. Az Operett pályázói: Félix László, Kalmár Péter, Kerényi Miklós Gábor, Koltay Gábor, Selmeczi György, Vas-Zoltán Iván és a jelenlegi igazgató, Halasi Imre. A Tháliáéi: Balikó Tamás, Görgey Gábor, Harsányi Gábor, Kováts Kriszta, Rudolf Péter, dr. Szôdy Szilárd, Vass Péter és a jelenlegi igazgató, Megyeri László. A Tháliára Rudolf Péter megkésve adta be a pályázatát, ezért a törvények értelmében az érvénytelennek minôsült. Mégis, mind a Schiffer János véleménykialakítását segítô informális tanácsadó testület, mind pedig a hivatalos szakmai kuratórium tagjai a többivel együtt Rudolf dolgozatát is kézhez kapták véleményezésre. Amikor Schiffer János alpolgármestert ennek okáról kérdeztem, azt felelte, hogy ezek a testületek „nem a pályázatok jogi aspektusait, hanem a tartalmát hivatottak véleményezni. Ha érvénytelen egy pályázat, majd a kulturális bizottság megállapítja róla. De ha a kulturális bizottság úgy dönt, hogy mégis érvényesnek tekinti, ne akadályozza a megtárgyalását az, hogy a szakmai testület nem foglalkozott vele.” Ámbátor fogalmam sem volt arról, mi módon tekinthet egy törvénytisztelô testület érvényesnek egy evidenter érvénytelen pályázatot, megkérdeztem Körmendy Ferencet, a bizottság elnökét is. Ô – miután tôlem tudta meg, hogy a szakmai kuratórium tagjai mégis megkapták Rudolf pályázatát – hajlíthatatlannak mutatkozott: „a pályázat egyértelműen érvénytelen. Csak nem képzeli bárki, hogy a kulturális bizottság törvénytelenséget fog művelni?” Ha valakiben a fentieket olvasván netán felébredt a gyanú, hogy ez a kis bizonytalanság esetleg egy, Megyeri László újabb kinevezése elleni tétova kísérlet lett volna, megmondhatom: ez a gondolat bennem is felébredt. Látván a többi pályázó nevét (ez is rengeteg információval bír!), majd olvasván pályázatukat, lehetségesnek tartom, hogy Megyerivel szemben nem tűnt eléggé erôs riválisnak például Görgey Gábor, akinek az érdekében többek közt maga Bálint gazda fordult levélben a fôpolgármesterhez. Mielôtt bárki azt hinné, valami kivételes dologról van szó, el kell mondani: a lehetô leginkább bevett gyakorlat a lobbizás, minden valamirevaló, ambiciózus jelölt végigjárja a bizottság tagjait. Ha valaki mégsem teszi – mert most ilyen is akadt –, az nem akar igazgató lenni. Délutáni asztaltáncoltatás Egy némileg lestrapált kulturális bizottság látott neki az igazgatói pályázatok megtárgyalásának ezen a délutánon. Délelôtt ugyanis egyéb személyi döntések hárulnak rá – s a MIÉP-nek hála, a dolog kissé elhúzódott. A jelöltek és csapataik a folyosón álldogáltak-lôdörögtek, s ha netán valamelyik rendezônek eszébe jutott volna érdemi munkával foglalkozni, remek kis elôadást állíthatott volna ki az ott várakozókból. Ezalatt odabent a Petôfi Csarnok igazgatói pályázatát tárgyalták – késôbb eredménytelennek minôsítették, tehát újra ki fogják írni –, és a MIÉP hozzáfogott, hogy kipróbálja: lehet-e operettszínházi igazgatót faragni Koltay Gáborból, akinek pályázatát a szakmai zsűri nem javasolta megtárgyalásra a kulturális bizottságnak. Afféle „próbaper” volt ez; más helyszínnel és más nevekkel – de mindenki tudta, mirôl van szó. A MIÉP ezt a csatát elveszítette, két képviselôje elhagyta a termet. Szembe kellett néznünk a valószínűséggel: a délutáni igazgatói kinevezések a MIÉP pecsétje nélkül fognak megtörténni. Hanem amirôl a vita kipattant, azért érdemes kitérôt tenni. A szakmai tanácsadó testület működése volt az az ürügy, amelybe belekapaszkodva a – délutánra jogászokkal felvértezett-megerôsített – MIÉP-frakció megkísérelte Koltay „belobbizását” az Operett igazgatói székébe. A kísérlet részleteirôl majd alább lesz szó, de az ide kívánkozik, amit igen indulatosan Ritterné Vajta Mária, az MDF szorgalmas és alapos képviselôje a folyosón elmondott. „Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a szakmai testület nem tárgyal minden egyes pályázatról. Még ha vannak köztük olyanok, amelyek elsô látásra is esélytelenek és alkalmatlanok, akkor is beszélni kell róluk, és megalapozott véleményt szállítani a kulturális bizottságnak. Igaz ugyan, hogy a bizottság csak azokról a jelöltekrôl tárgyal, akiket a szakmai testület meghallgatni javasolt, de az összes pályázatról ismernie kell a szakma véleményét. Hiszen adott esetben dönthet úgy is, hogy eltér a kuratórium listájától, és másokat is meghallgat.” Ezzel voltaképpen egyetértett Szűcs Katalin kritikus is, aki a szakmai kuratórium tagja volt, és annak véleményét a bizottság elôtt ismertette. „Természetesen a kuratórium minden tagja olvasta az összes pályázatot. Igaz, akadt köztük olyan, amelynek kapcsán konszenzus volt abban, hogy az írója esélytelen és alkalmatlan az igazgatói posztra. Jobb lett volna, ez kétségtelen, ezt is megfogalmazni néhány mondatban, hiszen így formailag támadhatók lettünk. De, hangsúlyozom még egyszer, mindenki mindent elolvasott, tehát az, hogy valakinek a pályázatáról nem tárgyaltunk részletesen, azt jelenti, hogy szakmailag nem tartottuk érdemesnek a javaslatra. Tehát tartalmilag mégiscsak rendben volt az egész.” Körmendy Ferenc azzal kezdte a színigazgatói pályázatok felvezetését, hogy beszámolt a beérkezett pályázatokról. Elmondta, hogy Schäfer Andrea pályázata formai okok, Rudolf Péteré pedig a késedelmes beadás miatt érvénytelen. Elmondta azt is, hogy a szakmai kuratórium javaslata alapján az Operett és a Thália igazgatói posztjára három-három jelölt kerül a bizottság elé meghallgatásra: Halasi Imre, Kerényi Miklós Gábor és Kalmár Péter, illetve Megyeri László, Balikó Tamás és Görgey Gábor. Ekkor tört ki az ügyrendi vita elsô fordulója. A MIÉP ugyanis visszatért. Fôleg arról folyt a szó, hogy a szakmai tanácsadó testület vajon döntést is hoz-e azáltal, hogy bizonyos embereket javasol, másokat meg nem; valamint arról, hogy ilyenformán nem vindikálja-e magának – legalább részben – a kulturális bizottság jogait és kötelességeit. Mivel a bizottság tagjait alighanem kivétel nélkül sértené a feltételezés, hogy ismereteik nem elégségesek egy ilyen döntés meghozatalához, és a szakmai kuratórium segítsége nélkül részint egy pályázatíró-verseny gyôztesét, részint a legerôsebb lobbistát ültetnék az igazgatói székbe – a vita teljes egészében elzúgott az érdemi kérdések mellett. Mert Ritternének igaza van: a szakmai zsűrinek minden egyes pályázatot értékelnie kell; de akkor a bizottságnak el kell fogadnia, hogy a szakmai zsűri valóban szakmai, és holmi látszatok fenntartása és hiúsági érzékenységek okán nem kellene saját döntésérôl leválasztani a szakmai zsűri javaslatát. Azaz saját döntése részének és nem valamely konkurens testületnek kellene tekintenie a szakmai zsűrit. Igaz, ezt nagyrészt lehetetlenné tette már évekkel ezelôtt Körmendy Ferenc egy kompromisszumosnak gondolt, valójában képtelen javaslata, amelyet még annak idején sikerült átvernie az akkori szakmai testületen, azóta mindenki úgy tekinti, mint kôbe vésett törvényt: a zsűri legalább két embert javasoljon a bizottság elé, hogy annak legyen döntési lehetôsége. Azaz a tisztán és kizárólag minôségi-szakmai szempontok mellett (adott esetben helyett) egy formális, érzékenységi szempontra is legyen tekintettel. Az elsô ilyen döntés Székely Gábor és Márta István pályázatának minôsítésekor született (ekkor vágta át ilyenformán a gordiuszi csomót Körmendy): a szakmai testület Székelyt hét, Mártát nulla szavazattal bocsátotta a bizottság elé. Azóta pedig (a szakmai zsűri részérôl) tovább folyik ez a kettôs mérlegelés. Mivel azonban mindenki tudta, hogy a MIÉP javaslata mire megy ki, gyorsan leszavazták azt az indítványt, hogy a bizottság azokat is meghallgassa, akiket a szakmai kuratórium nem javasolt. Akkor azt hittük, mára túl vagyunk a Koltay-problémán (melyrôl maga Koltay tehet a legkevésbé!), hiszen a MIÉP felerészben ismét távozott – de nem így lett. Mielôtt ismét nekifutottak volna ennek a harcnak, viszonylag gyorsan letudták azt a három jelöltet, aki folytatólagosan és egyedüliként pályázott saját színházára. Meczner János esetében tizenegy igen szavazat érkezett, valódi kérdés viszont nem. Novák Jánossal ugyanez történt – sima ügyek, legfeljebb annyit érdemes megjegyezni, hogy gyerekszínházügyben mindenki illetékesnek és szakértônek hiszi magát, ezért aztán a szerepelni vágyók hosszan, terjengôsen hozzászóltak azért, hogy legyen komolyságlátszata a dolognak. Sas József színháza már kht. – ebben az esetben a kulturális bizottság csak javaslattal élhet a kht. közgyűlése felé. Többségi tulajdonos lévén azonban ez a javaslat nagy súllyal esik latba – a felelôsség tehát nem kisebb. Sas József is egyedül pályázott a Mikroszkóp Színpadra; meghallgatásakor szellemesen, frappánsan beszélt, még viccet is mondott; elmesélte, hogy a kabaré többnyire az emberi butaságról szól. Nem minden politikai felhang nélkül kitért arra is, hogy nevekre érzékeny, „idegenlelkűséget” és egyéb marhaságokat (ilyent ô nem mondott, ezt én mondom) támogató, de legalábbis egyetértôleg eltűrô kormányzati atmoszféránkban aligha kapnának lakhatási engedélyt Széchenyi, Damjanich és társaik. Elôbbi például mehetne a Lánchíd alá – ha elôbb megépíttetné magának. Na, volt derültség. De aztán a fideszes Hont András egészen komolyan azt a kérdéskört feszegette, hogy a kabaré miért ellenzéki, vagyis hogy miért a kormányt nevetteti ki, és hogy nem lehetne-e egy afféle igazi kormánypárti kabarét csinálni. Szegény Sas József igyekezett komolyan felelgetni, hogy hát már az elôzô kormányzat alatt is, meg hogy legközelebb is..., meg hogy a kabaré természete, ugye... Végül, noha más jelölt nem volt, mindösszesen a szükséges hét szavazatot kapta meg; ami elég az újabb ciklushoz, de hát elég rémes fényt vet ezekre a mi választott tisztségviselôinkre, már aki választotta ôket... Sasra ugyanis a többségi SZDSZ–MSZP-frakció szavazott igennel, a MIÉP, hogy ne kelljen sokat gondolkodni, mert az idô szalad, a szokásos faji alapon szavazott, a többi ellenzéki meg – akik az országban kormányon vannak – a Mikroszkóp és a kabaré as such ellenzékiségét büntette. Rémületes, hol élünk, néztünk össze a terem hátsó traktusában, majd nagy kanyart vettünk a szalámis zsömlék irányába. Merthogy jött az Operett. Elôtte sikerült megkérdeznem a folyosón Hont Andrást, vajon szoktak-e egyeztetni a teljes fôvárosi ellenzékkel a szavazások elôtt, de igazi választ nem sikerült kapni, csak nagyon zavartan annyit, hogy néha igen. Késôbb – egy másik forduló elôtt – elmondta azt is, hogy például az Operett ügyében volt egyeztetés, noha a szavazás egészen más képet mutatott. Erre a tárgyalásra vonult fel az a népes művésztársaság, amely mindeddig a folyosón téblábolt. Legtöbben – Benedek Miklós, Verebes István, Fábri Péter és mások – Kalmár Pétert jöttek személyiségük súlyával megtámogatni, noha néhányan – például Verebes – mások pályázatában is szerepeltek. Nincsen ebben semmi furcsa: mindegyik pályázónak hasonló műsorterv és hasonló rendezôk jutnak eszébe – itt aztán igazán a személyiség hitele dönthet. Beszélték, hogy Schiffer tanácsadói közül volt, aki továbbra is Halasit támogatta volna – például Tarján Tamás, mondván, ô vezényli az átépítést, megérdemel még némi idôt, tekintve, hogy „normális” évadból alig jutott ki neki. De többen – például Szinetár Miklós – nagy erôvel Kerényi Miklós Gábor mögé álltak, s érveikben az Operett szakmai színvonalának renyheségét sorolták elôre, valamint a zenés elôadásokban méltán szakmai tekintélyt szerzett Kerényi érdemeit sorolták. A szakmai kuratórium elsô helyen Halasi Imrét javasolta, a fentebb már idézett okból, de nyomatékkal. Ekkor már teljes létszámban felvonult a teremben a MIÉP – sôt. A „sôt”: dr. Bánovich Tamás és Zsinka László, akik nem tagjai ugyan a bizottságnak, ezért aztán szavazati joguk sincsen, de hozzászólási joguk az van. Váratlan adu kijátszásával kezdték: a szakmai kuratórium egyik tagjának, Wettstein Tibornak a pártatlanságát kérdôjelezték meg, mondván: Wettstein és Halasi valami közös cégben érdekelt. Hamar kiderült, hogy ez vagy nincsen így, vagy bizonyíthatatlan – tehát mint adu használhatatlan –; és az is kiderült, hogy erre az érvre a hátsó, újságírói traktust leszámítva a legtöbben föl voltak készülve. Egy ilyen „összefonódás” – amely adott esetben országos szinten csak még magasabb sarzsikra és még arcátlanabb karrierekre jogosít – ezen a terepen mindenképpen ahhoz is elég lett volna, hogy a szakmai testület teljes döntéshozatalának hitelét megkérdôjelezze. S ha ez sikerül, kezdôdhetett volna elölrôl az egész – mindez csak azért, hogy Koltay megkapja az Operettet. Bánovich doktor ügyesen világossá tette mindenki elôtt, hogy a szakmai testület nem tárgyalta részletesen mindenki (azaz Koltay) pályázatát, s bár Szűcs Katalin, majd Körmendy Ferenc is hasonlóképp taktikusnak és politikusnak bizonyult – egy találatot itt mégis a MIÉP-nek illik jóváírni. Körmendy azzal vélte lezárni a vitát, hogy ismét és sokadszor felhívta a MIÉP, különösen Schuster Lóránt figyelmét arra, hogy titkos szavazásnál a jelöltek bármelyikének a nevét ráírhatja a papírra, függetlenül attól, hogy foglalkozott-e a bizottság az illetô pályázatával, avagy nem. Zsinka László jobban szerette volna, ha az összes jelölt nevét felírják egy papírra, és hatot mindenkinek ki kell húznia, de – így Körmendy – ebben a bizottságban nem ez a szokás: itt mindenki csak egy nevet ír a papírjára. Zsinka erre azt felelte, hogy az elôbbi verzió felel meg a fôjegyzô ajánlásának, Moór Marianna pedig megpróbálta igazán egyszerűen a sarkára állítani a kérdést: tán csak nem arra számítanak, hogy ha ki kell húzkodni a neveket a listáról, többen véletlenül „félrehúznak”, hiszen amúgy igazán egyszerűbb egyetlen nevet felírni – és ekkor már öt óra múlt. Zsinka zárszava annyi volt, hogy az a demokrácia, amikor sok név kerül a papírra, s ezzel a jól sikerült mondattal mintegy megfogalmazta a nálunk dívó módi lényegét, de minthogy senki nem adózott kellô figyelemmel ennek az apróságnak, a MIÉP szakértôi kivonultak a terembôl, miután még egyszer elmesélték Schusternek, hogy ráírhatja Koltay nevét a papírra. De ô megsértôdött, és ô is inkább kivonult. Erôfogyatkozás Amikor végre Halasi Imrére került a sor, Szűcs Katalin a szakmai testület véleményét tolmácsolva elsôsorban azt hangsúlyozta: arra keresték a választ, vajon le kell-e váltani Halasi Imrét. Hont András megosztotta a többiekkel azt az egyébként nem alaptalan balsejtelmét, hogy a leváltás már „el van döntve” – el volt –, de ez nem akadályozta meg abban, hogy hosszan és részletesen áttekintse a pályázatokat, és megállapítsa, hogy a profilra vonatkozóan sok bennük a hasonlóság, meg amúgy is sok köztük az átfedés. A szakmai zsűri Kerényi Miklós Gábor pályázatának szakmai erényeit és hitelességét méltatta, de a bizottsági ülésen kitértek emberi jellemvonásaira is. „A szakmai testület minden nagyrabecsülése Kerényi rendezô úré”, mondta Szűcs Katalin. Miután Moór Marianna beszámolt arról, hogy neki milyen remek tapasztalatai vannak Kerényivel mint rendezôvel, már csak a vak és süket nem tudta, mi fog itt történni. De volt azért még egy kör. Valaki megkérdezte Kerényit, hogy ô tényleg olyan vadember-e, mint mondják, és bár Körmendy „visszakézbôl” elutasította ennek megtárgyalását, mégiscsak mulatságos volt a mindent belengô óvodai légkör. Végül is Kerényi nem ígérte meg, hogy jó lesz. Kalmár Péter ígért, garantált, felvázolt. Káprázatos névsort mellékelt pályázatához – de hát a Moulin Rouge körüli, nagyon dicséretes ténykedését leszámítva (persze nem muszáj leszámítani, lehet beszámítani is!) rendezôként és igazgatóként senki nem tartja ôt számon. A végszavazásnál heten szavaztak Kerényi Miklós Gáborra, ketten Halasi Imrére, egy ember Kalmár Péterre, és a szegény árva bennmaradt MIÉP-es hűségesen a papírra véste Koltay Gábor nevét. (Ezen a hét szavazaton ütköztek késôbb a nézetek. Körmendy és Schiffer makacsul állítja, hogy a többségi frakció egyhangúan szavazott. Mások tudni vélik, hogy egy ember igenis „kiszavazott” Halasi Imrére [már csak a régi becsületbôl is!], viszont az ellenzékiek közül talán Hont András mégis Kerényire szavazott volna. Akárhogy is van – ez banánhéj volt, szerencsére nem lépett rá senki.) Negyed hatkor látott neki a bizottság a Thália Színháznak. Ezért aztán gyakorlatilag egész nap nyomon lehetett követni az ügyek állását. Azt ugyanis, hogy bár megszűnt a Megyeri eltávolítására irányuló erôteljes felsô szándék, mégis akadnak, akik nem ôt, hanem inkább Balikót látnák gyôztesnek. Azt a Balikó Tamást, aki a hírek szerint remekül érzi magát a pécsi színház igazgatói székében, nincsen terhére az ingázás, de azért mégis megpróbálta – rosszindulatú pletykák szerint erôs családi nyomásra. Valaki a folyosón felvázolta azt a pályaívet, amelyen az elsô állomás Balikónak a Thália Színház, amelyet négy év múlva majd a végcél, a Vígszínház követ. Végül is az ilyesmire csak vállat von az ember – nem is olyan nagyon abszurd. Szóval ment a gyôzködés egész nap, a váltakozó ritmusban elrendelt hosszabb-rövidebb (ezúttal inkább rövidebb) szünetekben állítólag csak arról folyt a szó: meglesz-e Megyerinek a hét szavazat, azaz hogy hajlandó-e a frakció minden tagja rá szavazni. Két „renitensrôl” is beszéltek – no meg arról: nem lehetetlen, hogy az ellenzékiek közül lesz, aki a szakmára tekint, és Megyerire szavaz. Megyeri egyébként higgadtan beszélt. Elmondta, hogy Mecznerrel együtt keresik még az új formációnak, a befogadó színháznak a további lehetôségeit; hogy ismerik a problémákat, de látják az erényeit is. Szűcs Katalin elmondta, hogy a szakmai testület egyhangúan és elsôsorban Megyeri mellett voksolt – biztatónak látják a Thália eddigi történetét. Horváth László bizottsági tag pedig önvallomás keretében számolt be arról, hogy noha annak idején ellenezte a Thália befogadó színházzá alakítását, most beismeri, hogy bár a profil még nincs kialakulva, vannak biztató elemek – például a határon túli színházak sűrű jelenléte –, és legfeljebb a táncszínházi profil túl erôs parányit. Moór Marianna a produkciók, illetve a résztvevôk kiválasztásának szempontjaira volt kíváncsi: Megyeri „felmondta” a választ, az összes lehetôséget. Aztán Balikó Tamás jött. Ötperces összefoglalójából talán ha hármat vett igénybe, akkor viszont igen határozottan és hatásosan beszélt. Azt mondta, ô a művész-igazgató ideájában hisz, azaz úgy gondolja, hogy egy színházat művésznek kell igazgatnia, ezért is pályázott. Ámbátor hozzá kell tennie, hogy ezt a színházat, a Tháliát alighanem az ország egyik legjobb gazdasági igazgatója vezeti, tehát tulajdonképpen nagyon rendben van a dolog. Akik már akkor olvasták, váltig állították, hogy Balikó rövid és vázlatos pályázatából csak az analfabéta nem értette: ez az ember nem akar nyerni. Beszéde is ezt támasztotta alá. És hajlamos vagyok azt hinni, hogy ôszintén azt gondolta, amit mondott: felszólította a bizottságot, hogy nevezze ki újra Megyeri Lászlót. Meg kell mondanom, nekem imponált. Eltekintve attól, hogy fogalmam sincsen, miért pályázott (a szóbeszédekre most ne adjunk), remekül, imponálóan viselkedett. Görgey Gábor az arculatért szállt síkra; szerinte ez hibádzik elsôsorban a jelenlegi Tháliánál. Valamint egy aprócska társulatot is szeretne – de hát a befogadói színházi struktúra ezt úgysem engedi. Figyelmünk lohadt, amúgy globálisan, meg még egy kicsit kényelmetlenül is éreztük magunkat. Nem volt ez jó fellépés. Szavazás. Döbbenet. Megyeri egyhangú, tizenegy igen szavazattal elnyeri a Thália igazgatói posztját. A többségi frakció végül meggyôzte kételkedôit, az ellenzék meg – talán ôt látta legjobbnak. SUMMA... Körmendy Ferenc elégedett volt. A bizottság év végi szokásos vacsorájának kezdési idôpontját nem késték le, bár majdnem sikerült. „Meglepett, hogy mindenki Megyerire szavazott – mondja. – Biztosak voltunk benne, hogy Balikóra is, Görgeyre is szavazni fognak. Ezért aztán a frakció megállapodott, hogy behozzuk Megyerit.” Schiffer János is meglepôdött. Hiszen még saját tanácsadói közül sem támogatta mindenki Megyerit. „Én a Balikóra gondoltam – mondja. – De a bizottság elôtt igazán egyértelmű volt, hogy ezt ô nem akarja komolyan. Az is meglepett, hogy a szakmai zsűri az Operett ügyében Halasit támogatta. Aztán az is, hogy végül bejött a Kerényi.” Különféle nyomulásokat, lobbizásokat mindketten „el tudnak képzelni”. Mármint hogy voltak ilyenek. Halasit állítólag például Zalaegerszeg irányából támogatták – talán –, még a szakmai zsűri egy-egy tagjánál is. „A MIÉP viselkedésének nincs koncepcionális oka. Ha csak az nem, hogy – mint mindannyian tudjuk – a »másságot« nem állják. Amúgy az ellenzékkel sokszor együtt lehet működni – például könyvtárügyekben. Múzeumban például nem.” Ezt Schiffer mondta. Színházban sem, gondolom hozzá. Bármennyire leplezem ugyanis – mégis politikai kérdés minden egyes igazgatói kinevezés. Ki kit pártfogol, ki kit nyom el – ha valahol felmerül a szakmai szempont, az ellenkezô oldalról biztosan megkontrázzák. Kivéve azt az egyetlen esetet, amikor tizenegy órája zajlik az ülés, és még aznap este az év vége örömére együtt, egymással fehér asztalhoz kellene ülni. CSÁKI JUDIT, Színház, 2001. február
37 Búbánat 2004-11-13 14:49:34
Régi kút csúcstechnikával Premier előtt a főváros és Európa egyik legújabb szórakoztató központja, a Belvárosi Színház. Homlokzata, környezete a régi Pest: szemben a Dohány utcai Zsinagóga, a Károly körút elején patinás, csipkés lakóházak. De a színház bejárata és onnan a lefelé vezető lépcső mentén minden új. Minden alaposan megváltozott. Csak az eredeti, száz-százötven évvel ezelőtt nyomtatott sárgás plakátok idézik a múltat, amelyeket a mostani közönség először láthat, s amelyek az egykori előadásokat hirdették: Lili bárónő, Ártatlan Zsuzsi, Hamburgi menyasszony, Sybill, Tisztességes Anna. Az új színházat a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel. Egy gombnyomás, és működik a beépített csúcstechnika. A stúdió a teljes produkciót rögzíti. A járdaszint alatt vakító fényben ragyognak az öltözők, középen hatalmas tükrökkel a társalgó. Minden helyiségben a házi tévélánc készüléke közvetíti, mi történik a színpadon. Csak egy valami nem változott itt ősidők óta: az a régi kút, amelyről senki sem tudja mióta áll itt. Halványzöld csonka kúp az egész, fémlétra vezet a tetejére, talán itt van a főváros legmélyebb forrása. Nem szabad hozzányúlni, védett ipari műemlék. De \"nyugdíjasként\" is dolgozik: vizet ad a színház egész hűtőrendszerének. Pest e sajátos \"tengerszeme\" mellett, körül és felette egy olyan új színházi épületegyüttes jött létre, amely a város legnagyobb magánszínháza. A házigazda Kovács József kalauzol bennünket: - A Vigadó átmenetileg nem működhet, mert a Vörösmarty téren álló volt ORI székházat lebontják, és a két épületnek közös a közműrendszere. Társulatunknak, az Interoperettnek, amely a Vigadóban tizenhat éve tartotta előadásait, új helyszín után kellett néznie. Így esett a választás az egykori Filmmúzeumra, utóbbi nevén a Broadway mozira. A Komondor Holding Rt. vette meg az évek óta nem használt, már pusztulásra ítélt ingatlant, és a muzeális romokból felépítette a ma, vagy inkább a jövő színházi életének ezt a gyöngyszemét. Az Interoperett társulata vendégként jött ide, béreljük a színházat, itt rendezkedünk be, s ott folytatjuk, ahol a Vigadóban abbahagytuk. Most vesszük át az épületet - itt mások a méretek, másképpen kell előadásainkat színpadra állítani. Az ötszázhúsz személyes nézőtérhez képest kicsi a színpad. Az érdeklődés máris azt mutatja, hogy sikeres lesz a Belvárosi Színház - teszi hozzá Kovács József. /Népszava, Békés Attila, 2004. november 12./
Régi kút csúcstechnikával Premier előtt a főváros és Európa egyik legújabb szórakoztató központja, a Belvárosi Színház. Homlokzata, környezete a régi Pest: szemben a Dohány utcai Zsinagóga, a Károly körút elején patinás, csipkés lakóházak. De a színház bejárata és onnan a lefelé vezető lépcső mentén minden új. Minden alaposan megváltozott. Csak az eredeti, száz-százötven évvel ezelőtt nyomtatott sárgás plakátok idézik a múltat, amelyeket a mostani közönség először láthat, s amelyek az egykori előadásokat hirdették: Lili bárónő, Ártatlan Zsuzsi, Hamburgi menyasszony, Sybill, Tisztességes Anna. Az új színházat a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel. Egy gombnyomás, és működik a beépített csúcstechnika. A stúdió a teljes produkciót rögzíti. A járdaszint alatt vakító fényben ragyognak az öltözők, középen hatalmas tükrökkel a társalgó. Minden helyiségben a házi tévélánc készüléke közvetíti, mi történik a színpadon. Csak egy valami nem változott itt ősidők óta: az a régi kút, amelyről senki sem tudja mióta áll itt. Halványzöld csonka kúp az egész, fémlétra vezet a tetejére, talán itt van a főváros legmélyebb forrása. Nem szabad hozzányúlni, védett ipari műemlék. De \"nyugdíjasként\" is dolgozik: vizet ad a színház egész hűtőrendszerének. Pest e sajátos \"tengerszeme\" mellett, körül és felette egy olyan új színházi épületegyüttes jött létre, amely a város legnagyobb magánszínháza. A házigazda Kovács József kalauzol bennünket: - A Vigadó átmenetileg nem működhet, mert a Vörösmarty téren álló volt ORI székházat lebontják, és a két épületnek közös a közműrendszere. Társulatunknak, az Interoperettnek, amely a Vigadóban tizenhat éve tartotta előadásait, új helyszín után kellett néznie. Így esett a választás az egykori Filmmúzeumra, utóbbi nevén a Broadway mozira. A Komondor Holding Rt. vette meg az évek óta nem használt, már pusztulásra ítélt ingatlant, és a muzeális romokból felépítette a ma, vagy inkább a jövő színházi életének ezt a gyöngyszemét. Az Interoperett társulata vendégként jött ide, béreljük a színházat, itt rendezkedünk be, s ott folytatjuk, ahol a Vigadóban abbahagytuk. Most vesszük át az épületet - itt mások a méretek, másképpen kell előadásainkat színpadra állítani. Az ötszázhúsz személyes nézőtérhez képest kicsi a színpad. Az érdeklődés máris azt mutatja, hogy sikeres lesz a Belvárosi Színház - teszi hozzá Kovács József. /Népszava, Békés Attila, 2004. november 12./
36 Búbánat 2004-11-11 13:40:58 [Válasz erre: 31 W.A.M. 2004-11-10 17:21:57]
Kedves W.A.M.! 1. További összefüggés, hogy kell egy jó-rossz librettó, kellenek jó-rossz versek,amikre \"beindul\" a zeneszerző invenciója, ihlete, fantáziája, amelyekből kisugárzik az egyénisége, a csak rá jellemző stílusjegyek; nemcsak színpadon hallhatóak, a teljes előadás vagy abból részletek \"előfordulnak\" a médiumokban is: rádió, Tv; vendégjátékokra viszik, gálákon is találkozunk velük. És nemcsak operettművészek előadásában, hanem neves operaénekesek tolmácsolásában is. A műfaj ráadásul az operához viszonyítva magasabb követelményeket támaszt a produkcióval szemben, hiszen itt az ígényes (vagy ígénytelen) énekszólamok mellett szükség van a kórus, a balett, a tánc és a próza összehangolt, összecsiszolt \"profi\" módú megvalósítására is. 2. Az operettől senki nem várja el, hogy valami mély mondanivalója legyen. Ennek ellenére vannak ígényes, a szórakoztatás mellett \"magvasabb\" gondolatokat is tartalmazó alkotások, rokon a vígoperáékkal: A szép Heléna, Cigánybáró, Boccaccio, Koldusdiák, Mikádó, A Mosoly országa, Bob herceg, Marica grófnő, János vitéz... Ezek a feladatok nem kis erőpróbát jelentenek zenei oldalról megközelítve a hazai és külföldi, nemzetközi rangú előadóművészek számára, ennek ellenére szívesen megmérettetik tudásukat ebben a műfajban is: élőben, vagy stúdióban. Lényegi mondanivaló már a szövegkönyv kiválasztása során eldől. Mint az opera vagy oratórium komponálásakor, itt is az a kérdés, hogy ki a megrendelő? Adott esetben a mű készülhet egy színházi felkérésre, de csak úgy az asztalfióknak, jobb időkre várva... A zeneszerző itt is vitatkozik, levelezget, sőt, át is írhatja, beavatkozhat a librettistája munkájába, alakítgathatja, formázhatja a saját szája íze szerint a verssorokat, rímeket, de az egész librettót is lecserélheti, ha nincs megelégedve az elkészült művel. Például így lett Lehárnál a Sárga kabátból A mosoly országa. Ez utóbbi változatot mindenki ismeri, míg az előző a feledés homályába került. 3. Nem véletlen, hogy az ígényesebb darabok Máig szerepelnek az operaházak színpadján is: a fentebb említett művek mellett a Denevér, Orfeusz az Alvilágban, Simplicius, Giuditta, Egy éj Velencében, Három a kislány stb. Szerintem, nagyon kevéssé ismered az operettet, mint műfajt, nem sok előadást láthattál, hallhattál közülük, ha szerinted azok nem TARTALMAS -ak, nem ÉRZELEMDÚS-ak. Lehet, hogy némelyik darab közülük valóban felszínes, cukros, de régen rossz lenne magának a műfajnak, ha szavaid szerint LAGYMATAG, RÓZSASZÍN, ÖRÖKkÉ (HAMISAN) MOSOLYGÓ FOLYONDÁRSÁGÁVAL érdemelte volna ki a maga kitüntetett helyét a zenei palettán. Akkor csak a magyar komponisták közül nem emelkedhetett volna fel a világhírig Lehár, Kálmán és Ábrahám. Nem öregbíthette volna tovább az operett ezüst korszakát Huszka, Kacsóh, Szirmay, Jacobi, Nádor, Farkas Ferenc. Bartók is büszke volt arra, hogy Kálmán Imrével együtt tanultak az Akadémián. A sorsuk úgy hozta, hogy útjuk később már nem keresztezte egymást. És megjegyzem, hogy Kálmán és Lehár is operákkal kezdte alkotói korszakukat. Sullivan és Offenbach is írt operát. Delibes, Bizet, Mascagni, Leoncavallo, Puccini pedig operetteket is komponált. Egymás mellett békében megfér a két műfaj, hidd el nekem. Viszont – és ebben akár egyet is érthetünk – a minőségre, a nívóra, az „értékre” itt is, ott is szükség van. A közönséget nem lehet becsapni...
Kedves W.A.M.! 1. További összefüggés, hogy kell egy jó-rossz librettó, kellenek jó-rossz versek,amikre \"beindul\" a zeneszerző invenciója, ihlete, fantáziája, amelyekből kisugárzik az egyénisége, a csak rá jellemző stílusjegyek; nemcsak színpadon hallhatóak, a teljes előadás vagy abból részletek \"előfordulnak\" a médiumokban is: rádió, Tv; vendégjátékokra viszik, gálákon is találkozunk velük. És nemcsak operettművészek előadásában, hanem neves operaénekesek tolmácsolásában is. A műfaj ráadásul az operához viszonyítva magasabb követelményeket támaszt a produkcióval szemben, hiszen itt az ígényes (vagy ígénytelen) énekszólamok mellett szükség van a kórus, a balett, a tánc és a próza összehangolt, összecsiszolt \"profi\" módú megvalósítására is. 2. Az operettől senki nem várja el, hogy valami mély mondanivalója legyen. Ennek ellenére vannak ígényes, a szórakoztatás mellett \"magvasabb\" gondolatokat is tartalmazó alkotások, rokon a vígoperáékkal: A szép Heléna, Cigánybáró, Boccaccio, Koldusdiák, Mikádó, A Mosoly országa, Bob herceg, Marica grófnő, János vitéz... Ezek a feladatok nem kis erőpróbát jelentenek zenei oldalról megközelítve a hazai és külföldi, nemzetközi rangú előadóművészek számára, ennek ellenére szívesen megmérettetik tudásukat ebben a műfajban is: élőben, vagy stúdióban. Lényegi mondanivaló már a szövegkönyv kiválasztása során eldől. Mint az opera vagy oratórium komponálásakor, itt is az a kérdés, hogy ki a megrendelő? Adott esetben a mű készülhet egy színházi felkérésre, de csak úgy az asztalfióknak, jobb időkre várva... A zeneszerző itt is vitatkozik, levelezget, sőt, át is írhatja, beavatkozhat a librettistája munkájába, alakítgathatja, formázhatja a saját szája íze szerint a verssorokat, rímeket, de az egész librettót is lecserélheti, ha nincs megelégedve az elkészült művel. Például így lett Lehárnál a Sárga kabátból A mosoly országa. Ez utóbbi változatot mindenki ismeri, míg az előző a feledés homályába került. 3. Nem véletlen, hogy az ígényesebb darabok Máig szerepelnek az operaházak színpadján is: a fentebb említett művek mellett a Denevér, Orfeusz az Alvilágban, Simplicius, Giuditta, Egy éj Velencében, Három a kislány stb. Szerintem, nagyon kevéssé ismered az operettet, mint műfajt, nem sok előadást láthattál, hallhattál közülük, ha szerinted azok nem TARTALMAS -ak, nem ÉRZELEMDÚS-ak. Lehet, hogy némelyik darab közülük valóban felszínes, cukros, de régen rossz lenne magának a műfajnak, ha szavaid szerint LAGYMATAG, RÓZSASZÍN, ÖRÖKkÉ (HAMISAN) MOSOLYGÓ FOLYONDÁRSÁGÁVAL érdemelte volna ki a maga kitüntetett helyét a zenei palettán. Akkor csak a magyar komponisták közül nem emelkedhetett volna fel a világhírig Lehár, Kálmán és Ábrahám. Nem öregbíthette volna tovább az operett ezüst korszakát Huszka, Kacsóh, Szirmay, Jacobi, Nádor, Farkas Ferenc. Bartók is büszke volt arra, hogy Kálmán Imrével együtt tanultak az Akadémián. A sorsuk úgy hozta, hogy útjuk később már nem keresztezte egymást. És megjegyzem, hogy Kálmán és Lehár is operákkal kezdte alkotói korszakukat. Sullivan és Offenbach is írt operát. Delibes, Bizet, Mascagni, Leoncavallo, Puccini pedig operetteket is komponált. Egymás mellett békében megfér a két műfaj, hidd el nekem. Viszont – és ebben akár egyet is érthetünk – a minőségre, a nívóra, az „értékre” itt is, ott is szükség van. A közönséget nem lehet becsapni...
35 miketyson 2004-11-11 09:48:25 [Válasz erre: 31 W.A.M. 2004-11-10 17:21:57]
Vegyük pl A víg özvegyet. Bemutat egy történetet, tartalmasan, érzelemdúsan. Van mondnaivalója, és az megmarad, bár a közvetlen aktualitást kihúzták alóla. egy pillanatra sme akar opera lenni, nem tesz úgy, mintha, és, hát szóval zseniális. Nem véletlenül utálta Bartók és nem véletlenül vezényelte el Gardiner.
Vegyük pl A víg özvegyet. Bemutat egy történetet, tartalmasan, érzelemdúsan. Van mondnaivalója, és az megmarad, bár a közvetlen aktualitást kihúzták alóla. egy pillanatra sme akar opera lenni, nem tesz úgy, mintha, és, hát szóval zseniális. Nem véletlenül utálta Bartók és nem véletlenül vezényelte el Gardiner.
34 Megén 2004-11-11 09:32:05 [Válasz erre: 33 Megén 2004-11-11 09:27:24]
A \"z\"-met J. S. végéről kéretik töröltnek tekinteni. Sry
A \"z\"-met J. S. végéről kéretik töröltnek tekinteni. Sry
33 Megén 2004-11-11 09:27:24 [Válasz erre: 31 W.A.M. 2004-11-10 17:21:57]
Én nem bántanám annyira az operettet. Offenbach is tulajdonképpen operetteket írt, ilyet-olyat. És mégis van, amit Operaház játszik. És Johann Straussz?, nagyon keskeny a határ. Nem attól opera valami mert annak keresztelte el a szerző, és ugynez igaz az operettre is. Zenei minőségről pedig az énekesek tudnak beszélni. Mennyire nehéz egy-egy operetett magas színvonalon énekelni!? (Hozzáteszem, hogy ez az eretnek véleményem abból alakul ki, hogy engem nem igazán a cselekmény, a művész színészi teljesítménye érdekel sosem, csak a hang!, akár zenekar, akár énekes.)
Én nem bántanám annyira az operettet. Offenbach is tulajdonképpen operetteket írt, ilyet-olyat. És mégis van, amit Operaház játszik. És Johann Straussz?, nagyon keskeny a határ. Nem attól opera valami mert annak keresztelte el a szerző, és ugynez igaz az operettre is. Zenei minőségről pedig az énekesek tudnak beszélni. Mennyire nehéz egy-egy operetett magas színvonalon énekelni!? (Hozzáteszem, hogy ez az eretnek véleményem abból alakul ki, hogy engem nem igazán a cselekmény, a művész színészi teljesítménye érdekel sosem, csak a hang!, akár zenekar, akár énekes.)
32 gyömbérsör 2004-11-11 08:01:53
A saját alkotói gyakorlatomból (szeretnék inkognitóban maradni). Szerintem minden alkotó a maximumot adja ki magából akkor, amikor egy művet hoz létre. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ha más (JOBB) jutna az eszébe az adott mű keretein belül, azt venné be. Aztán vagy nagy dobás lesz, vagy nem. Ezt szerintem az alkotók többsége nem tudja még a mű születésének pillanatában. De az erőbedobása a körülményekhez (!!) viszonyítva maximális. Ha egy alkotónak semmi nem jut eszébe, akkor vagy ezt erőlteti (ekkor komoly műfajban alkotó gyenge szerző lesz), vagy a könnyebb megélhetés kedvéért műfajt vált.
A saját alkotói gyakorlatomból (szeretnék inkognitóban maradni). Szerintem minden alkotó a maximumot adja ki magából akkor, amikor egy művet hoz létre. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ha más (JOBB) jutna az eszébe az adott mű keretein belül, azt venné be. Aztán vagy nagy dobás lesz, vagy nem. Ezt szerintem az alkotók többsége nem tudja még a mű születésének pillanatában. De az erőbedobása a körülményekhez (!!) viszonyítva maximális. Ha egy alkotónak semmi nem jut eszébe, akkor vagy ezt erőlteti (ekkor komoly műfajban alkotó gyenge szerző lesz), vagy a könnyebb megélhetés kedvéért műfajt vált.
31 W.A.M. 2004-11-10 17:21:57 [Válasz erre: 29 Búbánat 2004-11-08 15:24:54]
Kedves Búbánat! Nagyon elragadó,ahogyan az operettről írsz,DE: 1.Én semmilyen összefüggést nem látok a két műfaj között,azon kívül,hogy mind a kettő szinpadon zajlik. 2.Az operetteknek nincsen lényegi mondanivalójuk,és ez már eleve zavar. 3.Ennélfogva nem is lehet az opera testvérkéje,hiszen-ha úgymond néha nehezen is kibogozható egy-egy opera mondanivalója(vagy története),mindazonáltal-célja mégis egy-egy történet TARTALMAS,ÉRZELEMDÚS bemutatása,szemben az operettek LAGYMATAG,RÓZSASZÍN,ÖRÖKKÉ(HAMISAN)MOSOLYGÓ FOLYONDÁRSÁGÁVAL.
Kedves Búbánat! Nagyon elragadó,ahogyan az operettről írsz,DE: 1.Én semmilyen összefüggést nem látok a két műfaj között,azon kívül,hogy mind a kettő szinpadon zajlik. 2.Az operetteknek nincsen lényegi mondanivalójuk,és ez már eleve zavar. 3.Ennélfogva nem is lehet az opera testvérkéje,hiszen-ha úgymond néha nehezen is kibogozható egy-egy opera mondanivalója(vagy története),mindazonáltal-célja mégis egy-egy történet TARTALMAS,ÉRZELEMDÚS bemutatása,szemben az operettek LAGYMATAG,RÓZSASZÍN,ÖRÖKKÉ(HAMISAN)MOSOLYGÓ FOLYONDÁRSÁGÁVAL.
30 Búbánat 2004-11-08 15:35:53 [Válasz erre: 28 W.A.M. 2004-11-07 16:32:44]
Természetesen én is sok mindent nem szeretek. Ennek hangot is adok időnként. És amit nem szeretünk, azt általában a későbbiekben sem fogjuk megszeretni. Tisztelet a kivételnek. Úgyhogy nyugodtan utáld tovább az operettet. Annyi minden más van, amit Te is én is egymástól függetlenül szerethetünk, kedvelhetünk. Szerencsére.
Természetesen én is sok mindent nem szeretek. Ennek hangot is adok időnként. És amit nem szeretünk, azt általában a későbbiekben sem fogjuk megszeretni. Tisztelet a kivételnek. Úgyhogy nyugodtan utáld tovább az operettet. Annyi minden más van, amit Te is én is egymástól függetlenül szerethetünk, kedvelhetünk. Szerencsére.
29 Búbánat 2004-11-08 15:24:54 [Válasz erre: 28 W.A.M. 2004-11-07 16:32:44]
Szíved joga hozzá... Az ilyen véleményeken mindig elcsodálkozom. Biztosan bennem van a hiba... Az operettet, mint az opera kishúgát tekintik a zenetörténészek. Én nem szoktam bántani a hugicáimat... Másokét sem. Olyan aranyosak, kedvesek a számomra. Minden valós vagy vélt hibájuk ellenére. Sőt, az esetleges szeplőik érdekessé, titokzatossá teszik őket a szememben, és ennek folytán vonzóbbá, elragadóbbá tűnnek a számomra. Hát még, amikor testvéri huncutsággal és szeretettel rám mosolyognak!? Semmi kivetnivalót, semmi hibát nem látok bennük, és ez kölcsönös… Egy bátyuskának óvnia, féltenie és felkarolnia kellene a kishúgát, távol tartania tőle az alattomos, nem tisztes szándékú jöttmenteket, egyben arra is ügyelve, hogy a túlzott féltéssel, aggódással, törődéssel annak serdülését, kibontakozását semmilyen téren ne gátolja. Ezzel szemben az tapasztalható, hogy egyesek nemtörődömsége, az oda nem figyelés, a közömbösség beárnyékolják a szép szemét és sírásra görbítik a formás ajkát. És végletes esetben már odavan a kecsessége, bája. Ennek következménye, hogy nem talál párt magának, s idővel megszomorodva pártában marad. Kinek jó ez? De a kárörvendezés, a megvetés, a lenézés, eleve ostobaság meg értelmetlen, hiszen közös cipőben járnak: a zenés színpadi darabok - az opera és az operett egyaránt – ma a múltjukból élnek. Az értékeket többnyire ezek között keressük és találjuk, azokból töltekezünk újra meg újra. Engedjük, hogy megmaradjon közöttük a szeretetreméltó testvéri kapocs, úgy, mint régen, a kezdetekkor...Úgy, ahogy a Turandot és A mosoly országa szerzője tisztelte és becsülte egymást.
Szíved joga hozzá... Az ilyen véleményeken mindig elcsodálkozom. Biztosan bennem van a hiba... Az operettet, mint az opera kishúgát tekintik a zenetörténészek. Én nem szoktam bántani a hugicáimat... Másokét sem. Olyan aranyosak, kedvesek a számomra. Minden valós vagy vélt hibájuk ellenére. Sőt, az esetleges szeplőik érdekessé, titokzatossá teszik őket a szememben, és ennek folytán vonzóbbá, elragadóbbá tűnnek a számomra. Hát még, amikor testvéri huncutsággal és szeretettel rám mosolyognak!? Semmi kivetnivalót, semmi hibát nem látok bennük, és ez kölcsönös… Egy bátyuskának óvnia, féltenie és felkarolnia kellene a kishúgát, távol tartania tőle az alattomos, nem tisztes szándékú jöttmenteket, egyben arra is ügyelve, hogy a túlzott féltéssel, aggódással, törődéssel annak serdülését, kibontakozását semmilyen téren ne gátolja. Ezzel szemben az tapasztalható, hogy egyesek nemtörődömsége, az oda nem figyelés, a közömbösség beárnyékolják a szép szemét és sírásra görbítik a formás ajkát. És végletes esetben már odavan a kecsessége, bája. Ennek következménye, hogy nem talál párt magának, s idővel megszomorodva pártában marad. Kinek jó ez? De a kárörvendezés, a megvetés, a lenézés, eleve ostobaság meg értelmetlen, hiszen közös cipőben járnak: a zenés színpadi darabok - az opera és az operett egyaránt – ma a múltjukból élnek. Az értékeket többnyire ezek között keressük és találjuk, azokból töltekezünk újra meg újra. Engedjük, hogy megmaradjon közöttük a szeretetreméltó testvéri kapocs, úgy, mint régen, a kezdetekkor...Úgy, ahogy a Turandot és A mosoly országa szerzője tisztelte és becsülte egymást.
28 W.A.M. 2004-11-07 16:32:44
Operett? ÚÚÚÚÚÚÚÚTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLOM!!!!!!!!!!!!!
Operett? ÚÚÚÚÚÚÚÚTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLOM!!!!!!!!!!!!!
27 Búbánat 2004-10-27 20:42:01 [Válasz erre: 26 Búbánat 2004-10-27 20:37:48]
A cikk szerzője lemaradt: Szabó Zoltán Attila
A cikk szerzője lemaradt: Szabó Zoltán Attila
26 Búbánat 2004-10-27 20:37:48
A MERLINER honlapján az archivum oldalán találtam. Hosszú cikk, de érdekes, tanulságos és idevaló. \'99. október 6. Az operett piacképes áru, akár a tokaji bor vagy a libamáj \"Megkérem a zsöllyéket és a páholyokat / Ne várjanak itt ma Sekszpír drámát / Szomorkodni lehet máshol épp elég sokat / Nálam csak az optimizmust látják.\" Az idézet Szüle-Walter-Harmath: Egy bolond százat csinál című művéből való, a darabot a Budapesti Operettszínház társulata játssza - a Révay utcai Vidám Színpadon. Az operett patinás Nagymező utcai épületében ugyanis még közel másfél évig a kőműveseké, burkolóké, szerelőké a főszerep. Ez idő tájt tehát leginkább a felújítás összes gondja, baja köti le a patinás színház vezetőit. Jóllehet az operett, mint műfaj közel sincs a legjobb formában. Kérdés, képes-e megújulni, egyáltalán szükség van-e rá, avagy az operett bonvivánjainak, primadonnáinak és szubrettjeinek szerepkörét átveszik a musical modernebb, mában gyökerező hősei. Az operett francia eredetű szó, olyan zenés, táncos vígjátékot jelöl, melyben prózai dialógusok, dalbetétek és önfeledt táncjelenetek sorjáznak, váltják és erősítik egymást. A műfaj hazai pártolói, lelkes hívei szerint a díszes kiállítású előadások, a könnyed, fütyülhető dallamok, az egyedülálló színpadi látvány, no és a hagyományőrző arisztokratizmus együttes hatása váltja ki azt az eufóriát, amelyet a Csárdáskirálynő, vagy a Cigánybáró alatt érez a publikum. Vannak persze - nem is kevesen - akik tagadják ezt a hatást, sokan megvetik, mások semmibe veszik a műfajt. Gyakran hallani olyan véleményeket is, amelyek az operett tetszhalott-állapotára utalnak. Tény, hogy évtizedek óta egy helyben topog a műfaj; nincsenek új, a mai kort megszólítani képes szerzők, ráadásul a publikum is megosztott: a fiatalok egy része nem hallott sem Offenbachról, sem Lehárról, mások viszont napjaink \"műanyag kultúrájának\" térhódítása idején mindinkább igénylik, elismerik az említett szerzők által képviselt emberközeli szemléletet, muzsikát. Halasi Imre, a Budapesti Operettszínház jelenlegi direktora sem érzi úgy, hogy halálra lenne ítélve a műfaj. Ellenkezőleg, véleménye szerint az operettnek van/lehet jövője, és ezt alátámasztják a meghívások, a külföldi sikerek is. A nyáron bejárták Itáliát, Németországot. Csak az ezerkétszáz fő befogadására alkalmas müncheni illetőségű Deutches Theaterben 34 Cigánybáró-előadást tartottak - táblás házak előtt! És immár az is biztos, hogy decemberben újra Németország, majd Japán az uticél. Az operett piacképes áru. Eladható, akár a tokaji bor vagy a libamáj - erősíti meg az igazgató. Ez a sokszor lenézett műfaj ha tetszik, ha nem, színházkultúránk elsőszámú \"exportcikke\", egyúttal életünk része, nemzeti karakterünk kitűnő kifejezőeszköze. Lélekbúvárok és orvosok felismerése, hogy a derű, a nevetés, az optimista szemlélet az ember alapvető szükséglete. Ennélfogva az operett esélyei ma is jók, hiszen \"az élet parkolópályáján\", azaz a színházban, meghatározó szempont a gyönyörködtetés. Kimondva-kimondatlanul a néző, a hallgató elbűvölése a fő cél. Annak idején - emlékezik a direktor -, az úgynevezett átkosban, a templomba járás valamiféle szégyenérzetet keltett. A hivatalos politika és a korabeli közgondolkodás elvetette Istent, \"lesajnálta\" a templomba járókat. Mégis a vasárnapi miséken megteltek a padsorok. Az emberek ezt nem verték ugyan nagy dobra, másnap nem idézték a papot, ám életüknek mégis meghatározó színterévé vált a templom. Az operettel hasonló a helyzet. Kevesen vallják be országhatárainkon belül, hogy a hétvégén mondjuk a Marica grófnőre váltottak jegyet, mégis beszédes tény, hogy rendre táblás házak előtt játsszák ezt a művet (is). A Lajtán túli Európában más a közgondolkodás. Arrafelé nem húzódik éles határvonal a könnyű- és a drámai műfaj között. Előítéletek helyett a lényeggel, a produkcióval törődnek. És ha egy produkció jó, színvonalas, akkor édesmindegy, hogy Schiller vagy Kálmán Imre jegyzi a darabot. Arrafelé csak előadásokról mondanak véleményt, nem pedig egy egész műfaj felett törnek pálcát... Az idők, az évszázadok bebizonyították, hogy a neves operettszerzők a helyes úton jártak - véli Halasi Imre. Műveik a klasszikus mesékhez hasonlíthatóak. Létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen. Joggal bosszant tehát, hogy időről-időre értelmes, gondolkodó emberek sem látják ezt be. Bosszant, hogy nem ritkán igénytelenséggel vádolják azokat, akik szeretik, elismerik, (meg)értik a műfajt. Elismerem, az operettek szövegkönyvei nem emelkednek bibliai magasságokba, de hát nem is ez a lényeg. A melódiákon van a hangsúly. Ezek a melódiák pedig jobbára nagyszerű szerzőktől származnak, és mind zenei, mind művészi értelemben kifogástalanok. Nem véletlen, hogy rendre a zeneszerzők nevét jegyezzük meg, ám elfelejtkezünk a szövegírókról. Jóllehet Strauss, mások mellett, Jókai Mórt is alkalmazta... -\"Operettország, operettnép...\" - gúnyolodott egykor a magát a nemzet csótányának kikiáltó Nagy Feró. De a blues magyar gyökereit felfejtő Hobó szintén gyakran használja pejoratív értelemben a (szitok)szót: operett. Mások, még a szellemi élet elitjéhez sorolt \"ítészek\" is sokszor húznak párhuzamot a vesztésre ítélt nemzetet jelképező, tivornyázó, sírva vígadó magyar lélek és a XX. századot végig kísérő \"operett-lét\" között. Önt, mint magánembert sértik, bántják ezek a kritikák? - Már nem foglalkozom velük. Belátom, mifelénk a művészszínház meghatározás a veretes műveket játszó, esetleg lila ködbe burkolózó színtársulatoknak jár ki. A jól működő, igényesen szórakoztató produkciókkal előálló társulatokra rájár a rúd. A tenyerét pirosra paskoló kritikus a cikkében már nem vállalja nézőtéri véleményét. A minket szidalmazók abba azonban soha sem gondolnak bele, hogy Bartók és Kálmán Imre évfolyamtársak voltak a Zeneakadémián, vagy hogy egy Verdi-opera legalább úgy különbözik egy mai kortárs szerzeménytől, mint az avittnak tartott klasszikus operett mondjuk, egy modern musicaltől. A Wagner-emlékiratokban olvasható, hogy a művészet legfőbb feladata az, hogy élni segítsen. Lehet nélküle létezni, de minek. Igaz, a mai fogyasztói társadalom nem túl fogékony a művészetek által kínált élményekre, a katarzisra, ennélfogva - jobb híján - különféle surranópályákra kényszerülünk, de ettől a helyzetünk korántsem reménytelen. Az operett mindent túlél. A politikát, a háborúkat is. - Igen ám, de fejlődni, előrelépni képes-e a műfaj? Elvégre napjainkban nem íródnak új és sikeres operettek: Lehár, Kálmán Imre fél évszázada halott. - Bár ez csakugyan alapprobléma, a továbblépésre azért van mód. Nincs két egyforma előadás, a hangsúlyok folyton változnak. Ráadásul meggyőződésem, hogy a szintetikus kultúrával előbb-utóbb telitődni fogunk. Ez az egyoldalú szellemi táplálkozás hamarosan megbosszulja magát és a gépek helyett újra az emberi értékek kerülnek majd előtérbe. Ettől függetlenül, ami jó, ami hasznos eszköze a modern technikának, azt örömmel felhasználom. Színházunk ugyan a hagyományok tiszteletén, a tradíciókon alapul, mégsem elégedhet meg ennyivel. Ezért is készül el hamarosan az operettszínház önálló internetes honlapja. - Az operett méltó vetélytársra lelt az évek során. A musicalek a Budapesti Operettszínházban is hódítanak. Nem mellékesen, pénzt hoznak a konyhára. Fogalmazhatunk úgy, hogy ez az társbérlet elsősorban az operett túlélését szolgálja? - Nézze, Webber és Strauss között nincs sok különbség! Műveik egy-egy adott korhoz kötődnek, de melódiáik, dallamvezetésük sokban hasonlít. Csak a musical az angolszász zenei kulturában gyökerezik, az operett pedig a k und k.-korszak szülötte, az osztrák-magyar hagyományokra, a minket jellemző lelki karakterekre épül. Nem csoda hát, ha úgy tartják, az utóbbi műfaj \"a miénk\", nekünk áll jól, s így e téren valóban a világ élvonalába tartozunk. A musical-ek esetében viszont szó sincs erről. Vannak tehetségeink, de a Habsburg-hagyományoktól némileg idegen ez a zenei világ, illetve az azt \"tápláló\" pszichikai háttér. A musical mégis elfér a palettán. Azt azonban cáfolom, hogy nélküle az operett vesztes pozicióba kerülne. - Apropó. A Budapesti Operettszínház jelenlegi repertoárján milyen arányban képviselteti magát a két műfaj? - Műsortervünk széles skálán mozog. Megpróbálunk minden igénynek magas szinvonalon, a repertoárt tekintve fele-fele arányban megfelelni. Az azonban elképzelhető, hogy a későbbiekben módosul ez az arány és valamivel több musical-t tűzünk majd műsorra. A tisztánlátás érdekében hozzáteszem: amíg a világ legérdekesebb Csehov-premierjét meg lehet csinálni egyszerű miliőben, akár egy szobában is, addig egy mégoly csapnivaló operettelőadáshoz is rengeteg pénz kell. Ez ugyanis roppant költséges műfaj. Egy mégoly silány produkcióhoz is szükség van minimum egy harminc tagú zenekarra, tizenhat táncosra, vagy húsz énekkari közreműködőre, tíz szólistára, nem beszélve a színpompás ruhákról, melyekből minimálisan nyolcvanat kell előzetesen megvarratni. Az operettszínháznak, mint gazdasági intézménynek éppen ezért az anyagi terheket is figyelembe kell vennie. És mindez a műsorpolitika kialakítására is erősen kihat. Jelenleg serény munka folyik falainkon belül, hiszen a komplett, hosszú évtizedekig \"csúszó\" rekonstrukció most végre megvalósulni látszik, ami egyben azt is jelenti, hogy igéretet tehetek: amint normalizálódnak a viszonyok, amint elkészül a színház (az átadás tervezett időpontja: 2001. március 15.), megpróbáljuk a magyar szerzőket, a könnyű műfaj iránt elkötelezett fiatal írókat, zenészeket felkarolni, darabjaikat műsorra tűzni. Ez ügyben már pályázatot is kiírtunk. Várjuk a bemutatásra érdemes hazai munkákat!
A MERLINER honlapján az archivum oldalán találtam. Hosszú cikk, de érdekes, tanulságos és idevaló. \'99. október 6. Az operett piacképes áru, akár a tokaji bor vagy a libamáj \"Megkérem a zsöllyéket és a páholyokat / Ne várjanak itt ma Sekszpír drámát / Szomorkodni lehet máshol épp elég sokat / Nálam csak az optimizmust látják.\" Az idézet Szüle-Walter-Harmath: Egy bolond százat csinál című művéből való, a darabot a Budapesti Operettszínház társulata játssza - a Révay utcai Vidám Színpadon. Az operett patinás Nagymező utcai épületében ugyanis még közel másfél évig a kőműveseké, burkolóké, szerelőké a főszerep. Ez idő tájt tehát leginkább a felújítás összes gondja, baja köti le a patinás színház vezetőit. Jóllehet az operett, mint műfaj közel sincs a legjobb formában. Kérdés, képes-e megújulni, egyáltalán szükség van-e rá, avagy az operett bonvivánjainak, primadonnáinak és szubrettjeinek szerepkörét átveszik a musical modernebb, mában gyökerező hősei. Az operett francia eredetű szó, olyan zenés, táncos vígjátékot jelöl, melyben prózai dialógusok, dalbetétek és önfeledt táncjelenetek sorjáznak, váltják és erősítik egymást. A műfaj hazai pártolói, lelkes hívei szerint a díszes kiállítású előadások, a könnyed, fütyülhető dallamok, az egyedülálló színpadi látvány, no és a hagyományőrző arisztokratizmus együttes hatása váltja ki azt az eufóriát, amelyet a Csárdáskirálynő, vagy a Cigánybáró alatt érez a publikum. Vannak persze - nem is kevesen - akik tagadják ezt a hatást, sokan megvetik, mások semmibe veszik a műfajt. Gyakran hallani olyan véleményeket is, amelyek az operett tetszhalott-állapotára utalnak. Tény, hogy évtizedek óta egy helyben topog a műfaj; nincsenek új, a mai kort megszólítani képes szerzők, ráadásul a publikum is megosztott: a fiatalok egy része nem hallott sem Offenbachról, sem Lehárról, mások viszont napjaink \"műanyag kultúrájának\" térhódítása idején mindinkább igénylik, elismerik az említett szerzők által képviselt emberközeli szemléletet, muzsikát. Halasi Imre, a Budapesti Operettszínház jelenlegi direktora sem érzi úgy, hogy halálra lenne ítélve a műfaj. Ellenkezőleg, véleménye szerint az operettnek van/lehet jövője, és ezt alátámasztják a meghívások, a külföldi sikerek is. A nyáron bejárták Itáliát, Németországot. Csak az ezerkétszáz fő befogadására alkalmas müncheni illetőségű Deutches Theaterben 34 Cigánybáró-előadást tartottak - táblás házak előtt! És immár az is biztos, hogy decemberben újra Németország, majd Japán az uticél. Az operett piacképes áru. Eladható, akár a tokaji bor vagy a libamáj - erősíti meg az igazgató. Ez a sokszor lenézett műfaj ha tetszik, ha nem, színházkultúránk elsőszámú \"exportcikke\", egyúttal életünk része, nemzeti karakterünk kitűnő kifejezőeszköze. Lélekbúvárok és orvosok felismerése, hogy a derű, a nevetés, az optimista szemlélet az ember alapvető szükséglete. Ennélfogva az operett esélyei ma is jók, hiszen \"az élet parkolópályáján\", azaz a színházban, meghatározó szempont a gyönyörködtetés. Kimondva-kimondatlanul a néző, a hallgató elbűvölése a fő cél. Annak idején - emlékezik a direktor -, az úgynevezett átkosban, a templomba járás valamiféle szégyenérzetet keltett. A hivatalos politika és a korabeli közgondolkodás elvetette Istent, \"lesajnálta\" a templomba járókat. Mégis a vasárnapi miséken megteltek a padsorok. Az emberek ezt nem verték ugyan nagy dobra, másnap nem idézték a papot, ám életüknek mégis meghatározó színterévé vált a templom. Az operettel hasonló a helyzet. Kevesen vallják be országhatárainkon belül, hogy a hétvégén mondjuk a Marica grófnőre váltottak jegyet, mégis beszédes tény, hogy rendre táblás házak előtt játsszák ezt a művet (is). A Lajtán túli Európában más a közgondolkodás. Arrafelé nem húzódik éles határvonal a könnyű- és a drámai műfaj között. Előítéletek helyett a lényeggel, a produkcióval törődnek. És ha egy produkció jó, színvonalas, akkor édesmindegy, hogy Schiller vagy Kálmán Imre jegyzi a darabot. Arrafelé csak előadásokról mondanak véleményt, nem pedig egy egész műfaj felett törnek pálcát... Az idők, az évszázadok bebizonyították, hogy a neves operettszerzők a helyes úton jártak - véli Halasi Imre. Műveik a klasszikus mesékhez hasonlíthatóak. Létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen. Joggal bosszant tehát, hogy időről-időre értelmes, gondolkodó emberek sem látják ezt be. Bosszant, hogy nem ritkán igénytelenséggel vádolják azokat, akik szeretik, elismerik, (meg)értik a műfajt. Elismerem, az operettek szövegkönyvei nem emelkednek bibliai magasságokba, de hát nem is ez a lényeg. A melódiákon van a hangsúly. Ezek a melódiák pedig jobbára nagyszerű szerzőktől származnak, és mind zenei, mind művészi értelemben kifogástalanok. Nem véletlen, hogy rendre a zeneszerzők nevét jegyezzük meg, ám elfelejtkezünk a szövegírókról. Jóllehet Strauss, mások mellett, Jókai Mórt is alkalmazta... -\"Operettország, operettnép...\" - gúnyolodott egykor a magát a nemzet csótányának kikiáltó Nagy Feró. De a blues magyar gyökereit felfejtő Hobó szintén gyakran használja pejoratív értelemben a (szitok)szót: operett. Mások, még a szellemi élet elitjéhez sorolt \"ítészek\" is sokszor húznak párhuzamot a vesztésre ítélt nemzetet jelképező, tivornyázó, sírva vígadó magyar lélek és a XX. századot végig kísérő \"operett-lét\" között. Önt, mint magánembert sértik, bántják ezek a kritikák? - Már nem foglalkozom velük. Belátom, mifelénk a művészszínház meghatározás a veretes műveket játszó, esetleg lila ködbe burkolózó színtársulatoknak jár ki. A jól működő, igényesen szórakoztató produkciókkal előálló társulatokra rájár a rúd. A tenyerét pirosra paskoló kritikus a cikkében már nem vállalja nézőtéri véleményét. A minket szidalmazók abba azonban soha sem gondolnak bele, hogy Bartók és Kálmán Imre évfolyamtársak voltak a Zeneakadémián, vagy hogy egy Verdi-opera legalább úgy különbözik egy mai kortárs szerzeménytől, mint az avittnak tartott klasszikus operett mondjuk, egy modern musicaltől. A Wagner-emlékiratokban olvasható, hogy a művészet legfőbb feladata az, hogy élni segítsen. Lehet nélküle létezni, de minek. Igaz, a mai fogyasztói társadalom nem túl fogékony a művészetek által kínált élményekre, a katarzisra, ennélfogva - jobb híján - különféle surranópályákra kényszerülünk, de ettől a helyzetünk korántsem reménytelen. Az operett mindent túlél. A politikát, a háborúkat is. - Igen ám, de fejlődni, előrelépni képes-e a műfaj? Elvégre napjainkban nem íródnak új és sikeres operettek: Lehár, Kálmán Imre fél évszázada halott. - Bár ez csakugyan alapprobléma, a továbblépésre azért van mód. Nincs két egyforma előadás, a hangsúlyok folyton változnak. Ráadásul meggyőződésem, hogy a szintetikus kultúrával előbb-utóbb telitődni fogunk. Ez az egyoldalú szellemi táplálkozás hamarosan megbosszulja magát és a gépek helyett újra az emberi értékek kerülnek majd előtérbe. Ettől függetlenül, ami jó, ami hasznos eszköze a modern technikának, azt örömmel felhasználom. Színházunk ugyan a hagyományok tiszteletén, a tradíciókon alapul, mégsem elégedhet meg ennyivel. Ezért is készül el hamarosan az operettszínház önálló internetes honlapja. - Az operett méltó vetélytársra lelt az évek során. A musicalek a Budapesti Operettszínházban is hódítanak. Nem mellékesen, pénzt hoznak a konyhára. Fogalmazhatunk úgy, hogy ez az társbérlet elsősorban az operett túlélését szolgálja? - Nézze, Webber és Strauss között nincs sok különbség! Műveik egy-egy adott korhoz kötődnek, de melódiáik, dallamvezetésük sokban hasonlít. Csak a musical az angolszász zenei kulturában gyökerezik, az operett pedig a k und k.-korszak szülötte, az osztrák-magyar hagyományokra, a minket jellemző lelki karakterekre épül. Nem csoda hát, ha úgy tartják, az utóbbi műfaj \"a miénk\", nekünk áll jól, s így e téren valóban a világ élvonalába tartozunk. A musical-ek esetében viszont szó sincs erről. Vannak tehetségeink, de a Habsburg-hagyományoktól némileg idegen ez a zenei világ, illetve az azt \"tápláló\" pszichikai háttér. A musical mégis elfér a palettán. Azt azonban cáfolom, hogy nélküle az operett vesztes pozicióba kerülne. - Apropó. A Budapesti Operettszínház jelenlegi repertoárján milyen arányban képviselteti magát a két műfaj? - Műsortervünk széles skálán mozog. Megpróbálunk minden igénynek magas szinvonalon, a repertoárt tekintve fele-fele arányban megfelelni. Az azonban elképzelhető, hogy a későbbiekben módosul ez az arány és valamivel több musical-t tűzünk majd műsorra. A tisztánlátás érdekében hozzáteszem: amíg a világ legérdekesebb Csehov-premierjét meg lehet csinálni egyszerű miliőben, akár egy szobában is, addig egy mégoly csapnivaló operettelőadáshoz is rengeteg pénz kell. Ez ugyanis roppant költséges műfaj. Egy mégoly silány produkcióhoz is szükség van minimum egy harminc tagú zenekarra, tizenhat táncosra, vagy húsz énekkari közreműködőre, tíz szólistára, nem beszélve a színpompás ruhákról, melyekből minimálisan nyolcvanat kell előzetesen megvarratni. Az operettszínháznak, mint gazdasági intézménynek éppen ezért az anyagi terheket is figyelembe kell vennie. És mindez a műsorpolitika kialakítására is erősen kihat. Jelenleg serény munka folyik falainkon belül, hiszen a komplett, hosszú évtizedekig \"csúszó\" rekonstrukció most végre megvalósulni látszik, ami egyben azt is jelenti, hogy igéretet tehetek: amint normalizálódnak a viszonyok, amint elkészül a színház (az átadás tervezett időpontja: 2001. március 15.), megpróbáljuk a magyar szerzőket, a könnyű műfaj iránt elkötelezett fiatal írókat, zenészeket felkarolni, darabjaikat műsorra tűzni. Ez ügyben már pályázatot is kiírtunk. Várjuk a bemutatásra érdemes hazai munkákat!
25 Búbánat 2004-10-22 08:33:18
Operettnap Népszabadság • Sz. K. K. • 2004. október 22. Harmadszor rendezik meg a Magyar Operett Napját - a Musica Hungarica Kiadó és az Operettszínház kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma védnökségével és támogatásával. Az alapítók minden évben Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napján, október 24-én, vagy az ehhez az időponthoz legközelebb eső hétvégén rendezik meg az ünnepséget. Mivel október 24. vasárnap lesz, így az idén ekkor ünneplik a hazai operettet a Budapesti Operettszínházban. Az este hét órakor kezdődő díszelőadáson Huszka Jenő művét, a Mária főhadnagyot adják elő, amelyben Vásári Mónika játssza Lebstück Máriát. A produkció után osztják ki az operett-napi díjakat. Vasárnap estig titok, hogy ki lesz az idén az év operett-, illetve musicalszínésze, ki kapja az év legjobb szubrettjének járó Bársony Rózsi-emlékgyűrűt, a legtehetségesebb pályakezdőnek ítélt úgynevezett Marsallbot-díjat, valamint az életműdíjat. A Budapesti Operettszínház vezetősége egyébként nemrég úgy határozott, operettszínész-képzést indít a 2004-2005-ös tanévtől. Az Operett Akadémia művészeti vezetője Kéringer László, a színház karigazgatója, hangképző mestere. A színpadi beszédet és a vers-, valamint a helyzetelemzést Kerényi Miklós Gábor, az intézmény vezetője tanítja. Lejtényi Ágnes korrepetitor is a tanári kar állandó tagja. Mivel az Akadémián ingyenes a képzés, finanszírozása az Operettszínház költségvetéséből, valamint szponzori támogatásból valósítható meg. A színház örökös tagja, volt művészeti titkára, Nelhiebel Józsefné Horváth Erzsébet jelentős magánadománnyal segítette az oktatást
Operettnap Népszabadság • Sz. K. K. • 2004. október 22. Harmadszor rendezik meg a Magyar Operett Napját - a Musica Hungarica Kiadó és az Operettszínház kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma védnökségével és támogatásával. Az alapítók minden évben Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napján, október 24-én, vagy az ehhez az időponthoz legközelebb eső hétvégén rendezik meg az ünnepséget. Mivel október 24. vasárnap lesz, így az idén ekkor ünneplik a hazai operettet a Budapesti Operettszínházban. Az este hét órakor kezdődő díszelőadáson Huszka Jenő művét, a Mária főhadnagyot adják elő, amelyben Vásári Mónika játssza Lebstück Máriát. A produkció után osztják ki az operett-napi díjakat. Vasárnap estig titok, hogy ki lesz az idén az év operett-, illetve musicalszínésze, ki kapja az év legjobb szubrettjének járó Bársony Rózsi-emlékgyűrűt, a legtehetségesebb pályakezdőnek ítélt úgynevezett Marsallbot-díjat, valamint az életműdíjat. A Budapesti Operettszínház vezetősége egyébként nemrég úgy határozott, operettszínész-képzést indít a 2004-2005-ös tanévtől. Az Operett Akadémia művészeti vezetője Kéringer László, a színház karigazgatója, hangképző mestere. A színpadi beszédet és a vers-, valamint a helyzetelemzést Kerényi Miklós Gábor, az intézmény vezetője tanítja. Lejtényi Ágnes korrepetitor is a tanári kar állandó tagja. Mivel az Akadémián ingyenes a képzés, finanszírozása az Operettszínház költségvetéséből, valamint szponzori támogatásból valósítható meg. A színház örökös tagja, volt művészeti titkára, Nelhiebel Józsefné Horváth Erzsébet jelentős magánadománnyal segítette az oktatást
23 Búbánat 2004-09-21 09:50:00 [Válasz erre: 22 Megén 2004-09-21 08:37:32]
Akkor bizonyára hallhatta a zenekartól azt a Lehár szerzeményt is, amely a \"Losonczi-induló\"-ként híresült el. Az nagyon népszerű volt a K.U.K. i időkben...Mellesleg, Lehár katonakarmesterként indult el a pályán, sok hasonló stílusú művet komponált kezdetben.
Akkor bizonyára hallhatta a zenekartól azt a Lehár szerzeményt is, amely a \"Losonczi-induló\"-ként híresült el. Az nagyon népszerű volt a K.U.K. i időkben...Mellesleg, Lehár katonakarmesterként indult el a pályán, sok hasonló stílusú művet komponált kezdetben.
22 Megén 2004-09-21 08:37:32 [Válasz erre: 21 Búbánat 2004-09-20 23:50:37]
Nagyon sok szépet tudsz Lehárról. Nekem a nagymamám mesélte, hogy volt egy testvére, aki katonazenekar karmester volt. És ő hallotta is játszani a zenekart vasárnapi sétatéri muzsikáláson. Ez még K.U.K időkben volt.
Nagyon sok szépet tudsz Lehárról. Nekem a nagymamám mesélte, hogy volt egy testvére, aki katonazenekar karmester volt. És ő hallotta is játszani a zenekart vasárnapi sétatéri muzsikáláson. Ez még K.U.K időkben volt.
21 Búbánat 2004-09-20 23:50:37
Töprengtem, hogy hová írjam be a következőket, s végül úgy határoztam, hogy nem a Milyen zenét hallgatsz? fórumot, hanem ezt választom. Az alábbiakból kiderül, hogy miért. Kevesen tudják, hogy Lehár, a hírneves magyar komponista élete során mennyi dalt komponált a zenés színpadi művei mellett és közben. Ezek ritka különlegességek. Egy német stúdió jelentette meg 1998-ban két CD-n. Több mint száz valóban művészi alkotástól a slágerig terjedő kínálatból mintegy három tucat dal hallható a korongokon. A sokat idézett mondás egyik bécsi méltatójától: „A zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár!” Kevésbé ismert, meglepő kérdés testvérétől, Antontól: ”Opera, operett vagy dalkomponista-e Lehár Ferenc?” A válaszadás jogát a zeneszerző magának tartja fenn, és annak elbírálását nem is a jelen-, hanem az utókortól várja. Teheti, hiszen már életében fenoménnek számít, felülmúlhatatlan uralkodó a könnyű múzsa birodalmában. Puccini barátjának tartotta, s egyik hozzá írt levelében úgy fogalmaz, „bárcsak tudnék én is olyan gyönyörű dallamokat komponálni, mint amiket Te írsz!” Komoly ambíciói talányt jelentenek közönségének, mint ahogy homály fedi azt is, hogy a kortárs Arnold Schönberg miért szólítja levelében „mester”-nek. Talán hallotta kezdeti más hangvételű kompozícióit, melyeket később hangos operettsikerei feledtetnek el. Ugyanez vonatkozik dalaira, azzal a különbséggel, hogy ezek átminősülve késői, operajellegű műveit fémjelzik. Ezek a dalok 2000. április 30-án hangzottak el először a Magyar Rádióban, Schubert Ferenc szerkesztő jóvoltából. Az ő szavaival: azokat a Lehár-dalokat mutatja be, amelyek Theodor Adorno szavait idézve „az operett igazi Orfeuszának köszönhetően a tudatalattinkba fészkelik be magukat.” Természetesen, két audió kazettára azonmód felvettem a műsort. Most éppen ezeket a dalokat hallgatom (zongora, zenekar, ének – szoprán, német nyelven előadott darabok, számomra ismeretlen közreműködőkkel).
Töprengtem, hogy hová írjam be a következőket, s végül úgy határoztam, hogy nem a Milyen zenét hallgatsz? fórumot, hanem ezt választom. Az alábbiakból kiderül, hogy miért. Kevesen tudják, hogy Lehár, a hírneves magyar komponista élete során mennyi dalt komponált a zenés színpadi művei mellett és közben. Ezek ritka különlegességek. Egy német stúdió jelentette meg 1998-ban két CD-n. Több mint száz valóban művészi alkotástól a slágerig terjedő kínálatból mintegy három tucat dal hallható a korongokon. A sokat idézett mondás egyik bécsi méltatójától: „A zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár!” Kevésbé ismert, meglepő kérdés testvérétől, Antontól: ”Opera, operett vagy dalkomponista-e Lehár Ferenc?” A válaszadás jogát a zeneszerző magának tartja fenn, és annak elbírálását nem is a jelen-, hanem az utókortól várja. Teheti, hiszen már életében fenoménnek számít, felülmúlhatatlan uralkodó a könnyű múzsa birodalmában. Puccini barátjának tartotta, s egyik hozzá írt levelében úgy fogalmaz, „bárcsak tudnék én is olyan gyönyörű dallamokat komponálni, mint amiket Te írsz!” Komoly ambíciói talányt jelentenek közönségének, mint ahogy homály fedi azt is, hogy a kortárs Arnold Schönberg miért szólítja levelében „mester”-nek. Talán hallotta kezdeti más hangvételű kompozícióit, melyeket később hangos operettsikerei feledtetnek el. Ugyanez vonatkozik dalaira, azzal a különbséggel, hogy ezek átminősülve késői, operajellegű műveit fémjelzik. Ezek a dalok 2000. április 30-án hangzottak el először a Magyar Rádióban, Schubert Ferenc szerkesztő jóvoltából. Az ő szavaival: azokat a Lehár-dalokat mutatja be, amelyek Theodor Adorno szavait idézve „az operett igazi Orfeuszának köszönhetően a tudatalattinkba fészkelik be magukat.” Természetesen, két audió kazettára azonmód felvettem a műsort. Most éppen ezeket a dalokat hallgatom (zongora, zenekar, ének – szoprán, német nyelven előadott darabok, számomra ismeretlen közreműködőkkel).
20 Búbánat 2004-09-15 08:35:18
Petőfi Rádió Dalszínháza, 16:01 óra Ilosfalvy Róbert énekel részleteket Schubert-Berté: Három a kislány, Offenbach: Kakadu, Fortunió dala, Johann Strauss: A cigánybáró, Suppé: Boccaccio, Leo Fall: Sztambul rózsája, Huszka Jenő: Bob herceg, Lili bárónő, Kálmán Imre: Az ördöglovas …stb. művekből. (Km.: László Margit, Házy Erzsébet)
Petőfi Rádió Dalszínháza, 16:01 óra Ilosfalvy Róbert énekel részleteket Schubert-Berté: Három a kislány, Offenbach: Kakadu, Fortunió dala, Johann Strauss: A cigánybáró, Suppé: Boccaccio, Leo Fall: Sztambul rózsája, Huszka Jenő: Bob herceg, Lili bárónő, Kálmán Imre: Az ördöglovas …stb. művekből. (Km.: László Margit, Házy Erzsébet)
19 Búbánat 2004-09-11 10:18:35 [Válasz erre: 18 cilike 2004-09-11 09:20:35]
Régen az operaénekesek egy része prózát is tudott mondani. Láttam pld. olyan Denevért, amelyben Udvardy, Radnay vagy Palócz, illetve Házy, Koltay megőrjítették (a szó pozitív értelmében) poénjaikkal a dialógusaikban a közönséget. Aztán volt még Sárdy, Kishegyi, Karizs, később Pitti, Leblanc, Csonka, akik azért voltak kollégáiknál könnyebb helyzetben, mert prózai illetve operett-múlttal is rendelkeztek. Különben teljesen igaz, amit a mai állapotokról mondasz.
Régen az operaénekesek egy része prózát is tudott mondani. Láttam pld. olyan Denevért, amelyben Udvardy, Radnay vagy Palócz, illetve Házy, Koltay megőrjítették (a szó pozitív értelmében) poénjaikkal a dialógusaikban a közönséget. Aztán volt még Sárdy, Kishegyi, Karizs, később Pitti, Leblanc, Csonka, akik azért voltak kollégáiknál könnyebb helyzetben, mert prózai illetve operett-múlttal is rendelkeztek. Különben teljesen igaz, amit a mai állapotokról mondasz.
18 cilike 2004-09-11 09:20:35
Valóban operai képzettség kellene az operett énekléséhez is, DE!! Amikor az Operában-Erkelben mennek a nagyoperettek, pl. Cigánybáró, Denevér, nevezzük annak a János vitézt, kiderül, hogy az énekesek nem tudnak prózát mondani, nem érzik a ritmusát, akadozik a dialógus, egymás szavába vágnak, nem tudják a szöveget. Valószínűleg nem mérik fel, hogy ez mennyire fontos ebben a műfajban. Az operettesek nem énekelnek olyan jól, főleg a táncos komikusoktól és szubrettektől áll égnek a hajam, de legalább pereg a darab. Mért nem tanítják meg az operaénekeseknek ezt a munkamódszert? Én nem engednék színpadra olyan művészt., aki nem tudja a szövegét.
Valóban operai képzettség kellene az operett énekléséhez is, DE!! Amikor az Operában-Erkelben mennek a nagyoperettek, pl. Cigánybáró, Denevér, nevezzük annak a János vitézt, kiderül, hogy az énekesek nem tudnak prózát mondani, nem érzik a ritmusát, akadozik a dialógus, egymás szavába vágnak, nem tudják a szöveget. Valószínűleg nem mérik fel, hogy ez mennyire fontos ebben a műfajban. Az operettesek nem énekelnek olyan jól, főleg a táncos komikusoktól és szubrettektől áll égnek a hajam, de legalább pereg a darab. Mért nem tanítják meg az operaénekeseknek ezt a munkamódszert? Én nem engednék színpadra olyan művészt., aki nem tudja a szövegét.
17 Búbánat 2004-09-11 09:04:45
Népszava honlapján találtam: Utcára vonul az Operett Színház Szombaton és vasárnap két helyszínen is játszik a Budapesti Operett Színház. Az egyik a hagyományos nagyszínpad, amelyen mindkét este az Elisabeth című musicalt adják, a másik pedig a színház főbejárata előtt a Nagymező utcában lesz. Utóbbi, szokatlan helyszínen szombat délben kezdődik a műsor és éjfélig tart, majd vasárnap fél 12-től folytatódik a program. Mindkét este óriás kivetítőn \"közvetítik\" a nagyszínpadon előadott Elisabethet. Szombat déltől az óriáskivetítőn az operett-társulat szenzációs külföldi sikereiből láthatnak részleteket, majd az operett-akadémia fiataljai következnek. Negyed négytől a musicalszínészeké lesz a szabadtéri színpad, ezután Mediterrán délután címmel Papadimitriu Athina, Szinetár Dóra és Bardóczy Attila énekel. 16.45-től a Miss Saigonból hangzanak el részletek, többek között Csengeri Attila, Sáfár Mónika, Vásári Mónika, Homonnay Zsolt és Bíró Eszter előadásában. 18 órától a jazz lesz a főszereplő Szulák Andrea, Náray Erika és Simánfalvy Ágota tolmácsolásában, s következik az Elisabeth. Az Operett Angyalai - Janza Kata, Kékkovács Mara, Szinetár Dóra és Siménfalvy Ágota - zárják a napot. Vasárnap 11.30-tól a Gospel kórus koncertje, jazz, operett-kvintett és musical-fantázia vezeti be a délutáni nagy produkciót, a Valahol Európában című előadásból Szinetár Dóra, Dolhai Attila, Jantyik Csaba és Kerényi Miklós Máté ad elő részleteket. Bach Szilvia Broadway-paródiái után a műsort 18 órától Operettsztárok musical szerepben című műsora zárja, amelyben fellép többek között Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Vásári Mónika, Nyári Zoltán, Faragó András, Peller Károly, Kiss Zoltán és Vadász Dániel. Ezután ismét az Elisabeth előadását élvezheti a kivetítőn a Nagymező utca közönsége. Kocsi Tibor. Én biztosan nem vonulok oda ki az utcára. Jobban szeretem - ebben az esetben - a zárt teret.
Népszava honlapján találtam: Utcára vonul az Operett Színház Szombaton és vasárnap két helyszínen is játszik a Budapesti Operett Színház. Az egyik a hagyományos nagyszínpad, amelyen mindkét este az Elisabeth című musicalt adják, a másik pedig a színház főbejárata előtt a Nagymező utcában lesz. Utóbbi, szokatlan helyszínen szombat délben kezdődik a műsor és éjfélig tart, majd vasárnap fél 12-től folytatódik a program. Mindkét este óriás kivetítőn \"közvetítik\" a nagyszínpadon előadott Elisabethet. Szombat déltől az óriáskivetítőn az operett-társulat szenzációs külföldi sikereiből láthatnak részleteket, majd az operett-akadémia fiataljai következnek. Negyed négytől a musicalszínészeké lesz a szabadtéri színpad, ezután Mediterrán délután címmel Papadimitriu Athina, Szinetár Dóra és Bardóczy Attila énekel. 16.45-től a Miss Saigonból hangzanak el részletek, többek között Csengeri Attila, Sáfár Mónika, Vásári Mónika, Homonnay Zsolt és Bíró Eszter előadásában. 18 órától a jazz lesz a főszereplő Szulák Andrea, Náray Erika és Simánfalvy Ágota tolmácsolásában, s következik az Elisabeth. Az Operett Angyalai - Janza Kata, Kékkovács Mara, Szinetár Dóra és Siménfalvy Ágota - zárják a napot. Vasárnap 11.30-tól a Gospel kórus koncertje, jazz, operett-kvintett és musical-fantázia vezeti be a délutáni nagy produkciót, a Valahol Európában című előadásból Szinetár Dóra, Dolhai Attila, Jantyik Csaba és Kerényi Miklós Máté ad elő részleteket. Bach Szilvia Broadway-paródiái után a műsort 18 órától Operettsztárok musical szerepben című műsora zárja, amelyben fellép többek között Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Vásári Mónika, Nyári Zoltán, Faragó András, Peller Károly, Kiss Zoltán és Vadász Dániel. Ezután ismét az Elisabeth előadását élvezheti a kivetítőn a Nagymező utca közönsége. Kocsi Tibor. Én biztosan nem vonulok oda ki az utcára. Jobban szeretem - ebben az esetben - a zárt teret.
16 Búbánat 2004-08-05 18:48:45
A Magyar Nemzet mai száma Pósa Zoltán írását tartalmazza Kálmán Imréről az \"operettkirály\"-ról. Ebből a cikkből idézek néhány gondolatot. \"Az operettvilág koronázatlan királyaként emlegetett Kálmán Imre emékét 1987 óta múzeum őrzi Siófokon. A balaton fővárosában a világhírű művészről elnevezett sétány ötös számú házában.....A házban látható többek között az a régi zongora, amelyet Kálmán Imre tizenhat éves korában, megtakarított pénzén vásáolt, s élete végéig ereklyeként őrzött. A hangszer társa volt a zenei őstehetségnek induló fiatalember első csalódásainak, de az üstökössebeséggel sikerre verődő pálya első átütő diadalainak is. Édesapja, Koppstein Károly siófoki gabonakereskedő és vállalkozó tönkrement, s a család 1896-ban a szeretett Siófokról Pestre költözött. Krónikus ínhüvelygyulladás következményeként a fiatalember félbehagyta zongoratanulmányait. A legfájóbb fiatalkori élménye volt, hogy bár a Saturnalia című szimfonikus költeményének vezénylésével zeneszerzőként zeneakadémiai oklvelet szerzett, s 1905-ben bemutatták az Endre és Johanna című újabb szimfonikus költeményét, majd a Pereszlényi juss című énekes játékot is, és a Pesti Napló tekintélyes zenekritikusának is számított, de a komolyzenei munkáival nem aratott sikert. Ekkoriban jelentette ki:\'ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok. Operettet fogok írni....\" Hát így kezdődött, az életének ezt az új korszakát pedig alaposan meismerteti az olvasóval \'Emlékszel még....\' c.könyvében a már emlegetett özvegye, Kálmán Vera. \"....A jelenleg is látogatható Kálmán Imre-ház operett-történeti szempontból is kiváló kiállítása középpontjában áll az operettkirály carrarai márványszobra. A jeles olasz művész, Minazzoli 1953-as alkotása (a komponista halálának évéből) is tanúskodik arról, hogy Kálmán Imre hazatért szülővárosába, Siófokra. (Párizsban hunyt el 1953 október 30-án, és november 5-én, saját kívánságára Bécsben temették el. Április 11-én még átvette a francia Becsületrend tiszti keresztjét.)\"
A Magyar Nemzet mai száma Pósa Zoltán írását tartalmazza Kálmán Imréről az \"operettkirály\"-ról. Ebből a cikkből idézek néhány gondolatot. \"Az operettvilág koronázatlan királyaként emlegetett Kálmán Imre emékét 1987 óta múzeum őrzi Siófokon. A balaton fővárosában a világhírű művészről elnevezett sétány ötös számú házában.....A házban látható többek között az a régi zongora, amelyet Kálmán Imre tizenhat éves korában, megtakarított pénzén vásáolt, s élete végéig ereklyeként őrzött. A hangszer társa volt a zenei őstehetségnek induló fiatalember első csalódásainak, de az üstökössebeséggel sikerre verődő pálya első átütő diadalainak is. Édesapja, Koppstein Károly siófoki gabonakereskedő és vállalkozó tönkrement, s a család 1896-ban a szeretett Siófokról Pestre költözött. Krónikus ínhüvelygyulladás következményeként a fiatalember félbehagyta zongoratanulmányait. A legfájóbb fiatalkori élménye volt, hogy bár a Saturnalia című szimfonikus költeményének vezénylésével zeneszerzőként zeneakadémiai oklvelet szerzett, s 1905-ben bemutatták az Endre és Johanna című újabb szimfonikus költeményét, majd a Pereszlényi juss című énekes játékot is, és a Pesti Napló tekintélyes zenekritikusának is számított, de a komolyzenei munkáival nem aratott sikert. Ekkoriban jelentette ki:\'ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok. Operettet fogok írni....\" Hát így kezdődött, az életének ezt az új korszakát pedig alaposan meismerteti az olvasóval \'Emlékszel még....\' c.könyvében a már emlegetett özvegye, Kálmán Vera. \"....A jelenleg is látogatható Kálmán Imre-ház operett-történeti szempontból is kiváló kiállítása középpontjában áll az operettkirály carrarai márványszobra. A jeles olasz művész, Minazzoli 1953-as alkotása (a komponista halálának évéből) is tanúskodik arról, hogy Kálmán Imre hazatért szülővárosába, Siófokra. (Párizsban hunyt el 1953 október 30-án, és november 5-én, saját kívánságára Bécsben temették el. Április 11-én még átvette a francia Becsületrend tiszti keresztjét.)\"
15 Búbánat 2004-07-19 17:39:45
\"musicalekénél\" - helyesen.
\"musicalekénél\" - helyesen.
14 Búbánat 2004-07-19 17:31:34 [Válasz erre: 9 Norma 2004-07-16 23:38:42]
Sok igazság van abban, amit mondasz. De ez lehetséges, hogy csak a fővárosi Operettszínházra igaz. Vidéken - értesüléseim szerint - még van becsülete a műfajnak, még sokan látogatják a színházak operettelőadásait, sőt azok számban, többségben vannak a musicaleknél. Igaz, többségében az idősebb generációból tevődik össze a közönség. A fiatalok vidéken is inkább musicalekre és rockoperákra mennének nagyobb számban, ha azok műsorra kerülnének. Vagyis, félő, hogy az idősebb generáció kihalásával meg van pecsételve nálunk az operett sorsa? Úgy gondolom, hogy mivel a fiatalok egyre nagyobb számban járnak operába és keresik az új, fiatal rendezők által színre vitt, akár formabontó rendezésű előadásokat is, azzal lehetne segíteni az operett műfajának, hogy ezek az ígéretes tehetségű rendezők kapjanak felkérést a teátrumok vezetőitől klasszikus daljátékok, operettek megrendezésére. Várhatóan a jóképességű rendező neve, ha nem is önmagában garancia, de várhatóan ösztönözné a fiatalokat arra, hogy becsábuljanak egy-egy ilyen, apáik, nagyapáik által favorizált, a műfajt reprezentáló színvonalas kivitelű előadásra. Aztán, talán, már keresni fogják a következő, hasonló alkalmakat... Budapesten, az Operában, az Erkel Színházban néhány évtizeddel ezelőtt a ház művészeivel a főszerepekben rendszeresen műsorra tűztek klasszikus nagyoperetteket, daljátékokat (Giuditta, A mosoly országa, Koldusdiák, Cigánybáró, Három a kislány, Orfeusz az Alvilágban. Szabadtéren A víg özvegy stb.) Ezt a hagyományt még nem késő feleleveníteni, és az Operettszínház művészeinél igényesebb hangú operai kollégákkal, akik prózában, színpadi játékban is felkészültek, a jelzett rendezők irányításával ezeket és más klasszikus műveket betenni a repertoárba. És ha az Operettszínház műsorpolitikája miatt onnan fokozatosan kiszorulnak is, de a műfaj reprezentásait az Opera, és a vidéki színházak a fenti szempontok szem előtt tartásával \"visszahozza\". Ez csak egy idea a részemről, de miért is ne valósulhatna meg; amikor annyi más kacatra van pénz, van akarat, erre ne lenne? A rádió hőskorától fogva népszerűsítette a műfajt azzal, hogy az ötvenes évektől kezdve sorra mutatta be a neves és kevésbe neves hazai és külföldi komponisták operettjeinek, daljátékainak, később zenés játékainak teljes vagy keresztmetszetű rádiófelvételeit a Dalszínház keretében. Ennek a nagysikerű sorozatnak a nyolcvanas évekkel végszakadt. Ma már csak ritkán, hajnalban vagy kora délután hallhatunk rövidebb összeállításokat, amelyeket egyébként nagy szeretettel és az ügy iránti odaadással végez, pl. Ruitner Sándor, Schubert Ferenc szerkesztők. De ez kevés. A rádiónak több műsorpercet kéne fordítania az operettnek, úgy, mint nem is olyan régen tette, és felújíthatná azt a kedves régi és a rádióhallgatóság által hétről hétre, majd igaz, már csak hónapról hónapra várt szokását, hogy sorba vette a szerzőket és a címeket, és a teljes művet is a műsorra tűzte. Ezt a gyakorlatát várnám vissza a Magyar Rádiótól. És akkor nem kellene keseregnünk, hogy a mai fiatalságot nem vonzza az operett. Hogyan is vonzaná, amikor erről a Rádió sem gondoskodik, amely intézmény hallgatótábora még ma sem lebecsülendő.
Sok igazság van abban, amit mondasz. De ez lehetséges, hogy csak a fővárosi Operettszínházra igaz. Vidéken - értesüléseim szerint - még van becsülete a műfajnak, még sokan látogatják a színházak operettelőadásait, sőt azok számban, többségben vannak a musicaleknél. Igaz, többségében az idősebb generációból tevődik össze a közönség. A fiatalok vidéken is inkább musicalekre és rockoperákra mennének nagyobb számban, ha azok műsorra kerülnének. Vagyis, félő, hogy az idősebb generáció kihalásával meg van pecsételve nálunk az operett sorsa? Úgy gondolom, hogy mivel a fiatalok egyre nagyobb számban járnak operába és keresik az új, fiatal rendezők által színre vitt, akár formabontó rendezésű előadásokat is, azzal lehetne segíteni az operett műfajának, hogy ezek az ígéretes tehetségű rendezők kapjanak felkérést a teátrumok vezetőitől klasszikus daljátékok, operettek megrendezésére. Várhatóan a jóképességű rendező neve, ha nem is önmagában garancia, de várhatóan ösztönözné a fiatalokat arra, hogy becsábuljanak egy-egy ilyen, apáik, nagyapáik által favorizált, a műfajt reprezentáló színvonalas kivitelű előadásra. Aztán, talán, már keresni fogják a következő, hasonló alkalmakat... Budapesten, az Operában, az Erkel Színházban néhány évtizeddel ezelőtt a ház művészeivel a főszerepekben rendszeresen műsorra tűztek klasszikus nagyoperetteket, daljátékokat (Giuditta, A mosoly országa, Koldusdiák, Cigánybáró, Három a kislány, Orfeusz az Alvilágban. Szabadtéren A víg özvegy stb.) Ezt a hagyományt még nem késő feleleveníteni, és az Operettszínház művészeinél igényesebb hangú operai kollégákkal, akik prózában, színpadi játékban is felkészültek, a jelzett rendezők irányításával ezeket és más klasszikus műveket betenni a repertoárba. És ha az Operettszínház műsorpolitikája miatt onnan fokozatosan kiszorulnak is, de a műfaj reprezentásait az Opera, és a vidéki színházak a fenti szempontok szem előtt tartásával \"visszahozza\". Ez csak egy idea a részemről, de miért is ne valósulhatna meg; amikor annyi más kacatra van pénz, van akarat, erre ne lenne? A rádió hőskorától fogva népszerűsítette a műfajt azzal, hogy az ötvenes évektől kezdve sorra mutatta be a neves és kevésbe neves hazai és külföldi komponisták operettjeinek, daljátékainak, később zenés játékainak teljes vagy keresztmetszetű rádiófelvételeit a Dalszínház keretében. Ennek a nagysikerű sorozatnak a nyolcvanas évekkel végszakadt. Ma már csak ritkán, hajnalban vagy kora délután hallhatunk rövidebb összeállításokat, amelyeket egyébként nagy szeretettel és az ügy iránti odaadással végez, pl. Ruitner Sándor, Schubert Ferenc szerkesztők. De ez kevés. A rádiónak több műsorpercet kéne fordítania az operettnek, úgy, mint nem is olyan régen tette, és felújíthatná azt a kedves régi és a rádióhallgatóság által hétről hétre, majd igaz, már csak hónapról hónapra várt szokását, hogy sorba vette a szerzőket és a címeket, és a teljes művet is a műsorra tűzte. Ezt a gyakorlatát várnám vissza a Magyar Rádiótól. És akkor nem kellene keseregnünk, hogy a mai fiatalságot nem vonzza az operett. Hogyan is vonzaná, amikor erről a Rádió sem gondoskodik, amely intézmény hallgatótábora még ma sem lebecsülendő.
13 Judit 2004-07-18 09:03:34
Kedves Búbánat, menjünk át a Személyes üzenetek topikba,mert ez esetleg mást nem érdekel.
Kedves Búbánat, menjünk át a Személyes üzenetek topikba,mert ez esetleg mást nem érdekel.
12 Búbánat 2004-07-17 21:11:37 [Válasz erre: 11 Judit 2004-07-17 18:02:51]
Kedves Judit. Nagy öröm számomra, hogy soraidból kiderült, rokonlelkek vagyunk. Bizony, kevesen vagyunk, maradtunk. De ezek a kevesek legalább tartsanak össze. Mert a műfaj, a szerzők és az előadók is megérdemlik... A Cigánybáró rádiófelvételének a közreműködőit soroltad fel; ez bizony klasszikus hangarchívum a javából, a hatvanas évek legelejéről. És úgy tudom, hogy Ferencsik más operettet egész élete során nem is vezényelt ezen kívül. Talán az Operában a Denevért. De ebben nem vagyok egészen biztos. Házy, ILosfalvy és Melis együtt még szerepeltek a Denevér és a Három a kislány egyik rádiófelvételén is.
Kedves Judit. Nagy öröm számomra, hogy soraidból kiderült, rokonlelkek vagyunk. Bizony, kevesen vagyunk, maradtunk. De ezek a kevesek legalább tartsanak össze. Mert a műfaj, a szerzők és az előadók is megérdemlik... A Cigánybáró rádiófelvételének a közreműködőit soroltad fel; ez bizony klasszikus hangarchívum a javából, a hatvanas évek legelejéről. És úgy tudom, hogy Ferencsik más operettet egész élete során nem is vezényelt ezen kívül. Talán az Operában a Denevért. De ebben nem vagyok egészen biztos. Házy, ILosfalvy és Melis együtt még szerepeltek a Denevér és a Három a kislány egyik rádiófelvételén is.
11 Judit 2004-07-17 18:02:51
Kedves Búbánat. Teljes mértékben egyetértek Veled. Én is operetten nőttem fel -faluból származom- és egyenes út vezetett az operához, v.mint a kedves kiválasztott rajongott énekesekhez. A mai napig imádom az un. klasszikus operetteket operaénekesekkel természetesen és Járfás Tamás sok csodás felvételét annak idején még teljes operett felvételek voltak többnyire Házy, Ilos, Melis és Ferencsik előadásában!
Kedves Búbánat. Teljes mértékben egyetértek Veled. Én is operetten nőttem fel -faluból származom- és egyenes út vezetett az operához, v.mint a kedves kiválasztott rajongott énekesekhez. A mai napig imádom az un. klasszikus operetteket operaénekesekkel természetesen és Járfás Tamás sok csodás felvételét annak idején még teljes operett felvételek voltak többnyire Házy, Ilos, Melis és Ferencsik előadásában!
10 Búbánat 2004-07-17 10:07:25 [Válasz erre: 9 Norma 2004-07-16 23:38:42]
Én az operettet egész kis gyermekkorban szerettem meg, párhuzamosan az operával, tehát nem előbb és nem utóbb. Nálam a színpadi zene iránti érdeklődés (operett, daljáték, opera) előrébb volt az egyéb zenei műfajokénál. Érdekes módon a musicalek, zenés játékok, a rockoperák (amelyek a huszadik század közepére és utolsó harmadában \"törtek\" előre főleg a fiatalabb generáció körében) nem hatottak úgy rám, pedig én is ahhoz a korosztályhoz tartozom. Én is benne voltam a hatvanas-hetvenes évek rock és beat világában, mégis nem szorította háttérbe a klasszikusokat. Ugyanakkor, a mai napig az operettet csak operai hangon tudom élvezni, legyen az rádiófelvétel vagy élő előadás. Szinte minden számottevő operaénekesünk szerepelt az ötvenes évek közepétől, de főleg a hatvanas-hetvenes években, a rádió dalszínházában valami operettnek a felvételén közreműködve. És ez nem volt számukra dehonesztáló, sőt, ellenkezőleg. Mindig örömmel vállalták ezeket a szerepfelkéréseket, amelyek némelyike, köztudottan igényes, operai nehézségű és olyan színvonalon teljesített feladatok elvégzését jelentette a számukra. S mindig örömmel jöttek és mondhatni lubickoltak benne, túl azon, hogy ezek a rádiós feladatok egyben népszerűsítették is őket, és nem utolsósorban plusz jövedelmet is hozott a konyhára. Ezért én csak a legritkább esetben tettem és teszem be a lábam a Budapesti Operettszínházba, mert az olcsóság és a színvonal, bár nem mindig összetartozó fogalmak, de általában ez a jellemző. Igaz, azért voltak kivételek is, mert néhány operaénekes ideig óráig ott is működött, s emelték a nívót: Pl. Szabó Miklós, Palócz László, Karizs Béla, Sárdy János, Pitti Katalin, Kovácsházi István...., és a régiek között azért volt néhány nagyon tehetséges szép hangú művész, akik operaénekes partnereikkel is együtt tudtak működni, velük azonos nívón és élményt keltően: Németh Marika, Zentai Anna, Petress Zsuzsa. És voltak olyan nagy tudású színes egyéniségek, akik elvittek a vállukon teljes produkciókat és ezért nem degradálta le őket az operaénekesek közössége sem: Rátonyi Róbert, Honthy Hanna, Feleki Kamill, a Latabárok, de olyan művészek sem szégyelltek ebbe a műfajba kirándulni, mint Bilicsi Tivadar, Kazal László, Kibédi Ervin stb. A János vitéz Erkel Színházi előadásait mostanában felhígították prózai színészek vendégjátékával, akik főleg a színpadi játékukkal aratnak nagy sikert a mai fiatal generáció körében. A teltházas előadások, magam is tanúsíthatom, sikeresek, de mégis azt mondom, a gyermek nem kapja meg azt a klasszikus zenei élményt, amelyet én pár évtizeddel ezelőtt a magamba szívtam, és amely a mai napig számomra mérce az összehasonlításoknál. Sajnálom a mai fiatalokat, akiknek javarésze közömbösséget tanúsít a műfaj iránt, pedig a szép dallamos-táncos-énekes operettzenéket, azok művelőit és hallgatóit nem kellene lenézni, és megvetően nyilatkozni róluk, hiszen a maguk idejében, de még ma is bizonyos zenei és klasszikus értékeket, szépségeket közvetítenek azoknak, akikben még meg van az affinitás ehhez, akik nem szégyellik a zenéhez társított olykor valóban bugyuta, de szórakoztató történeteket egy mára letűnt, kiveszett vagy sohasem volt „ békebeli” világról, a szellemes, vicces, szirupos vagy komoly érzelmekre ható librettók verssorait felidézni és az azokhoz komponált melódiákat dúdolni, fütyörészni, olykor rájuk táncraperdülni….
Én az operettet egész kis gyermekkorban szerettem meg, párhuzamosan az operával, tehát nem előbb és nem utóbb. Nálam a színpadi zene iránti érdeklődés (operett, daljáték, opera) előrébb volt az egyéb zenei műfajokénál. Érdekes módon a musicalek, zenés játékok, a rockoperák (amelyek a huszadik század közepére és utolsó harmadában \"törtek\" előre főleg a fiatalabb generáció körében) nem hatottak úgy rám, pedig én is ahhoz a korosztályhoz tartozom. Én is benne voltam a hatvanas-hetvenes évek rock és beat világában, mégis nem szorította háttérbe a klasszikusokat. Ugyanakkor, a mai napig az operettet csak operai hangon tudom élvezni, legyen az rádiófelvétel vagy élő előadás. Szinte minden számottevő operaénekesünk szerepelt az ötvenes évek közepétől, de főleg a hatvanas-hetvenes években, a rádió dalszínházában valami operettnek a felvételén közreműködve. És ez nem volt számukra dehonesztáló, sőt, ellenkezőleg. Mindig örömmel vállalták ezeket a szerepfelkéréseket, amelyek némelyike, köztudottan igényes, operai nehézségű és olyan színvonalon teljesített feladatok elvégzését jelentette a számukra. S mindig örömmel jöttek és mondhatni lubickoltak benne, túl azon, hogy ezek a rádiós feladatok egyben népszerűsítették is őket, és nem utolsósorban plusz jövedelmet is hozott a konyhára. Ezért én csak a legritkább esetben tettem és teszem be a lábam a Budapesti Operettszínházba, mert az olcsóság és a színvonal, bár nem mindig összetartozó fogalmak, de általában ez a jellemző. Igaz, azért voltak kivételek is, mert néhány operaénekes ideig óráig ott is működött, s emelték a nívót: Pl. Szabó Miklós, Palócz László, Karizs Béla, Sárdy János, Pitti Katalin, Kovácsházi István...., és a régiek között azért volt néhány nagyon tehetséges szép hangú művész, akik operaénekes partnereikkel is együtt tudtak működni, velük azonos nívón és élményt keltően: Németh Marika, Zentai Anna, Petress Zsuzsa. És voltak olyan nagy tudású színes egyéniségek, akik elvittek a vállukon teljes produkciókat és ezért nem degradálta le őket az operaénekesek közössége sem: Rátonyi Róbert, Honthy Hanna, Feleki Kamill, a Latabárok, de olyan művészek sem szégyelltek ebbe a műfajba kirándulni, mint Bilicsi Tivadar, Kazal László, Kibédi Ervin stb. A János vitéz Erkel Színházi előadásait mostanában felhígították prózai színészek vendégjátékával, akik főleg a színpadi játékukkal aratnak nagy sikert a mai fiatal generáció körében. A teltházas előadások, magam is tanúsíthatom, sikeresek, de mégis azt mondom, a gyermek nem kapja meg azt a klasszikus zenei élményt, amelyet én pár évtizeddel ezelőtt a magamba szívtam, és amely a mai napig számomra mérce az összehasonlításoknál. Sajnálom a mai fiatalokat, akiknek javarésze közömbösséget tanúsít a műfaj iránt, pedig a szép dallamos-táncos-énekes operettzenéket, azok művelőit és hallgatóit nem kellene lenézni, és megvetően nyilatkozni róluk, hiszen a maguk idejében, de még ma is bizonyos zenei és klasszikus értékeket, szépségeket közvetítenek azoknak, akikben még meg van az affinitás ehhez, akik nem szégyellik a zenéhez társított olykor valóban bugyuta, de szórakoztató történeteket egy mára letűnt, kiveszett vagy sohasem volt „ békebeli” világról, a szellemes, vicces, szirupos vagy komoly érzelmekre ható librettók verssorait felidézni és az azokhoz komponált melódiákat dúdolni, fütyörészni, olykor rájuk táncraperdülni….
9 Norma 2004-07-16 23:38:42
Az Operettszínház repertoárja ma már inkább musicalekből áll (Mozart, Elisabeth, Rómeó és Júlia stb), ezek futnak nagy előadásszámban, nem csoda, ha az operett egyre inkább kiszorul onnan. Tanulságos beleolvasni pl. a Mozart fórumába, a darab rajongói meghökkennek, ha kedvenc énekesük elvállal egy-egy operettszerepet. Persze kínok-keservek közepette megnéznek pl. egy Mária főhadnagyot, csak hogy tapsolhassanak kedvencüknek. Meg se fordul a fejükben, hogya színháznak ez az elsődleges profilja. Az operettek, daljátékok között is vannak igényes munkák, sőt nem egy nívós irodalmi műből született. Példa erre a Cigánybáró, a János vitéz vagy a Háry János. Persze a János vitéz nem éri el az alapmű színvonalát, de szerethető darab, alkalmas az ifjúság \"beszervezésére\". Persze a most futó giccses előadás az Erkelben elég szörnyű. Az előző rendezés jobb volt, maradhatott volna még.
Az Operettszínház repertoárja ma már inkább musicalekből áll (Mozart, Elisabeth, Rómeó és Júlia stb), ezek futnak nagy előadásszámban, nem csoda, ha az operett egyre inkább kiszorul onnan. Tanulságos beleolvasni pl. a Mozart fórumába, a darab rajongói meghökkennek, ha kedvenc énekesük elvállal egy-egy operettszerepet. Persze kínok-keservek közepette megnéznek pl. egy Mária főhadnagyot, csak hogy tapsolhassanak kedvencüknek. Meg se fordul a fejükben, hogya színháznak ez az elsődleges profilja. Az operettek, daljátékok között is vannak igényes munkák, sőt nem egy nívós irodalmi műből született. Példa erre a Cigánybáró, a János vitéz vagy a Háry János. Persze a János vitéz nem éri el az alapmű színvonalát, de szerethető darab, alkalmas az ifjúság \"beszervezésére\". Persze a most futó giccses előadás az Erkelben elég szörnyű. Az előző rendezés jobb volt, maradhatott volna még.
8 Búbánat 2004-07-16 23:19:24
Mégsem megyek el Szegedre \"Az egy éj Velencében\"-re. Minek, amikor a \"gondolás\" - élményben ma este, itt Pesten, pontosabban az Óbudai Társaskörben ugyanannak a társulatnak a jóvoltából részesültünk, amikor előlegképpen, főpróba gyanánt, tálcán, ajándékképpen átnyújtották nekünk - a műfaj és az ifjabb Johann Strauss hűséges híveinek - ezt a nagyoperett- keresztmetszetet. S bár a közreműködő művészek (Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea és társai) zongorakísérettel és estélyi ruhában léptek fel, így is sikerült nekik a zenei és a prózai élményt (mert nemcsak ének volt, hanem a komplett mű kissé meghúzott, csonkított előadása a dialógusokkal is) - némi maradékkal - a közönségnek átnyújtani, s ezzel a könnyedebb melódiák iránti nosztalgikus vágyunkat csillapítani. Bizonyára kedvcsinálónak szánták ezt az ízelítőt, hiszen azért zenekarral, nagy kórussal, balettel, széles és mély színpadon, szabadtéren, szép jelmezek és díszletek között, nagy nemzetközi közönség előtt másként kell majd helytállniuk, mint ahogy itt ebben viszonylag kis zárt játszóterületen történt, de így is azt mondom, hogy soha ennél rosszabbat... Mégis, nekem ennyi épp elegendő volt, hogy eldöntsem: inkább kivárom, amíg ez az operett Budapesten újra bekerül az Operettszínház repertoár darabjai közé; a látottak és hallottak így is bőven kielégítették a régen - 37 éve - nem játszott Strauss-operett utáni érdeklődésemet...
Mégsem megyek el Szegedre \"Az egy éj Velencében\"-re. Minek, amikor a \"gondolás\" - élményben ma este, itt Pesten, pontosabban az Óbudai Társaskörben ugyanannak a társulatnak a jóvoltából részesültünk, amikor előlegképpen, főpróba gyanánt, tálcán, ajándékképpen átnyújtották nekünk - a műfaj és az ifjabb Johann Strauss hűséges híveinek - ezt a nagyoperett- keresztmetszetet. S bár a közreműködő művészek (Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea és társai) zongorakísérettel és estélyi ruhában léptek fel, így is sikerült nekik a zenei és a prózai élményt (mert nemcsak ének volt, hanem a komplett mű kissé meghúzott, csonkított előadása a dialógusokkal is) - némi maradékkal - a közönségnek átnyújtani, s ezzel a könnyedebb melódiák iránti nosztalgikus vágyunkat csillapítani. Bizonyára kedvcsinálónak szánták ezt az ízelítőt, hiszen azért zenekarral, nagy kórussal, balettel, széles és mély színpadon, szabadtéren, szép jelmezek és díszletek között, nagy nemzetközi közönség előtt másként kell majd helytállniuk, mint ahogy itt ebben viszonylag kis zárt játszóterületen történt, de így is azt mondom, hogy soha ennél rosszabbat... Mégis, nekem ennyi épp elegendő volt, hogy eldöntsem: inkább kivárom, amíg ez az operett Budapesten újra bekerül az Operettszínház repertoár darabjai közé; a látottak és hallottak így is bőven kielégítették a régen - 37 éve - nem játszott Strauss-operett utáni érdeklődésemet...
7 Búbánat 2003-08-29 08:33:21
És van egy nagyon jó rádió felvétel is belőle, ahol Ágai helyett Vámos Ágnes Laura, mellettük Szilvássy, Neményi Palócz, Palcsó. Kerekes János a karmester. Kitűnő felvétel volt a hatvanas évek elejéről. De Offenbachtól is ment az Orfeusz az Alvilágban, meg a Kékszakáll is az Erkelben. Amit sajnálok, hogy az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem játszották nálunk - még az Operettszínházban sem - az Offenbach életmű javarészét: La Perichole, A tamburmajor lánya, A párizsi élet, Utazás a Holdba, Banditák, Robinson Crusoe, és hát számos egyfelvonásosa is nagyon népszerű. Számomra közöttük a legkedvesebbek A sóhajok hídja, a Fortunio dala, Eljegyzés lámpafénynél, Varázshegedű és a Hatvanhatos szám. És hol vannak a többi francia operettszerző művei: Hervétől, Planquette-től, Lecocq-tól? Az angol területről meg Sullivant említhetném, mert a régóta nem játszott Mikádó mellett olyan kitűnő darabjai is is mellőzve vannak, mint A gondolások, Patience, Iolanthe, vagy az inkább operának tekinthető Ivanhoe. Szerencsére a rádiónak van egy nagyon jól sikerült felvétele Az esküdtszéki tárgyalásból, aminek a zenei anyagát felhasználva a TV Zenés Színháza feldolgozta a művet, sőt Melis vállalta a képernyőn is a szereplést.
És van egy nagyon jó rádió felvétel is belőle, ahol Ágai helyett Vámos Ágnes Laura, mellettük Szilvássy, Neményi Palócz, Palcsó. Kerekes János a karmester. Kitűnő felvétel volt a hatvanas évek elejéről. De Offenbachtól is ment az Orfeusz az Alvilágban, meg a Kékszakáll is az Erkelben. Amit sajnálok, hogy az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem játszották nálunk - még az Operettszínházban sem - az Offenbach életmű javarészét: La Perichole, A tamburmajor lánya, A párizsi élet, Utazás a Holdba, Banditák, Robinson Crusoe, és hát számos egyfelvonásosa is nagyon népszerű. Számomra közöttük a legkedvesebbek A sóhajok hídja, a Fortunio dala, Eljegyzés lámpafénynél, Varázshegedű és a Hatvanhatos szám. És hol vannak a többi francia operettszerző művei: Hervétől, Planquette-től, Lecocq-tól? Az angol területről meg Sullivant említhetném, mert a régóta nem játszott Mikádó mellett olyan kitűnő darabjai is is mellőzve vannak, mint A gondolások, Patience, Iolanthe, vagy az inkább operának tekinthető Ivanhoe. Szerencsére a rádiónak van egy nagyon jól sikerült felvétele Az esküdtszéki tárgyalásból, aminek a zenei anyagát felhasználva a TV Zenés Színháza feldolgozta a művet, sőt Melis vállalta a képernyőn is a szereplést.
6 Sesto 2003-08-28 19:02:24
Igy igaz Búbánat, és Ágai Karola volt Laura, Neményi Lili pedig Nowalska grófné a \"Koldusdiákban\", stimmt´s? :-) Üdvözlettel, Sesto...
Igy igaz Búbánat, és Ágai Karola volt Laura, Neményi Lili pedig Nowalska grófné a \"Koldusdiákban\", stimmt´s? :-) Üdvözlettel, Sesto...
