Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
https://ia800301.us.archive.org/33/items/delibes-jean-de-nivelle/Delibes%20-Jean%20de%20Nivelle.mp4
A teljes opera közvetítése - élő felvételről – Delibes: Jean de Nivelle
Müpa Home Live - 2026. január 14.
/2:51:08/
Engem az dühített fel, hogy egy kitűnő zenekart játszatott lélektelenül, szürkén, lassan. Az Eroica Scherzojában felderengett valami, oszt ennyi. Amikor Brahms-műsorral lépett fel a szintén nagyszerű NDR Elbphilharmonieorchesterrel, gondosan elkerültem, talán még a videoközvetítést (már ha volt ilyen egyáltalán).
A MüPában a Bajor Állami Zenekar lépett fel, a műsor a Zarathustra és az Eroica volt.
Most, hogy írod, én is voltam. De el is felejtettem.
Érdekes, egyszer dolgoztam Naganoval és nekem nagyon meggyőző volt. Igaz, az egy ritkábban játszott, nehéz mű volt és lenyűgözött a profizmusa.
Nekem meg egyszer Naganohoz - never more!!!
Kétszer volt szerencsém Orozco-Estradához, ennyi éppen elég.
Kapcs. 7155. sorszám
A YouTube-on az énekművésznők Instagram oldalára került fel az alábbi két dal részlete, megnyitható és hanggal lejátszhatók:
Marie-Andrée Bouchard-Lesieur - Delibes: Jean de Nivelle – Here, at the end of first aria of Simone
- with Hungarian
National Philharmonic Orchestra, conducted by György Vashegyi
Mélissa Petit - Delibes: Jean de Nivelle - Fabliau d’Arlette - end Cadenza
with
amazing Hungarian National Philharmonic Orchestra and Maestro György Vashegyi
Müpa - Budapest, 14 janvier 2026
10 db fotó a NFZ Instagram oldalán - a Jean de Nivelle-előadáson készültek a Müpában.
Kapcs. 7155. sorszám
François Rougier, aki Delibes operájának Malicorne
szerepét énekelte a Müpá-ban, feltett a YouTube oldalára két linket, amelyet
megnyitva a „Jean de Nivelle” két jelenetében láthatjuk és hallgathatjuk meg őt és kollégáit:
Delibes: Jean de Nivelle – Acte III – Couplets et Terzetto
Diane: Juliette Mey
Malicorne: François Rougier
Beautreillis: Jean-Philippe Mc
Clish
Delibes: Jean de Nivelle – Acte II – Trio bouffe
Malicorne:
François Rougier
Beautreilli:
Jean-Philippe Mc Clish
Saladin: Adrien Fournaison
Orchestre
National Philharmonique de Hongrie
Direction musicale: György Vashegyi
Müpa - Budapest, 14 janvier 2026
A Mendelssohn és Schumann szép volt; bár tavaly a müncheniek Orozco-Estrada vezényletével mintha még jobban adták volna elő a Tavaszi szimfóniát. Fostert akkor zártam a szívembe, nem csak az akkor előadott gyönyörű Dvořák/8 miatt, hanem mert a jó öreg gyönyörű szavakkal emlékezett meg dicső emlékezetű ZOLTÁNUNKról. Persze a beugró román karmester esetében még érvényesülhet a Bernstein-szabály.
Jó vót?
Sok ilyet láttunk a zenetörténetben...
Voltam tegnap a Widmann testvérek és a BFZ estjén. Hangrögzítő berendezésnek talán a pódiumon felállított mikrofonok tekinthetők, de ebben nem vagyok biztos. Ennyit a bírósági perek szemtanúinak megbízhatóságáról.
Ez nagyon emlékeztet arra, amikor még Hollós Máté vezette a Hungarotont, és "The label of discoveries" jelzővel illette magát a cég. Akadt itt néhány harmatgyenge darab felvétele, felfedezés, amely aztán megint nagyon hamar elsüllyedt a feledés mocsarában. Ha jól emlékszem, a leggyengébb bizonyos Siegfried Palmer 19. századi német zeneszerző zongorás trióit tartalmazta, de egy Förster nevű Mozart- és Beethoven kortárs vonósnégyesei, valamint egy Oroszországba szakadt francia, talán Simon rézfúvós darabjai is erős versenyzők ebben a mezőnyben. Ha nem felejtem el, este kikeresem őket. Akit érdekel, mi közöm nekem hozzájuk, csakis privátban megírom.
Berlioz 3 vagy akár 4 operájáról nem is szólva, ami régi mániám. (A Stefánián való fiákerezés nem vonz.)
De nem lett akkora slágerdarab, mint a legtöbb Meyerbeer vagy A portici néma.
Ès a te korodban? :-) vagy ti magàzódtok? ;-)
Még e hónapban újabb francia operakoncert a Müpában - újabb érdekességek, kuriózumok, felfedezésre váró ismeretlen szerzők és operák
FRANCIA ROMANTIKUS ÁRIAEST // Henric / Vashegyi
2026. január 25.vasárnap 19:30Müpa
BERLIOZ, BIZET,
BONIS, CLAPISSON, DAVID, FEVRIER, GODARD, GOUNOD, JONCIERES, MASSENET,
OFFENBACH, OLAGNIER művei
Julien Henric tenor
Concerto Budapest
Vezényel: Vashegyi György
Részletes műsor:
Charles GOUNOD: Rómeó és Júlia (Roméo et Juliette) –
Rómeó cavatinája a 2. felvonásból („L'amour!”)
Félicien DAVID: Brazília gyöngye (La Perle Du
Brésil) – Nyitány
Marguerite OLAGNIER: Szaisz (Le Saïs) – Naghib szerenádja
(bölcsődala) a 3. felvonásból („Almaz, quand vient le soir”)
Jacques OFFENBACH: Favartné (Madame Favart) – Nyitány
Charles GOUNOD: Cinq-Mars – Nyitány és Cinq-Mars
cavatinája („A vous, ma mère”)
Jules MASSENET: Szapphó (Sapho) – Jean áriája az 1.
felvonásból („Ce monde que je vois”)
Victorin de JONCIÈRES: Berta királyné (La Reine Berthe) –
Előjáték
Maurice RAVEL: Szemiramisz (Sémiramis) – Előjáték, tánc és Manassès
áriája („Le rythme de la danse”)
Hector BERLIOZ: Faust elkárhozása (La damnation de
Faust) – Faust áriája a 3. felvonásból („Merci, doux crépuscule”)
Henry FÉVRIER: Carmosine – Périllo áriája az 2. felvonásból
(„Personne ici”)
Mélanie BONIS: Keleti szvit (Suite orientale) – Előjáték
Benjamin GODARD: Tasso (Le Tasse) – Tasso áriája a 2.
részből („Plaines de mon pays”)
Georges BIZET: Carmen – Don José virágáriája a 2. felvonásból („La
fleur que tu m'avais jetée”)
Mélanie BONIS: Keleti szvit (Suite orientale) – Az almeh tánca
Benjamin GODARD: Jocelyn – Jocelyn böcsődala a 2.
felvonásból („Cachés dans cet asile”)
Jules MASSENET: Manon – Des Grieux áriája a 3.
felvonásból („Je suis seul”)
Édouard LALO: Ys királya (Le Roi d'Ys) – Mylio hajnali dala
(„Puisqu'on ne peut fléchir”)
"A francia kultúrkör zenei és zenés színházi kincseit oly elkötelezetten kutató és népszerűsítő Vashegyi Györgynek nemcsak alkotók és remekművek megismerését köszönheti a magyar közönség, hanem éppígy nagytehetségű előadóművészek bemutatását is. Ez alkalommal a lyoni születésű fiatal tenor, a meredeken emelkedő pályaívű Julien Henric válhat közeli ismerősünkké egy olyan romantikus áriaest keretében, amely egyszersmind operák és zeneszerzők egész sorát is felfedezteti velünk. A 19. századi párizsi dalszínházi világ közegéből ugyanis nemcsak a nagy nevek szerepelnek a műsoron, hanem félig-meddig elfeledett komponisták is. Így Bizet, Gounod, Berlioz vagy éppen Offenbach áriái mellett olyan muzsikusok színpadi műveiből is hallhatunk reprezentatív részleteket, mint az opéra comique zsánerének termékeny mestere, Louis Clapisson vagy a keleti egzotikum iránt különösen fogékony zeneszerzőnő, Marguerite Olagnier. "
JEAN DE NIVELLE LÉO DELIBESTŐL KONCERTVÁLTOZATBAN A BUDAPESTI MÜPÁBAN – LE JOKEIN PATRIOTE – SZEMLE
A szeszélyestől a lelkes hazafiig
Lakmé keleties és gyarmati egzotikumát időbeli
egzotikum váltja fel, mivel a cselekmény a 15. századi Dijonban
játszódik . Ez néhány kissé archaikus részletet eredményez, amelyek inkább
az Ancien Régime-re, mintsem a középkorra utalnak. XI. Lajos és Jó Fülöp seregei
összecsapnak, és ebben a kontextusban jelenik meg egy valós történelmi alak,
Jean de Montmorency-Nivelle (1422-1477). Egykor népszerű dalok hőse volt, és
egy kutyával hozták összefüggésbe, "amelyik csak hívod, jön". A
szövegírók, Gondinet és Gille (ugyanaz, mint Lakmé esetében ),
mindenképpen idézik ezt a mára nagyrészt elfeledett kifejezést. A kezdetben
szeszélyes és lovagias, majd féltékeny és komor Jean de Nivelle az utolsó
felvonásban lelkes hazafivá változik, aki elszántan védi Franciaország zászlaját.
A pásztornak álcázott arisztokrata végül feleségül veszi a gyönyörű Arlette-et,
akit Simone boszorkány akart a fiának (milyen régimódinak és korabelinek
hangzanak ezek a nevek!), miközben a nemesség, Saladin d'Anglure, egy másik
valós történelmi személyiség személyében, szintén terveket szőtt a szépséggel.
Nevetés folyik két nyíltan nevetséges szereplőn is, Malicorne urán és
Beautreillis báróján, akik elragadóan gyávák és ostobák.
Bár a külföldi fellépésekre komponált recitativók használata egységesíti a zenét, a partitúra mégis tükrözi ezt a feszültséget a különböző irányok között, a harci rézfúvósok csillogása könnyed vagy érzéki dallamokkal váltakozva. Vashegyi György csodálatra méltóan egyensúlyozza ki ezeket az elemeket, hogy egy rendkívül meggyőző eredményt hozzon létre, vezényelve a Magyar Filharmonikus Zenekart és a félelmetes Nemzeti Énekkart.
Egy csillogó és érzékeny értelmezés
Jean de Nivelle szerepében, még ha nem is rendelkezett Talazac
hangprofiljával – aki Hoffmann és Samson mellett alkotta meg a szerepet –,
Cyrille Dubois szikrázó és érzékeny interpretációjával, valamint szárnyaló
magas hangjaival rabul ejtette a közönséget. Marie-Andrée Bouchard-Lesieur
jelentős mélységet és érzékiséget vitt Simone középkori Taven-alakjába. Az est
fénypontja azonban kétségtelenül Mélissa Petit volt, aki Arlette szerepében a
káprázatos virtuozitást gazdag és személyes hangszínnel ötvözte, mindenféle
szárazságtól és szűkszavúságtól mentesen: bízzon rá a PBZ a jövőben még több
ilyen francia opéra-comique hősnőt, amire tökéletesen alkalmasnak tűnik!
Tassis Christoyannis egy szórakoztató áriában tündököl, mielőtt felfedné Charolais grófjának tekintélyét. François Rougier felbecsülhetetlen értékű, együgyű személyiségével briliánsan testesíti meg Malicorne urát, a zene szerint egy „komikus tenor” karaktert, és tökéletesen illő partnerre lel Jean-Philippe McClishben, a Quebecből küldött baritonban. Adrien Fournaison gyönyörű, mély hangját több mellékszereplőnek is kölcsönzi, míg Juliette Mey magabiztosan ötvözi Dugazon, Isolin apród és Diane, Beautreillis báró lánya két szerepét.
Izgatottan várjuk a PBZ „Francia Opera” gyűjteményében bejelentett felvétel
megjelenését.
Laurent Bury
A maga korában nagy siker volt a Jean de Nivelle, csak mondom. Vagy írom :)
Ha már mindenáron XIX. szd.-i francia operákra hajt rá Vashegyi maestro, szemezgethetne a grand opéra nem sovány terméséből (Meyerbeer, Auber, Himbeer, Halévy), apparátus is kéznél van ezekhez vagy a századvégi verismo(közeli)-felhozatalból: Massenet, Charpentier, d'Albert. Utóbbitól a Tieflandot egyszer játszották jó pár éve az Erkelben, nekem tetszett, izgalmas sztori, jó előadás volt, talán kommenteltem is.
Vajon akár tanult szerkesztőink hallották Charles Silvernek akár a nevét egyáltalán? Ugyan kit fog ez a darab érdekelni? Ja, hogy az nem számít?! Persze, közpénzből könnyű "zsenerőznek" lenni..
Olyan műveket érdemes elővenni, amelyek a maguk korában nagyon nagy sikert arattak. Gondolok itt pl. Meyerbeer operáira vagy a hazai pályáról a Sába királynőjére. Nem olyan remekművek, mint Verdi legtöbb operája, de...! Lelki szemeim előtt pedig megjelennek azon csalódott zenerajongók tömegei, akiknek nem jutott a Jean de Nivelle és/vagy Silver Csipkerózsikájának felvételéből, ezért vagy dühükben feldúlják a várost, vagy kataton állapotban a házfalaknak támaszkodnak, pszichiátriai segítségre szorulva.
(Ne) vigadj, vándor! ERRE eleve nem megyek el, ugyanakkor remélhetőleg ősszel a francia zeneszerzőcskék cincogásánál nemesebb zenéket hallgathatok a világ egyik leghíresebb ilyen intézményében.
Előtte pedig egy szintén francia szerző művének magyarországi ősbemutatója lesz, besser spät als nie:
Mit tervez ősztől Vashegyi - valami ismeretlent megint? Nem olvastam erről.
Nem írta, hogy remekmű. Mint operaritkaság újrafelfedezését méltatta. Én is szeretek rácsodálkozni francia, olasz, német mára elfeledett szerzők és operák zenéire, azok miben és miért milyen jók - ha színpadra dramaturgiai és más okok miatt ma már mégsem valók. Megismerni azért érdemesek, előbányászni mint különlegességet és koncertszerű formában előadni. Nem kell rajongani, kedvelni lehet igen, felismerni bizonyos értékeit. Utólag pedig lemezformátumban is hozzáférni - akinek kedvére volt a hallott zene és a szép énekszámok. Nyilván egyikünk sem méri Aida, Don Carlos, Carmen vagy más kiváló művekhez, más a mérce, sőt, a pár évvel későbbi Lakméra is Delibes előző operájának tükrében csodálkozhatunk rá: a Jean de Nivelle-t némiképp megismerve, meglévő értékeit nem lebecsülve.
Ha a hölgynek EZ remekmű, akkor micsoda az Aida/Don Carlos, netán a Carmen, hogy nagyjából a Nivelle-i Jancsival egy időben született operáknál maradjunk???
Ma 135 éve született Léo Delibes
Érdemesnek tartom a tegnap
megjelent operakritikát is ide betenni:
/Fidelio.hu - 2026.01.15. 16:05 – Kondor Kata/
„Modern hős történelmi környezetben”
Az elmúlt évek legjobb
francia operaritkaságát láthattuk – állapítottuk meg többen, mikor véget ért a Nemzeti Filharmonikusok és Vashegyi
György főzeneigazgató szokásos éves koncertje január 14-én
a Müpában. Ezúttal az inkább balettjairól ismert 19. századi zeneszerző, Léo Delibes történelmi tárgyú operája,
a Jean de Nivelle került
színre. Pompázatos, színes muzsika, nagyszabású kórustablókkal, virtuóz
áriákkal, izgalmas zenekari színezettel, néha úgy érezhettük, a komponista
zenei fantáziája túlnövi a cselekmény kereteit.
Maga
a történet ugyanis kevésbé jó, a szereplők kissé következetlenül viselkednek
(legjobb példa a nemeskisasszony Diane, aki a főszereplőnőnek először
pártfogója, majd szerelmi riválisa, majd mégsem, aztán mégis).
Izgalmas ugyanakkor a
címszereplő figurája, az 1880-ban írott opera mintha a 20. század
talajvesztett, széteső hőseit előlegezné meg.
Jean de Nivelle már nem a
romantika kiábrándult figuráinak utóda, nem elvesztette a hitét a nemes
eszmékben, hanem soha nem is találta meg, hiába kereste azt. A haza iránti
elkötelezettségről énekli legszebb áriáját, majd jóformán azonnal elfeledkezik
róla, és fél perc múlva már más motiváció vezeti. A mű végén úgy tűnik, végül
révbe érhet, hála a szerelemnek és a világtól való elvonulásnak, de bármilyen
szépen zengik is a szereplők és az énekkar a darab egyik legslágergyanúsabb
dallamára a mindent elsöprő érzelem dicséretét, azért nem lehetünk benne
teljesen biztosak, hogy hősünk két nap után nem fog ismét odébbállni.
A
koncerten az első perctől remekeltek az együttesek, a Nemzeti
Filharmonikus Zenekar már a csupa izgalmas zenei megoldást
felmutató nyitányban sziporkázott, amely mintha a főszereplő szeszélyes
karakterét festette volna. A Nemzeti Énekkar gyönyörű
hangon, kiegyenlítetten és átütő erővel szólalt meg, külön elismerés illeti a
szüretelő asszonyok női kórusát. Parádés volt a szereposztás is, a címszereplő
technikailag igen nehéz szólamát visszatérő vendégként Cyrille
Dubois szólaltatta meg.
Ha a magyar közönség
eddig még nem lett volna Mélissa Petit rajongója, ez most megváltozott,
az énekesnő nem csupán
virtuóz koloratúrszoprán, de gyönyörű hangon, hibátlan karakterrel szólaltat
meg bármilyen zenei anyagot, és mindezt magával ragadó kisugárzással teszi.
Remekeltek a további női szereplők: Marie-Andrée Bouchard-Lesieurt
dús hangja a romantikus boszorkányalakok ideális megformálójává tette, és
könnyedén, intelligensen énekelt a beugrás miatt két szerepet is megszólaltató Juliette
Mey. Ezúttal is lehengerlő hangot és jelenlétet mutatott Tassis
Christoyannis, és szépen szólt Jean-Philippe Mc Clish basszusa
is. A hosszú, de tartalmas este végén csak egyetlen kívánságunk maradt: minél
előbb kézbe foghassuk az operából készülő lemezt is.
OK. Egy biztos: Amit Vashegyi idén ősszel tervez előadni - általam sohasem hallott francia zeneszerző még kevésbé ismert operája - azt biztosan nem fogom meghallgatni/nézni még a közvetítés útján sem.
Visszakerestem: az Ys királya -tömörsége okán is- jobban tetszett nekem is, neked is, ld.6345-6350-6352 uitt.
Nos, ebben az esetben 120%-ban értünk egyet! (Szerintem az Ys királyának is a Jean de Nivelle mellett van a helye, de ezen ne kapjunk hajba - már ha van nekünk, hála előrehaladott életkorunknak.)
Till Géza a Lakméról: "...zsongítóan illatos, sőt olykor kissé parfümös ... az érzelmi szenvedély heve is inkább parázslik, alig izzik valódi tűzzel ... (a zene) ...szentimentalizmusa mellett kissé híg és erőtlen". (kiemelés tőlem - ED) Írja ezt a szerencsére legalább rövidebb és parádés szerepoperáról. A Jean de Nivelle-t a MÜPA saját csatornáján hallgattam ... ameddig bírtam, addig is néhány énekes kedvéért. (A Lalo-operát magam is a helyszínen láttam a szép és behízelgő hangú Dubois-val.) Ennek a Delibes-opusznak vélhetően és visszavonhatatlanul a (zene)történelem süllyesztőjében van a helye és ott is van már jó ideje. Nem tudom értékelni a különben jól teljesítő kórus és zenekar eme erőltetett vállal(koz)ását, mert a produkció kitűzésének nem látom egyéb értelmét, mint hogy a régizenés komfortzónájából olykor kilépni akaró vagy kénytelen Vashegyi György nem csekély, vagy inkább bármi áron -és nem először!- olyan darabot szándékozott a közönség elé tárni, amiben a teljesítménye, tágabb horizonton a karmesteri kvalitásai senki mással nem összevethető/k.
Tudom, hogy az almát nem lehet a körtével/őszibarackkal/lóbabbal összehasonlítani, ugyanakkor engedtessék meg teret adnom annak a véleményemnek, hol van ez a majdnem-operett Verditől, vagy akár a gyakorlatilag ekkor keletkezett Sába királynőjétől??? A francia mezőnyt pedig Bizet zsenije fémjelzi, a bő egy évtizeddel elhunyt Berliozról nem is szólva. Ismétlem: Nagyrabecsülésem/elismerésem az előadóknak, viszont nem lehet eltántorítani attól a véleményemtől, hogy a jelen esetben aránytalanul nagy erőt fordítottak egy olyan műre, amelynél bőven akadnak messze magasabb rendűek.
Léo
Delibes: Jean de Nivelle
Háromfelvonásos opera - koncertszerű
előadásban, francia nyelven
Művészetek Palotája - Bartók
Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2026. január 14.
Szereplők:
Jean de Nivelle – Cyrille Dubois (tenor)
Arlette – Mélissa Petit (szoprán)
Simone – Marie-Andrée Bouchard-Lesieur (mezzoszoprán)
Diane /Le Page Isolin – Juliette Mey (mezzoszoprán)
Le Comte de Charolais – Tassis Christoyannis (bariton)
Malicornet – François Rougier (tenor)
Beautreillis – Jean-Philippe McClish (basszus)
Saladin /Un Héraut/Un Vieillard – Adrien Fournaison (basszbariton)
Közreműködők:
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti
Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel:
Vashegyi György
A Magyar
Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane koprodukciójában.
Lemezfelvétel a „Francia opera” sorozat részeként, a Bru Zane kiadásában. A
partitúrát kiadta a Heugel és átdolgozta a Palazzetto Bru Zane.
Fantasztikus teljesítmény a Nemzeti
Énekkartól és a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól, Vashegyi György karmesterrel
az együttesek élén, hogy alig egy hónappal a Krisztus gyermekkora című
monumentális Berlioz-oratórium előadásuk után, máris egy újabb nagyszabású
francia zenemű – ezúttal egy szinte ismeretlen opera – koncertszerű
bemutatására vállalkoztak a Müpa hangversenytermében!
A korabeli pesti Nemzeti Színház az
1880-as párizsi ősbemutató után már a következő évben, 1881. decemberében Magyarországon
először és magyar nyelven, színre vitte - a beszámolók szerint hatalmas sikerrel
- Delibes operáját, sőt, maga a zeneszerző jött el Pestre, hogy operáját
betanítsa és a bemutató előadáson vezényelje. A siker ellenére a darab pár
előadás után eltűnt a repertoárból. Feltehetően a dramaturgia, a szöveg és a
széteső, bonyolult cselekmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nemcsak nálunk,
hanem a francia és más nyelvterületeken is, az értékes zenéje ellenére, idővel
elfeledetté vált a darab; ennek
ismeretében – mintegy száznegyven évvel később igazi ritkaságként és
„kincsként” hatott számomra, gondolom, sokunk számára a hatalmas apparátussal
eredeti nyelven, koncertszerű változatban és húzások nélkül bemutatott grandiózus
opera tegnap este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Felfedezésszám -
reveláció. Így tekintek erre az egyszeri előadásra, amelyen jelen lehettem.
Mivel előzőleg semmi ismeretem nem volt erről az operáról, és érdekelt a darab keletkezéstörténete, a cselekménye, a szereplők motivációja, a korabeli fogadtatás/visszhang, a mostani előadást megelőzően a neten előbányásztam korabeli recenziókat és elolvastam azokat, hogy mégis némi felkészültséggel jöjjek el, fogadjam be és tudjam átélni legalább a zenét/éneket. A kivetített magyar szöveget Vashegyi fordításában olvashattuk.
A Fidelio internetes oldalán a NFZ főzeneigazgatójával,
Vashegyi Györggyel készült interjúból is sok érdekes adalékot kaphatunk az új
operabemutatóval kapcsolatban. Például iIdéz egy korabeli versikét: „C’est le chien de Jean de Nivelle, il s’en
va quand on l’appelle” – magyarul szó szerint: „Jean de Nivelle kutyája (de igazából inkább: az a kutya Jean de
Nivelle) mindig elmegy amikor hívják”.
A valós történelmi figura a XV. századi francia-burgund háborúban – magas
francia arisztokrata létére – a burgund herceg, Merész Károly oldalára állt,
pedig királya, XI.Lajos hívta, hogy csatlakozzon seregéhez. A Delibes-opera azt
próbálja megmagyarázni, hogy mindez miért történt: a címszereplő az első képben
már álruhás pásztorként jelenik meg, kinek eredetileg feleségül kellene vennie
egy bizonyára nem túl szép párizsi nemeskisasszonyt, ezért inkább elbujdosik
Burgundiában. Valószínűleg igen csinos férfi lehet, mert a burgundi hölgyek
(itt az operában: szőlőszüretelő lányok) is üldözik szerelmükkel, de a
biztonság kedvéért előlük is mindig elfut... Szerepelnek az operában a XV.
század további történelmi alakjai is: maga Merész Károly (azaz Charolais herceg),
„Jó” Fülöp burgund herceg fia, aki a librettó szerint ebben a háborúban
legyőzte XI.Lajost...
De most minderről kissé részletesebben.
Léo Delibes (1836-1891) balett (Sylvia,
Coppelia), opera (Lakmé) zeneszerzőjeként ismert – inkább a könnyed zeneművek
szerzője, amiket kecsességükért, szellemességükért és bájukért csodálnak. „Jean
de Nivelle” Delibes egyetlen próbálkozása Meyerbeer és Halévy grandiózus
hagyományában. A középkori környezet, a jelentős kórusszámok és az egyéniség kidomborítása
történelmi miliőben a nagy operák zenedrámai eleme, és ebben az operában is
megtalálhatók. A zeneszerző mégis a Jean de Nivelle-t egyfajta opéra
comique-ként mutatja be (a beszélt párbeszédeket később recitatívókká alakította),
melodrámával, komikus jelenetekkel, együttesekkel, kuplékkal és dallamos
zenével. Az opera műfaji ambivalenciája ellenére a „Jean de Nivelle” Delibes
egyik legsikeresebb lírai műve volt. Az opera premierjét az Opéra Comique
színpadán tartották 1880. március 8-án, majd száz egymást követő előadást
kapott Párizsban, és a következő évben folytatta sikeres menetelését
Szentpéterváron, Stockholmban, Budapesten és Bécsben. Az elért sikerei utáb
Delibes-t 1880. december 10-én kinevezték a Konzervatórium zeneszerzés
professzorává, és az intézmény égisze alatt maradt 1891 januárjában szélütés
következtében bekövetkezett haláláig.
Első pillantásra az opera cselekménye
hasonló Rossini 1818-as „La donna del
lago” („A tó asszonya”) művéhez
(amely Sir Walter Scott azonos című elbeszélésén alapul), amelyben egy
honfitársakból álló csoport nem hajlandó csatlakozni a király soraihoz, és
ezzel mindkét oldalon fegyverbe szólítást vált ki. Hasonló politikai
környezetet találunk a Jean de Nivelle-ben. Edmond Gondinet és
Philippe Gille, akik az 1883-ban
bemutatott kiváló Lakmé szövegkönyvének szerzői is, ebben a librettójukban –
nem mindig követhetően - elegyítik az eszményit (Jean, Arlette) a komikus
elemek és álruhák, egy boszorkány (Simone), a nacionalista retorika
felvonultatásával. 1465-ben Jean de Nivelle, Jean de Montmorency legfiatalabb
fia, nem hajlandó segíteni apjának XI. Lajos támogatásában a „Jó” Fülöp
burgundi herceg elleni háborúban, Jean ehelyett Burgundiába menekült, hogy
elkerülje a francia trón és apja iránti felelősséget, aki viszont kitagadottá
tette. (Innen ered a fentebb már idézett francia közmondás: „Jean de Nivelle
kutyája elmenekül, ha szólítják”. – s valóban, a szövegkönyvben ez a
„menekülős” érzelmi szál és cselekvési minta több helyen előfordul.) Helyi
parasztnak álcázva magát Jean beleszeret egy Arlette nevű árva lányba, akit
nagynénje, Simone, a plébánia „boszorkánya” gondoz. Úgy érezve, hogy szerelmét
(nem tudja: intrikák hatására: félrevezetésként, féltékenységből is eredően) a szép
ártatlan lány nem viszonozza, Jean bevonul a burgund herceg katonai
szolgálatába, hogy harcoljon a francia királyi csapatok ellen. A csatatéren
azonban Jean meglátja a francia zászlót, és egy hirtelen áhítattól és nemzete
iránti tisztelettől vezérelve elhajítja kardját, és ismét francia oldalra áll. A
korabeli sajtó ezt a jelenetet kifogásolta, a nyílt nacionalizmusa ellenére
azonban sok francia kritikust továbbra is zavarba ejtett a világos, meghatározó
műfaj hiánya és a műben található szokatlan kompozíciós stílus, nem is beszélve
a szétszórt és nem meggyőző librettóról. Összehasonlításul: Auber és Adam
stílusától távol eső Delibes kompozíciója tele van szokatlan harmóniákkal,
érdekes zenekari kísérettel, bonyolult ritmusokkal és meglepő
dallamfordulatokkal.
A Simone-nak az első felvonásban bevezetett „Mandragóra
balladája” egy ilyen énekszám, amelynek ismételt strófájához az énekkar is
bekapcsolódik. Hozzáteszem, az operának ez az egyetlen, igazán emlékezetes
„nagy dallama”, amelynek motívumai az előadás alatt még kétszer felcsendülnek
és akár slágerként megmaradhat az emlékezetünkben. Ez egy igen érdekes dal,
amellyel Simone, a falusi boszorka kifejti, hogy miként lehet a kedves szívét a
mandragorával (maszlagos nadragulya) s az ahhoz alkalmazott varázsigével megnyerni.
E ballada háromszor fordul elő, mindannyiszor különböző jelleggel.
Az első felvonás elején Jean de Nivelle,
vagyis inkább Jean de Montmorency, Bourgogne-ban,
egy erdőszélen, a távolban tűnik fel, pásztor öltözetben. Az erdőszélen szüretelő lányok
csoportosulnak, akik utána tekintenek. Jeant a szép pásztornak hívják, aki nem
igen látszik a juhokkal törődni. Elhagyta a francia udvart, mivel a király rá
akarta kényszeríteni, hogy Malicorne formátlan lányát vegye feleségül.
Malicorne személyesen el is megy őt felkeresni Bourgogne-ba, hogy a király
rendeleténél fogva létre hozza e házasságot, vagy elfogassa Jeant. Beszél
Simone asszonnyal, aki egy kicsit a boszorkánysághoz is ért, hogy segítsen neki
Montmorencyt kézre keríteni. Malicorne-nak a kezére játszik az, hogy Simone
néne a maga fiának akarja Arlette-et, a szép parasztlányt feleségül, de ő csak
Jean de Nivelle-t szereti – akiről nem tudja, hogy Simone kiderítette, ő a régóta
keresett és üldözött Jean de Montmorency. A szüretelő lányok panasszal jönnek
Charolais grófhoz, a bourgogne-i herceg fiához, hogy szolgáltasson nekik
igazságot: az általuk választott király nem akarja a méltóságát elfoglalni,
hiába hívják, szó nélkül elszalad tőlük. Ez a „király”: Jean de Nivelle. A gróf elfogatja a szüreti királyt, aki
gyanússá válik neki, mert olyan nemes magatartása van. Előkéretik Simone nénét.
Jean megretten. Ez elfogja árulni. Hanem megmenti őt Arlette. Mikor Simone
előkerül, Arlette azt súgja neki, hogy ha elárulja Jean de Nivelle-t, ő bevádolja
Simone nénét mint boszorkányt. A fenyegetés használ, Jean megmenekül.
A második
felvonás Dijonban, „Jó” Fülöp
kastélyában kezdődik. A nép nagy örömben van ott, mert Fülöp herceg
megengedte, hogy ott egy óráig szétnézhessenek, lássák annak az ünnepélynek az
előkészületeit, amelyet a királyi követnek a tiszteletére ad. Isolin vezeti az
ünnepséget. Charolais gróf Arlette-et is elvitte Dijonba, aki ott a hercegi
udvarban különösen nagy befolyással bír, mindjárt sikerül neki a herceget
fiával kibékíteni, akit már száműzött. Arlette nagy kitüntetésben részesül. Diane
de Beautreillis bemutatja Arlette-et, aki megtetszik az öreg hercegnek. Arlette
egy virágzó fabliau-t (egy csípős humorú, szatirikus dal), regét énekel. Saladin
belé szeret, csapdát állít neki, hogy elcsábítsa és lerombolja jóindulatát, úgy
akarja megnyerni, hogy arra a találkára készül menni, amelyen Arlette Jean de
Nivelle-t akarja felkeresni. Arlette el is megy a találkára, de nem találja ott
Jeant, mert ő abban a hitben, hogy őt Arlette megcsalta, nem ment el, hanem
ahelyett felkereste, párbajra hívta és megölte Saladint. Simone néne megleste a
párviadalt, elárulja, hogy Saladin gyilkosa Jean volt. Kezdetben a nép halált
kiáltana rá. Megjelenik Charolais gróf kíséretével, aki szintén azt a félelmetes
ítéletet mondja, hogy „Bárki legyen, nem védi sem rang, sem születés; ha
testvérem volna, meghal ő.” Ekkor Jean felfedi magát: „Ám legyen. Úgy vedd el éltem.
Nem gondolok vele. De meghalni szívem úgy kíván, mint nemes ember, önnevemmel:
Jean de Montmorancy herceg!” Nagy meglepetés. Malicorne kárörvendve kiált fel,
hogy a király már úgy is elítélte Montmorencyt zendülésért, mire azonban
Charolais azzal felel, hogy ő nem érez hajlamot Lajos király kedvét keresni,
megbocsát Montmorencynek, s rábízza hadait, melyekkel a francia királyt akarja
megtámadni. Sire Malicorne (komikus karakter), a király követe, akit elküldték
az udvarból, hogy megtalálja és visszahozza az eltűnt vejét. Báró Beautreillis (másik
komikus szerep), a herceg minisztere, aki a király követének jelenlétét
használja ki saját érdekeinek előmozdítására.
Az opera e felvonása nagyszabású, kóruskíséretes fináléval zárul.
A
harmadik felvonás a Monthiéry kastély vidékén folyik. Pirkadat van. Arlette a sikságon Jeant
keresi. Jean vitézül viseli magát, megmenti Charolais grófot is, aki
megsebesült a csatában, a lány tőle tudja meg: Jean volt, aki kimentette őt egy
végzetes lesből. Ekkor belép Jean sápadtan és fegyvertelenül. Franciaország
zászlaja előtt elvesztette a bátorságát. A francia zászló láttára elszomorodott;
lelkiismeret-furdalást érez, hogy hazája ellen visel harcot. Jean szerencséjére
megköttetik a béke és Charolais gróf kegyelmet eszközöl ki XI.Lajostól Jean de
Nivelle részére. Jean kezdetben arra a gondolatra jön, hogy visszamegy a
francia udvarhoz, de Charolais és Arlette itt marasztalják: Arlette odamegy
hozzá, és elmondja, hogy Simone Malicorne-nal együtt még mindig a tönkretételét
tervezi. Jean nem hallgat rá, de végül erőt vesz magán, győz a szerelem érzése,
úgy dönt, hogy ahelyett, hogy újra szembeszállna a francia erőkkel, inkább
elmegy Arlette-tel. Az opera végső jelenete sejtetni engedi, hogy Jean
feleségül veszi Arlette-et.
Delibes
zenéje hatásos. Az
érzésteljes, kifejező dallamosságot kifinomult hangszerelés támogatja. A partitúra
a bevezető előjátékkal együtt huszonöt zeneszámból áll. Egymást érik a szebbnél
szebb dallamok, szólók, duettek, kórussal kísért együttesek. A jól sikerült
komikus jelenetek ugyancsak erősítik a kedvező benyomást, még úgyis, hogy az összképet árnyalja a zenében előforduló
szenvedélyesebb, vagy éppen heroikus színezetű részek, amelyek érzésem szerint
nincsenek összhangban Delibes zenéjének karakterisztikus jellegével. A Jean de
Nivelle operában úgynevezett fülbemászó dallamokat keveset találunk. Ilyenek a
már említett bevezető Szüretelők dala meg a „Mandragora-dal”, De figyelemre érdemesek az opera más szép,
emelkedett, pátoszos vagy éppen virtuóz énekjelenetei, így Arlette és Simone
kettőse, Charolais kupléja az első felvonásból, továbbá a második felvonásból
ilyen Arlette „Molnár-dala” és az igen hatásos „harcias” finálé. A harmadik
felvonásból igen emlékezetes volt a burgundi katonák kara is.
A
szereplőkről:
Mélissa
Petit Arlette
szólamában kedvesen vagy éppen hévvel énekelt, csengő szopránját, koloritjait élmény volt hallgatni. Arlette dallamai képviselik az
ábrándos elemet, amellett, hogy a koloratúrának is ezekben van a legtágabb
terük, aminek bizonyításául a második felvonás fabliau-ját említem, amely a
koloratúra tekintetében félreismerhetetlen Rossiniádákban bővelkedik. Zengett az ováció utána!
Marie-Andrée
Bouchard-Lesieur hatásosan
énekelt, kivált pedig a Mandragora-balladát, amelynek hullámzó dallamai belém
vésődtek. Természetesen óriási sikere volt e dal eléneklésével a mezzoszoprán
művésznőnek! Osztatlan tetszéssel fogadtuk.
Cyrille
Dubois már visszatérő
vendég nálunk: Lalo Ys királyának címszerepében is hallhattuk a „Francia opera”
sorozatban, nemrég Berlioz Krisztus gyermekora c. oratóriumának tenorszólóját
énekelte itt a Müpában. Most is igen kitett magáért: Jean de Nivelle lírikus és
hősies. kényes fekvésű magaslatait jól győzte. Megerőltető, de hálás címszerep
volt megint az övé, és bevezető áriájával egyből megcsillogtatta hangi
képességeit. A kupléiban is nagy hatást keltett a közönség körében.
Nem különben Tassis Christoyannis, aki Charolais grófnak „kölcsönözte” szép
orgánumú, nemes baritonját. Érzelmes kupléja és utolsó románca is tapsra
ragadtatott bennünket. Ő is visszatérő vendég a Müpában (fellépett Massenet
Wertherjében; Montéclair Jephtéjében is...)
A kisebb karakterszerepekben is
kitűnőségeknek tapsolhattunk:
Juliette
Mey (Diane de
Beautreillis /Le Page Isolin) nagyon szép mezzoszoprán-hang, kisebb szerep az
övé, de igen technikás feladat.
François
Rougier (Malicornet), Jean-Philippe McClish (Beautreillis), Adrien Fournaison (Saladin /Un Héraut/Un Vieillard)
elsősorban a vidámabb, komikus karakterek előadói Delibes operájában. A jókedvű
részletek közül említem itt tőlük a hallott pajkos ronde-ot, de különösen a
zseniálisan előadott tercettjük bűvölt el (Malicornet, Beautreilli, Saladin), amely a társalgási nyelv pergő
könnyedségével és pikáns ritmikájával hatott és lenyűgözött.
A Magyar Nemzeti Énekkar (karigazgató:
Som Csaba), pompásan énekelt, ezúttal is bámulatra méltó odaadással,
intenzitással működött közre ezen az operabemutatón. Ugyancsak minden dicséretet
megérdemel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar!
Vashegyi György irányításával mindkét
együttes színvonalasan, méltó módon járult hozzá a bemutató-előadás
közönségsikeréhez, a kapott összélményhez!
Mindenképpen
figyelmet felkeltő és igen szerethető, emlékezetes operaelőadást kaptunk, amely
a színpadi látványt, rendezést nélkülözve, csak a zene, az ének nyelvén is
megállja a helyét. Talán kissé fárasztó a háromórás, húzások nélküli, szokatlan harmóniákat is magába foglaló eleddig
ismeretlen ének-zenei anyag befogadása, ám Delibes mozgalmas-terjedelmes operája
még így is megérdemli/megérdemelte ezt az „újrafelfedezést”.
A
krónikák szerint a Jean de Nivelle Nemzeti Színház-beli 1881-es magyarországi
bemutatóján az egyik első emeleti páholyban ott ült az idős Liszt Ferenc, aki az
előadás kezdetétől mindvégig szorgalmasan nézegette az opera partitúráját és
jegyzetelt. Az előadás hatására később egy parafrázist kezdett el komponálni az
opera témáiból, ám végül nem fejezte be.
Tegnap
este, az előadást követően ovációkkal és vastapssal köszöntöttük a fellépett
kitűnő nemzetközi hírű énekművészeket, és a „mieinket: énekkart és zenekart,
nem utolsósorban Vashegyi Györgyöt.
Várom
a jelzett CD-lemez elkészültét, kiadását.Több kamerát is láttam a színpadon és
a nézőtéren, talán idővel valamelyik televíziós zenei csatornára felkerülhet ez
a különleges, ritka, gyönyörű Delibes-opera is, ugyanakkor jó lenne végre színpadon
látni a zeneszerző három évvel később alkotott, már igazi remekművét, a Lakmét!
DNI főszerk. úr találó meghatározásával vannak méltán elfeledett zeneművek. Az ízlés változásával, a repertoár agyonjátszottsága és a kortárs zene gyakran nem vonzó hangzása miatt ugyanakkor régóta elő nem adott darabokat vehetnek elő vállalkozó szellemű előadók átvitt értelemben a molyzsákból. Bevallom, eleve fenntartásokkal fogadtam, hogy az NFZ rettenthetetlen zeneigazgatója egy olyan operát, Delibes Jean de Nivelle c. dalművét készül megszólaltatni ebben az évben, amelyről a büdös életben nem hallottam, és amely a bemutatójuk idején népszerű társaival ellentétben még annyira sem maradt fenn a zeneileg tájékozott közönség lexikális emlékezetében, mint mondjuk az Ördög Róbert. Csakis egy régi barátom kérésére vettem igénybe a zenekar "Vattaember kerestetik" szolgáltatását, hogy aztán én végül is eljussak a koncertszerű előadásra, ő pedig testi épségének védelme érdekében nem, ui. egy rendkívül meredek utcában lakik, ahol a jeges járdán/úttesten haladás minimum a csonttörés rémével fenyeget. Végül is tanulságos este volt, noha a darabot majdnem végig hallva nem következett be a "Vigyék innen, mert még megtetszik!" jelensége. (Az 1. felvonás vége felé, amikor vagy 4-5 szereplő lépett színre, bizony elaludtam, hiába ittam meg 2 csészike ristrettót indulás előtt.) A bugyuta cselekményű Jean de Nivelle-nek felvonásonként egy szép száma van, a többi felejthető. Mindezt egytől-egyig kiváló művészek adták elő, a 8 szólista közül a decemberben a Krisztus gyermekkorában remeklő Cyrille Dubois-val kell kezdenem, hozzá járult a bájos Mélissa Petit, a más szólistákhoz hasonlóan zsebkendőnyi területen remek színészi alakítást IS nyújtó Marie-Andrée Bouchard-Lesieur és az ennél nagyságrendekkel jobb operákban gyönyörűen éneklő Tassis Christoyannis. Nem sorolom fel a többi szólistát, megdicsérem a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart. Vashegyi György zeneigazgató urat karácsony előtt megdicsértem, most értetlenkedésemnek adok hangot: Nincs ennél különb opera a 19. századi termésből, Delibes-nél ihletettebb szerző(k) tollából? Megérte Nivelle-i János a beléje fektetett energiát?
Tavaly a 20 éves programon nyílt meg a Zeneszoba, amit akkor ki is próbáltam. 8-10 oldalnyi A4-es lap tartalmából lehetett választani, mindegyik korábban felvett előadás volt. Sőt, én egy cimbalom előadást választottam ki, ott a videón látható volt, hogy nincs közönség, tehát valószínűleg valamikor a covid lezárás idején készült a felvétel (az is lehet, hogy akkor közvetítették, ezt nem tudom).
BFZ koncerten kamerát nem fogsz látni. A sok kamera akkor látható, ha helyszíni közvetítés is van. Ettől függetlenül készülnek felvételek láthatatlanul. Kétoldalt a pódium mellett van két hatalmas ablak, és középen az első emeleten hátul szintén egy ablakos stúdió, a házi felvételek ezeken keresztül készülhetnek, mikrofon pedig bőven van a pódium fölött. Nyilván ezek csak a fellépők tudtával és beleegyezésével készülhetnek, és ha netán később adásba kerülnének, akkor nyilván jogdíjat fizet a Müpa utána. De gyakran láthatunk apró részleteket olyan koncertekből, melyeket nem is közvetítettek.
Amíg nem voltak kertévék, a magas kultúra a köztévékben is "normális" adásidőt kapott.
OK, a hónap közepén megyek a Doráti-bérlet következő koncertjére, amely nem a MüPa rendezvnye. Figyelek, felveszik-e a MüPa munkatársai, esetleg a BFZ a maga számára.
Sosem voltam a MÜPA alkalmazàsàban, de mègis tudni vèlem, hogy archivàlàsi cèllal mindent felvesznek. A szerződèseik vèlhetően ùgy vannak megszerkesztve, hogy alapèrtelmezett az, hogy felvehetik archivàlàsra, "dobozba", legfeljebb a velük szerződő fèl kihùzza ezt a pontot ès kezdődhet a levelezès. Mèg abban az esetben is ìgy lehet, ha nem MÜPA a produkciò gazdàja, csak terembèrleti szerződèst köt(nek velük).
Azt hiszem a magas kultùra, benne hangverseny, opera közvetìtèse màshol is a közmèdia, màshol sem a kermèdia feladata. Az màr màs kèrdès, hogy a közmèdium mikor, melyik idősàvban sugàroz ezt meg azt meg amazt.
A közszolgálati tévék évtizedek óta a késő esti/iccakai műsorsávban sugároznak BÁRMILYEN értékes zenét, így járulva hozzá átvitt értelemben szigetelőszalagként vagy a talaj vízzáró rétegeként az intézményesített néphülyítéshez, nehogy az esetleg oda kattintó prolit BÁRMI is megfogja netán a halott fehér férfiak írta porlepte darabok nyekergéséből/cincogásából. A TV2 hőskorában, még Pintér Dezső idejében volt EGYETLEN EGY közvetítés a Zeneakadémiáról, már nem emlékszem, mi volt az. Mivel nyilvánvalóan a szappanoperák és a BB alatt maradt a nézettsége, nem kísérleteztek vele többé.
A MüPa csak azt tudja archiválni, amit a közreműködők engedélyeznek. Ebből a szempontból márc. 16-áig várhatok, amikor Trifonov+ Pappano lépnek fel a Santa Cecilia zenekarával. A MÁO megépítésekor nem számoltak a technika fejlődésével, akárcsak a nála pár évvel korábban átadott Bayreuthban. (Tudtommal anno a Telefonhírmondó közvetített előadásokat, bizonyára lebilincselően jó hangminőséggel nyújtva nemes szórakozást.) A MÁO esetében az Átlag Józsi/Maris számára méregdrága jegyekkel és a közlekedési anomáliákkal is számolni KELLene.
Az NFZ ottani koncertjeit mind közvetítik, így legközelebb a sohasem hallott Delibes operát Jean de Hogyishítták kalandjairól, vagy a drága jó Lawrence Foster által vezényelt estet, benne a Hősi élettel. A Dido és Aeneast is láthatjuk/hallhatjuk.
Vajon egyáltalán felszerelték-e felújításkor az Operaházat azzal az infrastruktúrával, ami lehetővé teszi-tenné a MÜPA-éhoz hasonló élő/netes operaközvetítéseket? Egy élő adásban sugárzott koncertnek vagy operának (MET!!) különleges varázsa van. Arról nem szólva, hogy a TV-ben itt újra meg újra leadott operák rendre a késő esti műsorsávban vannak. MÜPA tudtommal a világon mindent felvesz archíválás céljából, amit ott játszanak. A nyilvános sugárzáshoz természetesen az előadói jogokat és esetleges "árukat" is tisztázni kell.
