A Bartók Rádió mai műsorán:
13.49 – 15.00 Hangversenykülönlegességek Mario del Monaco áriaestjeiből
1. Georges Bizet: Carmen – Don José áriája, II. felv. (Tokiói NHK Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Nino Verchi – Tokió, 1961. szeptember 28.)
2. Umberto Giordano: André Chénier – Chénier áriája I. felv. (Tokiói NHK Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Franco Capuana – Tokió, 1959. február 19.)
3. Giuseppe Verdi: Ernani – Ernani áriája, I. felv. (New York-i Metropolitan Opera Zenelara, vezényel: Dimitri Mitropoulos – New York, Metropolitan, 1956. december 29.)
4. Giuseppe Verdi: A trubadúr - a) Manrico áriája, III. felv.; b) Stretta; c) Azucena és Manrico kettőse, IV. felv. (km. Fedora Barbieri – mezzoszoprán, a Milánói Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Fernando Previtali – Milánó, 1957. április 8.)
5. Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Canio áriája, II. felv. (Tokiói NHK Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Giuseppe Morelli – Tokió, 1961. október 16.)
6. Giuseppe Verdi: Otello – a) Otello belépője; b) Otello búcsúja; c) Bosszúkettős; d) Otello monológja; e) Otello halála (km. Gabriella Tucci – szoprán, Tito Gobbi – bariton, Tokiói NHK Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Alberto Erede – Tokió, 1959. február 7.)
7. Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur – Maurizio áriája, II. felv. (Olasz Rádió és Televízió Milánói Zenekara, vezényel: Ferruccio Scaglia – Torinó, 1959.)
8. Giuseppe Verdi: Aida – a) Radames románca; b) Aida és Radames kettőse, III. felv. (Gabriella Tucci – szoprán, Tokiói NHK Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Franco Capuana – Tokió, 1961. október 16.)
9. Stanislao Gastaldon: Tiltott dallam (Mantovani Zenekar, vezényel: Annunzio Paolo Mantovani)
A Bartók Rádió mai műsorán:
22:00 – 23.00 Mesterek órája
– Mario del Monaco énekel
1. Giuseppe Verdi: Otello – Otello monológja III. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. január 16.),
2. Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Canio áriája I. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. április 4.),
3. Pietro Mascani: Fritz barátunk – Fritz románca III. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Tomaso Benintende-Neglia – 1952. július 24.),
4. Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur – Maurizio áriája II. felv. (Olasz Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Ferruccio Scaglia – 1959.),
5. Giacomo Puccini: Manon Lescaut – Des Grieux áriája I. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. szeptember),
6. Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Búcsú az anyától és Finálé (Elena Suliotis – szoprán, Anna di Stasio – mezzoszoprán, Római Opera Ének- és Zenekara, vez.: Silvio Varviso).
7. Giuseppe Verdi: Aida – Radames románca I. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. április 5.),
8. Riccardo Zandonai: Rómeó és Júlia – Rómeó áriája III. felv. (Londoni Új Szimfonikus Zenekar, vez.: Alberto Erede – London, Walhamstow Assembly Hall, 1956. február),
9. Georges Bizet: Carmen – Virágária II. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. december),
10. Jules Massenet: Werther – Werther áriája III. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1951. január 9.),
11. Richard Wagner: Lohengrin – Grál elbeszélés III. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1948. november 22.),
12. Friedrich von Flotow: Márta – Lyonel áriája III. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Tomaso Benintende-Neglia – 1952. július 23.),
13. Giacomo Meyerbeer: Az afrikai nő – Vasco da Gama áriája IV. felv. (Milánói Szimfonikus Zenekar, vez.: Argeo Quadri – 1948. november 22.),
14. Salvatore Cardillo: Hálátlan szív (Mantovani Zenekar, vez.: Annunzi Paolo Mantovani – London, 1962),
15. Arturo Buzzi-Peccia: Lolita – spanyol szerenád (Mantovani Zenekar, vez.: Annunzi Paolo Mantovani – 1967. március 15.)
A mikrofonnál: Fellegi Lénárd
Szerk.: Bánkövi Gyula
Canio "nem egész estés" szerepe időben sem kevesebb jónéhány egészestés feladatnál, súlyban viszont jóval több...
Gyerekkoromban csak MdM monogramos Rollsát láttam a Royal szálloda előtt, utolsó fellépésén (Canio) ott voltam az Erkelben. A 100 éves MÁO évkönyv szerint 1973-ban volt itt utoljára, de szerintem ez a pesti búcsúfellépés később volt. Azt suttogták, talán a Prológot is elénekli, állítólag máshol is megcsinálta ezt (eredeti fekvésben), de végül nem. A két Bajazzók-felvonás között szünet volt, amit azóta sem tapasztaltam. Örülök, hogy élőben hallhattam, még ha a csúcsán túl és nem "egész estés" szerepben is.
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Vjrpv8yHGFs; Mario Del Monaco: Colpito qui m'avete..Un di al azurro spazio [/url] „Giordano: Andrea Chenier: Colpito qui m'avete... Un di all'azzurro spazio” előadó: Renata Tebaldi, Mario Del Monaco
[url] https://www.youtube.com/watch?v=fX0Y1OLh8fQ; Mario del Monaco "Pieta signore" - Alessandro Stradella [/url] Tokyo, 1969
[url] https://www.youtube.com/watch?v=t5M_kBpK6qc; Mario del Monaco "Svanir le voci" Norma [/url] Berlin 1967 [url] https://www.youtube.com/watch?v=d12MaObeSuE; Mario del Monaco- Pollione [/url]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Yq2ok9svHuA; Mario del Monaco "Core 'ngrato" Cardillo [/url] Mario del Monaco sings "Core 'ngrato" (S. Cadillo) Hans Wallat, conductor 17.IV.1975
Ez volt a te szubjektív véleményed, mondjuk így. Objektívebb az, ha összehasonlítjuk del Monaco és Lavirgen felvételeit, hangi értékeiket, és utána mondjuk meg, ki volt a jobb, kinek volt értékesebb, szebb hangja, és miért. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy abban a szigeti Bajazzókban Lavirgen nem volt isteni -- sajnos azt nem láttam, csak később a Carmenben és az Otelloban -- bizonyára az volt, és hogy neked jobban tetszett, az egy teljesen legitim, de éppen annyira szubjektív vélemény. Mint a mienk, akik del Monaco Canióját fantasztikusnak láttuk és hallottuk.
Albert István, Dalos László szerettek költői túlzásba esni abban az időben.Pl DL. egy Aida esetén azt írta a két magyar főszereplőről(M.S. és E. M.) ,hogy mindketten úgy énekeltek,mintha Renata Tebaldit és Simionatot hallotta volna.Szintén Film Színház Muzsika valamikor hajdanán csak úgy egy hétköznapi estéről.Mert akkor még beszámlók voltak a közben kimúlt újságban az operaházi hétköznapokról is. Senki nem mondja persze,hogy del Monaco korához képest nem volt jó,de az ember többet várt.Számomra például az akkor Magyarországon teljesen ismeretlen Pedro Lavirgen sokkal jobban tetszett Canioként a szemforgatásmentes játékával és friss hőstenor hangjával.(Na meg Aldo Protti volt Tonio).És ez is Budapesten.
Így volt, pontosan így.
Elővettem saját dokumentációs archívumomból a Film Színház Muzsika 1973. május 26-i keltezésű, 21. heti lapszámának kivágását: A cikk címe: Canio: Mario Del Monaco A szerző: a.i. monogramja vélhetően Albert István (1912–2004) újságíró, zenekritikus nevét fedi. A cikkben két fotót láthatunk az Erkel Színház Bajazzók előadásából: az egyiken Mario Del Monaco mint Canio, a másik képen jelenet Házy Erzsébettel. Az előadás-kritikából idézek: „…Csak nagyformátumú művész tud igazi életet önteni a figurába (Canio), csakis egy sugárzó, átütő erejű művészi személyiség tudja áthevíteni, hitelessé tenni és rangra emelni ezt a szerepet. Del Monaco ilyen személyiség. Művészetében a legjobb, legparádésabb énekesi erények összpontosulnak a vérbeli komédiás ösztönös, gazdag ’színjátszó’ képességeivel. Hangja, ez a pompásan kiművelt, páratlan fényű és ércességű tenor ma is intakt, biztosan, szabadon zeng, szárnyal fel, s a kényes magas regiszterben most is ellenállhatatlan fénnyel ragyogja be a szólamot. Gondos, mérlegelő művész, aki jól válogat… S mivel a gyengéd érzelmek, a ’felszínek’ helyett jobban kedveli a sodró-égető szenvedélyt, a kemény, határozott tónusokat, ezért szívesen ölti magára Otello, Sámson, s – íme – Canio kosztümjét Mostanában ez utóbbiban hódít Párizstól Bécsig, s – nem csoda! Caniója teljesen kiérlelt, harmonikus, szinte tökéletesnek tetsző énekes-színészi teljesítmény. Az ő zenei és színészi megformálásában nemcsak egy sokszor-megénekelt sablon-figura kel életre, hanem új, eredeti vonásokkal gazdagodik, éles és határozott profilt kap, s végül az egész produkció nagyszerű egységbe zárul. A könnyed, mégis baljóslatú kedély, ahogyan színre lép, az apró játékok, melyekkel a ’nagyáriát’ előkészíti, ahogyan a légkört felfűti, s ahogyan a kis színpadon a féltékeny bohócból vérengző démont formál – tudása-képességei teljében mutatják Del Monacót, aki most ötvennyolcadik évében is változatlanul a korszak egyik vezető tenoristája…”
Kárpótlásul felteszem ezt a szép, ritkán hallott áriát, egy másik Bohémből. https://www.youtube.com/watch?v=qHcJoV3nf8I
Meg én is.)))) máris rohanok a pavillonba)))...bocs az offolásért. mentségemre szóljon, h.volt egy Vig Özvegy lemezem, amiről ezt a duettet rongyosra hallgattam...anno.
... mert azon a C-n veszti el Camille teljesen az eszét, és onnan nem nyugszik, amíg Valencienne is.
Hát bizony Kövecses Béla és Koltay Valéria kettőse nekem is jobban tetszik... Ez egy film részlete - annak összes előnyével és hátrányával. Mindenesetre: DEl MOnaco alakítása operettfilmben érdekes színfolt a művészi palettáján.
Nekem csalódás ez a pavillon -duett, kedves Búbánat, én ugyanis az elejére voltam kiváncsi amit Rosillon egyedül énekel, s abban van egy C, amit imádok... erre csak a duett részt találtam....
Hát Monacoban aztán volt érzelmi töltet, akkora, mint a Himalája!
Ebben teljesen igazad van,mert az összes tenor nem tett rám olyan benyomást,mint Házy egyetlen mozdulta,pedig meg sem szólalt! Hatások és hatások különbözőek.Mint már többször leírtam a tenor fach nem igazán a kedvenc területem. Esetleg,ha nagy érzelmi töltéssel énekel egy tenor,akkor kedvelem.De ilyen kevés akadt pedig hallottam néhány 100-at.
Na, na... azért ne tegyünk már ilyen elhamarkodott kijelentéseket a két művész virágkori és hanyatló formájában nyújtott teljesítményének összehasonlításakor! A nézőtéren egyébként nem csak velem egykorú tizenéves gyerekek ültek azon a Bajazzókon, ha jól emlékszem. -:)
Peerce is enekelte Siegmundot...
Korai operaélményként bizonyára káprázatos volt Monaco. Kb úgy énekelt saját szintjéhez képest rosszabbul,mint tette azt Házy saját szintjéhez képest Nekem volt szerencsém jobb formában is hallani mindkettőt.
Siegmund-del Monaco Hát különlegesnek különleges,de talán nem részletezném Elég néhány hozzászólás a video alatt.Hál'Istennek fiatalabb korában több önkritikája volt.
Del Monaco káprázatos volt, maradjunk ennyiben. Olyan volt az ő Caniója, ahogy azt Zéta is leírta, a közönség, köztük én is, el voltam ragadtatva. ha valakinek nem tetszett, hát, Istenem... ízlések és pofonok. A magyar partnerek közül Melis volt a nagy és méltó partner. A Cavalleriáról írtakkal egyetértek.
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Rh1jCH7JFHM; Mario Del Monaco A VÍG ÖZVEGYBEN! [/url]
Ez sem semmi! [url] https://www.youtube.com/watch?v=Rh1jCH7JFHM; Mario Del Monaco A VÍG ÖZVEGYBEN! /url] Duetto dal 2° Atto CAMILLO DE ROSSILLON: Mario Del Monaco - VALENCIENNE Gianna Galli Napoli 1967 Lehárt egyébként szívesen énekelt Del Monaco, a rádióban is hallhattuk egykor a Paganini részleteiben.
Vagy itt van egy igazán különleges felvétel, [url]https://www.youtube.com/watch?v=sGZcEfsCHpU;Siegmund monológja[/url], ráadásul németül...:-)
[url] http://operavilag.net/kiemelt/100-eve-szuletett-mario-del-monaco/; 100 éve született Mario del Monaco [/url] Opreavilág.net, 2015. július 27. A nagy tenoristára VÉTEK GÁBOR emlékezik
Én ott voltam,hallottam.Valóban Házy nem a legjobb napját fogta ki,de del Monaco sem.Aztán azt a ripacsériát ,amit előadott nem nagyon viseltem.Soha nem történt meg,hogy a "Kacagj Bajazzó" után szünetet kellett tartani,mert a Mester annyira átélte(?) az áriát,hogy nem tudta folytatni szünet nélkül. Az az este Kovács Eszter Santuzzájáról szólt és mellette volt a nagyszerű Gaetano Bardini.
Együtt énekelt vele, ez tény. Hogy hogyan, az már egy másik kérdés. (Én ott voltam.)
Itt a hangsúly azon van (volt), hogy Házy Mario Del Monacoval EGYÜTT énekelt, egy színpadon, egy operában... Hogy milyen formában énekelt - nem voltam ott -,nem tudom, de sajnálom, hogy az az előadás kimaradt az életemből!
Szerintem a két Bajazzók közt nem évek teltek el, csak napok. Házy a második előadást lemondta -- az elsőn nem volt éppen jó formában, hogy udvarisan fogalmazzak -- és Andor Éva ugrott be.
Nagyszerű Zéta megemlékezése del Monacóról, én egyetértek minden szavával. 1973-as pesti Caniója kezdő operalátogatói életem meghatározó eseménye volt, a mai napig felejthetetlen egészében és részleteiben is. Az ETERNA kiadásában megjelent árialemeze gyűjteményem leghallgatottabb darabja volt, imádtam, csodáltam. Később eltávolodtam tőle kicsit, az árnyaltabb, differenciáltabb hangi alakítást nyújtó tenorokra kattantam rá. Most, évtizedek elteltével visszatértem hozzá is, ma már tudatosan, jobban értve tudom értékelni kivételes hangi képességeit, bámulatos technikai tudását. Hallom, persze, hogy hallom, miben lehetne vitatkozni vele ma már, de nincs, nem lehet vita, amikor ez a hang megszólal. Akkor csak hallgatni lehet, és bámulni, hogy emberi torokból ilyen csoda tud kijönni. Világunkban, a hangi törpék világában, olyan ő, mint a Kheopsz piramis.
-zéta- írta egykor a Házy-topicba: Mario Del Monaco a Bajazzókban is két alkalommal fellépett, először Házy volt Nedda, majd néhány évvel később is Őt tűzték ki, de végül Andor Évának kellett beugrania...
Ruggero Leoncavallo: Bajazzók Magyar Állami Operaház Erkel Színháza 1973. május 15.: Fordította: Radó Antal és Pless László Díszlet: Forray Gábor Jelmez: Szeitz Gizella Karigazgató: Németh Amadé Rendező: Békés András Karmester: Lukács Miklós Szereposztás: NEDDA: HÁZY ERZSÉBET Canio – MARIO DEL MONACO mv. (Olaszország), Tonio – Melis György Beppo – Róka István Silvio – Ötvös Csaba Első pór – Sikolya István Második pór – Kövesdy Károly
Erről a pesti Otellóról vannak próbaképek a YT-on. Később Caniót is énekelt nálunk, és itt énekelte utoljára Sámsont Komlóssy Erzsébet Delillája mellett.
Mario Del Monaco nyilatkozta ezt is: „ Boldogok a tenoristák: így szól a fáma – boldogok, mert csak kitátják a szájukat, és dől a sok pénz az ölükbe! Én viszont azt mondom: hej, de keservesen megszerzett bér az! Elég egy kis megfázás, egy begyulladt hangszál, és kárbavész minden erőfeszítés… Boldogok a tenoristák? Az ember rabszolgája a hangjának! Ifjúkorom óta lemondtam mindenről, ami árthat a hangomnak. Sok mindent szerettem volna csinálni, amit más megtehetett, én nem. Viszont a világ minden öröméről szívesen lemondok ma is, ha szép, sötét, testes magas cét énekelhetek! Ez csakugyan boldogság! A Film Színház Muzsika 1969. március 15-is számában olvashattuk azt a kinyilatkoztatott vágyát: még tíz évig akar énekelni; szeretné utolérni Beniamino Giglit, akinek negyven évig tartott pályafutása…
Néha elénekelte a Bajazzók Prológját, vagy Figaro belépőjét a Sevillaiból. Mint a legtöbb drámai énekesnek, nagyszerű humora volt. Ennél is izgalmasabb azonban, hogy 1973-ban Nápolyban a Caruso emlékkoncerten (Pavarotti, Atlantov, Tagliavini és Vanzo mellett) a Bohémélet Kabátáriáját adta elő fölidézve azt a híres esetet, amikor a nagy Enrico egy élő előadáson a gyengélkedő basszista helyett beénekelte az áriát.
Del Monaco mondta egy interjúban (nem sokkal azelőtt, hogy 1969-ben, Pesten az Otellóban lépett fel az Erkel Színházban): - Szerintem nem az ember választja a hivatást, hanem fordítva. Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor fültűnt, hogy különös hangok születnek a torkomban. Édesanyám nagy fali tükre elé álltam, és széles, felnőttes gesztusokkal énekelni kezdtem. Az olyan korú fiúk, mint én akkor voltam, előbb szoprán hangúak, majd egyszerre csak altot énekelnek az iskolai kórusban. Én nem estem át ezen a „fejlődésem”: egyszeriben tenorhangon szólaltam meg, sötét, szinte baritonális tenorhangon.” (Film Színház Muzsika, 1969. március 15.; 11. szám)
Monacót legtöbbször azzal bírálták, hogy éneklése differenciálatlan, a forte és a fortissimo között mozog. Nos, élő felvételein szerintem sokkal kevésbé darabos, mint néha a stúdióban. Különösen árnyaltan énekel Dimitri Mitropoulos pálcája alatt. Az Ernaniban (1956 MET, 1957 Firenze), A Nyugat lányában és különösen Az végzet hatalmában (1953 Firenze) tőle szokatlanul árnyaltan formál. Amikor a nagy Alvaro-áriát megmutattam egyik igen jófülű énekes barátomnak, nem akarta elhinni, hogy ez is Monaco. Továbbá mindenkinek ajánlom figyelmébe Monaco egyik utolsó 1975-ös tévés koncertjét. Többek között a Levéláriát, a Mattinattát énekli tökéletes hangi állapotban, makulátlan formálással, és még tőle is szokatlan intzenzitással és koncertráltsággal.
Az évforduló alkalmából meghallgattam Monacóval néhány Esultatét. Szerencsére megvan az első, 1950-ból, Buenos Airesből,és az egyik utolsó 1972-ból Brüsszelből. Két csoportra lehet osztani őket: 1. Nagyszerűek 2. Hihetetlenek. Ebbe a kategóriába sorolom a 70-es évek elején készült élő felvételeket. Hogy töretlen hangon, kirobbanó formában énekel, az talán említésre se méltó. Ám 1971-ben új effektust alkalmaz. A belépő utolsó frázisát, "Dopo l'armi lo vinse l'uragano." tetején egy magas H-val egy levegőre énekli. Hogy ez milyen nehéz effektus, azt jól mutatja, hogy soha egyetlen más Otellótól nem hallottam. S az is érdekes kérdés, hogy világ legnagyobb Otellója 55 éves korában miért dönt úgy, hogy egy újabb technikai bravúrral gazdagítja éneklését. 1969-ben még nem így énekelte. Dárday Andor, az Operaház híres művészeti titkára mesélte, hogy egyszer Velencében, a Szent Márk téren hallotta Monacót Otellóként, szép, gazdag korhű jelmezekben. Nyár volt, nagyon meleg. Amikor a szünetben bement hozzá gratulálni, Monaco félmeztelenül, egyetlen bőrgatyában állt, és hevesen magyarázott: - Ez a meleg elviselhetetlen, nem folytatom az előadást. - De hát Maestro ne tegye ezt, nagyszerű formában van, a közönség igen lelkes! - Ezt nem lehet kibírni, nem veszélyeztetem az egészségemet! - harsogta Monaco. - Akkor énekeljen így! - találta föl magát nyomban Dárday. - Így, félmeztelenül? - bizonytalanodott el a tenor, aki egyébként igen sportos és hiú férfi volt, szép, izmos felsőtesttel. . Hát persze - folytatta mosolyogva Dárday - Remekül mutat és a közönség elsősorban a hangjára kíváncsi. - Rendben! - egyezett bele Monaco. A Harmadik felvonásban ott állt a színen bőrnadrágban, félmeztelenül, csak egy díszes kormányzói nyaklánc volt rajta. Körülötte meg a velencei követek meg a ciprusiak beöltözve. A közönség azonnal tapsviharban tört ki, és még nagyobb sikere lett. https://www.youtube.com/watch?v=Y1al7YkOnHo
Kuriózum: [url] https://www.youtube.com/watch?v=F3vGvFH9ObE; Mario del Monaco a Rigolettóban a Herceget énekli – énekhangját halljuk a híres operafilmben. [/url] Rigoletto - Aldo Silvani (voice Tito Gobbi) duca di Mantua - Gerard Landsry (voice Mario del Monaco) Gilda - Janet Vidor (voice Giuseppina Arnaldi)
Kedves -zéta-, sok sikert kívánok az új fórumhoz, nagyon szép gondolat volt a mai évfordulóhoz igazítani az indítását :-). Felvételekben, linkekben nem lesz hiány, az biztos, ez nagy szerencse, várom őket, és állandó hallgatójuk, olvasója leszek Mario Del Monaco fórumának.
Számomra nem volt (bár szerényen hozzá kell tennem: a világ nekem jószerivel az Erkel Színház).
Egy ismerősöm most jár Firenzében, ott készült képeket osztott meg a Fb.-on. Küldtem neki hozzá [url]https://www.youtube.com/watch?v=NF1Ish7weks;hangot[/url].
Úgy látom, hogy már éppen ma sikerült a beírás, alig éjfél után!
Holnap lesz 100 –éve, hogy megszületett Mario del Monaco, a világhírű olasz tenor énekes. (*1915.július 27. Firenze - †1982.október 16. Mestre) Emlékére hallgassunk meg egy érdekes műsort róla: [url] https://www.youtube.com/watch?v=X-AfuZiwk7A; IL FAVOLOSO MARIO DEL MONACO [/url]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=mDCNvWOehrY; Mario del Monaco "O sole mio" di Capua [/url]
Bocs, a rontott linkért...de érdemes rámenni, kiváló kettős az Otellóval Gobbival...
Én nagyon szeretem az olyan énekeseket, mint Del Monaco - csak úgy dől belőle a hang. És kitűnő az önéletrajza is, ajánlom mindenkinek! [url]http://https://www.youtube.com/watch?v=-tSYNCbtTYg;Hallgassátok![/url]