1189 smaragd 2015-12-18 05:25:12 [Válasz erre: 23 Ardelao 2015-05-13 18:04:59]
Az előzményben látható, hogy ezt a művet az elsők között "fedezte fel" fórumtársunk. A linkre kattintva újra meghallgatható a "Variationen über ein Husarenlied" című Schmidt kompozíció.
Az előzményben látható, hogy ezt a művet az elsők között "fedezte fel" fórumtársunk. A linkre kattintva újra meghallgatható a "Variationen über ein Husarenlied" című Schmidt kompozíció.
1188 smaragd 2015-12-18 05:22:53
1187 smaragd 2015-12-18 05:19:54 [Válasz erre: 1186 smaragd 2015-12-18 05:03:26]
Az egyetlen felvétel, amely erről a műről az interneten megtalálható, - Ardelao bejegyzése, 465. - Nancy Green és Frederick Moyer játékával halljuk. [url]http://www.contraclassics.com/browser/composer:231;3 Fantasy Pieces[/url]
Az egyetlen felvétel, amely erről a műről az interneten megtalálható, - Ardelao bejegyzése, 465. - Nancy Green és Frederick Moyer játékával halljuk. [url]http://www.contraclassics.com/browser/composer:231;3 Fantasy Pieces[/url]
1186 smaragd 2015-12-18 05:03:26 [Válasz erre: 1183 smaragd 2015-12-17 05:43:50]
Ebben a tanulmánykötetben szerepel Hana Urbancová(Preßburg) kutatómunkájának összefoglalása is, címe: Franz Schmidt zeneműveinek népzenei elemeiről. Fejezetcímek: Közép-Európa zenekultúrája és az újmagyar stílus Ebben a szerző részletesen ír az újmagyar stílusról, amelynek a verbunkos muzsika a hangszeres alkotóeleme , valamint az újmagyar dal. Franz Schmidt művei népzenei elemeinek azonosításáról A zenei anyag elemzése Itt olvashatunk arról a két kompozícióról, amelyeknek témái közvetlen kapcsolatban vannak a népzenével: "Drei kleine Fantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien"(1926, a nyomtatott kotta megjelenésének éve) Ezt a művet tételenként elemezve, kottapéldákkal ellátva ismerteti a szerző. "Variationen über ein Husarenlied" (1931) Norbert Tschulik könyvének műjegyzékében az egyetlen még Pozsonyban komponált Schmidt mű címe így szerepel: Drei(bzw. vier) kleine Phantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien für Violoncello und Klavier, 1892. [url]http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.223415;CD felvételen, Kleine Fantasiestücke[/url]
Ebben a tanulmánykötetben szerepel Hana Urbancová(Preßburg) kutatómunkájának összefoglalása is, címe: Franz Schmidt zeneműveinek népzenei elemeiről. Fejezetcímek: Közép-Európa zenekultúrája és az újmagyar stílus Ebben a szerző részletesen ír az újmagyar stílusról, amelynek a verbunkos muzsika a hangszeres alkotóeleme , valamint az újmagyar dal. Franz Schmidt művei népzenei elemeinek azonosításáról A zenei anyag elemzése Itt olvashatunk arról a két kompozícióról, amelyeknek témái közvetlen kapcsolatban vannak a népzenével: "Drei kleine Fantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien"(1926, a nyomtatott kotta megjelenésének éve) Ezt a művet tételenként elemezve, kottapéldákkal ellátva ismerteti a szerző. "Variationen über ein Husarenlied" (1931) Norbert Tschulik könyvének műjegyzékében az egyetlen még Pozsonyban komponált Schmidt mű címe így szerepel: Drei(bzw. vier) kleine Phantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien für Violoncello und Klavier, 1892. [url]http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.223415;CD felvételen, Kleine Fantasiestücke[/url]
1185 smaragd 2015-12-18 00:53:47
1184 Ardelao 2015-12-18 00:05:18
[url] http://www.amazon.com/Franz-Schmidt-Osterreichische-Symphonie-Orchester/dp/B00DMKZ37U; Franz Schmidt: Symphony No. 3 A-major [/url] Franz Schmidt: Symphony No. 3 A-major / Das Osterreichische Rundfunk Symphonie Orchester ~ Austrian Broadcast Symphony Orchestra Conducted By Carl Melles
[url] http://www.amazon.com/Franz-Schmidt-Osterreichische-Symphonie-Orchester/dp/B00DMKZ37U; Franz Schmidt: Symphony No. 3 A-major [/url] Franz Schmidt: Symphony No. 3 A-major / Das Osterreichische Rundfunk Symphonie Orchester ~ Austrian Broadcast Symphony Orchestra Conducted By Carl Melles
1183 smaragd 2015-12-17 05:43:50 [Válasz erre: 1177 smaragd 2015-12-16 06:11:52]
Jana Lengová tanulmánya végén külön fejezetben emeli ki Karl Mayberger, Ludwig Berger, Josef Thiard-Laforest életművét, róluk részletesen ír, mint a 19. század utolsó harmadának vezető pozsonyi zeneszerzőiről emlékezik meg. Itt találkozunk ismét Mosonyi Mihály nevével és műveivel, az "újmagyar stílus"-hoz kapcsolva. Ebben a híres körben olvashatjuk még Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Michael (Miska) Hauser, Johannes Brahms, Johann Strauß, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Franz Schmidt zeneszerzők nevét (és másokat is, akiket itt nem nevez meg). Az "újmagyar stílus"-ról a tanulmány alapos zenetörténeti betekintést ad.
Jana Lengová tanulmánya végén külön fejezetben emeli ki Karl Mayberger, Ludwig Berger, Josef Thiard-Laforest életművét, róluk részletesen ír, mint a 19. század utolsó harmadának vezető pozsonyi zeneszerzőiről emlékezik meg. Itt találkozunk ismét Mosonyi Mihály nevével és műveivel, az "újmagyar stílus"-hoz kapcsolva. Ebben a híres körben olvashatjuk még Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Michael (Miska) Hauser, Johannes Brahms, Johann Strauß, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Franz Schmidt zeneszerzők nevét (és másokat is, akiket itt nem nevez meg). Az "újmagyar stílus"-ról a tanulmány alapos zenetörténeti betekintést ad.
1182 Ardelao 2015-12-17 00:18:51 [Válasz erre: 1181 ladislav kozlok 2015-12-16 19:45:27]
Nagyon köszönjük az érdekes hozzászólásodat!
Nagyon köszönjük az érdekes hozzászólásodat!
1181 ladislav kozlok 2015-12-16 19:45:27 [Válasz erre: 1180 Ardelao 2015-12-16 16:53:20]
Igen, nagyon muvelt, okos,josagos de szigoru is volt Rajter professzor. En nem vagyok zenesz, veletlenul talalkoztunk. A nyolcvanas evek vegen a Bamberger szimfonikusok koncerteztek a Varosi Vigadoban/Reduta/. Rajter karnagy ur melletem ult. Mahler 1. simfoniajat adtak elo. A koncert vegen hangosan felsohajtottam, hogy ilyen szep zenet meg nem hallottam. Erre Rajter ur ram nezett es azt mondta = Fiatalember a Maga koraban mar ezt az zenet ismernie kellene.=/30 eves lehettem/. Kicsit elszegyeltem magamat, masnap elmentem a Liszt pavilonba/zenei konyvtar/ es majdnem egy felevet Mahlert hallgattam es tanulmanyoztam.Ebben az idoben Rajter tanarurnak mar tobb szabad ideje volt, sokszor jart az Operaba. Egy eloadas alkalmabol jelentettem neki, hogy hol tartok Mahlernal, emosolyodott es azt mondta hogy szolithatom Ot Lajcsi bacsinak.
Igen, nagyon muvelt, okos,josagos de szigoru is volt Rajter professzor. En nem vagyok zenesz, veletlenul talalkoztunk. A nyolcvanas evek vegen a Bamberger szimfonikusok koncerteztek a Varosi Vigadoban/Reduta/. Rajter karnagy ur melletem ult. Mahler 1. simfoniajat adtak elo. A koncert vegen hangosan felsohajtottam, hogy ilyen szep zenet meg nem hallottam. Erre Rajter ur ram nezett es azt mondta = Fiatalember a Maga koraban mar ezt az zenet ismernie kellene.=/30 eves lehettem/. Kicsit elszegyeltem magamat, masnap elmentem a Liszt pavilonba/zenei konyvtar/ es majdnem egy felevet Mahlert hallgattam es tanulmanyoztam.Ebben az idoben Rajter tanarurnak mar tobb szabad ideje volt, sokszor jart az Operaba. Egy eloadas alkalmabol jelentettem neki, hogy hol tartok Mahlernal, emosolyodott es azt mondta hogy szolithatom Ot Lajcsi bacsinak.
1180 Ardelao 2015-12-16 16:53:20 [Válasz erre: 1178 ladislav kozlok 2015-12-16 12:33:14]
Rendkívüli ember lehetett a „Lajcsi bácsitok.” Én is élveztem a vele készült riportot az elejétől, a végéig. Talán, ha lesz rá időd, szívesen vennénk, ha te is mesélnél nekünk róla személyes élményeidből!
Rendkívüli ember lehetett a „Lajcsi bácsitok.” Én is élveztem a vele készült riportot az elejétől, a végéig. Talán, ha lesz rá időd, szívesen vennénk, ha te is mesélnél nekünk róla személyes élményeidből!
1179 smaragd 2015-12-16 14:04:53 [Válasz erre: 1178 ladislav kozlok 2015-12-16 12:33:14]
Vártam már, hogy a "helyszínről jelentkezz", ahogy tudósítóknál mondani szokás. :-) Örülök, hogy van még közvetlen, élő emlék Pozsonyban, a régi kiválóságokról!
Vártam már, hogy a "helyszínről jelentkezz", ahogy tudósítóknál mondani szokás. :-) Örülök, hogy van még közvetlen, élő emlék Pozsonyban, a régi kiválóságokról!
1178 ladislav kozlok 2015-12-16 12:33:14 [Válasz erre: 1176 smaragd 2015-12-16 06:09:51]
Kedves Smaragd es Ardelao, Nagyon szepen koszonom ezt a hozzaszolast. Es nagyon jol esett visszaemlekezni Lajcsi bacsira - mi mar csak igy hivtuk maestro L.Rajtert.
Kedves Smaragd es Ardelao, Nagyon szepen koszonom ezt a hozzaszolast. Es nagyon jol esett visszaemlekezni Lajcsi bacsira - mi mar csak igy hivtuk maestro L.Rajtert.
1177 smaragd 2015-12-16 06:11:52 [Válasz erre: 1176 smaragd 2015-12-16 06:09:51]
Pozsony egyik kiemelkedő művésze: [url]https://books.google.hu/books?id=il_pBQAAQBAJ&pg=PA357&lpg=PA357&dq=ludwig+burger+pre%C3%9Fburg&source=bl&ots=T9tb7SwsEc&sig=9O0ZXWXMUTbwZt_9q2mLc5qIM1Y&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjOqtHazN_JAhUF8ywKHQ7jBsgQ6AEILzAD#v=onepage&q=ludwig%20burger%20pre%C3%9Fburg&f=false;Ludwig Burger[/url]
Pozsony egyik kiemelkedő művésze: [url]https://books.google.hu/books?id=il_pBQAAQBAJ&pg=PA357&lpg=PA357&dq=ludwig+burger+pre%C3%9Fburg&source=bl&ots=T9tb7SwsEc&sig=9O0ZXWXMUTbwZt_9q2mLc5qIM1Y&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjOqtHazN_JAhUF8ywKHQ7jBsgQ6AEILzAD#v=onepage&q=ludwig%20burger%20pre%C3%9Fburg&f=false;Ludwig Burger[/url]
1176 smaragd 2015-12-16 06:09:51 [Válasz erre: 1167 smaragd 2015-12-12 06:00:21]
A német nyelvű szövegben a zenei lexikon pozsonyi szócikkét olvashatjuk: [url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_P/Pressburg.xml;Pozsony,Preßburg,Bratislava[/url]
A német nyelvű szövegben a zenei lexikon pozsonyi szócikkét olvashatjuk: [url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_P/Pressburg.xml;Pozsony,Preßburg,Bratislava[/url]
1175 Ardelao 2015-12-15 10:02:00 [Válasz erre: 1174 Ardelao 2015-12-15 09:57:17]
[url] http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=3526; Kívül a történelmen [/url]
[url] http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=3526; Kívül a történelmen [/url]
1174 Ardelao 2015-12-15 09:57:17 [Válasz erre: 1173 Ardelao 2015-12-14 21:54:43]
[url] https://hu.wikipedia.org/wiki/Rajter_Lajos; Rajter Lajos/Ludovit Rajter [/url]
[url] https://hu.wikipedia.org/wiki/Rajter_Lajos; Rajter Lajos/Ludovit Rajter [/url]
1173 Ardelao 2015-12-14 21:54:43
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VIII. rész az 1172. bejegyzés folytatása H: A hallgatók sokat zenéltek együtt az Akadémián kívül? R: Kénytelenek voltak, mivel hogy akkor nem álltak rendelkezésre hanglemezek és felvételek. Magunknak kellett előállítanunk a zenét az általunk tanulmányozott partitúrákhoz. Léteztek úgynevezett „háromszögek”, zenei háromszögek, ezt Bachmann egyik könyve is megemlíti. [Robert C. Bachmann: Herbert von Karajan: Anmerkungen zu einer Karriere]. Ilyen háromszöget alkotott Karajan, Kojetinsky – Max Kojetinsky, aki Grácba távozott – és én. Továbbá egy nagyon rövid ideig Lovro von Matacic is. H: Milyenek voltak ezek a háromszögek? Ez azt jelenti, hogy együtt zenéltek? R: Igen, együtt zenéltünk. Ketten játszottak, és egy vezényelt. H: Két hangszerrel? Vagy zongorán? R: Két zongorán négykezest. H: Ez fáradságos módja a zenélésnek. R: Néha még a pozsonyi főiskolán is így tanultunk, így gyakoroltunk, ha nem volt gyakorló zenekarunk. Ma a hallgatók előveszik a legjobb CD-lemezeket, és azokat vezénylik hallás után. Természetesen ez nem az igazi, mert a zongorista némileg követi a dirigenst. Ám, mert hivatásunk szerint karmesterek voltunk, valóban úgy játszottunk, ahogyan a másik vezényelt. H. Két évig tartott a karmesterképzés? R: Igen, a tiszta karmesterképzés két évig tartott. H: Ön cselló- és karmesterszakot végzett? R: Nem, a csellót nem fejeztem be. Csak a zeneszerzést és a karmesterséget. H: A zeneszerzés szak diplomavizsgáján csak egy szerzeményt kellett bemutatni, vagy többet is? R: Nem, már rendelkeznünk kellett néhány szerzeménnyel. Akkoriban volt egy vonósnégyesem, a nagy orgonafúga, amelyet említettem – tulajdonképpen több fúga, még két vagy három fúga -, egy kvintett fúvósokra, amelyet most írok át szextettre zongorával – azt hiszem, nem létezik szextett zongorára és öt fúvós hangszerre. Kvartettek és kvintettek vannak, szextettről nem tudok. És dalainknak is kellett lenniük. Érdekes, amit az előbb Schmidt nyelvtudásáról kérdezett tőlem. Egyszer megkérdeztem tőle – nagyon szép magyar szöveget találtam egy magyar költőtől, Vörösmartytól -, megkérdeztem hát tőle, hozhatok-e magyar szöveget is. És erre ő azt mondta: „természetesen” magyarul. Odaadtam neki a „Csalogány” című dalt, ő pedig olvassa, majd egyszer csak felemeli a fejét, és azt mondja: „Ön magyarul érettségizett? Mit hozott egy magyar professzornak? Hiszen Ön egyáltalán nem tud magyarul! Minden hangsúly hamis.” A magyar nyelv nagyon bonyolult. Mindig az első szótagon van a hangsúly. Nem úgy, mint a latinban, ahol teljesen mindegy, hogy hová tesszük. A szöveg megkívánta pl. [a hangsúlyozás megváltoztatását a magyarnak megfelelő hangsúlyok szerint]. ”Dolgozza át!” Ezután átdolgoztam, és megmutattam neki, ő pedig ekkor azt mondta: „Most helyes”. H: A diplomavizsgák ünnepélyes alkalmak voltak? R: Tulajdonképpen nem, sajnos, nem. Ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, a diploma átadásakor senki sem ült a pódiumon vagy a teremben, erre egyáltalán nem fektettek súlyt. Egyszerűen csak levizsgáztunk, és másnap odamentünk Hans Herleshez [irodai tisztviselő], bediktáltuk az adatainkat, majd egy hét múlva megkaptuk a vörös hengert, amely a diplomát tartalmazta. A diploma egyébként nagyon szép. „Franz Schmidt, a Zene- és Előadó Művészeti Főiskola rektora és Josef Marx, a főiskola rektorhelyettese ezennel tanúsítja, hogy X. Y. úr stb. az előírt vizsgákat ténylegesen …..” H: Az archívumomban csak egyetlen diploma van, de lehet, hogy ugyanaz, a Rudolf Junk tervezte változat. Érdekelne, hogy ugyanarról van-e szó, vagy voltak-e másfélék is. R: Valószínűleg. Hosszú formátumú volt, és alul ragasztották rá a bélyeget. Azt hiszem, ugyanannak kell lennie. H: Érdekelnének az Ön jegyzetei, ha vannak. Az ellenpont-gyakorlatok, meg lehet Önnél tekinteni ezeket egyszer? R: Scholz professzornál megvannak. O: Ki kellene adni őket. H: Csodálatos. V é g e
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VIII. rész az 1172. bejegyzés folytatása H: A hallgatók sokat zenéltek együtt az Akadémián kívül? R: Kénytelenek voltak, mivel hogy akkor nem álltak rendelkezésre hanglemezek és felvételek. Magunknak kellett előállítanunk a zenét az általunk tanulmányozott partitúrákhoz. Léteztek úgynevezett „háromszögek”, zenei háromszögek, ezt Bachmann egyik könyve is megemlíti. [Robert C. Bachmann: Herbert von Karajan: Anmerkungen zu einer Karriere]. Ilyen háromszöget alkotott Karajan, Kojetinsky – Max Kojetinsky, aki Grácba távozott – és én. Továbbá egy nagyon rövid ideig Lovro von Matacic is. H: Milyenek voltak ezek a háromszögek? Ez azt jelenti, hogy együtt zenéltek? R: Igen, együtt zenéltünk. Ketten játszottak, és egy vezényelt. H: Két hangszerrel? Vagy zongorán? R: Két zongorán négykezest. H: Ez fáradságos módja a zenélésnek. R: Néha még a pozsonyi főiskolán is így tanultunk, így gyakoroltunk, ha nem volt gyakorló zenekarunk. Ma a hallgatók előveszik a legjobb CD-lemezeket, és azokat vezénylik hallás után. Természetesen ez nem az igazi, mert a zongorista némileg követi a dirigenst. Ám, mert hivatásunk szerint karmesterek voltunk, valóban úgy játszottunk, ahogyan a másik vezényelt. H. Két évig tartott a karmesterképzés? R: Igen, a tiszta karmesterképzés két évig tartott. H: Ön cselló- és karmesterszakot végzett? R: Nem, a csellót nem fejeztem be. Csak a zeneszerzést és a karmesterséget. H: A zeneszerzés szak diplomavizsgáján csak egy szerzeményt kellett bemutatni, vagy többet is? R: Nem, már rendelkeznünk kellett néhány szerzeménnyel. Akkoriban volt egy vonósnégyesem, a nagy orgonafúga, amelyet említettem – tulajdonképpen több fúga, még két vagy három fúga -, egy kvintett fúvósokra, amelyet most írok át szextettre zongorával – azt hiszem, nem létezik szextett zongorára és öt fúvós hangszerre. Kvartettek és kvintettek vannak, szextettről nem tudok. És dalainknak is kellett lenniük. Érdekes, amit az előbb Schmidt nyelvtudásáról kérdezett tőlem. Egyszer megkérdeztem tőle – nagyon szép magyar szöveget találtam egy magyar költőtől, Vörösmartytól -, megkérdeztem hát tőle, hozhatok-e magyar szöveget is. És erre ő azt mondta: „természetesen” magyarul. Odaadtam neki a „Csalogány” című dalt, ő pedig olvassa, majd egyszer csak felemeli a fejét, és azt mondja: „Ön magyarul érettségizett? Mit hozott egy magyar professzornak? Hiszen Ön egyáltalán nem tud magyarul! Minden hangsúly hamis.” A magyar nyelv nagyon bonyolult. Mindig az első szótagon van a hangsúly. Nem úgy, mint a latinban, ahol teljesen mindegy, hogy hová tesszük. A szöveg megkívánta pl. [a hangsúlyozás megváltoztatását a magyarnak megfelelő hangsúlyok szerint]. ”Dolgozza át!” Ezután átdolgoztam, és megmutattam neki, ő pedig ekkor azt mondta: „Most helyes”. H: A diplomavizsgák ünnepélyes alkalmak voltak? R: Tulajdonképpen nem, sajnos, nem. Ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, a diploma átadásakor senki sem ült a pódiumon vagy a teremben, erre egyáltalán nem fektettek súlyt. Egyszerűen csak levizsgáztunk, és másnap odamentünk Hans Herleshez [irodai tisztviselő], bediktáltuk az adatainkat, majd egy hét múlva megkaptuk a vörös hengert, amely a diplomát tartalmazta. A diploma egyébként nagyon szép. „Franz Schmidt, a Zene- és Előadó Művészeti Főiskola rektora és Josef Marx, a főiskola rektorhelyettese ezennel tanúsítja, hogy X. Y. úr stb. az előírt vizsgákat ténylegesen …..” H: Az archívumomban csak egyetlen diploma van, de lehet, hogy ugyanaz, a Rudolf Junk tervezte változat. Érdekelne, hogy ugyanarról van-e szó, vagy voltak-e másfélék is. R: Valószínűleg. Hosszú formátumú volt, és alul ragasztották rá a bélyeget. Azt hiszem, ugyanannak kell lennie. H: Érdekelnének az Ön jegyzetei, ha vannak. Az ellenpont-gyakorlatok, meg lehet Önnél tekinteni ezeket egyszer? R: Scholz professzornál megvannak. O: Ki kellene adni őket. H: Csodálatos. V é g e
1172 Ardelao 2015-12-14 13:53:47
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VII. rész az 1171. bejegyzés folytatása O: Rosé és Buxbaum még az emigrációban is együtt játszott. R: [A Rosé kvartett összetételéről:] Buxbaum, Moravec, Mairecker és Boskovsky. O: Ez igen labilis volt. Eleinte az összetétel mindig változott, csak az utolsó években maradt viszonylag állandó. H: Milyen volt a kapcsolat a tanárok, ill. a növendékek és az igazgatás között? Jó volt az együttműködés, avagy elutasítás volt tapasztalható? R: Az igazgatásban dolgozók nagyon rendesek voltak. Ha kértünk valamit, a két hölgy [Helene] Westmayer és [Nina] Haas – a ház „jó szellemei” – mindent elintéztek. H: És mi volt Hans Waizmann szerepe? R: Waizmann? Ez egy – minisztérium által elrendelt – adminisztratív funkció volt. Ő irtó rendes ember volt, nagyon komoly, nagyon tisztességes, és nagyon kedves a növendékekhez, például mindig meghajolt, ez volt az ő gesztusa, „Jó reggelt, jó reggelt” – még akkor is, ha délután volt. Nagyon jó kapcsolat volt pl. a kiszolgáló személyzet között is. Minden folyosón pl. két iskolaszolga ült, egyik az első lépcsőnél és a másik a másik oldalon, a második lépcsőnél. Az egyik felügyelte a zenekart, intézte a hangszereket – nem tudom, hány csellóval rendelkeztünk, és mindegyiknek neve volt. Az egyik csellót Desdemonának hívták, az volt a kedvencem. Például nem kellett csellót cipelnünk, csak odamentünk Orthmayr úrhoz – ő volt az iskolaszolga -, és azt mondtuk: „Orthmayr úr, kérünk egy csellót”. És akkor ő hozta a csellót. Csak a vonót kellett mindenkinek magával vinnie. H: Mennyire volt formális a bürokrácia? Csak ma, az ebédnél folytatott beszélgetésünk során hallottam arról, hogy a problémákra úgymond egyszerű megoldások voltak, amelyek ma már elképzelhetetlenek lennének. Emellett szó esett az Ön tandíjmentességéről is. Scholz professzor említett valamit. R: Tandíj. Igen, én nem tudom, hogyan van ez ma, de nekünk, külföldieknek - nemde én külföldről jutottam be -, nekünk tízszeres díjat kellett fizetnünk. Természetesen ezt kifizettem, majd a felvételi vizsgán elmondtam, hogy nekem nincs olyan sok pénzem. Ez pedig akkor azt jelentette: „Menjen Dr. Waizmannhoz”! „Mi az Ön apja?” – kérdezte. „Pedagógus.” – mondtam erre. Mire ő: „Ez olyan foglalkozás, amely semmit sem jövedelmez, természetesen „Belföldi díj” bélyegző. H: Ilyen egyszerű volt! R: És attól a perctől kezdve az első év végéig belföldi díjat fizettem, majd – mivel színjeles voltam – mentesültem a tandíjtól. Azt hiszem, csak a csellóért fizettem a tandíj felét, amely nagyon kevés volt. A fél belföldi díjat. H: Milyen műveket játszottak a zenekari gyakorlatokon? Ott nagyon sok modern zenét próbáltak? R: Modernt kevésbé. Főként a klasszikusokat és a bécsi romantikusokat: játszottunk természetesen Brahmsot, Brucknert is – a Harmadik, a Negyedik és a Hetedik szimfóniát – és Debussyt, „A tenger”-t egyszer, de nem hangversenyen, csak próbáltuk, tanultuk. O: Mahlert? Mahlert játszottak? R: Nem, sajnos nem. O: Taussig professzor még mindig a Met főkorrepetitora. Azt állította, hogy Franz Schmidttel betanulták Mahlertől a Negyediket, de ezt sehol sem találtam. R: Ez bizonyára már az én időm után volt. Taussig még itt maradt. Én Pozsonyba mentem, noha Béccsel továbbra is kapcsolatban maradtam. 1932-ben Budapestre mentem, és csak akkor vált sokkal ritkábbá a kapcsolat. O: Tehát Ön semmit sem hallott a Mahler szimfóniáról? R: Nem. Vajon Taussig még él, vagy? O: Igen, ő minden év nyarán Bécsbe utazik a feleségével. Csodálatosan tartja magát, és ugyanolyan jól emlékszik a diákéveire, mint Ön. R: Ő fiatalabb, mint én, és még sokat tevékenykedik. (Utolsó rész következik.)
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VII. rész az 1171. bejegyzés folytatása O: Rosé és Buxbaum még az emigrációban is együtt játszott. R: [A Rosé kvartett összetételéről:] Buxbaum, Moravec, Mairecker és Boskovsky. O: Ez igen labilis volt. Eleinte az összetétel mindig változott, csak az utolsó években maradt viszonylag állandó. H: Milyen volt a kapcsolat a tanárok, ill. a növendékek és az igazgatás között? Jó volt az együttműködés, avagy elutasítás volt tapasztalható? R: Az igazgatásban dolgozók nagyon rendesek voltak. Ha kértünk valamit, a két hölgy [Helene] Westmayer és [Nina] Haas – a ház „jó szellemei” – mindent elintéztek. H: És mi volt Hans Waizmann szerepe? R: Waizmann? Ez egy – minisztérium által elrendelt – adminisztratív funkció volt. Ő irtó rendes ember volt, nagyon komoly, nagyon tisztességes, és nagyon kedves a növendékekhez, például mindig meghajolt, ez volt az ő gesztusa, „Jó reggelt, jó reggelt” – még akkor is, ha délután volt. Nagyon jó kapcsolat volt pl. a kiszolgáló személyzet között is. Minden folyosón pl. két iskolaszolga ült, egyik az első lépcsőnél és a másik a másik oldalon, a második lépcsőnél. Az egyik felügyelte a zenekart, intézte a hangszereket – nem tudom, hány csellóval rendelkeztünk, és mindegyiknek neve volt. Az egyik csellót Desdemonának hívták, az volt a kedvencem. Például nem kellett csellót cipelnünk, csak odamentünk Orthmayr úrhoz – ő volt az iskolaszolga -, és azt mondtuk: „Orthmayr úr, kérünk egy csellót”. És akkor ő hozta a csellót. Csak a vonót kellett mindenkinek magával vinnie. H: Mennyire volt formális a bürokrácia? Csak ma, az ebédnél folytatott beszélgetésünk során hallottam arról, hogy a problémákra úgymond egyszerű megoldások voltak, amelyek ma már elképzelhetetlenek lennének. Emellett szó esett az Ön tandíjmentességéről is. Scholz professzor említett valamit. R: Tandíj. Igen, én nem tudom, hogyan van ez ma, de nekünk, külföldieknek - nemde én külföldről jutottam be -, nekünk tízszeres díjat kellett fizetnünk. Természetesen ezt kifizettem, majd a felvételi vizsgán elmondtam, hogy nekem nincs olyan sok pénzem. Ez pedig akkor azt jelentette: „Menjen Dr. Waizmannhoz”! „Mi az Ön apja?” – kérdezte. „Pedagógus.” – mondtam erre. Mire ő: „Ez olyan foglalkozás, amely semmit sem jövedelmez, természetesen „Belföldi díj” bélyegző. H: Ilyen egyszerű volt! R: És attól a perctől kezdve az első év végéig belföldi díjat fizettem, majd – mivel színjeles voltam – mentesültem a tandíjtól. Azt hiszem, csak a csellóért fizettem a tandíj felét, amely nagyon kevés volt. A fél belföldi díjat. H: Milyen műveket játszottak a zenekari gyakorlatokon? Ott nagyon sok modern zenét próbáltak? R: Modernt kevésbé. Főként a klasszikusokat és a bécsi romantikusokat: játszottunk természetesen Brahmsot, Brucknert is – a Harmadik, a Negyedik és a Hetedik szimfóniát – és Debussyt, „A tenger”-t egyszer, de nem hangversenyen, csak próbáltuk, tanultuk. O: Mahlert? Mahlert játszottak? R: Nem, sajnos nem. O: Taussig professzor még mindig a Met főkorrepetitora. Azt állította, hogy Franz Schmidttel betanulták Mahlertől a Negyediket, de ezt sehol sem találtam. R: Ez bizonyára már az én időm után volt. Taussig még itt maradt. Én Pozsonyba mentem, noha Béccsel továbbra is kapcsolatban maradtam. 1932-ben Budapestre mentem, és csak akkor vált sokkal ritkábbá a kapcsolat. O: Tehát Ön semmit sem hallott a Mahler szimfóniáról? R: Nem. Vajon Taussig még él, vagy? O: Igen, ő minden év nyarán Bécsbe utazik a feleségével. Csodálatosan tartja magát, és ugyanolyan jól emlékszik a diákéveire, mint Ön. R: Ő fiatalabb, mint én, és még sokat tevékenykedik. (Utolsó rész következik.)
1171 Ardelao 2015-12-14 09:13:19
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VI. rész az 1170. bejegyzés folytatása H: Érdekes, mivel ez a programokból nem látszik, és a húszas évekre vonatkozóan nincsenek éves jelentések. Egyébként fent, a harmadik emeleten lévő előadóteremben zenéltek? Volt ott kamarazene és zenekari gyakorlat is? R: A kupola alatt? Ott tartották a zenekari gyakorlatokat. Ott zajlott – például – az én diplomavizsgám, 30 fokos hőségben. 1929. június 28-án. H: Milyen volt az oktatás Marxnál Schmidthez viszonyítva? És miben különböztek a zeneszerzést oktatók egymástól, és miben különböztek a módszereik? R: Schmidt főként a zenekarral foglalkozott, Marx pedig a kamarazenével és a dallal. De mindegyik – hogy is mondjam – megtartotta a saját diákjait, és egy zenekari szerzeménnyel az ember odamehetett Marxhoz vagy egy kvartettel Schmidthez. Minden további nélkül. H: Úgy volt, hogy az ember Schmidt-tanítványként is odamehetett Marxhoz, ha kérdése volt? Lehetséges volt a csere? R: Igen, teljes mértékben. H: És abban az időben volt harmadik tanár is, aki zeneszerzést tanított? R: Max Springer. Springer templomi zenét és orgonálást tanított. Volt egy [templomi zenére szakosodott] intézete odakint, Klosterneuburgban. H: Igen, a Templomi Zene Osztály 1924-ig Klosterneuburgban működött. R: Az én időmben még mindenesetre kint volt, legalább is az első évben. H: Milyen volt az együttműködés Springer, Schmidt és Marx között? R: Azt hiszem, jó, Schmidt és Marx között mindenképpen. Szoros barátság volt közöttük. Azt hiszem, Springer nagyon komoly ember volt, igen magas elvárásokkal. H: A zeneszerzés oktatáson tanították vagy megbeszélték az saját műveiket? R: Nem, soha; pl. Marx sem, soha, aki pedig mégiscsak sok dalt írt. Schmidt csak néha említett valamit, pl. egy orgonaművet, kvázi apropóként. H: És a növendékeknek nagyon sok szabadságot hagytak? Szigorúan vették a gyakorlást, a technikai tudásra összpontosítva, avagy a hangsúly inkább a kreativitáson volt? R: Nem. Teljesen szabadon. Az elején az ellenpontot - kemény rész-, a technikai tudást igen. Éppen most csináltunk odahaza nagytakarítást, és ott megtaláltam a régi ellenpont-füzeteimet, ritkán akad hiba bennük. Schmidtnél a tanítás pl. a következőképpen folyt: Bejött az osztályba, és először olvasni kezdte az általunk megoldott feladatokat, ezután – a szemüvege olyan volt, mint egy tojás, annyira rosszul látott – egyre közelebb, és közelebb hajolt, és azt mondta: „Gyerekek, most már semmit sem látok.” És akkor játszanunk kellett. Egyszer egy ilyen alkalommal egy kicsit ugrattam őt. Párhuzamos kvinteket írtam, de úgy, hogy az alt átugrott, tehát hangkeresztezés történt, és csak akusztikus kvintek voltak. Erre ő azt mondta: Mit játszik itt maga össze? Hiszen ezek kvintek! Mutassa nekem a kottát!” Majd [tréfálkozva] azt mondta: „Maga egy svindler.” H: A hangszeres oktatásról: Mennyit kellett tanulni, és bevett volt-e az a gyakorlat, hogy akkor is, meghallgatták az előadást, ha azt egy kolléga tartotta, továbbá volt egyéni oktatás is? R: Nem, nem. Teljesen közös volt. H: Ez hogyan történt? Az egyiknek volt egy fél órája vagy egy órája, és azt mindenki meghallgatta, avagy váltakozott a dolog? R: Váltakozva, váltakozva, ahogyan valakinek anyaga volt. Négy óránk volt: két óra ellenpont, két óra zeneszerzés. Néha egy egész óra ráment egy emberre, ha sok anyaga volt. H: És ez a csellóoktatásnál is így volt, pl. [Friedrich, ill. Siegfried] Buxbaumnál? R: Igen, a csellónál is. Buxbaum heti háromszor volt ott, mindig délután 2-től fél 7-ig, az operáig, és az, aki játszani akart, jelentkezett. Ott ültünk, és hallgattuk a többieket, ő pedig ekkor rám nézett, és megkérdezte: „Ön mikor fog már egyszer játszani?” „Én nem tudok.” - mondtam, és miután játszottam, azt mondta: ”Hé, ezt már hallottam Öntől.” O: Ha össze lehetne hasonlítani Buxbaumot és Schmidtet, mint csellistát! De ez valószínűleg lehetetlen. R: Nem, ez nem lehetséges. O: Schmidt nagyon sokat koncertezett Roséval, gyakran csellistaként. Rettenetesen csalódott volt, hogy [Rosé] nem őt, hanem Buxbaumot választotta a kvartettjébe. R: Igen, de érdekes, hogy kvartettjét - e Schmidt-Rosé affér ellenére - később Rosénak ajánlotta. O: Amikor Schmidt otthagyta a filharmonikusokat, Roséval privát zenélést folytatott. Akkorra e viták már feledésbe merültek. – mondanám. De szeretném ismét megkérdezni: Valóban nem lehet összehasonlítani Buxbaum és Schmidt játékstílusát, előadásmódját, mert annyira eltérőek voltak? R: Nem, nem lehet. Schmidt hallatlanul muzikális volt, és egyszer valaki azt mondta nekem: „Amióta Schmidt otthagyta az Operát és a Filharmonikusokat, már nem lehet tiszta csellószólót hallani.” O: De Buxbaum mégis csak nagyon híres volt. Buxbaum mégis korának csellistája volt. R: Igen, de az elején minden bizonnyal nehézségekkel küzdött, mert a Toscában mégis csak ott van az a nehéz csellószóló, és az, ahogyan első alkalommal játszotta, teljes fiaskó volt. O: Különös. Később a „Rosé-kvartett”-tel valóban egyike volt a leghíresebbeknek. R: Igen, a kvartett azután nagyon jó volt. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) VI. rész az 1170. bejegyzés folytatása H: Érdekes, mivel ez a programokból nem látszik, és a húszas évekre vonatkozóan nincsenek éves jelentések. Egyébként fent, a harmadik emeleten lévő előadóteremben zenéltek? Volt ott kamarazene és zenekari gyakorlat is? R: A kupola alatt? Ott tartották a zenekari gyakorlatokat. Ott zajlott – például – az én diplomavizsgám, 30 fokos hőségben. 1929. június 28-án. H: Milyen volt az oktatás Marxnál Schmidthez viszonyítva? És miben különböztek a zeneszerzést oktatók egymástól, és miben különböztek a módszereik? R: Schmidt főként a zenekarral foglalkozott, Marx pedig a kamarazenével és a dallal. De mindegyik – hogy is mondjam – megtartotta a saját diákjait, és egy zenekari szerzeménnyel az ember odamehetett Marxhoz vagy egy kvartettel Schmidthez. Minden további nélkül. H: Úgy volt, hogy az ember Schmidt-tanítványként is odamehetett Marxhoz, ha kérdése volt? Lehetséges volt a csere? R: Igen, teljes mértékben. H: És abban az időben volt harmadik tanár is, aki zeneszerzést tanított? R: Max Springer. Springer templomi zenét és orgonálást tanított. Volt egy [templomi zenére szakosodott] intézete odakint, Klosterneuburgban. H: Igen, a Templomi Zene Osztály 1924-ig Klosterneuburgban működött. R: Az én időmben még mindenesetre kint volt, legalább is az első évben. H: Milyen volt az együttműködés Springer, Schmidt és Marx között? R: Azt hiszem, jó, Schmidt és Marx között mindenképpen. Szoros barátság volt közöttük. Azt hiszem, Springer nagyon komoly ember volt, igen magas elvárásokkal. H: A zeneszerzés oktatáson tanították vagy megbeszélték az saját műveiket? R: Nem, soha; pl. Marx sem, soha, aki pedig mégiscsak sok dalt írt. Schmidt csak néha említett valamit, pl. egy orgonaművet, kvázi apropóként. H: És a növendékeknek nagyon sok szabadságot hagytak? Szigorúan vették a gyakorlást, a technikai tudásra összpontosítva, avagy a hangsúly inkább a kreativitáson volt? R: Nem. Teljesen szabadon. Az elején az ellenpontot - kemény rész-, a technikai tudást igen. Éppen most csináltunk odahaza nagytakarítást, és ott megtaláltam a régi ellenpont-füzeteimet, ritkán akad hiba bennük. Schmidtnél a tanítás pl. a következőképpen folyt: Bejött az osztályba, és először olvasni kezdte az általunk megoldott feladatokat, ezután – a szemüvege olyan volt, mint egy tojás, annyira rosszul látott – egyre közelebb, és közelebb hajolt, és azt mondta: „Gyerekek, most már semmit sem látok.” És akkor játszanunk kellett. Egyszer egy ilyen alkalommal egy kicsit ugrattam őt. Párhuzamos kvinteket írtam, de úgy, hogy az alt átugrott, tehát hangkeresztezés történt, és csak akusztikus kvintek voltak. Erre ő azt mondta: Mit játszik itt maga össze? Hiszen ezek kvintek! Mutassa nekem a kottát!” Majd [tréfálkozva] azt mondta: „Maga egy svindler.” H: A hangszeres oktatásról: Mennyit kellett tanulni, és bevett volt-e az a gyakorlat, hogy akkor is, meghallgatták az előadást, ha azt egy kolléga tartotta, továbbá volt egyéni oktatás is? R: Nem, nem. Teljesen közös volt. H: Ez hogyan történt? Az egyiknek volt egy fél órája vagy egy órája, és azt mindenki meghallgatta, avagy váltakozott a dolog? R: Váltakozva, váltakozva, ahogyan valakinek anyaga volt. Négy óránk volt: két óra ellenpont, két óra zeneszerzés. Néha egy egész óra ráment egy emberre, ha sok anyaga volt. H: És ez a csellóoktatásnál is így volt, pl. [Friedrich, ill. Siegfried] Buxbaumnál? R: Igen, a csellónál is. Buxbaum heti háromszor volt ott, mindig délután 2-től fél 7-ig, az operáig, és az, aki játszani akart, jelentkezett. Ott ültünk, és hallgattuk a többieket, ő pedig ekkor rám nézett, és megkérdezte: „Ön mikor fog már egyszer játszani?” „Én nem tudok.” - mondtam, és miután játszottam, azt mondta: ”Hé, ezt már hallottam Öntől.” O: Ha össze lehetne hasonlítani Buxbaumot és Schmidtet, mint csellistát! De ez valószínűleg lehetetlen. R: Nem, ez nem lehetséges. O: Schmidt nagyon sokat koncertezett Roséval, gyakran csellistaként. Rettenetesen csalódott volt, hogy [Rosé] nem őt, hanem Buxbaumot választotta a kvartettjébe. R: Igen, de érdekes, hogy kvartettjét - e Schmidt-Rosé affér ellenére - később Rosénak ajánlotta. O: Amikor Schmidt otthagyta a filharmonikusokat, Roséval privát zenélést folytatott. Akkorra e viták már feledésbe merültek. – mondanám. De szeretném ismét megkérdezni: Valóban nem lehet összehasonlítani Buxbaum és Schmidt játékstílusát, előadásmódját, mert annyira eltérőek voltak? R: Nem, nem lehet. Schmidt hallatlanul muzikális volt, és egyszer valaki azt mondta nekem: „Amióta Schmidt otthagyta az Operát és a Filharmonikusokat, már nem lehet tiszta csellószólót hallani.” O: De Buxbaum mégis csak nagyon híres volt. Buxbaum mégis korának csellistája volt. R: Igen, de az elején minden bizonnyal nehézségekkel küzdött, mert a Toscában mégis csak ott van az a nehéz csellószóló, és az, ahogyan első alkalommal játszotta, teljes fiaskó volt. O: Különös. Később a „Rosé-kvartett”-tel valóban egyike volt a leghíresebbeknek. R: Igen, a kvartett azután nagyon jó volt. Folyt. köv.
1170 Ardelao 2015-12-13 11:51:26
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) V.rész az 1168. bejegyzés folytatása R: Általános zeneoktatás volt a hangszeresek és az énekesek részére. Kötelező tantárgy volt, és csellistaként, természetesen, nekem is látogatnom kellett volna az órákat, de mégsem kellett volna, mert én elméletet tanultam. Azonban olyan érdekes tanárok és olyan érdekes előadások voltak, hogy bejártam az általános zeneoktatásra, oda, ahol azok hangszeresek ültek, akik csak a violinkulcsot ismerték. Ott volt például [Georg] Valker és [Richard] Stöhr professzor, ugyebár. Valker különösen érdekes volt, vele – hogy is mondjam – barátságban álltam. Habár ezt nem szabad mondanom, mert ahhoz túl fiatal voltam, de ő magával vitt engem a lakására. Egy házi orgonával rendelkező, csodálatos lakása volt, gyakran játszott nekem. Gyakran vitt magával a Zeneegyletbe, ahol a szimfonikus koncerteken orgonált, és akkor én is felmehettem az orgonagalériába. Akkoriban gyakran voltam jelen a filharmonikusok próbáin is, nagyon érdekes volt. H: És milyen volt az oktatás Stöhrnél? R: Nos, meglehetősen tárgyilagos. Ott a saját összhangzattanát alkalmazta, de a hangszereseknek és az énekeseknek az akadémiai normák szerint is tanított, nagyon érthetően és nagyon világosan. Nagyon okos volt, tulajdonképpen nőorvos volt, ezt Önök tudják; sajnos nagyon szomorúan halt meg, szellemi zavarodottságban, magas életkorban. Azt hiszem 100 év körüli kort élt meg. A szomszédságomban, a Karolinengasséban lakott. H: Neki emigrálnia kellett. R: Igen. O: Nemrégiben megtaláltam az amerikai címet: [Felix] Petyrek hagyatékában, a Zenebarátok Társaságának archívumában. H: Milyen volt a helyzet általában a mellékszakokkal a hallgatók körében? Ma ez ismét égető probléma, mert sok a mellékszak, és a főszakok tanárai között sokan úgy vélik, hogy a hallgatóknak ezekkel nem kellene időt vesztegetniük. Hogyan viszonyultak ehhez kérdéshez a hallgatók – a diákok - ill. a hangszeres vagy főszakok tanárai? R: Hangszeresként az embernek a zenekari gyakorlatokon mindenképpen részt kellett vennie, énekesként pedig a kórusgyakorlatokon. A kamarazene, az általános zeneoktatás és –történet kötelező szak volt. [Heinrich] Kretschmayrnál volt a zenefilozófia. Dr. [Robert] Lach … H: … zenetörténetet tanított. R: Igen. Lach hallatlanul energikus előadó volt. Például eltáncolta nekünk a keleti táncokat. Mekkorát ugrott az osztályban a dobogón! Később aztán egy énekesnőt vett feleségül, Lore (Eleonore) von Irinyit, aki egyik kolléganőm volt, nagyon jó énekesnő, Walter Tschope, egy Schmidt-növendék testvére. Ezek az összefüggések. H: Hogy volt ez a karmesterképzésnél? Milyenek voltak a növendékek? A húszas és a harmincas években a karmesteriskola vezetői erősen váltották egymást. R: Ott volt, például, Dirk Fock. Nála kezdtem, de ő csak három vagy négy hétig volt itt, és nagyon ügyes karmester volt. Ő India alkirályának a fia volt – amely, akkoriban még a brit birodalomhoz tartozott. Azt hiszem, Bombayban [helyesen: Batavia] született. Azután jött [Leopold] Reichwein, ugyancsak egészen rövid időre. Azt hiszem, ebben az időben öt tanár volt, és aztán Krauss, egészen rövid ideig, majd ő elment Frankfurtba, és akkor jött Wunderer. H: És később, azt hiszem [Oswald] Kabasta. R: Igen, ő már utánam volt. H: Hogyan viszonyultak a növendékek Wundererhez – eltekintve Karajantól? R: Mindannyian nagyon jól. Nagyon sokat tanultunk Wunderertől, mindig azt mondta: „Uraim! Nektek ezt nem kell átvennetek. Én így hallottam és csináltam, és így csinálnám. Gondoljátok meg!” És akkor mindenki felment az osztályba, és mindent kipróbált. Jól emlékszem, a próbán Goldmarktól Sakuntalát vezényeltem, és ő rendkívül örült annak, hogy valóban jó volt. Másnap egy másik professzornál, [Karl] Frotzlernál voltam, aki a partitúrajátékot oktatta. Csodálatos professzor, ahogyan partitúrát játszott, mintha egy bajor iskolát játszott volna. Óriási. És ő elmesélte neki. Ahogy beléptem az osztályba, Frotzler közölte: „Hallottam, tegnap milyen jól vezényeltél”. Mondom: „Hogyhogy?” Erre ő: „Wunderer mondta”. Nos, akkor valóban nagyon büszke voltam. H: A karmesternövendékeknek - a karmesteriskola tanulóinak – sok alkalmuk volt arra, hogy ténylegesen zenekarokat vezényeljenek, avagy inkább csak elméleti oktatás folyt? R: Ó, igen! Wunderernél igen. Korábban, Focknál és Reichweinnél, akkor ők mindent maguk vezényeltek, kvázi ott próbálták ki a repertoárjukat. Később aztán, Wunderernél, ő mindent velünk vezényeltetett. Legfeljebb néha megmutatott nekünk valamit. H: Tulajdonképpen rendszeresen vezényelték az iskolazenekart, voltak rendszeres gyakorlatok, vagy hogyan volt ez? R: Az iskolazenekar nem volt fizetett gyakorlózenekar. Az akadémiai zenekarnak ráadásul három úgynevezett garnitúrája volt: a nagyzenekar, ahol mindenki játszott, aztán a szakosodottak, akik főként operákat játszottak – évente két vagy három operát vettünk elő -, és az alsóbb évfolyamok alkották a vonós zenekart, őket [Adolf] Grohmann vezette. O: Mely operák voltak ezek? Emlékszik még néhány névre? R: Dzsamilé, Indigó … Ezeket játszottam, azt tudom. Mi volt azután? Most nem tudnám megmondani. H: Természetesen utána tudunk nézni. És hol voltak a bemutatók, az Akadémiai Színházban? R: Igen. H: A hangversenyek is? R: Igen, a hangversenyek is. A diákhangversenyek is ott voltak. Az úgynevezett előadásestekre nekünk a hétfő estét jelölték ki. O: Mint fix napot? R: Az úgynevezett előadásesteken hangszeres osztályaink voltak. Haas kisasszonynál volt egy nagy könyv, és abba a professzorok beírták, milyen programjuk van. És akkor volt egy dramaturgia – Hass kisasszony ott is jelen volt -, amelyet összeállítottak, és közölték, hogy „a következő hétfőn” vagy egy bizonyos idő múlva, amely alatt elég idő volt az előzetes gyakorlásra, „ez és ez az osztály fog játszani”. Akkor például három zongorista és három hegedűs játszott. Egy hónapban egyszer pedig – legalább havonta egyszer – zenekari est volt. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) V.rész az 1168. bejegyzés folytatása R: Általános zeneoktatás volt a hangszeresek és az énekesek részére. Kötelező tantárgy volt, és csellistaként, természetesen, nekem is látogatnom kellett volna az órákat, de mégsem kellett volna, mert én elméletet tanultam. Azonban olyan érdekes tanárok és olyan érdekes előadások voltak, hogy bejártam az általános zeneoktatásra, oda, ahol azok hangszeresek ültek, akik csak a violinkulcsot ismerték. Ott volt például [Georg] Valker és [Richard] Stöhr professzor, ugyebár. Valker különösen érdekes volt, vele – hogy is mondjam – barátságban álltam. Habár ezt nem szabad mondanom, mert ahhoz túl fiatal voltam, de ő magával vitt engem a lakására. Egy házi orgonával rendelkező, csodálatos lakása volt, gyakran játszott nekem. Gyakran vitt magával a Zeneegyletbe, ahol a szimfonikus koncerteken orgonált, és akkor én is felmehettem az orgonagalériába. Akkoriban gyakran voltam jelen a filharmonikusok próbáin is, nagyon érdekes volt. H: És milyen volt az oktatás Stöhrnél? R: Nos, meglehetősen tárgyilagos. Ott a saját összhangzattanát alkalmazta, de a hangszereseknek és az énekeseknek az akadémiai normák szerint is tanított, nagyon érthetően és nagyon világosan. Nagyon okos volt, tulajdonképpen nőorvos volt, ezt Önök tudják; sajnos nagyon szomorúan halt meg, szellemi zavarodottságban, magas életkorban. Azt hiszem 100 év körüli kort élt meg. A szomszédságomban, a Karolinengasséban lakott. H: Neki emigrálnia kellett. R: Igen. O: Nemrégiben megtaláltam az amerikai címet: [Felix] Petyrek hagyatékában, a Zenebarátok Társaságának archívumában. H: Milyen volt a helyzet általában a mellékszakokkal a hallgatók körében? Ma ez ismét égető probléma, mert sok a mellékszak, és a főszakok tanárai között sokan úgy vélik, hogy a hallgatóknak ezekkel nem kellene időt vesztegetniük. Hogyan viszonyultak ehhez kérdéshez a hallgatók – a diákok - ill. a hangszeres vagy főszakok tanárai? R: Hangszeresként az embernek a zenekari gyakorlatokon mindenképpen részt kellett vennie, énekesként pedig a kórusgyakorlatokon. A kamarazene, az általános zeneoktatás és –történet kötelező szak volt. [Heinrich] Kretschmayrnál volt a zenefilozófia. Dr. [Robert] Lach … H: … zenetörténetet tanított. R: Igen. Lach hallatlanul energikus előadó volt. Például eltáncolta nekünk a keleti táncokat. Mekkorát ugrott az osztályban a dobogón! Később aztán egy énekesnőt vett feleségül, Lore (Eleonore) von Irinyit, aki egyik kolléganőm volt, nagyon jó énekesnő, Walter Tschope, egy Schmidt-növendék testvére. Ezek az összefüggések. H: Hogy volt ez a karmesterképzésnél? Milyenek voltak a növendékek? A húszas és a harmincas években a karmesteriskola vezetői erősen váltották egymást. R: Ott volt, például, Dirk Fock. Nála kezdtem, de ő csak három vagy négy hétig volt itt, és nagyon ügyes karmester volt. Ő India alkirályának a fia volt – amely, akkoriban még a brit birodalomhoz tartozott. Azt hiszem, Bombayban [helyesen: Batavia] született. Azután jött [Leopold] Reichwein, ugyancsak egészen rövid időre. Azt hiszem, ebben az időben öt tanár volt, és aztán Krauss, egészen rövid ideig, majd ő elment Frankfurtba, és akkor jött Wunderer. H: És később, azt hiszem [Oswald] Kabasta. R: Igen, ő már utánam volt. H: Hogyan viszonyultak a növendékek Wundererhez – eltekintve Karajantól? R: Mindannyian nagyon jól. Nagyon sokat tanultunk Wunderertől, mindig azt mondta: „Uraim! Nektek ezt nem kell átvennetek. Én így hallottam és csináltam, és így csinálnám. Gondoljátok meg!” És akkor mindenki felment az osztályba, és mindent kipróbált. Jól emlékszem, a próbán Goldmarktól Sakuntalát vezényeltem, és ő rendkívül örült annak, hogy valóban jó volt. Másnap egy másik professzornál, [Karl] Frotzlernál voltam, aki a partitúrajátékot oktatta. Csodálatos professzor, ahogyan partitúrát játszott, mintha egy bajor iskolát játszott volna. Óriási. És ő elmesélte neki. Ahogy beléptem az osztályba, Frotzler közölte: „Hallottam, tegnap milyen jól vezényeltél”. Mondom: „Hogyhogy?” Erre ő: „Wunderer mondta”. Nos, akkor valóban nagyon büszke voltam. H: A karmesternövendékeknek - a karmesteriskola tanulóinak – sok alkalmuk volt arra, hogy ténylegesen zenekarokat vezényeljenek, avagy inkább csak elméleti oktatás folyt? R: Ó, igen! Wunderernél igen. Korábban, Focknál és Reichweinnél, akkor ők mindent maguk vezényeltek, kvázi ott próbálták ki a repertoárjukat. Később aztán, Wunderernél, ő mindent velünk vezényeltetett. Legfeljebb néha megmutatott nekünk valamit. H: Tulajdonképpen rendszeresen vezényelték az iskolazenekart, voltak rendszeres gyakorlatok, vagy hogyan volt ez? R: Az iskolazenekar nem volt fizetett gyakorlózenekar. Az akadémiai zenekarnak ráadásul három úgynevezett garnitúrája volt: a nagyzenekar, ahol mindenki játszott, aztán a szakosodottak, akik főként operákat játszottak – évente két vagy három operát vettünk elő -, és az alsóbb évfolyamok alkották a vonós zenekart, őket [Adolf] Grohmann vezette. O: Mely operák voltak ezek? Emlékszik még néhány névre? R: Dzsamilé, Indigó … Ezeket játszottam, azt tudom. Mi volt azután? Most nem tudnám megmondani. H: Természetesen utána tudunk nézni. És hol voltak a bemutatók, az Akadémiai Színházban? R: Igen. H: A hangversenyek is? R: Igen, a hangversenyek is. A diákhangversenyek is ott voltak. Az úgynevezett előadásestekre nekünk a hétfő estét jelölték ki. O: Mint fix napot? R: Az úgynevezett előadásesteken hangszeres osztályaink voltak. Haas kisasszonynál volt egy nagy könyv, és abba a professzorok beírták, milyen programjuk van. És akkor volt egy dramaturgia – Hass kisasszony ott is jelen volt -, amelyet összeállítottak, és közölték, hogy „a következő hétfőn” vagy egy bizonyos idő múlva, amely alatt elég idő volt az előzetes gyakorlásra, „ez és ez az osztály fog játszani”. Akkor például három zongorista és három hegedűs játszott. Egy hónapban egyszer pedig – legalább havonta egyszer – zenekari est volt. Folyt. köv.
1169 smaragd 2015-12-13 06:06:45 [Válasz erre: 1166 smaragd 2015-12-12 05:54:09]
Az 1833- ban alapított Pozsonyi St. Martin Egyházzenei Egyesület a zenei életben támpillérként betöltött szerepét- beleértve egyedülálló, nemzetiségeket egyesítő hatását - az első fejezet részletesen ismerteti. Ez a gazdag zenei hagyomány meghatározó volt a pozsonyi rendek -név szerint a ferences és az orsolya rend - számára. Az orgonamuzsikát a ferencesek a 19. század folyamán viszonylag magas színvonalon ápolták, az orgona a hangszerek között elsődleges helyen állt. Franz Schmidt a St. Martin Dómban az új, impozáns orgona -Vincent Mozsny(1844-1919) nyugat-szlovákiai orgonaépítő munkája - hangzását csodálta. Az orgonazene és annak hangzása iránti érdeklődését Felician (Jozef) Môcik (1861-1917) ferences atyához - aki abban az időben a ferenceseknél orgonistaként is működött - kötődő közeli kapcsolata erősítette meg és bontakoztatta ki.
Az 1833- ban alapított Pozsonyi St. Martin Egyházzenei Egyesület a zenei életben támpillérként betöltött szerepét- beleértve egyedülálló, nemzetiségeket egyesítő hatását - az első fejezet részletesen ismerteti. Ez a gazdag zenei hagyomány meghatározó volt a pozsonyi rendek -név szerint a ferences és az orsolya rend - számára. Az orgonamuzsikát a ferencesek a 19. század folyamán viszonylag magas színvonalon ápolták, az orgona a hangszerek között elsődleges helyen állt. Franz Schmidt a St. Martin Dómban az új, impozáns orgona -Vincent Mozsny(1844-1919) nyugat-szlovákiai orgonaépítő munkája - hangzását csodálta. Az orgonazene és annak hangzása iránti érdeklődését Felician (Jozef) Môcik (1861-1917) ferences atyához - aki abban az időben a ferenceseknél orgonistaként is működött - kötődő közeli kapcsolata erősítette meg és bontakoztatta ki.
1168 Ardelao 2015-12-12 10:01:04
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) IV.rész az 1158. bejegyzés folytatása O: És hogyan alakult a helyzet az I. világháború után? Volt akkoriban valamilyen kapcsolat Béccsel? R: Nem, az I. világháború után csak egy egészen rövid szünetelés volt, amíg be nem fejeződött ez a zavaros államalapítás, és mi, a szüleimmel – a kapcsolatot Béccsel sohasem veszítettük el - már 19 nyarán kimentünk Bécsbe, és Burgenlandban is voltunk. O: Akkoriban tehát ez nem volt olyan nehéz? R: Nem, a szüleim nagyon tevékenyek voltak, a gyerekeket is elvitték az állatkertbe, Schönbrunnba és a múzeumba – ott mindennel már korán kapcsolatba kerültünk. O: Végezetül még meg szeretném kérdezni: Igaz-e, hogy Karajan Schmidtet sohasem adta elő, még A hétpecsétes könyvet sem? És ennek oka állítólag – emigrált Schmidt-növendékek, akik most már az USÁ-ban élnek, mesélték – egy botrányban keresendő, abban, hogy amikor Karajan karmester-növendék volt a bécsi Akadémián, az osztálya nem Schmidthez tartozott, Schmidt azonban olyan univerzális tehetség volt, hogy – ha valamelyik kolléga kiesett – rektorként simán oktatta a karmestereket, vagy átvette a zongoraosztályt. Ez akkoriban ilyen egyszerű volt. És állítólag Karajan próbavezénylést tartott, Schmidt pedig teljesen kikészítette őt. Állítólag – kvázi – azt mondta, „Önből sohasem lesz karmester” , és „Ön teljesen tehetségtelen”, és hogy „az ember ezt így csinálja” stb. És ezt Karajan állítólag – természetesen érthető módon – sohasem bocsájtotta meg, és tőle sohasem adott elő semmit. Igaz ez? R: Nem! Csak annyit tudok, hogy Karajan a diplomavizsgán egy teljesen jelentéktelen művet kapott vezénylésre, ahol – gondolom – semmit sem tudott megmutatni: Bach Kettős versenyét. Marx, Schmidt, Wunderer és tiszteletbeli elnökként Richard Strauss volt jelen. O: Nekem csak egy dolog tűnt fel: Amikor elkészítettem az első két kötetet – ezeket a forrásgyűjteményeket -, levelet írtam Karajannak, mégpedig akkor még az apám nevében, aki filharmonikusként sokat játszott nála, ezzel megvolt az „belépőjegyem”. Kértem, közölje emlékeit a Bécsben, Franz Schmidtnél folyt oktatásról, és egy egészen kedves levelet íratott, nem személyesen, hanem a titkárnőjével, Lore Salzburgerrel - meg kell mondanom, nagyon barátságosan -, hogy: neki már nincsenek emlékei. Minden jót kíván nekem, és küldjem el neki a köteteket, érdekli őt. És akkor már azt gondoltam, hogy ez igazolja a híreszteléseket: Ilyen nincs. Ha az ember ilyen sokáig tanult Bécsben, akkor kell, hogy legyenek valamilyen emlékei egy ilyen jelentős személyiségről. R: Tulajdonképpen csak két évig tanult itt, Bécsben. O: De mégis. R: Jól felkészülten érkezett Salzburgból, Paumgartnertől, és rögtön felvették a karmesteriskolába. Nem tudom, hogyan működik ma ez a rendszer Akkoriban ez úgy volt, hogy zeneszerzésből négy évfolyam volt, a karmesterképzésre pedig a harmadik és a negyedik évfolyammal párhuzamosan, tehát az abszolutórium előtt került sor. Erre azonban nem mindenkinek kellett járnia. Aki nem akart karmesterré válni, az kimaradt. De Karajan direkt a karmesteriskolába jött, és előtte semmit sem komponált. Schmidt pedig azt mondta neki: „Karajan úr, minden rendben, de egyetlen szerzeményt sem ismerek Öntől.” Karajan azt felelte: „Én nem zeneszerző vagyok.” Erre Schmidt: „Akkor legalább hangszereljen nekem valamit!” És Karajan akkor Beethoven C-dúr szonátáját hangszerelte, a harmadikat, és nagyon jó volt - az első tétel -, és akkor Schmidt azt mondta: „Igen, jó, rendben van.” O: Ön erről a botrányról sohasem hallott semmit? R: Nem, én csak azt hallottam, hogy amikor Krauss elment, utóda Wunderer lett, és Karajan bement a minisztériumba, és rettenetes botrányt csinált – akkoriban Seipel volt az oktatási miniszter. Lehetetlen, hogy egy olyan főiskola, mint a bécsi, karmesterként alkalmazzon egy oboistát, amikor az egész világon nagy karmesterek futkosnak. Miért nem ők tanítanak? Azt gondolom, hogy kellett lennie valamilyen nézeteltérésnek. O: Talán mert Wunderer Schmidt jó barátja volt? Az már lehetséges, hogy Schmidt felizgatta magát. H: Egy rövid köztes kérdés: Szokásos volt az, hogy a karmesterképzést látogató többi növendék ténylegesen zeneszerzést tanult? Ezt először hallom. 1923-ban változás történt a főiskolán: addig akadémiának hívták, és a tanulás hat évig tartott. 1923-ban létrehozták a szakfőiskolát. Ekkor a két fölső évfolyamot leválasztották; a főiskola név viselése akkor nagy dolog volt, és az akadémiához képest minden jelentősebb tanár a főiskolán akart tanítani. Vajon a diákok hallottak valamit ezekről a különbségekről? Játszott-e valamilyen szerepet az, hogy valaki az akadémián vagy a főiskolán tanult? R: Nem. Egyáltalán nem. Minden növendék, aki az Akadémián éppen 1926-ban végzett, automatikusan érettségi bizonyítványt kapott arról, hogy befejezte az akadémiát, és felvételt nyert a főiskolára. Az átállás minden formalitás vagy felvételi vizsga nélkül ment végbe. H: Ez tehát a hallgatók számára nem jelentett tekintélyvesztést? R: Nem, egyáltalán nem. H. Tehát, ez nyilvánvalóan csak a tanárok számára jelentett presztizsveszteséget. Hogyan zajlott az elmélet és az összhangzattan oktatása? Ki tartotta? Hogyan tanították? Azt hiszem, „Általános zeneoktatás” –nak hívták. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) IV.rész az 1158. bejegyzés folytatása O: És hogyan alakult a helyzet az I. világháború után? Volt akkoriban valamilyen kapcsolat Béccsel? R: Nem, az I. világháború után csak egy egészen rövid szünetelés volt, amíg be nem fejeződött ez a zavaros államalapítás, és mi, a szüleimmel – a kapcsolatot Béccsel sohasem veszítettük el - már 19 nyarán kimentünk Bécsbe, és Burgenlandban is voltunk. O: Akkoriban tehát ez nem volt olyan nehéz? R: Nem, a szüleim nagyon tevékenyek voltak, a gyerekeket is elvitték az állatkertbe, Schönbrunnba és a múzeumba – ott mindennel már korán kapcsolatba kerültünk. O: Végezetül még meg szeretném kérdezni: Igaz-e, hogy Karajan Schmidtet sohasem adta elő, még A hétpecsétes könyvet sem? És ennek oka állítólag – emigrált Schmidt-növendékek, akik most már az USÁ-ban élnek, mesélték – egy botrányban keresendő, abban, hogy amikor Karajan karmester-növendék volt a bécsi Akadémián, az osztálya nem Schmidthez tartozott, Schmidt azonban olyan univerzális tehetség volt, hogy – ha valamelyik kolléga kiesett – rektorként simán oktatta a karmestereket, vagy átvette a zongoraosztályt. Ez akkoriban ilyen egyszerű volt. És állítólag Karajan próbavezénylést tartott, Schmidt pedig teljesen kikészítette őt. Állítólag – kvázi – azt mondta, „Önből sohasem lesz karmester” , és „Ön teljesen tehetségtelen”, és hogy „az ember ezt így csinálja” stb. És ezt Karajan állítólag – természetesen érthető módon – sohasem bocsájtotta meg, és tőle sohasem adott elő semmit. Igaz ez? R: Nem! Csak annyit tudok, hogy Karajan a diplomavizsgán egy teljesen jelentéktelen művet kapott vezénylésre, ahol – gondolom – semmit sem tudott megmutatni: Bach Kettős versenyét. Marx, Schmidt, Wunderer és tiszteletbeli elnökként Richard Strauss volt jelen. O: Nekem csak egy dolog tűnt fel: Amikor elkészítettem az első két kötetet – ezeket a forrásgyűjteményeket -, levelet írtam Karajannak, mégpedig akkor még az apám nevében, aki filharmonikusként sokat játszott nála, ezzel megvolt az „belépőjegyem”. Kértem, közölje emlékeit a Bécsben, Franz Schmidtnél folyt oktatásról, és egy egészen kedves levelet íratott, nem személyesen, hanem a titkárnőjével, Lore Salzburgerrel - meg kell mondanom, nagyon barátságosan -, hogy: neki már nincsenek emlékei. Minden jót kíván nekem, és küldjem el neki a köteteket, érdekli őt. És akkor már azt gondoltam, hogy ez igazolja a híreszteléseket: Ilyen nincs. Ha az ember ilyen sokáig tanult Bécsben, akkor kell, hogy legyenek valamilyen emlékei egy ilyen jelentős személyiségről. R: Tulajdonképpen csak két évig tanult itt, Bécsben. O: De mégis. R: Jól felkészülten érkezett Salzburgból, Paumgartnertől, és rögtön felvették a karmesteriskolába. Nem tudom, hogyan működik ma ez a rendszer Akkoriban ez úgy volt, hogy zeneszerzésből négy évfolyam volt, a karmesterképzésre pedig a harmadik és a negyedik évfolyammal párhuzamosan, tehát az abszolutórium előtt került sor. Erre azonban nem mindenkinek kellett járnia. Aki nem akart karmesterré válni, az kimaradt. De Karajan direkt a karmesteriskolába jött, és előtte semmit sem komponált. Schmidt pedig azt mondta neki: „Karajan úr, minden rendben, de egyetlen szerzeményt sem ismerek Öntől.” Karajan azt felelte: „Én nem zeneszerző vagyok.” Erre Schmidt: „Akkor legalább hangszereljen nekem valamit!” És Karajan akkor Beethoven C-dúr szonátáját hangszerelte, a harmadikat, és nagyon jó volt - az első tétel -, és akkor Schmidt azt mondta: „Igen, jó, rendben van.” O: Ön erről a botrányról sohasem hallott semmit? R: Nem, én csak azt hallottam, hogy amikor Krauss elment, utóda Wunderer lett, és Karajan bement a minisztériumba, és rettenetes botrányt csinált – akkoriban Seipel volt az oktatási miniszter. Lehetetlen, hogy egy olyan főiskola, mint a bécsi, karmesterként alkalmazzon egy oboistát, amikor az egész világon nagy karmesterek futkosnak. Miért nem ők tanítanak? Azt gondolom, hogy kellett lennie valamilyen nézeteltérésnek. O: Talán mert Wunderer Schmidt jó barátja volt? Az már lehetséges, hogy Schmidt felizgatta magát. H: Egy rövid köztes kérdés: Szokásos volt az, hogy a karmesterképzést látogató többi növendék ténylegesen zeneszerzést tanult? Ezt először hallom. 1923-ban változás történt a főiskolán: addig akadémiának hívták, és a tanulás hat évig tartott. 1923-ban létrehozták a szakfőiskolát. Ekkor a két fölső évfolyamot leválasztották; a főiskola név viselése akkor nagy dolog volt, és az akadémiához képest minden jelentősebb tanár a főiskolán akart tanítani. Vajon a diákok hallottak valamit ezekről a különbségekről? Játszott-e valamilyen szerepet az, hogy valaki az akadémián vagy a főiskolán tanult? R: Nem. Egyáltalán nem. Minden növendék, aki az Akadémián éppen 1926-ban végzett, automatikusan érettségi bizonyítványt kapott arról, hogy befejezte az akadémiát, és felvételt nyert a főiskolára. Az átállás minden formalitás vagy felvételi vizsga nélkül ment végbe. H: Ez tehát a hallgatók számára nem jelentett tekintélyvesztést? R: Nem, egyáltalán nem. H. Tehát, ez nyilvánvalóan csak a tanárok számára jelentett presztizsveszteséget. Hogyan zajlott az elmélet és az összhangzattan oktatása? Ki tartotta? Hogyan tanították? Azt hiszem, „Általános zeneoktatás” –nak hívták. Folyt. köv.
1167 smaragd 2015-12-12 06:00:21 [Válasz erre: 1166 smaragd 2015-12-12 05:54:09]
A tanulmány pontos címe: "Pozsony a 19. század utolsó harmadában - Franz Schmidt ifjúkori zenei környezete"
A tanulmány pontos címe: "Pozsony a 19. század utolsó harmadában - Franz Schmidt ifjúkori zenei környezete"
1166 smaragd 2015-12-12 05:54:09 [Válasz erre: 1165 smaragd 2015-12-12 05:43:15]
Pozsony (Bratislava, Preßburg), Wien, Budapest, az egykori Duna-Monarchia városai földrajzilag háromszöget alkotnak. Bár Pozsony az említett két nagyvárossal a művészet és a kulturális területen semmiképpen nem vetélkedhetett, a helyi muzsikusok és zeneszeretők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a toposz-megjelölés "Pozsony - zeneváros" úgy mint a múltban, mindig időszerű és eleven maradjon. A tanulmány fejezetei: 1. A Pozsonyi St. Martin Egyházzenei Egyesület 2. Más zenei egyesületek 3. Házi- és kamaramuzsika 4. Iskolai- és zeneoktatás 5. Színház és zene 6. Katona- és szórakoztató zene
Pozsony (Bratislava, Preßburg), Wien, Budapest, az egykori Duna-Monarchia városai földrajzilag háromszöget alkotnak. Bár Pozsony az említett két nagyvárossal a művészet és a kulturális területen semmiképpen nem vetélkedhetett, a helyi muzsikusok és zeneszeretők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a toposz-megjelölés "Pozsony - zeneváros" úgy mint a múltban, mindig időszerű és eleven maradjon. A tanulmány fejezetei: 1. A Pozsonyi St. Martin Egyházzenei Egyesület 2. Más zenei egyesületek 3. Házi- és kamaramuzsika 4. Iskolai- és zeneoktatás 5. Színház és zene 6. Katona- és szórakoztató zene
1165 smaragd 2015-12-12 05:43:15 [Válasz erre: 1152 smaragd 2015-12-09 19:04:09]
Ennek a kötetnek egy másik írása Jana Lengová: "Preßburg a 19. században - Franz Schmidt ifjúkori zenei környezete" című tanulmánya, ennek alapján készült bejegyzésem. A két nagy Franz Schmidt monográfia szerzői a pozsonyi ifjúkor tekintetében szinte kizárólag önéletrajzára támaszkodtak, amely azonban azokban az időkben csak kéziratban létezett. 1976-ban Otto Brusatti adta ki, "Die Autobiographische Skizze Franz Schmidts" címmel, így a széles nyilvánosság által is elérhetővé vált. Franz Schmidt önéletrajza különleges bevezetőt tartalmaz, amelyben a zeneszerző kifejezi óhaját, miszerint a jövőbeni életrajzírói elégedjenek meg a személyes- és művészi előmenetelének azon adataival, amelyeket ő feljegyzett, egyedi kutatások és kiegészítések nélkül. A tanulmány szerzője ezt Franz Schmidt fiatalkori traumája és annak következményeként kialakult rendkívüli érzékenységére vezeti vissza, megjegyzi, hogy az önéletrajzban a pozsonyi zene életről leírt spontán adatok nagyon értékesek, bőségesek, ám kifejezetten szubjetívek és szelektívek. A szerző szándéka, hogy írásában plasztikusan formált, teljes képet adjon az akkori pozsonyi zenei életről, domináló irányvonalairól, vezető személyiségeinek hatásáról.A sokrétegűség, színesség és dinamika közvetlenül vagy közvetetten ösztönözve befolyásolta a fiatal muzsikust, a jövőbeli zeneszerzőt.
Ennek a kötetnek egy másik írása Jana Lengová: "Preßburg a 19. században - Franz Schmidt ifjúkori zenei környezete" című tanulmánya, ennek alapján készült bejegyzésem. A két nagy Franz Schmidt monográfia szerzői a pozsonyi ifjúkor tekintetében szinte kizárólag önéletrajzára támaszkodtak, amely azonban azokban az időkben csak kéziratban létezett. 1976-ban Otto Brusatti adta ki, "Die Autobiographische Skizze Franz Schmidts" címmel, így a széles nyilvánosság által is elérhetővé vált. Franz Schmidt önéletrajza különleges bevezetőt tartalmaz, amelyben a zeneszerző kifejezi óhaját, miszerint a jövőbeni életrajzírói elégedjenek meg a személyes- és művészi előmenetelének azon adataival, amelyeket ő feljegyzett, egyedi kutatások és kiegészítések nélkül. A tanulmány szerzője ezt Franz Schmidt fiatalkori traumája és annak következményeként kialakult rendkívüli érzékenységére vezeti vissza, megjegyzi, hogy az önéletrajzban a pozsonyi zene életről leírt spontán adatok nagyon értékesek, bőségesek, ám kifejezetten szubjetívek és szelektívek. A szerző szándéka, hogy írásában plasztikusan formált, teljes képet adjon az akkori pozsonyi zenei életről, domináló irányvonalairól, vezető személyiségeinek hatásáról.A sokrétegűség, színesség és dinamika közvetlenül vagy közvetetten ösztönözve befolyásolta a fiatal muzsikust, a jövőbeli zeneszerzőt.
1164 Ardelao 2015-12-11 22:59:24 [Válasz erre: 1162 Ardelao 2015-12-11 22:29:09]
Ez a 2-CD lemez, Franz Schmidt: „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumának 2015.június 15-i, Hamburgi előadásának a felvétele. Simone Young ausztrál karmesternő vezényelte a művet. A többi adat megtalálható az 1162.számú bejegyzésben.
Ez a 2-CD lemez, Franz Schmidt: „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumának 2015.június 15-i, Hamburgi előadásának a felvétele. Simone Young ausztrál karmesternő vezényelte a művet. A többi adat megtalálható az 1162.számú bejegyzésben.
1163 smaragd 2015-12-11 22:48:25 [Válasz erre: 1161 musicus2 2015-12-11 21:28:57]
Örülök, hogy hírül adtad, köszönöm! [url]https://bachtrack.com/de_DE/kritik-simone-young-buch-mit-sieben-siegeln-hamburger-philharmoniker-klaus-florian-vogt-georg-zeppenfeld-juni-2016;Simone Young[/url]
Örülök, hogy hírül adtad, köszönöm! [url]https://bachtrack.com/de_DE/kritik-simone-young-buch-mit-sieben-siegeln-hamburger-philharmoniker-klaus-florian-vogt-georg-zeppenfeld-juni-2016;Simone Young[/url]
1162 Ardelao 2015-12-11 22:29:09 [Válasz erre: 1161 musicus2 2015-12-11 21:28:57]
[url] http://www.prestoclassical.co.uk/r/Oehms/OC1840; Schmidt, F: Das Buch mit Sieben Siegeln [/url]
[url] http://www.prestoclassical.co.uk/r/Oehms/OC1840; Schmidt, F: Das Buch mit Sieben Siegeln [/url]
1161 musicus2 2015-12-11 21:28:57
A Naxos kiadó ma érkezett terjesztői listáján találtam ezt a felvételt: OC1840 SCHMIDT: Das Buch mit sieben Siegeln OEHMS XB2 CD 07-12-2015 Tudtok róla valamit?
A Naxos kiadó ma érkezett terjesztői listáján találtam ezt a felvételt: OC1840 SCHMIDT: Das Buch mit sieben Siegeln OEHMS XB2 CD 07-12-2015 Tudtok róla valamit?
1160 smaragd 2015-12-11 20:49:09
[url]https://youtu.be/5OTK6t2XT58;Präludium und Fuge D-Dur[/url]
[url]https://youtu.be/5OTK6t2XT58;Präludium und Fuge D-Dur[/url]
1159 Ardelao 2015-12-11 08:13:31 [Válasz erre: 1158 Ardelao 2015-12-11 08:10:44]
Helyesbítek: Az 1158-as bejegyzés az 1156. sz. bejegyzés folytatása.
Helyesbítek: Az 1158-as bejegyzés az 1156. sz. bejegyzés folytatása.
1158 Ardelao 2015-12-11 08:10:44 [Válasz erre: 1156 Ardelao 2015-12-10 12:16:16]
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) III.rész az 1150. bejegyzés folytatása O: Most van egy elvi kérdésem: Ha jók az értesüléseim, Marx markánsan követte a Riemann-féle tanítást, és Schmidt – azt hiszem – nem ilyen volt. Amennyire emlékszem, ellentétes nézeteket vallottak. R: Schmidt főként saját példákat adott, de ha nem volt elég, a Riemann-féle feladatokat is használtuk. O: Schmidt maga azonban a témával kapcsolatban úgyszólván a „saját véleményét” adta elő. R: Igen, az ellenpont. Azt még le is diktálta, és én az általa lediktált kéziratot adtam át [Dr. Gottfried] Scholz professzornak. O: Igen, láttam, ki fogjuk adni, nagyon érdekes. [Ez a kézirat időközben megjelent a következő címen: Franz Schmidt: Kontrapunkt. Nach einer Mitschrift aus seinem Unterricht von Ludovít Rajter. Reden und Schriften Nr. 3. Universität für Musik und darstellende Kunst Wien 1998] És igaz az is, hogy – főként a későbbi években – Schmidt annyira beteg volt, hogy még a tanítás alatt is gyógyszereket szedett, avagy ez az Ön idejében talán még nem így volt? R: Nem, az én időmben még nem. O: Akkor tehát ő még jó állapotban volt. R: Úgy gondolom, először akkor lett nagyon, nagyon beteg, amikor én már Budapesten voltam. 60. születésnapjára – 1874-ben született, ez tehát 1934-ben történt – nagy hangversenyt vezényeltem a műveiből Budapesten, akkoriban a Harmadik szimfónia új volt. A Notre Dame előjátékát vezényeltem, majd a Harmadik szimfóniát, azt hiszem, mást nem. E kettőt. Természetesen meghívtam őt, és ő azt írta nekem, hogy nagyon szívesen eljönne Budapestre. Előzőleg ugyanis járt Budapesten, az Akadémia – a budapesti főiskola – a jubileumát ünnepelte, és ő ott magyar nyelven ünnepi beszédet tartott. O: Ezt [Alexander] Wunderer is megemlíti, nevezetesen azt, hogy ő haláláig tökéleten beszélt magyarul – főként a mamájával. R: Magyarul is érettségizett. O: Az anyja magyar volt. R: Képzelje el, milyen szorgalmas volt ez a fiatalember. 14 vagy 15 évesen elment Bécsbe, Perchtolsdorfban, azoknál a gazdag embereknél – mi is volt a nevük? – korrepetálást vállalt. O: Grienauer. Amolyan házi udvarmester volt. R: Majd Pozsonyban leérettségizett magyar nyelven, és itt németül tanított. O: Csodálatos. És milyen műveket hallott tőle az ő életében, amelyeket részben talán saját maga által is vezényelt? R: Mindet. Elsősorban a Második szimfóniát, a Harmadikat, a Negyediket ….. O: Esetleg a Zongoraversenyt is, [Paul] Wittgensteinnel? R: Sajnos, a Zongoraversenyt nem hallottam, de Wittgensteinéknél gyakran voltam együtt vele. O: Ők nagyon kedvelték egymást, és vannak bizonyítékok is arra, hogy Wittgenstein tulajdonképpen az ő műveit szerette a legjobban. Egyáltalán, milyennek találja a [Friedrich] Wührer-féle átdolgozást? Gondolja, igaz az, amit Wührer mondott, hogy ő Schmidtet kérlelte: „Professzor úr, kérem, írjon egyszer már nekem is valamit! Ön mindig a Wittgensteinnek ír.”, és ekkor Schmidt állítólag ezt mondta: „Nézd, az még a húszas években volt, és most nagyon beteg vagyok, és tulajdonképpen nagyon rosszul érzem magam. Itt vannak ezek a művek, és azokat átdolgozhatod.” Itt akadnak kollégák, akik ezt nem hiszik el. Hogyan áll Ön ehhez a kérdéshez? R: Nos, én ezt ellenőrizni, természetesen, nem tudom, de már elhiszem. Hiszen ő tulajdonképpen nem tett sokat hozzá, csak kitöltötte az akkordokat. O: Ezek valójában nem átiratok, ezt mindig ki kell javítanom. R: Öt évvel ezelőtt – a változás előtt – mindkét művet felvettem, a Zongoraversenyt és a Conzertante Variationent is. O: Igen, a Conzertante Variationent is? Melyik zongoraművésszel? R: Egy közülünk való zongoraművésznővel. O: Már megjelent a felvétel? Rajter asszony: A felvétel a változás előtt készült, de a cég már nem létezik, állítólag most kell megjelennie. O: Akkor majd megküldenék nekünk? R: A négy szimfónia most kint van. O: Ezt tudjuk, megvannak a felvételek. Schmidtnek abszolút hallása volt. Önnek is abszolút hallása van. R: Most már talán nincs, valamelyest romlott. O: Ön sokszor tanúja volt Schmidt abszolút hallásának? R: Nagyon sokszor. O: Mesélték nekem, hogy ha bele sem nézett a kottába, vagy rá sem nézett a játszó ujjakra, csak úgy körbejárás közben megfordult, és azt mondta: „fisz”. R: Talán ez is csak egy anekdota, de állítólag Pozsonyban megtörtént. Fiatalemberként Pozsonyba érkezett, és beköltözött a templomi zeneegyletbe. Ez egy fél dilettáns zenekar volt, kb. 20 színházi emberrel, és professzionális zenét játszott, Schmidt pedig megérkezett a próbára, és Beethoven Ötödik zongoraversenyét kellett játszania. Kipróbálta a zongorát – természetesen akkoriban ez nem úgy volt, mint most, hogy ott állnak a Bösendorfer zongorák, hanem valaki kölcsönadta a zongorát. És akkor megjött Schmidt, és leütötte az „A”-t, és hallotta, hogy a zongora fél hanggal mélyebben szól, és a zongoraversenyt Esz-dúr helyett E-dúrban játszotta. Sajnos, nem kérdeztem meg, hogy igaz-e, erről csak utólag szereztem tudomást. Valaki mesélte nekem. De elhiszem. Ahogy Ferenc József császár mondta: Elhiszem. O: Ön ismerte őt, mint csellistát, zongoraművészt és karmestert. Gondolja, hogy ő mindennek egyformán a mestere volt? Karmesterként eltérő véleményeket lehet hallani róla. Zongoraművészként és csellistaként sohasem merül fel kétség a személyével kapcsolatban, mindig azt mondják, ő volt az abszolút csúcs. R: Karmesterként - természetesen nem úgy, mint [Clemens] Krauss, de - hallatlanul pontos volt. Nagyon kicsi, és inkább labdaszerűen kerek volt, azonban egészen apró mozdulataival félelmetesen pontos, mindent tudott. O: És Ön is játszott a diákzenekarban – mert hát mindig volt egy diákzenekar -, játszott Ön is a vezénylete alatt? R: Igen, természetesen. O: Mely művekre tud még visszaemlékezni? R: Beethoven G-dúr hangversenyét, az Esz-dúr hangversenyt egészen biztosan játszották a növendékei, Bruno Seidlhofer és Jella [Gabriele] Pessl. O: Igen, vele [Pessl] is van kapcsolatom. R: Na, igen, Beethoven Ötödik szimfóniáját, azt is betanultuk. És a Dzsamilét is itt játszottuk, az Akadémiai Színházban – tudja, Bizet operáját. Schmidt nagyon izgatott volt. Egészen komikus ötletei voltak, Bizet iránt például olyan lelkesedést mutatott, amely ma elképzelhetetlen. És vezényelte Johann Strauß Indigóját is. O: Mi volt a helyzet akkortájt Pozsonyban, abban az időben, amikor Ön itt, Bécsben tanult? Ki volt akkoriban úgymond a „hangadó”? R: Pozsonyban akkoriban az úgynevezett Városi Zeneiskola működött, Alexander Albrechttel. O: Édesapja a mi szerettünknek, aki most halt meg … R: … Hansi [Jan Albrecht]. Akkor, 1919-ben, az új állam megalakulása idején, egy új pedagógussal léptem kapcsolatba, de Albrechthez hű maradtam, Kafendának hívták, Riemann-tanítvány volt, ő is tökéletesen beszélt németül. Pozsonyba került, a Szlovákia számára újonnan megalapított főiskolára, – amely később állami intézmény lett, és a mai Konzervatórium elődje volt - és hozzá jártam elméletet, összhangzattant és zongorázást tanulni. Jött egy csellótanár is, ő Becker tanítványa volt, trieszti, és csodálatos pedagógus, nála aztán csellózni tanultam. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) III.rész az 1150. bejegyzés folytatása O: Most van egy elvi kérdésem: Ha jók az értesüléseim, Marx markánsan követte a Riemann-féle tanítást, és Schmidt – azt hiszem – nem ilyen volt. Amennyire emlékszem, ellentétes nézeteket vallottak. R: Schmidt főként saját példákat adott, de ha nem volt elég, a Riemann-féle feladatokat is használtuk. O: Schmidt maga azonban a témával kapcsolatban úgyszólván a „saját véleményét” adta elő. R: Igen, az ellenpont. Azt még le is diktálta, és én az általa lediktált kéziratot adtam át [Dr. Gottfried] Scholz professzornak. O: Igen, láttam, ki fogjuk adni, nagyon érdekes. [Ez a kézirat időközben megjelent a következő címen: Franz Schmidt: Kontrapunkt. Nach einer Mitschrift aus seinem Unterricht von Ludovít Rajter. Reden und Schriften Nr. 3. Universität für Musik und darstellende Kunst Wien 1998] És igaz az is, hogy – főként a későbbi években – Schmidt annyira beteg volt, hogy még a tanítás alatt is gyógyszereket szedett, avagy ez az Ön idejében talán még nem így volt? R: Nem, az én időmben még nem. O: Akkor tehát ő még jó állapotban volt. R: Úgy gondolom, először akkor lett nagyon, nagyon beteg, amikor én már Budapesten voltam. 60. születésnapjára – 1874-ben született, ez tehát 1934-ben történt – nagy hangversenyt vezényeltem a műveiből Budapesten, akkoriban a Harmadik szimfónia új volt. A Notre Dame előjátékát vezényeltem, majd a Harmadik szimfóniát, azt hiszem, mást nem. E kettőt. Természetesen meghívtam őt, és ő azt írta nekem, hogy nagyon szívesen eljönne Budapestre. Előzőleg ugyanis járt Budapesten, az Akadémia – a budapesti főiskola – a jubileumát ünnepelte, és ő ott magyar nyelven ünnepi beszédet tartott. O: Ezt [Alexander] Wunderer is megemlíti, nevezetesen azt, hogy ő haláláig tökéleten beszélt magyarul – főként a mamájával. R: Magyarul is érettségizett. O: Az anyja magyar volt. R: Képzelje el, milyen szorgalmas volt ez a fiatalember. 14 vagy 15 évesen elment Bécsbe, Perchtolsdorfban, azoknál a gazdag embereknél – mi is volt a nevük? – korrepetálást vállalt. O: Grienauer. Amolyan házi udvarmester volt. R: Majd Pozsonyban leérettségizett magyar nyelven, és itt németül tanított. O: Csodálatos. És milyen műveket hallott tőle az ő életében, amelyeket részben talán saját maga által is vezényelt? R: Mindet. Elsősorban a Második szimfóniát, a Harmadikat, a Negyediket ….. O: Esetleg a Zongoraversenyt is, [Paul] Wittgensteinnel? R: Sajnos, a Zongoraversenyt nem hallottam, de Wittgensteinéknél gyakran voltam együtt vele. O: Ők nagyon kedvelték egymást, és vannak bizonyítékok is arra, hogy Wittgenstein tulajdonképpen az ő műveit szerette a legjobban. Egyáltalán, milyennek találja a [Friedrich] Wührer-féle átdolgozást? Gondolja, igaz az, amit Wührer mondott, hogy ő Schmidtet kérlelte: „Professzor úr, kérem, írjon egyszer már nekem is valamit! Ön mindig a Wittgensteinnek ír.”, és ekkor Schmidt állítólag ezt mondta: „Nézd, az még a húszas években volt, és most nagyon beteg vagyok, és tulajdonképpen nagyon rosszul érzem magam. Itt vannak ezek a művek, és azokat átdolgozhatod.” Itt akadnak kollégák, akik ezt nem hiszik el. Hogyan áll Ön ehhez a kérdéshez? R: Nos, én ezt ellenőrizni, természetesen, nem tudom, de már elhiszem. Hiszen ő tulajdonképpen nem tett sokat hozzá, csak kitöltötte az akkordokat. O: Ezek valójában nem átiratok, ezt mindig ki kell javítanom. R: Öt évvel ezelőtt – a változás előtt – mindkét művet felvettem, a Zongoraversenyt és a Conzertante Variationent is. O: Igen, a Conzertante Variationent is? Melyik zongoraművésszel? R: Egy közülünk való zongoraművésznővel. O: Már megjelent a felvétel? Rajter asszony: A felvétel a változás előtt készült, de a cég már nem létezik, állítólag most kell megjelennie. O: Akkor majd megküldenék nekünk? R: A négy szimfónia most kint van. O: Ezt tudjuk, megvannak a felvételek. Schmidtnek abszolút hallása volt. Önnek is abszolút hallása van. R: Most már talán nincs, valamelyest romlott. O: Ön sokszor tanúja volt Schmidt abszolút hallásának? R: Nagyon sokszor. O: Mesélték nekem, hogy ha bele sem nézett a kottába, vagy rá sem nézett a játszó ujjakra, csak úgy körbejárás közben megfordult, és azt mondta: „fisz”. R: Talán ez is csak egy anekdota, de állítólag Pozsonyban megtörtént. Fiatalemberként Pozsonyba érkezett, és beköltözött a templomi zeneegyletbe. Ez egy fél dilettáns zenekar volt, kb. 20 színházi emberrel, és professzionális zenét játszott, Schmidt pedig megérkezett a próbára, és Beethoven Ötödik zongoraversenyét kellett játszania. Kipróbálta a zongorát – természetesen akkoriban ez nem úgy volt, mint most, hogy ott állnak a Bösendorfer zongorák, hanem valaki kölcsönadta a zongorát. És akkor megjött Schmidt, és leütötte az „A”-t, és hallotta, hogy a zongora fél hanggal mélyebben szól, és a zongoraversenyt Esz-dúr helyett E-dúrban játszotta. Sajnos, nem kérdeztem meg, hogy igaz-e, erről csak utólag szereztem tudomást. Valaki mesélte nekem. De elhiszem. Ahogy Ferenc József császár mondta: Elhiszem. O: Ön ismerte őt, mint csellistát, zongoraművészt és karmestert. Gondolja, hogy ő mindennek egyformán a mestere volt? Karmesterként eltérő véleményeket lehet hallani róla. Zongoraművészként és csellistaként sohasem merül fel kétség a személyével kapcsolatban, mindig azt mondják, ő volt az abszolút csúcs. R: Karmesterként - természetesen nem úgy, mint [Clemens] Krauss, de - hallatlanul pontos volt. Nagyon kicsi, és inkább labdaszerűen kerek volt, azonban egészen apró mozdulataival félelmetesen pontos, mindent tudott. O: És Ön is játszott a diákzenekarban – mert hát mindig volt egy diákzenekar -, játszott Ön is a vezénylete alatt? R: Igen, természetesen. O: Mely művekre tud még visszaemlékezni? R: Beethoven G-dúr hangversenyét, az Esz-dúr hangversenyt egészen biztosan játszották a növendékei, Bruno Seidlhofer és Jella [Gabriele] Pessl. O: Igen, vele [Pessl] is van kapcsolatom. R: Na, igen, Beethoven Ötödik szimfóniáját, azt is betanultuk. És a Dzsamilét is itt játszottuk, az Akadémiai Színházban – tudja, Bizet operáját. Schmidt nagyon izgatott volt. Egészen komikus ötletei voltak, Bizet iránt például olyan lelkesedést mutatott, amely ma elképzelhetetlen. És vezényelte Johann Strauß Indigóját is. O: Mi volt a helyzet akkortájt Pozsonyban, abban az időben, amikor Ön itt, Bécsben tanult? Ki volt akkoriban úgymond a „hangadó”? R: Pozsonyban akkoriban az úgynevezett Városi Zeneiskola működött, Alexander Albrechttel. O: Édesapja a mi szerettünknek, aki most halt meg … R: … Hansi [Jan Albrecht]. Akkor, 1919-ben, az új állam megalakulása idején, egy új pedagógussal léptem kapcsolatba, de Albrechthez hű maradtam, Kafendának hívták, Riemann-tanítvány volt, ő is tökéletesen beszélt németül. Pozsonyba került, a Szlovákia számára újonnan megalapított főiskolára, – amely később állami intézmény lett, és a mai Konzervatórium elődje volt - és hozzá jártam elméletet, összhangzattant és zongorázást tanulni. Jött egy csellótanár is, ő Becker tanítványa volt, trieszti, és csodálatos pedagógus, nála aztán csellózni tanultam. Folyt. köv.
1157 smaragd 2015-12-11 06:47:21 [Válasz erre: 1154 Radegundis 2015-12-09 23:48:39]
A nagy oratórium ősbemutatója: [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000106cd;15. Juni 1938[/url] (Ez a hivatalos dátum szerepel Norbert Tschulik könyvében is. Érdekes, hogy Wiener Symphoniker interneten elérhető archívuma 1938. június 14. időpontot is jelöl.)
A nagy oratórium ősbemutatója: [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000106cd;15. Juni 1938[/url] (Ez a hivatalos dátum szerepel Norbert Tschulik könyvében is. Érdekes, hogy Wiener Symphoniker interneten elérhető archívuma 1938. június 14. időpontot is jelöl.)
1156 Ardelao 2015-12-10 12:16:16 [Válasz erre: 1150 Ardelao 2015-12-09 12:38:12]
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) II.rész az 1050. bejegyzés folytatása O: (Schmidt) Schrekerrel is nagyon jó barátságban volt. Nagyon jól megértette magát vele. Rendelkezésre áll egy levélváltás. Schreker Schmidt előtt, 1912-től 1920-ig itt [azaz a főiskolán, ill. akadémián] tanított. Ő is olyan kortárs volt, akit nagyra becsült. Milyen egyéb példákat idézett a nagy irodalomból? Mely zeneszerzőket? R: Brucknert, nagyon sokat. És Brahmsot is, természetesen. O: Ő maga, mint zongoraművész, Liszt kiváló tolmácsolója volt. R: Nagyszerű. O: Ő a tanításban is gyakran elővette Lisztet? R: Igen. A Második Zongoraversenyt például átvettük és elemeztük. O: És kik azok a diáktársak, akikre Ön a saját évfolyamából vagy az Ön idejéből a legjobban emlékezik? R: Karajan, Bruno Seidlhofer, azután volt egy nagyon jó barátom, aki, sajnos, nagyon korán meghalt, Imre von Ketzer – szintén magyar -, ő nagyon, nagyon tehetséges volt. Azt hiszem, zeneszerzővé vált volna, habár azt mondtam, már nincsenek zeneszerzők. És [Kurt] Frederick, aki Schönberg „Egy varsói menekült”-jének az ősbemutatóját egy dilettáns zenekarral vezényelte. O: Ő is Schmidtnél tanult? R: Ő hallatlanul tehetséges volt, nemcsak zeneszerzőként, hanem karmesterként is. Emigrálnia kellett, és meg kellett változtatnia a nevét. A bécsi főrabbi fia volt, és Fuchsgelbnek hívták. O: Fuchsgelb, igen, természetesen, vele van kapcsolatom! R: A Kurti Frederick! O: Ő tagja a társaságunknak. Vele folyamatosan levelezek. Igen, ő Washingtonban él. [Kurt Frederik időközben, az interjú után elhunyt.] R: Levelet kell írnom neki. O: Nyugdíjasként él Washingtonban. Csak sajnos olyan rosszul lát, hogy mindig angolul kell írnom neki. A gyerekei nem beszélnek németül, és mindet fel kell olvasniuk neki. És a [Franz Schmidt Társaság] Közlönyeit mindig lefordítjuk neki. R: Mindig sok kamarazenét játszottam vele. Ő is játszott Schmidtnél. Képzelje el: Fel kellett adnia a hivatását, e hallatlan tehetsége ellenére, kitanulta a vegyészetet, és egy mosószer- és szappangyár menedzsere lett. Most két leánya van. O: De Albuquerque-ben, Új-Mexikóban volt egy zenekara. És ott többek között ő adatott elő először Prokofjev-műveket. R: Nekem azt írta, hogy zenei pályafutása Béccsel, sajnos, véget ért. O: Nekem azt írta, hogy később egy zenekart vezetett, és mégis újra nagyon sokat zenélhetett. R: Ezt nem tudtam. A mai napról azonnal beszámolok neki. O: És a nők [az oktatásban]? Ők akkoriban egyedi esetek voltak? Schmidtnek már volt néhány leánynövendéke. Rajter asszony: Neked talán még mondanod kellene valamit Schmidt rendkívüli emlékezőtehetségéről is. A növendékek munkájával kapcsolatosan. O: Önnel is megtörtént? Dorian Deutsch mesélte nekem, hogy egyszer elvégzett egy feladatot, és még csak nem is Schmidt volt az, aki a szakvéleményt adta, hanem Marx. Két héttel később Dorian Deutsch találkozott vele valahol a folyosón, és Schmidt odament hozzá, majd azt mondta: „Jól csinálta, csodálatos!”, és elfütyüli neki azt, amit két héttel azelőtt hallott. Ön is így emlékezik reá? R: Teljes mértékben, igen. Írtam egy fúgát, egy D-dúr fúgát orgonára, tehát legkésőbb 1926-ban, 1927-ben írtam, és Perchtolsdorfban 1932-ben kerestem fel őt, tehát öt vagy hat évvel később, és akkor még elénekelte nekem a témát. O: Hihetetlen. R: Tökéletes. O: És voltak nők is a diáktársai között? Hiszen Schmidt néhány hölgyet is tanított. R: Igen, két hölgy volt az osztályában. Frida Kern Linzből és Friderike Karger-Hönig. Azt hiszem, ő aztán átment a zongora szakra. Ő is jó zongorista volt, és Schmidtnél tanult zongorázni. O: Csak ez a két hölgy volt? R: Igen, akkor csak ez a két hölgy volt. R: Igen, különösen a Riki, ő nagyon aranyos és nagyon csinos volt, frufrut viselt, és amolyan bubifrizurát. És Kern asszony igen szigorú hölgy volt, nemde. O: Ő zeneszerzőként is nagyon sikeres volt. R: Igen, Linzben. Nagyon sok dalt írt. Még egyetlen alkalommal volt vele kapcsolatom. A háború után - még a pozsonyi időszakomban – Linzben vezényeltem. Hogyan is hívták azt a kritikust a Volksstimmétől, a zeneszerzőt, aki Párizsban is tanult? O: Igen, [Marcel] Rubinnak, ő is Schmidt-tanítvány. R: Rubin is az én osztályomban volt, ő is Schmidt diákja volt. Tőle vezényeltem valamit Linzben, ott találkoztam ismét Kern asszonnyal. O: Rubin egyike volt azoknak a diákoknak, akik, jóllehet ő akkor – mint Ön is tudja – a Párizsban, Milhaudnál tanult, sohasem tagadták meg a gyökereiket. Ő mindig azt mesélte: „Én tulajdonképpen Schmidt tanítványa vagyok, majd Milhaudnál ….”; ez nekem mindig nagyon imponált. Ő sohasem felejtette el a Bécsben töltött idejét. És Schmidt is nagyon értékelte őt. R: Nagyon csinos fickó is volt. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) II.rész az 1050. bejegyzés folytatása O: (Schmidt) Schrekerrel is nagyon jó barátságban volt. Nagyon jól megértette magát vele. Rendelkezésre áll egy levélváltás. Schreker Schmidt előtt, 1912-től 1920-ig itt [azaz a főiskolán, ill. akadémián] tanított. Ő is olyan kortárs volt, akit nagyra becsült. Milyen egyéb példákat idézett a nagy irodalomból? Mely zeneszerzőket? R: Brucknert, nagyon sokat. És Brahmsot is, természetesen. O: Ő maga, mint zongoraművész, Liszt kiváló tolmácsolója volt. R: Nagyszerű. O: Ő a tanításban is gyakran elővette Lisztet? R: Igen. A Második Zongoraversenyt például átvettük és elemeztük. O: És kik azok a diáktársak, akikre Ön a saját évfolyamából vagy az Ön idejéből a legjobban emlékezik? R: Karajan, Bruno Seidlhofer, azután volt egy nagyon jó barátom, aki, sajnos, nagyon korán meghalt, Imre von Ketzer – szintén magyar -, ő nagyon, nagyon tehetséges volt. Azt hiszem, zeneszerzővé vált volna, habár azt mondtam, már nincsenek zeneszerzők. És [Kurt] Frederick, aki Schönberg „Egy varsói menekült”-jének az ősbemutatóját egy dilettáns zenekarral vezényelte. O: Ő is Schmidtnél tanult? R: Ő hallatlanul tehetséges volt, nemcsak zeneszerzőként, hanem karmesterként is. Emigrálnia kellett, és meg kellett változtatnia a nevét. A bécsi főrabbi fia volt, és Fuchsgelbnek hívták. O: Fuchsgelb, igen, természetesen, vele van kapcsolatom! R: A Kurti Frederick! O: Ő tagja a társaságunknak. Vele folyamatosan levelezek. Igen, ő Washingtonban él. [Kurt Frederik időközben, az interjú után elhunyt.] R: Levelet kell írnom neki. O: Nyugdíjasként él Washingtonban. Csak sajnos olyan rosszul lát, hogy mindig angolul kell írnom neki. A gyerekei nem beszélnek németül, és mindet fel kell olvasniuk neki. És a [Franz Schmidt Társaság] Közlönyeit mindig lefordítjuk neki. R: Mindig sok kamarazenét játszottam vele. Ő is játszott Schmidtnél. Képzelje el: Fel kellett adnia a hivatását, e hallatlan tehetsége ellenére, kitanulta a vegyészetet, és egy mosószer- és szappangyár menedzsere lett. Most két leánya van. O: De Albuquerque-ben, Új-Mexikóban volt egy zenekara. És ott többek között ő adatott elő először Prokofjev-műveket. R: Nekem azt írta, hogy zenei pályafutása Béccsel, sajnos, véget ért. O: Nekem azt írta, hogy később egy zenekart vezetett, és mégis újra nagyon sokat zenélhetett. R: Ezt nem tudtam. A mai napról azonnal beszámolok neki. O: És a nők [az oktatásban]? Ők akkoriban egyedi esetek voltak? Schmidtnek már volt néhány leánynövendéke. Rajter asszony: Neked talán még mondanod kellene valamit Schmidt rendkívüli emlékezőtehetségéről is. A növendékek munkájával kapcsolatosan. O: Önnel is megtörtént? Dorian Deutsch mesélte nekem, hogy egyszer elvégzett egy feladatot, és még csak nem is Schmidt volt az, aki a szakvéleményt adta, hanem Marx. Két héttel később Dorian Deutsch találkozott vele valahol a folyosón, és Schmidt odament hozzá, majd azt mondta: „Jól csinálta, csodálatos!”, és elfütyüli neki azt, amit két héttel azelőtt hallott. Ön is így emlékezik reá? R: Teljes mértékben, igen. Írtam egy fúgát, egy D-dúr fúgát orgonára, tehát legkésőbb 1926-ban, 1927-ben írtam, és Perchtolsdorfban 1932-ben kerestem fel őt, tehát öt vagy hat évvel később, és akkor még elénekelte nekem a témát. O: Hihetetlen. R: Tökéletes. O: És voltak nők is a diáktársai között? Hiszen Schmidt néhány hölgyet is tanított. R: Igen, két hölgy volt az osztályában. Frida Kern Linzből és Friderike Karger-Hönig. Azt hiszem, ő aztán átment a zongora szakra. Ő is jó zongorista volt, és Schmidtnél tanult zongorázni. O: Csak ez a két hölgy volt? R: Igen, akkor csak ez a két hölgy volt. R: Igen, különösen a Riki, ő nagyon aranyos és nagyon csinos volt, frufrut viselt, és amolyan bubifrizurát. És Kern asszony igen szigorú hölgy volt, nemde. O: Ő zeneszerzőként is nagyon sikeres volt. R: Igen, Linzben. Nagyon sok dalt írt. Még egyetlen alkalommal volt vele kapcsolatom. A háború után - még a pozsonyi időszakomban – Linzben vezényeltem. Hogyan is hívták azt a kritikust a Volksstimmétől, a zeneszerzőt, aki Párizsban is tanult? O: Igen, [Marcel] Rubinnak, ő is Schmidt-tanítvány. R: Rubin is az én osztályomban volt, ő is Schmidt diákja volt. Tőle vezényeltem valamit Linzben, ott találkoztam ismét Kern asszonnyal. O: Rubin egyike volt azoknak a diákoknak, akik, jóllehet ő akkor – mint Ön is tudja – a Párizsban, Milhaudnál tanult, sohasem tagadták meg a gyökereiket. Ő mindig azt mesélte: „Én tulajdonképpen Schmidt tanítványa vagyok, majd Milhaudnál ….”; ez nekem mindig nagyon imponált. Ő sohasem felejtette el a Bécsben töltött idejét. És Schmidt is nagyon értékelte őt. R: Nagyon csinos fickó is volt. Folyt. köv.
1155 smaragd 2015-12-10 02:31:53
A "Das Buch mit sieben Siegeln" egy korábbi, szintén nagy sikerű és emlékezetes előadásának részletét hallgathatjuk meg: [url]https://youtu.be/O-h5j_OhQ70;Kovács Róbert[/url]
A "Das Buch mit sieben Siegeln" egy korábbi, szintén nagy sikerű és emlékezetes előadásának részletét hallgathatjuk meg: [url]https://youtu.be/O-h5j_OhQ70;Kovács Róbert[/url]
1154 Radegundis 2015-12-09 23:48:39
A Wiener Zeitung recenziója Daniel Wagner tollából: Büszkék lehetünk a zárómondatra! "Az apokalipszis varázsáról" A "Buch mit sieben Siegeln" a Musikvereinben Recenzens: Daniel Wagner Bensöséges hallgatás a Musikverein aranytermében. János apostolnak az apokalipszisröl szóló bibliai szava újra kifejtette teljes hatását, a demonstratív hangorkán mély benyomást keltett. Franz Schmidt "Buch mit sieben Siegeln" oratóriumával a Wiener Symphoniker egy, számára a legjobban ismert müvet adott elö. Mégiscsak ez a városi zenekar vállalta az ösbemutató felelösségteljes szerepét 1938. junius 15-én. 77 évvel késöbb, újfent a bécsi Singverein der Gesellschaft der Musikfreunde hölgyeivel és uraival társulva (Johannes Prinz alapos, értö vezetésével) egy lélekemelöen gyönyörü elöadás sikerült nekik. Manfred Honeck fegyelmezett és fegyelmet tartó vezetésével egy olyan este született, amely megtanított félni, de egyben hálásnak is lenni. Ezt az estét a legnagyobb gondossággal keltették életre. Stephan Milling az Úr hangját az orgonaerkélyröl valóban istenien énekelte, elbüvölöen hatott a szoprán Sunhae Ims a megbízható tenor Mauro Peter és a nagyszerü alt Bernarda Fink és Florian Boesch (basszus) közkedvelt hangja mellett. Különösen beteljesedetten sikerült a szólisták együtténeklése - és természetesen a hihetetlen orgonaszóló. Kovács Róbert a MV Riegelorgonáján mint az elöadómüvészet mestere nevének újra a legnagyobb dicsöséget szerezte.
A Wiener Zeitung recenziója Daniel Wagner tollából: Büszkék lehetünk a zárómondatra! "Az apokalipszis varázsáról" A "Buch mit sieben Siegeln" a Musikvereinben Recenzens: Daniel Wagner Bensöséges hallgatás a Musikverein aranytermében. János apostolnak az apokalipszisröl szóló bibliai szava újra kifejtette teljes hatását, a demonstratív hangorkán mély benyomást keltett. Franz Schmidt "Buch mit sieben Siegeln" oratóriumával a Wiener Symphoniker egy, számára a legjobban ismert müvet adott elö. Mégiscsak ez a városi zenekar vállalta az ösbemutató felelösségteljes szerepét 1938. junius 15-én. 77 évvel késöbb, újfent a bécsi Singverein der Gesellschaft der Musikfreunde hölgyeivel és uraival társulva (Johannes Prinz alapos, értö vezetésével) egy lélekemelöen gyönyörü elöadás sikerült nekik. Manfred Honeck fegyelmezett és fegyelmet tartó vezetésével egy olyan este született, amely megtanított félni, de egyben hálásnak is lenni. Ezt az estét a legnagyobb gondossággal keltették életre. Stephan Milling az Úr hangját az orgonaerkélyröl valóban istenien énekelte, elbüvölöen hatott a szoprán Sunhae Ims a megbízható tenor Mauro Peter és a nagyszerü alt Bernarda Fink és Florian Boesch (basszus) közkedvelt hangja mellett. Különösen beteljesedetten sikerült a szólisták együtténeklése - és természetesen a hihetetlen orgonaszóló. Kovács Róbert a MV Riegelorgonáján mint az elöadómüvészet mestere nevének újra a legnagyobb dicsöséget szerezte.
1153 Radegundis 2015-12-09 21:45:12
A "Buch" Manfred Honeck vezényelte október 20/21-i bécsi elöadásáról ígértem négy recenzió fordítását. Ime az elsö a Kronen-Zeitung cikke: Mély benyomást keltö szárnyalás Franz Schmidt monumentális oratóriuma, a "Das Buch mit sieben Siegeln" a Wiener Symphoniker és a Singverein koronaékszerei közé tartozik, ennek ösbemutatója is ehhez a két társasághoz füzödik. Egy hatalmas kórus, azonban ugyanúgy hatalmasak az oratórium dimenziói, összetett és bonyolult struktúrák, müvészi formák. Ezt a müvet pódiumra vinni mindig olyasmi, mint valami felett diadalmaskodni: a szünet nélkül elöadott két óra a müvészektöl a lehetö legtöbbet követel meg és bizony ideális esetben szó szerint "kivasalja" a közönséget is. Mint ahogy most is. Honeck bölcsen hozta színre az oratóriumot és azt is tudja, hogyan kell az energiával gazdálkodni. A feszültség nem csak a nagy kórusívekben feszül, hanem mindenekelött a hangzás színes árnyalataival, finoman megrajzolt részleteiben is. A "hegy- és völgymeneteket" a Symphoniker teljes hangzatossággal varázsolja elénk, anélkül, hogy folyamatosan az erejével és súlyával hivalkodna. És a Singverein elbüvöl a kifejezökézség óriási erejével, a szárnyalást bravúrosan teljesíti. Nem utolsósorban tetszenek a szólisták: a tenor Christian Elsner Johannes nagy szerepét az elvárásnak megfelelöen és kitartással formálja meg, Florian Boesch és Stephen Milling (az Úr hangja) impozáns basszus-szönyeget terítenek le, Bernarda Fink alt hangjának szépségével gyöz meg minket.
A "Buch" Manfred Honeck vezényelte október 20/21-i bécsi elöadásáról ígértem négy recenzió fordítását. Ime az elsö a Kronen-Zeitung cikke: Mély benyomást keltö szárnyalás Franz Schmidt monumentális oratóriuma, a "Das Buch mit sieben Siegeln" a Wiener Symphoniker és a Singverein koronaékszerei közé tartozik, ennek ösbemutatója is ehhez a két társasághoz füzödik. Egy hatalmas kórus, azonban ugyanúgy hatalmasak az oratórium dimenziói, összetett és bonyolult struktúrák, müvészi formák. Ezt a müvet pódiumra vinni mindig olyasmi, mint valami felett diadalmaskodni: a szünet nélkül elöadott két óra a müvészektöl a lehetö legtöbbet követel meg és bizony ideális esetben szó szerint "kivasalja" a közönséget is. Mint ahogy most is. Honeck bölcsen hozta színre az oratóriumot és azt is tudja, hogyan kell az energiával gazdálkodni. A feszültség nem csak a nagy kórusívekben feszül, hanem mindenekelött a hangzás színes árnyalataival, finoman megrajzolt részleteiben is. A "hegy- és völgymeneteket" a Symphoniker teljes hangzatossággal varázsolja elénk, anélkül, hogy folyamatosan az erejével és súlyával hivalkodna. És a Singverein elbüvöl a kifejezökézség óriási erejével, a szárnyalást bravúrosan teljesíti. Nem utolsósorban tetszenek a szólisták: a tenor Christian Elsner Johannes nagy szerepét az elvárásnak megfelelöen és kitartással formálja meg, Florian Boesch és Stephen Milling (az Úr hangja) impozáns basszus-szönyeget terítenek le, Bernarda Fink alt hangjának szépségével gyöz meg minket.
1152 smaragd 2015-12-09 19:04:09 [Válasz erre: 1151 smaragd 2015-12-09 18:38:16]
A "Franz Schmidt und Preßburg" kötetben egy teljes ta nulmány foglakozik a szlovák orgonaépítőkkel és hangszereikkel,Franz Schmidt idejében. A szerző Marian Alojz Mayer (Pressburg). Az első fejezetben írja, hogy az orgona befolyása Franz Schmidt életművére olyannyira ismert, mint az ideális hangszerről alkotott elképzelései. Az irodalomból kitűnik, hogy kevés útmutatás van a pozsonyi orgonaépítőkről, különösen azokról az orgonákról, amelyek Franz Schmidt ifjúkorában léteztek. Még akkor is, ha az első hangszer, amelyet Schmidt megemlített és pozitíven értékelt, a Pozsonyi Dóm kétmanuálos orgonája, - Vincent Mozsny építette 1880-ban - kitűnik,hogy életműve későbbi szakaszára nagyobb befolyást gyakorolt az a hangszer, amely a 19. század nyolcvanas éveiben a ferences templomban állt. Ezen az orgonán játszott a fiatal Franz Schmidt Felician Môzik ferences atya vezetésével. Ezért a szerző ebben a tanulmányban főleg a pozsonyi ferences templom orgonájával foglalkozik. Vincent Mozsnynak szenteli ezt a munkáját, aki nemcsak a Pozsonyi Dóm orgonájának építője volt, hanem 1897-ben a ferences templom orgonáját is ő építette át. 1908-ban Franz Schmidt megbízta, hogy részére saját orgonát építsen. (A kötetben állandó utalás található a város elnevezéseire: Preßburg/Bratislava, Pozsony)
A "Franz Schmidt und Preßburg" kötetben egy teljes ta nulmány foglakozik a szlovák orgonaépítőkkel és hangszereikkel,Franz Schmidt idejében. A szerző Marian Alojz Mayer (Pressburg). Az első fejezetben írja, hogy az orgona befolyása Franz Schmidt életművére olyannyira ismert, mint az ideális hangszerről alkotott elképzelései. Az irodalomból kitűnik, hogy kevés útmutatás van a pozsonyi orgonaépítőkről, különösen azokról az orgonákról, amelyek Franz Schmidt ifjúkorában léteztek. Még akkor is, ha az első hangszer, amelyet Schmidt megemlített és pozitíven értékelt, a Pozsonyi Dóm kétmanuálos orgonája, - Vincent Mozsny építette 1880-ban - kitűnik,hogy életműve későbbi szakaszára nagyobb befolyást gyakorolt az a hangszer, amely a 19. század nyolcvanas éveiben a ferences templomban állt. Ezen az orgonán játszott a fiatal Franz Schmidt Felician Môzik ferences atya vezetésével. Ezért a szerző ebben a tanulmányban főleg a pozsonyi ferences templom orgonájával foglalkozik. Vincent Mozsnynak szenteli ezt a munkáját, aki nemcsak a Pozsonyi Dóm orgonájának építője volt, hanem 1897-ben a ferences templom orgonáját is ő építette át. 1908-ban Franz Schmidt megbízta, hogy részére saját orgonát építsen. (A kötetben állandó utalás található a város elnevezéseire: Preßburg/Bratislava, Pozsony)
1151 smaragd 2015-12-09 18:38:16
Az előző bejegyzésben olvasható interjúrészlet Ludovit Rajterrel avval a jellegzetes bécsies stílussal rendelkezik, amely letűnt időket őriz, nagy műveltsége szelíd szerénységgel és finom humorral tárul elénk. Meglátásom szerint ez a hosszú interjú nagyon pontosan érzékelteti Franz Schmidt rendkívüli zenei tehetségét és sajátos, hatékony az Akadémia igazgatói majd rektori posztjára méltó zenetanítási módszereit. Gyermekkori emlékeimre visszagondolva ez a részletes beszélgetés megeleveníti Franz Schmidt zeneszerző személyét, felidézi nagyszerű művészi formátumát, amit annak idején róla hallottam.
Az előző bejegyzésben olvasható interjúrészlet Ludovit Rajterrel avval a jellegzetes bécsies stílussal rendelkezik, amely letűnt időket őriz, nagy műveltsége szelíd szerénységgel és finom humorral tárul elénk. Meglátásom szerint ez a hosszú interjú nagyon pontosan érzékelteti Franz Schmidt rendkívüli zenei tehetségét és sajátos, hatékony az Akadémia igazgatói majd rektori posztjára méltó zenetanítási módszereit. Gyermekkori emlékeimre visszagondolva ez a részletes beszélgetés megeleveníti Franz Schmidt zeneszerző személyét, felidézi nagyszerű művészi formátumát, amit annak idején róla hallottam.
1150 Ardelao 2015-12-09 12:38:12
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) I.rész H: Rajter professzor volt olyan kedves beleegyezni abba, hogy választ adjon a főiskolánkon folytatott tanulmányai idejéről [Zene- és Előadóművészeti Akadémia, ill. Főiskola, Bécs, 1922-1929] feltett kérdésekre. Elöljáróban azonban Dr. Ottnernak van néhány kérdése – mindenekelőtt Franz Schmidttel és Pozsonnyal kapcsolatban. O: Szeretném megkérdezni, Professzor úr, mikortól kezdett tanulni Franz Schmidtnél, és hogyan ismerkedett meg vele? Ez pozsonyi ismeretség volt, avagy bécsi ismeretség? R: Nem, sajnos nem Pozsonyban ismertem meg őt. Franz Schmidt legeslegutoljára még az új államalapítás megtörténte előtt járt Pozsonyban, ez tehát minden bizonnyal 1918 karácsonyának idején volt. Ezután már sohasem jött Pozsonyba. Becsomagoltatta az orgonáját, és egy fuvarozóval Bécsbe vitette. A hangszert először a Latour-palotában állították fel; most – azt hiszem – a Gumpendorfer utcában (Gumpendorferstraße) áll. O: Igen, de onnan már ismét elszállították. R: Már megint? O: Igen, egy wöllensdorfi katolikus templomba. Sajnos, igen. R: Vándorló hangszer. O: Igen, sajnos! R: Az orgonát egy pozsonyi orgonakészítő építette, akit én még személyesen ismertem, „öregúr”-nak neveztük mindannyian Vinzenz Mozsnyt. Régóta megvolt már egy Mozsny építette orgonánk a burgenlandi Zurndorfban. O: És hogy került Ön Schmidt professzorhoz? R: Igen, mi tudtunk róla, mivel a papám is zenész volt; jóllehet nem gyakorolta ezt a hivatást, de karnagy volt, és orgonista, azután később pedagógus a Tanárképző Intézetnél. Így világos volt, hogy Bécsbe megyek. És azért, hogy teljesen biztosra menjek, hogy elméletből nagyon jól felkészüljek, én, a pozsonyi, magánórákat vettem Franz Schmidt egyik tanítványánál, Walter Brichtnél, itt, a Walfisch közben (Walfischgasse). O: Walter Brichtnél! Neki azután emigrálnia kellett. Halála előtt még volt vele kapcsolatom. R: Igen, Amerikába ment. Ismertem az egész családot. Itt lakott, a Walfisch közben, először telefonon ismerkedtem meg vele. A felvételi vizsgán valóban nagyon jól megálltam a helyemet, hála Walter Brichtnek. Azon a reggelen, amikor a felvételi vizsga volt, mindannyian húztunk egy számot, és az enyém valamelyik magasabb szám volt, erre hirtelen kijön egy asszisztens – már nem tudom, hogy hívták -, és azt mondta: „A pozsonyi úr jöjjön be!” Bementem, és ott ült Schmidt, Marx és Grete Wiesenthal –, rögtön csináltak egy próbameghallgatást, majd Schmidt rám nézett, és megkérdezte: „Ön pozsonyi, és kinél tanult? Megmondtam, hogy [Alexandernél] Albrechtnél – Albrechtet ismerte, de csak névről, nem személyesen – és a papámnál, erre ő azt mondta: „Na, lásson hozzá!” Grete Wiesenthal odament a zongorához, és két hangot leütött, majd megkérdezte: „Ez milyen intervallum?” Mondom: „E-H.” Megkérdezte: Abszolút hallása van? Mondom: „Valószínűleg.” Ezután azonnal leütött egy akkordot, és én megneveztem a hangokat. Schmidt bólintott, ez elég. Ezután Marx megkérdezte: „Meddig jutott az összhangzattanban? Képes példákat megoldani?” Az írásbeli vizsga a rákövetkező napon volt, ott mindenkinek egy számozott basszust és szopránt kellett megoldania, majd egy számozatlan szopránt és egy számozatlan basszust: tehát, négy példát. Négy óra állt rendelkezésünkre, 10-től 2-ig. 11 órakor felálltam – volt ott egy asszisztens, egy felügyelő –, és azt mondtam: „Kész vagyok.” „Most mit tegyek?” „Micsoda, máris?” „Hát, igen.”- mondtam. Négyszer nyolc, az 32 ütem. Azokat leírtam, mint egy levelet. Azt mondta: „Rendben.” És így lettem Franz Schmidt tanítványa. O: Zongoraoktatásban is részesült? R: Nem! A zongora mellékszak volt, ott is nagyon jó tanárom volt, [Marius] Szudolski professzor, ő mindig zongoraművészként akart látni engem. „Kérem”, mondtam, „professzor úr, ne haragudjon, én karmester vagyok!” „Igen”, mondta ő, „de szörnyen nagy kár”. Valóban nagyon jól zongoráztam. A cselló is igen sokat használt nekem, általa ismertem meg a teljes irodalmat – a vonós irodalmat, amelyet különben zongoraművészként sohasem ismertem volna meg – és egyáltalán, a teljes vonós repertoárt. Sokszor vettem részt kamarazenélésen, még Schmidttel is, az [Oskar] Adlernál folytatott magán kamarazenélésen. O: Adler lakásán, a Neubau közben (Neubaugasse). R: Ott állandó vendég voltam. A C-dúr vonósötöst játszottuk, az op. 163-at, ott mindig az ő partnere voltam. Amikor első alkalommal játszottam, szörnyű lámpalázam volt. Azt mondta: „Ön ezt vagy tudja, vagy nem tudja.” A második cselló ugyanis sokkal nehezebb, mint az első cselló. Azonban nagyon elégedett volt velem. Majd azt mondta: „Nézze, ha egy kissé mellé is megy a dolog, nem tesz semmit. Nekem nem csellista kell, nekem muzsikusra van szükségem.” O: És hogyan tanított? Diktált? Vagy sok példát idézett az irodalomból? Vagy lejátszotta a dolgokat? R: Nagyon sok példát, ahogyan eszébe jutott. Például, ahogyan Bach Jól temperált fúgáit csináltuk. Azt sohasem fogom elfelejteni, az esz-moll fúgát, ott ült, és játszott, egy kézzel, legalább addig, amíg be nem lépett a harmadik hang. Hallatlan. Nagyszerű muzsikus volt minden vonatkozásban. Éppen olyan jól játszott zongorán, mint orgonán vagy csellón. Valószínűleg ez egy anekdota, amelyet nem tudok megerősíteni, de állítólag egyszer Grazba ment, és magával vitte a csellót, a pályaudvaron pedig nagy csodálkozással üdvözölték. Mindenki őt nézte, és azt kérdezte: „Professzor úr, minek hozza magával a csellót? Hiszen ma Beethoven G-dúr zongoraversenyét játssza.” „Igen.”- mondta ő, „az teljesen mindegy”. O: Tulajdonképpen a kortárs irodalomból is sok példát hozott, avagy ez inkább a régebbi zenetörténetre vonatkozott? R: Ó, igen, egyszer már említettem, itt, a főiskolán egyszer bemutatta Pierrot Lunaire-t – ott vezényelt –, és én jelen voltam, az első próbától a bemutatóig. O: És a többi zeneszerző a bécsi iskolából? R: Megint csak egy gyakorlati példa. Akkoriban tagja voltam a Magyar Akadémikusok Egyesületének, és egyszer egy olyan énekesnőt kísértem, aki Bartók- és Kodály-dalokat énekelt. A kottákat a Universal Editiontől kaptam meg. Átmentem az osztályba, nálam volt az aktatáskám, és a próbára valamivel korábban mentem el az óráról. Schmidt megkérdezte: „Mi van Önnél?” Megnézte, és azt mondta: „Holnap ezt hozza el nekem!” Ekkor elvittem neki a Kodály-dalokat és a Bartók-dalokat, rettenetesen érdekelték őt. Egyébként pedig: Igen csak exponálta magát Schönberg miatt, akit a főiskolához intézett fellebbezéssel meg akart menteni, sajnos akkor már túl késő volt, vagy az akkori rezsimben egyáltalán nem ment a dolog. Pedig Berget ő, pl., nagyra értékelte. Folyt. köv.
Franz Schmidt és Pozsony Szerző: Carmen Ottner Kiadó: Wien : Doblinger, ©1999. Sorozat: Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII. Kivonat Lynne Heller (Wien) Beszélgetés Ludovit Rajter professzorral (Carmen Ottner közreműködésével) I.rész H: Rajter professzor volt olyan kedves beleegyezni abba, hogy választ adjon a főiskolánkon folytatott tanulmányai idejéről [Zene- és Előadóművészeti Akadémia, ill. Főiskola, Bécs, 1922-1929] feltett kérdésekre. Elöljáróban azonban Dr. Ottnernak van néhány kérdése – mindenekelőtt Franz Schmidttel és Pozsonnyal kapcsolatban. O: Szeretném megkérdezni, Professzor úr, mikortól kezdett tanulni Franz Schmidtnél, és hogyan ismerkedett meg vele? Ez pozsonyi ismeretség volt, avagy bécsi ismeretség? R: Nem, sajnos nem Pozsonyban ismertem meg őt. Franz Schmidt legeslegutoljára még az új államalapítás megtörténte előtt járt Pozsonyban, ez tehát minden bizonnyal 1918 karácsonyának idején volt. Ezután már sohasem jött Pozsonyba. Becsomagoltatta az orgonáját, és egy fuvarozóval Bécsbe vitette. A hangszert először a Latour-palotában állították fel; most – azt hiszem – a Gumpendorfer utcában (Gumpendorferstraße) áll. O: Igen, de onnan már ismét elszállították. R: Már megint? O: Igen, egy wöllensdorfi katolikus templomba. Sajnos, igen. R: Vándorló hangszer. O: Igen, sajnos! R: Az orgonát egy pozsonyi orgonakészítő építette, akit én még személyesen ismertem, „öregúr”-nak neveztük mindannyian Vinzenz Mozsnyt. Régóta megvolt már egy Mozsny építette orgonánk a burgenlandi Zurndorfban. O: És hogy került Ön Schmidt professzorhoz? R: Igen, mi tudtunk róla, mivel a papám is zenész volt; jóllehet nem gyakorolta ezt a hivatást, de karnagy volt, és orgonista, azután később pedagógus a Tanárképző Intézetnél. Így világos volt, hogy Bécsbe megyek. És azért, hogy teljesen biztosra menjek, hogy elméletből nagyon jól felkészüljek, én, a pozsonyi, magánórákat vettem Franz Schmidt egyik tanítványánál, Walter Brichtnél, itt, a Walfisch közben (Walfischgasse). O: Walter Brichtnél! Neki azután emigrálnia kellett. Halála előtt még volt vele kapcsolatom. R: Igen, Amerikába ment. Ismertem az egész családot. Itt lakott, a Walfisch közben, először telefonon ismerkedtem meg vele. A felvételi vizsgán valóban nagyon jól megálltam a helyemet, hála Walter Brichtnek. Azon a reggelen, amikor a felvételi vizsga volt, mindannyian húztunk egy számot, és az enyém valamelyik magasabb szám volt, erre hirtelen kijön egy asszisztens – már nem tudom, hogy hívták -, és azt mondta: „A pozsonyi úr jöjjön be!” Bementem, és ott ült Schmidt, Marx és Grete Wiesenthal –, rögtön csináltak egy próbameghallgatást, majd Schmidt rám nézett, és megkérdezte: „Ön pozsonyi, és kinél tanult? Megmondtam, hogy [Alexandernél] Albrechtnél – Albrechtet ismerte, de csak névről, nem személyesen – és a papámnál, erre ő azt mondta: „Na, lásson hozzá!” Grete Wiesenthal odament a zongorához, és két hangot leütött, majd megkérdezte: „Ez milyen intervallum?” Mondom: „E-H.” Megkérdezte: Abszolút hallása van? Mondom: „Valószínűleg.” Ezután azonnal leütött egy akkordot, és én megneveztem a hangokat. Schmidt bólintott, ez elég. Ezután Marx megkérdezte: „Meddig jutott az összhangzattanban? Képes példákat megoldani?” Az írásbeli vizsga a rákövetkező napon volt, ott mindenkinek egy számozott basszust és szopránt kellett megoldania, majd egy számozatlan szopránt és egy számozatlan basszust: tehát, négy példát. Négy óra állt rendelkezésünkre, 10-től 2-ig. 11 órakor felálltam – volt ott egy asszisztens, egy felügyelő –, és azt mondtam: „Kész vagyok.” „Most mit tegyek?” „Micsoda, máris?” „Hát, igen.”- mondtam. Négyszer nyolc, az 32 ütem. Azokat leírtam, mint egy levelet. Azt mondta: „Rendben.” És így lettem Franz Schmidt tanítványa. O: Zongoraoktatásban is részesült? R: Nem! A zongora mellékszak volt, ott is nagyon jó tanárom volt, [Marius] Szudolski professzor, ő mindig zongoraművészként akart látni engem. „Kérem”, mondtam, „professzor úr, ne haragudjon, én karmester vagyok!” „Igen”, mondta ő, „de szörnyen nagy kár”. Valóban nagyon jól zongoráztam. A cselló is igen sokat használt nekem, általa ismertem meg a teljes irodalmat – a vonós irodalmat, amelyet különben zongoraművészként sohasem ismertem volna meg – és egyáltalán, a teljes vonós repertoárt. Sokszor vettem részt kamarazenélésen, még Schmidttel is, az [Oskar] Adlernál folytatott magán kamarazenélésen. O: Adler lakásán, a Neubau közben (Neubaugasse). R: Ott állandó vendég voltam. A C-dúr vonósötöst játszottuk, az op. 163-at, ott mindig az ő partnere voltam. Amikor első alkalommal játszottam, szörnyű lámpalázam volt. Azt mondta: „Ön ezt vagy tudja, vagy nem tudja.” A második cselló ugyanis sokkal nehezebb, mint az első cselló. Azonban nagyon elégedett volt velem. Majd azt mondta: „Nézze, ha egy kissé mellé is megy a dolog, nem tesz semmit. Nekem nem csellista kell, nekem muzsikusra van szükségem.” O: És hogyan tanított? Diktált? Vagy sok példát idézett az irodalomból? Vagy lejátszotta a dolgokat? R: Nagyon sok példát, ahogyan eszébe jutott. Például, ahogyan Bach Jól temperált fúgáit csináltuk. Azt sohasem fogom elfelejteni, az esz-moll fúgát, ott ült, és játszott, egy kézzel, legalább addig, amíg be nem lépett a harmadik hang. Hallatlan. Nagyszerű muzsikus volt minden vonatkozásban. Éppen olyan jól játszott zongorán, mint orgonán vagy csellón. Valószínűleg ez egy anekdota, amelyet nem tudok megerősíteni, de állítólag egyszer Grazba ment, és magával vitte a csellót, a pályaudvaron pedig nagy csodálkozással üdvözölték. Mindenki őt nézte, és azt kérdezte: „Professzor úr, minek hozza magával a csellót? Hiszen ma Beethoven G-dúr zongoraversenyét játssza.” „Igen.”- mondta ő, „az teljesen mindegy”. O: Tulajdonképpen a kortárs irodalomból is sok példát hozott, avagy ez inkább a régebbi zenetörténetre vonatkozott? R: Ó, igen, egyszer már említettem, itt, a főiskolán egyszer bemutatta Pierrot Lunaire-t – ott vezényelt –, és én jelen voltam, az első próbától a bemutatóig. O: És a többi zeneszerző a bécsi iskolából? R: Megint csak egy gyakorlati példa. Akkoriban tagja voltam a Magyar Akadémikusok Egyesületének, és egyszer egy olyan énekesnőt kísértem, aki Bartók- és Kodály-dalokat énekelt. A kottákat a Universal Editiontől kaptam meg. Átmentem az osztályba, nálam volt az aktatáskám, és a próbára valamivel korábban mentem el az óráról. Schmidt megkérdezte: „Mi van Önnél?” Megnézte, és azt mondta: „Holnap ezt hozza el nekem!” Ekkor elvittem neki a Kodály-dalokat és a Bartók-dalokat, rettenetesen érdekelték őt. Egyébként pedig: Igen csak exponálta magát Schönberg miatt, akit a főiskolához intézett fellebbezéssel meg akart menteni, sajnos akkor már túl késő volt, vagy az akkori rezsimben egyáltalán nem ment a dolog. Pedig Berget ő, pl., nagyra értékelte. Folyt. köv.
1149 Ardelao 2015-12-09 12:30:48 [Válasz erre: 1148 Ardelao 2015-12-08 12:46:31]
Sajnos, a Chaconne nagyzenekari változatát a yt-on nem lehet fellelni. Csak egy rövíd (néhány perces) bejátszás található: a Google „Universal Edition Franz Schmidt Hörbeispiel” cím alatt. (http://www.universaledition.com/Franz-Schmidt/komponisten-und-werke/komponist/647/werk/1543)
Sajnos, a Chaconne nagyzenekari változatát a yt-on nem lehet fellelni. Csak egy rövíd (néhány perces) bejátszás található: a Google „Universal Edition Franz Schmidt Hörbeispiel” cím alatt. (http://www.universaledition.com/Franz-Schmidt/komponisten-und-werke/komponist/647/werk/1543)
1148 Ardelao 2015-12-08 12:46:31 [Válasz erre: 1147 smaragd 2015-12-08 07:33:09]
Franz Schmidt: d-moll Chaconne nagyzenekarra /1931/ (az orgonára írott cisz-moll chaconne /1925/ átdolgozása) „Előszó Négy szimfóniájával és további zenekari műveivel, A hétpecsétes könyv c. oratóriummal, a Notre Dame és a Fredigundis c. operákkal, nagyformátumú kamarazenéjével és tekintélyes terjedelmű orgonaműveivel Franz Schmidt Ausztriában a Brucknert követő zeneszerzők között egyike volt a legjelentősebbeknek, akinek alkotói tevékenysége mellett olyan karmesterek kötelezték el magukat, mint Oswald Kabasta (1896-1946) és Clemens Kraus (1983-1954) vagy (a zeneszerző halála után) Dimitri Mitropoulos (1896-1960), Josef Krips (1902-74) és Zubin Mehta (szül. 1936-ban). Franz Schmidt addig legjelentősebb orgonaműve az 1925-ben komponált cisz-moll Chaconne, amelyet 1925. december 17-én Bécsben Franz Schütz (1892-1962 ) adott elő először a Schmidt alkotói tevékenységének szentelt második orgonaesten. (Ugyanezen a hangversenyen csendült fel első ízben Schmidt „Variationen und Fuge über ein eigenes Thema in D /Változatok és fúga saját témára, D-dúrban/ c. műve [1924] a negyedik átdolgozásban 14 fúvós hangszerre, orgonára és üstdobra [1925[.) A Chaconne-téma szigorúan öt ütemes a négy tételen át. A cisz-moll Chaconne 1926-ban jelent meg nyomtatásban a „Universal Edition”-nál. E monumentális hatású műnek Schmidt később elkészítette a zenekari változatát, amelyet 1931-ben fejezett be. Ezt a változatot, amelyben a Chaconne az eredeti hangnemnél fél hanggal magasabban, d-mollba került átírásra, 1933. január 29-én, Bécsben, a Bécsi Filharmonikusok egyik bérletes hangversenyén mutatták be először, Clemens Krauss (1893-1954) vezényletével. A zenekarra írt d-moll Chaconne-t a „Universal Edition” átvette kiadásra, de nyomtatott partitúra sohasem készült. Carl Nemeth („Franz Schmidt. Egy mester Brahms és Bruckner után” c. monográfiájában, Wien 1957) a zenekari feldolgozásról a következőket írja: „Maga a kompozíció nem változott, és a partitúra megegyezik az orgonára írottal. […] Az eredetitől eltérő két futam a zenekari technikával magyarázható. A (dór hangzású) harmadik rész elején a Chaconne-témának az első hegedűk általi ornamentációját először a témát eredeti formájában lejátszó klarinét, majd egy oboa teszi világossá. A mű befejező szakaszában a téma harmonizálása, amely az orgonán blokk akkordokban szólal meg, minden figuratív díszítés nélkül, „organo pleno”, úgy illeszkedik a zenekari adottságokhoz, hogy a rézfúvósok által játszott ff akkordokat vonósok és fafúvósok figurációi támogatják, a mindenkori harmónia alapján. Josef Marx neves zeneszerző kollégája és barátja, Joseph Marx (1882-1964) annak idején ….a következőket írta e műről: „Franz Schmidt a legjelentősebb orgonaművét zenekarra írta át, és ezzel elérte, hogy abban olyan hatások rejlenek, amelyeket az eredeti hangszer teljes egészében nem közvetít. Amíg az ilyen kísérletekkel szemben, amelyeket az utóbbi időben Bach művein gyakorolnak, egyelőre türelmes kivárással viseltetünk, ebben az esetben a zeneszerzőnek a legteljesebb meggyőződéssel igazat kell adnunk. Ez ugyanaz a mű, amely különböző átdolgozásban mássá vált, mondhatni, egy ikermű, származását és tartalmát tekintve ugyanaz, profilját és megjelenését tekintve eltérő. Tulajdonképpen értelmetlen feltenni a kérdést, melyik a jobb a két ’változat’ közül. Bevallom, hogy sok dolog a zenekarban plasztikusabb kifejezést nyer, némely rész azonban stilisztikailag megint csak orgonán hangzik szebben, azok a magasztos hanghatások, amelyek visszaadására a zenekar túlságosan földiesen szól. Egyébként pompás, ahogyan a zeneszerző a zenekarban megtalálja az orgonaszerű hangzást; az ember azt hiszi, sípokat és más regisztereket hall. Az, amit különösen sikerültnek találok ebben a műben: nem a Chaconne- és szonáta-forma, nem a tételek hatásos kontrasztolása a csoportos variációkban, nem a művész gazdag fantáziája, amely egy és ugyanazon témához elbűvölő virágokat varázsol, a legértékesebb ebben a kombinatorikailag jelentős műben az, hogy minden él, zeng és növekedik. ……” Christoph Schlüren, 2004” Forrás: (http://www.musikmph.de/musica͟͟_cores/vorworte/301.html)
Franz Schmidt: d-moll Chaconne nagyzenekarra /1931/ (az orgonára írott cisz-moll chaconne /1925/ átdolgozása) „Előszó Négy szimfóniájával és további zenekari műveivel, A hétpecsétes könyv c. oratóriummal, a Notre Dame és a Fredigundis c. operákkal, nagyformátumú kamarazenéjével és tekintélyes terjedelmű orgonaműveivel Franz Schmidt Ausztriában a Brucknert követő zeneszerzők között egyike volt a legjelentősebbeknek, akinek alkotói tevékenysége mellett olyan karmesterek kötelezték el magukat, mint Oswald Kabasta (1896-1946) és Clemens Kraus (1983-1954) vagy (a zeneszerző halála után) Dimitri Mitropoulos (1896-1960), Josef Krips (1902-74) és Zubin Mehta (szül. 1936-ban). Franz Schmidt addig legjelentősebb orgonaműve az 1925-ben komponált cisz-moll Chaconne, amelyet 1925. december 17-én Bécsben Franz Schütz (1892-1962 ) adott elő először a Schmidt alkotói tevékenységének szentelt második orgonaesten. (Ugyanezen a hangversenyen csendült fel első ízben Schmidt „Variationen und Fuge über ein eigenes Thema in D /Változatok és fúga saját témára, D-dúrban/ c. műve [1924] a negyedik átdolgozásban 14 fúvós hangszerre, orgonára és üstdobra [1925[.) A Chaconne-téma szigorúan öt ütemes a négy tételen át. A cisz-moll Chaconne 1926-ban jelent meg nyomtatásban a „Universal Edition”-nál. E monumentális hatású műnek Schmidt később elkészítette a zenekari változatát, amelyet 1931-ben fejezett be. Ezt a változatot, amelyben a Chaconne az eredeti hangnemnél fél hanggal magasabban, d-mollba került átírásra, 1933. január 29-én, Bécsben, a Bécsi Filharmonikusok egyik bérletes hangversenyén mutatták be először, Clemens Krauss (1893-1954) vezényletével. A zenekarra írt d-moll Chaconne-t a „Universal Edition” átvette kiadásra, de nyomtatott partitúra sohasem készült. Carl Nemeth („Franz Schmidt. Egy mester Brahms és Bruckner után” c. monográfiájában, Wien 1957) a zenekari feldolgozásról a következőket írja: „Maga a kompozíció nem változott, és a partitúra megegyezik az orgonára írottal. […] Az eredetitől eltérő két futam a zenekari technikával magyarázható. A (dór hangzású) harmadik rész elején a Chaconne-témának az első hegedűk általi ornamentációját először a témát eredeti formájában lejátszó klarinét, majd egy oboa teszi világossá. A mű befejező szakaszában a téma harmonizálása, amely az orgonán blokk akkordokban szólal meg, minden figuratív díszítés nélkül, „organo pleno”, úgy illeszkedik a zenekari adottságokhoz, hogy a rézfúvósok által játszott ff akkordokat vonósok és fafúvósok figurációi támogatják, a mindenkori harmónia alapján. Josef Marx neves zeneszerző kollégája és barátja, Joseph Marx (1882-1964) annak idején ….a következőket írta e műről: „Franz Schmidt a legjelentősebb orgonaművét zenekarra írta át, és ezzel elérte, hogy abban olyan hatások rejlenek, amelyeket az eredeti hangszer teljes egészében nem közvetít. Amíg az ilyen kísérletekkel szemben, amelyeket az utóbbi időben Bach művein gyakorolnak, egyelőre türelmes kivárással viseltetünk, ebben az esetben a zeneszerzőnek a legteljesebb meggyőződéssel igazat kell adnunk. Ez ugyanaz a mű, amely különböző átdolgozásban mássá vált, mondhatni, egy ikermű, származását és tartalmát tekintve ugyanaz, profilját és megjelenését tekintve eltérő. Tulajdonképpen értelmetlen feltenni a kérdést, melyik a jobb a két ’változat’ közül. Bevallom, hogy sok dolog a zenekarban plasztikusabb kifejezést nyer, némely rész azonban stilisztikailag megint csak orgonán hangzik szebben, azok a magasztos hanghatások, amelyek visszaadására a zenekar túlságosan földiesen szól. Egyébként pompás, ahogyan a zeneszerző a zenekarban megtalálja az orgonaszerű hangzást; az ember azt hiszi, sípokat és más regisztereket hall. Az, amit különösen sikerültnek találok ebben a műben: nem a Chaconne- és szonáta-forma, nem a tételek hatásos kontrasztolása a csoportos variációkban, nem a művész gazdag fantáziája, amely egy és ugyanazon témához elbűvölő virágokat varázsol, a legértékesebb ebben a kombinatorikailag jelentős műben az, hogy minden él, zeng és növekedik. ……” Christoph Schlüren, 2004” Forrás: (http://www.musikmph.de/musica͟͟_cores/vorworte/301.html)
1147 smaragd 2015-12-08 07:33:09
[url]https://youtu.be/M4VOHJ0XT04;Franz Schmidt:Chaconne in cis-Moll[/url]
[url]https://youtu.be/M4VOHJ0XT04;Franz Schmidt:Chaconne in cis-Moll[/url]
1146 smaragd 2015-12-07 13:40:02 [Válasz erre: 1145 smaragd 2015-12-07 08:20:06]
Ladislav Mokrý tanulmányának címe: Friedrich Dohnányi helye Preßburg kultúrtörténetében. Ebben írja: Megemlítendő Franz Schmidt egyik tanára is, a ferences pap, Felician Môcik (1986-1917),akinek a közrehatásával Preßburgból - amely koronként vidéki várossá süllyedt - fontos zenei központ lett.
Ladislav Mokrý tanulmányának címe: Friedrich Dohnányi helye Preßburg kultúrtörténetében. Ebben írja: Megemlítendő Franz Schmidt egyik tanára is, a ferences pap, Felician Môcik (1986-1917),akinek a közrehatásával Preßburgból - amely koronként vidéki várossá süllyedt - fontos zenei központ lett.
1145 smaragd 2015-12-07 08:20:06 [Válasz erre: 1144 smaragd 2015-12-07 08:18:29]
[url]http://www.degruyter.com/dg/viewarticle/j$002fomz.1996.51.issue-12$002fomz.1996.51.12.856$002fomz.1996.51.12.856.xml;Franz Schmidt[/url]
[url]http://www.degruyter.com/dg/viewarticle/j$002fomz.1996.51.issue-12$002fomz.1996.51.12.856$002fomz.1996.51.12.856.xml;Franz Schmidt[/url]
1144 smaragd 2015-12-07 08:18:29 [Válasz erre: 1143 smaragd 2015-12-07 08:16:53]
[url]http://www.webumenia.sk/dielo/SVK:SNG.O_1427;Felician Môcik[/url]
[url]http://www.webumenia.sk/dielo/SVK:SNG.O_1427;Felician Môcik[/url]
1143 smaragd 2015-12-07 08:16:53
Most néhány érdekes, interneten elérhető oldal következik, Felician Môcik, Franz Schmidt és a mai Pozsony , Szlovákia összefüggésében: [url]https://books.google.hu/books?id=63qH-f4oIFcC&pg=PA76&lpg=PA76&dq=felizian+mocik&source=bl&ots=uh3v1zH5R5&sig=rKzwRSlHPGdLsIb-Tn9RttuJbAk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjarpm_l8nJAhWBSxoKHUMyDfAQ6AEIHTAA#v=onepage&q=felizian%20mocik&f=false;Felician Môcik[/url]
Most néhány érdekes, interneten elérhető oldal következik, Felician Môcik, Franz Schmidt és a mai Pozsony , Szlovákia összefüggésében: [url]https://books.google.hu/books?id=63qH-f4oIFcC&pg=PA76&lpg=PA76&dq=felizian+mocik&source=bl&ots=uh3v1zH5R5&sig=rKzwRSlHPGdLsIb-Tn9RttuJbAk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjarpm_l8nJAhWBSxoKHUMyDfAQ6AEIHTAA#v=onepage&q=felizian%20mocik&f=false;Felician Môcik[/url]
1142 smaragd 2015-12-07 07:52:17 [Válasz erre: 1141 smaragd 2015-12-07 07:49:29]
[url]https://youtu.be/OhWE0qZ65VA;O wie selig seid ihr doch, ihr Frommen[/url]
[url]https://youtu.be/OhWE0qZ65VA;O wie selig seid ihr doch, ihr Frommen[/url]
1141 smaragd 2015-12-07 07:49:29
Az előző témához kapcsolódva jelzem, hogy a kiadvány tartalomjegyzéke a 881. bejegyzésben olvasható. Ebből a kutatási gyűjteményből válogatva idézünk részeket, tisztelegve Franz Schmidt közelgő születésnapja előtt. Felician Môcik munkásságát tíz helyen részletezik a kutatók. Először Viera Obuchová említi: Pozsony (Pressburg) kulturális életére a 19. század 2. felében is jellemző volt a közelségből adódó Bécshez kötődő szoros kapcsolat és a művészek e két város közötti állandó vándorlása. Mivel itt nem volt Művészeti Akadémia, az itteni művészek többsége Bécsben tanult, később Münchenben és Budapesten. Tanulmányaik befejeztével egyesek visszatértek ide szülőhelyükre, mások idegen városokban alkottak. A szerző (kiemelés tőle) ebben a részben a pozsonyi képzőművészeket sorolja fel, itt említve meg Felician Môcik (1861-1917) nevét, mint a Pozsonyban működő tájképfestő művészcsoport tagját.
Az előző témához kapcsolódva jelzem, hogy a kiadvány tartalomjegyzéke a 881. bejegyzésben olvasható. Ebből a kutatási gyűjteményből válogatva idézünk részeket, tisztelegve Franz Schmidt közelgő születésnapja előtt. Felician Môcik munkásságát tíz helyen részletezik a kutatók. Először Viera Obuchová említi: Pozsony (Pressburg) kulturális életére a 19. század 2. felében is jellemző volt a közelségből adódó Bécshez kötődő szoros kapcsolat és a művészek e két város közötti állandó vándorlása. Mivel itt nem volt Művészeti Akadémia, az itteni művészek többsége Bécsben tanult, később Münchenben és Budapesten. Tanulmányaik befejeztével egyesek visszatértek ide szülőhelyükre, mások idegen városokban alkottak. A szerző (kiemelés tőle) ebben a részben a pozsonyi képzőművészeket sorolja fel, itt említve meg Felician Môcik (1861-1917) nevét, mint a Pozsonyban működő tájképfestő művészcsoport tagját.