Pár hónappal a Dvořák-maraton után betévedtem a Rózsavölgyibe és mit találtam? A Supraphon által kiadott 11 1982-2 212 rendelési számú történelmi dupla CD-t, amelyen a szóban forgó darab mellett a Cseh Filharmonikusok Jaroslav Krombholc vezényletével Vitězslav Novák: A vihar c., nagyon érdekes kantátáját is előadják. Csehül sajnos nem tudok, így a német és angol fordításokra kell hagyatkoznom. Mindkettő (+ a francia) idegen országokba küldi a névtelen leány ugyancsak névtelen kedvesét. A sírba siető élőket úgy értelmezhetjük, hogy a kísértet szerint az éjszaka a legjobb időszak arra, hogy az élők meghaljanak. A leány utolsó áriájában angolul hibásan/helytelenül, németül könnyelműen, franciául méltatlanul imádkozott az egyes fordítók interpretációjában. Kíváncsian várom, jelenik-e meg kritika a koncertről, ill. foglalkozik-e vele az ÚZÚ, különös tekintettel a kivetített magyar szöveg nem szarvas-, hanem inkább bálnahibáira. A folyt-nál magam is felszisszentem, a többihez jegyzeteket kellett volna készítenem. Öröm az ürömben, hogy a manapság divatos igék, pl. felkérdez/bevéd/berendel nem fordultak elő.
Tartalmilag vitatható értelmezés is volt bőven.
A külföldre ment (Do ciziny se obrátil) itt furán hangzik.
Előkerült a gyermek-szó is furcsa helyen; talán a dívka/děvče mé ihlette, de az meg inkább leány(ka)
Élők a sírba/sírhoz sem volt eléggé érthető (v tu dobu spěchají živí ke hrobu).
És: rosszul kértem Szűzmáriát (Nehodně jsem tě prosila) - inkább méltatlanul.
Az NF mostanában bemutatott francia operáinak felirata - magyar nyelvi szempontból - óvatosan fogalmazva is meglehetősen primitív volt. Mégha a tartalmi értelmezés hibátlan, egy ilyen presztízsű, mértékadónak vélt társulatnál tudomásul kellene venni, hogy az irodalmi magyar nyelv biztos ismerete nélkül helytelen feliratozgatni. Rendezők és karmesterek számára (sok-sok ok miatt) kimondottan megtiltanám a libretto-fordítást. Az általam ismert egyetlen maestro-kivétel csak erősíti a szabályt.
Egyelőre érdeklődéssel várom a kritikákat az előadásról. Vajon a méltán dicsérendő zenei teljesítmény értékelése mellett megemlítik-e majd ezt a kirívó, szégyenletes nyelvi kriminalitást?
A fordító nevét az előadás tapsrendje alatt kiírták a vászonra. Nem nevesítem, mert ez a derék, szimpatikus kinézetű tenor nem felelős. Ő csak túlértékelte a saját lehetőségeit. Az esetleges időhiányra hivatkozna mentségül, bizonyára. A nyelvi eltévelyedés azonban sorozatos volt, nem csak egyetlen árva baki. Kérdés: ki kért fel a feladatra teljességgel alkalmatlan személyt? Mert annak a lelkén szárad, hogy a közönség nem a mű sikeres előadásáról csevegett az előadás végeztével, hanem - horribile dictu - szinte csakis a szánalmas magyar feliratozás miatt kesergett.
Szegény Erben, szegény Dvořák, szegény Vykopalová! És szegény mi...
Ennél érdekesebb a minősíthetetlen feliratozás, ill. hogy lesz-e következménye. Mo.-on lévén nem hiszem.
Eredetileg szünettel hirdették, aztán küldtek egy e-mailt, hogy mégse lesz szünet.
Persze, a hirdetmèny volt rossz. Én már el is felejtettem azt a kis megállást. Pl. Mahler/3 első tétele egy "normál" szimfóniányi hosszú; emlékszem, legutóbb Mehta is leállt 2-3 percre az Izraeliekkel.
Ez olyan szünet volt a darab vége - a temetőbe való megérkezés - előtt, mint valamelyik Mahler-szimfónia két tétele között. A hangászoknak egyszerűen lélegzetvételnyi szünetre van szükségük a megerőltető finálé előtt. Arra már nem emlékszem 15 év távlatából, volt-e ilyen röpke megállás a Dvořák-maratonon.
Az még hagyján, de szünet ... na az egy darab sem volt, szerencsére.
Szinte látom, lesz majd ilyesmi is műsoron:
A kékszakállú herceg vára, egyfelvonásos opera nulla szünettel.
Akárcsak Wilhelm, Lenore háborúban elesett (vagy járványban elpusztult?) vőlegénye. Közben nyilvánosságra hozták a jövő évad műsorát. Nem kommentálom.
Megkérdezed az NFZ igazgatóságától? Érdemes volna.
Kb. a 10. elírásnál, hejesírási hibánál abbahagytam a számlálást. Az olvasást nem, mert a zene híven követte a cselekmény szövegét, ezért a szöveg fontos volt. A sok ismétlés, ismétlés, ismétlés jól belénk véste a cselekményt. Az elején Kékszakállú jutott az eszembe, mint a kisértet távoli "rokona"; bàr ez a legény szerencsére csak egy leányt akart a várába sírgödörbe hívni, de (spoiler!) szerencsére még ez sem sikerült neki, hála a lyányka fohászainak. Heppiend itt tehát van. Dvořák -a Ruszalkához hasonlóan- ezt a művét is jó zsírosan hangszerelte, és itt is éreztem némi wagneri "stichet". A kórus szépen szólt, talán túl "szépen" is, a teljes együttes fortéinál szinte megremegtek a Vigadó falai. Ilyenkor a három cseh szólista hangja olykor még elöl is elveszett. Tomás Brauner értő, megbízható dirigens. Egészében véve szép este volt.
Ha már az élő előadást ki kellett hagynom, megvigasztaltam magam egy valóban szép felvétellel.
Úgy van, a "mint egy kígyó, megfolyt" megjelenésekor körülöttem sokan felhördültek.
(Růženec ten z klokočí jako had tebe otočí!)
- kell, hogy
Ez a rossz slágerekbe illő nyelvi fordulat nálam jókora döfésnek számít.
- Az ara imádságos könyvecskéiről azt olvastuk: "Eldobta őket."
(Knížky jí vzal a zahodil...) Vajon kiket?
- A rózsafüzérről így (!) és azt olvassuk: Mit hordassz (!) a derekadon?
A rózsafüzért övön hordják, nem derékon. A leány nem hordja, hanem magával hozta.
(Co máš, má milá, za pasem? Růženec s sebou vzala jsem.)
- A helyre való tekintettel megjegyzendő, hogy aki víg, az vigad, és nem vígad.
Dvořák mennybemenetelét gátolja ez a minősíthetetlen adalék. Ennyire kell némi pénzecskét juttatni valaki közelállónak?
A kiváló zenekar, énekkar és a nagyszerű szólisták erőfeszítését, a mű szépségét beszennyezheti a kritikán aluli feliratozás?
A fizető közönség többet érdemel. Ki a felelős ezért a szégyenért?
Ismét keserűen gyászolhatunk:
Kocsis Zoltán, hiányzol nagyon!
Ide nekem az oroszlánt a Kisértet menyasszonyát, irány a Vigadó! Addig is egy korabeli Momus-kritika itt.
off Kèt töredelmes vallomás:
off "Ha nem érted, akkor bizony benne vagy a pácban." Pedig még csak nem is horgászom. (Ikes ige ám!)
A kísértetmenyasszonyt Mo.-on először a 2008-as Dvořák-maratonon adta elő a Rádiózenekar+ -kórus cseh karmesterrel és szólistákkal, ez a koncert volt a napindító. Én magam is hallottam, sőt ma este is megyek. :O))) Sör a Mester dicsőségére a hűtőbe bekészítve.
Látszik, hogy nem olvasol szakirodalmat (Lidl, Spar, Aldi, stb relkámújságok), de az is lehet, hogy az említett szakkifejezést túl gyorsan olvastad. Mert ha szótagolnád: pác - só, akkor azonnal megvilágosodna minden. Példamondat: Vidámabb lesz az életed, ha pácsóval ízesíted a kenyered. :)
Ha nem érted, akkor bizony benne vagy a pácban.
Én a bajazzo magyar (?) szót nem értettem soha, pedig gyakorta emlegetik egy olasz kisopera kapcsán. Ám az olasz szótár nem ismeri, a német szótár viszont igen. Így lett az olasz pagliaccio-csizmából magyar talp alá való. Igen, eléggé alávaló.
A nászing pedig inkább a to nasz angol ige present continuous alakja.
Dehogynem jöttèl volna rà, csak fonetikusan ìrtàk: "nothing". Ìgy màr èrthető/bb? ;-) ... de mi az a "pàcsò"?
Ráadásul egy batyunyi van a darabban. A cseh folklór sajátos jelensége, hogy a menyasszony nászinget készít.
Szakértők szerint ez a szerző legkiválóbb műve, még a közkedvelt Rusalka sem versenyezhet ezzel a grandiózus alkotással.
A cím pedig a magyar címbakik sajnálatosan számos halmazát bővíti: nem a menyasszony "van kísértetből", ő hús-vér-ara. Az is csak addig, amíg rá nem jön a turpisságra.
Ez a "nászing" baromi jó. Itt a szövegkörnyezetből kiderül, hogy mit jelent, de úgy önmagában állva, nem biztos, hogy rájöttem volna az értelmére.
A Pesti Vigadóban kerül színre 2024. április "18.," csütörtökön 19:30-tól "várhatóan" 21:00-ig
ANTONÍN DVOŘÁK: "A kísértetmenyasszony" című darabja.
Pavla Vykopalová mutasson szép mintát Antonín Dvořák grandiózus remekművéből:
Maria Panno, při mně stůj
A szoprán neve nem -ova, mint az NFZ-tájékoztatóban, a zeneszerző keresztneve pedig nem ANTONIN.
Érdekesség, hogy a darab igazi, cseh címe Svatební košile, azaz Nászing, az angol cím pedig The Spectre's Bride.
A tájékoztató azt írja, hogy a mű "egy menyasszony és meghalt (sic) vőlegénye túlvilági nászáról szól".
Kissé aggódom, hogy az az ígéret, miszerint a stáb "mind nyelvi, mind stiláris értelemben szavatol a tolmácsolás hitelességéért", vajon sikeresen teljesülhet-e.
Még
mielőtt külföldi operatársulatok elhozták volna Magyarországra a Ruszalkát, már
készült belőle magyar nyelvű rádiófelvétel: keresztmetszet-féle.
A
Magyar Rádió évtizedeken keresztül sugározta az opera részleteit erről a
stúdiófelvételről (is):
1955.
szeptember 19., Kossuth Rádió, 19.02 – 20.00
„Bemutatjuk
új operafelvételünket”
„Részletek Dvorzsák A sellő
(Ruszalka) című operájából”
Közreműködik a Magyar Rádió ének-
és zenekara.
Vezényel: Váradi László
Szereposztás:
Ruszalka
– Mátyás Mária
A
herceg – Ilosfalvy Róbert
A
vízirém – Jámbor László
A
hercegasszony – Takács Paula
3 tündér – Szecsődi Irén, Fábry Edit, Koltay Valéria
A mai, február 4-i délelőtti előadáson a földszinten ültem. A mai előadás jobban tetszett, elsősorban azért, mert az énekesek - benyomásom szerint - kevésbé kiabáltak, kevésbé erőltették a hangjukat, jobban érvényesült a természetes hangszínük. Nyári Zoltán nem annyira volt formában ma, főleg az elején, de a többiek jobban tetszettek ma, mint a múltkor. A zenekar is árnyaltabbnak, dvořákosabbnak hangzott, bár itt szerintem még mindig van tere a fejlődésnek. Nyárin és Brassói-Jőrösön szemmel láthatólag mikroport volt, de sejtésem szerint ez nem helyszíni erősítés céljára szolgált, hanem arra, hogy felvegyék az előadást (erre utalt a színpad előtt elhelyezett számos mikrofon). Brassói-Jőrösről változatlanul nem gondolom, hogy hangszíne ideális lenne Ruszalkához, de szépen helytállt. Színészi játéka sokat segít az összhatás elérésében.
Szubjektív, fanyalgástól sem mentes, laikus beszámolóm a január 31-i Ruszalkáról:
Meglehet, túlságosan nagy várakozással mentem el az előadásra, ezért csalódtam.
Első Ruszalka-élményem Prágában volt, és, bár abban az előadásban se a szoprán, se a tenor nem volt a helyzet magaslatán, engem abszolúte lenyűgözött ez az opera, a történet is, meg különösen a varázslatos zenekari hangzás. (Amerikai vendégkarmester vezényelt, de a prágai operazenekarok talán még karmester nélkül is remekül eljátsszák a Ruszalkát.) Mikor megtudtam, hogy Halász Péter fogja vezényelni a pesti előadást, örültem a hírnek, hiszen nevezett maestro korábbi benyomásaim szerint igencsak otthon van annak a korszaknak a zenéjében. Sajnos korai volt az örömöm, mert a jelek szerint ez az affinitás a cseh zenére már nem feltétlenül terjed ki. Dvořák nem Richard Strauss. A megvalósított zenei kíséret legfeljebb nyomokban tartalmazta a szláv lírát, a szláv melankóliát, aminek az egészet át kellene hatnia, és ami annyira ott van a népzenéjükben is. A zenekari teljesítmény egyébként se tetszett, hallottam pontatlan, elkent belépéseket (jó, jó, más előadásban is előfordul ilyesmi), valamint nem egyszer kihallottam egyes hangszereket, holott a III. emelet közepén elég integrált szokott lenni a hangzás.
A főszereplők közül egyedül Nyári Zoltán keltett bennem olyan benyomást, hogy ő akár cseh énekes is lehetne. (Tudható, külföldön is énekli a Herceg szerepét, míg a többiek valószínűleg most debütáltak szerepükben.) Brassói-Jőrös Andreáról az a benyomásom, hogy nemcsak a (hangi) kamatokból énekelt, hanem a tőkéhez is hozzányúlt időnként. Meglehet, ennek az az oka, hogy a karmester - mint az egy online interjúból kiviláglik - megköveteli a megfelelő volument. Ez az énekesnőt valószínűleg erején felüli erőfeszítésre kényszeríti. A magas hangjai az én fülemben nem hangzanak szépnek, lehet, hogy ennek is a túlzott igénybevétel az oka.
Rálik Szilvia végigrikácsolta a szerepét, lerontva a kedvező benyomást, amit a nyáron szereztem róla a margitszigeti Attilában. A Vízimanó szerepe basszust kíván, Szemerédy Károly pedig tudtommal bariton. Megtette amit lehetett, de maradt némi hiányérzet bennem. Gál Erika mély hangjai sem voltak igazán meggyőzőek. Meglehetősen blazírt boszorkány, de lehet, hogy ez rendezői koncepció: a nő belefásult, hogy szerelembe esett vízitündérek folyton könyörögnek neki, hogy változtassa őket emberré, ő megteszi, aztán a történet rosszul végződik.
A mellékszerepeket jól osztották ki. Kiemelkedik közülük Topolánszky Laura a Kukta szerepében, igazolva a tételt, hogy valójában nincsenek kis szerepek.
A rendezés elfogadható, a jelmezek látványosak. Nagy szerep jut a koreográfiának, a víz hullámzását textilek mozgatásával sűrűn imitáló táncosok karizmai alaposan igénybe lehetnek véve. Jó ötlet a Boszorkány fekete macskájának megjelenítése egy jelmezbe bújt mozgásművész által.
Összességében az előadás zeneileg számomra nemcsak a prágai előadás színvonalát nem érte el, de a nem olyan rég a Müpában látott, rövidített verzióét sem (ott volt egy igazán adekvát címszereplő, Bakonyi Anikó, meg egy valódi basszus Vízimanó, Kiss András).
Úgy vélem, az operaházi előadás a tegnap hallott állapotában nem igazán alkalmas arra, hogy ezt a - szerintem - csodálatos operát a pesti operaközönséggel megszerettesse. A csoda elmaradt. Még talán javíthatnak. (Meg fogom nézni még kétszer.)
Annyiban szerencsésebb vagyok, hogy lassan 20 éve zenehallgatós alapon ismerem a Rusalkát, és itt van a Fleming-/Mackerras-felvétel CD-n, a kísérő füzetben az eredeti szöveggel és angol/német/(francia) fordítással. Baráti társaságban visítoztunk a röhögéstől, főleg az 1. felvonás Vízimanó-nimfa, ill. Ježibaba-jeleneteinek szövegein. Nem tehetek róla, jókat derülök egyes cseh szavakon, mint pl. chlapec, hočička, a mássalhangzó-torlódásokról (zmrzlina, prst) nem is szólva.
Èrtem, ebben is sok igazsàg van ès te/ti vagy/tok ebben jàrtasak. Azt mondanàm, modus vivendi-nek, hogy (köz)ismert operàknàl talàn tènyleg ès inkàbb előtèrbe kerülhet a mű(vèszi/bb)fordìtàs. Ebben az esetben (Rus/z/alka) viszont egyfajta "nyers" ismeretterjesztès is a szõveg ill. annak olvasàsa. Szàmomra biztosan. Làttam a MET Fleminges produkciòjàt, az volt elsõ Ruszalkàm, meglepően megfogott a zene, de ott ugye (?) nem volt magyar felirat ès hiàba tudtam kb. h. miről szòl a mese, pontos szövegismeret hìjàn kisebb volt az èlvezeti hatàs.
Azt hiszem, hogy ez ennél egy picit bonyolultabb. Ha leemelsz egy nem magyar író által írt könyvet a könyvespolcodról, és beleolvasol, akkor nem a nyers, szó szerinti szöveget olvasod, hanem műfordítást. Minden egyes műnél - így a librettónál is - a tartalom és a forma egységet képez. És a jó műfordításnak ezt az egységet kell egy másik nyelvre konvertálnia. A tartalom nem egyenlő a szószerintiséggel, a szavak összességével, hiszen nagyon gyakori az, hogy az egyes nyelvek ugyanazt a gondolatot más szavakkal fejezik ki. Én a fordítási eljrást úgy képzelem el, hogy a szavak halmaza egy gondolatot fejez ki, tehát a szavakból el kell jutni a szavak által kifejezett gondolatig, és ezt a gondolatot kell átültetni a másik nyelvre, úgy, hogy az eredeti forma is - amennyire lehetséges - megmaradjon. Ebben a kontextusban a nyers fordítás csak egy közbeeső állapot. A régebbi opera-fordítások legnagyobb problematikája az volt, hogy az eredeti formát kellett teljes mértékig leképezniük, azért, hogy a lefordított szöveg az eredetihez hasonló módon, prozódiailag is megfelelő legyen, énekelhető legyen. Ez a tartalom szemszögéből időnként szinte vállalhatatlan kompromisszumokat eredményezett. Manapság már egyszerűbb a helyzet, hiszen a lefordított szöveget nem kell énekelni, így a szöveghűséget sokkal jobban meg lehet valósítani. Ettől függetlenül, mint minden más irodalmi alkotásnál, úgy ebben az esetben is, a forma változatlanul lényeges, a lefordított szövegnek nemcsak a szavak jelentését, hanem az eredeti libretto szavakon túli szépségét is át kell adnia.
Màr ìrtam, mennyire fontosnak tartom a szövegek magyar nyelvre fordìtàsàt, olvasàsàt előadàs közben. Tegnap este is vègig fèl szemmel a Rus(z)alka szövegèt olvastam. Megejtően kifejező ès vàlasztèkos szöveg. A fordìtàs rìmek nèlkül is èlvezetes. Ùgy vèlem, egy itt ennyire ismeretlen darab követèsèhez legfontosabb a szöveghű (nyers?) fordìtàs. A rìmes műfordìtàs valszeg a pontossàg rovàsàra menne. Aki meg nem olvassa a szöveget, mèg kevèsbè, ùgyis mindegy.
Ha már Dvořák és a szellemvilág: Április 18-án a Pesti Vigadóban adják elő(NFZ /kórus) tudtommal másodszor idehaza a halhatatlan szerző igencsak kiváló A kísértetmenyasszony c. kantátáját. Jó kis rémtörténet, először a MüPa 2009-es, sorrendben 2. maratonján szólaltatták meg.
A Rusalka-libretto cseh nyelven versben van - és gyönyörű! Magyarul is lehet verses.
Rusalka I
https://www.youtube.com/watch?v=DHOlkqEODSU
Rusalka II
https://www.youtube.com/watch?v=lmGcfW_0IEg
Rusalka finale
https://www.youtube.com/watch?v=gcNXSfCQ2A4
A legismertebb: Měsíčku na nebi hlubokém
https://www.youtube.com/watch?v=tikBiZwCnW8
Magyar Katolikus Rádió – „Zenei barangolás”
Dvořák-premier az Operában: Ruszalka
A műsorban tudósítás hangzik el a Magyar állami Operaház premierje előtti egyik
próbáról, az Opera Café-tól kölcsönzött felvételéről, amelyben a „felkészülés
koncentrált pillanatai” között megszólal a rendező, Szikora János, a címszereplő
Brassói-Jőrös Andrea, a Herceget alakító Nyári Zoltán és a házigazda-műsorvezető, Gyüdi Melitta.
Elhangzott: 2024.01.28. 20:04
Visszahallgatható: itt
Köszönöm! Tényleg, ez igen mesebeli, szép Ruszalka-operafilm!
Nem éppen MÁO, de Ruszalka.... gyönyörű operafilmet találtam itt: https://www.youtube.com/watch?v=WIElTGa_wyI
Jelenségek hálójában - Szikora János a Ruszalkáról és az élet szépségeiről
/Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi szám, a Mértékadó kulturális melléklete/
„Színész, színházi, opera- és filmrendező, színigazgató. Szikora János több mint negyven éve van jelen hivatásaival a hazai kulturális életben. 1989-ben dolgozott először az Operaházban, a Salomét követően többek között a Carment, a Normát, A bolygó hollandit és a Werthert is megrendezte. Egyik legjelentősebb, zenei léptékében mindenképpen legnagyobb „olvasatvállalása” Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című zenedrámájának magyarországi bemutatója volt 2014- ben.
Tíz év elteltével most ismét egy olyan, alaprepertoárba kívánkozó remekművet visz színre, amely saját produkcióként először kerül a Magyar Állami Operaház műsorrendjébe.”
/Pallós Tamás/ - (2-3. oldalon)
[...] „[Nádasdy Kálmánnak] volt egy nagyon fontos, lényegében az egész rendezői pályámat beragyogó elve: Ne a jelentést ábrázold, hanem a jelenséget! Arra utalt, hogy operák színpadra állításakor a jelenség maga a zene, a szöveg, illetve a librettó keletkezésének ideje és közege. A jelentés megmutatása eredményezi a didaktikus rendezői belemagyarázásokat. Kétségtelen, hogy e jelentős előadások között is akadnak nagyon hatásosak, de ezeket kevésbé szeretem; nem ez a fajta rendezőalkat vagyok. Sokkal inkább abba az irányba mozdulok el, hogy a jelenséget járjam körbe, a jelentés megfejtését, az interpretációt pedig a nézők fantáziájára bízom." [...]
Kedves Zéta!
Az Élet és Irodalom 2009. március 6-i (10.) számában
Koltai Tamás Az elsüllyedt hableány című operakritikájában a Debreceni Csokonai
Színház saját Ruszalka produkciójáról úgy fogalmaz, hogy magyarországi
bemutató.
Ugyancsak Koltai Tamás, a Színház című lapban megjelent operakritikájában (2009. május 1.) írja le:
„A debreceni előadás jócskán megkésett magyarországi, magyar nyelvű bemutató. (Eddig egy 1956-os pozsonyi és egy 2008-as kassai vendégjátékon láthatta a hazai közönség Budapesten, illetve Miskolcon.)”
Koltai nem említi, de mi már tudhatunk az 1956-os Erkel Színház-béli pozsonyi színház vendégjátékát húsz évvel követő Prágai
Nemzeti Színház vendégjátékáról is az Operaházban. Kérdés inkább azon lehet, hogy saját produkciót vagy vendégjátékot
tekintsünk magyarországi bemutatónak?
Kedves Búbánat,
Az OPERA holnap először tűzi műsorra - saját produkcióban - Dvořák Ruszalka című operáját. „A hangját szerelméért feláldozó hableány történetére, ami a cseh operairodalom egyik legikonikusabb darabja”, meg Szikora János rendezésére kíváncsian, már a hivatalos bemutató-előadás előtti főpróbára zsúfolásig megtelt tegnap az Operaház nézőtere.
Számomra élőben ez volt a negyedik Ruszalkám: 1989. február 8., Pozsony, Slovenské Narodné Divadlo (Szlovák Nemzeti Színház); 2009 februárja, Debreceni Csokonai Színház – az opera magyarországi bemutatója; 2014 februárja, Bécs, Állami Opera. Tehát a legutolsó Ruszalka-élményem csaknem napra pontosan tíz évvel ezelőtt a STOP-hoz kötődik, ahol kiemelkedő énekes nagyságoknak tapsolhattam, de a rendezés horrorisztikus elemei is igencsak hatottak...(erről részletesen beszámoltam a Dvořák -topikban, a 124-es sorszám alatt. lásd itt.)
Halász Péter karmester mindkét szünet utáni felvonás kezdete előtt, elnézést kért a közönségtől, türelmünket kérve, mert még „csiszolgatta” az első felvonásból a zenekari részek néhány ütemét, amelyeket újra eljátszatott.
Nem kívánok szólni, milyen erős benyomások értek minket Dvořák operáját nézve-hallgatva, legyen meglepetés, de azért annyit mégis elmondhatok az új produkció rendezését, a látványvilágát, az énekesi és zenei oldalát is tekintve, hogy a közönség igen magas hőfokon nyilvánított pozitív tetszést az előadás végén, mindenki sugárzott az örömtől – fenn a színpadon előadók is!
Az OPERA vélhetően egyik munkatársa a tapsrend alatt, kezében egy szép virágcsokorral, belépett a színpadra, odalépett Rálik Szilviához, akinek átadta a bokrétát, majd kivonult. Szeretném tudni, vajon e tiszteletmegnyilvánulás mögött mi állhatott, és hogy a nyílt színpadon, egyedüliként Rálik kapott tőle ilyen kedves elismerést.
A Bartók Rádió ma esti operaközvetítése
(19.00 – 21.50):
Antonín Dvořák: Ruszalka
Háromfelvonásos opera
Szövegét Jaroslav Kvapil írta
Vez.: Szemjon Bicskov
Ea.: Prágai Filharmónia Énekkara (karig.: Lukáš Vasilek),
Cseh Filharmonikus Zenekar
Szereposztás:
Ruszalka - Asmik Grigorian (szoprán)
Herceg - Dmytro Popov (tenor)
Az idegen hercegnő - Jana Kurucová
(szoprán)
Boszorkány - Jamie Barton (mezzoszoprán)
Vízimanó - Jan Martiník (basszus)
Kukta - Štěpánka Pučálková (szoprán)
Erdőőr - Boris Prýgl (tenor)
Erdei tündérek - Markéta Klaudová
(szoprán), Markéta Cukrová (szoprán), Monika Jägerová (mezzoszoprán)
Vadász - Jiří Brückler (bariton)
(Prága, Rudolfinum, Dvořák-terem, 2022. szeptember 19.)
Van itt valaki, akinek mond valamit az a név, hogy Josef Kuchinka?
A bombasztikus előadások kedvelőinek ez egy jó opció. Három éve dobták piacra. Van pár magyar is a zenekarban.
- Képzeld Julikám, tegnap az én drága Lajosommal voltunk egy komolyzenei koncerten! Dvorak IX. szimfóniáját hallgattuk meg. Hogy milyen volt? Hangos! Nagyon hangos!
Hát igen. Ezt a művet előszeretettel szokták hangosan játszani. A zenészek mentségére legyen mondva, a kotta tálcán kínálja ezt az opciót. Egy Bösendorfernek sem lehet ellent állni. Aki egy ilyet megpillant, már ugrik is neki, és miközben izomból veri a legalsó billentyűt, valósággal rázkódik a gyönyörűségtől, mert ilyen csodálatos alvilági mélyeket még a Sonus Fabere sem képes otthon kiokádani magából, pedig az többe volt, mint ez a két tonnás izé.
Aztán jön ez a szlovák karmester, ez a Lenárd, aki fordít a dolgon és azt mondja, hogy kérem, ez a szimfónia se nem dráma, se nem epika, hanem líra. Noseda ugyenezt csinálta Csajkovszkij 4. szimfóniájával. Az eredmény? Egy új Csajkovszkij mű. Ezt tényleg lehet? Ilyen egyszerűen kilépni a jól megszokott előadói kánonból? Lehet. Persze. Zenei fantázia és merészség kérdése az egész. Mondjuk, aki a mai napig abban a hitben él, hogy a játékban folyton ott kell lobognia a tűznek, a kifejezés olthatatlan vágyának, annak hiába is magyaráznám ennek a végletekig letisztult és őszinte érzelmekkel teli szlovák előadásnak a nagyszerűségét. Az ilyen megérdemli, hogy Dvorák apropóján folyton leszőnyegbombázza egy zenekar.
Meg van bocsájtva, koszonom azt a sok szép felvételt amelyeket szlovák muvészek tolmácsoltak.
Az biztos, hogy én ittam! :-)
Te ittál a hozzászólásod előtt? Vagy viccnek szántad?
