Rachmaninov III. zongoraverseny. Horowitz, NYPO, Mehta. Egy 1978-as koncert filmje. Horowitz ekkor - 75 évesen - játszotta a művet utoljára életében.
Nncs meg, nem lehet meg az interpretációban az a vadállati tombolás, ami Horowitz évtizedekkel korábbi "élő" felvétetelét jellemzi - de itt persze sokkal jobb a hangminőség s ott a kép.
Húszéves korom körül úgy gondoltam, négy muzsikust szeretnék a színpadon-koncertteremben látni-hallani: Domingot Otelloként, Karajant, Mravinszkijt, Horowitzot.
Nagyon égő, de nem éreztem itt a III. fok mollt (F#m), nem tudom, hogy hová illik, mikor következhet. Szeretnék megtanulni bármilyen műfajon keresztül hasonlókat. Van erre weboldal esetleg? A cél később a komoly lenne, de ha már itt megakadok...
Az "in medias res" vagy a végén kezdődik és onnan megyünk vissza az elejére megoldás az irodalomban és a filmek világában megszokott, és értelmezhető. Egy már megírt színdarab és/vagy opera ilyen módon történő átértelmezése bizarr és a dolog természeténél fogva nehezen értelmezhető, pláne azon néző számára, aki előzetesen nem ismerte a darabot. Nem beszélve arról, hogy ez a megoldás az eredeti mű meghamisítása - bár ez ma már senkit nem érdekel!
Nem láttam, de úgy képzelem, filmes megoldást választott a rendező. Filmek kezdődnek gyakran a "végén" vagy a "vége előtt", megmutatják adott pillanatban pl. a jelenben zajló történést, majd megjelenik a felirat: "X héttel/Y hónappal korábban" és onnantól zajlik a cselekmény a jelenig. A norvég Mimi kórlapját nem láttam, így nem tudom, miből derült ki a baja,de miért is ne lehetne végstádiumú (tüdő?)rákja? A dr.nő (talán nem Musetta) pedig a két fiúnak kellethette magát :-)
Gondolom ez a Stefan Herheim féle Oslo-i előadás volt. Megvásárloható DVD-n is.
Számomra eddig a legfurcsább Bohémélet a világűrben játszódó volt, 2017, Opera Bastille, Sonya Yoncheva, Aida Garifullina és Artur Ruciński, Claus Guth rendezésében
A Magyar Telekom kínálatában van a Stingray Classica csatorna, ahol néhány napja a norvég operaházból közvetítették a Bohémélet előadását. Ha valaki a megértésében segítene, örömmel venném.
Úgy kezdődött, hogy egy kórházi intenzív szobában haldoklott, majd meg is halt Mimi, miközben Rodolfo a kezét fogta. Berohant Marcel, mint egy kórházi takarító, később az egyik doktornő levetkőzött a bohémek előtt, de senki sem törődött vele. Aztán mintha feltámadt volna Mimi, egy végső stádiumú daganatos, kórházi köntöst viselő, beteg hölgy alakjában. Eddig bírtam nézni.
Hát, mindenki próbálkozik. Ha nincsenek jó énekesek, akkor legalább legyen egy kis horror-thriller. Az mostanában nagyon menő, nem lehet vele nagyot bukni. :)
Megnéztem az idei Metes Turandot-közvetítést, az énekesek meglehetősen jók, de a produkció szörnyen elavult. Szeretem én hagyományosan ezt az operát, de szívesebben látnék olyan elegáns fantasy-jelmezeket, mint a manapság divatos wuxia sorozatokban, ezek a régi ruhák többnyire esetlenek és csicsásak. A sok műorientalista sallangról nem is beszélve.
A varázsfuvolából az Éj királynője II. felvonásbeli áriáját, fiúszopránnal. Ha valaki nyilvános helyen bunkó, mint most egy pasi a Liszt Ferenc Repülőtéren, és üvöltve telefonál, vagy hangosan könnyűzenét hallgat, ezt szoktam bevetni. Ismétlő lejátszási módban. Ez a pasi négyszer kibírta, csak az ötödik ismétlés felénél kotródott arrébb.
Ugyan most éppen nem operát hallgatok, mint rendesen, de megállapítottam: Yuka Kitamura remek operát tudna írni, ha akarna. Igen jól bánik a zenekarral, kórussal, orgonával is, határozottan klasszikus jellegű a stílusa, jól karakterizál a zenéivel.
Ezt a tikkelő szemű, bicskával fagyit falatozó zeneszerzőt sajna nem ismerem. Annyit tudok vele kapcsolatban, hogyha egy zenekart rendbe akarsz rakni, akkor jól teszed, ha eljátszatsz velük pár Haydn szimfóniát. Én soha nem kedveltem különösebben ennek a pasasnak a zenei munkásságát, és nagyon megkönnyebbültem, amikor Izotov is hasonló véleményre jutott. Nem vagyok gasztroenterológus, de annyit tapasztalatból biztosan tudok, hogy a zenehallgatásnak semmi köze a defekáláshoz, viszont sokkal több az értő és kifinomult ízlés kialakulásához. Nem akarom sem túl-, sem alulértékelni Haydn zenetörténetben elfoglalt szerepét. Számomra egy Mozart száz Haydn. Éppen ezért nincs értelme Brahms esetén Haydn iránti tiszteletről beszélni. Ha visszadúdolod a Haydn variációk témáját, neked is le fog esni, hogy az a téma szánalmasan gyenge. Még a körzővel, vonalzóval és tolómérővel szerkesztő Haydnhoz képest is kirívóan gyenge. Én Brahms helyében biztosan megfeszítettem volna magam, hogy egy épkézláb dallamot találjak tőle, és azt cifrázzam meg a saját (!) stílusomban. De Brahms pont erre csapott le! Vajh, miért? És ez a mű nem Brahms, hanem Haydn stílusában íródott! Úgy, mintha Haydn a kortársa, egy romantikus zeneszerző volna. Brahms magára öltötte Haydn gúnyáját és könnyed ujjgyakorlatként lekent egy stílusgyakorlatot az ő modorában. Szerinte Haydntól ennyi tellett volna az ő korában. Képzelem, mekkorákat röhögött miközben írta. Ha így hallgatod a művet, egyből világos lesz számodra, hogy miért olyan bunfordiak a variácók. Hát ezért.
Az biztos, hogy Mozart nem Haydn, sőt, mi több, Haydn sem Mozart, egyáltalán nem. Mozart egyedülálló, megismételhetetlen valami (valaki), egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt. De hát nem hallgathatunk mindig Mozartot, ahogyan kaviárt sem eszik mindig az ember, mert ha megpróbálná, akkor előbb-utóbb minden testnyilásából az böffenne vissza, és az se az egyénnek, se a környezetének nem lenne kellemes. Szóval nem falunk mindig kaviárt, időnként kell egy kis változatosság, egy kis véres- vagy májashurka, amúgy parasztosan, és itt jön képbe Haydn. Megvallom, én szeretem Haydnt, mert van benne valami kissé faragatlan, drabális, időnként csaknem otromba, de nagyon egyedi humor, ahogyan mindegyik művéből egyszercsak, váratlanul rádkacsint. Ezért a kacsintásért érdemes Haydnt hallgatni.
Az emberiség jelentős többsége - papíron akár magasan kvalifikált, elitegyetemeket végzett egyének tömege is - úgy éli le az életét, hogy legfeljebb reklámklippekben hall bármit is a ZENEirodalomból - Kis éji zene/Valkűrök lovaglása/Napfelkelte a Zarathustrából, jelenleg a Sevillai borbély nyitányának pár taktusa a túlértékelt holland sört tukmáló filmecskéből.
Engedelmeddel a variációs forma romantika előtti létezéséről én is tudok, az egyszerű dallam pedig nem egyenlő a butával. Nekem nincs bajom sem a zenetudósokkal, sem az elméleti emberekkel mindaddig, amíg professzionális szinten játszanak legalább egy hangszeren. Részemről nehéz olyanokkal zenéről érdemben beszélgetnem, akik maguk pl. nem játszották Brahms hivatkozott művét, és szentül meg vannak róla győződve, hogy ez egy komoly, veretes, roppant értékes darab. Hát nem. Én játszottam, van vele élő kapcsolatom és határozott véleményem. De nem kell velem egyetérteni. Szeretek elgondolkodtatni. Elültetni a bogarat a fejekben. Ennyi a sztori.
Ezt a mondatodat nem értem: "Hogy a hangszereken játszani nem tudó zenetudósok stílusérzéke kifejlettebb, mint Brahmsé és ők kompetensebbek a kérdés eldöntésében? Ja, ez teljesen hihető magyarázat. :)"
Mi bajod a zenetudósokkal? Sokan a hangszer mellett kaptak diplomát, mert jobban érdekelte őket a dolog. Egyébként ők írták, hogy gagyi, meg fricska meg paródia? Vagy itt folytatod a régizenés stílusodat? :)
Egyénként azért is kevéssé hadynos, mert a periódus nem szabályos.
Mozart és a közhely két külön dolog. Ha nem tűnt volna fel, a bécsi klasszikus stílus egyik jellemzője az egyszerű dallam, a világos forma.
A variációs forma nagyon izgalmas, engedelmeddel már korábban is létezett, sőt sokkal korábban - mint a romantika.
Töredelmesen bevallom, én szoktam dalozgatni Haydnt, leginkább az Évszakok-ból, de a szimfóniák sem menekülnek :) Hangulat kérdése persze :) Olyankor Schuberttől elnézést is kérek. Ja, ha Schubert, ott is a könnyen énekelhető dallam és világos forma találkozik.
Hogy kitől van, csak napjainkban képezi vita tárgyát. Amikor Brahmsnak megmutatták a hivatkozott témát tartalmazó divertimentot, még Haydnnak tulajdonították, és Brahmsban nem merültek fel különösebb kétségek az eredetével kapcsolatban. Különben miért adta volna szerzeményének a Variationen über ein Thema von Jos. Haydn címet? Logikus, nem? Mi? Hogy a hangszereken játszani nem tudó zenetudósok stílusérzéke kifejlettebb, mint Brahmsé és ők kompetensebbek a kérdés eldöntésében? Ja, ez teljesen hihető magyarázat. :)
Hogy a téma nem illeszthető bele Haydn életművébe? Szerintem simán. Gondolkodjunk már el azon, hogy hány Haydn dallamot fütyörészünk önfeledten a zuhany alatt vagy autószerelés közben! Semmennyit. J. Haydn bár termékeny szerző volt, de egy életet le lehet élni úgy értelmesen és élményekben gazdagon, hogy egyetlen művét sem hallgatjuk meg. Mozarttal kapcsolatban ez már kevésbé mondható el. Mozartnál több zenei közhelyt szerintem senki nem írt.
A variációk egy témára művekre egy külön topikot lehetne nyitni, és érdemes is volna, mert a zeneművek száma hatalmas. A témát rendszerint valami széles körben ismert és népszerű dallam alkotja, és ebből készít a szerző többnyire gyors variációkat, melyeket megtör egy lassú, moll hangnemű betéttel. Ez a klasszikis recept a romantikában. Én pl nagyon szeretem Schubertnek ezt a darabját. Ez egy fantasztikusan szép téma. Tökéletes pontossággal mutatja, hogy miről szól ez a műfaj. Rakd mellé Haydn témáját és Brahms kibontását! Az egy paródia. És nem a bachi értelemben.
A Változatok egy Haydn-témára egy fricska Haydnnak. Egy paródia arról, hogy mit lehet kihozni a zenetörténet talán leggagyibb témájából. Meglepően sokat.
A három Sztálin-díjjal kitüntetett, ma már ritkán játszott orosz zeneszerző nemcsak a szovjet-rendszer kedvence, hanem néhány kifejezetten érdekes mű szerzője is volt! (Pl. 24 preludes, Rhapsody for Piano & Orchestra, Colas Breugnon opera).
Belenéztem a STOP által megvalósított, Schlingensiefhez közelítő rémségébe, és nagyon gyorsan kikapcsoltam, lévén Beethoven a legkedvesebb zeneszerzőm.
Igen, a vége különösen megkapó volt! Rettenetes lehetett üres nézőtér előtt fellépni! Majd a következő előadások valamelyikét megnézem, szerencsére MEZZO Tv-nk még van.
Nem láttam a 2000-eset vagy nem emlékszem rá, de tudjuk, hogy az "öreg" többször nekifutott "fájdalmai gyermekének", ahogy ő hívta egyik igen kedves operámat. Ez egy vadiúj produkció, most lett vége, sok helyen más vagy máshogy szól a zene mint ahogy többnyire halljuk. (Nekem a végleges versio jobban bejön.) Megható és felemelő volt látni, ahogy a végén az összes közreműködő megjelent a színpadon, a nyilván üres nézőtér előtt és tapsoltak ... ők, maguknak. Remélem, senki nem kapott el senkitől semmit, bár a social distancing tutira nem volt meg a végén..
Köszönöm! Még éppen elkaptam, és gyorsan előjegyeztem magamnak a következő időpontokat! Ez nem ugyanaz a Fidelio Urfassung (Leonore), amit júnus 5.-én a STOP adott? Egy korábbi, 2000. évi felvétel ismétlése, más rendezés és más szereplők?
Egy speciális Fidelió(t) mezzon, az ősbemutató helyszínéről, Theater an der Wien.. Első hallásra a zene sok helyen eltér a megszokottól, de nem ettől speciális. Először is a kétszeres Oscar-díjas, ragyogó (film)színész, Christoph Waltz rendezte, minden értelemben "szédületes" a díszlet. Két magyar, Bretz Gábor (Don Pizarro) és Szemerédy Károly (Don Fernando) énekel benne. Ami igazán különlegessé teszi a felvételt, az az, hogy -bár a jegyek hónapokkal előre elfogytak- eddig egyetlen előadást sem tarthattak a covid19 járvány miatt. Ez a felvétel 2020. március 23-án készült...további információk, dátumok itt.
Faust Madridból (2018) mezzon, elsőrangú szereposztásban (Ettinger, Beczala, Pisaroni, Rebeka, Degout), üditően friss rendezésben (Alex Ollé) és külcsínnel. Beczala kavatinája most ment le, mintaszerű volt, sajnos nagyon-forte cével a végén.
Egy remek Álarcosbált Münchenből, szédületes Mehtával, Beczalával, Harterossal, az általam nem ismert, de kitünő hangú George Peteannal ... és sok-sok rendezői ötlettel.
Én is megnéztem.. Mosuc remek volt, Flórez jól játszott, tetszett a szerelmi kettős intimitása, valamilyen furcsa okból meghatott az előadás. A diszlet ....hát már megszoktam az ilyen tornyokat.. Siker volt.Ja és nem volt csurom vér Lucia ruhája, sőt egyáltalán nem volt csak hófehér.nekem tetszett, soha rosszabbat.
16:00 : Budapest Magyar Állami Operaház Richard Wagner: Az istenek alkonya
18:00 : Budapest Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye) Szabó Marcell (zongora), Onczay Zoltán (gordonka), Kanyó Dávid (fuvola), Kővári Eszter Sára (ének)
Az est házigazdája: Madarász Iván zeneszerző
Liszt: 104. Petrarca-szonett, S.161/5
Bartók: Három Csík megyei népdal, BB 45b
Dohnányi: Ruralia Hungarica, Op. 32/a, 32/d
Horváth Márton Levente: Sonata da chiesa
Madarász Iván: Három történet oboára
Bella Máté: A pillangó álma
Balogh Máté: Hét hangya
Madarász Iván: Fú a szél a nádasban
19:00 : Budapest Zeneakadémia, Solti Kamaraterem Lajkó István (zongora) "A fekete-fehér színei 2022"
Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália – 47. Petrarca-szonett, 104. Petrarca-szonett, 123. Petrarca-szonett
Schubert: Három zongoradarab, D. 946
Medtner: Szonáta-ballada, op. 27
19:30 : Budapest Nádor Terem Nagy Réka (gordonka, viola da gamba)
Savaria Barokk Zenekar, vezényel: Németh Pál C. Ph. E. Bach: A-dúr gordonkaverseny
J. Pfeiffer: A-dúr versenymű viola da gambára
A mai nap
született: 1797 • Gaetano Donizetti, zeneszerző († 1848) elhunyt: 1643 • Claudio Monteverdi, zeneszerző (sz. 1567) 1924 • Giacomo Puccini, zeneszerző (sz. 1858) 1957 • Erich Wolfgang Korngold, zeneszerző (sz. 1897)
