Ezt a tikkelő szemű, bicskával fagyit falatozó zeneszerzőt sajna nem ismerem. Annyit tudok vele kapcsolatban, hogyha egy zenekart rendbe akarsz rakni, akkor jól teszed, ha eljátszatsz velük pár Haydn szimfóniát. Én soha nem kedveltem különösebben ennek a pasasnak a zenei munkásságát, és nagyon megkönnyebbültem, amikor Izotov is hasonló véleményre jutott. Nem vagyok gasztroenterológus, de annyit tapasztalatból biztosan tudok, hogy a zenehallgatásnak semmi köze a defekáláshoz, viszont sokkal több az értő és kifinomult ízlés kialakulásához. Nem akarom sem túl-, sem alulértékelni Haydn zenetörténetben elfoglalt szerepét. Számomra egy Mozart száz Haydn. Éppen ezért nincs értelme Brahms esetén Haydn iránti tiszteletről beszélni. Ha visszadúdolod a Haydn variációk témáját, neked is le fog esni, hogy az a téma szánalmasan gyenge. Még a körzővel, vonalzóval és tolómérővel szerkesztő Haydnhoz képest is kirívóan gyenge. Én Brahms helyében biztosan megfeszítettem volna magam, hogy egy épkézláb dallamot találjak tőle, és azt cifrázzam meg a saját (!) stílusomban. De Brahms pont erre csapott le! Vajh, miért? És ez a mű nem Brahms, hanem Haydn stílusában íródott! Úgy, mintha Haydn a kortársa, egy romantikus zeneszerző volna. Brahms magára öltötte Haydn gúnyáját és könnyed ujjgyakorlatként lekent egy stílusgyakorlatot az ő modorában. Szerinte Haydntól ennyi tellett volna az ő korában. Képzelem, mekkorákat röhögött miközben írta. Ha így hallgatod a művet, egyből világos lesz számodra, hogy miért olyan bunfordiak a variácók. Hát ezért.
Az biztos, hogy Mozart nem Haydn, sőt, mi több, Haydn sem Mozart, egyáltalán nem. Mozart egyedülálló, megismételhetetlen valami (valaki), egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt. De hát nem hallgathatunk mindig Mozartot, ahogyan kaviárt sem eszik mindig az ember, mert ha megpróbálná, akkor előbb-utóbb minden testnyilásából az böffenne vissza, és az se az egyénnek, se a környezetének nem lenne kellemes. Szóval nem falunk mindig kaviárt, időnként kell egy kis változatosság, egy kis véres- vagy májashurka, amúgy parasztosan, és itt jön képbe Haydn. Megvallom, én szeretem Haydnt, mert van benne valami kissé faragatlan, drabális, időnként csaknem otromba, de nagyon egyedi humor, ahogyan mindegyik művéből egyszercsak, váratlanul rádkacsint. Ezért a kacsintásért érdemes Haydnt hallgatni.
Az emberiség jelentős többsége - papíron akár magasan kvalifikált, elitegyetemeket végzett egyének tömege is - úgy éli le az életét, hogy legfeljebb reklámklippekben hall bármit is a ZENEirodalomból - Kis éji zene/Valkűrök lovaglása/Napfelkelte a Zarathustrából, jelenleg a Sevillai borbély nyitányának pár taktusa a túlértékelt holland sört tukmáló filmecskéből.
Engedelmeddel a variációs forma romantika előtti létezéséről én is tudok, az egyszerű dallam pedig nem egyenlő a butával. Nekem nincs bajom sem a zenetudósokkal, sem az elméleti emberekkel mindaddig, amíg professzionális szinten játszanak legalább egy hangszeren. Részemről nehéz olyanokkal zenéről érdemben beszélgetnem, akik maguk pl. nem játszották Brahms hivatkozott művét, és szentül meg vannak róla győződve, hogy ez egy komoly, veretes, roppant értékes darab. Hát nem. Én játszottam, van vele élő kapcsolatom és határozott véleményem. De nem kell velem egyetérteni. Szeretek elgondolkodtatni. Elültetni a bogarat a fejekben. Ennyi a sztori.
Ezt a mondatodat nem értem: "Hogy a hangszereken játszani nem tudó zenetudósok stílusérzéke kifejlettebb, mint Brahmsé és ők kompetensebbek a kérdés eldöntésében? Ja, ez teljesen hihető magyarázat. :)"
Mi bajod a zenetudósokkal? Sokan a hangszer mellett kaptak diplomát, mert jobban érdekelte őket a dolog. Egyébként ők írták, hogy gagyi, meg fricska meg paródia? Vagy itt folytatod a régizenés stílusodat? :)
Egyénként azért is kevéssé hadynos, mert a periódus nem szabályos.
Mozart és a közhely két külön dolog. Ha nem tűnt volna fel, a bécsi klasszikus stílus egyik jellemzője az egyszerű dallam, a világos forma.
A variációs forma nagyon izgalmas, engedelmeddel már korábban is létezett, sőt sokkal korábban - mint a romantika.
Töredelmesen bevallom, én szoktam dalozgatni Haydnt, leginkább az Évszakok-ból, de a szimfóniák sem menekülnek :) Hangulat kérdése persze :) Olyankor Schuberttől elnézést is kérek. Ja, ha Schubert, ott is a könnyen énekelhető dallam és világos forma találkozik.
Hogy kitől van, csak napjainkban képezi vita tárgyát. Amikor Brahmsnak megmutatták a hivatkozott témát tartalmazó divertimentot, még Haydnnak tulajdonították, és Brahmsban nem merültek fel különösebb kétségek az eredetével kapcsolatban. Különben miért adta volna szerzeményének a Variationen über ein Thema von Jos. Haydn címet? Logikus, nem? Mi? Hogy a hangszereken játszani nem tudó zenetudósok stílusérzéke kifejlettebb, mint Brahmsé és ők kompetensebbek a kérdés eldöntésében? Ja, ez teljesen hihető magyarázat. :)
Hogy a téma nem illeszthető bele Haydn életművébe? Szerintem simán. Gondolkodjunk már el azon, hogy hány Haydn dallamot fütyörészünk önfeledten a zuhany alatt vagy autószerelés közben! Semmennyit. J. Haydn bár termékeny szerző volt, de egy életet le lehet élni úgy értelmesen és élményekben gazdagon, hogy egyetlen művét sem hallgatjuk meg. Mozarttal kapcsolatban ez már kevésbé mondható el. Mozartnál több zenei közhelyt szerintem senki nem írt.
A variációk egy témára művekre egy külön topikot lehetne nyitni, és érdemes is volna, mert a zeneművek száma hatalmas. A témát rendszerint valami széles körben ismert és népszerű dallam alkotja, és ebből készít a szerző többnyire gyors variációkat, melyeket megtör egy lassú, moll hangnemű betéttel. Ez a klasszikis recept a romantikában. Én pl nagyon szeretem Schubertnek ezt a darabját. Ez egy fantasztikusan szép téma. Tökéletes pontossággal mutatja, hogy miről szól ez a műfaj. Rakd mellé Haydn témáját és Brahms kibontását! Az egy paródia. És nem a bachi értelemben.
A Változatok egy Haydn-témára egy fricska Haydnnak. Egy paródia arról, hogy mit lehet kihozni a zenetörténet talán leggagyibb témájából. Meglepően sokat.
A három Sztálin-díjjal kitüntetett, ma már ritkán játszott orosz zeneszerző nemcsak a szovjet-rendszer kedvence, hanem néhány kifejezetten érdekes mű szerzője is volt! (Pl. 24 preludes, Rhapsody for Piano & Orchestra, Colas Breugnon opera).
Belenéztem a STOP által megvalósított, Schlingensiefhez közelítő rémségébe, és nagyon gyorsan kikapcsoltam, lévén Beethoven a legkedvesebb zeneszerzőm.
Igen, a vége különösen megkapó volt! Rettenetes lehetett üres nézőtér előtt fellépni! Majd a következő előadások valamelyikét megnézem, szerencsére MEZZO Tv-nk még van.
Nem láttam a 2000-eset vagy nem emlékszem rá, de tudjuk, hogy az "öreg" többször nekifutott "fájdalmai gyermekének", ahogy ő hívta egyik igen kedves operámat. Ez egy vadiúj produkció, most lett vége, sok helyen más vagy máshogy szól a zene mint ahogy többnyire halljuk. (Nekem a végleges versio jobban bejön.) Megható és felemelő volt látni, ahogy a végén az összes közreműködő megjelent a színpadon, a nyilván üres nézőtér előtt és tapsoltak ... ők, maguknak. Remélem, senki nem kapott el senkitől semmit, bár a social distancing tutira nem volt meg a végén..
Köszönöm! Még éppen elkaptam, és gyorsan előjegyeztem magamnak a következő időpontokat! Ez nem ugyanaz a Fidelio Urfassung (Leonore), amit júnus 5.-én a STOP adott? Egy korábbi, 2000. évi felvétel ismétlése, más rendezés és más szereplők?
Egy speciális Fidelió(t) mezzon, az ősbemutató helyszínéről, Theater an der Wien.. Első hallásra a zene sok helyen eltér a megszokottól, de nem ettől speciális. Először is a kétszeres Oscar-díjas, ragyogó (film)színész, Christoph Waltz rendezte, minden értelemben "szédületes" a díszlet. Két magyar, Bretz Gábor (Don Pizarro) és Szemerédy Károly (Don Fernando) énekel benne. Ami igazán különlegessé teszi a felvételt, az az, hogy -bár a jegyek hónapokkal előre elfogytak- eddig egyetlen előadást sem tarthattak a covid19 járvány miatt. Ez a felvétel 2020. március 23-án készült...további információk, dátumok itt.
Faust Madridból (2018) mezzon, elsőrangú szereposztásban (Ettinger, Beczala, Pisaroni, Rebeka, Degout), üditően friss rendezésben (Alex Ollé) és külcsínnel. Beczala kavatinája most ment le, mintaszerű volt, sajnos nagyon-forte cével a végén.
Egy remek Álarcosbált Münchenből, szédületes Mehtával, Beczalával, Harterossal, az általam nem ismert, de kitünő hangú George Peteannal ... és sok-sok rendezői ötlettel.
Én is megnéztem.. Mosuc remek volt, Flórez jól játszott, tetszett a szerelmi kettős intimitása, valamilyen furcsa okból meghatott az előadás. A diszlet ....hát már megszoktam az ilyen tornyokat.. Siker volt.Ja és nem volt csurom vér Lucia ruhája, sőt egyáltalán nem volt csak hófehér.nekem tetszett, soha rosszabbat.
A pár héttel ezelőtti veronai Trubadúrt, nagyon szép a kiállítás, de azért a lovak, felesleges balettbetétek(?!) és a mű-láncingek elég viccesen hatnak. Luna bandája természetesen kékben, Manricóé természetesen vörösben. Rendezés mint olyan nemigen van, csak látvány. Mindenki szépen cövekel, megkoreografálva vonul ki-be és jó operai szokás szerint hadonászik és kardot csapkod. Az egész úgy fest, mint egy negyven-ötven évvel ezelőtti előadás, csak sajnos a hangok nem olyanok. Salsi még talán a legjobb, de azért ő sem Tézier. Zajick, szegény, csiricsáré ruhás vén boszorkánynak van öltöztetve, a szokott kócos ősz parókával, úgyhogy elég nehéz komolyan venni. Netrebko hozza a szokott formát, a férjecskéje éppolyan középszerű, mint a mai Manricók 90%-a. Az együttesekben alig lehet hallani. Ferrando, mint rendesen, jóképű fiatal basszus kissé őszes hajjal.
A Tarkovszkij által rendezett Boriszt néztem meg, mostanra már rájöttem, hogy soha nincs két zeneileg egyforma produkció. A különféle változatokat nem bírom követni, főleg, mikor keverni kezdik őket.
A rendezés semmi különös, nagyjából olyan, mint bármelyik más hagyományos Borisz, amit láttam, viszont Robert Lloyd fantasztikus, mind hangilag, mind színészileg (oké, kicsit néha túljátssza, de még nem láttam olyan Boriszt, aki ne tenné). A lengyel jeleneteken mindig majdnem bealszom, hiába a jó énekesek.
Tegnap ki voltam éhezve némi Simon Boccanegrára (hajlamos vagyok megfeledkezni róla) és a vk.comon találtam is, Bécsből, nem túl régi. Hagyományos jellegű, bár a jelmezek nem olyan csicsásak, mint általában (legalábbis Simon nem rohangál hermelinszegélyes vörös/arany izében).
18:00 : Budapest Deák téri evangélikus templom Dóbisz Áron (orgona), Samodai Bence János (trombita) Purcell: Rondo
Bach: Chaconne BWV 1004
Vivaldi – Bach: D-dúr Concerto BWV 972
Karg-Elert: Toccata – Herr Jesu Christ dich zu uns wend
Bach: Nun komm der Heiden Heiland BWV 659
Karg-Elert: Nun danket alle Gott
Nagy István: Változatok egy magyar népdalra (Ősbemutató)
Karg-Elert: Fantasia – Ein feste Burg
Martini: Toccata
19:30 : Budapest Zeneakadémia, Nagyterem "Fesztivál Akadémia 2021"
Brahms: Brácsadalok, op. 91
Horti Lilla (szoprán), Maxim Rysanov (brácsa), Balog József (zongora)
Enescu: C-dúr vonósoktett, op. 7
Kokas Katalin, Alissa Margulis, Langer Ágnes, Jonian Ilias Kadesha (hegedű), Maxim Rysanov, Kelemen Barnabás (brácsa), Várdai István, Kokas Dóra (cselló)
Rahmanyinov: 1. (g-moll) zongoratrió („Elégikus”)
Kelemen Barnabás (hegedű), Fenyő László (cselló), José Gallardo (zongora)
Wagner: Siegfried-idill
A Fesztivál Akadémia Budapest művészei
Vezényel: Maxim Rysanov
