Így változnak az idők... a fogadalmak...

2018 májusában pedig fogja énekelni Turandotot (Szabóki Tünde).

Szabóki Tündével portré-interjút készített az Új Ember (2013. május 13-18.), ami a hetilap Mértékadó című magazin Kulturális rovatában két teljes oldalon át olvasható, színes illusztrációkat is tartalmaz az énekművészről.

 („Rózsákkal teleszórt úton" – találkozás Szabóki Tündével)

Szerző: Pallós Tamás

– Mint mondja, Wagner és Richard Strauss áll igazán közel Önhöz. Ezen a téren bizonyára életre szóló útmutatást adott a legendás Astrid Varnay, akivel közeli, mondhatni baráti viszonyba is került…

– Münchenben tanultam nála, egy nyári kurzuson, ahova felvételizni kellett. Ezerötszázból negyven embert vettek fel, akik aztán egy hónapon át ingyen tanulhattak olyan világnagyságoknál, mint Renate Holm, Inge Borkh, Kurt Moll vagy Astrid Varnay. Én eleve Varnayhoz szerettem volna kerülni, és végül két nyarat tölthettem vele. Amikor elkezdődött a kurzus, az instrukciói alapján az első órán kiderült, hogy emlékezett rám a felvételiről. Kezdettől úgy éreztem, mintha régóta ismertük volna egymást. Csodálatos ember, művész és nagyszerű hangképzőtanár volt. Sieglindét tanultam nála. Egyszer hazaküldött, és elolvastatta velem az egész Ringet, mert nem tudtam egy mondat pontos értelmét. Nagyon szeretett, sajnálta, hogy nem korábban kerültem hozzá.

– Varnay utalt magyar származására, miután kiderült, hogy Ön honnan érkezett?

– Azt hiszem, vagy hat nyelven beszélt, de magyarul nem tanult meg. Említette, hogy a második keresztneve: Ibolyka! „Tudod – mondta –, amikor hallom a magyart, nem értem, de olyan mintha benne lenne az álmomban.” Felelevenítette emlékezetes budapesti vendégszerepléseit is. Amikor találkoztunk, már visszavonult a színpadtól. Műtötték a térdét, járni ugyan tudott, de a biztonság kedvéért két mankóra támaszkodott. Egy alkalommal, amikor énekeltem nála, egyszer csak megrázta magát, felállt és bekapcsolódott… Elmondhatom magamról, hogy az Ortrud–Elsa-duettet – igaz, csak egy szobában – elénekelhettem Astrid Varnayval! Három szerepre mondta, hogy „nem szabad”: Abigél, Senta és a Turandot. Ezt igyekszem betartani.

• Film Színház Muzsika, 1967. május 5.

IZOLDA: ASTRID VARNAY

Ünnepi este volt ez az Operaházban. Ünneppé napjaink opera- játszásának egyik kivételesen nagy művésze avatta: Astrid Varnay vendégszereplésének első estjén Izolda szerepében mutatkozott be a magyar közönségnek. Késői bemutatkozás volt, egy hosszú, beteljesedett művészpálya delelőjén, de nem megkésett. Egyike azoknak a pillanatoknak, melyek megmaradnak az emlékezetben, felmutatva egy kivételes egyéniség sugárzó tehetségét. Astrid Varnay ma Birgit Nilsson mellett kétségkívül napjaink legnagyobb Izoldája. Azzá teszi ének és játék, zenei és színészi alakítás tökéletes egysége, izzó, szuggesztív ereje.

Astrid Vamay hangja a Wagner-heroinák ideális megformálására szabott drámai hang: nagy volumen, átütő erejű magasság, nagyszerű teherbíróképesség, ezernyi színárnyalat, s a tökéletes technika teszi azzá, az erővel való gazdálkodás mesteri tudománya. Astrid Varnay az elmúlt évek legnagyobb Wagner-dirigenseitől tanulta meg azt az előadói stílust, mely Wagner óta töretlenül öröklődik napjainkig. Tudja, hogy minden akcentusnak, egy-egy zenei gondolat elindításának mekkora jelentősége van ebben a zenei, drámai stílusban; érzi és tudja a wagneri deklamáció minden kifejezési árnyalatát, gesztusát. S ahogyan zenei szerepformálását a legkiválóbbak alakították az évek során, játékkultúrája is a legjelentősebb rendező-egyéniségek jótékony hatása alatt bontakozhatott ki, nem utolsósorban Wieland Wagner irányításával a bayreuthi Ünnepi Játékokon. Ez magyarázza, hogy a színpadi játék a zenei gesztus kifejezője Varnay alakításában: minden mozdulata a megkomponált műből, a zenétől kapja értelmét, s nem külsőséget, járulékos elem csupán.
Varnay amellett rendelkezik az egyéniség, a légkörteremtés varázsával, mely hangsúlyossá tesz minden mozdulatot, s megteremti azt a színpadi atmoszférát, mely a nagy alakítás csalhatatlan ismertetőjegye. Ahogyan az első felvonásban Trisztán nevének említésére megrezzent, mintha áramütés teremtett volna egy pillanat alatt közönség és színpad között szoros kapcsolatot. Legtöretlenebbnek ebben a felvonásban bizonyult, s az utolsó felvonás csodálatos lezárásában, Izolda szerelmi halálában, ebben a megdicsőítő elmúlásban.
Magyar partnerei, Joviczky József, Szőnyi Olga, Jámbor László és a vezénylő Lukács Miklós a tőlük megszokott színvonalon voltak részesei az ünnepi alkalomnak.

//Fábián Imre

Sajnos" Telramund" akkor  még nem volt ott,hogy segítsen.Egy nagy operabarát hölgy viszont igen.Egyébként mindenki békében hazament pedig 5x emelt helyárak voltak.Jámbor László micsoda bariton volt és milyen  jó Telramund Delly Rózsival Ortrudként.

Csodás Igor herceg, Scarpia,Renato,Luna ,Tell Vilmos,Amonasro,Tonio,Alfio stb,stb. El van felejtve sajnos.Így múlik a világ dícsősége.

Egy időben az Operaház a világ legjobb hangjaival rendelkezett.Nem volt gond egy Álarcosbál.!Anno még volt kikért lelkesedni.

Szerintem Jámbor László is hazament...;-)

És mit tett ekkor Telramund? ;-)

Pesti vendégjátékán a Lohengrin II felvonása  alatt kiment a villany az Erkelben:A közönség szépen kibotorkált és hazament.Ilyen is volt hajdanán és senkit nem átkoztak ki miatta,

​​​​​​Ma 100 éve született Astrid Varnay  

(1918. április 25. - 2006 szeptember 4.)

• Film Színház Muzsika, 1967. május 5.

ASTRID VARNAY

Budapesti találkozás a nagy Wagnerénekesnővel
 

Bizony, évtizedeknek kellett eltelniük, míg a távoli, legendáshírű Wagner-énekesnőből a budapesti operaközönség számára is elérhető hús-vér valóság lett. Dicshimnuszokat írtak róla szerte a világban, s hébe-hóba célozgattak arra is, hogy magyar származású. Igaz? Nem igaz?
S most ideérkezésének első órájában már otthonos derűvel tekintgeti az utcát, a hotelt, az embereket. Kíváncsi rá, hová jött. Valamiféle halvány emlék dereng benne, de maga se tudja bizonyosan, hogy járt már itt négy-öt éves korában. Szülei alighanem elhozták ide látogatóba, a rokonokhoz, Mert mindketten magyarok voltak. Anyja: Maria Jávor, az egykori neves koloratúra énekesnő, s apja, az operarendező. Őmaga Stockholmban született, s káprázatos karrierje Amerikában indult el.
Hogyan is?

— 1941-ben a New York-i Metropolitan szerződtetett. Az Opera vezetőségének az volt az elképzelése, hogy előbb-utóbb utánpótlást nevelnek belőlem az olasz drámai szoprán szerepekre. Még egyetlenegyszer sem léptem fel, amikor Lotte Lehmann néhány órával az előadás előtt megbetegedett, s én egy röpke szobapróba után Sieglinde szerepében beugrottam helyette. Hat nap múlva ugyanez történt a Walkür Brünhildájával, akkor Helen Träubel mondta le az előadást.

Egy csapásra lett a Metropolitan sztárja. S hamarosan egyik meghívás a másikat követte. Igaz-e az, hogy ő, akit ma az Ortrudok Ortrudjának ismernek el, a legjelentősebbnek ebben a szerepben, azelőtt Elzát énekelte a Lohengrinben?
— Vagy tizenöt évig felváltva énekeltem: hol Elzát, hol Ortrudot. Olykor csak két-három nap választott el az egyiktől, a másikig. A Tannhäuserben is két szerepet énekeltem: Erzsébetet és Vénuszt. Aztán később súlyosabb lett a hangom is, a testalkatom is: ezért végül is a sötétebb hangszínű Ortrudnál meg Vénusznál kötöttem ki. Igaz, eleinte csak Európában ...

— Miért?
— Mert Európában mindig líraibban formálják Elzát, Erzsébetet, Desdemonát, Aidát, s sorolhatnám még a többit is, mint Amerikában. Ott drámaibb az elképzelés.
 

Úgy tudjuk, régebben jó néhány nagy olasz operaszerepet énekelt. Újabban ezek mind ritkábban szerepelnek repertoárjában.
— Sokféle lehetőség között kellett választanom. De aztán rájöttem arra. hogy ma az énekesnek specializálnia kell magát. Többet kívánnak tőlünk, mint valaha, ennél fogva el kell döntenünk melyik irányba fejlesszük magunkat. Én ma már jóformán Wagnerre és Richard Straussra szorítkozom.

— S a modern zene?
— Most készülök Orff Oedípusára. Dalestjeim műsorán Hindemith is szerepel. A magam számára a legfőbb kritérium az énekelhetőség. A modern
hangzásokat inkább a szimfonikus zenében szeretem.

Ebben a szezonban csak Európában szerepelt, egyébként járja a világot.
— Mindenütt vendég vagyok, állandó szerződést sehol se vállaltam. Tudom, ez nagy kockázattal jár, mert például egy betegség tetemes anyagi és erkölcsi kárt okozhat nekem. Mégis inkább ehhez az életformához ragaszkodom, már csak azért is, mert kialakult szerepkörömet így jobban tudom érvényesíteni.

Két otthona van: az egyik Münchenben, a másik New Yorkban. Hogy hol énekel legszívesebben? Sorolgatja: a müncheni opera, a milánói Scala, a Covent Garden... S a Metropolitan?
— A régit szerettem. Ott nőttem föl. Fáj a szívem érte, múzeumnak kellett volna megőrizni. Az újtól félek, még nem ismerem. Túlságosan nagyméretű, alighanem elvesztette régi intimitását. Majd meglátom.

Tizenhat év óta nyaranta Bayreuthban énekel. Wieland Wagner minden nagy szerepet először vele énekeltetett.
— A kezdettől fogva azonosítottam magamat Wieland Wagner elképzeléseivel. Az ő koncepciója nem csupán a díszletek és a kosztümök merész újításában mutatkozott meg, hanem abban, hogy ledöntötte a hatalmas válaszfalat a színpad és nézőtér     között, a közönséget beavatta a színpadi és zenei cselekmény rejtelmeibe. Nem arról van szó, hogy a régi színpadi megvalósításokat erőnek-erejével elvessük, de végül is minden nemzedéknek joga van hozzá, hogy kifejezési eszközeit a maga módján keresse meg, a maga hangján szólaljon meg. Wieland Wagner halála nagy veszteség, nem is tudom, miképpen folytatjuk, amit elkezdett, de hát az élet és a színpad törvényszerűsége az, hogy egyszer majd az ö alkotása is elavul. Hogy mikor? Talán tíz vagy húsz év múlva. Ki tudja? De felejthetetlen érdeme marad, hogy mindig a Wagner operák tartalmi mondanivalóját, gondolatiságát erősítette és hangsúlyozta.

Érkezése napján, budapesti fellépése előtt beszélgetünk. Vajon a bayreuthi kosztümökben látjuk-e nálunk is?
— Három különféle Izolda- és két Ortrud-kosztümöm volt Bayreuthban. Budapestre mást, vadonatújat és a legszebbet hoztam.

— Izgatott-e általában előadás előtt?
— Inkább óvatos vagyok. Az elkerülhetetlen lámpaláz nem egyenlő a hisztériával.

Folytonosan új meg új operákkal, új meg új karmesterekkel ismerkedik. Nehéz élet ez? Vagy inkább örömteljes?
— Nehéz. Higgye el, hogy nagyon bonyolult. Az öröm csak a jól sikerült alakítás után csillan föl.

Astrid Varnayról nemegyszer írták, hogy Kirsten Flagstad utódja. Eleinte együtt is lépett föl vele. Volt úgy, hogy a Walkürben Flagstad énekelte Brünhildát, Varnay a Sieglindet. Egyébként felváltva énekelte és énekli mind a két szerepet ebben az operában is.

— Mi a véleménye a mai fiatal énekesekről ?
— Túlságosan sokfelé ágazódik az ambíciójuk. S túlságosan gyors karriert csinálnak. Véleményem szerint, egy-egy szerep előkészületéhez legalább hat hónap szükséges. Ma ezt már egy hónapra is redukálják. Főként Amerikában, ahol türelmetlenebb, nyugtalanabb az élet, mint Európában.

— Tudja-e, hogy Budapesten, milyen felfokozott érdeklődéssel várja a közönség?
— Ennek örülök is, meg nem is. Félek tőle. De remélem, nem csalódnak bennem.

Nem, ez a szerénység, igazán nem külső máz. Őszintén, belülről fakad, mint minden megnyilatkozása. A művészetben is, a magánéletben is.

Gárh Marianne