SZÜLETETT: Budapest, 1937. júl. 26.
TANULMÁNYOK: Árpád Gimnázium (1952 – 56). Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (1957 – 58).
SZAKKÉPZETTSÉG: Zeneműszortimenter.
JELENLEGI MUNKAHELY: Rózsavölgyi Zeneműbolt, boltigazgató-helyettes (1964 – 77), boltigazgató (1978-tól).
KORÁBBI MUNKAHELY: Erkel Zeneműbolt, zeneműeladó (1957 – 61). Zenei Antikvárium, boltvezető (1962 – 63).
SZAKTERÜLET: Kotta- és hangzóanyag-kereskedelem.
TAGSÁGOK, TISZTSÉGEK: Magyar Zeneműellátók Szövetsége, elnök (1994-től). Magyar Könyvszakmai Szövetség, elnökhelyettes (1993 – 99). Polifon Zeneműkiadó Bt., igazgató (1990-től).
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK: Liszt Ferenc-emlékplakett (1977). Artisjus-díj (1980). Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000).
PUBLIKÁCIÓK: A Rózsavölgyi és Társa cég másfél évszázada (2000
89 éves korában meghalt Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja
Pályafutásáról, művészetéről 2006-ban könyv jelent meg Gyémánt Csilla, Kovács Ágnes és Pacsika Emília munkájaként, Karikó Teréz, a szegedi operajátszás csillaga címmel.
Mikor a fájdalmas hír eljutott hozzám, rádöbbentem: akkor érkeztem meg Zürichbe Franciaországból hazafelé jövet, amely gyászos napon Edita Gruberova itt hagyott bennünket...
Nagy kár érte, ritka jó zenész volt. Egyszer Bécsben hallottam koncerten, (akkoriban nem volt még Magyarországon egyetemi végzettséget adó gitár szak, ezért mindenki, aki ilyen papírt akart, kiment Bécsbe Würdingerhez tanulni,) és döbbenetes élmény volt, hogy gitáron így is lehet játszani, azaz muzikálisan, színesen, intelligensen, jól frazeálva. Azóta egész másképp nézek erre a hangszerre.
"Wagner Rita. Soha senkiben nem láttam ilyen lángoló lelkesedést, szenvedélyes segítőkészséget.
És főleg: a földkerekség egyik legnagyszerűbb, legkülönlegesebb tanára volt. Ebben nem volt vita - aki tudni akarta, pontosan tudhatta róla itthon és szerte a világban.
Azt is, hogy ő maga, aki annyi sok-sok mindent megtett diákjaiért, sajátmagáért soha semmit. Ha ránézünk az életrajzára, egyből látszik a lényeg - abból, ami nem látszik. Csak a tanítás. Se pozició, se hatalom, se karrier, se interjú, semmi efféle földi hívság meg nem kisértette őt. Talán még egy magas kitüntetés is méltatlan lett volna őhozzá - mert úgyse kaphatott volna olyan magasat, mely tanításának csúcsait elérheti.
Ennél magasabb régiókban már csak maguk a zenék voltak, amikért élt és halt - melyeknek rejtélyes zugaiba olyan őrült szenvedéllyel világított be a növendékeinek. Közben elképesztő empátiával érezve, kinek mit, és hogyan is adhat át. Már a kezdetektől, sok évtizede istenáldotta tehetség volt a szakmájában - mégis vitte előre állandóan a szenvedélyes kíváncsiság, minden nap tanulni, fejlődni akart. Hányszor emlegetett hiányosságokat a tudásában. És mennyi mindenben tudott többet legtöbbünknél... Akárhányadszor mentem be óráira, több évtizednyi tanítás után is jól tudtam, hogy olyat láthatok, amit még soha addig, és amit utánozni sem fog tudni soha senki. A leglehetetlenebb helyzetekben, a járvány alatt is a legkülönlegesebbet, a legváratlanabbat, a legfontosabbakat, a legfrappánsabban nyújtani át a növendékének. A maga egyéni, sugárzóan szenvedélyes módján.
Egy ilyen idealistának, mint ő, a világunk szörnyű oldalai még nagyobb szenvedést okoznak, mint az átlagnak. Nem tudta kikapcsolni a minket körülvevő bajokat. Mindenkin és mindenen segíteni próbált, de magára vette azt is, amin persze hogy nem lehetett segíteni. Talán ebbe is betegedett bele - pedig élnie kellett volna még sokat.
Tanári működésében a leghalványabb hanyatlás sem mutatkozott közben. Súlyos betegségét és szenvedéseit úgy csinálta végig, hogy azt mindannyiunk előtt, és a diákok előtt is teljes titokban tudta tartani. Egyszerűen nem tudhattuk, hogy baj van. Merthogy eközben is a maximumot nyújtotta. Ez is ugyanolyan csoda volt, mint a lényeg, a tanítása.
A csúcson halt meg, mindent beteljesesítve, amit csak tudott. Szép élete volt. Diákok százai imádhatták őt. Ilyen ember, ilyen tanár soha nem lesz senki a földön. Amit adott, örök ajándék, és a változás lehetősége rengeteg zenésznek."
Személyes élményemet szeretném megosztani Gelmettivel kapcsolatban. Évek óta járok a lombardiai színházak közös operabemutatóira. A 2019-es évadban kitűzték Verdi Macbethjét is. Nem voltak előzetes várakozásaim, a darabot is csak hírből ismertem. A nyitány első hangjai után felkaptam a fejem és óvatosan elkezdtem lapozgatni a műsofüzetet, mert a jól ismert zenekar valahogy nagyon másként szólt. Általában a "szódával elmegy" hangzás a jellemző, Gelmetti vezénylete mellett viszont egy igazi zenekar szólalt meg. Mivel a mi kis vidéki színházunkban csak kétszer játszanak egy darabot és ez a második előadás volt, még aznap utánanéztem, hogy Lombardia melyik színházában van reményem ezt az előadást még elcsípni. Meggyőztem a férjemet, hogy higgyen nekem és jöjjön el Cremonába, ezért az élményért érdemes lesz.
Sajnálom, többé nem várhatom izgatottan, hogy megismétlődik-e a varázslat.
Összeírtam a Magyar Állami Operaházban (is) működött egykori énekművészek és karnagyok személyét, akik az elmúlt közel két évben haltak meg és tudomásom szerint az Opera „szentélyében” nem részesül(het)tek – hagyományosan - méltó búcsúban; részben a pandémia időszakának korlátjai, másrészt az intézményi adottságok gátja, de nem utolsósorban az elhunytak hozzátartozói részéről ilyen irányú megkeresés elmaradása miatt sem; a dalszínházi felravatalozásukra persze még gondolni sem lehetett ebben a periódusban, de az Erkel Színház vagy az Eiffel Műhelyház valamiféle centralizált keretek közötti megemlékezésre mégis lehetőséget nyújtana.
A Magyar Állami Operaház vezetésének figyelmébe ajánlom az alábbi listát:
talán még nem késő egy egyszeri, közös, központi megemlékezéssel ünnepélyes keretek között elbúcsúzniuk a már eltávozott művészeiktől (akár egy koncerttel) – holtukban is, értük kijáró tiszteletadással, a szeretetünk és megbecsülésünk kifejezésével adózni emléküknek. (Függetlenül attól, hogy hol lettek – vagy még - nem lettek eltemetve; mikortól - meddig mennyi időt töltöttek el a HÁZ foglalkoztatásában.) Mondhatnám, ez a gesztus szinte kötelez.
Bolberitz Tamás, karmester (elhunyt: 2021. június 27.)
Haramza László (elhunyt: 2021. május 10.)
Szalay Miklós, karigazgató (elhunyt: 2021. április 9.)
Szabó Rózsa (elhunyt: 2021. április 8.)
Busa Tamás (elhunyt: 2021. április 3.)
Tordai Éva (elhunyt: 2021. március 6.)
Palcsó Sándor (elhunyt: 2021. március 4.)
Sólyom-Nagy Sándor (elhunyt: 2020. december 30.)
Horváth Bálint (elhunyt: 2020. július 27.)
Fülöp Attila (elhunyt: 2020. május 9.)
Mersei Miklós (elhunyt: 2020. február 5.)
Tarnay Gyula (elhunyt: 2019. december?)
Tamássy Éva (elhunyt: 2019. december 11., Köln)
Dobránszky Zsuzsa (elhunyt: 2019. november 7.)
Horváth Eszter (elhunyt: 2019. szeptember 30.)
Ercse Margit (elhunyt: 2019. szeptember 23.)
Még korábbról is említhetnék további neveket, akik sajnos, már nincsenek többé köztünk, és nem tudok róla, hogy az Opera anno elbúcsúztatta volna őket.
