Bejelentkezés Regisztráció

ifj. Johann Strauss


184 Búbánat 2023-01-01 21:27:07 [Válasz erre: 181 Heiner Lajos 2023-01-01 13:45:38]

A 2023-as Bécsi Újévi Koncertről nem véleményt írok, mert csak helyenként hallgattam bele a műsorba, ami úgy látom, ezúttal Josef Strauss szerzeményeit helyezte fókuszba.  Ugyanakkor örömömre szolgált a koncerten a bécsi klasszikus operettszerzőtől, Franz von Suppétól elhangzott nyitány a zenésszínpadokon igen ritkán előforduló Isabellából.  Az osztrák zeneszerző (1819. április 18. – 1895. május 21.) több mint harminc operettet, valamint több tucat balettet és színpadi kísérőzenét komponált. Ennek ellenére színpadi művei ma is meglehetősen ismeretlenek, kivéve néhány operettet, mint például a Boccaccio, Szép Galethea vagy a Pajkos diákok, és különösen néhány nyitányt, amelyek önmagukban is igen jelentős alkotások, szinte „önálló életre kelnek”.  Utóbbiak közé tartozik kétségtelenül a Költő és paraszt (Dichter und Bauer 1846-ból) és a Könnyű lovasság (Leichte Kavallerie, 1866-ból), amelyek óriási népszerűségre tettek szert, és a koncerttermekben hangversenyszámként gyakran felcsendülnek.

A dalmát származású Franz von Suppé mestere volt kora három fő stílusának, a francia opéra-comique (Offenbach és Lecocq nyomdokán), az olasz opera buffa (Rossini és Donizetti utáni impressziók) és az örökbefogadó városa, Bécs őt megérintő különféle zenei hatások halmaza „kikeverésében”. Klasszikus képzettsége és gazdag zenei-színházi tapasztalata, ihletett dallamalkotó képessége és kiváló hangszerelési tudása is, korának ellenállhatatlan alakjává/szerzőjévé tette: Suppé zenéje nem hangzik különösebben bécsinek, inkább nemzetközinek, ahogy az "Isabella" nyitányából is lemérhető.

Ezt a vidám, egyfelvonásos operettet először a bécsi Carl Színházban mutatták be 1869. november 5-én. A librettista Joseph Weyl, az akkori körökben jól ismert költő volt, aki Johann Strauss-szal is együttműködött.  A történetet spanyol kolorit és ritmika közvetíti már a nyitány lüktető zenéjében, amit szakaszosan rövid fagottszóló és más hangszercsoportok szakítanak meg, mielőtt a teljes zenekar egy zseniális, felfokozott menetbe vált át...

Suppé említett három operettjét, a komponista önálló életre kelt nyitányait, ismerhetjük akár magyar rádiófelvételekről is. Ez a bécsi újévi koncert most jó alkalmat kínált az érdeklődőknek megismerni kissé ezt az elfeledett  „Isabella”-darabot, legalábbis abból a nyitányt, aminek friss melódiái számomra az újdonság erejével hatottak. Az operett teljes zenéjét is jó lenne utóbb "felfedezni"!

A YouTube-on rátaláltam az   "Isabella" nyitányának egy jól sikerült stúdiófelvételére.

/The Royal Scottish National Orchestra, conducted by Neeme Järvi./


183 perempe 2023-01-01 20:34:24 [Válasz erre: 180 Búbánat 2023-01-01 12:58:09]

Más volt úgy nézni, hogy pont 4 hete itt voltam, ill. 4 héten belül megyek megint.


182 Búbánat 2023-01-01 15:49:52 [Válasz erre: 181 Heiner Lajos 2023-01-01 13:45:38]

181 Heiner Lajos 2023-01-01 13:45:38 [Válasz erre: 180 Búbánat 2023-01-01 12:58:09]

Kíváncsi vagyok, ír-e majd valaki véleményt a koncert kapcsán.


180 Búbánat 2023-01-01 12:58:09

2023. január 1-jén Franz Welser-Möst osztrák karmester vezényletével, jelenleg tart a hagyományos bécsi újévi koncert a Wiener Musikverein Aranytermében.

A koncert programja a következő:

  • Eduard Strauß: Wer tanzt mit? Polka schnell, op. 251
  • Josef Strauß: Heldengedichte. Walzer, op. 87
  • Johann Strauß II.: Zigeunerbaron-Quadrille, op. 422
  • Carl Michael Ziehrer: In lauschiger Nacht. Walzer, op. 488
  • Johann Strauß II.: Frisch heran! Polka schnell, op. 386
  • Franz von Suppè: Ouvertüre zur Operette „Isabella“
  • Josef Strauß: Perlen der Liebe. Walzer, op. 39
  • Josef Strauß: Angelica-Polka. Polka française, op. 123
  • Eduard Strauß: Auf und davon. Polka schnell, op. 73
  • Josef Strauß: Heiterer Muth. Polka française, op. 281
  • Josef Strauß: For ever. Polka schnell, op. 193
  • Josef Strauß: Zeisserln. Walzer, op. 114
  • Josef Hellmesberger (Sohn): Glocken-Polka mit Galopp aus dem Ballett Excelsior
  • Josef Strauß: Allegro fantastique. Orchesterfantasie, Anh. 26b
  • Josef Strauß: Aquarellen. Walzer, op. 258

Élőben a Bartók Rádió és az M5 csatorna műsorán:


179 Búbánat 2021-01-01 15:37:48 [Válasz erre: 171 Búbánat 2021-01-01 12:17:45]

Ami az elhangzott műsor összetételét illeti, örültem, hogy annak összeállítói-szerkesztői a Strauss-család szerzeményei közé - a változatosság kedvéért - "becsempésztek"  a bécsi operett más jeles szerzőitől is zenéket (zenekari részletet)

ifj. Johann Strauss: A királyné csipkekendője

Carl Zeller: A bányamester

Franz von Suppé: Fatinitza

Franz von Suppé: Költő és paraszt

Carl Millöcker: A próbacsók


178 Búbánat 2021-01-01 15:21:48 [Válasz erre: 172 Edmond Dantes 2021-01-01 12:35:16]

Riccardo Muti idén 80 éves. Korához képest igen jól tartja magát....


177 Edmond Dantes 2021-01-01 15:06:10 [Válasz erre: 175 Heiner Lajos 2021-01-01 14:29:29]

???


176 Edmond Dantes 2021-01-01 15:05:49 [Válasz erre: 174 Klára 2021-01-01 14:15:39]

Osszebeszeltunk a maestroval ;-)


175 Heiner Lajos 2021-01-01 14:29:29 [Válasz erre: 173 Edmond Dantes 2021-01-01 13:57:56]

Na ne!


174 Klára 2021-01-01 14:15:39 [Válasz erre: 173 Edmond Dantes 2021-01-01 13:57:56]

A magyar műsorközlő több szempontból nem állt a helyzet magaslatán...

De a világ minden részéről többezer (!) tv néző regisztrált előzetesen a közvetítésre, fényképüket és előre felvett tapsukat eljuttatták a megfelelő helyre. A hivatalos rész végén mutatták a képernyőt betöltö pici fotókat és bejátszották az előlegezett tetszésnyilvánítási tapsot.

Egyébként a szokásos újévi köszöntőben Muti éppen a zene jelentőségéről, szerepéről,  a várható és reménybeli jobb jövőről  beszélt.


173 Edmond Dantes 2021-01-01 13:57:56 [Válasz erre: 172 Edmond Dantes 2021-01-01 12:35:16]

A Kek Duna-keringot megszakito es a Radetzky-indulot kisero hagyomanyos (ket) taps iden elmaradt ... viszont 2022 ujevi karmesterenek szemelye -ahogyan az itthoni musorkozlo tevesen mondta- nem a "jovo zeneje": 2009 es 2014 utan Daniel Barenboim ter vissza harmadjara.


172 Edmond Dantes 2021-01-01 12:35:16 [Válasz erre: 171 Búbánat 2021-01-01 12:17:45]

...mas szemmel: felemelo latvany es meghato, emlekezetes esemeny. Az elni es visszaterni akaras szep szimboluma.


171 Búbánat 2021-01-01 12:17:45 [Válasz erre: 168 Búbánat 2021-01-01 10:19:58]

Lehangoló látvány a bécsi újévi koncert közvetítése a Musikverein üres "Arany termé"-ből. (Gold Saal)..


169 perempe 2021-01-01 11:30:27 [Válasz erre: 168 Búbánat 2021-01-01 10:19:58]

170 perempe 2021-01-01 11:30:27 [Válasz erre: 168 Búbánat 2021-01-01 10:19:58]

Szép dolog, hogy a ráadásoknak is hagyománya van náluk. Én egy MMA koncerten megkérdeztem egy magyar karmestert, hogy pl. Miskolcon lesz-e ráadás vmikor, megsértődött.


168 Búbánat 2021-01-01 10:19:58

2021.01.01  11:15 - 13:45  Bartók Rádió - és  Duna TV - élőben

Kapcsoljuk a Bécsi Musikvereint

A Bécsi Filharmonikus Zenekar Újévi koncertje 2021

Vez.: Riccardo Muti

1. Franz von Suppé: Fatinitza - induló,

2. Johann Strauss:

a) Hanghullámok op. 148 - keringő,

b) Niko-polka op. 228,

3. Josef Strauss: Gondtalanul! op. 271 - gyorspolka,

4. Carl Zeller: A bányamester - Bányászlámpa - keringő,

5. Carl Millöcker: A próbacsók - Dínom-dánom - galopp,

6. Franz von Suppé: Költő és paraszt - Nyitány,

7. Karel Komzák: Bádeni lányok op. 257 - keringő,

8. Josef Strauss: Margit-polka op. 244,

9. id. Johann Strauss: Velencei galopp op. 74,

10. Johann Strauss:

a) Tavaszi hangok - keringő op. 410,

b) Krapf erdejében - francia polka op. 336,

c) Új dallamok-négyes (francia négyes olasz operák dallamaira) op. 254,

d) Császárkeringő op. 437,

e) A királyné csipkekendője - Viharosan a szerelemben és táncban - gyorspolka op. 393,

ráadás: Johann Strauss: a) Furioso-polka op. 26, b) Kék Duna-keringő op. 314, c) id. Johann Strauss: Radetzky-induló op. 228 


167 Heiner Lajos 2020-08-13 12:02:49 [Válasz erre: 157 Búbánat 2016-01-01 10:20:45]

R:I:P:


166 Heiner Lajos 2020-08-13 12:02:25 [Válasz erre: 158 Búbánat 2017-01-01 10:41:43]

Prétre két koncertje óta a legjobb volt.


165 Heiner Lajos 2020-08-13 12:01:52 [Válasz erre: 160 Búbánat 2019-01-01 09:10:07]

Vacak volt.


164 Heiner Lajos 2020-08-13 12:01:19 [Válasz erre: 161 Búbánat 2020-01-01 09:23:34]

Unalmas volt.


163 Heiner Lajos 2020-08-13 12:00:58 [Válasz erre: 162 Búbánat 2020-08-13 11:27:55]

Ótvar volt.


162 Búbánat 2020-08-13 11:27:55 [Válasz erre: 133 Búbánat 2013-01-01 10:47:22]

Bartók Rádió mai műsorán, 13:47 – 15.00:

A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye 

Vez.: Franz Welser-Möst

1. Richard Wagner: Lohengrin - A III. felvonás előjátéka,

 2. Joseph Hellmesberger: Négyszemközt - polka mazurka,

 3. Josef Strauss: a) Hesperus - Pályák keringő op. 279, b) Börze-küldönc - gyors polka op. 237,

4. Joseph Lanner: Stájer táncok op. 165,

5. Johann Strauss: Dallam-négyes op. 112, 6. Giuseppe Verdi: Don Carlos - Balettzene III. felv.,

7. Johann Strauss: Ahol a citromfák virágzanak - keringő op. 364,

8. id. Johann Strauss: Emlékezés Ernstre, vagy A velencei karnevál - fantázia op. 126,

ráadás: a) Josef Strauss: Csacsogó ajkacskák - gyors polka op. 245,

 b) Johann Strauss: Kék Duna-keringő op. 314,

 c) id. Johann Strauss: Radetzky-induló op. 228

(Bécs, Musikvereinsaal, 2013. január 1. - részletek)


161 Búbánat 2020-01-01 09:23:34

A Bartók Rádió és a Duna TV élő közvetítése

Kapcsoljuk a bécsi Musikvereint – 2020. január 1., 11.15


A Bécsi Filharmonikus Zenekar Újévi koncertje 2020
Vezényel: Andris Nelsons

Műsor:
1. Carl Michael Ziehrer: A csavargók – Nyitány
2. Josef Strauss: a) Szerelmi üdvözlet – keringő op. 56, b) Liechtenstein-induló op. 36 – II. Alois von Liechtenstein herceg (1796-1858), az 50 éves Osztrák Császári és Királyi Mezőgazdasági Társaság elnökének ajánlva
3. Johann Strauss: a) Virágünnepély-polka op. 111, b) Ahol a citrom virágzik – keringő op. 364
4. Eduard Strauss: Dérrel-durral – gyorspolka op. 132
5. Franz von Suppé: Könnyű lovasság – Nyitány
6. Josef Strauss: Cupido – francia polka op. 81
7. Johann Strauss: Átölellek, embermilliók – keringő op. 443
8. Eduard Strauss: Jégvirág – polka-mazurka op. 55
9. ifj. Joseph Hellmesberger: Gavott
10. Hans Christian Lumbye – Wolfgang Dörner (1959): Postakocsis-galopp op. 16/2
11. Ludwig van Beethoven: Tizenkét kontratánc zenekarra WoO 14/1,2,3,7,10,8
12. Johann Strauss: a) Örüljetek az életnek! – keringő op. 340, b) Terefere – gyorspolka op. 214
13. Josef Strauss: Titkos vonzerők – keringő op. 173

ráadások:
a) Josef Stauss: Röptében – gyorspolka op. 230,

b) Johann Strauss: Kék Duna-keringő op. 314,

c) id. Johann Strauss: Radetzky-induló op. 228


160 Búbánat 2019-01-01 09:10:07

Tue, 1. January 2019

11:15

Vienna, Austria 
Musikverein, Golden Hall

New Year's Concert

CONDUCTOR: Christian Thielemann

ORCHESTRA: Wiener Philharmoniker

Program

Carl Michael Ziehrer
Schönfeld March, op. 422 

Josef Strauss
Transactionen (Transactions). Walzer, op.184 

Josef Hellmesberger, Jr.
Elfenreigen (Dance of the Elves), o. op. 

Johann Strauss Jr.
Express. Polka schnell, op. 311 
Nordseebilder (North Sea Pictures). Walzer, op. 390 

Eduard Strauss
Mit Extrapost (Special Delivery). Polka schnell, op. 259 

-- Pause -- 

Johann Strauss Jr.
Ouvertüre zur Operette "Der Zigeunerbaron (The Gypsy Baron)" 

Josef Strauss
Die Tänzerin (The Dancer). Polka française, op. 227 

Johann Strauss Jr.
Künstlerleben (An Artist’s Life). Walzer, op. 316 
Die Bajadere (The Bayadere). Polka schnell, op. 351 

Eduard Strauss
Opern-Soiree (Opera Soirée). Polka française, op. 162 

Johann Strauss Jr.
Eva-Walzer (Eva Waltz). Nach Motiven aus "Ritter Pásmán" 
Csárdás aus „Ritter Pásmán“, op. 441 
Egyptischer Marsch (Egyptian March), op. 335 

Josef Hellmesberger, Jr.
Entr'acte Valse 

Johann Strauss Jr.
Lob der Frauen (In Praise of Women). Polka mazur, op. 315 

Josef Strauss
Sphärenklänge (Music of the Spheres). Walzer, op. 235


159 Búbánat 2017-12-30 12:02:08

Ma: 19.00 – 20.55 Bartók Rádió
 

Johann Strauss: A denevérhttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

Operett három felvonásban
Szövegét Karl Haffner és Richard Genée írta
 

Vez. Herbert von Karajan

Km. a Philharmonia Ének- és Zenekar
 

Szereposztás:

Rosalinda - Elisabeth Schwarzkopf (szoprán),
Adél - Rita Streich (szoprán),
Eisenstein - Nicolai Gedda (tenor),
Alfréd - Helmut Krebs (tenor),
Dr. Falke - Erich Kunz (bariton),
Orlofsky - Rudolf Christ (tenor),
Frank - Karl Dönch (basszbariton),
Dr. Blind - Erich Majkut (tenor),
Franz Böheim és Louise Martini - próza


158 Búbánat 2017-01-01 10:41:43
M1 televízió és a Bartók Rádió műsorán, élőben: 11.15 - 13.44 Kapcsoljuk a Bécsi Musikvereinsaalt A Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertje Vez. Gustavo Dudamel Km. a Bécsi Zenebarátok Egyesületének Kórustársasága 1. Lehár: A bécsi asszonyok - Nechledil-induló 2. Waldteufel: A korcsolyázók - keringő Op. 183. 3. Johann Strauss: Császárváros csak egy van, Bécs csak egy van! - polka Op. 291. 4. Josef Strauss: Téli örömök - gyorspolka Op. 121. 5. Johann Strauss: a) Mefisztó a poklot idézi - keringő Op. 101., b) Egy éj Velencében - Annyira nem vagyunk félősek! - gyorspolka Op. 413. 6. Suppé: Pikk dáma – nyitány 7. Ziehrer: A becsüs - Tessék besétálni! - keringő Op. 518. 8. Nicolai: A windsori víg nők - Holdkórus (km. kórus) 9. Johann Strauss: a) Pepita-polka Op. 138., b) Körbástya-négyes Op. 360., c) A különcködők - keringő Op. 205., 10. id. Johann Strauss: Indián-galopp Op. 111. 11. Josef Strauss: A nasswaldi lány - ländler polka-mazurka ritmusban Op. 267. 12. Johann Strauss: a) Táncra fel! - gyorspolka Op. 436., b) Indigo és a negyven rabló - Ezeregy éjszaka - keringő Op. 346., c) A denevér - Tik-tak - gyorspolka Op. 365. Ráadás: a) Eduard Strauss: Szíves-örömest! - gyorspolka Op. 228., b) Johann Strauss: Kék Duna-keringő Op. 314., c) id. Johann Strauss: Radetzky-induló Op. 228.

157 Búbánat 2016-01-01 10:20:45
2016. január 1. Bartók Rádió és a Duna TV meg az ORF 2 csatorna: 11.15 Kapcsoljuk a Bécsi Musikvereinsaalt A Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje 2016 Vez. Mariss Jansons Km. Bécsi Fiúkórus 1. Robert Stolz: Egyesült Nemzetek-induló 2. Johann Strauss: a) A cigánybáró - Kincskeringő Op. 418., b) Violetta, francia polka Op. 328., c) Kirándulóvonat, gyorspolka Op. 281. 3. Carl Michael Ziehrer: Bécsi lányok, keringő Op. 338. 4. Eduard Strauss: Gyorspostával, gyorspolka Op. 259. 5. Johann Strauss: Egy éj Velencében - nyitány 6. Eduard Strauss: Kirúgunk a hámból!, gyorspolka Op. 168. 7. Josef Strauss: A szférák zenéje, keringő Op. 235. 8. Johann Strauss: Daloskedv, francia polka Op. 328. (km.: Fiúkórus) 9. Josef Strauss: Szünidei utazás, gyorspolka Op. 133. (km.: Fiúkórus) 10. Johann Strauss: Ninetta hercegnő – Előjáték 11. Charles Emile Waldteufel: Espana, keringő Op. 236. 12. id. Joseph Hellmesberger: Báli képek, keringő 13. id. Johann Strauss: Sóhaj-galopp Op. 9. 14. Josef Strauss: A szitakötő, polka-mazurka Op. 204. 15. Johann Strauss: a) Császárkeringő Op. 437., b) Vadászaton, gyorspolka Op. 373. ráadás: a) Johann Strauss: Alibaba és a negyven rabló - Rohamlépésben, gyorspolka Op. 348. b) Johann Strauss: Kék Duna-keringő Op. 314. c)id. Johann Strauss: Radetzky-induló Op. 228.

156 Heiner Lajos 2015-11-03 20:18:25 [Válasz erre: 153 Speranza 2015-11-03 19:04:05]
Pro primo: sokadszor vagyok kénytelen felhívni a figyelmet arra, hogy a "bakelit", vagy "bakelitlemez" a percenként 78-as (plusz-mínusz, ld. pl. Ward Marston) lemezekre vonatkozik. Utána jött a 33,egyharmad percenkénti fordulatszámú lemez, a "long play", közkeletű rövidítéssel LP. És ha már LP, gyűjteményem ékes darabja egy Fledermaus-keresztmetszet. Szintén RCA. Reiner, Munsel, Resnik, Stevens, Melton, Merrill (Falke!). Peerce.

155 Speranza 2015-11-03 19:27:16 [Válasz erre: 154 Búbánat 2015-11-03 19:10:59]
Az biztos, én is nagyon örültem neki, és annak ellenére, hogy több mint 40 éves lemez, szinte egyáltalán nem pattog. Érdekességek: a II.felvonás fináléjának "Brüdrelein und Schwesterlein" kezdetű szólórésze transzponálva van, aztán az együttes résznél diszkréten "visszakúsznak" az eredeti hangnembe. Londonnak nyilván kényelmesebb volt egy szekunddal lejjebb énekelni a szólót. Eberhard Wächter nem transzponálta sehol Eisenstein eredetileg tenorra írt szólamát, csupán a tenor-változathoz képest néhány helyen punktírozta, azaz alacsonyabb, de harmóniailag odaillő hanggal helyettesítette. Bár hallottam már baritonokkal a szerepet, (magával Wachterrel is egy jóval későbbi müncheni élő felvételen), ilyesmire nem emlékszem, mindig jöttek a magas hangok. A próza a minimálisra van rövidítve, olyannyira hogy Frosch teljesen prózai szerepét ki is húzták. Az eredeti balettbetét (Villámlás és mennydörgés- gyorspolka) nem hangzik el, helyette Anneliese Rothenberger énekli a Frühlingsstimmen-walzer koloratúr-változatát. Majd betétszámként Erich Kunz és Herbert Prikopa két szólamban egy régi osztrák dalt énekel (ezt nem Strauss írta). Ezeket leszámítva a szokásos Strauss-Denevér hangzik el. A felvétel Bécsben készült, a Bécsi Operaház ének- és zenekarát Oscar Danon vezényli.

154 Búbánat 2015-11-03 19:10:59 [Válasz erre: 153 Speranza 2015-11-03 19:04:05]
Ez az RCA-felvétel - a szereposztást tekintve - igazi kincs lehet - a gyűjtőknek pláne.

153 Speranza 2015-11-03 19:04:05 [Válasz erre: 151 Búbánat 2015-02-03 12:43:45]
Érdekes felvétel, nekem egy EMI-kiadású keresztmetszet van meg belőle CD-n, de igazából minden fontosabb zeneszám rajta van, próza nélkül. Az, hogy a karmester és az Alfrédot éneklő tenorista mindkét esetben Plácido Domingo, úgy tudom, azért lehetséges, mert az eredetileg felkért Adolf Dallapozza lemondta a felvételt az utolsó pillanatban, így az a közreműködése nélkül készült el, majd Domingo a kész felvételre ráénekelte utólag a szerepet. (Domingónak van még másik hasonló felvétele is, a Bolygó hollandi Erikjét 7 évvel a felvétel elkészülte után énekelte fel, igaz, a karmester ott nem ő volt, hanem Sinopoli). A Denevért Domingo a Covent Gardeneben is vezényelte, erről van videofelvétel is (a főszereplők ott Hermann Prey, Kiri te Kanawa, Hildegard Heichele és Benjamin Luxon). Viszont nemrég jutottam hozzá egy nem kevésbé érdekes szereposztású Denevér-felvételhez: RCA-felvétel, bakelitlemeze, Eisensteint baritonista, Eberhad Wächter, Falkét pedig a nagy Wagner-basszbariton, George London énekli rajta. Alfrédot nem más szólaltatja meg, mint Kónya Sándor! Adélt Anneliese Rothenberger énekli, Frankot Erich Kunz, Orlovskyt Rise Stevens, Rosalindát pedig az általam eddig ismeretlen amerikai Adele Leigh.

152 Búbánat 2015-11-03 18:45:29 [Válasz erre: 151 Búbánat 2015-02-03 12:43:45]
Ma este újra leadja a Bartók Rádió ezt a Denevér- operettfelvételt: 19.35-22.00

151 Búbánat 2015-02-03 12:43:45
Ma este a Bartók Rádió sugározza 19.35 – 22.00 Johann Strauss: A denevér Háromfelvonásos operett Szövegét Carl Haffner és Richard Genée írta Vez. Plácido Domingo Km. a Bajor Rádió Énekkara (karig. Hans Peter Rauscher) és a Müncheni Rádió Zenekara Szereposztás: Alfred - Plácido Domingo (tenor) Adele - Eva Lind (szoprán) Rosalinde - Lucia Popp (szoprán) Eisenstein báró - Peter Seiffert (tenor) Dr. Blind - Heinz Zednik (tenor) Dr. Falke - Wolgang Brendel (bariton) Frank - Kurt Rydl (basszus) Orlofsky herceg - Agnes Baltsa (mezzoszoprán) Ida - Ulrike Steinsky (szoprán) Iván - Cornelius Ilgen (szoprán) Frosch - Helmut Lohner (próza).

150 Búbánat 2014-12-31 14:02:45
Ma este a Classica csatornán láthatjuk: 19.00 - 21.20 Johann Strauß: Die Fledermaus Musikalische Leitung: Karl Böhm Inszenierung: Otto Schenk. Gundula Janowitz (Rosalinde) Eberhard Wächter (Eisenstein) Renate Holm (Adele) Waldemar Kmentt (Alfred) Erich Kunz (Frank) Wolfgang Windgassen (Prinz Orlofsky) Otto Schenk (Frosch) Heinz Holecek (Dr. Falke) Sylvia Lukan (Ida) Erich Kuchar (Dr. Blind) CHOR: Wiener Staatsopernchor ORCHESTER: Wiener Philharmoniker (1972)

149 Búbánat 2014-11-25 11:37:07
A „konkurens” Momus portálról belinkelek egy cikket: [url] http://cnycafemomus.com/2014/10/oct-24-syracuse-opera-die-fledermaus/; Oct. 24 Syracuse Opera: Die Fledermaus [/url] DAVID ABRAMS, OPERA, SYRACUSE OPERA October 25, 2014 • 0 Comments

148 Haandel 2014-09-20 08:31:55
[url]http://www.arkivmusic.com/classical/Name/J%C3%BCrgen-Flimm/Performer/31892-2;Johann Strauß Sohn: Der Zigeunerbaron[/url] 20.09.2014 | 20:00 | [url]http://www.radiostephansdom.at/live/stream/;Radio Stephansdom[/url] Sándor Barinkay: Herbert Lippert Saffi: Pamela Coburn Kálmán Zsupán: Rudolf Schasching Czipra: Julia Hamari Graf Homonay: Wolfgang Holzmair Arsena: Christiane Oelze Mirabella: Elisabeth von Magnus Ottokar: Hans-Jürgen Lazar Conte Carnero: Jürgen Flimm Pali: Robert Florianschütz Arnold Schönberg Chor, Wiener Symphoniker Leitung: Nikolaus Harnoncourt Diese Aufnahme entstand im Jahr 1994. CD: Teldec, 4509-94555-2 [url]http://www.radiostephansdom.at/downloads/opernprogramm/opernprogramm_09102014.pdf;Opernprogramm[/url]

147 Haandel 2014-07-12 11:38:35
[url]http://www.radiostephansdom.at/radioprogramm/opern/3/;Johann Strauß Sohn: Die Fledermaus[/url] Samstag, 12. Juli 2014 | 20:00-21:55 Uhr | [url]http://www.radiostephansdom.at/live/webradio;Radio Stephansdom[/url] • Gabriel von Eisenstein: Hermann Prey • Rosalinde: Julia Varady • Frank: Benno Kusche • Prinz Orlofsky: Iwan Rebroff • Alfred: René Kollo • Dr. Falke: Bernd Weikl • Dr. Blind: Ferry Gruber • Adele: Lucia Popp • Ida: Evi List • Frosch: Franz Muxeneder • Ivan: Nikolai Lugowoi • Bayerischer Staatsopernchor, Bayerisches Staatsorchester • Leitung: Carlos Kleiber • Diese Aufnahme entstand im Jahr 1976. • Deutsche Grammophon 457 765-2

146 frushena 2014-01-12 12:49:19 [Válasz erre: 145 macskás 2014-01-11 20:52:14]
óje! Az-az!

145 macskás 2014-01-11 20:52:14 [Válasz erre: 144 Búbánat 2014-01-11 13:35:33]
Nagyon klassz:)

144 Búbánat 2014-01-11 13:35:33
A Bartók Rádióban ma este 19.00 – kb. 22.30 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat Johann Strauss: A denevér Háromfelvonásos operett Szövegét - Meilhac és Halévy nyomán - Carl Haffner és Richard Genée írta Rendező: Jeremy Sams Km. a Metropolitan Operaház Zenekara és Énekkara (karig. Donald Palumbo) Vezényel: Fischer Ádám Szereposztás: Eisenstein - Christopher Maltman (tenor) Rosalinde - Susanna Phillips (szoprán) Adele - Jane Archibald (szoprán) Alfred - Michael Fabiano (tenor) Dr. Falke - Paulo Szot (bariton) Dr. Blind - Mark Schowalter (tenor) Frank - Patrick Carfizzi (bariton), Orlofsky herceg - Anthony Roth Costanzo (kontratenor) Frosch -Danny Burstein (próza)

143 Haandel 2013-12-29 09:14:27
Oper Frankfurt 2011 [url]http://www.3sat.de/page/?source=/musik/174096/index.html;Johann Strauß: Die Fledermaus[/url] 29. Dezember 2013 | 10.10 Uhr | 3sat/3sat HD Christian Gerhaher (Gabriel von Eisenstein) Barbara Zechmeister (Rosalinde) Thorsten Grümbel (Frank) Martin Wölfel (Prinz Orlofsky / Frosch) Stephan Rügamer (Alfred) Michael Nagy (Dr. Falke) Hans-Jürgen Lazar (Dr. Blind) Frankfurter Opern- und Museumschor Musikalische Leitung - Matthias Köhler, Sebastian Weigle

142 Haandel 2013-10-19 09:25:15
[url]http://www.deccaclassics.com/en/cat/4758319; Johann Strauss II: Die Fledermaus[/url] 19.10.2013 | 19.00 | [url]http://www.rai.tv/dl/RaiTV/popup/player_radio.html?v=5;Rai radiofd5[/url] Gueden/Kmentt/Waechter/Berry/ Kunz/Resnik Wiener Philharmoniker Herbert von Karajan (with gala sequence: Renata Tebaldi; Fernando Corena; Birgit Nilsson; Mario del Monaco; Teresa Berganza; Joan Sutherland; Jussi Björling; Leontyne Price; Giulietta Simionato; Ettore Bastianini; Ljuba Welitsch)

141 frushena 2013-01-02 21:16:13
én megcsillogtatnék néhány Waldteufel Vals-ot is! Csodálatosak! [url]http://www.youtube.com/watch?v=x5Lu7G3-7dE;WALDTEUFEL: "Espana - Vals, Op.236" Slovak State Philharmonic Orchestra[/url]

140 frushena 2013-01-02 21:13:17 [Válasz erre: 139 Licht Alberich 2013-01-02 11:57:25]
:)

139 Licht Alberich 2013-01-02 11:57:25 [Válasz erre: 138 Steff 2013-01-02 11:52:16]
Pedig mekkorát szólt volna a Peter Grimes viharzenéje egy keringő meg egy polka között...:)

138 Steff 2013-01-02 11:52:16 [Válasz erre: 134 Speranza 2013-01-01 13:40:42]
Britten viszont csúnyán kimaradt.

137 Búbánat 2013-01-01 19:56:02 [Válasz erre: 134 Speranza 2013-01-01 13:40:42]
A helyszínen helyet foglalók megkapják a műsorfüzetet, melyből sok minden kiderül - vagy nem derül ki...

136 bwagner 2013-01-01 19:19:05 [Válasz erre: 134 Speranza 2013-01-01 13:40:42]
A kommentátor elárulta!

135 frushena 2013-01-01 17:25:34 [Válasz erre: 134 Speranza 2013-01-01 13:40:42]
az ott ülő nézők közül biztosan többen, mint hazánkban a Tv előtt ülők!





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.