A „II. Mohamed” francia átdolgozása, Párizsnak komponált grandiózus opera, óriási zene, briliáns énekelnivalókkal! Csak remélni tudom, hogy filmre vették: lemezen is (CD; DVD) hozzáférhetővé válik.
Örvendetes, hogy a produkció élő hanganyaga meghallgatható YouTube ezen elérhetőségén!
Csak úgy „kiszúrtam” innen most ezt a mintegy félórás részt:
az időskálán 1:18 :18 - 1:46:16 - Duett és kóruskíséretes monumentális együttes, jelenet, majd több tételes, lebilincselő balettzene és megrendítő szépségű kórustabló... Csodálatos ének-zenék!!! Ajánlom, érdemes többször is visszahallgatni!!! De a teljes előadás zenei nívója élményt sugároz a hallgatónak.
Pesaro - Rossini Opera Fesztivál /ROF/ őszi szezonjának második bemutatója: november 15-én, vasárnap 20.30-kor a Teatro Rossiniben két igazi ritkaságot adnak elő: a Messa di Milano [milánói szentmise] és a Miserere Ferdinando Sulla vezényletével, a Filarmonica Gioachino Rossinivel és a Teatro della Fortuna kórussal (Mirca Rosciani kórusmester); a Misererét Manuel Amati, Antonio Garés és Grigory Shkarupa énekli; Svetlina Stoyanova csatlakozik hozzájuk a Messa di Milano-hoz.
A koncertet ingyen közvetítik a weboldalon (www.rossinioperafestival.it), a YouTube csatornán és a ROF Facebook oldalán, valamint a Fidelio platformon.
"A ROF őszi szezonja november 25. és 29. között folytatódik, két operai produkcióval: Il barbiere di Siviglia és Il viaggio a Reims. Az összes előadást ingyen közvetítik élő közvetítésben."
Figaro és Rosina szerepében Giorgio Caodurót és Annalisa Stroppát láthatja-hallhatja a magyar közönség. A két olasz művész a világ legnagyobb operaszínpadait külön-külön is meghódította, de közös történetük is van.
Bei dieser Aufführung von La Cenerentola an der Opéra de Rennes von 2015 spielen das Sinfonieorchester von Bretagne und der Chor der Oper Rennes unter der Leitung von Darrell Ang.
Mit José Maria Lo Monaco, Daniele Zanfardino, Marc Scoffoni und Bruno Pratico.
Nekem első találkozásom volt vele, a rendezés helyenként kissé fura, a Monarchia vége felé játszódik, századfordulós ruhákban, a színpad eléggé üres, de maga a mű nagyon tetszett. Kár, hogy Rossini olyan korán visszavonult, aki 37 évesen ilyent ír, annak bűn abbahagyni.
Nicola Alaimo nagy kedvencem lett ezután, korábban már láttam (Paolóként), de itt, hősi szerepben, sokkal inkább megmutathatja, mit tud. Gyönyörű hang és érzékeny alakítás.
Flórez meg olyan könnyedén dobálja a magas hangokat, mintha nem is kerülne erőfeszítésbe. Rebeka mindig tetszik, igazi királynői jelenség, jól állnak neki az ilyen szerepek.
Km.: a Milánói Scala Ének- és Zenekara (karig.: Bruno Casoni)
Rendező: Roberto Andò
Szereposztás:
Szelim - Alex Esposito (basszus)
Donna Fiorilla, a felesége - Rosa Feola (szoprán)
Don Geronio - Giulio Mastrototaro (basszus)
Don Narciso - Edgardo Rocha (tenor)
A költő - Mattia Olivieri (bariton)
Zaida - Laura Verrecchia (mezzoszoprán)
Albazar - Manuel Amati (tenor)
A milánói Teatro alla Scala-ban, 2020. február 22-én elhangzott előadás felvétele
"A török Itáliában ősbemutatója 1814 augusztusában volt, Nápolyban. Szövegét Felice Romani írta, aki korának vitathatatlanul legnépszerűbb librettistája volt: több mint száz opera szövegkönyve fűződik a nevéhez. A török Itáliában meglepő fordulatokkal bővíti azt a gyakran előkerülő dramaturgiai alapképletet, amelyben a főszereplők: az öregedő férj, a kacér menyecske, és a daliás udvarló. Ezúttal a csélcsap hitves mellett feltűnik egy második, érzelmes típusú női karakter is, aki a bonyodalom alakulását a szokványosnál fordulatosabbá teszi. Ebben a korban egyedülálló módon, a történetben maga a költő is színre lép, a cselekmény aktív részesévé válik. A mű zenei világa, Rossinitől megszokott módon üde, sziporkázó, váratlan megoldásokkal és áradó dallamokkal teli, benne a zeneszerző felvonultatja a vígoperai kellékek széles tárházát. A török Itáliában nyitánya olyan témákat tartalmaz, amik a mű folyamán később is visszatérnek. Rossini korábbi munkásságában erre nem volt példa, és ez a kompozíciós elv később sem vált állandóvá nála."
„Rossini lenyűgöző. Rossini szórakoztatóan élvezetes, játékos, könnyed – és közben mesél az emberről… A vágyakról, a gyönyörökről, a kapcsolatokról.
Aki hagyományos vígoperát vár, azt meglepetések özöne érheti. A librettista és a zeneszerző féktelen jókedvében egy varázslatos, átöltözéses, különleges helyszínekben gazdag, szélsőségesen érdekes világot ábrázol. Az Ory grófja abban is egészen különleges, hogy nincsenek benne igazi szerelmesek, így hát a végén nincs is diadalmas egybekelés vagy más ehhez hasonló pozitív vég. A darab ilyen módon a modern, kicsit abszurd, kicsit groteszk történetekhez hasonlít és a fergeteges humorú helyzetek a meglepetés örömével hatnak.
Ritkán játszott operát állít színpadra a Csokonai Színház február 8-án. Rossini vígoperáját, az Ory grófját az abszurd és a mese oldaláról közelíti meg a rendező, Somogyi Szilárd. A vígopera két okból szerepel ritkán a zenés színházak repertoárján: egyrészt komoly énektechnikai feladat elé állítja az énekeseket, másrészt gyakran él az opera buffa, a vígopera közhelyeivel. “Nagyon nehéz énekesi feladat szopránoknak, mezzonak, tenornak, baritonnak, bassbaritonnak, s mindehhez társul egy egyszerű vonalvezetésű történet, amiről azt mondtam az énekeseknek, hogy tekintsék abszurd vígoperának. Ez egy édes-kedves történet, ami a reálvilágban nem állja meg a helyét, mert kicsit elemelt és szürreális, vagyis minden belefér. Egy másik világba repít minket az ez előadás, amelynek központi eleme egy forgó csillagkapu. Ennek a közepén kezdődik az opera, és lehet, hogy egy másik univerzumban vagy egy párhuzamos világban folytatódik. Az biztos, hogy sokat fognak a nézők nevetni” – ajánlja az operát a rendező. Somogyi Szilárd direkt módon nem él a darab társadalomkritikájával.
“Az egyedüli üzenet az lesz, hogy ne higgyünk annak, aki nagyon erősen el akar velünk hitetni valamit, s legfőképp ne akarjunk megfelelni neki. A féktelen rajongás rossz irányba visz. Persze az emberi viszonyokról sokat elárul az Ory grófja. Felnagyítva látjuk a tipikus emberi figurákat: a naivat, a megfontoltat, a kapzsit, a mindenre képes, dörzsölt alakot, magát Ory grófját, aki azt vallva magáról, hogy ő a megváltó, s kicsalja a pénzt a hölgyektől. Az emberi gyengeségek kihasználása, morális problémákat vet fel. Az opera szépsége, hogy felmutatja a figurák ellenpontjait is.”
A debreceni előadás egyik különlegessége, hogy az eredetileg francia nyelven íródott darab magyar nyelven fog megszólalni. A rendező szerint ez lehetőséget ad plusz gondolatok megfogalmazására, ami túlmegy a szöveg elsődleges jelentéstartalmán.
Az Ory grófja címszerepét szerepkettőzésben két nagyszerű fiatal énekes-tehetség, Hanczár György és Varga Donát énekli, Adèle grófnő szerepében pedig Brassói-Jőrös Andreát láthatja a közönség.
“Az Ory grófja az operairodalom egyik legnehezebb tenorszerepe” – mondta egybehangzóan Hanczár György és Varga Donát. “Van egy fach az operairodalmon belül, amit Rossini-tenornak is neveznek. A Rossini-tenornak nagyon fényesnek, rugalmasnak és teherbírónak kell lennie. Hatalmas állókészséget igényel” – fejtegette Hanczár György a szerep énektechnikai nehézségeit.
Brassói-Jőrös Andrea haza érkezett, hisz a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett diplomát.
“Megtisztelő ez a feladat, hisz az Ory grófja annyira játékos és sokrétű zene, hogy eszünkbe sem jut a nehézsége, a zene áramlása mindenkit magával ragad. Nagyon komplexen tartalmazza a Rossinire jellemző jegyeket, nem véletlen, hogy az egyik legjobb, s valóban az egyik legnehezebben elénekelhető operája” -vallja az operaénekes.
Varga Donát Rossini-áriákat már korábban is énekelt, a teljes szerepet most énekli először. “Ha megvan az énekesnek az ehhez a szerephez szükséges regisztere, akkor – bár valóban nagy energiákat kell bevetni, hogy tökéletesen énekeljen – mégis, a szólamának könnyedsége, játékossága, virtuozitása támogatja a karakter megformálásában. Ory grófját énekelni egy jó lehetőség, hogy megmutassa az ember, mire képes” – mondta el.
A másik különlegesség a darab rendezői felfogásában rejlik, melyről Somogyi Szilárd rendező gondoskodik. “Nagyon kreatív és mai produkció lesz a debreceni, egy olyan előadás, amivel a következő generáció operaközönségét is be tudjuk csalogatni a színházba” – beszélt a készületekről Hanczár György.
Az Ory grófja bemutatója 2019. február 8-án lesz a Csokonai Színház nagyszínpadán.”
Opera két felvonásban, magyar nyelven
Szövegkönyvét írta Eugène Scribe és Charles-Gaspard Delestre-Poirson,
fordította: Anger Ferenc
Vezényel: Szabó Sipos Máté
Ory gróf Varga Donát / Hanczár György
Adèle grófnő Brassói-Jőrös Andrea Isolier Ducza Nóra
A gróf nevelője Molnár Zsolt Ragonde Bódi Marianna
Rimbaud Donkó Imre Alice Rendes Ágnes
Egy lovag Böjte Sándor
Közreműködik a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara.
Díszlet- és jelmeztervező Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas
150 éve hunyt el a kiváló olasz zeneszerző, Gioachino Rossini. A kerek évforduló alkalmából az Opera felkérésére Huber József készített mellszobrot az itáliai mesterről. Művészeink - Szemere Zita, Balga Gabriella, Horváth István és Szegedi Csaba - egy-egy áriával avatták fel a szobrot. A rendhagyó köszöntéshez rendhagyó helyszín is járt, így az éppen felújítás alatt álló Operaház különböző pontjain "szerenádoztak" az énekesek, zongorán kísért Tóth Sámuel Csaba. Részletek csendültek fel A sevillai borbélyból, Ory grófjából és az Olasz nő Algírban c. vígoperából, mely februárban ismét látható lesz az Erkel Színház színpadán.
2019. január 22.. (Papageno.hu)
Horváth István és a Rossini-szobor - fotó: Berecz Valter
Km.: Bódi Zsófia – szoprán (Rossini), Wittinger Gertrúd – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – mezzoszoprán, Horváth István – tenor, Sándor Csaba – bariton, Gáspár István – basszus,
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba),
Bizják Dóra, József Ács – zongora,
Zentai Károly – harmonium,
Vezényel: Janos Acs (Ács János)
ROSSINI: Korinthosz ostroma – Pamyra áriája ROSSINI: Mózes – jelenet az I. felvonásból, Mózes imája SCHUBERT:Mirjam győzelmi dala
*** ROSSINI: Kis ünnepi mise - oratórium (Petite Messe Solennelle)
Bódi Zsófia – szoprán (Rossini) Wittinger Gertrúd – szoprán Megyesi-Schwartz Lúcia – mezzoszoprán Horváth István – tenor Sándor Csaba – bariton
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Bizják Dóra, József Ács, Zentai Károly – zongora
Vezényel: Janos Acs
"Amikor a Rossini-házaspár 1823-ban Bécsbe érkezett, már a tetőpontján volt a Rossini láz: a bécsi rajongók lelkesedése valósággal divat eufóriává fokozódott. Rossini-kalapokat, Rossini-nyakkendőket hordtak és Rossini-ételeket ettek. Rossini művei akkoriban a szó legszorosabb értelmében elfoglalták Bécs zenés színházait. Beethoven is fogadta Rossiniékat és dicsérte a Sevillai borbélyt. Schubert az olasz mestert „rendkívüli zseninek” tartotta és egy jövőbeni siker reményében ő is elkezdett olasz stílusában komponálni. Rossini 37 éves kora után majdnem teljesen visszavonult a szakácsművészet remekei közé, hogy élvezni tudja az élet terített asztalát: „Enni, szeretni, dalolni, emészteni. Ez annak a vígoperának a négy felvonása, melynek élet a neve, amely gyorsan válik semmivé, mint a pezsgő habja. Aki hagyja, hogy kifusson, ahelyett, hogy élvezné, sült bolond!” – vallotta. A világsztárokkal is dolgozó Ács János karmester 1979-ben debütált Genovában, majd éveken keresztül a "Három Tenor" koncertjeinek volt ünnepelt karmestere. Barátai közé tartozott Pavarotti is."
Rossini Maometto II (II. Mohamed) című operája a nápolyi ősbemutatón nem aratott sikert, így a zeneszerző később átdolgozta, s Le siège de Corinth (Korinthosz ostroma) címen ez lett Rossini első francia nyelvű operája. Az operai cselekményhez nélkülözhetetlen szerelmi szál az álruhás török szultán és a velencei kormányzó leánya között fűződik. A történetet a francia verzióban áthelyezték Görögország területére, ahol a török szultán a korinthoszi kormányzó leányába, Pamirába lesz szerelmes. Híres imaáriájában a görög asszonyokkal együtt készül közelgő halálára. Ezt követi Mózes imája, mely Rossini 1818-ban komponált Mosé in Egitto (Mózes Egyiptomban) című operájának leghíresebb áriája. Az opera szüzséje az egyiptomi tíz csapást és Izrael Egyiptomból való kivonulásának történetét foglalja magába, s mindehhez szerelmi szál társul: a fáraó fia és egy izraeli nő között. Az opera leghíresebb részlete, Mózes imája nem szerepelt a legelső változatban, Rossini csak 1819-ben komponálta és illesztette az műbe, megalkotva ezzel a korszak egyik legnépszerűbb operaáriáját.
Schubert utolsó életévében, 1828-ban komponálta Franz Grillparzer szövegére Mirjam diadaléneke című művét szoprán szólóra, vegyes karra és zongorára. Bár tervezte, hogy meghangszereli, korai halála megakadályozta ebben. A zenekari kíséretet barátja, Franz Lachner karmester és zeneszerző készítette el az 1830-as években. Grillparzer szövege a Bibliából, Mózes 2. könyvének 15. fejezetéből meríti témáját: a Vörös-tengeren való átkelés után Izrael népe hálaéneket zeng Mirjam prófétanő vezetésével. Schubert megzenésítése követi a bibliai leírást, ahol Mirjam egyfajta előénekesként jelenik meg, s az ő dalára felel a nép. A mintegy 18 perces mű hat részből áll. Először az Istent dicsőítő kórus hangzik fel, majd Isten a népet vezető pásztorként jelenik meg. A horizont elsötétül, vihar közeleg, de az egyiptomi sereget elnyelik a hullámok. A szólista és a kórus ezután a halott fáraót szólítja meg, végül pedig visszatér a művet indító zenei anyag.
A hangversenyt Rossini Kis ünnepi miséje zárja, amely pályájának utolsó alkotókorszakában, 1863–64-ben keletkezett, eredetileg tizenkét tagú kórusra, két zongorára és egy harmóniumra. Zenekari változata 1867-re készült el. Rossini a mise állandó részein túl, Preludio religioso címmel megkomponálta a felajánlási zenét is, egy tisztán hangszeres tételt (ezt a zenekari változatban is az orgonista játssza szólóban), s később még az O salutaris hostia himnuszt is beillesztette a Sanctus–Benedictus és az Agnus Dei közé. A zeneszerző a rá jellemző szarkasztikus humorral így nevezte miséjét: „öregkorom utolsó halálos bűne”. A mű eredeti kéziratába Istennek szóló ajánlást írt:
„Istenem! Itt van ez a szegény kis mise. Vajon megszentelt zenét vagy elátkozott zenét írtam? Tudod jól, hogy vígoperák komponálására születtem! Egy kevés tudás, egy kis szív, ez minden. Légy áldott, és adj nekem helyet a Paradicsomban.”
... A házassági kötelezvény, A selyemlétra, Tankréd, A sevillai borbély, Otelló, A tó asszonya, Semiramis, Mózes, Tell Vilmos s egy sor további opera, Tournedos à la Rossini, Macaroni à la Rossini s egy sereg pástétom és ínyencfalat receptje és elnevezése... Különböző fogalmak ezek, de egy ellentmondásokban gazdag élet mérlegének két serpenyőjében pompásan megférnek, s markánsan domborítják ki egy egyéniség jellegzetességeit.
Gioacchino Rossini, az olasz operairodalom egének egyik fényes állócsillaga, életére mi sem jellemzőbb, mint az ellentmondások láncolata.
Életének első felében mindenkit homályba borító üstökösként ragyogott. Legendás könnyedséggel ontotta magából alkotásait, s nemcsak hazája, de Bécs, Párizs, Szentpétervár, London is lábai előtt hevert. Dicsősége legmagasabb fokán áll, mikor — talányos módon — 38 éves korában megtörik alkotásainak sora. Élete második felében operát már nem is írt, csupán két — igaz, ragyogó — egyházi kompozíciót alkotott, miközben gasztronómiai tudományának és lucullusi hajlamainak hódolva élvezte a dicsőséget.
Egy kis irodalmi miniatűrrel ér fel "macaroni"receptje, melyet Fiorentinónak, a kedélyes olasz újságírónak mondott tollba, mikor zenésztársait — Meyerbeert és Aubert — vendégelte meg ma is híres saját specialitásával.
Zenei képességeit szinte Mozart zsenijéhez hasonlították, művei a kor legkeresettebb alkotásai voltak. Gyöngyszemek, de hevenyészve összecsapott tákolmányok is akadnak köztük. Az opera buffát, azaz a vígopera stílusát a legmagasabb színvonalra emelte, s vele tetőzött a bel canto, a "szépen éneklés" stílusa, de korszaknyitó komoly művei, melyek már előfutárai a majdani francia nagyoperának, nehezen nyerik el a közönség tetszését. A ma zeneesztétái a nagy talány megfejtését éppen abban látják, hogy mivel képtelen volt saját árnyékán, az opera buffán átlépni s újat alkotva megújulni, inkább letette a tollat...
Fényárban úszó életének pedig legkegyetlenebb ellentmondása, hogy diadalt hozó művei még életében fényüket vesztették s zenetörténeti múlttá váltak.
Pesaróban született 1792. február 29-én, mikor Mozart, a majdani eszménykép, már három hónapja halott. Apja, a nagyhangú Giuseppe a városka műkedvelő kürtöse, varrónő anyja pedig műkedvelő énekesnő. Ez a mindkét oldalról örökölt zenei véna a kis Gioacchinóban őstehetséggé lesz, főleg, ha még figyelembe vesszük, hogy kezdeti zenei tanulmányai kimondottan felületesek. Komolyabb zenei oktatásban majd csak Bolognában részesül, ahová később az öregedő Rossini is mindenkor visszatér.
Tizennyolc éves, amikor Velencében a legpatinásabb korabeli színházak egyike, a Teatro
San Moisé A házassági kötelezvény című első vígoperáját bemutatta. Az ódon ház falán ma emléktábla hirdeti, hogy "itt bontotta ki szárnyait Gioacchino Rossini". Itt sikert sikerre halmoz, s alig három évvel később a farsangi évadban már a ma is létező operaház, a La Fenice viszi színre a Tankréd című operáját. Egy évvel később a milánói La Scala köszönti tombolva a Török Itáliában című buffát. A nápolyi San Carlo és "a Zene fővárosa", Róma a következő állomás, ahol művei bemutatásra kerülnek. Rómához a ma is örökzöld, de a bemutatón csúfosan megbuktatott mű, A sevillai borbély és a Hamupipőke fűződnek, Nápoly az Otellót (ennek van egy olyan változata is, mely Shakespeare vagy Verdi művével ellentétben happy enddel végződik), a Mózes Egyiptomban-t és egy sor, ma már csak elvétve játszott művét ünnepelte, vagy fütyülte ki — mert azért ez is előfordult. Ez azonban nem is csoda, hiszen évente két operát is írt és vitt színre, műveit ugyanis maga tanította be és vezényelte. Mint tudjuk, a komponálás nem jelentett számára munkát vagy problémát, "A sevillait" 21 nap alatt alkotta — s ha történetesen egy teleírt kottalap leesett — leginkább ágyban, párnák közt ülve komponált — inkább újat írt, mintsem lehajolt volna érte. De gyakran önmagától is "lopott", s ezt éppen "A sevillai" zseniális nyitánya példázza, mely élőző- leg már az Angliai Erzsébet című operájában is betöltötte ezt a feladatot.
Utolsó öt operája — köztük az átdolgozott Mózes és a Tell Vilmos — már Párizsban jelenti szerzői diadalútjának utolsó felvonását.
Párizs, ahol a francia király olasz színházának vezetője, életének második legfontosabb színtere. Egy hosszabb betegséggel és depresszióval tarkított bolognai intermezzo után élete utolsó másfél évtizedét itt tölti második felesége törődése és a művészvilág hódolata mellett. De amikor Bolognából újra visszatér Párizsba — a már életében klasszikussá vált Rossiniról a társaság új generációja csodálkozva kérdi: "Hát még él?"
1868. november 13-án halt meg passyi villájában, de sziporkázó buffái a sistergő crescendókkal örökéletűek.
"Százötven éve, 1868. november 13-án halt meg Gioachino Antonio Rossini, az olasz opera egyik legnépszerűbb mestere. Híres ínyenc is volt, nevét étel-kompozíciói is őrzik."
Nemzeti Emlékhely 8000 Székesfehérvár, Koronázó tér 1.
2018. augusztus 12. vasárnap, 21:00.
Közreműködők:
Sarah Tisba – szoprán
Chiara Tirotta – mezzoszoprán
Luciano Ganci – tenor
Filippo Polinelli – bariton
Egyesített kórusok:
Alba Regia Vegyeskar,
Primavera Kórus,
Vox Mirabilis Kamarakórus,
Ars Musica Vegyeskar,
Budapesti Lantos Kórus,
Vass Lajos Kórus (Budapest),
Várpalotai Bányász Kórus,
Veszprém Város Vegyeskara,
Magyar Rádió Énekkara,
Vikár Béla Vegyeskar (Kaposvár)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Janos Acs
Székesfehérvár kulturális életének egyik legnagyobb szabású eseménye, a Musica Sacra-hangverseny mára a 2015-ben újjászervezett Alba Regia Szimfonikus Zenekar gondosan ápolt hagyományainak részévé vált. Évről évre elsőrangú művészek közreműködésével csendülnek fel az egyházzene remekművei a koronázó Bazilika romjai fölé emelt hatalmas szabadtéri színpadon, különleges zenei, egyben spirituális élményt kínálva a hallgatóságnak. Az idei esztendőben kiváló olasz énekesek vendégfellépésével Giacchino Rossini csodálatos egyházzenei alkotása, a Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) hangzik el az egyesített kórusok és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, az olasz operazene világhírű szakértője, Janos Acs vezényletével.
Az 1864-ben befejezett kompozíció műfajának különleges képviselője, mely címét eredeti, tizenkét énekesből, két zongorából és harmóniumból álló előadó-apparátusáról kapta. A nagy kórusra és zenekarra átdolgozott változat 1866/67-ben készült, bemutatója 1869-ben volt. A mise zenéjét egyfajta stile misto (kevert stílus) jellemzi: a kifejezetten operai hangvételű, a bel canto varázslatos dallamvilágát megszólaltató áriák mellett a reneszánsz és barokk zenéjét idéző tételek is helyet kaptak benne. A mű kéziratában a Rossinire olyannyira jellemző szarkasztikus humorú, ugyanakkor megrendítően személyes megjegyzéseket olvashatunk. A partitúra utolsó oldalán ez áll: „Istenem! Itt van ez a szegény kis mise. Vajon megszentelt zenét vagy elátkozott zenét írtam? Tudod jól, hogy vígoperák komponálására születtem! Egy kevés tudás, egy kis szív, ez minden. Légy áldott, és adj nekem helyet a Paradicsomban. – G. Rossini. – Passy 1863.”
Kolonits Klára - szoprán
Megyesi Schwartz Lúcia - alt
Pataki Adorján - tenor
Kovács István - basszus
Veszprém Város Vegyeskara (karigazgató: Erdélyi Ágnes)
"Rossini bonyodalmas kompozíciós munka után 1841-ben fejezte be saját Stabat Materét, melyet – a kor legnagyobb énekesei közreműködésével lezajlott 1842. január 7-i premier után – vitathatatlan mesterműként fogadtak a kortársak. A Győri Filharmonikus Zenekar és Veszprém Város Vegyes Kara mellett ezúttal a legkiválóbb magyar énekesekből álló szólistaegyüttes működik közre a Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója által dirigált produkcióban."
Már te se haragudj,de tilos olyannak válaszolni,iaki nem nekem ír?Ez egy vélemény a sajátom,de ,hogy fokozzuk-tudod mit nem fogom.Rajongj akiért akarsz engem nem zavar.De,hogy mire válaszolok azt senki nem szabja meg ezen a nyílt fórumon.
Horne hangja az egyik legelviselhetetlenebb hang a fülem számára kítúnő technikája ellenére és mindig is az volt.De ízlések és pofonok változókak.Ma ez tetszik,holnap az, aztán van ,aki soha.Na Horne ez utóbbi.
Tapasztalatom szerint egy éven belül kijönnek DVD-n a "moziban" látott MET-operaelődások - valamelyik kiadó kihozza. Itthon nyáron a holtszezonban, néhány ilyen műholdas közvetítés felvételét megismétlik. Figyelni kell a híradásokat. (Müpa, Uránia honlapján is.)
Nagyon felcsigáztál, jó lenne valahol hozzáférni. Nekem a Junde Anderson, Ramey, Horne van meg, de azt Horne miatt nem szeretem annyira sajnos. CD-n Gruberova-Florez nagyon jó, de szeretnék egy kifogástalan verziót DVD-n is. Hátha kiadják valamikor, vagy valaki felteszi a youtube-ra.
A Müpában ültem végig, nézve és hallgatva a műholdas közvetítést; a szünetben is bennmaradtam, mert mindig érdekel, ami a kulisszák mögött is történik... De az interjúk is a művészekkel érdekelnek; a tegnapi előadás első felvonása két óra hosszúságú, és ahogy végetért, máris mikrofonvégre került a színpad oldalában a címszerepet éneklő művész; majd a szünetben - a díszletezés kamerás közvetítése után -, a többi főszereplővel is érdekes, rövid beszélgetések következtek, és csak ezt követően kezdődött el a második felvonás, fél 10-kor. A 7 óra után elkezdődött Semiramide-közvetítés éjjel 11 órakor ért véget a MET-ből.
Grandiózus előadás volt, teljes korhű, kosztümös rendezésben, díszlet-jelmezben. Káprázatos énekhangok, hatalmas kórus-együttesek, csodálatosan játszó zenekar karmesterével az élen, "vitték" a "prímet". Rossini e zseniális operája az utolsó volt, amit még Olaszországban komponált, ezzel a remekművével lezárult egy korszak; az utána következő nagyszabású művei (köztük korábbi operáinak átdolgozásai) Párizsban keletkeznek, amelyek a francia "grand opera" hatását tükrözik. A Szemiramisz pompázatos zenéje, hatásossága és az opera dramaturgiája, a külsődlegességei is mind előremutatnak, és egy újabb nyelvterület meghódításával folytatódik a sikerszéria a komponista életében - még pár évig alkotó idejében.
Számomra a legelső Szemiramisz élményt még a rádióból a Dame Joan Sutherland, Marilyn Horne, Patricia Clarke, Joseph Rouleau, John Serge, Ambrosian Opera Chorus, London Symphony Orchestra & Richard Bonynge lemezfelvételének hanganyaga képezte. Aztán már begyűjtöttem az elérhető video, DVD-n is hozzáférhető előadásokat is. Ez a tegnapi, élő előadás élménye semmivel felül nem múlható!
Erre a Semramisra nincsenek szavak.Valami elképesztő énekes bravúr sorozat.9o-es előadás,amit eredetileg Gruberova énekelt volna a Metben,de lemondta.Így került a produkcióba June Anderson.Mellette M Horne és S Ramey voltak a főszereplők.Nagyszerű előadás vidón is hozzáférhető volt(Van????)
Mérhetetlen hosszúsága ellenére nagyszerű előadása a MET-nek.Mindenkinek csak ajánlani tudom meghallgatásra illetve megnézésre.!Volt már hozzá szerencsém!
Pontosan ez a szökőév és február 29-e a poénjaSir Arthur Sullivan A cornwalli kalózok – avagy a becsület rabja ˙[The Pirates of Pnzance, or the Slave of Duty] című, 1879-ben bemutatott operettjének, melyben a szövegkönyv szerint a kalózok szolgálónője, Ruth, aki az árvaságra jutott és a kalózok közt nevelkedő kalózinas, Frederic, nevelője egyben, hogy megtorolja az ő úgymond „árulását” (a fiú betöltve 21. évét és elérve nagykorúságát, szabadnak érezve magát úgy dönt, kilép a kalózok közül, és titokban ott hagyja befogadóit, ám azonban rátalálnak és éppen visszaviszik maguk közé) , beárulja a kalózvezérnek, hogy védence február 29-én született, így minthogy szökőév négyévente van, tulajdonképpen nem 21., hanem csak 5 éves. A vezér kap az ajánlaton, s a bánatos Fredericet visszaminősíti inasnak, aki így csak a hiányzó 16 év letöltése után, azaz 64 év elteltével nyerheti vissza függetlenségét.Frederic nem tehet semmit, a becsület arra kötelezi, hogy vállalt szerződését teljesítse… Persze aztán a történet végére érve minden elrendeződik…
A tény, hogy Rossini topicja jelenleg még az „élmezőnyben” található, annál inkább értékelendő, mert Gioacchino Antonio Rossini 226 évvel ezelőtt, 1792. február 29-én pillantotta meg a napvilágot.
Minthogy születésnapja szökőévre esett, 72-ik születésnapján tréfásan meg is jegyezte, hogy ő tulajdonképpen csak 18 esztendős, minthogy összesen csak tizennyolc születésnapot ért meg.
Jogos a felvetésed! Pál Tamás több Rossini-operát - ritkaságot is - bemutatott, vezényelt: Ory grófja, Mózes Egyiptomban...
A Sigismondo című Rossini-operának két DVD-felvételét is beszereztem anno. Remek a muzsikája! Pál Tamás bizonyára szívesen felvállalná ezt - ha volna erre igény, - és ha életkora is megengedné...
Rossini Sigismondo c. operáját nézem, immár másodjára, a Classican. Számomra óriási felfedezés, remekmű. De jó lenne, akár csak koncertszerűen, "élőben" hallani! Pál Tamás?
Tegnap megnéztem az Operettszínházban A sevillai borbély című – más zenés színházakkal koprodukcióban színre vitt - Rossini-vígoperát, aminek eredeti szövegét magyar fordításban énekelték a művészek.
Fischl Mónika biztos énektechnikával „lazán” hozta Rosina szerepét. Szopránja mintha nem is operettprimadonna énekhangján szólalna meg; az énekművészi pályáját operaénekesként kezdő művésznek így nem okozhatott különösebb nehézséget ez a szólam, igaz, egész más fekvésben kell itt énekelnie, mint az idők során „vérévé vált” operett éneklésnél megszokott, szükséges hangképzés és hanghordozás igényli –„előírja”. Gondolok itt elsősorban a darabbeli recitativókra a vígoperában. Fischl Mónika könnyedén abszolválta a szólam technikás, koloratúrás részeit és a recitativókkal is „megbirkózott”. Talán csak az énekhangjának volumenét, erejét keveslem - de erről a teátrum ismerten kedvezőtlen akusztikai adottságai is tehetnek. De az élő hangot még mindig jobban szeretem, mintha microport kihangosítással kaptuk volna e darabot. Fischl Mónika először énekelte-játszotta Rossini operájának Rosináját, perfekt színpadi alakítását látva, és kiváló éneklését hallva elmondhatom, bemutatkozása nem véletlenül részesült hangos ovációkban.
Ugyancsak közönségsikert aratott Almaviva gróf (Lindoro) szerepében Rab Gyula - akit vígoperában eddig még nem hallottam-nem láttam; itthon énekelt egyebek közt koncertszerű előadásokon Bellini Rómeó és Júliájában és Gluck Iphigenia Aulisban-jában is, komoly, lírai szerepeket, így meglepetésként hatott, mennyire jól komédiázik, játszik, mozog és közben remekül is énekel a színpadon. Az már nem okozott meglepetést nekem, hogy Rab tenorja könnyedén szárnyal, megvannak a magasságai, nem okoz gondot számára a partitúra szerinti kényes, csúcshangok kiéneklése sem. Megnyerő alakítást láthattam most is tőle, még sok ilyen lehetőséget kívánok neki – lesz még bizonyára alkalma tehetségét megmutatnia, azt kibontakoztatnia sok szép dalműben, de még hova tovább fejlődnie is, az igen szimpatikus, fiatal tenoristának.
Figarót Kendi Lajos, erdélyi származású operaénekes - a hivatalos irataiban Ludovik Kendi szerepel - alakította, igen profi szinten. És mint olvastam róla, Szegeden énekelte először magyar nyelven a „sevillai borbély”-t, és most itt az Operett színpadán arról győzött meg, hogy kiváló képességei vannak a rokonszenves baritonnak, a felfedezés erejével hatott éneke, játéka, a szerepének megformálása. Jó lenne őt itthon, az Operában is látni, más „komoly” szerepekben is!
A Bartolót alakító Bátki Fazekas Zoltán, Basilio szerepében pedig Kovács István is, jó kedvvel és kiváló énekteljesítménnyel vette ki részét ebben a Coo-produkcióban. Frankó Tündének eddig még nem ismertem „komika” vénáját, most Bertaként ezt az oldalát is megmutatta, hiszen a rendezés szerint szinte a vígopera egész játékideje alatt a színen van, és végig jókedvűen komédiázik, bolondozik - egyetlen áriájának eléneklése is ehhez a koncepcióhoz igazodik…
KERO rendezését úgy találom, nem is annyira vígoperaként állt hozzá Rossini művéhez, hanem mintha egy saját víziójú bohózatot kívánt volna megalkotni. Szinte vég nélkül egymást követték a sziporkázó ötletek, poénok, a kivitelezés mind az énekesek, mind az énekkar részéről gördülékenyen zajlott, elmondhatni: a cselekmény nem ül le, a történet nem laposodik el, nem közhelyeket kapunk, bőven kijut a vidámságból a közönségnek is, hiszen a játékba őket is bevonja: legyen erre két példa: a Rágalomária alatt, a csúcspontokon, egyszerre hirtelen a magasból, a felső karzatról, papírlapok tömkelege hull le a földszinti zsöllyére, de a színpadon is egymásnak osztogatják a szereplők ezt, rajta a következő felirat áll nagybetűkkel: „Figaro lop, csal, hazudik!” A másik: a színpadon Figaro elkezdi borotválni Bartolót, ugyanakkor három kórusszereplő lesétál a színpadról a földszinti első sorhoz és elkezdik pamacsolni az ott helyett foglaló férfitársuk arcát… - és még sok ilyen hasonló geg, ötlet, csattanó, poén követi egymást, eltúlzottan is, ami idővel már zavaróan hat, legalábbis engem kissé már kezdett megviselni.. A színpadkép is ötletes, egyetlen, monumentális díszletben játszódik mindkét felvonás: kissé emlékeztet az Erkelben látott Lammermoori Lucia rosszemlékű vastraverzeire, de itt inkább lépcsőn fel- és levezető, ketrecekre, kalitkákra osztott hatalmas alkotmányt látunk, ezek oldalán olykor másznak föl és le a szereplők; az előtte való térséget (kert, udvar?) vaskerítés veszi körül,többször is csak ezt átugrálva, átlépve hagyhatja el a játékszínt a szereplő – egyikük poénja erre a körülményre (akadályra) van „kihegyezve”…
Végül is egy hangulatos, mozgalmas mondhatni "jól megcsinált", ügyesen felépített, zenés komédiának is elmenő vígoperát láthatunk a színpadon. Külön kiemelem az Operettszínház –a színpadi játékban is partner - Énekkara mellett a sziporkázóan játszó Zenekarát, amelyet a színház első karmestere, Dinyés Dánieldirigált; mondhatni, amikor az előadás végén, a tapsrend alatt, feljött a színpadra, a leghangosabb tetszésnyilvánításban részesítette a publikum, és mint karmesternek, A sevillai borbély volt a bemutatkozó (opera)előadása színházában – akit az előadás összes közreműködő művésze nagy szeretettel vett körül zenei betanítói, korrepetáló munkájáért is.
Az utolsó, lehulló függöny előtt még belépett a színpadra a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György, aki méltatta a produkcióban részt vett összes szereplőt, alkotót - köztük az új magyar szövegfordítás „elkövetőjét”, Galambos Attilát, akit dicsért a darab szellemiségét jól visszaadó, a napjainkban honos nyelvezet megírásáért -, valamint külön kiemelte Fischl Mónika ragyogó színpadi teljesítményét, nemkülönben Dinyés Dániel ígéretes bemutatkozását az Operettszínház zenekara élén
Megjegyeztem: Lőrinczy György gondosan ügyelt arra, hogy a produkció alkotóinak felsorolásakor A sevillai borbély rendezőjének nevét még véletlenül se ejtse ki a száján – én megteszem, ezzel tartozom neki, mert megilleti: Kerényi Miklós Gábor (KERO).
A New York-i Metropolitan Operaház archívumából - V/2. rész
Rossini: Korinthosz ostroma
Háromfelvonásos opera
Szövegét Luigi Balocchi és Alexandre Soumet írta
Vezényel: Thomas Schippers
Km. a Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara
Pamira - Beverly Sills (szoprán)
Neoklész - Shirley Verrett (szoprán),
II. Mohamed szultán - Justino Díaz (basszus),
Kleomenész - Harry Theyard (tenor)
Jero - Richard T. Gill (basszus)
Omár - Richard Best (basszus)
Iszmené - Betsy Norden (szoprán)
Adrasztó - Arthur Thompson (bariton)
(1975. április 19.)
Az opera két, nagyon eltérő változatban készült el. Az elsőt II. Mohamed címmel még 1820-ban, Nápolyban mutatták be. A hat évvel később, immár a párizsi közönség számára átdolgozott változat lett A Korinthosz ostroma.
„Az opera köztudottan igen költséges műfaj, de ez az együttműködés nem csupán egy gazdasági megfontolás eredménye, hiszen a művészi szempontok és az összefogás résztvevői közötti, kölcsönös emberi és szakmai tisztelet egyaránt fontos mozgatói ennek a kezdeményezésnek – hangsúlyozták az érintett vezetők: Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője, Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadó-művészeti ügyvezetője és Vadász Dániel, az Operettissima Non-profit Kft. ügyvezetője, az együttműködés kezdeményezője.
Az összefogás eredményeként először a 225 éve született Gioachino Rossini operáját, A sevillai borbélyt viszik színre, és a 2017–2018-as évadban összesen negyvenöt alkalommal lesz látható a Szentendrei Teátrum és a projektben részt vevő intézmények színpadán.
A produkció vállaltan az 1992-ben bemutatott, szentendrei előadás újragondolása: most is a Székely László tervezte díszlettel és Kerényi Miklós Gábor rendezésében viszik színre. De senki ne számítson valamiféle múzeum-előadásra, hiszen az alkotók egy minden értelemben friss produkciót ígérnek, ennek érdekében Cesare Sterbini librettójához Galambos Attila új fordítást készített, az élőbeszédszerű szöveg által is próbálják a mához közel hozni ezt a művet.
Az operát először Szentendre Fő terén, július 28–29-én láthatja a közönség, majd november 17-én a Szegedi Nemzeti Színházban, december 6-án a Budapesti Operettszínházban és 2018. február 3-án a Győri Nemzeti Színházban mutatják be.”
With Frederica von Stade (Cenerentola),
Francisco Araiza (Don Ramiro),
Paolo Montarsolo (Don Magnifico),
Claudio Desderi (Dandini),
Margherita Guglielmi (Clorinda),
Laura Zannini (Tisbe) and
Paul Plishka (Alidoro).
The popularity of Rossini's delightful fairy-tale opera is, to a great extent, due to Jean-Pierre Ponnelle's legendary production, first seen at La Scala of Milan in 1971. Claudio Abbado, who was then music director of La Scala, has put together for this production a cast that boasts an outstanding affinity for Rossini's
Km. a Skót Opera Énekkara (karig.: Arthur Oldham) és a Londoni Szimfonikus Zenekar
Szereposztás:
Angelina (Hamupipőke) - Teresa Berganza (mezzoszoprán)
Don Ramiro, herceg - Luigi Alva (tenor)
Dandini, szolga - Renato Capecchi (bariton)
Don Magnifico, báró, Angelina mostohaapja - Paolo Montarsolo (basszus)
Clorinda, Don Magnifico lánya - Margherita Guglielmi (szoprán)
Tisbe, Don Magnifico lánya - Laura Zannini (mezzoszoprán)
Alidoro, filozófus, a herceg nevelője - Ugo Trama (basszus)
A mai nap folyamán ismét – kétszer is: 12.00 és 20.00 órakor – műsorra kerül a Classica csatornán:
ROSSINI: MATILDE DI SHABRAN
From the Rossini Opera Festival Pesaro
Duration: 03:38:08
Conductor: Michele Mariotti
Stage Director: Mario Martone
Olga Peretyatko (Matilde di Shabran)
Juan Diego Flórez (Corradino)
Paolo Bordogna (Isidoro)
Anna Goryachova (Edoardo)
Simón Orfila (Ginardo)
Chiara Chialli (Contessa d'Arco)
Nicola Alaimo (Aliprando)
Marco Filippo Romano (Raimondo Lopez)
Giorgio Misseri (Egoldo)
Ninetta - Rosa Feola (szoprán)
Giannetto - Edgardo Rocha (tenor)
Polgármester - Michele Pertusi (basszus)
Pippo - Serena Malfi (kontraalt)
Lucia - Teresa Iervolino (mezzoszoprán)
Fernando Villabella - Alex Esposito (basszbariton)
Fabrizio Vingradito - Paolo Bordogna (basszus)
Isacco - Matteo Macchioni (tenor)
Antonio - Matteo Mezzaro (tenor)
Giorgio és Bíró - Claudio Levantino (basszus)
Ernesto - Giovanni Romeo (basszus)
Rendező: Gabriele Salvatores
Kétszáz éve 1817. május 31-én mutatták be Rossini operáját, A tolvaj szarkát. A francia író, Stendhal jelen volt a premieren: „egyike volt a legegyöntetűbb és legragyogóbb sikereknek, amelyet életemben valaha is láttam”. Később azonban csökkent az opera iránti érdeklődés, jócskán elmaradt Rossini legismertebb operái mögött. Egyedül a nyitány vált a koncerttermek sikerszámává. Egy jeles zenetörténész szerint „A tolvaj szarka Rossini összes elfelejtett operája közül talán egyike azoknak, amelyeknek újjáélesztése megérné a ráfordított fáradságot.”
A librettó egy meglehetősen erőltetettnek ható, képtelen történetet mesél el egy lányról, aki tévedések sorozatának áldozatává válva halálbüntetését várja. A fő vád, hogy tolvaj. Ám az utolsó pillanatban kiderül, hogy a tolvaj valójában
A Classica csatornán láthatjuk ma 14.45-től és 22.45-től is
A sevillai borbélynak híres, Jean-Pierre Ponnelle rendezte operafilm-változatát (1972).
Claudio Abbado – Hermann Prey, Teresa Berganza, Luigi Alva, Enzo Dara, Paolo Montarsolo, Stefania Malagu, Luigi Roni. Km. a Milánói Scala Ének- és Zenekara
Yijie Shi (Le Comte Ory)
María José Moreno (La Comtesse Adèle)
Lorenzo Regazzo (Le Gouverneur)
Roberto De Candia (Raimbaud)
Laura Polverelli (Isolier)
Natalia Gavrilan (Dame Ragonde)
Rinnat Moriah (Alice)
A zeneszerzőket bemutató sorozat, amely a Budapest Music Centerben zajlik, Rossinit mutatja be március 11-én, április 22-én és május 20-án.
– „Crescendo”
2017.03.11. Szombat 19.00
Helyszín: Koncertterem
MŰSOR:
Gioachino Rossini: Sinfonia ’al Conventello’
Gioachino Rossini: A selyemlétra – nyitány
Gioachino Rossini: Bevezetés, téma és variációk
*****
Giovanni Paisiello: A sevillai borbély – nyitány
Giovanni Paisiello: A sevillai borbély – Figaro áriája (Scorsi già molti paesi)
Gioachino Rossini: A sevillai borbély – nyitány
Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Figaro belépője (Largo al factotum)
KÖZREMŰKÖDIK:
Óbudai Danubia Zenekar
Tószegi Bernát – klarinét
Gradsach Zoltán – ének
Vezényel: Hollókői Huba
Házigazda: Eckhardt Gábor
– „Decrescendo”
2017.04.22. Szombat 19.00
Helyszín: Koncertterem
MŰSOR:
Gioachino Rossini: Stabat Mater
KÖZREMŰKÖDIK:
Óbudai Danubia Zenekar
Celeng Mária – szoprán
Vincze Klára – mezzoszoprán
Varga Donát – tenor
Cser Krisztián – basszus
Vass Lajos Kamarakórus
Vezényel: Hámori Máté
Házigazda: Eckhardt Gábor
– „Bélszín”
2017.05.20. Szombat 19.00
Helyszín: Koncertterem
MŰSOR:
Gioachino Rossini: Mi lagneró tacendo – 3 változat (Péchés de vieillesse, XIII. kötet)
Gioachino Rossini: Giovanna d’Arco – kantáta (Taralli hangszerelése)
*****
Benjamin Britten: Soirées musicales
Ottorino Respighi: Rossiniana
KÖZREMŰKÖDIK:
Óbudai Danubia Zenekar
Kálnay Zsófia – ének
Eckhardt Gábor – zongora
Vezényel: David Curtis
Házigazda: Eckhardt Gábor
A Classica csatorna ma délután ismét műsorára tűzi Rossini hatalmas, egyházzenei kompozícióját.
ROSSINI: PETITE MESSE SOLENNELLE
Zenekari változat
A „Kis Ünnepi Mise” cím félrevezető, talán szándékosan, mivel ez a mise egyáltalán nem „kicsi”, ellenkezőleg, hosszabb a legtöbb misénél. Különösek azok a jegyzetek, melyeket Rossini az eredeti partitúrához írt:
”Petite Messe Solennelle, négy szólamra, két zongora és harmónium kíséretével. Készült Passyban, nyaralásom alatt. Tizenkét énekes (mindhárom nemből: férfiak, nők, kasztráltak) elégséges az előadáshoz, mégpedig nyolc a kórusba, négy a szólókhoz, együttvéve, mint tizenkét cherub. Isten bocsássa meg a következő hasonlatomat. Tizenketten voltak az apostolok is az Utolsó Vacsorán, úgy ahogy Leonardo freskója ábrázolja. És – ki hinné! – tanítványaid között is voltak, akik hamis hangot énekeltek. Uram, bízzál bennem, az én vacsorámon nem lesz Júdás és az enyéim tisztán és szeretettel zengik majd magasztalásod és e szerény kompozíciót, ami öregségem utolsó halálos vétke. Jó Istenem – íme elkészült ez a szegény kis mise. Vajon igazán megszentelt zene ez, vagy átkozott zene: Az opera buffára születtem. jól tudod! Egy kevés tudás, egy kevés szív, ez minden. Légy hát áldott és fogadj be engem a Paradicsomba.”
Az 1863 nyarán komponált misét első ízben 1864. március 14-én adták elő. Mindent megtettek a kitűnő előadás érdekében. Auber személyesen válogatta ki a kórus tagjait a Conservatoire legtehetségesebb növendékei közül; a Théatre Italien vezető művészei énekelték a szólókat. Az előadáson jelen volt Meyerbeer is. Lelkesedését, pedig ekkor már súlyos beteg volt, nem tudta kordában tartani. Felugrott székéről, égő szemekkel és feldúlt arccal odarohant a maestróhoz és hevesen ölelgetni kezdte. Végül Rossini jónak látta figyelmeztetni: Ilyen heves izgalom árthat egészségének. De Meyerbeert nem lehetett lecsillapítani, a jelenlévőkhöz fordult és kijelentette, hogy a „Cum sancto spiritu” fúgája a legnagyszerűbb kompozíció, amit ebben a műfajban valaha is írtak. „Mit is tehetünk mi őmellette? Mi, akik folyton csak keresünk, tapogatózunk, tétovázunk? Ha ez az ember a Tell Vilmos után is folytatja a komponálást, még mindig ő lenne a színpad koronázatlan királya… Lám, két hónap alatt egy egész világot teremtett! Ő korunk Jupiterje, mindannyiunkat a tenyerén tart.”
A mise sikere után egyre többen sürgették Rossinit, hogy a darabot hangszerelje meg teljes zenekarra. Vonakodott a munkától, végül rászánta magát, mert úgy érezte, ha ő nem, akkor majd megcsinálja valaki más, és az bizonyára nem az ő ízlését tükrözte volna. Ám ezt a változatot, minden igyekezet ellenére, Rossini életében már nem mutatták be. Amikor valaki megkérdezte az idős mestert, miért hangszerelte meg zenekarra a Petite Messe Solennelle-t, amelyet eredetileg két zongora és egy harmónium kísért, hogy beleférjen egy kis magánkápolnába is, azt válaszolta: „Azért mert nem akarom, hogy szegény énekszólamaimat Sax és Berlioz urak elfedjék a szaxofonjaikkal.”
A bemutató zenekari változat első ízben 1869. február 28-án – három hónappal Rossini halála után – került bemutatásra.
Magyarországon első ízben 1987. február 19-én, a Budapesti Olasz Kultúrintézet nagytermében hangzott el ez a megrendítő, grandiózus alkotás, nagy zenekar és nagy vegyeskórus előadásában:
Km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Magyar Rádió és Televízió Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc), Elisabeth Norberg Schultz (szoprán), Takács Tamara (mezzoszoprán), Molnár András (tenor) és Franco Ruta (basszus). A hangversenyt Gabriele Gandini vezényelte.
Classica csatorna
06.11.2016 | 17:05
Rossini: Petite Messe Solennelle
14 tétel: 5 ária (egy kórussal), 1 duett, 1 tercett, 6 kórustétel (egyesekben a szólisták is részt vesznek), 1 zenekari részlet (eredetileg 1 zongora- vagy harmónium- szóló)
Nem az Iseum ad otthont idén a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak: a múzeum területén június 3. és november 30. között megrendezett nagyszabású kiállítás (Szent Márton és Pannónia) zavartalan látogathatósága érdekében a szervezők úgy döntöttek, idén a Történelmi Témapark ad otthont az előadásoknak – adta hírül a friss.hu. Ezzel együtt az előzetesen tervezett műsor is módosult:
Verdi Nabuccója helyett Rossini népszerű vígoperája, A sevillai borbély kerül idén színre.
Rossini: A sevillai borbély – “Iseumi Játékok”
Figaro – Szegedi Csaba | Rosina – Megyesi-Schwartz Lúcia
Almaviva – Hanczár György | Berta – Bazsinka Zsuzsa
Bartolo – Szüle Tamás | Basilio – Gábor Géza
Savaria Szimfonikus Zenekar | Debreceni Kodály Kórus
Rendező: Káel Csaba
Vezényel: Kovács János
Az augusztus 6-i (szombati) és 7-i (vasárnapi) előadások 20:30-kor kezdődnek.
A Classica csatorna sugározza a vígoperát 17.45 órától (az éjjel és holnap reggel is, megismétli a felvételt):
ROSSINI: LE COMTE ORY
Vom Rossini Opera Festival Pesaro
07.05.2016 17:45
LÄNGE DES PROGRAMMS: 02:13:52
DIRIGENT: Paolo Carignani
INSZENIERUNG: Lluís Pasqual
BÜHNENBILD: Lluís Pasqual
KOSTÜME: Lluís Pasqual
SOLIST GESANG:
Yijie Shi (Le Comte Ory)
María José Moreno (La Comtesse Adèle)
Lorenzo Regazzo (Le Gouverneur)
Roberto De Candia (Raimbaud)
Laura Polverelli (Isolier)
Natalia Gavrilan (Dame Ragonde)
Rinnat Moriah (Alice)
Prague Chamber Choir
Orchestra del Teatro Comunale di Bologna
Ezen a héten Rossini operái, művei állnak a Classica csatorna e heti tematikájának középpontjában:
Ma: Zelmira
Holnap: Kis ünnepi mise (Petite Messe Solennelle)
Szerda: Bruschino úr
Csütörtök: Kürosz Babilóniában (Ciro in Babilonia)
Péntek: Hamupipőke (La Cenerentola)
Szombat: Matilde di Shabran
Vasárnap: Tell Vilmos
Hallottam már a Bartók Rádióban bekonferálni, "Mozart Don Giovanni című operájából Regiszter áriája következik."
Egy rádiós, nevet nem írok, mert ma is aktív, túlságosan is, felkonferált egy áriát Pavarottival, Toscanini vezényletével.
Toscanini 1954-ben adta utolsó koncertjét, 1957-ben halt meg.
Pavarotti 1961-ben debütált.
Természetesen a pármai Filarmonica Toscaniniről volt szó, mint az áriát kísérő zenekarról.
Durva, ha valaki így nem tud viszonylag nem távoli időkben eligazodni. Nem Monteverdi korában jártunk.
Lajos, Jenő, tessék abbahagyni a huzakodást. Lajos bocsánatot kér Jenőtől, hogy lenyersfordításozta a műfordítását, és megígéri, hogy Jenő munkáit soha semmilyen formában nem illeti többé a "nyers" jelzővel.
Jenő pedig belenyugszik, hogy Lajos megbánta tettét, és önkritikát gyakorolt.
Így igaz. Minden célom mások munkáinak a magamé alá gyűrése, az alkotók nevének eltitkolása, ahogyan ebben az esetben is tettem, hiszen a szöveg csak úgy nyitható meg, ha a "Jánszky Lengyel Jenő fordítása" sorra klikkel az érdeklődő... :-D
Az inkriminált művet a Kocsis Zoltán - topicba belinkeltem. Az ő érdeme, hogy megismerhettük ezt a nyalánkságot.
Biztosan az zavar téged, hogy a magyar értelme túl közel van eredetiéhez. Az is nyilvánvaló, hogy a nyers- és mű- szóhasználattal az egyik teljesítményt próbálod alárendelni a másiknak, és természetesen - tiéd az érdemdúsabb változat.
Elképzelhetünk mondjuk Shakespeare-művekről valami ilyesmit a jövőben:
Coriolanus A műfordítást Petőfi Sándor nyersfordítása alapján készítette X.Y.
Hamlet, dán királyfi A műfordítást Arany János nyersfordítása alapján készítette X.Y.
Ahogy_tetszik A műfordítást Szabó Lőrinc nyersfordítása alapján készítette X.Y.
A Semi-Staged Production inside the Milan Cathedral
Mosè - Ruggero Raimondi
Elisero - Bogdan Mihai
Faraone - Filippo Polinelli
Amenofi - Luciano Ganci
Aufide - Giovanni Sebastiano Sala
Osiride - Christian Starinieri
Maria - Maria Cioppi
Anaide - Lydia Tamburrino
Sinaide - Isabelle Kabatu
Veneranda Fabbrica del Duomo di Milano Chorus and Orchestra
(chorus master: Emiliano Esposito)
Francesco Quattrocchi, conductor
Cecilia Ligorio and Tiziano Mancini, stage directors
Franca Squarciapino, costume designer
Valerio Tiberi, lighting designer
Recorded live from Duomo di Milano, Italy, 2015
Bonus:
- A documentary revealing the secrets of Milan Cathedral, reaching back nearly 700 years, and outlining the Veneranda Fabbrica’s many centuries of history as well
Kedves Héterő, köszönöm az aggódást. Sosem voltam egy korszerű pali, engedelmével most is megmaradok a magam anakronisztikusságában: ami éneklésre szánt szöveg, az "mű"-ként, ami túlnyomórészt "Wort zu Wort" fordításként készült, az "nyers"-ként szerepel az oldalon továbbra is. A Duna fordítóiroda műfordításait ugyan nincs szerencsém ismerni, de a náluk feltüntetett leírások sem mondanak ellent az én szóhasználatomnak. Hogy aztán a nyers alapján készült műfordítást végül lehet-e "művészi értékű fordítás"-nak tartani, vagy csak "hasalásnak" és "nyáladzásnak", az már egyéni megítélés kérdése...
Ugyan... Megrovás vagy letiltás bizonyára nem jár ezért a kis "offolásért" egy - már néhány hete alvó - topicban. Gondolván, hogy Búbánat válaszára várva előbb-utóbb idetévedsz, hát itt tettem föl a kérdést.
A választ köszönöm; sejtettem, hogy a megszokott kategorizálástól eltérően alkalmazod a nyersfordítás-fogalmat. Távol áll tőlem, hogy konkrét javaslatot tegyek, de talán valóban érdemes lenne figyelembe venned a - például itt ismertetett - Általános fogalmakat, különben az olvasó félreértheti.
Természetesen ezek között sem szerepel a ma már kissé anakronisztikus énekelhető fordítás, mint alkategoria, de a meghatározások mindegyike világos és egyértelmű.
Az énekelhetőséget is megcélzó, óriási erőfeszítést igénylő (és mindig számos megalkuvással járó) többletteljesítmény valóban megérdemli a külön kiemelést, de érdemesebb lenne a maga helyén jelölni: ott, ahol előfordul.
Kedves Héterő, nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek a Rossiniről elnevezett topikban volna a helye, ezt akár a blogon is megkérdezhette volna, bár ott bizonyára kevesebben olvasnák. Valóban, a nem éneklésre szánt fordításokat szoktam "nyers" megjelöléssel illetni, s mivel a szöveg túlnyomó részét ilyennek ítéltem, ezt írtam mögé. A szép fordítás készítőjének nevét nem titkolom így sem. Ha van jobb ötlete, szívesen átírom. Mi lenne a megfelelő, szerencsésebb titulus?
Dicséretes, hogy oly nagy gonddal vezetett blogodban a fővonalat jelentő Verdi-darabok után Strauss is megjelent. A Capriccio szövegkönyvét ismerteted, mint NYERSfordítást. Lehet, hogy a fogalmakat értelmezzük másként, de kíváncsi lennék, miért tartod nyersnek a szöveget.
A darab egy szonett köré fonódik. Ronsard francia nyelvű költeményét Swarowski mutatta meg Straussnak, a nagyszerű német változatból született a magyar szonett, ami
- időmértékes, mint az eredeti;
- rímes, mint az eredeti;
- a magyar szöveg rímel az eredetivel.
Ami nem éneklésre készült, az egyúttal nyers lenne?
született: 1930 • Lazar Berman, zongorista († 2005) elhunyt: 1770 • Giuseppe Tartini, zeneszerző (sz. 1692) 1996 • Mieczysław Weinberg más néven Moishe Vainberg zeneszerző (sz. 1919)
